ímkézett bejegyzés

Vezetőedző váltással, eligazolásokkal párosult a pandémiás esztendő, de máris kimászott klubunk a nehézségekből

Rendhagyó esztendő vége felé járunk, számtalan pozitív és negatív előjelű történést jegyezhettünk fel klubunk életében, nem beszélve a koronavírus-járvány okozta pandémiáról, amely igencsak megrázta mindennapjainkat, fölborítva a megszokott életünket. Volt befejezetlen bajnoki sorozat, őrségváltás klubunk edzői stábjának élén és legjobb utánpótláskorú játékosaink váratlan nyári eligazolása.

De nézzük sorjában! Márciusban hazánkban is beütött a Covid-19, leállt sok területen az élet, ami pedig a sportágunkat érintette érzékenyen: bezárt az Árpád fürdő. Maradt a sokat nem érő „online szárazföldi edzés”. Szerencsére nyárra enyhültek a be- és lezárások, a tavaszi szezonra leállított bajnokságok helyébe lépő Nyári Kupa némi írt jelentett. Erre az időszakra esett, hogy az addigi vezetőedző távozott és vele együtt négy utánpótlás-válogatott kerettag fiatalunk is. Innen kellett újra talpra állnia az országnak, az életnek és klubunknak is. Minden jel szerint sikerrel. Hamar eldőlt, hogy a korábban Szegedről „igazolt” Fodor Ádám (képünkön) veszi át a távozó vezetőedző helyét, aki azonnal nagy munkába látott. Vele beszélgettünk a második félév nehézségeiről és sikereiről.

Kaotikusnak tűnt a nyár első fele. Mik okozták a legnagyobb fejtörést?

A több havi tréningkiesést kellett úgy pótolnunk, hogy időközben két edzővel kevesebben láttuk el a másfél száz gyerek „mozgatását”. A nehézségek áthidalása után a Nyári Kupa-sorozat adott alkalmat arra, hogy ahol lehetett, próbáljuk meg újra építeni csapatainkat. Miközben arra is figyelni kellett, hogy minél kevesebb fiatal morzsolódjon le a pandémia miatt.

Őszre szépen kialakultak az egységek, s bár jött a koronavírus-járvány második hulláma, mégsem állt le ismét az élet. Sőt, beindultak minden szinten a 2020–2021. évi bajnokságok. Milyen tapasztalatokat hozott ez a fél év?

A legalsó szinten, a baby korosztályban, vagyis a tízévesek és fiatalabbak esetében tapasztaltam a legnagyobb előrelépést. Pedig a Nyári Kupán még olyan gyerekeket is be kellett vetnünk, akik csupán néhány hete ismerkedtek meg a sportág alapjaival, ám a röpke fél év alatt óriásit léptek előre Dobra Róbert tanítványai. A Csabai Zoltán által felkészített gyermek III és IV. korosztályról, illetve a Béládi Csaba irányította gyulai fiókcsapatunkról hasonlóan pozitívan beszélhetek. A Csabai Csirkefogók a vidékbajnokság Délkeleti csoportjának nyolc fős mezőnyében ott vannak közvetlenül a nagy hagyományokkal rendelkező Szeged, Szentes és Szolnok csapatai mögött. A gyermek „hármasok”, függetlenül attól, hogy még nem zárult le az alapszakasz, máris kiharcolták, hogy a felsőházban folytathassák tavasszal. A gyermek IV. korcsoportosok pedig nagy harcban vannak a csongrádiakkal ugyanezért a jogért. A gyermek „egyesek” vidékbajnoki szereplése kicsit más kategória, ugyanis ebben a korcsoportban kétfelé válik a társaság, az egyik része az országos, a másik a vidékbajnokságban szerepel. Az utóbbiban sok a fiatalabb, akik többsége majd jövőre alkothatja az ob-s gárdánkat. Ők is szépen lépegetnek előre.

Az országosban szereplő triónk eléggé felemás produkcióval lépett elő, ami sok összetevős…

Gyermek csapatunk remekül kezdte az őszi szezont, ám a finisbe becsúszott két kisiklás az addig veretlen együttes életébe, ami elkerülhető lett volna. De összességében a fél szezon után nincs különösebb probléma velük. A két idősebb gárda esetében már más a helyzet. Mint ismert, nyáron négy meghatározó játékosunk eligazolt más klubba, ami viszont erősen meglátszott eredményességükön. Olyanoknak kellett előre lépniük a helyükre, akik addig nem voltak meghatározó vízilabdázók, de az idő előre haladtával egyre inkább bizonyították, hogy alkalmasak lehetnek az elvesztettek pótlására. Ha ezen az úton haladnak tovább, tavaszra kellemes meglepetést okozhatnak. Esetükben már nem az úszástudás hiánya a probléma, inkább a játék többoldalú elsajátítása lendíthet rajtuk. Az igazsághoz tartozik az is, hogy ebben a két korosztályban már sok erős ellenféllel találkoznak hétről hétre, ezért különösen helyén kell kezelni a sikert és a vereséget egyaránt. Ebből adódik az is, hogy az elvárások velük szemben mások.

A pandémia mennyire hátráltatja a bajnoki szereplést?

Szinte minden hazai klub edzőjével szoros a kapcsolatom, és sokat beszélgetünk erről a témáról is. Úgy vélem, egyformán sújt mindenkit, de itt hozzá kell tennem, döntően nem a gyerekek miatt, hanem inkább a szülők okán. Valamelyik apuka vagy anyuka karanténba kerül és velük együtt gyermekük is, akik ezek miatt kihagynak két-három hetet. De akad olyan is, aki többet. Esetünkben például Dobos Ferenc azért hagy ki hónapokat, mert édesanyja Covidos-nővér, ami miatt érthetően, a többi gyerek védelme érdekében, most egy jó darabig nem jár edzésre. De ebből a csapatból ugyancsak hosszú kihagyással számol a sérült Kiss-Schusztek Dávid is. Ha összeadom a nyáron távozókkal, a kezdő hetesből ez már hat játékosunk. Ennek fényében is érdemes kezelni serdülőink teljesítményét. Ellenfeleink közül előfordult egyik-másik csapatnál, hogy a karanténos leállítás miatt nem tudtak kiállni. De azokat a mérkőzéseket is be tudtuk pótolni. Vagyis nem a pandémiás állapoton múlik a mezőny csapatainak teljesítménye, hiszen valahol minden kiegyenlítődik.

A fél szezon lezárása után tekintsünk egy kicsit előre: az országos bajnokságban milyen helyezésekkel lennél elégedett?

A most ezüstérmes helyen álló gyermek csapatunk esetében az első-második helyezés elérését tartom reálisnak a végelszámolásnál. A serdülők és ifjúságiak az ötödik-hatodik helyre lehetnek jók. Mivel a három csapat együttes teljesítménye határozza meg, hogy melyik osztályban szerepelhetünk a következő évben, úgy vélem, ez elég lesz az A2-es tagságunk megőrzésére. És itt hozzáteszem, most a bent maradás a cél, ám, ha a nyári eligazolások nem történtek volna meg, és a Dobos–Kiss-Schusztek páros is a rendelkezésünkre állna, akkor most akár a feljutásról is beszélgethetnénk.

Gyakran hangzatos ígéretekkel elcsábítják a látókörükbe kerülő tehetséges 14-16 éves gyerekeinket

Miként az országos bajnokságokban szereplő csapatok Nyári Kupa-sorozatának eddig lezajlott három fordulójában kitűnhetett, négy meghatározó játékosunk, Bucsi Ferenc, Gellény Zétény, Pónya Tibor és Vidovenyecz Zsombor neve hiányzott az összeállítások során. Az ok prózai: valamennyi tehetséges fiatalunkra rácsaptak OB I-es háttérrel rendelkező klubok (Eger, Pécs).

Lehetnénk erre büszkék is, hiszen mindez azt jelenti: remek utánpótlás-nevelő műhely alakult ki az évek során Békéscsabán. Ám az egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen a fiatalok idő előtti elvesztése egy sor problémát vet fel, amiben egyaránt megtalálható emberi és anyagi „veszteség”. Ráadásul, miként a Nyári Kupa-sorozat eddig lejátszott mérkőzésein kitűnhetett, alaposan meggyengültek csapataink. Erről a dilemáról, illetve jelenségről beszélgettünk Balázs Lajos ügyvezető elnökünkkel.

A magyar vízilabda esetében mindenki tudja, hogy a tanulás a legfontosabb, mert a sportból még az első osztályú sportolók is csak kevesen tudnak megélni. Márpedig a pólósok körében tudott, hogy rengeteg okos srác található soraikban, akik egy idő után, döntően továbbtanulás miatt, elköltöznek Békéscsabáról.
– Valóban, ugyanis városunkban, sajnos, nincs megfelelő felsőoktatás, ezért nincs esélyünk saját nevelésű felnőtt együttest építeni. Jelenleg is egy csapatra való volt játékosunk tanul más városok egyetemein. Egyesületünk vezetősége tudomásul vette ezt a rajtunk kívülálló helyzetet, ezért az ifjúsági korig tartó minél eredményesebb utánpótlás-nevelést tűzte ki fő céljául. Jól illeszkedik elképzelésünkhöz a 19-23. éves korosztálynak ebben az évben először kiírt Komjádi bajnokság. Ifi korig nevelő egyesületükben – lakhelyükön – sportolhatnának, tanulhatnának, nevelkedhetnének, majd a továbbtanulásuknak megfelelő egyetemi város OB I-es csapatának első vagy második csapatában, a Komjádi bajnokságban szerepelhetnének. Ettől kezdve csak klubtagjainkon múlik, hogy a tanulást, sportolást vagy mindkettőt előtérbe helyezve milyen magasságokba jutnak. Úgy gondoljuk, hogy ez egy humánus, jól kiszámítható biztonságos fejlődési utat biztosít a tanuláshoz, sportoláshoz, és nem utolsó sorban a családban való neveléshez.

Csakhogy egyre gyakoribb jelenség sportágunkban (is), hogy már tizenéves korú gyerekeket megkörnyékeznek tehetősebb klubok. Az utóbbi években már minket is jócskán érintett ez a jelenség, ezen a nyáron pedig hatványozottan.
– Sajnos nem mindenhol úgy gondolkodnak, mint mi, ugyanis vannak olyan klubok, ahol a fárasztó utánpótlás-nevelés helyett a lényegesen jobb lehetőségeiket kihasználva, hangzatos ígéretekkel elcsábítják a látókörükbe kerülő tehetséges 14-16 éves gyerekeket. Természetesen nem kételkedünk abban, hogy jó eredményt akarnak elérni, és ez is lehet sikeres, de aránytalanul nagy kockázatot követel a szülőktől és a lakhelyüket, iskolájukat, barátaikat feladó gyerekeiktől egyaránt. Eddigi tapasztalataink azt bizonyítják, hogy távol a családtól az ígéreteknek csak egy része teljesül, átigazolt legjobb játékosainknál először a tanulás, majd a sport is háttérbe szorult. Ez a jelenség napjainkban egyre gyakoribb, és egyre fiatalabb korosztályt érint. Ebben a helyzetben óriási felelőssége (felelőtlensége) van a csábító kluboknak és a beleegyező szülőknek, mert ezt egy fiatal életben csak egyszer lehet elhibázni.

Hogyan lehetne legalább az iskolai érettségiig megtartani azokat a fiatalokat, akik többségébe évtizednyi munkát és jelentős anyagiakat is beleölt a klub?
– Egyesületünk mindig is nagy hangsúlyt fektetett a tehetséges játékosok gondozására. Egyedülállóan anyagilag is támogattuk a tehetséggondozó foglalkozásokon való részvételt. Ekkor még azonban nem gondoltuk, hogy ez lehet a vesztünk. Eddig is jól tudtuk, hogy tehetséges játékosainkat, illetve szüleiket – tudtunkkal, de inkább tudtunk nélkül – előbb, utóbb megtalálják a csábító klubok képviselői. A részleteket a szülőkkel előre lebeszélve a klub vezetése már csak akkor értesül az eligazolási szándékról, amikor a nevelési költségről le kéne mondani, és alá kéne írni az átigazolási lapot.
Különösen visszatetsző ez a gyakorlat, amikor az egyesület teljes bizalmát élvező vezető/tehetséggondozó edző bevallottan is tevékenyen részt vesz a legjobb játékosaink kiközvetítésében. Két évvel ezelőtt, amikor a gyermek korosztályos csapatunk gerincét képező játékosainkat el akarták igazolni, ugyanennek a most távozó vezetőedzőnknek javaslatára elnökségi döntés született arról, hogy a hűséges, itt maradó többség érdekében a továbbiakban nem mondunk le a szövetség által kötelezően előírt nevelési költségtérítésről. Ezt a döntésünket a több mint 150 sportolónk érdekében hoztuk, hiszen nélkülük a tehetségesek sem juthattak volna idáig. Álláspontunkat minden összevont szülői értekezleten és közgyűlésen közzétesszük, amely általános támogatást élvez.

Jó ideje utánpótlás-nevelő egyesületként tartják számon a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klubot. Ennek fényében nehezebb megtartani a fiatalokat.
– Ezt a döntést nem a tehetséges játékosaink ellen hoztuk, hiszen mi is azt szeretnénk, hogy minél magasabb szintre jussanak el, és büszkék lehessünk majd rájuk. Mi egy biztonságosabb, humánusabb, felelősebb utat céloztunk meg, amely figyelembe veszi az egyesület minden sportolójának érdekeit. Ifi korban, majd a nevelési költségről lemondva, mi akarjuk segíteni őket abban, hogy a továbbtanulásuknak megfelelő város legjobb csapatában szerepelhessenek. Az idő előtti átigazolásoknak a morális megítélésén túl azonban van egy prózaibb, nevezetesen anyagi oldala is, ugyanis a költségigényes utánpótlás-nevelés anyagi támogatása első sorban a nagy merítési létszámon alapuló, de mégis teljesítmény arányos TAO értékelési rendszeren keresztül valósul meg. Döntő jelentőséggel bír a serdülő és ifi korosztály eredményessége, ezért az itt elszenvedett veszteség hosszú távú – több évre kiható – jelentős anyagi hátrányt okoz.

Ez konkréten mit jelent?
– Egyesületünk jelenleg a C kategóriában szerepel, de nyolc évi tudatos munkával jó eséllyel küzdhettünk volna a következő évi osztályozón a B kategóriába való feljutásért. A rendszer ennél természetesen jóval bonyolultabb, de esetünkben a C és a B kategória között 200 000 Ft/fő különbség van. Ezt be kell szorozni az utánpótlás játékosok létszámával (megközelítőleg 150 gyerek), amely kerekítve 30 millió forint. Ez már olyan összeg, amely jelentősen befolyásolhatná egyesületünk boldogulását. Nem kellene nemet mondani a szülői értekezleten felmerülő edzőtábor, hazai lebonyolítású kupa rendezésére, sportruházat, felszerelés és sorolhatnák, beszerzésére.

Ezek szerint álom marad, hogy a sok remek játékos kinevelése mellett a klub is „osztályt váltson”…
– A mostani váratlan eligazolások miatt nehéz évek előtt állunk, sok nehéz mérkőzés vár az itt maradó hűséges játékosainkra, de reméljük túl fogunk jutni rajta. Vannak biztató jelek, és megnyugtató, hogy a mi lelkiismeretünk tiszta. Ám az is tény, ha ez a jelenség állandósul, akkor folyamatos szélmalomharcba csöppenünk. Ugyanakkor reméljük, hogy a most távozó játékosainkat megbecsülik új egyesületükben – mert egyenként mind a négyükről csak a legjobbat mondhatjuk. Megérdemlik, hogy tudásukhoz, szorgalmukhoz méltó gondoskodásban részesüljenek, a kapott nevelési költségtérítéseket ugyanakkor letétbe helyezzük arra az esetre, ha nem úgy alakulnának a dolgok, és mégis vissza szeretnének jönni. Mert mi mindig visszavárjuk őket.

Címlapképünkön Vidovenyecz Zsombor itt még a békéscsabai klub játékosaként célozza meg az ellenfél kapuját, az új szezonban azonban pécsi színekben veheti be a vetélytársak hálóját, ahová a háttérben látható edzőjét, dr. Szilágyi Kristófot követi

Évzáró, évnyitó, faültetés és több négyzetméternyi sütemény

Minden év júniusában hagyomány már, hogy klubunk év, illetve szezonzárót tart. Így volt ez ma, június utolsó napján is, ám ezúttal jó néhány kisebb-nagyobb eltéréssel zajlott az esemény. A helyszín azonban változatlanul a „sportolói otthonunk”, a békéscsabai Árpád fürdő volt.

A „napirend” első p ontja máris eltérő és rendhagyó volt. Késő délután, fél hat órakor a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub nevében elnökünk, Borsos Pál és ügyvezető elnökünk, Balázs Lajos egy szomorú eperfát ültetett a nemrégiben elhunyt vízilabdázó ikon, az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Benedek Tibor emlékére. Ezt követően a csaknem kétszáz fős plénum előtt Balázs Lajos emlékezett meg Benedek Tiborról, kiemelve, hogy a remek pólós mindig is híve volt annak, hogy a hangzatos dolgokat kerülje, ugyanis a munkában hitt. A háromszoros olimpiai bajnok több aranyéremmel a zsebében is úszóleckéket vett még, hogy tovább fejlessze úszótudását.

A faültetést követően a csonka év értékelőjére került sor, ez alkalommal korosztályonként két-két fiatal elismerésben részesült, elsősorban azok, akik a legszorgalmasabbak voltak az év folyamán, illetve akik a koronavírus-járvány ideje alatt az öltözők felújításában is serénykedtek. No és elismerően beszélt ügyvezetőnk a saját nevelésű játékos és edző, Mucsi Zsoltról, aki – remélhetőleg csak átmeneti jelleggel – visszavonul a trénerkedéstől.

Korábban évzáróként vonult be a nyári, bajnoki szezont lezáró buli, most azonban rendhagyó módon egyben évnyitóként is kezelhetjük, ugyanis a „pihenő időszak” kényszerből a vírusjárvány idejére, tavaszra esett, ahol nem mellesleg azért klubunk apraja és nagyja otthoni körülmények között dolgozott, szárazföldi edzéseket tartottak edzőink az online felületek segítségével. Ebből máris kiviláglik, hogy a nyár végig munkával fog eltelni, azaz nincs pihenő. Annál is inkább, mert már a szövetség elkészítette az utánpótláskorúak számára minden korosztályban a Nyári Kupa kiírását, amelynek rajtja júliusban lesz. Ez klubunkból előreláthatólag 120 fiatalt érint, hiszen az országos bajnokságokban szereplő három korosztályunk mellett a vidékbajnoki sorozatban résztvevő valamennyi korcsoportot érinti. Balázs Lajos azt is elárulta, sok szülő jelezte, hogy idén nem terveznek nagy nyaralásokat, ezért a legtöbb pólósunk folyamatosan hadra fogható lesz a mérkőzéseken is.

Végül a szülők jóvoltából készült több négyzetméternyi süteménynek, azt megelőzően a hot dog hegyeknek nekiesett a „sisere had”, majdnem az utolsó kockáig befalták a rengeteg finomságot.

Címlapképünkön: Borsos Pál elnök (balra) és Balázs Lajos fát ültet Benedek Tibor emlékére a békéscsabai Árpád fürdőben

Huszonkét esztendő póló és tíz év edzősködés után Mucsi Zsolt is elbúcsúzik a medence partjától, de nincs kizárva, hogy egyszer visszatér oda

Uszodás közegünkben igencsak jól cseng Mucsi Zsolt neve. A 32 éves játékosunk immár 22 esztendeje klubunk sportolója, e mellett éppen tíz éve utánpótlás fronton eredményes edzőként is tevékenykedik. Ez utóbbitól most június végi szerződése lejártakor elköszön.

A város szülöttével, a saját nevelésű pólóssal és edzővel, Mucsi Zsolttal beszélgettünk az okokról, az eltöltött több, mint két szép évtizedről.

Kezdjük azzal, hogyan lettél vízilabdázó?
– Édesapám és a klub mostani ügyvezető elnöke, az ugyancsak egykori pólós, Balázs Lajos régóta jó barátságban vannak, Lajos bácsi beszélte rá apámat, hogy hozzon le a strandra. Előtte fociztam, kosárlabdáztam, de egyik sem tetszett igazán, a póló azonban már tíz évesen az első pillanatban megragadott. Előtte fél évet már iskolai keretek között úsztam, így volt már némi „vizes alapom”.

A 22 év alatt ezek szerint végig jártad a szamárlétrát.
– Valóban, a lekisebb korosztálytól a felnőttig, minden korcsoportban bizonyíthattam. Első edzőm Ricza Lajos volt, már tőle is sokat tanultam. De dolgoztam Szilágyi Józsi, Behun Lajos, Kádár József, dr. Szilágyi Kristóf keze alatt is. Alig voltam 16 éves, amikor először Behun Lajos állított be a felnőtt csapatba. Igaz, ekkor még egy-két perc játéklehetőséget kaptam, de mindenképp jó volt indulásnak, és újabb löketet adott a játékban.

Főleg a védelemben kaptál szerepet, de azért a góllövésben sem maradtál le.
– Kádár Józsi bácsi látta meg bennem a bekk szerepét, ő találta ki, hogy számomra ez egy jó poszt, és ő is tanított meg a védekező szerep legjobb fogásaira. Azért mind emellett szezononként nyolc-tíz gólra is tellett.

A folyamatos játék mellett éppen tíz esztendeje, hogy edzőként is segíted a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klubot.
– Ahogy gyarapodott a klub utánpótlás játékosállománya, egyre több edzőre volt szükség. Éreztem hozzá kedvet, ezért megszereztem a „papírokat” is, és belevágtam ebbe a hivatásba. A legkisebbeknél, a tíz éveseknél kezdtem. Egy remek kis csapat formálódott a kezem alatt, olyan fiatalokkal, mint Hajdu Attila, Zsilák László… Az utóbbi ma már OB I-es játékos debreceni színekben. Remek felnőtt gárdánk lehetne, ha azok a fiatalok itt maradtak volna, ám okos gyerekek lévén, szinte mindenki továbbtanult más városokban. Ám büszkeséggel tölt el, hogy én is hozzájárulhattam fejlődésükhöz.

Folytassuk azzal, tíz év után miért hagysz fel az edzősködéssel?
– Kialakult egy gyönyörű párkapcsolatom, amit nehéz összeegyeztetni a munkámmal az uszodai feladatokkal.

Mit dolgozol?
– A megyeszékhelyen egy állatgyógyszertári nagykereskedésben, az Anipharma Kft.-ben dolgozom mint kereskedelmi munkatárs, miután 2011-ben diplomáztam a Szent István Egyetem helyi, békéscsabai főiskolai gazdálkodási és menedzsment szakán. Szerettem volna mindenképpen a tanult szakmámban dolgozni, ezért kerültem a káeftébe. Reggel nyolctól öt óráig szól a munkaidőm, ezt követően pedig minden nap az Árpád fürdőben edzek a felnőtt csapattal és trénerkedtem az utánpótlásban este hattól kilencig. Hétvégente pedig ott voltak a bajnoki fordulók, hol a gyerekekkel utaztam meccsekre, hol játékosként a felnőtt gárdával. Ezt ma már nem nagyon tudom összeegyeztetni a párkapcsolatommal, ezért született az a döntés, hogy elköszönök a pólótól. Ám nem teljesen, ugyanis a felnőtt csapat rendelkezésére állok a jövőben is, mint játékos. Sőt, heti egy-két edzésen is részt veszek, de ha időm engedi, akár háromszor is. Mi több, azt is felajánlottam a klubnak, ha betegség vagy valamilyen akadályoztatás esetén egyik, másik edző kiesik, akkor ideiglenesen beugrom a helyükre.

A 22 éves vizes pályafutásod alatt mire vagy a legbüszkébb?
– Játékosként arra, hogy tevékeny részese lehettem annak az OB I B-s csapatnak, amelynek majdnem sikerült feljutnia az első osztályba. Edzőként egyrészt arra: a 2013–14. évi vidékbajnokságban olyan helyezést értünk el, amellyel a rájátszásban, a Halassy Olivér Kupában olyan csapatok ellen folytathattuk a sorozatot, mint a Ferencváros, az Újpest. De legalább ekkora élményt jelentett a 2004–2005-ös születésű csapatom bajnoki címe a nemzetközi vidékbajnokságban.

Nem fognak hiányozni a gyerekek?
– Minden bizonnyal. Ám hozzáteszem: nincs kizárva, hogy egyszer visszatérek a medence partjára, mint edző.

Mucsi Zsolt egyik „mentora”, klubunk ügyvezető elnöke így fogalmaz a leköszönő edzőnk kapcsán: – Vegyes érzéseim vannak, nagyon szép éveket töltöttünk el együtt a csabai vízilabda életben, ugyanakkor bánkódom, hogy egy ügyes edzőt vesztünk el, akire továbbra is szükségünk lett volna. Itt nőtt föl velünk együtt az Árpád fürdőben, amelynek mindennapi lakója, mondhatni az uszoda tartozéka volt. Játékosként is társak voltunk, és az első olyan utánpótlás edzőnk volt, aki a kezem alatt fejlődött ki. Játékban a mindenkori csapatunk meghatározó bekkjeként volt ismert, és klubunk egyik leghűségesebb sportolója, edzője.

Címlapképünkön: Mucsi Zsolt (kezén a labda) nemcsak eredményes védekező munkájáról volt ismert, hanem gólokkal is hozzájárult a sikerekhez

A padlófényezővel kezelt bőrlabdától az első méretes zakóig és az OB I B-ig – visszaemlékezés az újjá alakulásra

Ma másfél száznál is több fiatal és idősebb vízilabdázó tagja a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klubnak, amely ebben az esztendőben és hónapban ünnepli fennállásának 45. évfordulóját, illetve az első bajnoki mérkőzésüket az OB II-ben. A négy és fél évtized alatt, 1975 óta azonban közel háromszor ennyi pólós fordult meg a klubban és jogelődeiben.

Az alapító tagok között ott szerepelt Balázs Lajos is, aki ma már ugyan a meccseken nem merül nyakig a vízbe, ám a mindennapi életben meghatározó, hiszen lassan egy évtizede ügyvezető elnöke klubunknak. Vele elevenítjük fel a hőskort, a megalakulást, az utat, amelyet bejárt a társaság, mígnem eljutottunk napjainkig.

Hogyan kezdődött, minek köszönhető, hogy hosszú idő után újra feléledt a sportág Békéscsabán?
– Kisebb megszakításokkal már a múlt század első felében, majd a második világháború után is élt a póló a viharsarki megyeszékhelyen, ám a tárgyi és anyagi feltételek gyengesége miatt nem mindig tudott életben maradni. Az úszó sportág viszont folyamatosan működött, az onnan valamiért kikopott, kiöregedett vagy eltanácsolt fiatalok közül sokan megszerették a vizet, a strandot az 1970-es években. Egy idő után kialakult egy „visszajáró” mag, akik ráadásul a labdát is szerették. Így jött az ötlet, hogy hozzunk létre egy vízilabdaklubot.

Ezek szerint csak szervezés és pénz kérdése volt az egész.
– Az előbbi állítás igaz, a pénz nem. Olyan fiatalok aktivizálódtak, mint Szécsi Tamás, Ricza Lajos, dr. Lipták Pál, dr. Vincze Gábor és sorolhatnák, akik aztán több évtizeden át valamilyen formában életben tartották a klubot. Ami pedig a pénzt illeti, abból egy fillér sem volt. A felszerelést, a labdát, a kaput magunk vettük, illetve az utóbbit magunk gyártottuk, a lóvét pedig összedobtuk, ha mérkőzésre akartunk utazni.

Valamilyen egyesület is kellett ahhoz, hogy működjön a vízilabda.
– Akkoriban a Békéscsabai MÁV SE szakosztályaként kaptunk egy pecsétet Szécsi Józsi bácsitól, nulla forint költségvetéssel. A labdarúgóktól kapott kopott bőr labdákkal, és egy Tigár kosárlabdával kezdtünk vízilabdázni, amelyet Ricza Lajos hozott „Jugóból”. A bőr labdákat minden edzés előtt padlófényező pasztával kentük be, hogy minél később szívják be magukat vízzel. Ám így is röpke egy óra alatt telítődtek, hamar olyan nehezek lettek, mint egy medicinlabda. De a lényeg, élveztük, amit csináltunk.

Milyenek voltak az első mérkőzések?
– Akkoriban járt Szegeden az egyetemre Vincze Gábor, aki megszervezte az első teszt- avagy felkészülési meccset. A Tisza-parti város OB I-es csapatának ifjúsági együttesével mértük össze tudásunkat. Mit mondjak: kikaptunk 38–0-ra. Ez sem szegte kedvünket, nem sokkal később beneveztünk az OB II-es bajnokságba. 1975. május 8-án volt az első bajnoki mérkőzésünk Miskolctapolcán, ahová szombaton vonattal elindultunk, háromszori átszállás után hajnali három órára érkeztünk meg, majd kölcsön lasztival és sapkákkal játszottunk ellenük, és a végén egy méretes zakóval távoztunk, ugyanis 21–0 arányban kikaptunk a borsodiaktól. A csapatunk akkoriban így állt fel: Balázs Lajos, Pásztor Gyuró, Lipták Pali, Szécsi Tomi, Ricza Lajos, Szeles Imszi, Bandúr András, Gelegonya József, Török Sándor, Szilágyi József, Szedoglavits István, Gácsér József. Ez a vereség még inkább megacélozta elhatározásunkat, rögtön tudtuk, mit kell ahhoz tenni, hogy egyszer szebb napokat megéljen a póló Békéscsabán. Egyébként a mérkőzések mindig vasárnap voltak, hiszen akkor még minden szombaton dolgoztunk, illetve iskolába jártunk. A mérkőzésekre, még a 90-es években is, többnyire vonattal utaztunk. Mindent a saját pénzünkön vettünk, és a bírói díjat is a mérkőzés előtt úgy dobtuk össze.

Hogyan zajlottak az edzések?
– Az Árpád fürdő versenymedencéjében termálvízzel kevert csapvíz volt, amelyet minden csütörtökön délután leengedtek. A strand akkoriban 18 órakor zárt, de senkit nem zavartak ki estefelé sem. Mi csak ekkor tehettük be a kaput. A bajnokságok május elején kezdődtek és augusztus közepéig tartottak. Egy-két kivétellel nyitott medencékben játszottunk, sokszor csapvízben, mint például Tatabányán.

A mávos idők elmúltak, ki karolta fel a vízilabdázókat az elmúlt négy és fél évtizedben?
Három évig szerepeltünk a MÁV égisze alatt, majd 1978-ban átvett minket a Békéscsabai Előre Spartacus. A szakosztályvezető, edző és játékos Szécsi Tamás vette át édesapjától az irányítást. Ekkor nyílt lehetőség először utánpótláscsapatot nevezni a bajnokságokba, Ricza Lajos és Blahut Béla játékosaink társadalmi munkában végzett edzői tevékenységének köszönhetően. Tíz évvel később az Előre megszüntette a szakosztályait, csak a focit tartotta meg. Ezért a következő esztendőtől Minőség SE néven jegyezték be a vízilabdát, önálló sportegyesületként, amelynek elnöke Hidvégi István volt. A bírósági regisztrációt ekkor vezették be, ettől kezdve rögzítik a sportegyesületeket hivatalosan. Újabb egy év után, 1990-ben dr. Máté Mihály vette át a vezetést mint elnök, és 1993-tól Thermál Vízilabda Sportklub néven szerepeltünk a biroság.hu nyilvántartásában.

Aztán jöttek azok a szép napok, amikor osztályt váltott a felnőtt csapat…
– Valóban, hiszen 1998-ban feljutottunk az OB I B-be, ahol több mint húsz évig szerepeltünk. Időközben, 2005-ben dr. Becsei Zoltán vette át az elnöki posztot, majd 2008-ban az egyesület vezetését ismét Szécsi Tamás vette át, és egyben szponzorálta. Ekkor lettünk Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub. Mint ismert, 2012-től és napjainkban is Borsos Pál az elnök.

Érdekes és izgalmas időnkét megállni és nosztalgiázni a sportban is.
– Rengeteget lehetne még mesélni a különböző évekről, korszakokról, de most inkább az alapítóknak legyünk hálásak, hogy annak idején megvalósították álmukat, és lehetőséget biztosítottak számunkra, illetve a mai fiataloknak az egyik legtöbb edzést, energiát, fáradságot, intelligenciát igénylő sportág műveléséhez.

A kép nem sokkal az első mérkőzések után készült, amikor még a MÁV SE égisze alatt pólózott a csapat, a legtöbben az alapító tagok közé tartoznak. Állnak, balról: Török Sándor, Balázs Lajos, Rattai József, Szécsi Tamás, Takács István, Ricza Lajos, Szedoglavits István, Bandúr András. Guggolnak: Jancsika Árpád, Szilágyi József, Kakuszi György, Szpevár Attila, Blahut Béla, Várai János, Szeles Imre. Elől: Sallai Zoltán (kapus). A felvételről hiányzó alapítók: dr. Vincze Gábor, dr. Lipták Pál, Pásztor György, Gelegonya József, id. Ricza Lajos, Gácsér József, Benkő László