ímkézett bejegyzés

Hétközi, szolnoki bajnokira készül felnőtt csapatunk

vizilabda logó az előzetesekhezEbben az esztendőben még két fordulót rendeznek a hazai OB I B-s vízilabda-bajnokságban, a szokásos rendben, két hét végi napon. Ez a két kör az alapszakasz tavaszi szezonjához tartozik, a játéknapok: december 9-e és 16-a.

Felnőtt csapatunk azonban eltér ettől a menetrendtől. Mégpedig oly módon, hogy az idei utolsó, 12. fordulóra előírt Szolnoki Dózsa VSC—Swietelsky-Békéscsaba derbit holnap, december 5-én, kedden este 20 órakor játsszák le. A Tisza-parti pályaválasztó kérésére került erre a napra a bajnoki összecsapás, akik arra hivatkoztak, hogy az év vége nagy zsúfoltsággal, meccsdömpinggel jár a szolnoki uszodában. (Érdekes módon ugyancsak a 12. fordulóból előre hozták a KSI SE—Dunakanyar Szentendre meccset is, sőt, azt már le is játszották, az eredmény: 22—6.)

Klubunk vezetősége és vezetőedzője a komoly logisztikai feladatokkal járó időpont módosítást elfogadta, egy kérés volt: késő este kerüljön sor a találkozóra, ugyanis csapatunk játékosai amatőrök, munka, illetve iskolai elfoglaltság miatt nem tudnának korábban megjelenni az összecsapáson.

Vendéglátóink jelenleg a nyolcadik helyen állnak négy ponttal, amihez egy győzelemből, egy döntetlenből és nyolc vereségből álló mérleg tartozik. Ezzel szemben a Békéscsaba a negyedik helyen áll 19 ponttal, hat győzelmet, egy döntetlent és három vereséget jegyeznek. A bajnokság első körében, Békéscsabán 12—8-ra nyert csapatunk.

„Mindkét alakulatnak más-más a célja a bajnokságban, nekünk a felsőházba kerülés, a Tisza-partiaknak a fiatalok töretlen fejlődése, fejlesztése — mondta elöljáróban dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Bár a pontok és a csapatok mérlegében nagy a különbség, mégis nehéz mérkőzésre számítok, aminek több oka is van. Egyrészt: nem vagyunk hozzászokva a munka, illetve iskolai elfoglaltság utáni hétközi mérkőzésekhez. Másrészt: nyolc nap alatt kell három tétmérkőzést játszania amatőr csapatunknak. Harmadsorban: egy nehéz, vereséggel záruló KSI találkozó után kell újra megfelelő koncentrációt nyújtaniuk a játékosoknak. Mindez együtt egy komoly edzői kihívás is. Hozzáteszem, a fiatal, jó úszástudással rendelkező Szolnok az elmúlt hét végén majdnem meglepetést csinált, ugyanis az egriek ellen a találkozó legnagyobb részében vezetett, csak a végén maradt alul. Miközben a mieink sokat hibáztak a KSI ellen, amit most nem engedhetünk meg magunknak. Tény, hogy esélyesebbeknek számítunk a keddi derbin, de nem vár ránk könnyű mérkőzés a Tisza partján. Sőt, ha előre tekintek, a majdani, hét végi, hazai környezetben rendezendő egriek elleni találkozót és a most keddit egyaránt be kell húznunk.”

A Szolnoki Dózsa VSC—Swietelsky-Békéscsaba mérkőzés kijelölt játékvezető párosa: Berki András, Vörös Viktor.

Az állás a 10. forduló után: 1. KSI SE 33, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 27, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 19, 4. Swietelsky-Békéscsaba 19, 5. Angyalföldi SI DSE 18, 6. Debreceni VSE 15, 7. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 7, 8. Szolnoki Dózsa VSC 4, 9. Racionet-Honvéd 4, 10. Dunakanyar Szentendre 4. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt, ha az is azonos, akkor a gólkülönbség.)

Az „úszóversenyt” és a mérkőzést is a sportiskolások nyerték

póló szabó zsombor cspKellemetlen, már igazi téli időjárás közepette kelt útra csapatunk Budapestre, hogy az alapszakasz „tavaszi” első fordulója keretében megmérkőzzön a listavezető, százszázalékos KSI-vel a Széchy Tamás Sportuszodában szombaton este.

KSI SE—Swietelsky-Békéscsaba 17—9 (3—2, 8—1, 1—3, 5—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, B csoport, 10. forduló, Budapest, Széchy Tamás Sportuszoda, 100 néző. V.: Homonnai Dániel, Bereczki Miklós. KSI: Bányai — Tóth B. 1, Bóbis 4 (1), Kardos 2, Schmölcz, Kósa 4, Petrák 1. Cs.: Grieszbacher (kapus), Horváth Á., Rádli 2, Hevesi 1, Bihácsi 2, Lantos, Tóth G. Edző: Keszthelyi Tibor. Békéscsaba: Ormai — Szabó Zs., Tinka, Szabó Z. 4 (1), Józsa 1, Major, Németh D. Cs.: Micle (kapus), Tifrea, Rácz 1, Ajtai 2, Páll 1 (1). Edző: dr. Szilágyi Kristóf.

Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 6/3. Büntetők: 1/1, ill. 2/2. Kipontozódott: Szabó Zs. Az eredmény alakulása: 3—0, 3—2, 9—2, 11—5, 15—7.

A Békéscsaba tíz mezőnyjátékossal és két kapussal érkezett a fővárosba, vagyis már-már úgy tűnt, hogy „gyarapszik” a csapat, hiszen a múlt héten Páll Bence igazolása realizálódott, most pedig Szabó Zsombor tért vissza a szövetségi „kalamajka” után. Utóbbi újból megkapott játékengedélyéről egyébként pénteken este 11 órakor kapott értesítést klubunk. Ám az elindulás előtti órákban Dobra Róbert jelezte, hogy belázasodott, Mucsi Zsolt pedig edzőként fiatal csapatával bajnoki találkozókon volt elkötelezett, így mégsem volt elég hosszú a kispad.

Nehezen indult be a gólgyártás, négy perc után előbb a vendéglátók aktivizálódtak, majd 3—0 után a hatodik perctől a békéscsabaiak. Igaz, a két vendéggól után újra csend következett, mégpedig egésze nyolc percen át, miközben a KSI fiataljai hatszor egymás után betaláltak, amivel el is dőlt a találkozó. A mérkőzés ebben a szakaszában sokat hibáztak a csabaiak a támadások során. Ugyanakkor a házigazdák gyors lefordulásokból szerezték a gólokat, demoralizálva ezzel a vendégeket. Ormai Zoltán kapus jól kezdte a mérkőzést, ám a sportiskolások gyakori lefordulásai miatt nehéz helyzetbe hozta a csapat.

A második félidő már kiegyensúlyozottabb volt, mindkét gárda hatszor volt eredményes, de a jelentős távolságot már nem tudta érdemben csökkenteni a viharsarki alakulat. Ráadásul a hat hete tétmérkőzés nélkül készülő Szabó Zsombor kipontozódott, Tifrea Ovidiu pedig kézsérüléssel vállalta a játékot. Végül is igazolódott a papírforma, bár a 17 kapott gól egy kicsit sok, a lőtt kilenc viszont elfogadható (máskor ennyivel mérkőzést lehet nyerni).

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A csapat küzdeni tudását nem érheti kritika, de a támadások során nagyon sok buta hibát elkövettünk, amit a KSI kíméletlenül kihasznált. Különösen a második negyed nagy „úszóversenyében” ajándékoztunk bosszantóan könnyű gólokat a sportiskolásoknak.

További eredmények: Szolnoki Dózsa VSC—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 7—10. Ybl Waterpolo Club, Budapest—Dunakanyar Szentendre 14—9. Racionet-Honvéd—Debreceni VSE 8—9. Angyalföldi SI DSE—Alfa SC-Erzsébeti SMTK 11—9. A 12. fordulóból előrehozott mérkőzésen: KSI SE—Dunakanyar Szentendre 22—6.

Az állás a 10. forduló után: 1. KSI SE 33, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 27, 3. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 19, 4. Swietelsky-Békéscsaba 19, 5. Angyalföldi SI DSE 18, 6. Debreceni VSE 15, 7. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 7, 8. Szolnoki Dózsa VSC 4, 9. Racionet-Honvéd 4, 10. Dunakanyar Szentendre 4. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt, ha az is azonos, akkor a gólkülönbség.)

Címlapképünkön Szabó Zsombor célozza meg a kaput. A fiatal játékos néhány hét kihagyás után térhetett vissza a csapatba

A listavezetőhöz látogat felnőtt csapatunk a „tavaszi nyitányon”

vizilabda logó az előzetesekhezIdén még három előrehozott fordulót rendeznek a felnőtt OB I B-ben, e hét végén egy nagyon nehéz mérkőzés vár csapatunkra a fővárosban a KSI ellen. Miként az országos bajnokságban szerepelő utánpótlás gárdáinkra is, akik a pécsieket látják vendégül. A legkisebb és „legnagyobb” gyermek csapatunk pedig a nemzetközi vidékbajnokságban mutathatja meg tudását.

Az OB I B-s bajnokságban „már tavasz van”, ugyanis az alapszakasz első köre, a kilenc forduló után nincs pihenő, nincs átmeneti időszak, hanem e hét végén máris folytatódik a pontvadászat. Sőt, idén, a szombatival együtt, még három forduló vár a csapatokra ebben az esztendőben. Vagyis a rájátszás második körében megkezdődnek a visszavágók, amelynek során a harmadik helyen tanyázó Swietelsky-Békéscsaba a fővárosba látogat a listavezető, eddig százszázalékos KSI SE otthonába. Mint emlékezetes, a bajnoki nyitányon, az első fordulóban az Árpád fürdőben nyertek a sportiskolások, mégpedig 21—13-ra.

„Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei a fővárosban, de nem mindegy, hogy milyen játékkal és eredménnyel zárjuk a tizedik fordulót — hangsúlyozta egy nappal a derbi előtt dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — Koncentráltan és fegyelmezetten kell játszanunk, hogy tisztességes eredménnyel zárjuk a szombat estét. Annál is inkább, mert az elkövetkező nyolc napban három bajnoki vár ránk, miután az idei utolsó fordulóból a szolnokiak kérésére jövő hét keddre előrehoztuk a Tisza-parti mérkőzést. Visszatérve a KSI elleni találkozóra, miután nem mi vagyunk az esélyesek, ezúttal nem tart velünk Mucsi Zsolt, aki utánpótlásedzőnk egyben, és csapata szintén ezen a napon bajnokikat játszik, ráadásul Békéscsabán. Tifrea Ovidiu kisebb sérülést szenvedett a héten, de minden bizonnyal a találkozóra már rendbe jön. Szabó Zsombor játéka pedig továbbra is kérdéses.”

A szombati KSI SE—Swietelsky-Békéscsaba összecsapást a budapesti Széchy Tamás Sportuszodában rendezik, a kijelölt játékvezetők: Homonnai Dániel, Bereczki Miklós.

A 10. forduló programja. December 2., szombat, 10.00 óra: Szolnoki Dózsa VSC—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger. 11.00: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Dunakanyar Szentendre. 11.30: Racionet-Honvéd—Debreceni VSE. 14.30: Angyalföldi SI DSE—Alfa SC-Erzsébeti SMTK. 18.00: KSI SE—Swietelsky-Békéscsaba. A 12. fordulóból előrehozott mérkőzésen: KSI SE—Dunakanyar Szentendre 22—6.

Az állás a 9. forduló után: 1. KSI SE 30, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 24, 3. Swietelsky-Békéscsaba 19, 4. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 16, 5. Angyalföldi SI DSE 15, 6. Debreceni VSE 12, 7. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 7, 8. Szolnoki Dózsa VSC 4, 9. Racionet-Honvéd 4, 10. Dunakanyar Szentendre 4. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt, ha az is azonos, akkor a gólkülönbség.)

Maradva az OB I B-nél, a három utánpótláscsapatunk vasárnap ismét hazai környezetben játszik a bajnoki pontokért, a trió ellenfele a Pécsi SN SI ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályú gárdája lesz. Elnézve az eddig lezajlott kilenc forduló eredményeit, nem lesz könnyű helyzetben egyik csabai alakulat sem. Az ifjúságiaknál a pécsiek határozottan jó játékerőt képviselnek, nem véletlenül állnak a bronzos helyen 23 ponttal miközben a mieink kilenc egységgel rendelkeznek és a 11. helyről várják a folytatást. A serdülőknél valamivel nyitottabb a kérdés, bár itt is a baranyaiak állnak előkelőbb helyen, 15 ponttal a hetedikek, míg a viharsarkiak nyolc pontosak és itt is a 11. helyen állnak. A gyermek korcsoportban viszont nagyon egyformának tűnik a helyzet, azonos pontszámmal (22), csapatunk csak a jobb gólkülönbségnek köszönhetően állnak előrébb. Vagyis ki-ki meccs vár az Ajtai-legényekre vasárnap.

A 10. forduló programja. Ifjúságiak. December 3., vasárnap, 11.00: Kaposvári VK—Honvéd Kölyök Póló Suli. 12.30: Hírös SN, Kecskeméti SI—Ceglédi VSE. 13.30: Dunakanyar Szentendre—Hódmezővásárhelyi VSC. 14.00: Swietelsky-Békéscsaba—Pécsi SN SI. 15.30: Százhalombattai VSE—Ybl Waterpolo Club, Budapest. 16.30: Oázis SC, Budapest—Koelner-Csongrádi VVSE. A Fehérvári VSE, Székesfehérvár—PannErgy Miskolci VSC mérkőzést már lejátszották, az eredmény: 9—15.

Az állás a 9. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 27, 2. PannErgy Miskolci VSC 24, 3. Pécsi SN SI 23, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 21, 5. Ceglédi VSE 15, 6. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 15, 7. Honvéd Kölyök Póló Suli 12, 8. Dunakanyar Szentendre 12, 9. Ybl Waterpolo Club, Budapest 9, 10. Oázis SC, Budapest 9, 11. Swietelsky-Békéscsaba 9, 12. Százhalombattai VSE 6, 13. Koelner-Csongrádi VVSE 4, 14. Hírös SN, Kecskeméti SI 0.

A 10. forduló programja. Serdülők. December 3., vasárnap, 11.00: Dunakanyar Szentendre—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.15: Hírös SN, Kecskeméti SI—Ceglédi VSE. 12.15: Kaposvári VK—Honvéd Kölyök Póló Suli. 13.00: Swietelsky-Békéscsaba—Pécsi SN SI. 14.15: Százhalombattai VSE—Ybl Waterpolo Club, Budapest. 15.15: Oázis SC, Budapest—Aeroprodukt-Csongrádi VVSE. A Fehérvári VSE, Székesfehérvár—PannErgy Miskolci VSC mérkőzést már lejátszották, az eredmény: 11—17.

Az állás a 9. forduló után. Serdülők: 1. PannErgy Miskolci VSC 24, 2. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 24, 3. Ybl Waterpolo Club, Budapest 21, 4. Hódmezővásárhely 21, 5. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 21, 6. Kaposvári VK 18, 7. Pécsi SN SI 15, 8. Ceglédi VSE 12, 9. Dunakanyar Szentendre 10, 10. Oázis SC, Budapest 9, 11. Swietelsky-Békéscsaba 8, 12. Hírös SN, Kecskeméti SI 3, 13. Honvéd Kölyök Póló Suli 3, 14. Százhalombattai VSE 0.

A 10. forduló programja. Gyermek korcsoport. December 3., vasárnap, 10.00: Hírös SN, Kecskeméti SI—Ceglédi VSE. 12.00: Swietelsky-Békéscsaba—Pécsi SN SI. 12.15: Dunakanyar Szentendre—Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Százhalombattai VSE—Ybl Waterpolo Club, Budapest. 13.30: Kaposvári VK—Honvéd Kölyök Póló Suli. 14.00: Oázis SC, Budapest—Vestfrost-Csongrádi VVSE. A Fehérvári VSE, Székesfehérvár—PannErgy Miskolci VSC mérkőzést már lejátszották, az eredmény: 7—12.

Az állás a 9. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy Miskolci VSC 27, 2. Swietelsky-Békéscsaba 22, 3. Pécsi SN SI 22, 4. Dunakanyar Szentendre 21, 5. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 20, 6. Hírös SN, Kecskeméti SI 18, 7. Kaposvári VK 15, 8. Oázis SC, Budapest 14, 9. Vestfrost-Csongrádi VVSE 9, 10. Honvéd Kölyök Póló Suli 9, 11. Ceglédi VSE 7, 12. Százhalombattai VSE 5, 13. Hódmezővásárhelyi VSC 2, 14. Ybl Waterpolo Club, Budapest 1.

A gyermek I. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokságban a második körre, vagyis a 3-4. fordulóra kerül sor szombaton. Ennek házigazdája klubunk lesz, vagyis a békéscsabai Árpád fürdőben kerül sor a forduló öt mérkőzésére. Mint emlékezetes, az október végi, nagyváradi kör alkalmával csapatunk egy győzelmet aratott és egy vereséget szenvedett. Most lehet a mérlegen javítani.

A program, Zöld csoport. December 2., szombat, 10.00: Invictus SC, Mezőtúr—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 11.00: Csabai Csirkefogók VK—CSS Viitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár (román). 12.00: Sugovica VSE, Baja—Invictus SC, Mezőtúr. 13.00: CSS Viitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VSE, Baja.

Az állás két forduló után: 1. Invictus SC, Mezőtúr 6, 2. Csabai Csirkefogók VK 3 (23—12), 3. Sugovica VSE, Baja 3 (23—18), 4. CSS Viitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár 3 (16—21), 5. DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE 0.

A legkisebbek, a gyermek V. korcsoportosok is vízbe csobbannak szombaton, számukra is a második kört (3-4. fordulót) rendezik meg. A házigazda a Szentesi VK lesz, csapatunk két mérkőzést játszik a Kurca-parti városban. Az első körben két győzelmet ért el tini csapatunk, most is bízunk a jó folytatásban.

A program, Piros csoport. December 2., szombat, 10.00: Koelner-Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.00: KV Vojvodina, Újvidék (szerb)—Szentesi VK. 12.00: Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli. 13.00: Szentesi VK—Koelner-Csongrádi VVSE. 14.00: Szegedi Vízipóló Suli—Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: Csabai Csirkefogók VK—KV Vojvodina, Újvidék.

Az állás két forduló után: 1. Szentesi VK 6 (35—5), Csabai Csirkefogók VK 6 (29—8), 3. KV Vojvodina, Újvidék 6 (25—7), 4. Szegedi Vízipóló Suli 0 (5—18), 5. Koelner-Csongrádi VVSE 0 (8—29), 6. Hódmezővásárhelyi VSC 0 (7—42).

A zsinórban dobott hét gól ezüstös helyre hozta gyermek csapatunkat

póló lukácsi marcell békéscsaba fehér cspAz OB I B-s utánpótlás-bajnokságokban a kilencedik fordulóra került sor vasárnap, amelynek során csapataink a Kaposvári VK alakulatait fogadták hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben. A három gárdánk közül a legkisebbek jártak sikerrel, győzelmükkel már a második helyen állnak.

Swietelsky-Békéscsaba—Kaposvári VK 6—16 (2—2, 1—5, 1—7, 2—2)

OB I B-s ifjúsági vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Békéscsaba. V.: Tóth Sándor, Juhász Tibor. Békéscsaba: Micle — Fazekas Zs. 1, Csuvarszki D. 1, Balatoni 1, Schindler I., Tóth F. 1, Tifrea 2. Cs.: Braun, Demeter, Szalók, Tóth Sz. Edző: dr. Szilágyi Kristóf. Kaposvár: Vadóc G. — Németh B. 1, Németh L. 4, Varga Á. 1, Csikós 2, Tóth B. 1, Rozs 2. Cs.: Ihárosi 2, Németh Cs., Tóth Á. 2 (1), Kakstedter, Csima, Csondor 1. Edző: Fekete Szilveszter.

Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 5/3. Büntetők: 1/0, ill. 1/1.

A kaposváriak listavezetőhöz méltó játékkal nyerték a vasárnap délutáni mérkőzést.

További eredmények. Ifjúságiak: Ceglédi VSE—Fehérvári VSE, Székesfehérvár 9—4. Pécsi SN SI—Oázis SC, Budapest 15—14. PannErgy Miskolci VSC—Dunakanyar Szentendre 12—8. Hírös SN, Kecskeméti SI—Koelner-Csongrádi VVSE 9—18. Honvéd Kölyök Póló Suli—Százhalombattai VSE 10—7. Ybl Waterpolo Club, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC ? A 10. fordulóból előrehozott mérkőzésen: Fehérvári VSE, Székesfehérvár—PannErgy Miskolci VSC 9—15.

Az állás a 9. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 27, 2. PannErgy Miskolci VSC 24, 3. Pécsi SN SI 23, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 18, 5. Ceglédi VSE 15, 6. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 15, 7. Honvéd Kölyök Póló Suli 12, 8. Dunakanyar Szentendre 12, 9. Ybl Waterpolo Club, Budapest 9, 10. Oázis SC, Budapest 9, 11. Swietelsky-Békéscsaba 9, 12. Százhalombattai VSE 6, 13. Koelner-Csongrádi VVSE 4, 14. Hírös SN, Kecskeméti SI 0.

Swietelsky-Békéscsaba—Kaposvári VK 12—14 (2—4, 2—5, 6—3, 2—2)

OB I B-s serdülő korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Békéscsaba. V.: Tóth Sándor, Juhász Tibor. Békéscsaba: Nyakó — Braun 2, Koós 1, Schindler I. 2 (1), Demeter, Paksi B., Csuvarszki D. 1. Cs.: Lukácsi M. 3, Gellény 1, Vidovenyecz 1, Vozár M. 1, Vozár B., Pónya T. Edző: Csabai Zoltán. Kaposvár: Pucz — Albrecht 1, Kakstedter 3, Vadóc D. 1, Ihárosi 7 (2), György 1, Csima 1. Cs.: Majnik, Németh B., Lengyel, Hegedűs. Edző: Horváth Dániel.

Gól emberelőnyből: 11/4, ill. 11/2. Büntetők: 1/1, ill. 3/2. Kiállítás cserével: Csuvarszki D., ill. György. Kiállítás 4 percre: Vadóc D. Kipontozódott: Demeter, Braun, ill. György.

Ezen a mérkőzésen történt minden: kiállítás cserével, kiállítás négy percre és kipontozódás. Ebből is látszik, kemény derbit vívott a két csapat, amelynek során a vendégek a félidőhöz közeledve már hatgólos előnyre tettek szert (3—9), amit alaposan ledolgozott a csabai gárda (10—12), de beelőzni már nem tudott.

További eredmények. Serdülők: Pécsi SN SI—Oázis SC, Budapest 12—5. Hírös SN, Kecskeméti SI—Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 8—29. Honvéd Kölyök Póló Suli—Százhalombattai VSE 11—9. Ceglédi VSE—Fehérvári VSE, Székesfehérvár 10—12. PannErgy Miskolci VSC—Dunakanyar Szentendre 13—7. Ybl Waterpolo Club, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC 10—8. A 10. fordulóból előrehozott mérkőzésen: Fehérvári VSE, Székesfehérvár—PannErgy Miskolci VSC 11—17.

Az állás a 9. forduló után. Serdülők: 1. PannErgy Miskolci VSC 24, 2. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 24, 3. Ybl Waterpolo Club, Budapest 21, 4. Hódmezővásárhely 21, 5. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 21, 6. Kaposvári VK 18, 7. Pécsi SN SI 15, 8. Ceglédi VSE 12, 9. Dunakanyar Szentendre 10, 10. Oázis SC, Budapest 9, 11. Swietelsky-Békéscsaba 8, 12. Hírös SN, Kecskeméti SI 3, 13. Honvéd Kölyök Póló Suli 3, 14. Százhalombattai VSE 0.

Swietelsky-Békéscsaba—Kaposvári VK 10—4 (3—1, 4—0, 2—1, 1—2)

OB I B-s gyermek korcsoportos vízilabda-mérkőzés, A2 csoport, Békéscsaba. V.: Tóth Sándor, Juhász Tibor. Békéscsaba: Bucsi — Lukácsi M. 3, Gellény 2, Vozár M. 2 (1), Vidovenyecz 1, Vozár B., Pónya T. 2. Cs.: Szalkai (kapus), Pikó, Sipos, Károlyi, Csatári, Kis S., Marosvölgyi. Edző: Ajtai Miklós. Kaposvár: Szilágyi Á. — Fonódi, Bodor, Szilágyi D., Karalyos, Ruszka 4, Barta. Cs.: Kecskeméti (kapus), Jakab, Vörös, Rozs Rebeka, Matus. Edző: Krasznai Rudolf.

Gól emberelőnyből: 8/0, ill. 11/3. Büntetők: 4/1, ill. 2/0. Kipontozódott: Pónya T., ill. Bodor.

A büntetőkkel és az emberelőnyös helyzetekkel csapatunk hadilábon állt, ám a kilenc akciógól mindenképp dicsérendő. A 2—1-es állás után zsinórban dobott hét gól pedig megpecsételte a vendégek sorsát.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Hírös SN, Kecskeméti SI—Vestfrost-Csongrádi VVSE 15—12. Honvéd Kölyök Póló Suli—Százhalombattai VSE 16—6. PannErgy Miskolci VSC—Dunakanyar Szentendre 17—11. Ceglédi VSE—Fehérvári VSE, Székesfehérvár 3—13. Pécsi SN SI—Oázis SC, Budapest 16—11. Ybl Waterpolo Club, Budapest—Hódmezővásárhelyi VSC 10—12. A 10. fordulóból előrehozott mérkőzésen: Fehérvári VSE, Székesfehérvár—PannErgy Miskolci VSC 7—12.

Az állás a 9. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy Miskolci VSC 27, 2. Swietelsky-Békéscsaba 22, 3. Pécsi SN SI 22, 4. Dunakanyar Szentendre 21, 5. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 20, 6. Hírös SN, Kecskeméti SI 18, 7. Kaposvári VK 15, 8. Oázis SC, Budapest 14, 9. Vestfrost-Csongrádi VVSE 9, 10. Honvéd Kölyök Póló Suli 11. Ceglédi VSE 7, 12. Százhalombattai VSE 5, 13. Hódmezővásárhelyi VSC 2, 14. Ybl Waterpolo Club, Budapest 1.

Címlapképünkön Lukácsi Marcell (fehér sapkában), aki a gyermek, majd a serdülők mérkőzésén egyaránt háromszor talált be a kaposváriak kapujába – fotó: Kiss Dani

A Csirkefogók megszerezték az első győzelmüket

póló Borsos Pál békéscsaba cspHarmadszor is a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont az OB II Dél-keleti csoportja csapatainak, hogy megharcoljanak a pontokért. „Kettes” számú alakulatunk a házigazdák legyőzésével megszerezték idei első győzelmüket.

Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC II. 6—5 (1—2, 1—0, 2—2, 2—1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Dél-keleti csoport, Hódmezővásárhely. V.: Sándor Péter. Békéscsaba: Nyakó — id. Lukácsi S. 1 (1), Laczó P. 2, Dávid 1, Román, Gyebnár, Sipaki. Cs.: Tóth Sz. 2 (1), Weinhardt M., Borsos, Schindler I., Paksi B. Játékos edző: Borsos Pál. Hódmezővásárhely: Molnár — Tóth M., 1, Pölös 1, Kis L. 1, Varga S., Rókus Á., Gallyas 1. Cs.: Lele, Sági, Mérai, Rókus R., Kurusa 1. Játékos edző: Pölös Gábor. Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 9/0. Büntetők: 2/2, ill. 0/0.

Változatos, fordulatos mérkőzést hozott az összecsapás, amelyet csapatunk nyert meg azzal, hogy egy másodperccel a vége előtt Laczó Péter egy megúszás végén betalált a házigazdák kapujába. Ezzel a csabaiak megserezték az idei bajnokságban az első győzelmüket.

Csabai Csirkefogók VK—Crisul Masters Oradea, Nagyvárad (román) 6—13 (2—3, 1—4, 0—4, 3—2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Dél-keleti csoport, Hódmezővásárhely. V.: Sándor Péter. Békéscsaba: Nyakó — id. Lukácsi S., Laczó P. 3, Dávid, Weinhardt D., Weinhardt M. 3, Gyebnár. Cs.: Tóth Sz. 1, Borsos, Schindler I., Paksi B., Sipaki. Játékos edző: Borsos Pál. Nagyvárad: Boros — Hasas, Bacut 2, Codila 1, Manucu 1, Malai 2, Sztankovits. Cs.: Ihos 2, Freundlich 5. Játékos edző: Hasas Marcell. Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 5/4. Büntetők: 1/0, ill. 1/0. Kipontozódott: Sztankovits.

A második negyed közepéig szoros volt az állás (3—4), a folytatásban Freundlich Ádám gólerősségének köszönhetőn nyertek a nagyváradiak.

További eredmények: Crisul Masters Oradea, Nagyvárad—Szegedi ÚVTE 16—18. Szegedi VTK—Szentesi Öregfiúk 18—5. Szentesi Öregfiúk—Szegedi ÚVTE 11—26. Hódmezővásárhelyi VSC II.—Szegedi VTK 6—21.

A Dél-keleti csoport állása három kör (hat forduló) után: 1. Szegedi ÚVTE 18, 2. Szegedi VTK 15, 3. Crisul Masters Oradea, Nagyvárad 9, 4. Szentesi Öregfiúk 6, 5. Csabai Csirkefogók VK 3, 6. Hódmezővásárhelyi VSC II. 0.

Címlapképünkön: játékos edzőnk és klubelnökünk, Borsos Pál megcélozza a kaput