ímkézett bejegyzés

Nem sok hiányzott a pontszerzéshez Nagykanizsán

Szusszanásnyi pihenő nélkül megkezdődött a rájátszás az OB I B-s bajnokságban. Csapatunk az idei szezonban is kiharcolta a felsőházi tagságot, amelynek első fordulójára került sor szombaton. Amikor a létező legtávolabbi csapathoz, a nagykanizsaiakhoz utaztak. Korai ébresztő volt, ugyanis hajnali 4.30 órakor már mozgásba lendült a társaságot szállító busz a dunántúli városba. Végül időben megérkeztek a Zala megyei városba.

Kanizsa VSE, Nagykanizsa—Swietelsky-Békéscsaba 8—7 (2—2, 1—3, 4—1, 1—1)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, rájátszás az 1-8. helyért, első forduló, Nagykanizsa, 100 néző. V.: Bereczki Miklós, Hangay Zsolt. Nagykanizsa: Pelle — Salamon 2, Szilvasán 1, Mocsári, dr. Kaszper, Bicskei 1, Balli. Cs.: Vadovics, Dobay P., Páncsics, Dobay G. 3, Kéri, Horváth B., Szilágyi 1. Edző: Ludányi Kadosa. Békéscsaba: Ormai — Szabó Zs., Szabó Z. 3 (2), Józsa, Major 1, Németh D. Cs.: Tifrea, Rácz 1, Mucsi, Ajtai 1, Páll 1. Edző: dr. Szilágyi Kristóf.

Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 7/0. Büntetők: 0/0, ill. 2/2. Az eredmény alakulása: 2—0, 2—3, 3—3, 3—5, 7—5.

Érdekesség, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás is jelen volt az összecsapáson, mégpedig abban a minőségben, hogy ő a Kanizsa VSE szakmai igazgatója.

Szokatlan méretű, keskeny, mindössze hatpályás medence várta a csapatokat, amelyet a hazaiak azért már jócskán megszokhattak. Igyekezett gyorsan nyomatékot adni a pályaelőnynek a házigazda, két gyors, lefordulásos góllal nyitottak, ami az összeszokottságukra is utal. Ezután viszont sikerült azonnal rendeznie a sorokat a vendégeknek. Olyannyira, hogy félidőre kétgólos előnyre tettek szert a viharsarkiak. Ebben feljegyezhettük a találkozó legszebb találatát, amely Ajtai Miklós nevéhez fűződik: nagy lökete két kapufát érintve vágódott a hálóba. Ezután viszont elég volt némi figyelmetlenség, fegyelmezetlenség, és zsinórban négyszer volt eredményes a Nagykanizsa, ráadásul ismét megúszásos gólokból szerezte vissza az előnyt a pályaválasztó. A csabaiak jobbára szorosat védekeztek, a kanizsaiak viszont leginkább zónáztak, így végül kevés gól esett a mérkőzésen, ami a jó védekezést támasztja alá mindkét oldalon. Ráadásul a kapusok is remek napot fogtak ki, a volt válogatott kerettag Pelle Balázs 61, Ormai Zoltán 60 százalékon védett. Ám a szép és eredményes támadásokkal adósak maradtak a csapatok. A finisben ismét feljöttek a vendégek, Szabó Zoltán büntetőből esett találatával már csak egy gól különbség volt a két egylet között. 8—7-nél még egy perc volt hátra, emberelőnybe kerültek a csabaiak, ám nem tudták érvényesíteni a lehetőséget. Az is érdekesség, hogy egyik csapat sem tudott emberelőnyös helyzetből betalálni a másik kapujába, ami igencsak szokatlan egy mérkőzésen. Végül nem sok hiányzott ahhoz, hogy az esélyesebbnek kikiáltott Nagykanizsa ellen sikerrel zárja a napot a Swietelsky-Békéscsaba csapata.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A hosszú utazás és a kanizsai uszodai körülmények ellenére bőven lett volna lehetőségünk, de végül hiányérzetem maradt. A harmadik negyed elején a négyperces rövidzárlatunknak köszönhetően pontokat hagytunk a Zala megyei városban. Mégpedig azért, mert a tőlünk elvártnál több technikai hiba csúszott a játékunkba, ami egyéni fegyelmezetlenségekkel párosult.

A rájátszás felsőházának további eredményei: KSI SE—Vasas SC 9—2. ÚVSE—Debreceni VSE 20—7. Ybl Waterpolo Club, Budapest—BVSC-Zugló 18—13.

Az állás: 1. KSI SE 19, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 16, 3. Kanizsa VSE, Nagykanizsa 15, 4. ÚVSE 12, 5. BVSC-Zugló 9, 6. Vasas SC 6, 7. Debreceni VSE 3, 8. Swietelsky-Békéscsaba 3.

Címlapképünkön Major Levente keresi a társat, akihez passzolhatna

 

Mindkét ob-s felnőtt csapatunk Nagykanizsára tart szombaton

Ismét mozgalmas hét vége elé néznek csapataink: az országos bajnokságokban szereplő két felnőtt, valamint az ifjúsági, serdülő és gyermek gárdánk is vízre száll a bajnoki pontokért, miként a gyermek III. korosztályosok is a nemzetközi vidékbajnokság keretében.

OB I B-s csapatunk átmenet nélkül, a múlt heti alapszakaszbeli zárás után máris a rájátszás keretében ugrik vízbe, és „méretes” utazás vár rájuk szombaton, ugyanis Nagykanizsáig kell megtenniük mintegy négyszáz kilométert (majd vissza is). Érdekesség, hogy az OB II-esek is ugyanoda tartanak, s számukra is a rájátszás a kihívás.

„Elöljáróban: nem mi vagyunk az esélyesek — kezdte dr. Szilágyi Kristóf, klubunk vezetőedzője. — Abból nem tudunk kiindulni, hogy két éve találkozott utoljára egymással a két csapat, ugyanis vendéglátóink játékosállományának kilencven százaléka azóta kicserélődött. Sőt, nemcsak a két év folyamán, hanem az idei bajnokság félidejében is, ugyanis öt-hat új játékost igazoltak, miközben ugyanennyi távozott tőlük. Zömében a fővárosból érkeztek hozzájuk, ráadásul két igazán rutinos pólós. Az egyik a volt válogatott kerettag, KEK Kupa-győztes kapus, Pelle Balázs, a másik a LEN Kupa-győztes, védő, Kéri Péter. Mellettük több tehetséges fiatal kap szerepet hétről hétre, akik remek kondiban vannak, igazán hajtósak, hiszen heti öt-hat alkalommal edzenek. Ezért is nehéz belőni erejüket, de akad még egy hátráltató tényező: Nagykanizsán 11 órakor kezdődik a mérkőzés, nekünk legkésőbb fél tízre oda kell érnünk. Ehhez pedig szombaton hajnalban, négy óra harminckor már el kell indulnia buszunknak. Persze, azért ismerem a játékosállományukat, tudom, mire képesek, de a már említett hajnali kelés, és négyszáz kilométeres út nem a mi javunkat szolgálja. Sőt, edzőjüket, Ludányi Kadosát is jól ismerem, hiszen két éven át csapattársam volt, de ennek aligha van most jelentősége. Sokkal inkább az imént említetteknek, illetve annak, hogy az alapszakaszból a kanizsaiak 12 pontot hoztak magukkal, mi viszont csak hármat. Ez is játékerejüket mutatja.”

A szombati találkozó játékvezető párosa: Bereczki Miklós, Hangay Zsolt.

A program. OB I B, felnőttek. Április 14., szombat, rájátszás az 1-8. helyért, első forduló, 11.00 óra: Kanizsa VSE, Nagykanizsa—Swietelsky-Békéscsaba. 16.30: KSI SE—Vasas SC. 17.00: ÚVSE—Debreceni VSE. 17.00: Ybl Waterpolo Club, Budapest—BVSC-Zugló.

OB II, felnőtt. Április 14., szombat, rájátszás, középszakasz, harmadik kör, K4 csoport, Nagykanizsa, 13.00: Kanizsa VSE, Nagykanizsa—Vidám Vízilovak VCE, Budapest. 14.00: Egri Vízmű Sport Club—Csabai Csirkefogók VK. 15.00: Kanizsa VSE, Nagykanizsa—Egri Vízmű Sport Club. 16.00: Csabai Csirkefogók VK—Vidám Vízilovak VCE, Budapest.

Az állás a rájátszás középszakaszának második köre, negyedik forduló után: 1. Kanizsa VSE, Nagykanizsa 12, 2. Egri Vízmű Sport Club 6, 3. Vidám Vízilovak VCE, Budapest 6, 4. Csabai Csirkefogók VK 0.

OB I B-s utánpótláscsapataink is a Dunántúlt veszik célba, számukra vasárnap rendeznek fordulót, amelynek során Kaposvárra látogatnak. A háromheti szünet után az egyik legerősebb gárdákkal veszik föl a küzdelmet fiataljaink. Ez különösen az ifjúságiakra érvényes, ugyanis vendéglátóink az élen állnak a bajnokságban. A serdülők esetében a somogyi alakulat a 7. helyen áll, helyezésben alig van különbség a két csapat között, hiszen a mieink a 10. pozíciót foglalják el, ám a pontkülönbség annál tekintélyesebb, ugyanis a pályaválasztó 20 egységgel gyűjtött többet (9), mint a csabai alakulat (19). Talán ismét a gyermek gárdánkra vár a könnyebb feladat, hiszen a pótolt meccsek után is a második helyről várják a vasárnapot 52 pontot gyűjtve, miközben a 26 pontos kaposváriak a nyolcadikok.

A program. Ifjúságiak, A2 csoport, 22. forduló. Április 15., vasárnap, 12.00: Kaposvári VK—Swietelsky-Békéscsaba. 12.30: Koelner-Csongrádi VVSE—Hírös SN, Kecskeméti SI. 13.30: Oázis SC, Budapest—Pécsi SN SI. 14.30: Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Ceglédi VSE. 15.30: Százhalombattai VSE—Honvéd Kölyök Póló Suli. 16.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—PannErgy Miskolci VSC. 18.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Ybl Waterpolo Club, Budapest.

Az állás a 21. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 51, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 51, 3. Oázis SC, Budapest 45, 4. PannErgy Miskolci VSC 45, 5. Ceglédi VSE 36, 6. Pécsi SN SI 35, 7. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 30, 8. Ybl Waterpolo Club, Budapest 27, 9. Honvéd Kölyök Póló Suli 27, 10. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 27, 11. Swietelsky-Békéscsaba 26, 12. Százhalombattai VSE 9, 13. Koelner-Csongrádi VVSE 8, 14. Hírös SN, Kecskeméti SI 0.

Serdülők, A2 csoport, 22. forduló. Április 15., vasárnap, 10.00: Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Hírös SN, Kecskeméti SI. 12.00: Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Ceglédi VSE. 12.15: Oázis SC, Budapest—Pécsi SN SI. 13.15: Kaposvári VK—Swietelsky-Békéscsaba. 14.15: Százhalombattai VSE—Honvéd Kölyök Póló Suli. 15.15: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—PannErgy Miskolci VSC. 15.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Ybl Waterpolo Club, Budapest.

Az állás a 21. forduló után. Serdülők: 1. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 48, 2. PannErgy Miskolci VSC 48, 3. Ybl Waterpolo Club, Budapest 45, 4. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 45, 5. Hódmezővásárhely 43, 6. Pécsi SN SI 39, 7. Kaposvári VK 37, 8. Ceglédi VSE 35, 9. Oázis SC, Budapest 24, 10. Swietelsky-Békéscsaba 19, 11. Hírös SN, Kecskeméti SI 13, 12. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 11, 13. Honvéd Kölyök Póló Suli 9, 14. Százhalombattai VSE 4.

Gyermek korosztály, A2 csoport, 22. forduló. Április 15., vasárnap, 11.00: Oázis SC, Budapest—Pécsi SN SI. 11.15: Vestfrost-Csongrádi VVSE—Hírös SN, Kecskeméti SI. 13.00: Százhalombattai VSE—Honvéd Kölyök Póló Suli. 13.15: Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Ceglédi VSE. 14.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—PannErgy Miskolci VSC.  14.30: Kaposvári VK—Swietelsky-Békéscsaba. 16.45: Hódmezővásárhelyi VSC—Ybl Waterpolo Club, Budapest.

Az állás a 21. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy Miskolci VSC 54, 2. Swietelsky-Békéscsaba 52, 3. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 49, 4. Hírös SN, Kecskeméti SI 43, 5. Pécsi SN SI 43, 6. Oázis SC, Budapest 40, 7. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 39, 8. Kaposvári VK 26, 9. Vestfrost-Csongrádi VVSE 19, 10. Honvéd Kölyök Póló Suli 16, 11. Ceglédi VSE 16, 12. Százhalombattai VSE 11, 13. Ybl Waterpolo Club, Budapest 10, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 5.

A gyermek III. korosztályos békéscsabai és gyulai csapataink két napon át négy mérkőzést játszanak idegenben. Az előbbiek Hódmezővásárhelyen, a fürdővárosiak Szegeden igyekeznek gyarapítani pontjaik számát.

A Zöld csoport programja (17-20. forduló). Április 14., szombat, 9.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Szegedi Vízipóló Suli II. 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Koelner-Csongrádi VVSE. 11.00: Spartak Subotica, Szabadka (szerb)—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Csabai Csirkefogók VK—SK Hornets Kosice, Kassa (szlovák). 13.00: Szegedi Vízipóló Suli II.—Koelner-Csongrádi VVSE. 14.00: Spartak Subotica, Szabadka—SK Hornets Kosice, Kassa. Április 15., vasárnap, 9.00: Hódmezővásárhelyi VSC—SK Hornets Kosice, Kassa. 10.00: Csabai Csirkefogók VK—Spartak Subotica, Szabadka. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli II.—SK Hornets Kosice, Kassa. 12.00: Koelner-Csongrádi VVSE—Spartak Subotica, Szabadka. 13.00: Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Koelner-Csongrádi VVSE.

A Zöld csoport állása a negyedik kör (13-16. forduló) után: 1. Koelner-Csongrádi VVSE 37, 2. SK Hornets Kosice, Kassa 36, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 21, 4. Spartak Subotica, Szabadka 19, 5. Szegedi Vízipóló Suli II. 16, 6. Csabai Csirkefogók VK 10.

A Kék csoport programja (18-21. forduló). Április 14., szombat, 12.30: Szentesi Leányok—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 13.30: Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—Bujka ÚVSE. 14.30: Gyulai VK—Szegedi Női Vízilabda Klub. 15.30: Bujka ÚVSE—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 16.30: Gyulai VK—Szentesi Leányok. 17.30: Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—Szegedi Női Vízilabda Klub. Április 15., vasárnap, 10.00: Szegedi Női Vízilabda Klub—Bujka ÚVSE. 11.00: Gyulai VK—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 12.00: Szentesi Leányok—Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr. 13.00: Gyulai VK—Bujka ÚVSE. 14.00: Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 15.00: DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Szentesi Leányok.

A Kék csoport állása a negyedik kör (14-17. forduló után): 1. Szentesi Leányok 46, 2. Bujka ÚVSE 37, 3. Szegedi Női Vízilabda Klub 27, 4. DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE 20, 5. Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr 19, 6. Gyulai VK 0.

Az OB I B-s alapszakasz után, a rájátszás előtt, és a gólkirályságról a rutinos Szabó Zoltánnal

Véget ért az OB I B-s vízilabda-bajnokság alapszakasza mindkét csoportban. Csapatunk, a korábbi évekhez hasonlóan, ezúttal is kiharcolta a rájátszásban a felsőházi tagságot, miután a B csoportban a harmadik helyen fejezte be a 18 fordulóból álló sorozatot.

Ami a folytatást illeti, nem kell egyáltalán várni a rájátszás kezdésére, hiszen már ezen a hét végén megkezdődik. Csoportunkból az első négy folytatja az 1-8. helyért, az eddigi eredményeket visszük magunkkal, és csak a másik csoport első négy helyezettjével kell megküzdeni. A B csoportban az élen végzett KSI SE-vel és a Ybl Waterpolo Club Budapesttel szemben mindkétszer alulmaradtunk, így innen nulla pontot, a debreceniekkel egy győzelem, egy vereség a mérlegünk, ezért innen három pontot viszünk magunkkal a rájátszásba.

Ami a másik csoportot illeti, az első négy helyen a következő sorrend alakult ki: 1. ÚVSE, 2. Kanizsa VSE, Nagykanizsa, 3. BVSC-Zugló, 4. Vasas SC. Tehát folytatásban velük játsszuk az oda-visszavágós nyolc kört. Az első fordulóban e hét végén Nagykanizsára utazunk, miként — a sorsolás szeszélye folytán — az OB II-es csapatunk is.

Visszatérve az alapszakaszhoz: hab a tortán, hogy a húsz csapat játékosai közül a 18 forduló után gólerős játékosunk, Szabó Zoltán lett a gólkirály 57 találattal. Amihez 90 „próbálkozás” kellett, vagyis kimagasló, 63 százalékos teljesítménnyel végzett az élen, megelőzve az 53 gólos angyalföldi Vincze Márkot és a 49 gólig jutó szolnoki Szeghalmi Zsombort. És az sem mellékes, hogy ugyanezen a listán csapatunk másik erőssége, Németh Dániel az ötödik helyen zárt a negyedikkel azonos gólszámmal, 47-tel.

Ezúttal gólkirályunkat, Szabó Zoltánt (képünkön) kértük fel, hogy értékelje a tavaly szeptember óta lezajlott etapot, tekintsen előre, mit vár a rájátszástól, és mit jelent számára a gólkirályi elsőség?

Összességében elégedettek lehetünk az eddigiekkel, annál is inkább, mert az elnökség elvárását, a felsőházba jutást teljesítettük — kezdte Szabó Zoltán. — A csapat harmadik helyezése reális, mert a KSI és az Ybl nagyon erős gárda, sajnos ellenük pontot sem sikerült szerezni. Viszont a kötelező találkozókat hoztuk, a Debrecennel szemben pedig idegenben kevésbé ment a játék, aminek oka talán az is lehetett, hogy előtte hosszúra nyúlt a bajnoki szünet, ami meglátszott a teljesítményünkön. Az eredményességünkben közrejátszott a csapategység, a társaságot folyamatosan a jó hangulat és az összetartás jellemzi. Az is fontos, hogy jó erőkből áll a mi alakulatunk, hiszen több, az OB I-et is megjárt, rutinos vízilabdázó található sorainkban. Minden poszton akadt több jó egyéni teljesítmény a szezon folyamán. Így többek között Németh Dani munkássága, aki a centerek folyamatos semlegesítése és a játék szervezése mellett a góllövőlista legjobbjai közé is felküzdötte magát. Ráadásul a kispadon egy kiváló szakember ül dr. Szilágyi Kristóf személyében, miközben a klub vezérkara is mindent biztosít a jó játékhoz és eredményességhez.

A folytatásról: nehéz most bármilyen célkitűzést is megfogalmazni, ugyanis a rájátszást követő végleges helyezésünket több tényező is befolyásolhatja majd. Így például sokat nyom a latba a hozott pontok mennyisége, a pillanatnyi forma, és a többi csapat egymás elleni eredménye, az esetleges körbeverések. Ezért nemcsak rajtunk múlik, hol fejezzük be az idei bajnokságot, hanem a többi gárda teljesítményén is. Nekünk az a legfontosabb, hogy a következő nyolc meccsen maximálisan odategyük magunkat, és minél több pontot szerezzünk ellenfeleinktől. Tudjuk, hogy a másik csoportból a felsőházba került négy együttes is jó játékerőt képvisel, vagyis a folytatásban nincs több könnyű találkozónk. A négy „osztálytárs” közül a Nagykanizsát ismerjük legkevésbé, velük nem játszottunk tavaly, a többiekkel viszont igen. De kérdés, mennyit változott az összetételük, illetve az ellenfelek fiataljai mennyit fejlődtek az elmúlt esztendőben. Ezek miatt nem egyszerű helyezést kitűzni, ettől függetlenül bízom abban, hogy a végelszámolásnál az első öt között leszünk.

Ami pedig a saját teljesítményemet illeti: természetesen örülök, hogy az alapszakaszban nekem sikerült a legtöbb gólt dobnom a két csoport mintegy háromszáz játékosa közül. Bármily közhely, a meccsek előtt sohasem úgy ugrottam a vízbe, hogy mindenáron három-négy gólt dobjak. Számomra az volt a fontos, hogy a csapat nyerjen, és minél hatékonyabban tudjak segíteni a társaimnak az eredményességben. A jó játék nemcsak gólokban nyilvánulhat meg, hanem a játék szervezésében, illetve a gólpasszokban is. A találataimban vastagon benne vannak a társaim, akiktől folyamatosan kaptam a jó ütemű és pontos passzokat. De az eredményességünkhöz hozzájárult a centereink remek teljesítménye, akik folyamatosan hozták az emberelőnyös helyzeteket és büntetőket. Így mindig megvoltak a helyzetek, amiket „csak” értékesíteni kellett. Ugyancsak fontos adalék, ellenünk minden csapat zónázik, ezért a hátsó játékosoknak nagyobb tere van helyzetbe kerülni és gólt lőni, miként nekem is így adódtak a helyzeteim.

Szabó Zoltán névjegye

Született: 1987. április 17., Szeged

Csapatai: Szegedi Beton (OB I), Újpest (OB I), Szentesi VK (OB I), Szegedi TE EHÖK SE (OB I B), Swietelsky-Békéscsaba (OB I B).

Kiemelkedő eredményei: Magyar bajnoki bronzérem a Szegedi Betonnal (2005). Magyar Kupa 3. hely az Újpesttel (2007). Komjádi Kupa 1. hely az Újpesttel (2007). Junior Európa-bajnoki 2. hely (Nagyvárad, 2006). Ifjúsági Európa-bajnoki 3. hely (Szófia, 2005). A junior és ifjúsági válogatott tagságon kívül tagja volt a serdülő és gyermek válogatottnak is, több mint kétszáz OB I-es mérkőzésen szerepelt.

Szoros mérkőzésen győzelem az alapszakasz záró fordulójában

Záró fordulójához érkezett az OB I B-s felnőtt bajnokság, amelynek során csapatunk a Racionet-Honvéd gárdáját fogadta egy olyan derbin, amelyen egyik fél számára sem volt már igazán tét, hiszen már korábban eldőlt, hogy a Swietelsky-Békéscsaba a jövő héten kezdődő rájátszást a felsőházban folytatja, a fővárosiak pedig a középházban vitézkednek a jövőben.

Swietelsky-Békéscsaba—Racionet-Honvéd 12—11 (3—1, 2—3, 4—3, 3—4)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, alapszakasz, 18. forduló, Békéscsaba, 100 néző. V.: Berki András, Pásztor Antal. Békéscsaba: Ormai — Tifrea, Szabó Z. 6, Józsa 1, Mucsi 1, Major 1, Németh Dániel 3. Cs.: Tóth F., Rácz, Ajtai, Páll. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Borsos Pál. Honvéd: Dér — Ádám 2, Pásztor, Ábrahám 1, Gregor 2, Vincze 2, Németh Dávid. Cs.: Farkas (kapus), Vízvári, Kubicza 2, Martin, Víg 2. Edző: Boros László.

Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 10/5. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Páll. Kipontozódott: Páll. Az eredmény alakulása: 3—1, 3—3, 5—3, 6—6, 9—6, 10—8, 12—8.

A találkozó egyik érdekessége volt, hogy a legutóbbi bajnokin piros lappal „jutalmazott” dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző nem ülhetett a kispadra, csak a szemközti oldalon, közvetlenül a zsűri mellől követhette az eseményeket. Helyét klubunk elnöke, és szintén edzői képesítéssel rendelkező Borsos Pál vette át erre derbire. Egy hiányzója is akadt a csapatnak: Szabó Zsombor ezekben az órákban nyelvvizsgázott, így nem ugorhatott az Árpád fürdő medencéjébe az alapszakasz záró mérkőzésén.

Hamar lendületbe kerültek a házigazdák, ám igazán nem tudtak elhúzni, az egy-kétgólos előnyt rendre ledogozta a fővárosi együttes, vagyis látótávolságon belül tartották a viharsarkiakat. Borsos Pál ideiglenes edző nem volt könnyű helyzetben, ugyanis a csabaiak időnként gyermeteg hibákat is elkövettek, pedig számtalan helyzetet kidolgoztak, csak éppen a befejezésekbe csúszott hiba. Ezt támasztja alá, hogy 34 alkalommal jutottak el oda, hogy akcióból bevehették volna a Honvéd kapuját, ebből végül tíz járt sikerrel, kétszer pedig emberelőnyös helyzetből voltak eredményesek. Az időnkénti kihagyáskor, koncentráció hiányakor a fővárosiak büntettek, és hiába volt a finisre négygólos csapatunk előny, mindez egyre zsugorodott a végső sípszóra. Szabó Zoltán viszont kiemelkedett a mezőnyből: nyolcszor vette tűz alá az ellenfél kapuját és ebből hatszor eredményesnek bizonyult. A vendégek fegyelmezetten és szimpatikusan játszottak, ennek is köszönhető, hogy végül szoros eredménnyel zárult a tét nélküli, mégis „mérkőzés körülmények” zajló találkozó. Ami végül beillett egy felkészülési mérkőzésnek is.

A B csoportból az első négy helyezett jutott a felsőházba, akikhez az A csoport első négy helyén végzettek társulnak: az Újpesti VSE; a Kanizsa VSE, Nagykanizsa; a BVSC-Zugló és a Vasas SC. A csapatok a rájátszásba viszik az egymás ellen elért eredményeket, és csak a másik csoport első négy helyezettjével játszanak oda-visszavágó alapon.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A mérkőzés jól szolgálta a jövő héten kezdődő rájátszást. Az viszont érezhető volt, hogy a húsvét körüli ünnepek miatti bajnoki szünet miatt volt némi meccshiánya egyik-másik játékosnak. Viszont jó, hogy van egy Szabó Zolink, akinek a teljesítménye kimagaslott ma a mezőnyből.

További eredmények: Szolnoki Dózsa VSC—Alfa SC-Erzsébeti SMTK 16—7. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger—KSI SE 8—15. Dunakanyar Waterpolo Szentendre— Angyalföldi SI DSE 9—15. Debreceni VSE—Ybl Waterpolo Club, Budapest 10—15.

Az alapszakasz végeredménye az utolsó, 18. forduló után, B csoport: 1. KSI SE 49, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 47, 3. Swietelsky-Békéscsaba 37, 4. Debreceni VSE 33, 5. Angyalföldi SI DSE 30, 6. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 28, 7. Racionet-Honvéd 13, 8. Dunakanyar Waterpolo Szentendre 10, 9. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 8, 10. Szolnoki Dózsa VSC 7.

Címlapképünkön a hat gólig jutó Szabó Zoltán veszi tűz alá a kaput

Pontatlan játék, pontnélküli forduló

A békéscsabai Árpád fürdőben került sor az OB II-es csapatok K4 csoportja rájátszásának második körére szombaton (3-4. forduló). A középszakaszban négy csapat feszült egymásnak, mindegyik két-két mérkőzésen igyekezett minél több egységet megkaparintani. A mieinknek ezúttal sem sikerült pontot szerezni.

Csabai Csirkefogók VK—Vidám Vízilovak VCE, Budapest 7—16 (2—6, 2—3, 2—3, 1—4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, K4 csoport, rájátszás, középkör 2. forduló, Békéscsaba. V.: Szénászky Zsolt. Békéscsaba: Tóth K. — id. Lukácsi S. 2, Laczó P. 3, dr. Szlávik 1, Román, Dávid 1, Csendes. Cs.: Gyebnár, Sipaki, Paksi B., Borsos, Vozár M., Tóth Sz., Weinhardt D. Edző: Játékos edző: Borsos Pál. Vidám Vízilovak: Hulvely 1 (1) — Győri 1, Somogyi 2, Besenyei 2, Ürögi 4, Török 5, Bartus 1. Cs.: Roszik (kapus), Varga M., Mencser. Játékos edző: Ürögi Zsolt. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 4/1. Büntetők: 0/0, ill. 2/1. Kipontozódott: Román. Az eredmény alakulása: 0—3, 2—4, 2—8, 6—14.

A fővárosi csapat egyenletes tempóban érte el góljait, Török László semlegesítése nehézséget okozott a házigazdáknak.

Csabai Csirkefogók VK—Kanizsa VSE, Nagykanizsa 5—11 (0—4, 1—3, 3—1, 1—3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, K4 csoport, rájátszás, középkör 2. forduló, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Tóth K. — dr. Szlávik, Dávid, Vozár M., Csendes, Vozár B., Tóth Sz. 2. Cs.: id. Lukácsi S. 2, Laczó P. 1 (1), Román, Gyebnár, Sipaki, Borsos, Weinhardt D. Játékos edző: Borsos Pál. Nagykanizsa: Varga D. — Bakó 1, Vlaszák, Kocsmár, Kis Zs. 1, Skriba 4, Bagi 1. Cs.: Kovács Á. 2, Klepács 1, Karácsony 1. Játékos edző: Simonka Ferenc. Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 3/0. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Bakó. Az eredmény alakulása: 0—6, 4—8, 5—9.

Miként az első mérkőzésen, a nagykanizsaiak is villámrajtot vettek, jelentős előnyüket pedig megtartották a találkozó végéig.

További eredmények: Egri Vízmű Sport Club—Kanizsa VSE, Nagykanizsa 10—13. Vidám Vízilovak VCE, Budapest—Egri Vízmű Sport Club 7—6.

Az állás a rájátszás középszakaszának második köre, negyedik fordulója után: 1. Kanizsa VSE, Nagykanizsa 12, 2. Egri Vízmű Sport Club 6, 3. Vidám Vízilovak VCE, Budapest 6, 4. Csabai Csirkefogók VK 0.

Címlapképünkön Lukácsi Sándor (kezén a labda), aki a két mérkőzésen négy gólig jutott, de ez is kevés volt az üdvösséghez