ímkézett bejegyzés

Körbeverések után izgalmas véghajrá vár a csapatokra az utolsó fordulóban, aminek Békéscsaba lesz a házigazdája

Csapatunk játékos edzője, Ajtai Miklós nemcsak rengeteg gólt dobott, hanem a legfontosabbat is a Sopron ellen: a lefújás előtt 11 másodperccel talált be az ellenfél hálójába, ami egyben három pontot jelentett, továbbá azt, hogy akár a csoport élén is végezhet a Békéscsaba a hazai záró forduló után – fotó: T. Petka Anita

Ezúttal nem kellett oda-vissza nyolcszáz kilométert megtenni, miként legutóbb Sopronig, ezúttal csupán Martfűig utazott felnőtt csapatunk, hogy az idei bajnokság rájátszásban újabb két találkozót lejátsszon. A 17–20. helyért zajló vasárnapi körben a jó játékerőt képviselő, korábban pont nélküli Kecskeméttel, majd az előző fordulóban legyőzött Sopronnal meccseltek. Ez a kör nagy körbeveréseket hozott, így jelenleg minden gárdának hat-hat pontja van, a végső sorrend a három hét múlva esedékes, Békéscsabán megrendezendő záró fordulóban dől el.

Swietelsky-Békéscsaba–Kecskeméti VE 10–16 (1–4, 5–5, 2–3, 2–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 17–20. helyért, második kör, Martfű. V.: Csutorás Bence, Baracskai Vidor. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi S., Csendes, Laczó P. 4, Mucsi, Ajtai 2, Csatári. Cs.: Korcsok P. (kapus), Puha, Dávid 3, Hajdu A. 1, Szanyi, Vozár B., Budai. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Kecskemét: Harkai – Sárkány, Nagypál, Bodócsi 3 (1), Muth 7 (2), Nagy V. 2, Szabó J. 3 (1). Cs.: Liszi, Zsoldos, Czirok, Zsigmond, Gonda 1, Morva. Edző: Rozgonyi Gábor, Nagy Róbert. Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 6/4. Büntetők: 0/0, ill. 4/4. Kipontozódott: Sárkány. Az eredmény alakulása: 0–3, 3–4, 3–8, 8–10, 9–14.

Gyorsan előnyre tett szert a kecskeméti alakulat, ezt követően csapatunk futott az eredmény után. Időnként meg is közelítette ellenfelét, de amikor már lőtávolban voltak a hírös város pólósai, újra megugrottak, és végül behúzták a három pontot.

Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE 9–8 (2–1, 2–2, 3–3, 2–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 17–20. helyért, második kör, Martfű. V.: Duray András, Csutorás Bence. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi S., Csendes, Laczó P. 1, Mucsi 2, Ajtai 6, Csatári. Cs.: Korcsok P. (kapus), Puha, Dávid, Hajdu A., Szanyi, Vozár B., Budai. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Sopron: Hruby – Szili Á. 1, Szili B. 1, Berényi, Holpár 3, Gátas Miklós 1 (1), Gátas Mátyás 2. Cs.: Resiak, Mauczka. Edző: Krasznai Rudolf. Gól emberelőnyből: 4/0, ill. 11/2. Büntetők: 1/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Szanyi. Az eredmény alakulása: 0–1, 3–1, 6–6, 8–8.

Az előző fordulóban csapatunk szoros meccsen legyőzte a soproniakat, most is izgalmas csatát hozott a két egylet összecsapása. Szinte végig fej fej mellett haladt a két csapat, a végjátékban 8–8-as állásnál 11 másodperccel a lefújás előtt Ajtai Miklós akcióból betalált, ennek köszönhető győzelmünk. De még nem volt vége, egy másodperccel a sípszó előtt az egyébként remek napot kifogó, a meccs alatt 17 lövésből kilencet hárító Vozár Miklós kifogta Gátas Miklós lövését.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Nagyon nehéz napon vagyunk túl, ugyanis két teljesen átalakult csapattal találkoztunk. Mivel a felsőbb osztályokban és az országos utánpótlás-bajnokságban már korábban vége lett a bajnokságoknak, mindkét ellenfelünknél – az élő szabályok értelmében – visszajátszottak olyanok, akik addig az OB I B-ben, illetve az ifjúsági pontvadászatban küzdöttek. Az első meccsen az elején még sokat hibáztunk, amit büntetett a Kecskemét, ennek is köszönhető, hogy vereséget szenvedtünk. A soproniak ellen már jobban ment, végig domináltunk, de igencsak kifáradt a csapat, hiszen a sok fiatalt felvonultató ellenfelünk sokat úszott, ami a mi „öregecske” csapatunknak „nem esett jól”. De így is szép nap volt a mai, várjuk a hazai záró fordulót.

További eredmények: Soproni VSE–Invictus SC 15–11. Kecskeméti VE–Invictus SC 13–12.

Az állás a 17–20. helyért a második kör (négy) forduló után: 1. Soproni VSE 6, 2. Kecskeméti VE 6, 3. Invictus SC 6, 4. Swietelsky-Békéscsaba 6. (Azonos pontszám a gólkülönbség rangsorol.)

A június 10-ei záró forduló párosítása: Békéscsaba–Kecskemét, Sopron–Invictus, Békéscsaba–Invictus, Sopron–Kecskemét.

Gyermek „egyesek” zárnak, a legnagyobbak és legkisebbek az utolsó előtti fordulóban jeleskednek még szombaton

Klubunk három csapatának hat találkozóját követhetjük ezen a hétvégén, szombaton. Gyermek I. korosztályosaink Kecskeméten zárják az évet, felnőtt csapatunk és a legkisebbek az utolsó előtti fordulóban mutathatják meg tudásukat. Az előbbiek Mezőtúron, a kicsik hazai környezetben.

Az OB II-es felnőtt bajnokság rájátszásában a 17–20. helyért a második körrel folytatódik a pontvadászat. Ennek a fordulónak Martfű ad otthont, ahol csapatunk az eddig pont nélküli Kecskeméttel és a soproniakkal veszi fel a küzdelmet. Az előbbi új ellenfél lesz a rájátszásban, a Sopron együttesével már a visszavágót játsszák. A korábbi fordulóban 10–7 arányban nyert a csabai alakulat a legtávolabbról érkező Ikva-parti város gárdája ellen. A találkozók kijelölt játékvezetői: Baracskai Vidor, Csutorás Bence, Duray András.

A program. Május 20., szombat, 11.00 óra: Soproni VSE–Invictus SC. 12.30: Swietelsky-Békéscsaba–Kecskeméti VE. 14.00: Kecskeméti VE–Invictus SC. 15.30: Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE.

Az állás a 17–20. helyért az első forduló után: 1. Invictus SC 6, 2. Swietelsky-Békéscsaba 3, 3. Soproni VSE 3, 4. Kecskeméti VE 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Gyermek I. korosztályosaink a Délkeleti területi vidékbajnokság rájátszásának utolsó, hatodik fordulójához érkeztek. A Piros, erősebb csoport záró körét Kecskeméten rendezik meg szombaton, amikor Katona Péter fiataljai a listavezető házigazdákkal és a sereghajtó Csongráddal találkoznak.

A program. Május 20., szombat, 11.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola. 11.00: Ceglédi VSE–Csongrádi VVSE. 12.30: Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE. 13.30: Ceglédi VSE–Kecskeméti Sportiskola.

A rájátszás ötödik körének (9-10. forduló) állása a Piros csoportban: 1. Kecskeméti Sportiskola 27, 2. Ceglédi VSE 21, 3. Csabai Csirkefogók VK 9, 4. Csongrádi VVSE 3.

A legkisebbek, a baby korosztályosok még nem zárják le az évet, az előírt 12 fordulóból a tizenegyediket rendezik meg szombaton. Az utolsó előtti fordulónak klubunk lesz a rendezője, ami egyben azt jelenti, hogy a békéscsabai Árpád fürdőben zajlik le a kilenc találkozó. Dobra Róbert edző tízévesei a szegediek első és a Szolnok csapatával meccselnek.

A program. Május 20., szombat, 10.00 óra: Legrand Szentesi VK–Csongrádi VVSE. 10.50: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli I. 11.40: Csongrádi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 12.30: Kecskeméti SI–Legrand Szentesi VK. 13.20: Mórahalom VSK–Szegedi Vízipóló Suli II. 14.10: Szegedi Vízipóló Suli I.–Szolnoki Dózsa. 15.00: Szegedi Vízipóló Suli II.–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.50: Kecskeméti SI–Mórahalom VSK. 16.40: Szolnoki Dózsa–Csabai Csirkefogók VK.

Az Invictus ellen most sem sikerült győzni

Címlapképünkön Vozár Bálint, aki ismét játékra „jelentkezett”, a második derbin be is talált az ellenfél kapujába

Igencsak korán kellett kelnie az OB II-es csapatunkat alkotó játékosoknak, ugyanis Sopronig utaztak, hogy a rájátszás 17–20. helyéért két találkozó erejéig a vízbe ugorjanak. Először a házigazdákkal, majd nagyon rövid pihenő után az Invictussal mérték össze erejüket szombaton. Az első összecsapás sikert hozott, a folytatásban már kevésbé szerepelt jól erősen tartalékos együttesünk.

Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE 10–7 (2–1, 2–0, 2–2, 4–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 17–20. helyért, első forduló, Sopron. V.: Baracskai Vidor, Fábián Gergely. Békéscsaba: Vozár M. – Laczó P. 1, Csendes, Dávid, Vozár B., Mucsi 3, Ajtai 6 (1). Cs.: Budai, Sajtos. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Sopron: Bikali – Szili Á., Szili B., Berényi 2, Kovács K. 1, Fent 3 (2), Gátas 1. Cs.: Pál, Kassai, Czibula, Horváth B., Mauczka. Edző: Krasznai Rudolf. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 4/2. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Az eredmény alakulása: 1–0, 1–1, 4–1, 7–3, 7–6, 8–7.

A találkozó első félidejében szerzett háromgólos előny nagyban hozzájárult a végső rájátszás nyitányán a győzelemhez a házigazda otthonában. Ami viszont tetszetős még: a csapat a megszerzett tíz gólból hetet akcióból ért el.

Swietelsky-Békéscsaba–Invictus SC 9–13 (3–5, 1–1, 1–4, 4–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 17–20. helyért, első forduló, Sopron. V.: Bujka János, Baracskai Vidor. Békéscsaba: Vozár M. – Laczó P. 4, Csendes, Dávid 1, Vozár B. 1, Mucsi, Ajtai 2. Cs.: Budai 1, Sajtos. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Invictus SC: Juhász B. – Retkes 3 (2), Melkuhn 2, dr. Mosonyi 2, Juhász M. 2 (1), Hajas 1, Krakkai 2. Cs.: Faragó 1. Játékos edző: dr. Mosonyi Balázs, Melkuhn Tibor. Gól emberelőnyből: 2/2, ill. 4/0. Büntetők: 0/0, ill. 3/3. Kipontozódott: Sajtos. Az eredmény alakulása: 0–3, 2–3, 3–6, 6–11, 9–11.

Az utolsó negyedre már ötgólos előnyre tett szert az Invictus, innen kettőre felzárkózott csapatunk, de aztán elfogyott az erő és a lendület.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Hosszú, hatórás utazás után még viszonylag frissen ugrott a vízbe a csapat az első mérkőzésen a házigazda ellen. Ezen a találkozón jól működött a védelem, összeszedetten játszott a gárda. A második összecsapáson azonban már kijött a fáradtság, no meg az, hogy a ballagások miatt meglehetősen foghíjas együttessel érkeztünk a nyugati határvidékre, ezért több nagyon fiatalt kellett bevetnünk a mai sorozatban. Ekkor több kapufát lőttünk, mint gólt, ez is meghatározta a végkimenetelt. Ezzel az Invictus elleni mérlegünk negatív maradt, ugyanis a középszakaszbeli egy győzelem és egy döntetlen után most a végső rájátszásban ismét vereséget szenvedtünk, de majd szeretnénk javítani ezen a június 10-ei záró fordulóban.

További eredmények: Invictus SC–Kecskeméti VE 8–7. Kecskeméti VE–Soproni VSE 7–12. Az állás a 17–20. helyért az első forduló után: 1. Invictus SC 6, 2. Swietelsky-Békéscsaba 3, 3. Soproni VSE 3, 4. Kecskeméti VE 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

Sopronban kezdődik a végső rájátszás az OB II-ben

E hétvégén, szombaton hat olyan mérkőzést követhetünk, amelyen három csapatunk is érdekelt lesz. A felnőttek a rájátszás végső szakaszába kanyarodtak, a kisebbek Kecskeméten és Hódmezővásárhelyen bizonyíthatnak.

Április közepén lezárult a felnőtt OB II-es csapatok rájátszásnak hatfordulós középszakasza a hat csoportban. Az ott kialakult sorrendeket követően az összesen 24 csapatot számláló osztályban következik a végső rájátszás, amelynek során a Swietelsky-Békéscsaba a korábbi eredményei alapján a 17–20. helyért folytatja. Három kört, összesen hat fordulót rendeznek ennek során. Csapatunk a végső helyezésért a Soproni VSE, az Invictus SC és a Kecskeméti VE együtteseivel játszik oda-visszavágó alapon. Az első kör házigazdái a soproniak lesznek (a másodiké Martfű, a záró, harmadik köré Békéscsaba). A mieink most szombaton ezúttal a házigazdákkal és az Invictus SC-vel veszik fel a harcot. A forduló játékvezetői: Bujka János, dr. Donauer Márk, Fábián Gergely.

A program. Május 6., szombat, 13.00 óra: Invictus SC–Kecskeméti VE. 14.00: Swietelsky-Békéscsaba–Soproni VSE. 15.30: Invictus SC–Swietelsky-Békéscsaba. 16.30: Kecskeméti VE–Soproni VSE.

Gyermek I. korcsoportosaink a Délkeleti területi bajnokság rájátszásnak utolsó előtti, ötödik fordulójához érkeztek. A Piros, erősebb csoport szombati találkozóinak Cegléd ad otthont, amikor Katona Péter edző legényei a kecskemétiekkel és a házigazdákkal ’párbajoznak”.

A program. Május 6., szombat, 12.15 óra: Ceglédi VSE–Csongrádi VVSE. 13.30: Kecskeméti Sportiskola–Csabai Csirkefogók VK. 14.45: Kecskeméti Sportiskola–Csongrádi VVSE. 16.00: Ceglédi VSE–Csabai Csirkefogók VK.

A rájátszás negyedik körének (7-8. forduló) állása a Piros csoportban: 1. Kecskeméti Sportiskola 21, 2. Ceglédi VSE 15, 3. Csabai Csirkefogók VK 9, 4. Csongrádi VVSE 3.

Baby korosztályos fiataljaink szombaton Hódmezővásárhelyen teszik tiszteletüket, a Délkeleti területi bajnokság 10. körében (19–20. forduló) játszanak két derbit. Dobra Róbert edző tanítványai a szegediek második alakulatával és a Szentes csapatával találkoznak.

A program. Május 6., szombat, 10.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti SI. 10.50: Mórahalom VSK–Szolnoki Dózsa. 11.40: Szegedi Vízipóló Suli II.–Csabai Csirkefogók VK. 12.30: Szolnoki Dózsa–Kecskeméti SI. 13.20: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK. 14.10: Szegedi Vízipóló Suli I.–Csongrádi VVSE. 15.00: Legrand Szentesi VK–Mórahalom VSK. 15.50: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli II. 16.40: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli I.

A felnőttek kettős győzelemmel zárták a középszakaszt

Laczó Péter (kezén a labda) mindkét mérkőzésen gólerősnek bizonyult, mindkét alkalommal négyszer volt eredményes

A rájátszás középszakaszának záró körére, az 5-6. fordulóra került sor szombaton az OB II-es felnőtt bajnokság 5. csoportjában. A négy gárda ezúttal Martfűn találkozott, az erősen tartalékos, ezért rövid kispaddal rendelkező békéscsabai alakulat a Dunaújvárossal, majd negyedóra pihenő után az Erzsébeti SMTK-val mérte össze tudását. Mindkét találkozót sikerrel vették a nagy öregjeink.

Swietelsky-Békéscsaba–Dunaújvárosi Főiskola SE Duna-Via 11–10 (4–3, 1–1, 3–3, 3–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz, 3. forduló, 5. csoport, Martfű. V.: Kendeházi Máté, Fábián Gergely. Békéscsaba: Vozár M. – Csendes, Gyebnár, Laczó P. 4, Mucsi 1, Csatári 1, Ajtai 3. Cs.: Latorcai 2, Puha, Dávid. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Dunaújváros: Reizinger – Bőhm 2, Nagy T. 1, Tóth T. 2, Nagy B., Osztotics 2, Horváth P. Cs.: Kun-Gerendás, Pánczél, Rónavári, Gullner 2, Gyulai, Durda 1, Jónás. Edző: Uitz Csaba, Ábrahámovics Gábor. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 6/4. Büntetők: 1/1, ill. 1/0. Kiállítás cserével: Osztotics. Az eredmény alakulása: 2–1, 4–2, 5–4, 7–7, 9–8, 11–8.

Laczó Péter a második percben esett góljával előnyre tett szert csapatunk, amelyet a mérkőzés végéig megőrzött, csupán néhány perc erejéig tudott kiegyenlíteni a dunaújvárosi gárda. Aztán a hajrára kanyarodva háromgólos előnyre tett szert a viharsarki alakulat, amelyből kettőt még lefaragott az ellenfél…, sőt, majdnem kiegyenlítettek, ugyanis két másodperccel a lefújás előtt Nagy Tamás büntetőt dobhatott, ám kihagyta, így a békéscsabaiaké lett a három pont.

Swietelsky-Békéscsaba–Erzsébeti SMTK Budapest 15–12 (2–3, 4–5, 3–3, 5–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás, középszakasz, 3. forduló, 5. csoport, Martfű. V.: Sajben Nikolett, Fábián Gergely. Békéscsaba: Vozár M. – Latorcai 1, Csendes, Gyebnár, Mucsi 4, Csatári 2, Ajtai 2. Cs.: Puha 1, Dávid 1, Laczó P. 4. Játékos edző: Ajtai Miklós, Csendes Csaba. Erzsébeti SMTK: Sajti – Gecsei 4, Korondi 2, Lázár, Takács 1, Garai 3, Kari 2. Cs.: Antal, Luizosz, Csordás, Beluch. Edző: Jancsó Mátyás. Gól emberelőnyből: 5/4, ill. 8/4. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Gyebnár. Az eredmény alakulása: 1–2, 4–3, 6–4, 7–7, 8–10, 11–10, 13–11.

A két mérkőzés közötti mindössze negyedórás pihenő miatt fáradtan kezdett a csabai egylet, nem véletlen, hogy az első félidőben felváltva vezettek a csapatok. Ahogy az időben haladtunk előre, úgy talált egyre inkább magára a gárda, és végül behúzta a nap második győzelmét is.

Mestermérleg. Ajtai Miklós: – Az utánpótlás korúak között nagyon sok a beteg, sokan egész héten nem jártak edzésre. Mivel holnap a fiatalokra nagyon nagy feladat vár Szentendrén, úgy döntöttünk, most nem viszünk közülük senkit Martfűre, hogy inkább a vasárnapi mérkőzésekre koncentrálhassanak. Így szinte csak az „öreg csapat” utazott a Szolnok megyei városba, ahol viszont örömjátékot nyújtott a gárda. Szinte pihenő nélkül küzdöttük végig a két találkozót, és még a végére is maradt erőnk arra, hogy behúzzuk a hat pontot. Jó védekezés mellett okos játékot nyújtott a társaság, a rövid kispad miatt különösen kellett arra vigyáznunk, hogy ne pontozódjunk ki, ne fogyjon el idő előtt a csapat.

További eredmények: Erzsébeti SMTK Budapest–Invictus ÚVSC Szolnok 10–15. Dunaújvárosi Főiskola SE Duna-Via–Invictus ÚVSC Szolnok 9–8.

Az OB II állása a rájátszás középszakasza harmadik fordulója után az 5. csoportban: 1. Invictus ÚVSC Szolnok 13, 2. Swietelsky-Békéscsaba 13, 3. Dunaújvárosi Főiskola SE Duna-Via 6, 4. Erzsébeti SMTK Budapest 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)