ímkézett bejegyzés

 2025. 01. 15.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Ajtai Miklós szinte mindenhol gólkirályi címet is elért el – fotó: Such Tamás

Immár 12. esztendeje játékosa és egyik utánpótlásedzője klubunknak az idén 44 éves Ajtai Miklós, akiről a legtöbben csupán annyit tudnak: gólerős, közvetlen ember, olykor bohém, de mindig jókedvű és szolgálatkész. A sportágba kerüléséről és a gyermekkorában átélt rémségekről aligha ismerik. Pedig olykor még ma is kísérti a múlt, hiszen a szerbiai Zentán született, ahol éppen fiatalsága alatt tört ki a tíz évig tartó délvidéki háború, ami Jugoszlávia széteséséhez vezetett.

Még a békeidőket éltétek, amikor megtanultál úszni. Kinek vagy minek hatására?
– Hétéves voltam, amikor egy alkalommal apám levitt a zentai Tisza-szakaszra, a csónakkal beevezett vagy húsz méterre a parttól, és bedobott a vízbe. Majd nagy nyugalommal végignézte, hogyan próbálok meg kievickélni. Másnap úgy döntött, levisz inkább a strandra, hogy tanítsanak meg úszni.

Mint sok vízilabdás, te is úszóként kezdted?
– Zenta akkori legismertebb mestere, Tóth László „Cila” tanított meg úszni, aki egyébként vízilabda edző volt, így rögtön a pólósok között ragadtam.

Más sportág nem vonzott?
– De, a foci is. A két sportágat párhuzamosan csináltam, a labdarúgást nyolc-kilenc évig, a pólót ma is. Könnyű volt, mert a foci pálya és a medence úgy háromszáz méterre volt egymástól. A legtöbbször mindennap mindkét edzésen részt vettem. Egyébként egy csapatban rúgtam a labdát az amúgy is szomszédunk és osztálytársam, sokszoros magyar válogatott Nikolics Nemanjával, akihez azóta is barátság köt.

Nikolics Nemanjával a család, Ajtai Miklós, Csomor Lilla és Ajtai Milán még csecsemőként

Milyenek voltak a zentai vízilabdás éveid?
– A Zentai Vasutas Vízilabda Klub igazolt versenyzője voltam. Mivel a nevünkben is benne van a vasút szó, mindenhová vonattal jártunk meccsekre. A volt Jugoszláviában volt első és másodosztályú bajnokság, ami ősztől tavaszig tartott, majd szinte szünet nélkül jött a nyári bajnokság. Mi mindkettőben szerepeltünk, az előbbiben a másodosztályban. Éves szinten ötvennél jóval több mérkőzést lejátszottunk, sokszor három-négyszáz néző előtt. Egyébként a zentai volt az egyetlen igazán magyar klub, csapatunkban szinte csak magyarok játszottak, míg például az újvidéki és szabadkai gárdák már vegyes nemzetiségűek voltak.

Tízéves voltál, amikor kitört a délvidéki háború…
– Bizony, minden szinten nagyon nehéz évek következtek. Az is rátett egy lapáttal, hogy apámat bevitték katonának. Kezdetben csak a szegénység és a rettegés robbant be, a hétköznapok viszont nekünk gyerekeknek ugyanúgy teltek egy darabig, mint korábban. Zajlottak az edzések, utaztunk a mérkőzésekre, jártunk iskolába. De azért minden szinten érződött a háború. Emlékszem, egy alkalommal az edzésen háton úsztam, a fejünk fölött pedig egymás után húztak el a bombázók. Rémisztő volt. A háború első szakaszában mindössze egyszer, másfél hónapra állt le teljesen az élet, se edzés, se iskola, csak figyeltük, mikor szólalnak meg a szirénák… Aztán amikor újra mehettünk a meccsekre, egy kisbusszal keltünk útra, és a sofőr nem győzte kerülgetni az úton a krátereket.

Megváltás lehetett, hogy 16 évesen Magyarországra kerültél.
– A hódmezővásárhelyiek ajánlották számomra az első profi szerződést. Az akkori játékosedzőjük, Kasza Attila hívott, én pedig rögtön bevállaltam. Furcsa volt, hogy mindig csak egy harmincnapos vízumot kaptam, ezért annak lejártakor kiutaztunk a határra, bepecsételték, hogy átléptem azt, majd azonnal fordultunk vissza, és újabb harminc napig érvényes volt az engedély. Két évet töltöttem el így Vásárhelyen. Aztán 18 évesen hazamentem Zentára, és egyből jöttek értem, bevittek katonának, mivel jött a háború koszovói szakasza. Két évet elvett az életemből ez a szörnyűség. Addig a sport is kiesett az életemből, majd hetven kilósan tértem vissza Zentára. Emlékszem, június 20-án szereltem le, és két nappal később, edzések nélkül is, de már mérkőzésre utaztam csapatommal. Az ezt követő békésebb időszakban csaknem tíz hazai és külföldi első és másodosztályú klubban játszottam, köztük Kecskeméten, Pécsett, Cegléden is. Ez idő alatt megkaptam a magyar állampolgárságot, idestova másfél évtizede. Szinte mindenhol gólkirályi címet is elértem.

Hogyan kerültél Békéscsabára?
– Egy nap megcsörrent a telefonom, és a csabaiak akkori vezetőedzője, Kádár Józsi bácsi keresett. Elmondta, hogy évek óta figyeli a teljesítményemet, és éppen egy ilyen típusú játékosra van szüksége. Ki is jöttek egy Zenta–Zombor mérkőzésre a klub elnökével, Borsos Pállal és az ügyvezető Balázs Lajossal tárgyalni. Nem sokat haboztam, 2013. szeptember elsejével már Békéscsabán voltam, ahol az akkori OB I B-s felnőtt csapatba kerültem, akikkel kevés híján fel is jutottunk az OB I-be.

Kettős feladatot kaptál Csabán: játékosként és edzőként számoltak veled.
– Valóban. Hiszen már Zentán is edzősködtem 18 éves koromtól. És itt tennék egy kis kitérőt. A rövidpályás úszó világbajnoki bronzérmes és világrekorder, sokszoros Európa-bajnok pillangó- és gyorsúszó Szabó Szebasztián is zentai. Ő hol úszott, hol vízilabdázott. Amikor éppen a pólót részesítette előnyben, akkor én voltam az edzője. Kiváló balkezes játékos volt. De aztán visszament úszni. Az eredményeit nézve, lehet, hogy jól tette.

Hogyan élted meg, hogy a Békéscsaba az OB I helyett a harmadik vonalban folytatta a bajnokságot?
– Nehezen. Nagyon sok munka volt abban a sikeres és jól összerakott csapatban. Kellett egy év, amíg felfogtam és elfogadtam, de a kényszer nagy úr. Ám miként a klub vezérkara és edzői, én is reménykedem abban, hogy egyszer lesz még szép nap a csabai póló fölött. Sok ügyes, fiatal játékosunk van, akik, ha beérnek, elérhető a siker. Igaz, azzal is tisztában vagyunk, hogy nevelő egyesület a miénk, ráadásul itt nincsen meg a továbbtanulás lehetősége, ezért sokan érettségi után más városokba költöznek. Ha visszatérnének az egyetemi évek után fiataljaink, újra magasabb szintre emelkedhetne a csabai vízilabda, hiszen sokan az első osztályú bajnokságban pallérozódnak, gyűjtik a rutint.

Mi nehezebb: edzőnek lenni vagy játékosnak?
– Edzőnek. Meg kell érteni az utánam következő generációt. Ugyanis sokat változik az élet, miként a vízilabda is. Folyamatosan együtt kell élni a játékkal, új ösztönzőket kell kitalálni az edzésen, hogy motiváltak maradjanak a gyerekek.

Mit vársz idén a csapatodtól a tavaszi folytatásban?
– Most az ifjúságiakkal dolgozom, a mérkőzéseken viszont lévén kevés az ifi korú játékosunk, sok serdülő is a kezem alá kerül. Már az ősz is sikeresebb volt, mint a korábbi esztendő. Egy adalék: az alapszakaszban 97 gólt kaptunk, minden további csapat száz fölött. Ez a jó védekezésünket bizonyítja, ami az egyik alapja sportágunknak. A folytatásban még több győzelmet és továbbra is kevés kapott gólt várok.

A zentai ősi úgynevezett fekete uszoda egy teltházas meccsen. Ajtai Miklós elmondása szerint a medencét a helyi vízilabdázók üzemeltették, takarították, ha kellett, újjáépítették

Zentán kívül sehol sem éltél olyan sokáig, mint Békéscsabán. Tizenkét év.
– A szerelem. Itt, a békéscsabai strandon ismertem meg életem párját, Csomor Lillát, aki rendszeresen járt le az Árpádba a barátnőivel. Egyszer telefonszámot cseréltünk, majd következett az udvarlás, végül a házasság.

Két gyermeketek is született azóta.
– Milán már iskolás, kilencéves, kislányunk, Mila még óvodás, ötesztendős.

Úszni tudnak már?
– A nagyobbik, Milán már négyévesen megtanult, a kisebbet idén adom oda Szilvi néninek (Papp Szilvia a csabai úszó, illetve a vízilabdaklub oktatója, edzője). Milán már egy ideje jár is a vízilabda edzésekre, de még nagyon fiatal, bajnoki mérkőzésen még nem, de barátságos találkozón már tavaly nyáron vízbe ugrott. Jó felépítésű gyerek, lehet belőle pólós, de egyáltalán nem akarjuk erőltetni. Azt csináljon hosszútávon, amihez kedve van, csak sportoljon.

Végezetül fogalmazd meg, mi a legalapvetőbb különbség a szerb és a magyar vízilabda között?
– A mentalitás, ami a szerbek javára szól. Ez kevésbé tanítható. Vélhetően a szerbek esetében a tízéves háború is ezt a keménységet, kemény hozzáállást váltotta ki a nemzetből. Amúgy minden más szinten szinte azonos a két nemzet pólója. Itt Magyarországon igyekszem rávezetni a srácokat erre a hozzáállásra, ami nem könnyű dolog.

Jávor Péter

 2025. 01. 09.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Fodor Ádám vezetőedzőnknek akadtak ősszel gondterhelt pillanatai, de a fotón láthatóakkal ellentétben, több örömöt okoztak csapataink, mint amennyi csalódást – fotó: Such Tamás

Eltelt ismét egy szezon a 2024–2025. évi bajnokságokban. A tavaly nyár eleji felkészülés óta december végéig összesen 68 mérkőzést játszottak csapataink a különböző szintű és korosztályú pontvadászatokban – váltakozó sikerrel. A rövid téli mérkőzésmentes időszakban Fodor Ádám vezetőedzőt arra kértük, értékelje csapataink teljesítményét, fejlődését, esetleges hiányosságait.

Kezdjük a felnőtt együttessel!

– A korábbi évekhez képest nem sokat változott a csoportbeosztás, miként a mi csapatunk összetétele sem. Az viszont tény, a Délkeleti csoport a legerősebb a négy közül, ezért itt teljesíteni és eredményesnek lenni a legnehezebb. Így mindenképpen előre lépésként kezelhető, hogy az alapszakaszban a korábbi hatodik hely helyett az ötödiken zártunk, még ha ez a rájátszásban újra az alsó házat jelenti. Viszont idén elmondhatjuk már, hogy nem kenik el a szánkat a „nagyok”, az első osztályú háttérrel rendelkező szegediek, szentesiek, akikkel már szorosabb derbiket vívtunk az ősz folyamán. A csapatösszetételt tekintve pedig a tavalyihoz hasonló a helyzet: vannak a rutinos öregebb játékosaink, akiktől nagy fejlődés már nem várható, de azért húzó emberek a gárdában, viszont az utánpótlásból feljátszó fiataloknak nagy fejlődési lehetőség itt is szerepelni. Biztos vagyok benne, hogy a tavaszi rájátszás során még több sikerélményben lesz részünk.

Akkor nézzük az ifjúsági korosztályt!

– Ez az a kategória, ami évek óta neuralgikus pontunk. A szezonkezdet előtt még nyolcan voltak, ami időközben ötre redukálódott. Egy fiatal eligazolt, kettő pedig sportágat váltott. Ezért a korábbi évekhez hasonlóan a serdülőkből játszottak föl nyolcan szinte folyamatosan. Érdekes módon ez utóbbi korosztályosok sokszor jobb teljesítményt nyújtottak az idősebbek között, mint a sajátjukban. De ha a korábbi évek eredményességéhez hasonlítjuk ifistáink teljesítményét, mindenképpen előre lépést tapasztalhatunk, több pontot gyűjtöttek, mint máskor. Ráadásul sokszor nüanszokon múlt egy-egy győzelem, ami további pontokat jelenthetett volna.

Serdülőink azok, akik leginkább dicsérhetők az őszi szezonban…

– Tény, ők idén a klubunk zászlós hajói. Azért pedig külön dicséret illeti őket, hogy két korosztályban is eredményesen helyt álltak. Az alapszakaszban elért második helyezésük önmagáért beszél. Eredményességük várható volt, hiszen sokan közülük éppen a nyáron váltottak a gyermek korcsoportból a serdülők közé, és ha visszaemlékszünk, korábban is ez a társaság volt a meghatározó az adott korosztályban. Ezért úgy is fogalmazhatok: hozták az elvártakat, miközben sokat fejlődtek tovább. A két évvel ezelőtti pozíciót tekintve különösen nagy az előrelépés. Itt közel harminc fiatallal dolgozhat Zsilák László edzőkollégám, ami ugyancsak segíthet, hiszen nagy a merítési lehetőség. Esetükben is várható, hogy a rájátszás során még több sikerélményben lesz részük.

Miként az utóbbi években, idén is a gyermek korosztályúakat saját magad viszed tovább.

– Itt van a legnagyobb váltás, hiszen a korábban a gyengébb színvonalú vidékbajnokságból hirtelen az országosba kerülnek át a fiatalok, ezért talán egy kicsit nagyobb odafigyelést igényelnek. Tavaly egy remek gárda alakult ki, akik közül, mint már korábban említettem, sokan korosztályt váltottak, serdülők lettek. Alulról is sokan érkeztek, de nekik még nagyon ismerkedni kell az országos bajnokság elvárásaival. Ezért egy kicsit nehézkesebbnek bizonyult az ősz, de rengeteget fejlődtek a fél év folyamán, és végül azt hozták, amit vártam tőlük. Biztos vagyok benne, hogy a tavaszi szezon már gördülékenyebb, sikeresebb lesz, ugyanis a korcsoporton belüli fiatalabb évjáratúak nagy lépésekben igyekeznek utolérni az idősebbeket. Sőt, ősszel már néhány ügyesebb gyermek harmadik korosztályost is igyekeztem vízbe mártani, keresve a következő csapatot is.

Innen már a vidékbajnoki sorozathoz kanyarodunk, lássuk a gyermek hármas és négyes korosztályt!

– Ebben az évben a korábbiakkal ellentétben az erősebb, Piros csoportba kerültek, amiről tudtuk, hogy jóval nagyobb kihívás, nagyobb falat, de az is tény, itt nagyobb a lehetőségük a fejlődésre. Ez így is történt, szépen pallérozódtak a gyerekek, még ha a begyűjtött pontokban nem is mérhető. Menet közben viszont kiderült, hétről hétre egyre jobban tartják a lépést az erősebb gárdákkal szemben. A lemaradásból sokat lefaragtak, a jövő szempontjából nézve újabb előrelépés elvárható, ami fontos abból a szempontból is, hogy hamarosan majd nekik kell átvenni az országos gyermek korosztályú bajnokságban a maiak helyét.

Végül pedig eljutottunk a legkisebbekhez, a baby korosztályúakhoz.

– Esetükben Csabai Zozó kollégámmal egyformán fogalmazunk, amikor kijelentjük: tavaszra jobban belerázódnak a gyerekek. Itt ugyanis, más kluboktól eltérően, nálunk nagyon sok olyan akad, akik csak fél, egy éve járnak vízilabdázni, vagyis minimális sportmúltjuk van. De a kis „zöldfülűek” is nagyot fejlődtek, amit lehet, csak mi látunk, hiszen itt a mérkőzéseken nincs még számszerű eredmény. Ám az elvégzett munka itt is hétről hétre meglátszik a fiatalok teljesítményén. Látva a hétközi teljesítményüket, azt kapom vissza, amit vártam, vagyis többet hoztak ki a medencében az elvártaknál. Az előző bajnokságban sokat jelentett, hogy gyakran átruccantunk velük Hódmezővásárhelyre edzőmeccset játszani. Most már azon a szinten vannak, hogy tavasztól felélesztjük a korábbiakat, hiszen a több mérkőzés tovább segítheti előrelépésüket. Biztos vagyok benne, hogy nyár végére jelentős mértékben csökkenthetik az eddig maguk előtt görgetett hátrányt.

Jávor Péter

 2025. 01. 04.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Zsilák László figyeli tanítványai produkcióját a csongrádiak elleni serdülő korosztályos bajnoki vízilabda-mérkőzésen

A behir.hu oldalon olvastuk: Már nyolcéves korában elkezdett vízilabdázni. Szorgalma és szenvedélye a tanulásban is megmutatkozott: a Vízműben érettségizett, majd a Debreceni Egyetemre jelentkezett. Az iskolát a pólóval ügyesen összekötve, egészen a hajdúvárosi OB I-ig jutott. Jelenleg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békéscsaba mérnökségén dolgozik, és a Csabai Csirkefogók serdülő csapatának a trénere. Zsilák László az első 25 éves élettörténete tökéletesen beleillene a Békéscsaba hazavár! programba.

– Miért nem lettél focista?

– A Ligeti soron laktunk, és nekünk az Előre pálya volt a grund, ahova beszöktünk; persze akkoriban még nem volt biztonsági kamera. De hamar kiderült, borzasztó béna a lábam. Közben a póló mellett kézilabdáztam, röplabdáztam, amerikai fociztam, krikettből országos bajnokok lettünk. Ráadásul a Jankayban kéttanos voltam, és ott bejöttek az angol sportok, így kipróbáltam a rugbyt is.

– Nyilván, mint a legtöbb pólós először úszó voltál. Hány évesen kezdtél el úszni?

– Négy; először Pappné dr. Marik Sarolta, azaz Saci néni, később Szemenyei Olga néni volt az edzőm. Heti három edzésre jártam, emiatt csak az előkészítős csoportba kerültem be, miközben mindenkit köröztem. Majd nyolcévesen átnyergeltem a vízilabdára, és bekerültem az akkori gyermekcsapatba.

– Kicsiként is ilyen magas voltál?

– Nagyon nem! A középiskola 10-ikig hátulról a harmadik, majd a jövő szeptembertől elölről voltam a harmadik. Azon a nyáron több mint 10 centit nőttem; majd’ szétszakadt a hátam. 1999-esként a Behun Lajos bácsi ’92-sei közé kerültem. Akkoriban a szülők vitték a gyerekeket a meccsre, és az elsőn még olyan kicsi voltam, hogy – vérciki – egy gyerekülésben utaztam. A mellettem lévő két srác teljesen fel volt feszülve a jobb- és baloldali ablakra. Kaptam is érte az ívet, hogy Egerig így utaztak.

– Mikor érezted, hogy van közöd a pólóhoz?

– Amikor már a ’96-osokkal játszottam. Noha nem voltam alapember, de legalább nem lógtam ki a sorból. Amúgy nem számított, hogy területin vagy országoson játszok, csak menni akartam.

– Nem volt durva, hogy a csapattársaid még akkor is legalább három évvel idősebbek voltak?

– Tény, hogy az idősebbek sokszor leuralták a fiatalabbakat, több évig én voltam a legkisebb. De ezt a mai napig úgy könyvelem el, hogy már akkor annyira megszerettem a vízilabdát, hogy ezeken túl tudtam lendülni.

– Ha jól számolom, 2017-ig, a technikum végéig maradtál Csabán.

– Az érettségit követően még egy évig ifi voltam, és ki akartam próbálni magam az A1-es osztályban. Kádár Józsi bácsi, az akkori vezetőedző segítségével elkerültem Debrecenbe, szerencsére Balázs Lajos bácsiék (az egyesület ügyvezetője) is rábólintottak. Így a technikusi végzettséget Debrecenben szereztem meg. Ott a szerb Miroslav Bain kezei alá kerültem, és 5. helyen végeztünk, épphogy lecsúsztunk a Final Fourról. Olyanokat vertünk meg, mint a Fradi, Eger, Honvéd; a KSI-vel és az Újpesttel szemben sajnos alulmaradtunk.

– Abból a csapatból kik lettek profik?

– Azóta is a Debrecenben játszik Macsi Martin, Macsi Patrik, Dienes Balázs és a Fradiban játszó Fekete Gergő, vele négy évet játszottunk.

– Az utóbbit a tévéből ismerem. Mi hiányzott ahhoz, hogy te is korosztályos válogatott legyél?

– Az első fél év után Tóth Kálmán behívott az U18-as válogatott keretébe; egy fél évig jártam a fővárosi edzésekre. De sajnos a keretszűkítésbe már nem fértem be.

– Nehezen élted meg?

– Nagyon, mert úgy voltam vele, hogyha már ott vagyok, akkor haljak bele, és lesz, ami lesz! Voltak olyan köreim, hogy Debrecenből Budapestre utaztam, ahol egy OB I/B-s, Budapestről Szombathelyre, ott egy OB I-es, Szombathelyről Budapestre, ott pedig egy A1-es meccset játszottam. Egyszerre voltam ifjúsági A1-es, OB I/B-s és OB I-es játékos. Akkoriban egyébként annyi egyetemista pólós volt, hogy az OB I/B-be is nagy harc volt bekerülni.

Kabátot a gombhoz… Tulajdonképpen ehhez a fotóhoz készült a cikk. 2010. július 30., Békéscsaba, Árpád Fürdő, Magyarország-Németország barátságos derbi. Na, vajon ki viszi a zászlót? Netán László?

– Mennyire sikerült a tanulást az OB I-el összehangolni?

– Bizony voltak alvatlan éjszakák, de nem az egyetemi bulik miatt… Mert amikor mehettem volna a póló miatt bulizni, akkor vizsgaidőszak volt, és amikor kész voltam a vizsgákkal, akkor pedig épp szezon volt. Lemondásokkal járt, de nem bántam meg.

– Benne voltál a kezdőcsapatban?

– Nem, nem is voltam alapjátékos. Az ún. piszkos munkát végeztem, azaz, hogy ne legyek feltűnő. Ha kapok négy percet, akkor ne kövessek el olyan hibát, ami miatt kitűnnék a többi közül: ne kapjak feleslegesen blokk mellé gólt, ne forduljanak le rólam stb. Aztán szép lassan kezdtem magam felépíteni: gólpasszokat adtam, lőhettem egy-két gólt. Az OB I-ben nagyon szigorú a hierarchia.

– A tavalyi szezonban már a Csirkefogók serdülőit edzetted, tagja lettél a hazai OB II-es gárdának, de még az egyetemi csapatot is erősítetted.

– Létezik egy olyan szabály, hogy a végzést követően még egy évet vissza lehet játszani. Nagyon jól szerepeltünk, mert az egyetemi országos bajnokság megnyerését követően bronzérmet szereztünk az európai porondon.

– Ami viszont nagyon dicséretes, hogy hazajöttél Csabára.

– Nem akartam Debrecenben maradni, se Budapestre menni. Közben az egyetem után felajánlottak egy OB I-es szerződést Szentesre. Kíváncsi lettem volna, hogy milyen Kiss Gábor (a 2023-as szezon óta a Szentes vezetőedzője) alatt játszani. Noha korábban már játszottam Gábor alatt az Invictusban, de ezúttal úgy akartam kipróbálni magam az OB1-ben, hogy már nem vagyok egyetemista.

– Akkor az egyik szemed sír, a másik nevet…

– Még az egyetemi tanulmányaim alatt a Közút felajánlott egy ösztöndíjat, cserébe annyit kértek, hogy erősítsem a csabai mérnökséget, azonfelül a szavamat adtam Balázs Lajos bácsiéknak, hogy csatlakozok a csapathoz.

– Milyen fura, hogy így hívod.

– A mai napig.

– Ezzel szemben van egy nagyon jó kis serdülő csapatod.

– A tavalyi is, és a mostani is nagyon jó. Az elmúlt évben 13-an, most 28-an vannak a csapatban. Úgyhogy nem panaszkodom, mert nagyon jó kvalitású játékosok vannak, és még a merítés is nagy.

– Meglesz a felsőház?

– Szerintem sajnos nem, pedig milyen jó meccsek elé nézhetnénk.

– Az ősszel egy kivételével minden derbit megnyertetek. Szerintem a Szentesnél is jobbak voltatok, csak hát ez egy nagyon bírófüggő sport.

– Meg is hatódtam, hogy egész idő alatt mennyire hajtottak a gyerekek.

– Amellett viszont nem szabad elmenni, hogy a gyerekekbe kvázi bele van kódolva, hogy innen el – legalábbis 18 évesem. Ha úgy vesszük, a vidék egyik legerősebb utánpótlás bázisa itt működik: Pónya Tibi a debreceni, Fodor Zsombor a győri, Vidovenyecz Zsombor a pécsi csapatokban domborít.

– Hajdú Attila Szentesen, de ő az én korosztályom.

– És aki elkerül innen, nem vall szégyent.

– Te már a második generációját látod az elvándorlásnak, én az elsőt éltem meg. Akkor még nem voltak ilyen pozitív példák. Sokan elmenetek Szolnokra, Szegedre, Budapestre, és egy-két szezon után abba is hagyták, mert elvitte őket a Kóla-Fanta-bulika.

– Hogyan álltál ellen a kísértésnek?

– Ahogy az előbb mondtam, nem volt szabadidőm.

– Azt tudom, hogy komoly kapcsolatban élsz.

– Már öt éve tart a kapcsolatom.

– Ráadásul ő is csabai.

– Igen, de elég kacifántos a történetünk: Siófokon ismerkedtünk meg, miközben már látásból ismertük egymást. Külön csapattal mentünk a Balatonhoz, és véletlenül a Petőfi sétányon futottunk össze. Akkor ő már egy éve holland, míg én debreceni egyetemista voltam.

– Semmi különbség a két ország között.

– Á! Ugyanaz. Azon a nyáron sokat találkoztunk, majd egy fél év távkapcsolat következett, és miután kitört a Covid, ő visszajött Csabára, és az online oktatásra állt rá.

– Kint maradt volna?

– Nem, azt mondta, egy év elég volt neki.

– Mi a távlati jövőd?

– Egyértelműen maradok. Amikor elmentem Debrecenbe, Lajos bácsiékkal nagyon jó viszonyban váltunk el, és úgy gondolom, hogy vissza akarok nekik valamit adni, és szeretnék tenni az egyesületért.

behir.hu/kép, szöveg: Such Tamás

 2024. 07. 22.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Az edzői stábban nem lesz változás az új szezonban sem, így az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő triónk élén is maradnak a korábbi mesterek, jobbról Fodor Ádám vezetőedző, tőle balra Ajtai Miklós, majd Zsilák László – fotó: T. Petka Anita

Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő csapataink egy héttel ezelőtt, a kisebbek e héttől kezdték meg a felkészülést az új évadra, a 2024-2025. évi bajnoki sorozatra.

A szokásnak megfelelően az iskolai szünidőt kihasználva elsősorban alapozó jellegű munkát végeznek fiataljaink, amit számtalan felkészülési mérkőzés és torna tarkít. No meg a sportorvosi vizsgálatok.

– Az első hétre harminc fiatal sportorvosi vizsgálatát szerettük volna beütemezni, huszonhét lett belőle, a hiányzók betegség, kéztörés miatt maradtak ki azúttal – tudtuk meg vezetőedzőnktől, Fodor Ádámtól. – E héten folytatódnak a sportorvosi vizsgálatok, tizenötös csoportokban tudjuk le az egész versenyzői társaságot.

Miközben zajlanak a tréningek is…

– Valóban, napi két edzés vár a srácokra augusztus végéig, amíg tart az iskolai szünidő. Reggel fél hétkor a legkisebbek már vízben vannak, majd folyamatosan jönnek a nagyobbak is, egészen 11 óráig. Délután az előkészítősök már öt órakor megkezdik a munkát, az utolsók kilenckor kászálódnak ki a medencéből.

Mi ilyenkor a fő feladat?

– Az első héten szinte csak úszás szerepel a programban, a második héten már néha előkerül a labda is. Az első hat hét nagyon intenzív szakasz, amikor az állóképesség fejlesztése kerül előtérbe, miközben már egyre másra jönnek a felkészülési mérkőzések és tornák. Szeptemberben, három héttel a bajnoki rajt előtt pedig már a finom munka következik, taktikai és technikai elemek sulykolásával.

Ha már tornák. Mikor és milyen eseményeken vesznek részt csapataink?

– Augusztus első hétvégéjén az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő egységeink közül az ifjúságiak és a gyermek korcsoportosok részt vesznek a nagy hagyományokkal rendelkező háromnapos szentesi Diapolo Kupán. Serdülőcsapatunk a hazai rendezésű Békésút Kupán pallérozódnak, amelyre hat csapat jelezte vissza részvételét, köztük egy éppen Szentesen és Békéscsabán edzőtáborozó olasz gárda, a Genova. Erre a második ízben kiírt tornára hétköznap, augusztus 8–9-én kerül sor az Árpád fürdőben. A gyermek III. és IV. korcsoportosok az augusztus végén esedékes, Szarvason sorra kerülő Fodor Kupán bizonyíthatják, mennyit fejlődtek a nyár során. Rájuk még egy feladat vár korábban, amikor egy aradi tornán szerepelnek augusztus legelején. A legkisebbeknek, a baby korcsoportosoknak szeptember elején lesz egy tornájuk Szentesen, ahol rajtuk kívül várhatóan a gyermek III. vagy IV. korosztályosok is elindulnak. Valamennyi esemény nagyon szükséges, hogy felmérjük, hol tartunk, mik a hiányosságok, miket kell még javítanunk a folytatásban.

A júniusi évzárón beszéltünk arról, edzőink közül ki, melyik korosztállyal foglalkozik az új évadban. Most akkor erősítsd meg a stábot.

– Nincs változás a korábbi évhez viszonyítva, vagyis a felnőtt csapat és az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő gyermek, továbbá a vidékbajnokságban induló gyermek I. korcsoport munkáját továbbra is én irányítom. Az ifjúságiakat Ajtai Miklós, a serdülőket Zsilák László edzi. A gyermek III. és IV. korosztályosok felkészítését Katona Péter végzi. A baby korcsoportosok esetében, mivel két helyen, Gyulán és Békéscsabán folyik képzés, négyen dolgoznak, Békéscsabán Csabai Zozó és Szilvi néni (Papp Szilvia), Gyulán Szilvásy Attila és Jeszenszky Ákos.

 2024. 07. 07.   Klub, Kitekintő

Címlapképünkön klubunk egyik önzetlen nagy segítője, Mák Pista – fotó: Such Tamás

Sorozatunkban korosztályonként végig tekintettük csapataink éves teljesítményét, elemeztük, mennyit fejlődtek az adott korcsoport játékosai. Zárásként Fodor Ádám vezetőedzőnket arra kértük, tegyen egy összértékelőt.

Milyen létszámmal dolgozott a klub az év során?

Száznyolc utánpótlás korú igazolt játékos státuszú fiatalunkkal zajlottak az edzések hat vízilabda-, két úszóedzővel és egy oktatóval. Rajtuk kívül működött egy előkészítő csoport, ami egy kicsit a kutya vacsorájához hasonlított, ugyanis nehéz volt a legkisebb gyerekeket a rendszeres edzésekhez szoktatni. Itt nagy volt a fluktuáció, nem beszélve arról, hogy nem is minden gyerek, illetve szülője gondolta úgy, hogy hosszútávon vízilabdás kegyen gyerekéből. Végül van egy felnőttekből álló egységünk, amely a kezdeti közel harminc pólósból álló létszámból felére redukálódott.

Hány csapatot nevezett a klub a 2023—2024. évi bajnokságba?

Erre az évre nyolcat. A legkisebbektől fölfelé haladva: a baby korosztályosok a fiókcsapatunk, a Gyulai Vízilabda Klub neve alatt szerepeltek, a gyermek IV. és gyermek III. korcsoportosokat a területi vidékbajnokságba neveztük, azon belül a Délkeletibe lettek besorolva. A népes gyermek korcsoportosok két pontvadászatban is elindulhattak, egy a vidék- egy pedig az országos utánpótlás-bajnokságban. Ez utóbbiban szerepelt a serdülő és ifjúsági gárdánk, végül pedig a felnőtt OB II-es csapatunk is elindult.

Említetted edzőinket…

Hat éve, 2018 óta dolgozom a klubban. Állítom, hogy ilyen erős edzői gárdánk még sohasem volt. Tavaly megtaláltuk a felállást is, mármint azt, hogy melyik trénerünk, melyik csapattal dolgozzon. Ez nagyon bevált, a tervek szerint nem is változtatunk rajta a következő szezonban.

Milyen segítségetek volt a működésben?

Klubunk vezetői teljes mellszélességgel kiálltak mellettünk, különösen az ügyvezető elnök, Balázs Lajos tett sokat azért, hogy minden flottul menjen. És itt megemlíteném az egyik fontos láncszem, Mák Pista hatékony munkáját. De nagyon sokat segítettek a szülők is, s nemcsak azzal, hogy igyekeztek az elvárt rendszerhez szoktatni gyermekeiket. Óriási segítséget kaptunk a fotózásban, az élő felvételek sugárzásában a Tasnádi házaspártól, valamint a kiváló újságíró-fotóriportertől, Such Tamástól is. Nélkülük nem tudtunk volna ilyen szép eredményeket elérni.

Klubszinten milyen előrelépést tapasztaltál?

Egy szóba fogalmazva: óriásit! Minden csapatunk nagyot fejlődött. Az őszi indításához képest kézzel fogható volt mindenhol az előrelépés. Akár az egyéni fejlődést, akár a csapatok helyezését tekintem. Helyenként még így is azt kellett észrevennem, hogy a bajnoki helyezés nem mindig mutatta meg a tényleges munkát és az eredményességet.

Általános szinten miben léptek előre vízilabdázóink?

Ahogy a nagy könyvben meg van írva: úszástudásban, hozzáállásban, technikai téren, taktikában, sok esetben az edzéslátogatottságban. És fontos kiemelnem: közösségé formálódásban. Hozzáteszem: nem minden esetben az eredményességre törekszünk, sokkal inkább a fejlődés ütemére tesszük a hangsúlyt.

A statisztikai adatokat nézve is sok érdekességet tapasztalhatunk.

Igen, ezek az adatok is nagyon fontosak. Ezek közül néhány ízelítőül. A különböző korosztályos csapataink az idegenbeli találkozókon kívül Békéscsabán és Gyulán 84 mérkőzést játszottak. Háromszor voltunk házigazdái az OB II-es csapatok sorozatának, az országos utánpótlás-bajnokságban tizenkétszer fogadtunk ellenfeleket, ami 36 találkozót takar. És akkor még ott voltak a területi bajnokságok, ahol 36 meccs szerepelt a programunkban. Valamennyi eseményünk probléma mentesen lezajlott, a vendégeink elégedettségére is. Mindez a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub hírnevét öregbítette.