ímkézett bejegyzés

Közgyűlésen értékelte klubunk vezetősége az elmúlt évet, és meghatározták az idei teendőket

Ma, március 25-én klubunk megtartotta a szokásos éves közgyűlését, amelyen a vezetőség beszámolt az elmúlt esztendőről, vázolta az idei elvárásokat és terveket.

Borsos Pál elnök köszöntő szavai után a plénum egyperces néma felállással és főhajtással megemlékezett a nemrégiben elhunyt egyik legrégebbi és legjobb játékosáról, dr. Szlávik Győzőről.

Ezt követően Balázs Lajos ügyvezető elnök elemezte a tavalyi esztendőt, amely során kihangsúlyozta, hogy a 2023-as év konszolidáltabb volt, mint a korábbiak, amikor a Covid, az uszodabezárások igencsak hátráltatták az eredményes munkát. Azok az esztendők különösen az utánpótlás-toborzásban jelentettek nagy hátrányt, a korosztályok beiskolázása csak félig sikerült, ami viszont visszahat a mai mindennapokra. Ezúttal is elhangzott, hogy a két vizes sportág, az úszó és a vízilabda továbbra is hátrányt szenved abból a szempontból, hogy az edzésekre érkező gyerekeknek bérletet kell biztosítani, az uszodahasználatért is fizetni kell, szemben más sportágakkal, ahol maximum a pályabérlet sújtja az adott klubot.

Arról pedig különösen letargikus hangot hallatott az ügyvezető elnök, hogy az évtizedek óta várt új uszoda megépítése immár végleg lekerült a város napirendjéről, pedig a tervek is már elkészültek, ám a kivitelezés elmarad. Szóba került a felnevelt ifjú vízilabdázók idő előtti elszipkázásának problémája, ami miatt nehéz eredményesen építkezni. Igaz, hozzátette, ez azt bizonyítja, hogy eredményes munka folyik a klubon belül, ha már más egyesület is kerülgeti a mieinket.

Ezt követően a gazdasági élet került terítékre. Ebből megtudhattuk, hogy akadtak évek, amikor csökkent a TAO-bevétel, tavaly azonban a csökkenés megállt. Ám az elmúlt évek magas inflációja miatt nominálisan mintegy 30 százalékkal mégis alacsonyabbnak érzékelhető a bevétel. Mivel a kiadásokra nagyobb odafigyelést helyezett a klub vezetősége, ezért továbbra sem veszteséges a működés, vagyis ahogy Balázs Lajos fogalmazott: „Nem kell szégyenkeznünk”. Egy biztos, a bevétel és a kiadás oldal inkább egy pici pozitívumot mutat. Az idei bevételi és kiadási terv is nagyjából egyenlegben lesz.

Csendes Csaba, az ellenőrzési bizottság elnöke röviden ismertette, hogy számszakilag mindent rendben találtak, ezért elfogadásra javasolják az elhangzottakat. Ezek után egyhangúlag el is fogadta a közgyűlés a beszámolókat.

Dr. Szlávik Győző halála miatt a megüresedett ellenőrző bizottsági helyre új tagot kellett választani, amit a javaslat után ugyancsak egyhangúlag megszavaztak. Az új tagot nem kellett különösen bemutatni, hiszen évek óta aktívan segíti a klub működését dr. Feke Dorina, aki mostantól még szorosabbra kötötte életét a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klubbal.

A közgyűlés közben, majd a vége felé is szót kapott Fodor Ádám vezetőedző, aki az első részben a szakmai beszámolóban kifejtette: „Mindenki örömére szolgál, hogy folyamatos a fejlődés házon belül, különösen öröm, hogy most már zömében valódi ifjúsági játékosok alkotják a felnőttek utáni csapatot.” Ez pedig a klub megtartó erejét mutatja. A végszó is a vezetőedzőé volt, amikor az idei év nyárig tartó programját ismertette, sőt, a, azon túlit is. Ebből megtudhattuk, hogy a tavaszi idény június 10-éig tart. A fiatalabbaknak még rövidebb lesz a hátralévő időszak, ugyanis az olimpia miatt a szövetség egy kicsit felgyorsította a tavaszi menetrendet. A pihenőt követően pedig július 15-én kezdi meg az összes korcsoport a 2024–2025. évi felkészülést, amelynek során az őszi újabb bajnoki rajtot megelőzően több felkészülési tornán szerepelnek csapataink.

Nehezedő feltételek mellett is előrelépésről számolhatott be klubunk vezetősége a közgyűlésen

Az előírásoknak megfelelően március 27-én, hétfőn délután megtartotta éves rendes közgyűlését klubunk. Ezen vezetőink és a vezetőedzőnk értékelték az elmúlt évet, körvonalazták a jövő feladatait, és a pénzügyi beszámoló is terítékre került.

Nehéz esztendőkön van túl a honi sportélet, azon belül a póló és a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub is: Covid után jött az infláció, az energia mizéria, a sportlétesítmények léte, működési kérdései.

Esetünkben különösen érzékenynek bizonyult, hogy sokáig ott lebegett: lesz-e ősztől sátor a békéscsabai Árpád fürdő versenymedencéje fölött vagy sem? Balázs Lajos ügyvezető elnök arról beszélt: a szeptemberi, majd a januári bezárás ellen küzdött a két vizes klub, majd még a kora tavasz is egy ideig veszélybe került. Van egy előírás, miszerint október 15-e és március 15-e között nem megengedett nyitott medencében bajnoki mérkőzéseket rendezni. Nem beszélve arról, hogy már rendes edzéseket sem lehet tartani. Márpedig, ha az uszodára nem kerül fel a sátor, a klub létjogosultsága is megszűnik, ami ráadásul óriási mennyiségű TAO-pénz visszafizetésével járt volna. „Ha nincs sátor, nincs számunkra bajnokság, nincsenek edzések, le kellett volna húzni a rolót” – hangsúlyozta.

Itt azért egy gondolat erejéig érdemes oda is elkanyarodni: a két vizes sportág, az úszó és a vízilabda egyaránt fizet pályahasználati díjat a vagyonkezelőnek. Emellett megváltja a sportolók belépőjegyét (bérletét). Más létező megyei (és nemcsak megyei) sportágnak közel sincs ekkora kiadása. Előfordul, hogy bérleti díjat fizet, de belépőt nem.

A szakmai munkát Fodor Ádám vezetőedző értékelte, amelyből megtudhattuk, jelentős előrelépés történt minden fronton és korosztályban. Ez többek között annak is köszönhető, hogy edzőpárok dolgoznak a kiemelt csapatoknál, Ajtai Miklós például a technika javításáért, a lövések hatékonyságáért felel, a vezetőedző és Katona Péter a serdülők és gyermek korosztályért, ahová nem mellesleg Ajtai is besegít. Tavaly nyár óta Újházi Attila személyében kapusedző foglalkozik „portásainkkal”, aki Hódmezővásárhelyről jár át kéthetente. Szűts Szilvi az úszásfejlesztéssel segíti fiataljaink fejlődését. Csabai Zoltán, Dobra Róbert, Szilvásy Attila, Jeszenszky Ákos hatékonyan foglalkozik a legkisebbekkel.

Ennek ellenére némileg csökkent a sportolói létszám, ugyanis a belvárosi és Szabó Pál téri iskolák medencéit bezárták télre, a gyulai versenymedence fölé nem állítottak sátrat, amik a kisebb korosztályokra negatívan hatottak.

A pénzügyi beszámolóból megtudtuk, nominálisan ugyanakkora összegből gazdálkodhatott klubunk, mint a korábbi esztendőben, csakhogy… Csakhogy időközben volt egy nagyjából 25 százalékos infláció. Ilyen körülmények között kellett kifizetni a folyamatosan emelkedő nevezési, utazási díjakat, a rendezési költségeket, a személyi kiadásokat. Ezért az elmúlt egy évben már nem fért bele a költségekbe a felszerelés vásárlás, szállás és étkezés, sőt még a versenyengedélyekre sem tellett. S akkor még ott van a már decemberig esedékes, külön kifizetett ötmilliós további uszodahasználati (energiaköltség támogatás) összeg, és hamarosan esedékes az újabb ötmilliós tétel, ami az idei első félévre szól.

„Ilyen körülmények között egyelőre az idei évre nem is nagyon tudtunk összeállítani költségvetési tervet” – fogalmazott Balázs Lajos. „A nehézségek, az infláció miatt a tagdíjakat is kénytelenek vagyunk megemelni, ami a közgyűlés hatásköre, ám ezt egyhangúlag megszavazták a mai napon.”

Ugyancsak szóba került, hogy más klubok ismét elcsábítanák tehetségeinket. Sajnos, évről évre befolyásolja TAO-s bevételünket, ha elviszik legjobbjainkat, ugyanis az az eredményességen is meglátszik. Márpedig a jobb eredmények után emelkedhet a TAO-bevétel. S ami még meglepőbb: már az általános iskolás ügyes gyerekeinkre is szemet vetettek…

Madaras Norbert a Magyar Vízilabda Szövetség új elnöke

A szervezet szombaton, a Duna Arénában tartotta rendkívüli közgyűlését, amelynek egyetlen előre tervezett napirendi pontja volt az új elnök megválasztása. A 42 éves Madaras Norbertet egyetlen jelöltként nyílt szavazással, egy tartózkodás mellett 2024. október 22-ig bízta meg a tagság a szövetség vezetésével.

Madaras Norbert játékosként két olimpiai bajnoki címet szerzett, a magyar vízilabda egyetlen kétszeres világbajnoka, négyszeres Bajnokok Ligája-győztes. Sportvezetőként is sikeres a pályafutása, 2018-tól vezette a Ferencváros vízilabda-szakosztályát, a csapattal a magyar bajnoki címek és kupagyőzelmek mellett BL-sikernek is örülhetett. Évek óta a szövetség és a liga alelnökeként dolgozott és tagja volt az MVLSZ utánpótlás bizottságának.

Madaras Norbert a közgyűlésen kifejtette, nagyon motiváltnak érzi magát, és mivel évtizedek óta a sportágban él, úgy érzi, rendelkezik olyan tapasztalatokkal, amelyek alkalmassá teszik az elnöki feladatra. Hangsúlyozta, hogy szeretne néhány dolgot megváltoztatni, de mivel a váltás a szezon közben történt meg, ezek nem lesznek radikális módosítások. A fő céljának a vízilabda eredményességének megtartása mellett azt tartja, hogy alkossák meg a szövetség hosszú távú stratégiáját, amelyben megfogalmazzák, hogy hol tartanak most és hová szeretnének eljutni.

Fontosnak nevezte még, hogy a szövetség hatékonyan, a 21. századi követelményeknek megfelelően működjön, a sportágnak biztosítsa a sportszakmai hátteret, a megfelelő versenyeztetést, valamint egy objektív, motiváló rendszert dolgozzanak ki. Végül arról is beszélt, hogy szeretné, ha a vízilabda nézettségben és népszerűségben is felzárkózna más csapatsportágakhoz.

Vári Attila, az MVLSZ eddigi elnöke október 14-én, az M1 aktuális csatornán jelentette be, hogy egyéb feladataira tekintettel lemond tisztségéről. A játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezető 2018 szeptemberében Kemény Dénest váltotta az MVLSZ elnöki posztján.

A leköszönő elnök a közgyűlésen tartott beszédében kiemelte: büszke az elmúlt négy évre, hiszen az utánpótlás területén számos sikert értek el, 2018 óta rekordszámú nemzetközi eseményt rendeztek, valamint új létesítményeket adtak át, illetve régieket újítottak meg. Szerinte a szövetség gazdasági helyzete stabil, és a működése 2024-ig akkor is biztosított, ha addig semmiféle új bevétel nem érkezik.

Címlapképünkön az újdonsült elnök, Madaras Norbert – fotó: MTI/Kovács Anikó

A régi-új elnök és elnökség folytatja a munkát klubunk élén

Klubunk vezetősége március 22-ére, keddre hirdette meg az éves közgyűlését, amely idén egyben vezetőségválasztó is volt. A békéscsabai Nyugdíjas Egyesület Dózsa György úti nagytermében késő délután találkoztak a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub sportolói, a szülők és természetesen az eddigi vezetőségi tagok.

A közgyűlések általánosan megszokott menetrendje szerint zajlott le az idei esemény is:

– napirend ismertetése elfogadása

– levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és hitelesítők, szavazatszámlálók választása

– szakmai és pénzügyi beszámolók ismertetése

– ellenőrző bizottság beszámolója a gazdálkodásáról

– hozzászólások

– szavazás a beszámolók elfogadásáról

– új vezetőség ismertetése, választása

– 2022. éves költségvetés ismertetése

– szavazás a költségvetés elfogadásáról

– egyéb bejelentések

De nézzük részletesen az izgalmasabb pontokat!

Balázs Lajos ügyvezető és levezető elnök beszámolójából megtudhattuk, hogy az elmúlt két pandémiás évben akadtak hátrányosan befolyásoló tényezők. Így például a korlátozó intézkedések miatt nem működtek az iskolai előkészítő csoportok, lecsökkent az ifjúsági és serdülő korosztályú játékosok száma. Az viszont már régóta áll, hogy nincs elegendő vízfelület és edzésidő, a sátor állítás és bontás, valamint a garabonciás napok jócskán megbolygatják a felkészülést. Ami pedig a legfájóbb: a TAO támogatások évről évre csökkennek.

Ezért intézkedésekre volt szükség az eredményesség érdekében. Így a nyári szünetben négyszer tíznapos ingyenes úszásoktatást szervezett a klub, igyekezett a gyulai csoportot újjá szervezni. Előtérbe került a saját nevelésű játékosok célirányos egyéni képzése, mint például a kapusedzés, a tanuszodával rendelkező Szabó Pál téri iskolában edzésidő bérlése. Ugyancsak fontos szegmens: a Trefort Ágoston Technikumban sportosztály szervezése, indítása, valamint jó kapcsolat építése a békéscsabai úszóklubbal.

„Úgy gondoljuk, hogy a meghozott intézkedések és fejlesztések tovább növelték átlagos eredményességünket, és 2021. évre kitűzött sportfejlesztési céljainkat teljesítettük. A csökkenő bevételek ellenére, illetve az anyagi, dologi kiadások racionalizálásával egyensúlyban tudtuk tartani költségvetésünket is” – hangsúlyozta Balázs Lajos.

Ezt követően került sor a pénzügyi, közhasznúsági beszámoló ismertetésére, majd az ellenőrző bizottság beszámolójára.

A koraest legvártabb napirendi pontja, az új vezetőségválasztás viszont végül nem hozott semmi izgalmat és újdonságot. Úgy tűnik, az elmúlt öt évben végzett testületi munka eredményes volt, ugyanis a korábbi elnökség, elnök, ügyvezető elnök és ellenőrző bizottság ismét elnyerte – újabb öt évre – a tagság bizalmát. Ennek értelmében klubunk elnöke továbbra is Borsos Pál, az ügyvezető elnök Balázs Lajos. Az elnökségben kapott helyet Gyebnár György, Lukácsi Sándor, dr. Szeberényi Zsolt, Szécsi Tamás és Dr. Vincze Gábor. Az ellenőrző bizottság elnöke Csendes Csaba, tagjai: Simon János és dr. Szlávik Győző.

A régi-új elnök, Borsos Pál „székfoglalójában” kiemelte: „Az elmúlt években célul tűztük ki, hogy olyan fejlesztéseket valósítsunk meg, amelyek hosszú távú megoldást nyújtanak a TAO törvény hatálya után is. Jól tettük, mert ebben az évben ismét jelentős TAO keretcsökkentést szenvedtünk el, így minket igazoltak az eddigi törekvések. A 2022–2023-as sportfejlesztési programunkat valójában már február 28-ig el kellett készíteni, amelyet március 16-án levonás nélkül jóvá is hagytak.”

Címlapképünkön Balázs Lajos ügyvezető elnök, aki szerint a 2021. évre kitűzött sportfejlesztési célokat teljesítette a klub

Közgyűlési meghívó

A Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub 2022. március 22-én, kedden 17.00 órakor vezetőségválasztó közgyűlést tart Békéscsabán a Dózsa György út 35. sz. alatti Nyugdíjas Egyesület nagytermében.

Napirend:

– napirend ismertetése elfogadása

– levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és hitelesítők, szavazatszámlálók választása

– szakmai és pénzügyi beszámolók ismertetése

– ellenőrző bizottság beszámolója a gazdálkodásáról

– hozzászólások

– szavazás a beszámolók elfogadásáról

– új vezetőség ismertetése, választása

– 2022. éves költségvetés ismertetése

– szavazás a költségvetés elfogadásáról

– egyéb bejelentések

Kérjük egyesületünk tagjait, és a 18 évnél fiatalabb sportolóink szüleit, hogy a határozatképesség érdekében feltétlenül jelenjenek meg. Határozatképtelenség esetén, a megismételt közgyűlés helyszíne és napirendje változatlan. Időpontja: 2022. március 22., kedd, 17.30 óra. A megismételt közgyűlés az eredeti napirendi pontok tekintetében – a megjelentek számára tekintet nélkül – határozatképes.

Az elnök, az ügyvezető elnök, az öttagú vezetőség és a háromtagú ellenőrző bizottság tagjaira 2022. március 17-ig – a tisztség megjelölésével – Fodor Ádám jelölőbizottsági tagnál lehet írásban, vagy e-mailben javaslatot tenni. E-mailcím: fodor.adam(at)gmail.com