ímkézett bejegyzés

Kettős győzelemmel zárta a bajnokságot az OB II-es csapat

Katona Péter (lövés közben) ezúttal játékos edzőként szállt vízre, és mindkét mérkőzése eredményesnek bizonyult a szezonzáró fordulóban – fotó: Balázs Lajos

A hazai OB II-es felnőtt vízilabda-bajnokság a véghajrához érkezett. A 27 tagú mezőny az alapszakasz, majd a középszakasz után öt csoportra oszlott – annak függvényében, hogy korábban milyen helyezést értek el csoportjukban. A legjobbak a bajnoki címért és a feljutásért folytatták, a többi pedig a helyezésekért. A Csabai Csirkefogók VK gárdája a korábbi eredményei után a 13–16. helyért küzdhetett tovább. Korábban négy fordulót rendeztek meg, mára pedig az egyletek elérkeztek a záró körhöz, amelynek rendezője klubunk volt. Így a békéscsabai Árpád fürdőben zajlott le a csoport utolsó négy mérkőzése szombaton, amelynek során a mieink a csepeliekkel és a tatabányaiakkal találkoztak. Míg a korábbi fordulókban nem volt sikerélménye a csabai egyletnek, most viszont a napot százszázalékosan zárták. Ám ezzel sem tudtak előrébb lépni, így a végelszámolásnál az összetett 16. helyén fejezték be az évet.

Csabai Csirkefogók VK–Csepeli Ifjúsági Központ 15–7 (4–0, 2–2, 4–3, 5–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13–16. helyért, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Berki András. Békéscsaba: Krizsán – Dávid 2, dr. Darabos, Zsilák 5, Katona 1, Pallag 2, Szatmári L. 1. Cs.: Lukácsi 1, Csendes Cs., Laczó P. 1, Gyebnár, Hajdu A. 2, Budai, Zatykó. Edző: Fodor Ádám, Katona Péter, Zsilák László. Csepel: Baranyai – Bodorovics 2, Buja 1, Náfrádi 1, Lakner 1, Dani 1, Iványi, Váczi 1. Cs.: Wikhardt, Takács, Kovács Á. Edző: Pásztor Balázs. Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 8/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 6–0, 10–3, 13–5.

A rájátszás első körében kétgólos vereséget szenvedett csapatunk a csepeliektől még május 10-én Tatabányán (9—11). Most alaposan visszavágtak, már a találkozó 9. percében 6–0-ra vezettek Zsilák Lászlóék. A mérkőzésnek ebben a szakaszában a fiatal Krizsán Lőrinc kapus remek védéseket mutatott be, de az egész csapat nagy fölényben játszott a listavezetővel szemben, és megérdemelten nyertek még ilyen arányban is.

Csabai Csirkefogók VK–Tatabányai VSE 12–9 (4–1, 4–3, 2–2, 2–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13–16. helyért, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Berki András. Békéscsaba: Budai – dr. Darabos 1, Mucsi 2, Zsilák 3 (1), Pallag 2, Szatmári L. 1, Katona 1. Cs.: Zatykó, Miklós, Laczó P., Gyebnár, Dávid, Szanyi 1, Csüllög 1. Edző: Fodor Ádám, Katona Péter, Zsilák László. Tatabánya: Horváth – Kovács P. 3, Domina, Galler 3, Németh A., Orbán 1, Vajda. Cs.: Koplányi (kapus), Balogh M., Tátrai, Csobán, Dubinák 2. Játékos edző: Galler Csaba. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 3/1. Büntetők: 2/1, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 4–0, 5–3, 8–3, 12–7.

A második mérkőzésen négy helyen megváltozott csapatunk, és érdekességként megemlítendő: a korábban mindig a mezőnyben játszó Budai Tamás állt ezúttal a kapuba. Ezen a találkozón is a mieink kaptak lábra hamarabb, és remek játékot nyújtva ismét győzelemmel hagyhatták el a medencét a lefújás után.

Mestermérleg. Katona Péter: – A hazai környezetben lezajlott fordulóra igencsak bő volt a jelentkezők névsora, amit igyekeztünk is kihasználni. A mai találkozók legfontosabb pozitívuma, hogy mindkét derbit komolyan vettük és meg is nyertük. Az első félidőkben különösen magabiztos volt a játékunk, ami jó védekezéssel párosult, és a támadásokra sem lehetett panasz. Jól koncentrált a gárda minden tagja, a bajnokság végére kimondottan jó játékkal rukkoltunk elő, a két győzelem önmagáért beszél. Érthető, hogy a hangulat is magasra hágott az évzáróra.

További eredmények: Sportliget Sportegyesület–Tatabányai VSE 7–10. Csepeli Ifjúsági Központ–Sportliget Sportegyesület 19–6. A rájátszás végeredménye három kör, hat forduló után: 1. Csepeli Ifjúsági Sportközpont 12, 2. Tatabányai VSE 9 (69–73), 3 Sportliget Sportegyesület 9 (65–77), 4. Csabai Csirkefogók VK 6.

Az Árpád fürdőben zárják az évet „ob ketteseink”

Júniusra már csak egy-egy forduló maradt hátra az idei vízilabda-bajnokságokban, mégpedig a legkisebbek és a legnagyobbak küzdenek még egy kört a pontokért. A felnőttek ezen a hétvégén, a babyk pedig egy héttel később.

Az OB II-es felnőtt bajnokságban a Csabai Csirkefogók VK együttese a rájátszás során a 13–16. helyért játszik még két mérkőzést. Nevezetesen a Csepel és a Tatabánya ellen. A házigazda pedig klubunk lesz, azaz a zárókör négy mérkőzésére a békéscsabai Árpád fürdőben kerül sor holnap, szombaton. Ezzel a két egylettel az odavágó során már találkozott csapatunk, akkor a bányászváros gárdájától 12–11 arányban kikaptak, a csepeliekkel szemben 11–9-re alulmaradtak. A hazai pálya előnyét kihasználva most remélhetjük, hogy mindkét esetben visszavágnak a nagy öregekkel és fiatalokkal kiálló csabaiak.

A program. Június 6., szombat, 11.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Csepeli Ifjúsági Központ (jv.: Pásztor Antal, Berki András). 12.00: Sportliget Sportegyesület–Tatabányai VSE. 13.30: Csepeli Ifjúsági Központ–Sportliget Sportegyesület. 14.30: Csabai Csirkefogók VK–Tatabányai VSE (jv.: Pásztor Antal, Berki András). Innen folytatják, az állás két kör, négy forduló után: 1. Csepeli Ifjúsági Sportközpont 9 (52–44), 2. Sportliget Sportegyesület 9 (52–48), 3. Tatabányai VSE 6, 4. Csabai Csirkefogók VK 0.

Szoros csaták után maradt alul csapatunk

Katona Péter az első mérkőzésen kétszer, a Sportliget ellen háromszor volt eredményes, ám pont nélkül maradt a csapat a fővárosi fordulóban – fotó: Such Tamás

A megszokottól eltérően most egymás utáni héten rendeztek fordulót az OB II-es felnőtt bajnokság végső rájátszásában. A múlt heti, tatabányai kör után ezúttal a fővárosban, a Honvéd Tüzér utcai uszodájában találkozott egymással az a négy csapat, amely a végelszámolás 13–16. helyéért csatázik három fordulón át, hat mérkőzésen. A mai, szombati sorozatban a rendező Sportliget (akikkel a múlt héten is találkoztunk, akkor 13–11 lett a végeredmény a fővárosiak javára), de azt megelőzően a Tatabánya volt a mieink ellenfele. Az utóbbiakkal rendkívül kiélezett meccset játszott a gárda, a Sportliget pedig a korábbihoz hasonlóan nyert.

Csabai Csirkefogók VK–Tatabányai VSE 11–12 (3–4, 3–3, 2–2, 3–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13–16. helyért, Budapest. V.: Juhász Tibor, ifj. Kádár József. Békéscsaba: Korcsok P. – Zimbran 1, Szatmári L. 3, Budai, Mucsi 2, Katona 2, Pallag 2 (1). Cs.: Lukácsi S., Laczó P., Csendes Cs., Hajdu A. 1, Suhajda Z. Játékos edző: Borsos Pál. Tatabánya: Horváth M. – Tátrai, Domina 1, Dubinák, Galler 3 (2), Németh A. 3, Orbán. Cs.: Balogh M. 2, Huszti, Németh M. 3, Csobán. Játékos edző: Galler Csaba. Gól emberelőnyből: 10/6, ill. 10/1. Büntetők: 3/1, ill. 3/2. Az eredmény alakulása: 2–1, 4–5, 6–5, 8–9, 11–10.

Fordulatos mérkőzést hozott a csoport addig két nulla pontos utolsó helyezettjének összecsapása, amelyen felváltva vezettek a csapatok. A finisben egygólos békéscsabai előnyt követően alig több, mint két perccel a lefújás előtt akcióból előbb egyenlített Németh Miklós által a Tatabánya, majd ugyanő 24 másodperccel később megúszás után a győztes gólt is belőtte. Egy sajnálatos esemény is történt a mérkőzésen: Lukácsi Sándor szemsérülést szenvedett már rögtön a találkozó elején, ezért ezen a napon többet már nem is mehetett vízbe.

Csabai Csirkefogók VK–Sportliget Sportegyesület Budapest 11–14 (2–3, 3–3, 2–5, 4–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13–16. helyért, Budapest. V.: ifj. Kádár József, Weszelovszky László. Békéscsaba: Korcsok P. – Zimbran 2 (1), Szatmári L., Budai, Mucsi 3, Katona 3, Pallag 2. Cs.: Laczó P., Csendes Cs., Borsos, Hajdu A. 1, Suhajda Z. Játékos edző: Borsos Pál. Sportliget: Jónás – Simon 1, Nagy K., Taskovics, Czanik, Macskási 2, Major 5 (1). Cs.: Drágus, Nagy G., Tóth A., Imre 3, Bakó 3, Trencsényi, Necz. Edző: Boros László. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 8/1. Büntetők: 1/1, ill. 2/1. Az eredmény alakulása: 0–3, 3–3, 3–5, 5–6, 6–11, 9–12.

Az elmúlt héthez képest most egy teljesen átalakult és megfiatalított békéscsabai gárda utazott a fővárosba, ahol újra találkozott egymással a két alakulat. Ezúttal is a fővárosiak sikerét hozta az összecsapás, amelyen az elején megszerzett háromgólos előnyt végig tartotta a csabaiak ellenfele.

Mestermérleg. Borsos Pál: – A tatabányaiak ellen az elején kissé elaludtunk, főleg hátul hibázott a csapat, ami miatt az ellenfél emberelőnyből vagy büntetőből volt eredményes. Elöl megfelelő számú gólt lőttünk, de ez is kevés volt a sikerhez. Higgadtabban kellett volna játszanunk, de a rutin hiánya is kiütközött, hiszen egy nagyon fiatal alakulattal érkeztünk a fővárosba. A második derbin kemény küzdelem folyt a vízben, igyekeztünk sokat cserélni, de egy idő után elfáradt a csapat. Ellenfelünk együttesében jó arányban voltak a rutinos öregek és a fiatal titánok. Ráadásul volt egy hullámvölgyünk, amikor öt góllal elhúzott ellenfelünk. Igaz, visszajöttünk szorosabbra, de az is hozzájárult a vereségünkhöz, hogy nehezen tudtuk tartani az öt találatig jutó és a remekül képzett Major Zoltánt. Végül is komoly edzésértéke volt a mai két találkozónak.

További eredmények: Sportliget Sportegyesület–Csepeli Ifjúsági Sportközpont 10–13. Csepeli Ifjúsági Sportközpont–Tatabányai VSE 10–16.

Az állás két kör, négy forduló után: Csepeli Ifjúsági Sportközpont (52–44) 9, 2. Sportliget Sportegyesület 9 (52–48), 3. Tatabányai VSE 6, 4. Csabai Csirkefogók VK 0.

Finisébe kanyarodtak a hazai bajnokságok

Miként az előző héten, május közepén is hét mérkőzésen szoríthatunk csapatainknak a különböző pontvadászatokban. Ismét érintettek lesznek az OB II felnőtt- és az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapataink, hozzájuk sorozódik e hétvégén a gyermek II. korosztályos együttesünk.

Az OB II-es felnőtt bajnokság 13–16. helyéért folyó rájátszás második fordulóját rendezik meg szombaton, ezúttal Budapesten csobbannak a vízbe a csapatok. A mieink a Tatabánya és a rendező Sportliget együtteseivel találkoznak. Ez utóbbival az előző héten is meccseltek, akkor a fővárosiak nyertek 13–11-re.

A program. Május 16., szombat, 13.00 óra: Sportliget Sportegyesület Budapest–Csepeli Ifjúsági Sportközpont. 14.15: Tatabányai VSE–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Weszelovszky László, Tóth Sándor). 15.45: Csabai Csirkefogók VK–Sportliget Sportegyesület Budapest (jv.: Juhász Tibor, Tóth Sándor). 17.00: Csepeli Ifjúsági Sportközpont–Tatabányai VSE.

Az állás az első kör után: 1. Csepeli Ifjúsági Sportközpont (29–18) 6, 2. Sportliget Sportegyesület Budapest 6 (28–24), 3. Csabai Csirkefogók VK 0 (20–24), 4. Tatabányai VSE 0 (22–33).

A Délkeleti területi gyermek II. korosztályú bajnokságban az utolsó, nyolcadik fordulóhoz érkeztek a csapatok. A zárókör rendezője a szabadkai klub, de az eseményre a békéscsabai Árpád fürdőben kerül sor szombaton. Fiataljaink a listavezető Szabadka, majd a sereghajtó Baja csapatával csatáznak.

A program. Május 16., szombat, 10.00 óra: Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad (román)–AMEFA Arad (román). 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb). 12.00: Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ–Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad. 13.00: AMEFA Arad–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ.

Az állás: 1. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka 30, 2. AMEFA Arad 30, 3. Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad 24, 4. Csabai Csirkefogók VK 18, 5. Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ 0.

Az országos utánpótlás-bajnokságban ismét hazai környezetben bizonyíthatnak fiataljaink. Az A1 csoport alsóháza 11. fordulójában a kecskemétiek érkeznek hozzánk, a találkozókra a békéscsabai Árpád fürdő versenymedencéjében kerül sor. Valamivel több, mint egy hónappal ezelőtt már összemérte tudását a három korosztályos egylet, akkor Kecskeméten mindhárom találkozó hazai sikerrel zárult. Gyermek csapatunk 14–6, a serdülők 16–11, az ifjúságiak 14–9 arányban maradtak alul. Bízzunk benne, hogy miként az elmúlt héten, most is sikerül elorozni pontot/pontokat a vendégektől.

A program. Gyermek korcsoport. Május 17., vasárnap, 12.15 óra: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Junior Sport (jv.: Mihály Máté, Pásztor Antal). 13.15: Kaposvári VK–PannErgy-MVLC-Miskolc. 16.45: Tatabányai VSE–Ybl Waterpolo Club Budapest. A MATE Gödöllői EAC–AVUS Szombathely mérkőzést már lejátszották, az eredmény: 10–12.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. MATE Gödöllői EAC 25, 3. Ybl Waterpolo Club Budapest 25, 3. PannErgy-MVLC-Miskolc 23, 4. AVUS Szombathely 22, 5. Tatabányai VSE 13, 6. Kecskemét Junior Sport 12, 7. Kaposvári VK 8, 8. Csabai Csirkefogók VK 4. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Serdülők. Május 17., vasárnap, 13.30 óra: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Junior Sport (jv.: Pásztor Antal, Berki András). 14.30: Kaposvári VK–PannErgy-MVLC-Miskolc. 18.00: Tatabányai VSE–Ybl Waterpolo Club Budapest. A MATE Gödöllői EAC–AVUS Szombathely mérkőzést már lejátszották, az eredmény: 12–11.

Az állás. Serdülők: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 30, 2. MATE Gödöllői EAC 21, 3. Ybl Waterpolo Club Budapest 18, 4. Kecskemét Junior Sport 15, 5. AVUS Szombathely 15, 6. Kaposvári VK 12, 7. Tatabányai VSE 3, 8. Csabai Csirkefogók VK 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Ifjúságiak. Május 17., vasárnap, 11.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Junior Sport (jv.: Berki András, Mihály Máté). 12.00: Kaposvári VK–PannErgy-MVLC-Miskolc. 15.30: Tatabányai VSE–Ybl Waterpolo Club Budapest. A MATE Gödöllői EAC–AVUS Szombathely mérkőzést már lejátszották, az eredmény: 5–24.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Kecskemét Junior Sport 30, 2. PannErgy-MVLC-Miskolc 28, 3. AVUS Szombathely 25, 4. Tatabányai VSE 16, 5. Kaposvári VK 14, 6. Ybl Waterpolo Club Budapest 10, 7. Csabai Csirkefogók VK 9, 8. MATE Gödöllői EAC 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Hétvégén ismét fölpörögnek az események

Lekerült a sátor a békéscsabai Árpád fürdő 50 méteres versenymedencéje fölül, a hétvégén már nyitott uszodában, remélhetőleg szép napsütéses időben rendezik meg vasárnap a Csabai Csirkefogók VK–AVUS Szombathely országos utánpótlás-bajnoki mérkőzéseket. Emellett szombaton az OB II-es felnőtt csapatunk, valamint a gyermek „négyesek” lesznek még érdekeltek.

A felnőtt OB II-ben a rájátszáshoz érkeztek a klubok, a mieink a 13–16. helyért folytatják három fordulón át. Az első fordulónak a tatabányaiak lesznek a házigazdái, a csabai „öregek” két fővárosi egylettel találkoznak szombaton, nevezetesen a középszakaszból már ismert csepeliekkel, majd rövid pihenő után a Sportliget együttesével. A végső rájátszás során minden csapat a nulláról indul, nincsenek hozott pontok.

A program. Május 9., szombat, 11.00 óra: Tatabányai VSE–Sportliget Sportegyesület, 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Csepeli Ifjúsági Sportközpont (jv.: Császár Attila, Csizmadia Zsolt). 13.30: Sportliget Sportegyesület–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Forgó Dániel, Irmes Máté). 14.30: Tatabányai VSE–Csepeli Ifjúsági Sportközpont.

Gyermek IV. korosztályosaink szombaton ismét Újszilváson teszik tiszteletüket, ám a kiírás értelmében ők lesznek a házigazdák a Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság rájátszásában, amely az alsóházi 7–11. helyért zajlik. Az öt csapat öt mérkőzést játszik a helyi Tan- és Sportuszoda 25 méteres medencéjében. Listavezető egyletünk a Szerbiából érkező szabadkaiakkal és a Romániából idebuszozó aradiakkal mérkőznek meg.

A program. Május 9., szombat, 10.00 óra: Kecskeméti Sportiskola–Invictus SC. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb). 12.00: AMEFA Arad (román)–Kecskeméti Sportiskola. 13.00: Invictus SC–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–AMEFA Arad.

Az állás négy kör (nyolc forduló) után: 1. Csabai Csirkefogók VK 24, 2. Invictus SC 15, 3. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka 12, 4. Kecskeméti Sportiskola 9, 5. AMEFA Arad 0.

Az országos utánpótlás-bajnokság A1 csoportjában az alsóházi rájátszás során a 10. fordulóhoz érkeztek a csapatok. A három fiatal csapatunk pályaválasztóként a békéscsabai Árpád fürdőben fogadja a szombathelyieket. Ez a kör már a visszavágók jegyében zajlik. Emlékeztetőül: február közepén az odavágón Szombathelyen hármas hazai siker született. A gyermek csapatunk 20–10, a serdülők 14–7 az ifjúságiak 19–9 arányú vereséget szenvedtek. Azóta sok víz lefolyt a Körösökön, csapataink egyre inkább hozzáedződnek ehhez az osztályhoz, ezért lehet reményünk arra, hogy most szebb mérleggel zárják a vasárnapot.

A program. Gyermek korosztály. Május 10., vasárnap, 12.15 óra: Csabai Csirkefogók VK–AVUS Szombathely (jv.: Szabó Nándor, Juhász Tibor). 12.15: Tatabányai VSE–PannErgy-MVLC-Miskolc. 12.15: Kaposvári VK–Ybl Waterpolo Club Budapest. 14.15: MATE Gödöllői EAC–Kecskemét Junior Sport.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 23, 2. MATE Gödöllői EAC 22, 3. Ybl Waterpolo Club Budapest 22, 4. AVUS Szombathely 20, 5. Kecskemét Junior Sport 12, 6. Tatabányai VSE 10, 7. Kaposvári VK 8, 8. Csabai Csirkefogók VK 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Serdülők. Május 10., vasárnap, 13.30 óra: Csabai Csirkefogók VK–AVUS Szombathely (jv.: Juhász Tibor, Weszelovszky László). 13.30: Tatabányai VSE–PannErgy-MVLC-Miskolc. 13.30: Kaposvári VK–Ybl Waterpolo Club Budapest. 15.30: MATE Gödöllői EAC–Kecskemét Junior Sport.

Az állás. Serdülők: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 30, 2. MATE Gödöllői EAC 21, 3. Ybl Waterpolo Club Budapest 18, 4. Kecskemét Junior Sport 15, 5. AVUS Szombathely 15, 6. Kaposvári VK 12, 7. Tatabányai VSE 3, 8. Csabai Csirkefogók VK 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Ifjúságiak. Május 10., vasárnap, 11.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–AVUS Szombathely (jv.: Weszelovszky László, Szabó Nándor). 11.00: Tatabányai VSE–PannErgy-MVLC-Miskolc. 11.00: Kaposvári VK–Ybl Waterpolo Club Budapest. 13.00: MATE Gödöllői EAC–Kecskemét Junior Sport.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Kecskemét Junior Sport 27, 2. PannErgy-MVLC-Miskolc 25, 3. AVUS Szombathely 22, 4. Tatabányai VSE 16, 5. Kaposvári VK 12, 6. Ybl Waterpolo Club Budapest 9, 7. Csabai Csirkefogók VK 9, 8. MATE Gödöllői EAC 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)