Merjünk álmodni? Bajnok lesz a felnőtt csapat?

polo-szabo-zoltan-5-01-2016-foto-kiss-dani-cspSoha nem látott magasságokba emelkedett az ősz folyamán felnőtt OB I B-s csapatunk: az eddig lejátszott 12 alapszakaszbeli mérkőzés után a Keleti csoport élén áll a tabellán. A sikeres fél évről és a folytatásról beszélgettünk Kádár Józseffel, a csapat vezetőedzőjével.

Merjünk álmodni? Bajnok lesz a csapat?

Bár az élen állunk csoportunkban, azért egy kicsit túlzás most még erről beszélni. Nagyon sok van még hátra a bajnokságból. Eddig lejátszottunk tizenkét mérkőzést az alapszakaszból, amelyből még hat van hátra, majd következik a nyolcmérkőzéses rájátszás, ahol a másik csoport legjobbjaival kell felvenni a további versenyt.

A tavalyi jó eredmények után nagyon szerény célokat tűztek ki az idei bajnokságban. Nevezetesen: elkerülni a kiesést. Nem becsülték alul a lehetőségeket?

Tény, hogy a tavalyi pontvadászatban jól szerepelt a csapat, hiszen bejutottunk a felsőházi rájátszásba. Ám korábban szinte minden esztendőben a kiesés elkerülése lehetett csak a cél. Tavaly már összeállt egy remek csapat, amely alaposan túlszárnyalta az alapvető elvárásokat, lehet, fogalmazhattunk volna már bátrabban erre az évre.

Nézzük, minek köszönhető, hogy a csoport élén telelnek a Csirkefogók?

Nagyon sokat jelent, hogy a nyáron a csapat összetétele alig változott, szinte a meg-, illetve összeszokott együttessel állhatunk ki a mérkőzésekre. Az összetétel is jó, hiszen vannak tapasztalt, rutinos pólósaink, és sok olyan fiatal, akik nemcsak szeretik sportágukat, hanem alázatosak iránta és fogékonyak az új dolgok elsajátítására, szeretnének tovább fejlődni. A harmadik pedig: a mezőny erőviszonyai nem sokat változtak a korábbiakhoz képest.

Egyénileg?

Nehéz egyénileg értékelni a dolgokat, hiszen csapatjátékról van szó. De abból kell kiindulnunk, hogy ellenünk szinte minden gárda zónázik, hiszen jók és eredményesek a centereink. Ráadásul van két jó kapusunk, továbbá megbízható az állóbekk játékunk. Ugyancsak nagy előny, hogy a „rosszkéz” oldali játékunk a balkezes Szabó Zoltánnal nemcsak megoldódott, hanem erős fegyverünk lett, hiszen nagyon gólerős a nyáron érkezett pólósunk. Kitűnő százalékkal lő. Összességében nagyon jó szerkezetű a csapatunk, ennek is köszönhető az eredményes őszi szereplés.

Mi várható a folytatástól?

A februárban folytatódó alapszakasz hátra lévő részben nem igazán kedvező a sorsolás számunkra. A hat mérkőzésből mindössze kettőt játszunk hazai környezetben, négyszer pedig idegenbe kell utaznunk. Ráadásul a folytatásban éppen a mezőny legjobbjai következnek. De bízunk magunkban, ezért úgy gondolom, meg tudjuk azt a helyezést őrizni, amivel a felsőházba kerülhetünk a rájátszásban. Ehhez minimum kilenc, de inkább tíz pont kell a hátralévő hat meccsen.

Többször beszélgettünk arról, milyen nehézséget jelent, hogy akadnak a csapatban olyan légiósok, akik nem Békéscsabán élnek. Ez milyen hátránnyal jár?

Alapvetően légiósaink olyan városokban élnek, Szentesen, Szegeden, és Szentesi Máté kapusunk a fővárosban, ahol jelentős vízilabdaélet van. Így befogadják őket a település klubjai, ahol edzésben maradnak. Ráadásul minden héten egy alkalommal van olyan edzésünk, ahol ők is részt vesznek. Ezek a tréningek leginkább kétkapus edzések, ahol jelentős ellenféllel gyakorolhatunk, ami nagyon sokat jelent. Ám hátrány is a kevés közös edzés, hiszen egyrészt nem tudunk minden feladatot folyamatosan megbeszélni, másrészt eleget gyakorolni minden elemet. Mint például az emberelőnyös, és –hátrányos helyzeteket. De emiatt kevés az egyéni képzés is.

A téli átigazolás időszakban várható új játékos érkezése?

Igazán nincs szükség rá, nem is nagyon tervezünk e téren lépéseket tenni. Számunkra az lenne a legjobb igazolás, ha a nyáron vállsérülést szenvedett, és emiatt az egész őszi szezont kihagyó Tinka Norbert végleg felépülne, és februártól újra bevethető lenne. A folytatás nehéz lesz, nagy szükség lenne játékára, hiszen az alapszakasz hat kemény mérkőzése után a rájátszásban további nyolc igazán nehéz találkozó vár június közepéig a csapatra.

Az eredmények elérésében nagy szerepe volt a fő támogatóinknak, amelyek a következők: Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt., AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt., Csaba Metál Öntödei Zrt., Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Zrt., Délvill Kft., Felina Hungária Kft.

Címlapképünkön a nyáron, a „rosszkézoldalra” érkezett, gólerős Szabó Zoltán (5) célba veszi a kaput – fotó: Kiss Dani

Serdülőink könnyen nyertek, a kisebbek büntetőkkel maradtak alul

polo-serdulo2Az idei esztendő utolsó fordulóját rendezték meg az ifjúsági, serdülő és gyermek korcsoportos országos bajnokság második vonalának Keleti csoportjában. A váciaknak nem lévén ifjúsági együttesük, ezért csapataink közül csak a két fiatalabb korosztályra várt feladat vasárnap, mégpedig hazai környezetben.

Csabai Csirkefogók VK—Váci VSE 14—7 (3—1, 3—2, 3—1, 5—3)

OB I B-s országos serdülő korcsoportos bajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, László Gábor. Békéscsaba: Nyakó — Koós 1, Balatoni, Fazekas Zs. 2, Barta 5, Csuvarszki D. 2, Darabos 3 (1). Cs.: Tömő (kapus), Braun, Zahorán, ifj. Lukácsi S. 1, Vozár B., Bacsa, Fazekas S. Mb. edző: Ajtai Miklós. Vác: Bera — Paupa, Antal 1, Dallos, Mókus 4 (1), Gerber 1, Soós. Cs.: Cserni, Sándor 1. Edző: Török Viktor.

Gól emberelőnyből: 5/3, ill. 10/2. Büntetők: 1/1, ill. 2/1. Kipontozódott: Zahorán, Csuvarszki D.

Három remek góllal nyitott csapatunk az első játékrészben, ami után egy gólra még felzárkóztak a váciak, ám a folytatásban egyértelmű fölénybe kerültek a Csirkefogók, és végül magabiztos győzelmet arattak a Duna-partiak felett.

További eredmények: Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC 14—6. Vasas Continentál II.—A-Híd OSC Újbuda 11—10. Ceglédi VSE—MVLC Miskolci VC 5—10. Aqua SE, Nyíregyháza—Csongrádi VVSE 11—9.

A Keleti csoport állása kilenc forduló után, serdülők: 1. MVLC Miskolci VC 27, 2. A-Híd OSC Újbuda 21, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 21, 4. Oázis SC, Budapest 18, 5. Vasas Continentál II. 18, 6. Csabai Csirkefogók VK 10, 7. Váci VSE 6, 8. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 9. Ceglédi VSE 5, 10. Csongrádi VVSE 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Csabai Csirkefogók VK—Váci VSE 14—16 (2—3, 4—3, 4—3, 3—4, 1—3)

OB I B-s országos gyermek korcsoportos bajnokság, Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, László Gábor. Békéscsaba: Beharóczki M. — Lukácsi M. 3, Schindler I. 1, Demeter 4, Beharóczki Z. 3, Paksi B. 1, Kozma 1. Cs.: Körözsi, Vozár B. 1 (1), Schaffer, Hermann, Csatári, Bencsik. Edző: Ajtai Miklós. Vác: Kovács B. — Paupa 1, Makkos 2, Pálfai 1, Cserni 2 (1), Mókus 6 (3), Sándor 3 (1). Cs.: Hugyecz Johanna, Varga Csilla 1 (1), Forgács. Edző: Binder Szabolcs.

Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 14/3. Büntetők: 4/1, ill. 8/6. Kipontozódott: Lukácsi M., Beharóczki Z., Kozma, ill. Pálfai.

Változatos, nagyon harcos mérkőzést hozott a nap második összecsapása. A kezdetben a vendégeknél volt folyamatosan az előny, csapatunk 4—6-ról fordított, s onnan kezdve nálunk volt a kezdeményezés. A vége nem jól sikerült, 13—11-ról egyenlítettek a Duna-partiak. Az ezt követő büntetőpárbajban azonban igencsak alulmaradtak a Csirkefogók, így a váciaké lett a két pont, nekünk meg kellett elégedni az eggyel.

További eredmények: Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest 2—32. Vasas Continentál II.—A-Híd OSC Újbuda 6—12. Ceglédi VSE—MVLC Miskolci VC 4—6. Aqua SE, Nyíregyháza—Csongrádi VVSE 6—25.

A Keleti csoportjának állása kilenc forduló után, gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 27, 2. A-Híd OSC Újbuda 21, 3. MVLC Miskolci VC 21, 4. Ceglédi VSE 18, 5. Vasas Continentál II. 14, 6. Váci VSE 11, 7. Oázis SC, Budapest 9, 8. Csabai Csirkefogók VK 8, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 3, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Az ifjúságiak 9. fordulójának eredményei: Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest 11—9. Vasas Continentál II.—A-Híd OSC Újbuda 13—22. Ceglédi VSE—MVLC Miskolci VC (később).

A Keleti csoport állása kilenc forduló után, ifjúságiak: 1. Csongrádi VVSE 18, 2. A-Híd OSC Újbuda 17, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 15, 4. Csabai Csirkefogók VK 12, 5. Oázis SC, Budapest 9, 6. MVLC Miskolci VC 7, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Vasas Continentál II. 0.

Veretlen nyitány, amivel az élre állt a Gyulai VK

polo-gyulai-vkA gyulai Várfürdő adott otthont két napon át a gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság Kék csoportja első négy fordulójának. A sátortetős versenymedencében megrendezett eseményen minden csapat napi két-két mérkőzés erejéig pottyant a medence vízébe.

Gyulai VK—MVLC Miskolci VC 15—6 (4—2, 2—2, 6—1, 3—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Gyula. V.: Berki András. Gyula: Szöllősi — Dobos 2, Paksi G. 6, Gellény 6 (1), Szaszák, Veres Virág, Kovács Á. Cs.: Dimák 1, Pálfi, Schriffert B. Edző: Béládi Csaba. Miskolc: Ignácz — Szirmai 2, Marczis, Cretiv, Szécsényi 1, Bareta, Hok. Cs.: Minka 1, Mátyás, Takács 2, Répási, Kuru, Wolf. Edző: Popovics Miklós.

Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 4/1. Büntetők: 2/1, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Gellény.

Az első gólt ugyan a miskolciak dobták, ám a gyulai csapat végig ellenállhatatlan volt, és magabiztos győzelmet aratott.

Gyulai VK—Zempléni VK, Sárospatak 6—6 (1—2, 0—1, 3—2, 2—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Gyula. V.: Berki András. Gyula: Szöllősi — Dobos 1, Paksi G. 3, Dimák, Gellény 1, Szaszák 1, Kovács Á. Cs.: Veres Virág. Edző: Béládi Csaba. Sárospatak: Király — Kék 1, Forrós, Füsti, Füssi Nagy 5 (1), Méhész D., Szabados. Cs.: Ladomérszky, Demeter, Pásztor, Béres, Orosz, Erdei Boglárka. Edző: Méhész László.

Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 1/0. Büntetők: 0/0, ill. 1/1.

Paksi Gergő góljára hárommal válaszoltak a vendégek, innen kapaszkodott föl a gyulai csapat. Mi több, a finisben 6—5-re átvették a vezetést, de két perccel a vége előtt Füssi Nagy pontot mentett a sárospatakiaknak.

Gyulai VK—Aqua SE, Nyíregyháza 17—12 (6—5, 5—2, 2—1, 4—4)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Gyula. V.: Berki András. Gyula: Szöllősi — Dobos, Paksi G. 2, Dimák 1, Gellény 12 (1), Szaszák, Kovács Á. 2. Cs.: Pápai, Pálfi, Schriffert B., Veres Virág, Fodor. Edző: Béládi Csaba. Nyíregyháza: Pettendi — Nagy N. 1, Iván 1, Pelle 5, Oláh 3, Sipos 2, Szakács. Cs.: Gabulya (kapus), Polom. Edző: Hatvani Péter.

Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 3/1. Büntetők: 2/1, ill. 0/0.

A második negyed közepéig szorosan alakult a mérkőzés, akadt olyan periódus, amikor a nyíregyháziaknál volt az előny, ám Gellény Zétény gólerős játékának köszönhetően a folytatásban nagy fölénybe került a gyulai csapat, és végül könnyedén győzött a szabolcsiakkal szemben.

Gyulai VK—Szentesi VK II. 13—6 (3—1, 2—2, 5—1, 3—2)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Gyula. V.: Berki András. Szöllősi — Dobos, Paksi G. 3, Dimák 2, Gellény 8 (2), Szaszák, Kovács Á. Cs.: Pápai, Pálfi, Schriffert B., Veres Virág, Fodor. Edző: Béládi Csaba. Szentes: Agócs — Bereczki 1, Gerendi, Pataki, Őze, Pásztor 1, Papp 2. Cs.: Égető 1, Molnár, Lévai 1, Melkuhn, Rónyai. Edző: Szabics Péter.

Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 8/3. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Bereczki. Kiállítás cserével: Lévai.

Ezen a találkozón is a második negyed közepéig alakult szorosan az eredmény (3—3), ám ezt követően egy ötgólos széria mindent eldöntött. Ezzel az első körben veretlen maradt a gyulai legénység, amely szombat-vasárnapi teljesítményével rögtön a tabella élére állt.

További eredmények: Szentesi VK II.—Aqua SE, Nyíregyháza 8—7. MVLC Miskolci VC—Szentesi VK II. 10—20. Zempléni VK, Sárospatak—Aqua SE, Nyíregyháza 5—5. Szentesi VK II.—Zempléni VK, Sárospatak 9—11. Aqua SE, Nyíregyháza—MVLC Miskolci VC 20—5. MVLC Miskolci VC—Zempléni VK, Sárospatak 8—11.

A Kék csoport állása négy forduló után: 1. Gyulai VK 10, 2. Zempléni VK, Sárospatak 8, 3. Szentesi VK II. 6, 4. Aqua SE, Nyíregyháza 4, 5. MVLC Miskolci VC 0.

Címlapképünkön: harcra kész a gyulai csapat – fotó: Enyedi Beáta

Martfűn is megőrizték veretlenségüket fiataljaink

paksi-benedek-foto-enyedi-beataÚj helyszínen, Martfűn folytatódott a gyermek I. korcsoportos fiatalok nemzetközi vidékbajnoksága, amelyen a sorsolás szeszélye folytán két romániai csapattal mérte össze tudását fiatal csapatunk. Mindkétszer nyert, így százszázalékos teljesítménnyel a csoportban az élen állnak.

Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad (román) 7—5 (1—1, 0—1, 2—1, 4—2)

Gyermek I. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Martfű. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Beharóczki M. — Lukácsi M. 2 (1), Vozár B., Demeter 3, Beharóczki Z. 1 (1), Paksi B., Kozma 1. Cs.: Körözsi, Schaffer, Schindler I., Vozár M., Diós, Herman, Bencsik, Csatári. Edző: Ajtai Miklós. Nagyvárad: Laboncz — Caraman, Sever, Maier 1, Judea 3, Draghici 1, Mester. Cs.: Muresan, Toderas. Edző: Fratila Mircea.

Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 4/1. Büntetők: 2/2, ill. 0/0.

Az addigi két veretlen éllovas a nagyváradi csapat kapott hamarabb lábra, de a harmadik negyed közepéhez közeledve átvette a vezetést csapatunk. Az utolsó negyed hozta a legtöbb gólt, amikor 4—4 után zsinórban három gólt lőttek a Csirkefogók — sorrendben Demeter Nándor, Kozma Szabolcs majd ismét Demeter Nándor — amivel el is dőlt a találkozó és a pontok sorsa.

Csabai Csirkefogók VK—CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár (román) 12—5 (0—0, 4—3, 3—1, 5—1)

Gyermek I. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Martfű. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Beharóczki M. — Lukácsi M. 2, Schindler I. 2, Demeter 3, Beharóczki Z. 3, Paksi B., Kozma. Cs.: Körözsi, Vozár B. 1, Schaffer, Diós, Herman, Bencsik, Csatári 1. Edző: Ajtai Miklós. Kolozsvár: Olariu — Muntean 3, Silav 2, Serban, Baratosi, Moldovan, Farah. Cs.: Somlea, Jacob, Semeneseu. Edző: Bartos Mihály.

Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 5/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

Az első negyedben góliszonyban szenvedtek a csapatok, majd zsinórban háromszor volt eredményes a Kolozsvár. Volt válasz, ugyanis ezt követően a csabaiak dobtak —ugyancsak zsinórban — négy gólt. A harmadik negyed elején még egyenlítettek a kolozsváriak, de aztán kétszer is négygólos szériát értek el a viharsarkiak, amivel végül könnyedén nyertek.

További eredmények: Invictus ÚVSC, Szolnok—CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár 5—19. Újszilvás KSE—MVLC Miskolci VC 0—31. MVLC Miskolci VC—Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad 13—5. Újszilvás KSE—Invictus ÚVSC, Szolnok 3—19.

A Zöld csoport állása a második kör, a 3-4. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 12, 2. MVLC Miskolci VC 9, 3. Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad 6, 4. CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár 6, 5. Invictus ÚVSC, Szolnok 3, 6. Újszilvás KSE 0. (Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény dönt a sorrendben).

Képünkön Paksi Benedek (kezében a labda) passzol – fotó: Enyedi Beáta

Nyolcmeccses utánpótlás-búcsú az idei esztendőtől

Felnőtt csapataink már javában pihennek, az utánpótláskorúakra azonban még ezen a hét végén feladat vár. Azon belül is négy korcsoportra, hogy utána ők is téli pihenőre vonuljanak.

Az OB I B-s serdülő és gyermek korosztályos országos bajnokság Keleti csoportjában szereplő csapataink a kilencedik fordulóhoz érkeztek. Ennek során ismét hazai környezetben játszanak, vendégük pedig a Vác gárdája lesz vasárnap (a Duna-partiaknak nem lévén ifjúsági együttesük, ezért a mi hasonló korosztályú csapatunk már pihenőre tért). A Vác serdülői hasonló játékerőt képviselnek, a tabellán éppen egymás mögött ál a két gárda, csupán egyetlen pont az előnyünk velük szemben. A gyermek korcsoportnál csaknem hasonló a helyzet, ott két ponttal többet gyűjtöttek eddig a Duna-partiak, egy győzelemmel most be lehetne előzni őket.

A program. December 18., vasárnap, serdülők 11.00 óra: Csabai Csirkefogók VK—Váci VSE. 11.15: Vasas Continentál II.—A-Híd OSC Újbuda. 12.30: Ceglédi VSE—MVLC Miskolci VC. 14.15: Aqua SE, Nyíregyháza—Csongrádi VVSE. A Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest mérkőzést már lejátszották, az eredmény: 14—6.

A Keleti csoport állása nyolc forduló után, serdülők: 1. MVLC Miskolci VC 24, 2. A-Híd OSC Újbuda 21, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 21, 4. Oázis SC, Budapest 18, 5. Vasas Continentál II. 15, 6. Csabai Csirkefogók VK 7, 7. Váci VSE 6, 8. Ceglédi VSE 5, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 3, 10. Csongrádi VVSE 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

A program. December 18., vasárnap, gyermek korcsoport, 10.00: Vasas Continentál II.—A-Híd OSC Újbuda. 11.15: Ceglédi VSE—MVLC Miskolci VC. 12.15: Csabai Csirkefogók VK—Váci VSE. 13.00: Aqua SE, Nyíregyháza—Csongrádi VVSE. A Hódmezővásárhelyi VSC—Oázis SC, Budapest mérkőzést már lejátszották, az eredmény: 2—32.

A Keleti csoportjának állása nyolc forduló után, gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 24, 2. A-Híd OSC Újbuda 18, 3. Ceglédi VSE 18, 4. MVLC Miskolci VC 18, 5. Vasas Continentál II. 14, 6. Váci VSE 9, 7. Oázis SC, Budapest 9, 8. Csabai Csirkefogók VK 7, 9. Aqua SE, Nyíregyháza 3, 10. Hódmezővásárhelyi VSC 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

A gyermek I. korcsoportosaink az országos bajnoki előtt egy nappal két mérkőzéssel hangolhatnak a vasárnapi derbire. Mégpedig a nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjának második körében (3-4. forduló). A helyszín is új lesz fiataljaink számára, ugyanis Martfűn rendezik a szombati eseményt, rögtön rangadóval, hiszen a két veretlen éllovas nyitja a tornarendszerű fordulót.

A program, december 17., szombat, 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad (román). 11.15: Invictus ÚVSC, Szolnok—CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár (román). 12.30: Újszilvás KSE—MVLC Miskolci VC. 13.45: Csabai Csirkefogók VK—CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár. 15.00: MVLC Miskolci VC—Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad. 16.15: Újszilvás KSE—Invictus ÚVSC, Szolnok.

Az állás az első kör, az 1-2. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 6 (44—2), 2. Dinamo Prosper Oradea, Nagyvárad 6 (33—9), 3. MVLC Miskolci VC 3 (28—20), 4. CSS Viitorul Cluj Napoca, Kolozsvár 3 (22—21), 5. Invictus ÚVSC, Szolnok 0 (7—32), 6. Újszilvás KSE 0 (2—52).

A gyermek III. korcsoport Piros csoportjában ezen a hét végén kezdődik a nemzetközi vidékbajnokság. Ide kapott besorolást fiókcsapatunk, a Gyulai VK, akik rögtön házigazdaként fogadják az ide rangsorolt további négy csapatot. A kétnapos esemény minden gárda összesen négy találkozót vív a Gyulai Várfürdő sátortetős, 50 méteres medencéjében.

A program, december 17., szombat, 11.00: Gyulai VK—MVLC Miskolci VC. 12.00: Szentesi VK II.—Aqua SE, Nyíregyháza. 13.00: Gyulai VK—Zempléni VK, Sárospatak. 14.00: MVLC Miskolci VC—Szentesi VK II. 15.00: Zempléni VK, Sárospatak—Aqua SE, Nyíregyháza. December 18., vasárnap, 9.00: Gyulai VK—Aqua SE, Nyíregyháza. 10.00: Szentesi VK II.—Zempléni VK, Sárospatak. 11.00: Aqua SE, Nyíregyháza—MVLC Miskolci VC. 12.00: Gyulai VK—Szentesi VK II. 13.00: MVLC Miskolci VC—Zempléni VK, Sárospatak.