ímkézett bejegyzés

 2017. 07. 27.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Hogyan hozott össze a sors a békéscsabai klubbal?

A szorosabb kapcsolat egyértelműen dr. Nagy Sándor barátomnak köszönhető, akinek pályafutása Békéscsabáról indult, majd az Yblben csaknem hét évig volt a csapattársam. Az idei szezon vége felé aztán a közvetlen kapcsolatfelvétel is rajta keresztül történt.

Mennyire ismerted korábbról a csabai pólós életet?

Az OB I B-s bajnokság küzdelmei során szinte minden évben legalább egyszer megfordultunk a csapattal Békéscsabán. Ha pedig nem, akkor rövid edzőtáborokba jöttünk a békési megyeszékhelyre, vagy játékvezetőként érkeztem a Viharsarokba. A vízilabda, és a benne játszók egy szűk réteget képeznek, a mai, online jegyzőkönyvek világában viszonylag mindent gyorsan meg lehet tudni az ellenfelekről. Az eredményekkel, különösen felnőtt csapatéval statisztika szintjéig képben voltam. Elődömet, Kádár Józsi bácsit pedig még a korosztályos-válogatott időkből ismertem.

Mi a klub elvárása veled szemben?

Már a vezetőedzői feladatok is igen szerteágazóak. Rövid, közép és hosszú távú fejlesztési stratégia kidolgozása, illetve a szakmai munka irányítása és koordinálása a feladatom, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Továbbá az edzői stáb menedzselése, koordinálása, a vízilabda szövetséggel, valamint a helyi és sportági szaksajtóval való kapcsolattartás. De a versenyeztetéssel, mérkőzések rendezésével kapcsolatban is lesz teendőm bőven. A szakmai munka mellett ez teljes embert kívánó sportmenedzseri és HR-es feladat is egyben.

Melyik csoportot(okat) viszed konkrétan?

Jelen állás szerint az ifjúsági és a felnőtt csapatokat. De emellett minden korosztály szakmai munkájával képben kell lennem és be kell segítenem.

Mik az első napok békéscsabai tapasztalatai?

Hát nem unatkozom. Egyelőre nem nagyon sikerült elhagyni az Árpád fürdő közvetlen környezetét. Egyből belecsaptunk a sűrűjébe a nyári felkészüléssel és edzőtáborokkal. Szülői értekezleteket tartunk, felkészülési tornákat szervezünk, korosztályonkénti szintfelmérőket bonyolítunk. És ha éppen nem lenne elég a vízilabdából, akkor a vizes világbajnokság mérkőzéseit követjük a gyerekekkel közösen, mert ennél jobb lehetőség a szakmai fejlődésre nincs.

Hogyan fogadtak a gyerekek és az edzőkollégák?

Nemcsak a kötelező udvariasság mondatja velem, de úgy érzem, hogy nagyon nyitottan és kedvesen fogadtak. Sok segítséget kapok tőlük az első naptól kezdve. Ebben talán közrejátszik az is, hogy néhányukkal már ismertük egymást korábbról is a vízből ellenfélként.

Vezetőedzőként miket szeretnél megvalósítani?

Úgy gondolom, hogy a klubban mind az utánpótlásképzésben, mind pedig a piramis csúcsát jelentő felnőtt csapat tekintetében komoly szakmai potenciál rejlik, ezért is döntöttem úgy, hogy Békéscsabára költözöm. Nem hiszek a csodákban, ha mégis lenne, akkor azok csak három napig tartanak. Én úgy nőttem fel, hogy a sport az élet azon területe, amely talán még relatíve a legigazságosabb. Itt még mindig a legjobb aránnyal térül meg a befektetett munka és párosul eredménnyel.

Alig harmincon túl létezik már valamilyen ars poeticád?

A sportban, különösen egy csapatsportban fontos a családias, jó hangulat. Viszont ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, kellenek a jó eredmények is.

Utánpótlás terén még nem elsődleges az eredmény, de sokkal könnyebben tudunk nevelni, fejlődni, előrelépni, ha az sikerekkel és örömökkel is párosul.  Az edzőkollégákkal és a vezetőséggel egyetértünk abban, hogy mi elsősorban fiatalokat nevelünk a sport által. Több lehetőséget adunk szülőknek és gyermekeiknek azáltal, hogy ránk, az uszodára és a vízilabdára bízzák őket. Emellett, illetve ezzel együtt azt szeretném, ha sikerülne egy olyan vízilabda kultúrát létrehozni Csabán, ahová rang és egyben megtiszteltetés is tartozni korosztálytól függetlenül. Továbbá, hogy a most még utánpótláskorú fiatalok igenis lássanak maguk előtt helyi példaképeket, és adott esetben valós jövőképet nyújthassunk számukra a sport, a vízilabda által.

A civil életben szerzett más tanulmányaidat tudod-e, akarod-e, fogod-e hasznosítani az edzősködés mellett?

Mindenképp tervezem, ha már annyi időt és energiát áldoztam rá. A kérdés az, a vezetőedzői teendőim ezt milyen mértékben engedik majd. Ahogy látom, október-november vége előtt még nem nagyon lesz időm foglalkozni ezzel a kérdéssel.

 2017. 07. 15.   Klub, Aktuális, Kitekintő

A Békés Megyei Hírlap 2017. július 15-ei számában olvastuk:

A vízilabdában eltöltött csaknem fél évszázados szolgálat, kilencévnyi békéscsabai munka után nyugdíjba vonult Kádár József edző (a képen). A 65 éves szakember gazdag életművet hagy maga után a békési megyeszékhelyen, míg ideérkezésekor egy felnőtt és két utánpótlásgárdát versenyeztettek, addig ma tizenegy bajnokságba neveztek csapatokat és mintegy kétszáz fiatal jár az edzésekre. Ezen a héten őt választottuk a hét emberének.

– Miként kötelezte el magát a vízilabdával?

– Gyerekként futballoztam – szakemberek szerint nem voltam tehetségtelen – de tizenhat éves koromban súlyos térdsérülést szenvedtem. A szentesi vízilabdaedző hívott, menjek el pólózni és az ifjúságiaknál eltöltött két év után a felnőttekkel már OB II-es bajnokcsapat tagjának vallhattam magam. 1968-ban kezdtem el a vízilabdát, és nem sokkal később már az OB I-ben játszottam. Villámkarrier, pedig úszómúltam sem volt, ám akkoriban minden diák minden elérhető sportágat kipróbált.

– Mikor kezdett el edzősködni?

– Az edzői karriert 1977-ben kezdtem, és ezután picivel több, mint negyven évet töltöttem el folyamatosan a kispadon, nem volt még kisebb kihagyás sem. Békéscsabán 2009. július 10-én kezdtem meg a munkát. Nem vagyok egy ugrálós típus, de akkoriban megváltozott a helyzet Szentesen, ahol a felnőtteknél addig helyi játékosok játszottak, egy-két „légióssal”. Hívtak Csabára, gondoltam megpróbálom.

– Valaki úgy fogalmazott, hogy az elmúlt szűk évtizedben elért eredményekkel elhelyezte Békéscsabát a világszínvonalú magyar vízilabdázás térképén.

– Nem akarok szerénytelen lenni, de én is így gondolom, nem végeztem rossz munkát. A vezetők, a kollégák elfogadták az utánpótlás-fejlesztéssel kapcsolatos elveimet és sikerült felépítenünk egy rendszert és jó szellemiségben dolgozhattunk. Remélem, hogy erre alapozva ezt viszi tovább az utódom, dr. Szilágyi Kristóf is, aki jó szakember és jó ember. Az, amit elképzeltem, sikerült felépíteni: adott egy piramis, melynek széles az alja és a tetején van a felnőtt csapat. Abban reménykedtem, hogy több békéscsabai játékos kaphat a felnőttek között helyet, ám ezeket a fiatalokat rendre elvitték más csapatok. Ez egyben a legnagyobb dicséretünk is, hiszen a hívó csapatnál tudták, honnan jönnek a játékosok, akik mind megállták a helyüket. 

– Mely célját volt a legnehezebb megvalósítani?

– Nehezen viseltem el, hogy kevés az edzésidő, 18 és 21 óra között kaptuk meg a vízfelületet, sajnálom, hogy ezen nem tudtunk változtatni. A nyáron viszont több időt kaptunk, a sátor felhúzásáig napi hat óra állt a rendelkezésünkre.

– Az egész munkáját tekintve mire a legbüszkébb?

– Leginkább arra, hogy sok kiművelt fejű és testű sportolót neveltem fel, akik mindannyian tisztességes, a társadalom hasznos tagjaivá váltak, senkiben nem csalódtam. Bármelyik volt tanítványommal is fussak össze az utcán, mindig köszöntenek. Egykori tanítványaim közül különösen büszke vagyok a három olimpiát is megjárt, több mint háromszázszoros válogatott Tóth Lászlóra, de nagyon sok játékosom volt, aki ifjúsági és junior világbajnoki címeket szerzett. Igyekeztem mindig úgy dolgozni, hogy véghez tudjam vinni a terveimet. Az edzői pályán benne van a pakliban, hogy a vezetők azt mondják: "Nem kellesz!" Igaz, csak két városban edzősködtem, de ez soha nem fordult elő.

– Élvezi a nyugdíjas életet?

– Négy gyermekem és két unokám van. A kicsiknél jó látni, hogy fejlődnek, a fiút, hogy mennyire szeret focizni (talán örökölt valamit a nagyapjától!), a kicsi még két esztendős. A fiam pólózott, ma játékvezetőként is tevékenykedik. A három lányom közül a legkisebb az OB I-ben is játszott, magyar bajnoknak vallhatja magát. Amúgy nem szakadok el a vízilabdától. A tervek szerint átalakítják a gyermek vidékbajnokságokat rendező régiós igazgatóságát, s bár még nincs döntés, a tervek szerint ennek a területnek az igazgatását rám bíznák, no, és ellenőrként is ott leszek a mérkőzéseken.

Gazdag életpálya

Kádár József játékosként az OB I-ben 1973-tól 1984-ig pólózott és 238 mérkőzésen szerepelt, 118 gólt lőtt. Csapatával egy ízben játékosként a Kupagyőztesek Európa Kupájában elődöntőjében szerepelt, 1980-ban Magyar Kupát nyert. 1977-től edzősködik, az élvonalban háromszor irányíthatta a szentesiek szakmai munkáját, amellyel kétszer is az 5. helyen zárt. Közben dolgozott a szentesi utánpótlásban is. Tanítványai közül számtalan ifjúsági-, junior-, világ- és Európa-bajnok került ki. 2004–2012 között a Régió Liga elnöke és tagja volt a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének is. 

Gajdács Pál

 2017. 07. 06.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Bár egyelőre az átmeneti heteket éli klubunk, a szezont követő megérdemelt pihenőjüket töltik csapataink, ám a háttérben megannyi változást készít elő a vezetőség. Szükség is van rá, hiszen a csaknem egy évtizedet Békéscsabán töltő, 65. életévét betöltő vezetőedző, Kádár József úgy döntött, az edzősködéstől végleg nyugdíjba vonul (szövetségi szervezői feladatokat vállal már csak a jövőben). Így aztán új edző után kellett nézni, no meg azt is rövid időn belül tisztázni kellett, kik maradnak a negyedik helyen zárt OB I B-s csapatban, illetve kivel nem számolhatnak a 2017—2018. évi szezonban. Az egy évtizede kijelölt és eddig eredményekben gazdag úton maradjon a klub, vagy e téren is változtasson. Ezekről beszélgettünk Borsos Pál elnökkel.

Szóval, együtt marad a tavalyi sikeres csapat?

Éppen a napokban zárultak le a tárgyalások, és azt mondhatom, a törzs továbbra is békéscsabai színekben folytatja a játékot. A két kapus közül a kettős engedéllyel rendelkező Szentesi Máté nem marad, klubja, az OSC igényt tart teljes értékű munkájára. Mint ismert, Zsilák László a nyár elején leérettségizett, Debrecenben folytatja felsőfokú tanulmányait, a Cívis város klubja pedig a felnőtt OB I-es csapatban szeretné látni. Szeles Ákos jövőbeni játéka kérdéses, hiszen a fővárosban tanul ő is. Két fiatal kettős játékengedéllyel rendelkező légiósunk, Flajsman Dávid és Tóháti Ádám esetében is eldőlni látszik a kérdés, mindkettő úgy tűnik, marad színeinkben.

Egy ideig kérdéses volt, hogy az alapembernek számító Szabó Zoltán és Major Levente marad-e? Miért merült fel egyáltalán, hogy elválnak a klub és a két játékos útjai?

Mindkét játékos esetében egészségügyi kérdés volt, hogy folytatják-e a vízilabdát. Szabó Zoltán esetében: korábban volt egy vállműtétje, ami sokszor nehézzé tette számra az edzéseket és a mérkőzéseket, de végül úgy döntött, amíg csak lehet, játszik tovább, és nálunk. Major Levente esetében is a válla okoz időnként problémát, neki más típusú gondja van, speciális kezelést kap rá, szükség esetén akár műtét is lehet a vége, de ő sem kíván egyelőre felhagyni a pólóval.

Összegezve: a tavalyi tizennégy fős keretből három játékossal mégsem számolhatnak. Pótlásukat hogyan oldják meg?

Elöljáróban, nem tervezünk új igazolásokat. Az egyik „régi-új” játékosunk a saját nevelésű, és edzőként is nálunk dolgozó Dobra Róbert lesz, aki kisebb kihagyás után visszatér a vízbe. Elsősorban lövőként, de ha kell a szélen, vagy hátul számítunk a 26 esztendős játékosra. A kapus poszton az ifjúsági csapat portása, Michael Stancu lép Szentesi Máté helyére. De amúgy tervezzük további fiatal játékosok beépítését a nagycsapatba. Ennek érdekében új koncepciót állítottunk fel: két négy-ötfős csoportot alakítunk ki, amelyben a legjobb ifjúsági, illetve serdülő játékosaink kapnak helyet. Igyekszünk versenyhelyzetet teremteni számukra, és a tíz játékos közül a legjobbak a felnőtt OB I B-s, mások az OB II-es gárdában kapnak helyet a saját korosztályos csapatuk mellett. Persze biztosítjuk az átjárhatóságot is, vagyis az OB II-es csapatból jó teljesítmény esetén máris az OB I B-s gárdába kerülhet bármelyik fiatalunk.

Az imént szóba került Zsilák László, aki Debrecenben folytatja játékos pályafutását. De rajta kívül is egyre több csabai nevelésű vízilabdázó tűnik föl az ország más-más pontján.

Mindig is azt tartották, sportágunk termeli az okos gyerekeket, akik persze tovább is tanulnak. Mivel Békéscsabán kevés a lehetőség a felsőfokú tanulmányokra, érthető okokból 18-19 évesen továbbállnak. Ilyen volt egykor Máté Attila, aztán Nagy Sándor, két éve Hajdu Attila, akit éppen most meghívtak az utánpótlás-válogatottba. Most ilyen Zsilák László is. Bár sajnos e miatt eligazolnak a saját nevelésű tehetségeink, ám büszkék vagyunk arra, hogy mi, csabaiak is tudunk adni remek pólósokat a hazai élvonalnak. Egyben igyekszünk újabb perspektívát állítani az immár több mint kétszázötven fiatalunk elé, hogy lám, a Viharsarokból is lehet az OB I-be, vagy akár a válogatottba kerülni.

És akkor most ugorjunk egy nagyobbat: a Kádár-éra után a vezetőedzői poszton is változás történt…

Így van, mivel Kádár József már egy évvel ezelőtt jelezte, hogy végleg nyugdíjba vonul, kerestük utódját. Akit most meg is leltünk dr. Szilágyi Kristóf személyében.

Bemutatná, ki is dr. Szilágyi Kristóf?

Régi ismertség személye, hiszen az OB I B-s időszakában gyakran játszott ellene. Egyébként 32 esztendős, közel száz OB I-es mérkőzés van mögötte, és még több OB I B-s. Jogász végzettségű, de megszerezte a vízilabda szakedzői diplomát, a sportmenedzseri BSC-t és MSC-t. A KSI-ben ismerkedett meg a sportággal, játszott a Vasasban, a Neptun VSC-ben az Ybl Water Polo Clubban, de megfordult légiósként és edzőként Ausztráliában, Portugáliában, Máltán. Sőt, vízilabda játékvezetőként is közel ötszáz magyar és nemzetközi találkozón fújta a sípot.

Hogyan hozta össze a sors a klubot a fiatal szakemberrel?

Említettem, hogy majd egy évtizeden át a mindenkori OB I B-s csapata és a Csirkefogók gyakran játszott egymás ellen. Tavaly doktorált a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a játékot már nem vállalta, így aztán legutóbb már edzőként érkezett Békéscsabára az YBl csapatával, amely két egyesület amúgy régi jó barátságban van. A fővárosiaknál új szelek fújnak, új edzőt kerestek, így ő felszabadult, mi pedig megkerestük.

Könnyen ráállt a vidéki életre, a főváros után a váltásra?

Elmondása szerint nem állt tőle soha távol a vidéki élet, mivel felmenői nógrádi származásúak. Ajánlatot tettünk, meghívtuk hozzánk, hogy nézzen körül, elmondtuk, mi az elképzelésünk. Hamar képbe került, megtetszett neki is a feladat, így aztán nem is sokat gondokozott, hamar kimondta az igent.

Milyen feladatokat kap Békéscsabán?

Értelem szerűen a vezetőedzői feladatot tölti be, ami a további trénereink munkájának koordinálásával is jár, továbbá sportmenedzseri végzettségének megfelelően a szövetség felé is ő képviseli a klubot. Viszi az ifjúsági csapatot és természetesen a felnőtt gárdát, ahol a régi rutinos játékosunk, Németh Dániel segíti feladatinak ellátásában.

Ezzel mondhatni, új éra veszi kezdetét a Csabai Csirkefogók életében?

Mindenképpen. Mi is úgy gondoljuk, lezárult egy szép és tartalmas időszak, ám az élet mindig is szereti a megújulást. Igyekszünk az eddigi pozitív eredményeinkből merítve egy új irányzatot megvalósítani, amihez Szilágyi Kristóf tudására és tapasztalatára is szükség lesz.

Címlapképünkön: Szilágyi Kristóf immár a kispadról felállva adja az utasításokat

 2017. 06. 16.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Még egy hete sem ért véget a 2016—2017. évi OB I B-s férfi vízilabda-bajnokság, ahol csapatunk minden idők legjobb helyezését érte el: alig lemaradva a dobogóról a negyedik helyen zárt az együttes. Mint emlékezetes, az utolsó forduló előtti forgatókönyv szerint akár bajnokok is lehettek volna a Csirkefogók, miként az eredmények alakulásának következtében negyedik is. Ez utóbbi jött be.

Csalódott? — szegeztük a kérdést Kádár József vezetőedzőnek (képünkön), akiről jó ideje tudott, hogy ez volt az utolsó év, amit bevállalt, ugyanis elérve a 65. életévét, úgy döntött, az edzői pályától nyugdíjba vonul.

Egyáltalán nem. Évek óta tapasztalható, hogy nagyon megerősödött és kiegyensúlyozott lett az OB I B mezőnye. Már az alapszakaszban is megtapasztalhattuk, hogy bárki bárkit legyőzhet, miként elég gyakran elő is fordult. Mindez a rájátszásba bejutott nyolc csapat esetébe még hatványozódott is. De onnan is megközelíthetem: már az minden várakozást felülmúlt, hogy bajnoki döntőt játszhattunk idén, és végül minden idők legjobb helyezését érte el a Csirkefogók csapata a hazai második vonalban.

Egyáltalán volt könnyű mérkőzés ebben a bajnokságban?

Az elején kettő, a Szolnok és a Hódmezővásárhely ellen, ám a visszavágókra ez a két csapat is felerősödött, így aztán további húsz nagyon nyílt mérkőzést játszottunk, mire a végére értünk. Az alapszakaszra és a rájátszásra is érvényes, hogy történtek körbeverések. Ebben is érintettek voltunk, azok közül pedig van, aminek örülhettünk, akadt, amely nem a kedvünkre valóan alakult. Ám az jellemző, hogy a legtöbb találkozó nagyon szoros eredménnyel ért véget, sokszor csak egyetlen góllal nyertünk, vagy éppen kikaptunk.

Az előző bajnoksághoz képest nem sokat változott a játékosállomány, ami akár előny is lehetett.

Így van, volt egy mag, amely már jól összeszokott. Hozzájuk mindössze két új szerzemény érkezett, tavaly nyáron Szabó Zoltán, majd a télen Major Levente. Mindkét esetében egy-egy távozó helyére kerestünk játékost, és mindkettőjükre érvényes, hogy hamart beilleszkedtek és fontos pontjai voltak a csapatnak.

Sokfelől érkeztek és sok saját nevelésű is helyet kapott a gárdában. Mi jellemezte ezt a kívülről heterogén társaságot?

Tény, hogy a Dél-Alföldről sok játékost igazoltunk, de valamennyi vízilabdát jól ismertem korábban. nem egy akadt közülük, akinek korábban edzője voltam már. Egy biztos, csupa jó szellemű pólós alkotta a csapatot, komolyan vettek minden összecsapást. Pedig nálunk mindenki amatőr, vagy munka, vagy tanulás mellett vízilabdáznak, és mégis szinte mindenki és mindig a rendelkezésemre állt. Ha mégis akadt hiányzó munkahelyi vagy családi elkötelezettség miatt, hát elég hosszú volt a kispad, volt mindig, aki pótolni tudta az éppen kiesőt.

Öröm, hogy szép számmal akadnak olyan fiatal, saját nevelésű játékosok, akik hamar bemutatkozhattak a felnőttek között is.

Erre jómagam és a klub vezetői is odafigyeltünk. Szeles Ákos itt lett remek felnőtt játékos, bár ő az utolsó fordulókban egyetemi tanulmányai miatt már nehezen tudta összeegyeztetni a tanulást és a sportot. De érvényes ez a 18 éves Zsilák Lászlóra is, aki a legtöbb felnőtt mérkőzésen szóhoz jutott, mi több meghatározó játékossá nőtte ki magát. Az ifjúságiak közül bemutatkozhatott a felnőttek között Péter Szabolcs és Tifrea Ovidiu is, egyikük sem okozott csalódást. A kettős igazolású fiatalok is, ha szükség volt rájuk, a rendelkezésemre álltak, és nemcsak számíthattam rájuk, hanem jó évet zártak ők is. Az idősebb, rutinos játékosok közül büszke lehet Németh Dániel és Józsa Tibor, akik a hátukon vitték a csapatot, és lendületet adtak a többieknek. De inkább úgy kell fogalmaznom: mindenki mindent megtett annak érdekében, hogy minél jobb helyen zárjon az együttes a bajnokságban.

Mindezt hallva, úgy tűnik, nem maradt hiányérzete, még ha egy kis szerencsével, akár bajnok is lehetett volna a csapat.

Nem maradt hiányérzetem, ugyanis azt is figyelembe kell venni, hogy amatőrségünkből fakadóan nem tudtunk úgy készülni, mint például a bajnok Szombathely, ahol heti hat-nyolc edzésen tudnak részt venni a játékosok. Ha mégis megnyertük volna idén a bajnokságot, azt én a világ csodájának nevezném.

Kilenc esztendőt töltött Békéscsabán, ami idő alatt sokat fejlődött a klub. Mire a legbüszkébb a csaknem egy évtizednyi viharsarki munka végén?

Amikor ide kerültem, volt egy felnőtt és két utánpótlásgárda a klubban. Az utóbbi összetétele is nagyon vegyes volt, idős és fiatal együtt játszott. Idén tizenegy bajnokságba neveztünk csapatokat, és idővel az edzői létszám is úgy bővült, ahogy a fiatalok létszáma növekedett. Több mint kétszáz fiatal jár rendszeresen edzésre, és még ott vannak az előkészítősök. Bár a vízfelület kicsi, és még csak nem is növekedett az elmúlt kilenc év alatt, de sikerült minden gyereknek növelni az edzésidőt és számot, no meg az intenzitást is. Összességben büszke vagyok arra, hogy felépítettünk egy rendszert, és ugyancsak büszke vagyok arra, hogy ez jó szellemiséggel párosult. Fölépítettünk egy remek felnőtt csapatot, amely évről éve eredményesebb lett, és minden esztendőben előrébb lépett a tabellán.

 2017. 03. 22.   Klub, Aktuális, Archívum, Kitekintő, Közgyűlési/vezetőségi határozatok

Vezetőség választó közgyűlésre készül a Csabai Csirkefogók VK, mivel a jelenlegi elnökség mandátuma a napokban lejár. A klubot irányító Borsos Pál elnökkel (képünkön), edzővel és játékosunkkal beszélgettünk az elmúlt időszakról.

2012-es elnökké választása egybe esett az új utánpótlás-fejlesztő program beindításával

Valóban nagy jelentősége van az új programnak, amely nagy felelősséggel és óriási munkával párosult. Az addig szerény anyagi háttérrel működő klubunk előtt új lehetőségek és távlatok nyíltak meg a 2012-ben bevezetett TAO programnak köszönhetően.

Nézzük fő vonalalakban, mire használták föl az anyagi gyarapodást!

Abból indultunk ki, hogy egy nagyon szegény klub voltunk, szinte semmilyen háttérrel, felszereltséggel. Csupán annyink volt, amit „összeadakoztak” támogatók, szülők, és a klub tagjai. Ezért első két évben az volt a legfontosabb dolgunk, hogy az évtizedes lemaradásunkat pótoljuk, az alapokat megerősítsük. Kaput, labdát, pályaköteleket, egységes sportfelszerelést vásároltunk. Alulról építkezve, minden évben új csapatot toboroztunk és indítottunk el a területi bajnokságban.

Mik követték az első lépéseket?

A következő esztendő, a 2013-as is még a felszerelések pótlásával folytatódott, de akkor már intenzíven beindult az utánpótlás toborzás és képzés. Az addigi alig harmincfős utánpótlásbázisunk napról napra gyarapodott. Napjainkra odáig eljutottunk, hogy 176 igazolt sportolónk van, továbbá az előkészítős sportolóinkkal együtt meghaladjuk a kétszáz főt. Mindez a szervező munkán kívül köszönhető annak is, hogy sikerült gyümölcsöző kapcsolatot kialakítani a Gyulai Várfürdővel és az iskolákkal, így a Belvárosival, a Szabó Pál térivel és a Jankayval.

Említette a gyulai fiókcsapatot. Mikor jött létre és mire jutottak?

Három esztendővel ezelőtt bíztuk meg Béládi Csabát, az egykori vízilabdást és tanárt, hogy indítsa be a kihelyezett tagozatunkat, amihez támogatást kaptunk a Várfürdőtől is. Azóta két gyermek korosztályú csapatunk működik a fürdővárosban és mindkettő a nemzetközi vidékbajnokságban szerepel, sok ügyes, tehetséges gyerkőccel. Olyannyira, hogy innen is „kitermelődött” már olyan fiatal, aki a korosztályos válogatott keretébe is meghívást kapott.

Ugorjunk újabb esztendőket: 2015-2016!

Mivel kétszáz fölé duzzadt a klub taglétszáma az előkészítősökkel együtt, és tizenegy különböző bajnokságban szerepelnek már csapataink, ez meglehetősen nagy kiadásokkal jár. Igyekeztünk keresni a költségkímélő megoldásokat, így 2015-ben vásároltunk egy 17 fős kisbuszt, amivel bajnoki mérkőzésekre, felkészülési találkozókra, edzőtáborokba vihettük sportolóinkat. A nagyszámú utánpótlás csapataink miatt a következő esztendőben egy újabb kisbuszt szereztünk be. Mindkettő szinte mindennaposan „dolgozik”, kiszolgálva a tizenegy csapatunkat. Az idei év egyik nagy feladata lesz egy saját eredményjelző beszerzése és beállítása az Árpád fürdőben a régi, és egyre többet elromló helyett, ami végül is nem a mi tulajdonunk. Ám szövetségi előírás ezek használata, ezért magunkra vállaltuk a beszerzést és beállítást. A lényeg: nagyon meg kell fognunk a költségeket, ugyanis nemcsak amiatt növekszenek a kiadásaink, hogy soha nem látott magasságokba emelkedett az utánpótlásunk, hanem amiatt is, mert a bővülő szövetségi előírásoknak is meg kell felelni, ami újabb kiadásokkal jár. Gondolok itt arra, hogy manapság már többszörösére emelkedtek a versenyeztetés költségei, például a nevezési díj. És ugye már sokszor említettem: tizenegy csapatunk szerepel a különböző szintű bajnokságokban. És új előírás például az is, hogy mérkőzésenként két biztonsági őrt is be kell állítani. A legújabb: edzői papírral rendelkező trénereinknek kötelező jelleggel előírtak egy új licencképzést, és ez sem ingyen van.

Emlékszem, egykoron jó, ha két-három társadalmi munkában foglalkoztatott edző irányította a tréningeket. Sőt, a „hőskorban” még ennyi sem. Ma hogyan állnak az edzőkérdéssel?

Lehetőségünk nyílt arra, hogy biztos lábakra helyezzük az utánpótlásképzést azáltal is, hogy jelenleg tizenegy tréner foglalkozik a csaknem tucatnyi csapattal és az előkészítősökkel. Sőt, úszóedzőket is felkértünk arra, hogy oktassanak gyerekeket számunkra a további utánpótlás biztosítása érdekében.

A közvélemény jó érzéssel könyvelte el a fejlődést, a bővülő sportolási lehetőséget a fiatalok előtt. Ám mint minden csapatjátékban, itt is a felnőtt csapat eredményeire kíváncsiak leginkább. Fókuszáljunk most rájuk: óriásit ugrott előre az évek során az OB I B-s gárda. Ez minek köszönhető?

Felnőtt csapatunk már tavaly is a felsőházban folytatta a bajnokságot az alapszakasz után, és régen látott sikerként könyvelhettük el az ötödik helyezést a húszfős mezőnyben. A mai állás szerint erre rátettek még egy lapáttal, pedig érdemben nem változott a játékosállomány (egy játékos távozott, és egy érkezett 2016 nyarán – a szerk.). Viszont nagyon sokat jelent, hogy egyre több saját nevelésű fiatal épül be az együttesbe, ahol nagy fejlődésen mennek keresztül. Az is fontos, hogy bár játékosaink amatőrök, mégis mindig nagy kedvvel játszanak a csapatban. Persze érthető, egy jó gárdában mindenki szívesen játszik. Ugyanakkor Kádár József vezetőedzőnk keze munkáját is dicséri, hogy oda jutott a gárda, hogy akár a bajnoki címre is törhet az áprilisban kezdődő rájátszásban.

Nagyon nagy ugrás. Siker esetén mi lehet a folytatás?

Abból indulunk ki, hogy a város vezetésének, a szurkolóinknak, szimpatizánsainknak mindig is elvárása volt a folyamatos fejlődés, s hogy évről évre jobb legyen a felnőtt csapat is. Ezért is természetes, hogy a bajnokság megnyerésére törekszünk. Annak ellenére merem ezt állítani, hogy minden idők legerősebb OB I B-s bajnoksága zajlik idén. Hozzáteszem: néhány évvel ezelőtt az első osztály alsó háza nem volt olyan erős, mint most az OB I B felsőháza.

Van ehhez megfelelő játékosállomány és létesítmény?

Ez egy újabb érdekes kérdést vet fel. Az elmúlt évtizedben két csapatra való saját nevelésű játékos igazolt el klubunkból. Pedig nagyon szerettek itt vízlabdázni. Csakhogy a pólós fiatalok nagyon okos srácok, és sajnos, érettségi után más városokba, Budapestre, Szegedre, Debrecenbe költöznek, mivel Békéscsabán kicsi a választék a továbbtanulásra. Márpedig a többségük jogász, orvos, tanár, sportmenedzser szeretne lenni, illetve vált azzá, amire a megyeszékhelyen nincs lehetőség. Ami pedig a létesítményt illeti, a további fejlődés akadálya lehet a vízfelület kicsinysége. Minden korosztályban neveztünk csapatot a különböző szintű bajnokságokba, a továbblépéshez újabb gyerekeket kellene bevonni, újabb csapatokat kiállítani, amit a jelenlegi körülmények között szinte lehetetlen megoldani. Ezért aztán méltán bízunk abban, hogy előbb utóbb megépül a sokak által óhajtott vízi-sportközpont, azaz egy új uszoda.