ímkézett bejegyzés

„A szegediek átrobogtak rajtunk, mint a gyorsvonat”

A mérkőzés kezdetét jelző sípszó előtt még bizakodó volt Katona Péter edző, ám a listavezetővel szemben nemcsak a mérkőzés volt nehezebb a szokásosnál, hanem a felkészülés negatívan ható utóbbi időszaka is rányomta bélyegét a pótolt derbire – fotó: Balázs Lajos

Az április 12-ei gyermek III. korosztályos Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokságban a szegediek kérésére elhalasztották a Tisza-partiak akkori két mérkőzését, amit a mai napon pótoltak. Csapatunk is érintett volt a 8. fordulóban, így ma délelőtt Szegedre utaztak, hogy lejátsszák az akkor elmaradt derbit. Sőt, igyekeztek kihasználni a lehetőséget Katona Péter tanítványai, és ott maradtak délutánig, amikor a korábbi bajnoki után újabb, immár edzőmeccs jelleggel ismét találkoztak a szegediekkel.

Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli 6–19 (1–5, 2–3, 0–5, 3–6)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Szeged. V.: Pölös Gábor, Weszelovszky László. Békéscsaba: Lipták – Korcsok K. 1, Balogh Cs. 1, Balogh B., Puha Lara, Csendes P. 1, Orosz-Tóth 3. Cs.: Vandlik (kapus), Bereczky, Restye B., Szabó M., Csapó. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 7/3. Büntetők: 0/0, ill. 8/5. Kiállítás cserével: Csendes P. Kipontozódott: Balogh B., Puha Lara.

Katona Péter: – Az utóbbi több mint két hétben az Árpád fürdő zárva tartása miatt igencsak nehezített körülmények között készülünk a hétköznapokon. Ritkán jutottunk vízbe, az edzések zöme szárazföldi volt, ami nem igazán fekszik a vízilabda szempontjából. Mindez meg is látszott a mai mérkőzésen. Igaz, azért nagyobb ellenállásra számítottam a listavezetővel szemben, de rosszul kezdtük a találkozót, majd rosszul folytattuk és rosszul fejeztük be. A szegediek átrobogtak rajtunk, mint a gyorsvonat. Fejben sem voltak toppon fiataljaink, gyenge volt a védekezés, és a támadásokkal is hadilábon álltunk. A negatív előjelek miatt most ennyire futotta.

További eredmény: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli 5–18.

Az állás: 1. Szegedi Vízipóló Suli 48, 2. Szolnoki Dózsa 33, 3. Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad 24, 4. Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka 21, 5. Szentesi VK Üdülőközpont 21, 6. Csongrádi VVSE 21, 6. 7. Csabai Csirkefogók VK 0.

Ha az emberelőnyös helyzetek és a büntetődobások sikerültek volna…

Korcsok Krisztián (2-es sapkában) kétszer is eredményes volt a szentesiek ellen. A csapatnak nem sok hiányzott ahhoz, hogy legyőzzék régi riválisukat – fotó: Balázs Lajos

A szokásostól eltérőn ezúttal egyetlen meccs erejéig utaztak Katona Péter tanítványai Csongrádra, hogy a gyermek III. korosztályosok Délkeleti területi vidékbajnokságának 8. fordulójában harcba szálljanak. A Piros csoportban ellenfelük a szentesi alakulat volt, a sorsolás szerinti második, szegediek elleni találkozójukat egy későbbi időpontban pótolják.

Csabai Csirkefogók VK–Szentesi VK Üdülőközpont 5–9 (1–2, 1–2, 2–3, 1–2)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Csongrád. V.: Szabó Xénia. Békéscsaba: Lipták – Korcsok K. 2, Balogh Cs. 1, Balogh B., Puha Lara, Csendes P. 1, Orosz-Tóth. Cs.: Bereczky, Restye B., Tóth-Benedek, Szabó M., Geszner, Számfira, Csapó 1. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 9/0, ill. 4/1. Büntetők: 3/0, ill. 4/3. Kipontozódott: Fűri.

Katona Péter: – Most, hogy zárva van a békéscsabai Árpád fürdő, a héten kétszer is Szentesre utaztunk kétkapus edzőmeccsre, ahol nagyon szépen helyt állt a csapat. Most hasonlóképpen dicsérhetem a gyerekeket, mert komolyan álltak hozzá a mérkőzéshez, foggal, körömmel küzdöttek. Ráadásul végre teljes csapattal állhatunk ki, nem sújtottak bennünket a betegségek, sérülések. Ellenfelünk hasonló kaliberű gárda, akár nyerhettünk volna, ám akadtak kisebb problémáink. Az egyik, hogy a büntetők értékesítése nem sikerült, a másik pedig az emberelőnyös helyzetek kihasználatlansága volt. Amúgy fej fej mellett haladt a két egylet, minden negyedben egyetlen góllal maradtunk alul, s ha az iménti hiányosságok javulnak a jövőben, még több keresnivalónk lehet.

További eredmények: Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad (román)–Szolnoki Dózsa 3–9. Szolnoki Dózsa–Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka (szerb) 8–4. Szentesi VK Üdülőközpont–Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad (román) 4–3. Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka–Csongrádi VVSE 10–13. Két mérkőzést később játszanak, április 23., szerda, 9.30 óra: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli–Csabai Csirkefogók VK.

Az állás: 1. Szegedi Vízipóló Suli 42, 2. Szolnoki Dózsa 33, 3. Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad 24, 4. Szentesi VK Üdülőközpont 21, 5. Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka 21, 6. Csongrádi VVSE 21, 6. 7. Csabai Csirkefogók VK 0.

Szaporodnak a gólok, de a győzelem még várat magára

Fiatal kapusunk, Lipták Levente, amit csak lehetett hárított, nem csak rajta múlott, hogy a csapat első győzelme még várat magára – fotó: Balázs Lajos

Az eredeti kiírástól eltérően egy héttel korábban került sor a gyermek III. korosztályosok Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokságának 7. fordulójára a Piros csoportban. Fiataljaink két vereséggel zárták ezt a Szegeden megrendezett kört.

Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE 6–11 (0–3, 1–2, 3–3, 2–3)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Szeged. V.: Pölös Gábor. Békéscsaba: Lipták – Balogh Cs. 3, Balog B. 2, Bereczky, Puha Lara 1, Csendes P., Orosz-Tóth. Cs.: Kálmán, Restye B., Tóth-Benedek, Geszner, Számfira, Vandlik. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 10/4, ill. 5/2. Büntetők: 1/0, ill. 5/2. Kipontozódott: Csendes, ill. Buzder-Lantos.

Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa 5–12 (2–3, 2–4, 0–3, 1–2)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Szeged. V.: Pölös Gábor. Békéscsaba: Lipták – Balogh Cs. 1, Balog B. 2 (1), Bereczky, Puha Lara, Csendes P., Orosz-Tóth 2. Cs.: Kálmán, Restye B., Tóth-Benedek, Geszner, Számfira, Vandlik. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 12/4. Büntetők: 2/1, ill. 3/2. Kipontozódott: Bereczky, Puha Lara, Restye B.

Katona Péter: – Bizakodással utaztam Szegedre annak ellenére, hogy ezúttal is sok hiányzónk akadt. A végeredményeket látva viszont vegyes érzelmeim vannak. A múltkori fordulóban jobban muzsikált a csapat, a szezon vége felé haladva azt kellene stabilizálnunk a folytatásra. Most a Csongrád ellen az első negyedben alaposan beragadtunk, könnyű gólokat kaptunk, s ez rá is nyomta bélyegét az egész találkozóra, végig csak futottunk az eredmény után. Bár a fordulás után már egyenlő partnerek voltunk, de amiatt, hogy az elején fejben nem volt ott a pályán a gárda, egyenesen következett a vereség. A szolnokiak ellen pont fordítva volt: sokáig méltó partnerei voltunk a Tisza-partiaknak, ám itt a „váltás” a második félidőben következett be, amikor puháknak és fegyelmezetlennek bizonyultunk, hátul nem volt a csapat eléggé feszes, a fiatalok nem segítették eléggé egymást. Ahogy nyílt az olló a két csapat között, úgy kezdtek a mieink nem csapatként működni, hanem egyénieskedni, a jó és gyors döntések ekkortól már csak a Szolnok oldalán voltak.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli–Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka (szerb) 9–2. Szentesi VK Üdülőközpont–Szolnoki Dózsa 8–11. Csongrádi VVSE–Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad 11–8. Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka–Szentesi VK Üdülőközpont 12–13. Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad–Szegedi Vízipóló Suli 1–12.

Az állás a hetedik kör (14 forduló) után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 42, 2. Szolnoki Dózsa 27, 3. Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad 24, 4. Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka 21, 5. Csongrádi VVSE 18, 6. Szentesi VK Üdülőközpont 12, 7. Csabai Csirkefogók VK 0.

Szoros meccseket játszottak Hódmezővásárhelyen

Csapatunk egyetlen leány játékosa, Puha Lara szépen küzdött mindkét mérkőzésen, az elsőn ugyan idő előtt kipontozódott, de azt megelőzően bevette az ellenfél kapuját – fotó: Balázs Lajos

Hét találkozót rendeztek szombaton a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában a gyermek III. korosztályos fiataloknak a Délkeleti nemzetközi területi bajnokság Piros csoportjában. Fiataljaink igazán egy nemzetközi mezőnyben érezhették magukat, ugyanis e napon egy szerb és egy román együttessel vették fel a harcot.

Csabai Csirkefogók VK–Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka (szerb) 8–13 (3–5, 1–4, 3–1, 1–3)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Hódmezővásárhely. V.: Kis Martin. Békéscsaba: Lipták – Korcsok K. 1, Balogh B. 1, Csendes P. 2, Orosz-Tóth 3, Tóth-Benedek, Szabó M. Cs.: Vandlik (kapus), Bereczky, Puha Lara 1, Geszner, Számfira. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 3/1. Büntetők: 1/0, ill. 7/7. Kipontozódott: Puha Lara.

Csabai Csirkefogók VK–Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad (román) 5–7 (1–3, 2–3, 0–1, 2–0)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek III. korosztály, Hódmezővásárhely. V.: Szabó Xénia. Békéscsaba: Lipták – Korcsok K., Balogh B. 3 (2), Csendes P., Orosz-Tóth 2, Tóth-Benedek, Szabó M. Cs.: Vandlik (kapus), Bereczky, Puha Lara, Geszner, Számfira. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 4/2. Büntetők: 3/2, ill. 3/1. Kipontozódott: Craciun Rares.

Katona Péter edző: – Két kimondottan szoros mérkőzést játszottunk a két határon túli egylettel. Hozzáteszem: ezúttal is erősen tartalékosan utaztunk Hódmezővásárhelyre, ugyanis a járvány második hulláma megritkította a csapatot, s akadtak olyanok, akik éppen a felgyógyulás után jelentkeztek játékra. De így is jó meccseket játszottunk a nálunk előkelőbb helyen álló gárdákkal. Büszke vagyok a gyerekekre, még ha akadtak pontatlanságaink. Egyelőre ezek jelentik a különbséget ellenfeleinkkel szemben, ám most is nagyot lépett előre a közösség, különösen a második találkozóra, amikor a szabadkaiak elleni hibákat átbeszélve sokat változtattak a játékon. Ha a lövéseink pontosabbak, akkor nagyváradiak ellen lehetett volna keresnivalónk, ám a küzdeni akarással mindenképpen elégedett vagyok. Elindultunk egy jó úton, ha teljes lesz a folytatásban a csapat, meglehetnek az első pontjaink a bajnokságban.

További eredmények: Csongrádi VVSE–Szentesi VK Üdülőközpont 7–10. Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad–Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka 5–8. Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa 16–5. Szentesi VK Üdülőközpont–Szegedi Vízipóló Suli 5–16. Szolnoki Dózsa–Csongrádi VVSE 15–11.

Az állás a hatodik kör (12 forduló) után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 36, 2. Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad 24, 3. Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka 21, 4. Szolnoki Dózsa 21, 5. Szentesi VK Üdülőközpont 12, 6. Csongrádi VVSE 12, 7. Csabai Csirkefogók VK 0.

Országos utánpótlás-bajnokság: fővárosi csapat lesz az ellenfél a rájátszás első körében

Ahogy haladunk a „februári tavaszi szezonba”, ismét megugrik a hétvégi meccsszám. A tél utolsó hétvégéjén öt csapatunk lesz érdekelt, amelyek összesen hét mérkőzés erejéig ugranak a medencébe.

A Délkeleti területi nemzetközi ifjúsági bajnokságban a hatodik fordulóra kerül sor szombaton, a napi hét összecsapásnak a Pesterzsébeti Uszoda ad otthont. Csapatunk először a listavezető Kecskeméttel, majd a sereghajtó bajaiakkal találkozik.

A program. Február 22., szombat, 13.00 óra: Kecskeméti Junior–Erzsébeti SMTK Budapest. 14.00: Szegedi Vízipóló Suli–Clubul Sportiv Amefa Arad (román). 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Junior. 16.00: Clubul Sportiv Amefa Arad–Szolnoki Dózsa. 17.00:  Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli. A Csabai Csirkefogók VK–Robbanó Rozmárok ÚVK Baja és az Erzsébeti SMTK Budapest–Robbanó Rozmárok ÚVK Baja mérkőzéseket elhalasztották.

Az állás az ötödik kör (tíz forduló) után: 1. Kecskeméti Junior 30, 2. Erzsébeti SMTK Budapest 21, 3. Szegedi Vízipóló Suli 18, 4. Clubul Sportiv Amefa Arad 12, 5. Csabai Csirkefogók VK 10, 6. Szolnoki Dózsa 9, 7. Robbanó Rozmárok ÚVK Baja 4.

A Délkeleti területi nemzetközi gyermek III. korcsoportos bajnokság Piros csoportjában is a hatodik fordulót rendezik szombaton. Ennek a körnek a mentorai a nagyváradiak, akik viszont Hódmezővásárhelyre tették át a forduló összecsapásait. A sorsolás szeszélye folytán Katona Péter edző tanítványai a mezőny két határainkon túli együttesével találkozik ezen a napon.

A program. Február 22., szombat, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Szentesi VK Üdülőközpont. 11.00: Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad (román)–Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka (szerb). 12.00: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa. 13.00: Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka–Csabai Csirkefogók VK. 14.00: Szentesi VK Üdülőközpont–Szegedi Vízipóló Suli. 15.00: Szolnoki Dózsa–Csongrádi VVSE. 16.00: Csabai Csirkefogók VK–Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad.

Az állás az ötödik kör után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 30, 2. Clubul Sportiv Muncipal Oradea, Nagyvárad 21, 3. Szolnoki Dózsa 18, 4. Spartak Patent c.o. Subotica, Szabadka 15, 5. Csongrádi VVSE 12, 6. Szentesi VK Üdülőközpont 9, 7. Csabai Csirkefogók VK 0.

Vasárnap megkezdődik a rájátszás az országos utánpótlás-bajnokságban. Ebben a 15 fordulóból álló szakaszban az A2 osztály Keleti és a Nyugati csoportjának összetett 4–8. helyezettje a végleges 7–16. helyért folytatja a küzdelmet június közepéig. Azokkal a csapatokkal, amelyekkel együtt kerültek a középházba (Cegléd, Csongrád, Nyíregyháza, Vác), már egyszer találkoztak az ősz folyamán, most majd a visszavágókra kerül sor. A Nyugati csoportból ide került együttesekkel (III. Ker. TTVE, Nagykanizsa, OSC, Sopron, Tatabánya) azonban oda-visszavágó alapon kétszer is megmérkőznek.

A rájátszás első fordulójának programja. Gyermek korcsoport. Február 23., vasárnap, 12.15 óra: Békésút-Békéscsaba–III. Ker. TTVE (jv.: Mihály Máté, Juhász Tibor). 12.15: Ceglédi VSE–Soproni VSE. 13.15: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Genesys OSC Újbuda11. 14.00: Váci VSE–Tatabányai VSE. 15.15: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Csongrádi VVSE.

Az állás az alapszakaszból hozott pontokkal. Gyermek korcsoport: 1. Csongrádi VVSE 12, 2. Tatabányai VSE 12, 3. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 9, 4. Soproni VSE 9, 5. Békésút-Békéscsaba 6, 6. Genesys OSC Újbuda11 6, 7. Ceglédi VSE 3, 8. Kanizsa VSE Nagykanizsa 3, 9. Váci VSE 0, 10. III. Ker. TTVE 0.

A program. Serdülők. Február 23., vasárnap, 11.00 óra: Ceglédi VSE–Soproni VSE. 13.30 óra: Békésút-Békéscsaba–III. Ker. TTVE (jv.: Juhász Tibor, Berki András). 14.00: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Csongrádi VVSE. 14.30: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Genesys OSC Újbuda11. 15.15: Váci VSE–Tatabányai VSE.

Az állás az alapszakaszból hozott pontokkal. Serdülők: 1. Kanizsa VSE Nagykanizsa 12, 2. Békésút-Békéscsaba 9, 3. Ceglédi VSE 9, 4. Genesys OSC Újbuda11 9, 5. Váci VSE 6, 6. Csongrádi VVSE 6, 7. Soproni VSE 6, 8. III. Ker. TTVE 3, 9. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 0, 10. Tatabányai VSE 0.

A program. Ifjúságiak. Február 23., vasárnap, 11.00 óra: Békésút-Békéscsaba–III. Ker. TTVE (jv.: Berki András, Mihály Máté). 12.00: Aqua Sportegyesület Nyíregyháza–Genesys OSC Újbuda11. 13.30: Ceglédi VSE–Soproni VSE. 16.30: Váci VSE–Tatabányai VSE. 16.30: Kanizsa VSE Nagykanizsa–Csongrádi VVSE.

Az állás az alapszakaszból hozott pontokkal. Ifjúságiak: 1. Ceglédi VSE 12, 2. Aqua Sportegyesület Nyíregyháza 9, 3. Tatabányai VSE 9, 4. Genesys OSC Újbuda11 9, 5. Kanizsa VSE Nagykanizsa 9, 6. Békésút-Békéscsaba 6, 7. Váci VSE 3, 8. III. Ker. TTVE 3, 9. Csongrádi VVSE 0, 10. Soproni VSE 0.