ímkézett bejegyzés

Két nap alatt, négy meccsen, Békéscsabán és Szegeden tesztelte Dobra Róbert és Szilvásy Attila a legkisebbeket

A legkisebbeknek, a baby korosztályosoknak (10 évesek és fiatalabbak) kétfordulós, négy mérkőzésből álló eseményt rendeztek a bajnokság megkezdése előtt Nyári Magyar Kupa néven. Fiataljaink szerdán a békéscsabai Árpád fürdőben, majd ma Szegeden, a Tiszavirág Sportuszodában tesztelhették, hol is tartanak a felkészülésben.

Mindkét helyszínen három klub versengett, a mieinken kívül a Szegedi Vízipóló Suli és a Hódmezővásárhelyi VSE csapatai. A békési megyeszékhelyen és Szegeden is egyaránt két-két találkozó várt a tízévesekre.

Szilvásy Attila edző így foglalta össze a négy mérkőzés tapasztalatait: – Szerdán még Dobra Robi, ma én ültem a kispadon a kicsikkel a Nyári Magyar Kupa sorozaton. Összességében eredményesek voltunk. Bár ebben a korosztályban még nem számolják a gólokat, de magánszámításaink szerint szerdán a szegedieket könnyedén legyőztük, a Hódmezővásárhely ellen pedig szoros csatában, de szintén nyertünk. Ma a Tisza-parti városban a házigazdák ellen ismét nyertünk, a vásárhelyiekkel szemben az első sorunkkal szorosat játszottunk, viszont végül vereséget szenvedtünk. Ez utóbbi meccsen én magam is hibáztam, ugyanis amikor a második félidőben már lehetett variálni a cserékkel, sokszor nem küldtem be a vízben lévő kezdők mellé egy-egy rutinosabb fiatalt. Sok olyan újoncunk akad, aki idén került be a klubba, nekik még bőven akad tanulnivalójuk, annál is inkább, mert akad köztük több 2013-as születésű is. Ám van egy mag, amelyik két-három éve látogatja az edzéseket, mint Balogh Bence, Balogh Csanád, Csendes Péter, Csapó Ákos, Korcsok Krisztián – ők voltak ezúttal is a húzó emberek, ők már vízilabdát játszanak, úsznak, időben visszaérnek a saját kapujuk elé… Viszont az is tény, a tavalyi baby korosztályos csapatunkhoz képest idén jóval egységesebb és nagyobb tudású gárdát nevezhetünk majd az ősszel induló új bajnokságba.

A két fordulón (négy mérkőzésen) a következő fiatalok kaptak lehetőséget: Andódy Bence, Balogh Bence, Balogh Csanád, Belinczky Zsombor, Csapó Ákos, Csendes Péter, Geszner Balázs, Kocka András, Korcsok Krisztián, Matei Alexander, Orosz-Tóth Olivér, Popa Dániel, Szabó Máté, Szaszák Milán, Tóth-Benedek Marcel, Vandlik Ádám.

Címlapképükön Balogh Csanád, aki mind a négy mérkőzésen ügyesen mozgott a vízben

Fiataljaink kettős győzelemmel zárták a Magyar Kupát

Hétfőtől szerdáig még Szarvason a második alkalommal kiírt Fodor Rajmund felkészülési tornán viaskodtak gyermek III. korcsoportosaink, pénteken pedig Békéscsabán a Nyári Magyar Kupa utánpótlástorna Délkeleti csoportjában a második fordulóban igyekeztek minél több ponthoz jutni. Nem semmi menetelés, amit maximális sikerrel zártak.

Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola 10–2 (5–1, 2–0, 1–0, 2–1)

Nyári Magyar Kupa, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Békéscsaba. V.: Berki András. Békéscsaba: Gyuricza – Földi, Korcsok N. 4 (1), Zimbran, Rácz 3, Orosz R. 1, Orosz B. 1. Cs.: Kabai (kapus), Laurinyecz 1, Nánási, Kováts H., Such, Szlúka, Plavecz. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 10/1, ill. 8/1. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Rácz, ill. Uzsorás.

Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli 13–7 (3–2, 3–1, 3–3, 4–1)

Nyári Magyar Kupa, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Békéscsaba. V.: Berki András. Békéscsaba: Gyuricza – Földi, Korcsok N. 6 (1), Zimbran, Rácz 6, Orosz R., Orosz B. 1. Cs.: Kabai (kapus), Laurinyecz, Nánási, Kováts H., Such, Szlúka, Plavecz. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 8/3. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Zimbran, Orosz R., ill. Szeberényi.

További eredmény: Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Sportiskola 8–4. A végeredmény: 1. Szegedi Vízipóló Suli 9 (47–27), 2. Csabai Csirkefogók VK 9 (43–29), 3. Kecskeméti Sportiskola 0. (A végső sorrendben az egymás elleni eredmények, illetve gólkülönbség döntött.)

Fodor Ádám edző így foglalta össze a békéscsabai forduló tapasztalatait: – Az első mérkőzésen, a kecskemétiek ellen nehezebben lőttük a gólokat, mint másfél héttel ezelőtt, aminek oka prózai: ellenfelünk e rövid idő alatt is sokat fejlődött, ami annak is köszönhető, hogy ők is sokat meccseltek. Részt vettek a nyári kupán és a háromnapos szarvasi eseményen is. Ráadásul ellenük a találkozó eleje döcögős volt, de aztán magára talált a csapat, és végül magabiztos győzelmet arattunk. A Tisza-partiak viszont rövid kispaddal érkeztek, néhány meghatározó játékosuk ezúttal hiányzott. Ettől függetlenül, tudták, mi kell ahhoz, hogy megtartsák vezető helyüket a tabellán: ne engedjék, hogy tíznél több góllal nyerjünk. Nem beszélve arról, hogy néhány elkerülhető gólt kaptunk az apróbb hibák miatt. Összességében, amiért beneveztünk a nyári Magyar Kupára, elértük célunkat. Sok mérkőzésen szerepelt a csapat, a rövid idő alatt lejátszott nyolc „tanulómeccs” meg is látszott a gárdán, sokat fejlődtek játékelemekben, ami az egylet most éppen hiányzó edzőjének, Csabai Zoltán egész évi munkájának is köszönhető.

Címlapképünkön Korcsok Nándor (jobbra) az első mérkőzésen négyszer, a szegediek ellen pedig hatszor volt eredményes – fotó: Such Tamás

Hat napon át meccsel a felkészülés jegyében négy utánpótláscsapatunk Szarvason, Kecskeméten és Békéscsabán

A testvérek: balra az olimpiai bajnok Fodor Rajmund, mellette öccse, Fodor Ádám

Az idei esztendő 34. hete igencsak zsúfolt lesz utánpótlásunk számára, ugyanis holnap, hétfőtől péntekig több csapatunk is érdelelt lesz a különböző felkészülési tornák során. Az első három napon a gyermek I., gyermek III. és a gyermek IV. korcsoportosaink Szarvason küzdenek, csütörtökön és pénteken pedig a baby korosztály csobban vízbe Kecskeméten, illetve Békéscsabán a nyári Dél-alföldi Magyar Kupa keretében. És még ezzel sincs vége, ugyanis a gyermek III. korosztályosaink szombaton hazai környezetben ugyancsak a nyári Dél-alföldi Magyar Kupáért játszanak, mégpedig a második fordulóban.

Kezdjük az elsővel: a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund (vezetőedzőnk, Fodor Ádám bátyja) szervezésében idén második alkalommal rendezik meg a bajnokról elnevezett háromnapos korosztályos tornát. A szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő fedett 25 méteres medencéjében sorra kerülő eseményen három korosztály méri össze tudását hétfőtől szerdáig. Nem lesz sétagalopp a fiatalok, de Fodor Ádám számára sem, hiszen ezúttal mindhárom korosztály csapatait ő vezényli a Körös-parti városban. Abban viszont egyetért, hogy sokat elárul az eseményen nyújtott teljesítmény arról, miként is sikerült a nyári alapozó munka eddigi része.

A program. 2. Fodor Rajmund utánpótlástorna, Szarvas. Augusztus 23., hétfő, 10.00 óra: Békéscsaba–Cegléd (2009-ben születettek). 11.00: Kecskemét–Angyalföldi SI (2010). 12.00: Debrecen–Békéscsaba (2007-2008). 13.15: OSC–Kecskemét (2009). 14.15: Békéscsaba–Kecskemét (2010). 15.15: Békéscsaba–OSC (2007-2008). 16.30: Cegléd–Angyalföldi SI (2009). 17.30: Angyalföldi SI–Békéscsaba (2010). 18.30: OSC–Debrecen (2007-2008). 19.45: Angyalföldi SI–Kecskemét (2009). Augusztus 24., kedd, 9.00: Békéscsaba–Kecskemét (2009). 10.00: Kecskemét–Békéscsaba (2010). 11.00: OSC–Békéscsaba (2007-2008). 12.15: Cegléd–OSC (2009). 13.15: Angyalföldi SI–Kecskemét (2010). 14.15: Debrecen–OSC (2007-2008). 15.30: Kecskemét–Angyalföldi SI (2009). 16.30: Angyalföldi SI–Békéscsaba (2010). 17.30: Békéscsaba–Debrecen (2007-2008) 18.45: Angyalföldi SI–OSC (2009). Augusztus 25., szerda, 9.00: Békéscsaba–OSC (2009). 10.00: Kecskemét–Angyalföldi SI (2010). 11.00: OSC–Debrecen (2007-2008). 12.15: Angyalföldi SI–Békéscsaba (2009). 13.15: Békéscsaba–Kecskemét (2010). 14.15: Békéscsaba–OSC (2007-2008). 15.30: Cegléd–Kecskemét (2009). 16.30: Angyalföldi SI–Békéscsaba (2010). 17.30: Debrecen–Békéscsaba (2007-2008). 18.30: eredményhirdetés.

A legkisebbek, a baby korcsoportosok csütörtökön Kecskeméten, pénteken pedig a békéscsabai Árpád fürdőben meccselnek a Délkeleti korosztályos nyári Magyar Kupa-sorozatban. Öt csapat nevezett az idei felkészülési lehetőségre, így mindkét napon két-két találkozó erejéig ugranak vízbe.

A program. Augusztus 26., csütörtök, Kecskemét. 11.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Sportiskola. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli. 14.00: Kecskeméti Sportiskola–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK. Augusztus 27., péntek, Békéscsaba. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 12.50: Legrand Szentesi VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.40: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola. 14.30: Szegedi Vízipóló Suli–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.20: Legrand Szentesi VK–Kecskeméti Sportiskola.

Gyermek III. korosztályosaink a szarvasi torna után mindössze két nap aktív pihenőt kapnak, és szombaton máris újra a medencébe ugranak. Ezúttal ők is a nyári Dél-alföldi Magyar Kupáért játszanak, mégpedig a második körben, azaz a 3–4. fordulóban a békéscsabai Árpád fürdőben.

A program. Augusztus 28., szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola. 12.30: Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Sportiskola. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. Innen folytatják, vagyis az állás két forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 6, 2. Csabai Csirkefogók VK 3, 3. Kecskeméti Sportiskola 0.

Egy győzelem, egy vereség a nyári Magyar Kupa nyitányán

Rácz Domonkos (fehér sapkában) gólerősen játszott mindkét mérkőzésen, de különösen a kecskemétiek ellen volt elemében – fotó: Such Tamás

 Felkészülési mérkőzésnél élesebb és hasznosabb erőpróba várt ma gyermek III. korcsoportos fiataljainkra, ugyanis szerdán rajtolt el az újszerű Délkeleti nyári utánpótlás Magyar Kupa. Ebben a korosztályban az első fordulónak Szeged adott otthont. Csabai Zoltán edző távollétében Fodor Ádám vezetőedzőnk kísérte el a gárdát a Tisza-parti városba, ahol két találkozó erejéig ugrottak vízbe.

Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola 14–5 (8–0, 1–4, 3–0, 2–1)

Délkeleti nyári utánpótlás Magyar Kupa, Szeged. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Gyuricza – Földi, Korcsok N. 3, Zimbran 1, Rácz 8, Puha, Orosz B. Cs.: Laurinyecz, Nánási, Orosz R., Such, Szakadáti 2, Plavecz, Kabai, Uhrin. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 11/5, ill. 7/1. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. Kipontozódott: Bak.

Csabai Csirkefogók VK Szegedi Vízipóló Suli 6–15 (1–5, 2–4, 2–2, 1–4)

Délkeleti nyári utánpótlás Magyar Kupa, Szeged. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Gyuricza – Földi, Korcsok N. 3 (2), Zimbran, Rácz 3, Puha, Orosz B. Cs.: Laurinyecz, Nánási, Orosz R., Such, Szakadáti, Plavecz, Kabai, Uhrin. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 9/6. Büntetők: 4/2, ill. 3/3. Kipontozódott: Zimbran.

További eredmény: Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Sportiskola 17–4. Az állás: 1. Szegedi Vízipóló Suli 6, 2. Csabai Csirkefogók VK 3, 3. Kecskeméti Sportiskola 0.

Fodor Ádám így foglalta össze a hétköznapi tornán látottakat: – Az első mérkőzés első negyedében elöl, hátul koncentráltan játszott a csapat, nem véletlen, hogy tetemes előnyre tettünk szert. A folytatásban azonban kikapcsoltak a srácok, eltűnt a magabiztosság, amit a kecskemétiek alaposan megbosszultak. A félidőben elő kellett venni a csapat tagjait, akik ezt követően észbe kaptak és ismét jobb teljesítményt nyújtottak. A szegediek elleni mérkőzésen végig mérges voltam a csapatra, ugyanis ezt a gárdát tavaly legyőztük. Igaz, a Tisza-partiak korábban kezdték az alapozást, mint mi, ez meg is látszott labdabiztosságukon. A felkészülés harmadánál járunk, mégis jobb teljesítményt kellett volna nyújtanunk. Helyzeteink megvoltak, de nem tudtuk kihasználni a lehetőségeket. Sőt, éppen ezekből a hibákból fordult le rendre az ellenfél, amely így legyőzött bennünket.

Gyermek IV. korosztályos csapataink zárták a Nyári Kupa-sorozat

Utolsóként a gyermek IV. korcsoportosok fejezték be a Nyári Kupa-sorozatot, a békéscsabai és a gyulai fiatalok ezúttal Szegeden zárták a kört. Hétfőn és kedden két nap alatt négy mérkőzéssel búcsúztatták a nyarat.

Hétfőn nyitányként egymás ellen kezdett a békéscsabai és a gyulai alakulat. Csabai Zoltán edzőnk helyett ezúttal Dobra Róbert kísérte el a megyeszékhelyi gárdát, akinek nem volt ismeretlen a tizenéves társulat, ugyanis nemrégiben még ő foglalkozott velük. Elöljáróban el is mondta: – Nagy öröm volt újra látni a gyerekeket, és fel is tűnt, az elmúlt időszak alatt milyen sokat fejlődtek. Bár ma már nem én vagyok edzőjük, de továbbra is igyekszem figyelni pályafutásukat.

Az első találkozón a csabaiak elsősorban a szoros védekezésből való lefordulásokkal operáltak, amelyet edzőjük szerint több, kevesebb sikerrel meg is valósítottak. Úszástudásban, labdakezelésben jobbnak bizonyultak a csabaiak, győztek is, de remekül küzdöttek a fürdővárosiak is. A hétfő második mérkőzésen egy erős, stabil Szentes ellen vették fel a küzdelmet és hamar kitűnt, hogy lehet itt keresnivalójuk. Végül ugyan 10–7-re kikaptak, ám egy kis szerencsével másként is alakulhatott volna az eredmény.

Ma délelőtt a mezőny legerősebb csapata ellen, a Szolnokkal szemben nyitották a napot. Remekül tartották magukat a Csirkefogók, ám 8–8 után kiütközött némi fáradtság, ráadásul a Tisza-partiak felgyorsultak, gondolkodásban is feljavultak, így 14–10-re nyertek. A mai nap záró mérkőzésén, a harmadik helyért a Szeged következett. Az öltözőben maradt a csapat, ugyanis egy 0–6-tal nyitottak. Igaz, ezt követően fölzárkóztak (5–7), de a végjáték jobban sikerült ellenfelüknek, így alakult ki a 11–5-ös végeredmény a szegediek javára.

Dobra Róbert így foglalta össze a két nap tapasztalatait: – Rövidebb volt a kispadunk a többieknél, ezért a végére kissé elfáradt a csapat. Ám nagyon szépen helyt álltak a négy mérkőzésen, volt tartása a gárdának. Három fiatalunk különösen kitett magáért: Zimbran Milán védekezése magabiztos volt, ha kellett mások hibáját is ő korrigálta. Rácz Domonkos nagyon aktív és gólerős volt centerben, a háromhetes, betegség miatti kihagyás után remekül tért vissza a csapatba Korcsok Nándi, akit mezőnyjátéka miatt dicsérhetek.

A következő békéscsabai csapat szerepelt a szegedi Nyári Kupa második fordulójában: Such Bertold (kapus), Földi Maxim, Gyuricza István, Kabai Zalán, Korcsok Nándor, Laurinyecz Gergő, Puha Zalán, Rácz Domonkos, Restye Zsombor, Suhajda Zoltán, Szlúka Ádám, Zimbran Milán.

A Béládi Csaba edző által dirigált gyulai alakulat is négy meccsen van túl. Mesterük így értékelt a négy találkozó után: – Bár nem sikerült nyernünk a szegedi eseményen, ám ezúttal is jelentős fejlődésről adtak tanúbizonyságot fiataljaink. A házigazdák ellen például 13 gólt dobtunk, mégsem sikerült nyernünk, ám önmagában a találatok száma már szép teljesítmény. A szentesiek ellen pedig sokáig partiban voltunk. Úgy látom, egyre inkább kezd a kombinatív játékhoz hasonlítani a gyerekek teljesítménye és taktikailag is sokat fejlődtek, ami a cseresorra is érvényes. Ahogy haladtunk mérkőzésről mérkőzésre, egyre jobb teljesítményt nyújtott a csapat. Mindenképpen pozitív kicsengése van a Nyári Kupán nyújtott teljesítményünknek, még akkor is, ha a munka elején járunk. Ezúttal is elsősorban a kapus Lipták-Bíró Ábelt, a mezőnyben Csukás Rékát, Nánási Hunort és Szakadáti Márkot dicsérhetem.

A gyulai csapatot a következő fiatalok alkották: Lipták-Bíró Ábel (kapus), Balogh Csanád, Cserkuti Boldizsár, Csukás Réka, Demkó Boldizsár, Ilyés Bálint, Józsa Zalán, Kováts Hunor, Nánási Hunor, Szakadáti Márk, Szakadáti Szofi, Szeidler Márton.

Címlapképünkön a fehér sapkás Restye Zsombor keresi a társat, akit helyzetbe hozhat