Apa és fia, Sanyi és Marci egy csapatban

Klubunk ügyvezető elnökének, Balázs Lajosnak régóta hangoztatott véleménye: „Nemcsak minél korábban kell elkezdeni a sportolást, hanem minél tovább érdemes csinálni!” Ez alighanem igaz lehet a Lukácsi családra, ahol az édesapa, Sándor, lassan negyven esztendeje az uszoda „lakója”, Marcell fia, a 16 éve ellenére, idestova egy évtizede követi őt.

Nem csak az érintetteknek, hanem a kívülállónak is felemelő érzés lehet, amikor azt látja, apa és fia egy csapatban játszik. Ám az is tény, ez az életben meglehetősen ritkán adatik meg. Vízilabdában azonban most ezt tapasztalhatta meg a sportágat szerető közvélemény: a hét végi OB II-es bajnoki találkozón az apa és fia együtt igyekezett sikerre vinni a bajnoki-mérkőzést. Nem is hagyhattuk ki, az érdekeltekkel beszélgettünk arról, mit jelentett ez számukra?

– Büszkeséggel tölt el – mondta elöljáróban az apa, Lukácsi Sándor (kis képünkön). – Két irányból is. Egyrészt felnőtt a fiam arra a szintre, hogy országos felnőtt bajnoki mérkőzésen ugorhatott a medence vízébe. Másrészt: „még élek”, és én is tudtam játszani bajnokit. Pedig már 45 éves vagyok, a fiam pedig még csak 16.

Marci gólt is lőtt…

– Az az igazság, a meccs előtt sokat beszélgettünk arról, hogy igyekezzünk egymást helyzetbe hozni és lőjünk mindketten gólt. A Hódmezővásárhely elleni derbin adtam is neki egy gólpasszt, amit annak rendje módja szerint be is varrt az ellenfelünknek. Én is kaptam tőle egy labdát, de én azt elbénáztam.

Milyennek látod a fiadat a medencében?

Én is 16 évesen mutatkoztam be a felnőttek között az OB II-es bajnokságban, és onnan jutottunk föl a másodosztályba, csupa békéscsabai, saját nevelésű csapattárssal. Úgy látom, Marci jelenleg már jobb, mint én voltam ugyanennyi évesen. Erősebb, nagyobb és gyorsabb. Szép jövő előtt állhat.

Természetesen Lukácsi Marcell meglátásaira is kíváncsiak voltunk, aki így kezdte: – Sokat jelentett nekem, hogy apuval együtt játszhattam. Kevés fiatalnak adódik olyan lehetéség, hogy az apukájával egy csapatban szerepeljen. Mindig is felnéztem rá, és szeretnék olyan játékos lenni, mint amilyen ő.

… és hogyan volt az a gólpassz?

Valóban elterveztük, de megbeszélni jóval könnyebb, mint kivitelezni. Azt gondolom, apunak azért nem sikerült a gólszerzés, mert kicsit túl magasra passzoltam a labdát. De nem vagyunk elkeseredve, a következő mérkőzésen újra megpróbáljuk.

Klubunk vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf szerint is nagyon meg kell becsülni, ha ilyen „történés áll fenn”: – A mai sportban, azon belül a vízilabdában is ritka jelenség, hogy apa és fia egy csapatban játszik, éppen ezért különösen értékes egy ilyen „jelenség”. Ahogy elnézem, gyermek III. és IV. korosztályosaink névsorát, akkor jó eséllyel rövid időn belül folytatódhat a sor. Mindenképpen ápolnunk kell ezt, és szép hagyománnyá tenni Békéscsabán az apa-fia sort.

Címlapképünkön a 16 esztendős Lukácsi Marcell védekezik a hódmezővásárhelyiek ellen – fotó: Enyedi Beáta