ímkézett bejegyzés

Húsvéti nosztalgia-mérkőzés az Árpádban

póló nosztalgia444Az elmúlt négy évtized során, amióta ismét életre kelt Békéscsabán a vízilabda, megszámlálhatatlanul sok fiatal ismerkedett meg közelebbről a sportággal. Mára már értelemszerűen akadnak köztük olyanok, akik a hetvenedik életévükhöz közelednek, és sokan, akik negyvenes-ötvenes éveikben járnak. De olyanok is, akik alig vannak túl a húszon, mégis a kényszer úgy hozta, hogy fel kellett hagyniuk az aktív pólós élettel.

Most ez utóbbiaknak „szerveződött” egy nosztalgia-találkozó péntek estére a békéscsabai Árpád fürdőben.

„Sportberkekben közismert, hogy a vízilabdások okos fiúk és lányok — mondja Balázs Lajos, a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub ügyvezető elnöke. — Sajnos, a mi klubunkból is nagyon sokan az érettségi után kénytelenek várost váltani, ha tovább szeretnének tanulni. Kevesen választják a csabai főiskolát, sokan mérnöknek, orvosnak, jogásznak, tanárnak tanulnak, ilyen képzés viszont nincs a megyeszékhelyen. Ezért sokuk elveszik a sportág számára, kevesen tudják más városban folytatni a vízilabdát. Tudjuk, hogy a húsvéti ünnepekre sokan hazatérnek családjukhoz, ezért szerveztünk számukra egy nosztalgia-találkozót.”

Nos, a mai estére a nem is oly régi csapattagok közül huszonhárman tették tiszteletüket az Árpádban. A legfiatalabb még csak közelít a húszadik életévéhez, a legidősebb nem sokkal van túl egyetemi tanulmányain, és a 25. évébe lépett. Két csapatra oszlottak, és egy remek meccset játszottak. Az első két negyed nagyon lendületes játékost hozott, aztán egy kissé elfáradtak, de ekkor is csupa szívvel küzdött valamennyi játékos. Tizennyolc gól esett, és egyenlő arányban osztoztak meg a csapatok rajta, Simon Dani látványos góljával alakult ki a 9—9-es végeredmény.

Nagyszerű hangulatban telt az est, a mérkőzés után még a meleg vízben ücsörögve nosztalgiáztak az egykori játékosok. Sokan beszéltek arról, hogyan képzelik el a jövőt az egyetemi évek után, ám sajnos, kevesen válaszolták azt, hogy hazaköltöznek Békéscsabára. Egy részük az adott egyetemi városban marad, mások több évre vagy végleg nyugat felé veszik az irányt. Akad üde kivétel is: dr. Apáti Péter azon kevesek közé tartozik, aki visszatért a megyeszékhelyre, rezidensként kezdi civil életét, és szóba került, hogy ismét beszáll vízilabdázni.

„Fontosnak tartjuk, hogy sok fiatallal úgy szeretessük meg a sportot, hogy élete végéig kitartson mellette — összegezett Balázs Lajos. — Miként azt is szeretnénk elérni, hogy az aktív játékon túl is kapcsolódjon klubunkhoz mindenki, aki egyszer belekóstolt a vízilabdába. Szeretnénk fenntartani a pólós családjelleget. Ezért is igyekszünk minél több olyan eseményt rendezni, amely szorossá teheti ezt a kapcsolatot egykori játékosainkkal. Élmény volt mindenkinek a tavalyi jubileumi találkozó is, amikor még a Dunántúlra költözöttek közül is sokan visszatértek, ha csak egy napra is nosztalgiázni. Akkor akadt hetvenéves pólósunk is az esten. Máskor a középkorúaknak rendeztünk nosztalgiameccset, most a fiatalabbaknak. Úgy tapasztaltam, a mai rendezvény is bejött, máskor is szeretnénk hasonlót csinálni.”

Címlapképünkön a húszan túliak egy „nosztalgia” csoportja az Árpád fürdő medencéjében sípszóra várva – fotó: Kiss Dani

Eredményes ősz után egy még szebb tavaszban reménykedhetünk

kádár józsef cspÉppen egy esztendővel ezelőtt arról beszélgettünk Kádár József vezetőedzővel, hogy régen látott eredményes őszt tud maga mögött felnőtt OB I B-s csapatunk. Ha lehet, akkor a nyáron ismét jelentősen átformálódó együttes még egy lapáttal rátett, és még eredményesebb őszt zárt a december közepén zárult első felvonás során.

Mint ismert, most nem az első hat között, hanem a dobogón telel csapatunk. Amely erre a bajnokságra is néhány poszton új játékosokat vetett be, miután páran eligazoltak. Kádár József a nyáron még nem volt igazán derülátó, de abban már akkor megegyeztünk, hogy az újjá formálódó gárdát sem kell félteni, nem a kiesés elleni harc lesz a meghatározó a 2015—2016. évi bajnokságban.

Tény, hogy az előző pontvadászat végén már azt kellett figyelnünk, ki marad, és ki igazol el, ki az, aki más gondol további életéről — mondja a vezetőedző. — Hamar kitudódott, hogy házi gólkirályunk, Kiss Gyula jó ajánlatot kapott az éppen az OB I-be feljutó Tatabányától, érthető, hogy szerette volna kipróbálni magát a legjobbak között, így távozott. Miként két további meghatározó vízilabdázónk, a rutinos dr. Szécsi Dávid, valamint Cseh Attila. Ők tulajdonképpen a fővárosban maradtak, eddig is ott éltek, munkájuk oda kötötte őket, viszont jobb ajánlatot kaptak a Nagykanizsától, ezért ők is bejelentették távozásukat. Hármuk kiválása veszélyeztette további pólósok maradását, hiszen úgy is gondolhatták, nagyon meggyengül a Békéscsaba. Ám hála Istennek, maradtak.

Viszont érkeztek a távozók helyére újoncok.

Valóban, sikerült leigazolni néhány egykori, még ma is fiatal tanítványomat Szentesről. Sokat jelentett, hogy az ifjúságiak közül kiöregedő, de a Kurca-parti OB I-es felnőtt csapatban még helyet nem kapó két 19 éves játékos, Bodor Csanádot és a szarvasi származású Tinka Norbertet megnyertük magunknak. Tapasztalt, németországi légióskodással a háta mögött érkezett dr. Makra Zsolt, akinek rutinja sokat jelentett. Ugyancsak érték volt Szabó I. Levente ebben a fél évben, akit több poszton is bevethettem.

A távozók és érkezők egyenlege nagyjából egyenlő. Mégis, mitől jobb az idei együttes?

Alapvetően a csapategységben. A póló is hierarchikus játék. Ha ez kialakul egy csapaton belül, mindenki tudja, hogy a helye a gárdán belül, az nagy lehetőséget rejt magában. Márpedig az idei együttesben ez sokkal jobban felfedezhető. Ráadásul ezek a játékosok sokkal jobban tudnak küzdeni egymásért is, mint a korábban. Márpedig ezzel az állománnyal nagyot léptünk előre, és a várakozás fölött teljesítettünk, amit alátámaszt, hogy a bronzos helyről várjuk a tavaszi folytatást.

Mennyiben befolyásolta az eredményességet a többi csapatban lezajlott mozgás?

Sok csapat erősödött a csoportunkban, talán azokról tudtunk kevesebbet, amelyek az előző bajnokságban a másik csoportban küzdöttek. De hamar felmértük és megismertük őket, ez is sokat jelentett a sikerhez vezető úton.

Mit hozhat a február közepén kezdődő folytatás?

Az alapszakasz hátralévő részében nehéz lenne már buknunk, vagyis mindenképpen a négy közé várom magunkat. Ami ugye egyben azt is jelenti, hogy a rájátszásban a másik csoport első négy helyezettjével kell majd felvenni a küzdelmet. Folytatva a gondolatsort, a húsztagú OB I B-ben a nyolc között kezdhetjük a rájátszást. Tavaly a nyolcadik helyen kötöttünk ki a végelszámoláskor, szerintem most még ennél előrébb is végezhetünk.

Mi kell ehhez?

Megmaradjon meg a kiemelkedő csapategység, és továbbra se veszítse el a fejét vészhelyzetben egyetlen játékos sem. Az első körben többször is volt arra példa, hogy az utolsó pillanatban győzünk, máskor pedig fordítottunk nagy hátrányból is.

És taktikai téren?

Ellenünk az ellenfelek rendre zónáznak, hiszen kitűnő centereink vannak Józsa Tibor és Rácz Norbert személyében. Őket próbálják semlegesíteni. Ám ilyenkor az átlövők jól veszik át a főszerepet. Védekezésünkben meghatározó Németh Dániel, aki szerintem a mezőny legjobb álló bekkje. Mi ezért jobbára szoros emberfogásos játékot játszunk, ezért az ellenfél ritkán jut lövéshez. Ezeket az erényeket folytatva, továbbra is sikeres lehet a csapat.

Címlapképünkön Kádár József (sárga trikóban) taktikai utasítást ad játékosainak

Nincsen öreg játékos, csak örökifjú pólós

póló örökfijakMintegy 90 évvel ezelőtt építették meg a békéscsabai Árpád fürdőt, és már a ’30-as években jegyezték a vízilabdát a városban. Egészen az ’50-es évekig élt a sportág, amely aztán mély álomba szenderült. Egészen 1975-ig, amikor néhány lelkes amatőr ismét életre keltette. Többször is írunk arról, hogy idén ünnepli újjá alakulásának negyvenedik évfordulóját a békéscsabai vízilabda.

A júniusi jubileumi ünnepségen Balázs Lajos, a klub ügyvezető elnöke, a negyven évvel ezelőtti csapat egyik játékosa ki is emelte: „Ennek az uszodai közösségnek egyik lényege, hogy tizenéves kissrácként bekerül a klubba az apró pólós, aki aztán, ha kell, ötven évesen is ott él a csabai vízilabdázók között.”

Ennek Balázs Lajos is egyik élő tanúja, ugyanis fiatalként, még a ’70-es években csatlakozott a Csabai Csirkefogók VK jogelődjéhez, hosszú évtizedeken át tagja volt a mindenkori csapatnak, még ötvenhez közel is aktívan játszott, ma pedig egyike azoknak, akik vezetőként életben tartják a csabai pólót.

De nemcsak ő tartozik a nagy öregek közé. A teljesség igénye nélkül: dr. Szlávik Győző, id. Lukácsi Sándor, Puha Zoltán, Dávid, Levente, Laczó György, Laczó Péter, Csendes Csaba, Gyebnár György, Román György, dr. Szeberényi Zsolt, Sipaki Zoltán, Borsos Pál — mind, mind több mint húsz évet töltött el játékkal. Mi több, ma is aktív tagjai az OB II-es csapatnak.

S éppen ez a lényeg. Ezek a nagy öregek fiatalként megszerették a vizet, az uszodát, az úszást és labdát, azóta el sem lehet zavarni őket eme nedves közeg közeléből. Az imént név szerint említettek között lámpással kell keresni olyat, aki negyven éven aluli. Egyszer jött a „szerelem”, és erre még véletlenül sem mondható, hogy múlandó.

És arról se feledkezzünk meg, egykoron ezek a csabai fiatalemberek harcolták ki a jogot arra, hogy a viharsarki vízilabda felemelkedhessen az OB I B-s szintig, ahol ma is megtalálható.

Tisztelet övezi őket, hiszen családapaként, minden napi munkájuk mellett is rendszeresen szakítanak időt ma is az edzésekre, a mérkőzésekre. A 2014—2015. évi bajnokságot is becsületesen végig küzdötték, igazi amatőrként számtalan mérkőzést játszottak, és a rájátszásban már csupa sikerélmény kísérte meccseiket, hiszen mind a négy mérkőzésüket megnyerték. Immár második felnőtt csapatként az OB II-ben.

Bár egy évvel mindenki idősebb lett a csapatból, ám alighanem valamennyi nagy öreg, pontosabban örök ifjú pólósunk ott lesz a következő szezonban is a vízben az OB II-es bajnokságban.

Címlapképünkön Laczó György kapus, fehér sapkában dr. Szlávik Győző (4), idősebb Lukácsi Sándor (2)

Széles utánpótlás bázis a szűk vízfelületen

póló up értékelőA júniusi évzárón elhangzott: soha ennyi utánpótlás csapatot nem nevezett a klub a különböző bajnokságokba, mint a 2014—2015. évi pontvadászatba. Szám szerint a két felnőtt együttesen kívül kilenc fiatalokból álló gárdánk gyűjtögette a pontokat hétről hétre.

Nem csak több csapatot indítottunk a bajnokságokban, hanem eredményesebb esztendőt zártak utánpótlás együtteseink — összegzett elöljáróban Kádár József vezetőedző. — Vagyis szélesedett a bázisunk, az más kérdés, hogy változatlanul szűk vízfelületen és edzésidőben kellett megoldanunk a tréningeket. Ennek ellenére több egységünk is neves klubok utánpótlás csapatát megelőzte a tabellán.

Nézzük sorjában. Mindenképpen az élre kívánkozik az országos bajnokságban szereplő serdülő és gyermek korosztályos csapat eredménye.

Mindkét együttesünk a Keleti csoportba kapott besorolást, ami a hazai utánpótlás-bajnokságok második vonalának számítanak. Mindkét alakulatunkról elmondható, hogy a korábbi évekhez hasonlóan ötven százalék fölötti teljesítménnyel zárták az esztendőt. Csabai Zoltán vezette serdülőink az ötödik helyen zárták a szezont, az általam irányított gyermek korcsoportosok a hatodikon. Olyan erős csapatokkal is meg kellett küzdenünk, amelyek nagy hagyománnyal rendelkeznek és intenzíven készítik fel ezeket a korosztályokat a majdani felnőtt együtteseik játékosainak pótlására. És itt még egy érdekességet megemlítenék: míg a konkurencia a környező települések „fölösleges” játékosaiból válogathat és igazol, addig tőlünk eláramlás zajlik. Hogy példával éljek: a Cegléd az OB I-es háttérrel rendelkező Szolnokról erősít, a Csongrád az ugyancsak OB I-es hátterű Szentesről. Tőlünk pedig a Szeged, a Szolnok, és a fővárosi együttesek viszik el a tehetségeket.

Akkor itt álljunk is meg néhány gondolat erejéig. Az elmúlt években Békéscsabáról elkerült az 1997-ben született kapus, Molnár Ádám, valamint Hegedüs Imre és Csaszni Máté. Az 1998-ban született Csökmei Richárd Szegeden folytatja, az 1999-ben született Hajdu Attilát éppen most viszi el a Vasas. Két 14 éves, a 2001-ben született Szabó Simeon (Szeged) és Krizsán György (Budapest) ugyancsak most van távozóban. Valamennyien korosztályuk meghatározó játékosai voltak.

Ilyenkor az egyik szemem sír, a másik nevet. Büszkeség tölt el, mert a jó munka tükörképe, hogy kapósak fiataljaink. Ugyanakkor nem örülök annak, hogy a hosszú évek alatt kinevelt pólósaink elmennek más klubokba, ami által gyengülünk, és kezdhetjük csapatainkat újra építeni. Hozzá kell tennem, hogy éppen ezért nem tudtunk ifjúsági gárdát indítani az országos bajnokságba. Sőt, az is az igazsághoz tartozik, hogy minden távozónk más-más indokkal kerül el Békéscsabáról. Van, akinek egész egyszerűen a családja költözik más vidékre, és természetes, hogy gyermekeik velük tartanak. Más esetben a legtehetségesebbeket elszipkázzák neves klubok, de akad olyan is, ahol a szülők gondolják úgy, másutt esetleg jobban fejlődhetnek gyerekeik.

Az imént szóba került az ifjúsági korosztály, amely ha az országos bajnokságban nem is indult, a vidékbajnokságban szerepelt.

Kevés ifista játékossal rendelkezünk. Egyrészt a már említett eligazolások miatt, másrészt többen befejezik a pólót, mire ebbe a korosztályba kerülnek. Van, aki a tanulás miatt, van, aki más sportágat választ, vagy végleg felhagy a sportolással. Nem könnyű megtartani a mai húszhoz közeledő srácokat a vízilabdának, és ez így van más sportágban is. A mi csapatunk is néhány ifistából és sok-sok serdülő korosztályú játékosból állt. Így aztán ez utóbbi korcsoportot alkotó fiatalok több bajnokságban is jeleskedhettek, az ifi mellett a serdülő országos, valamint a serdülő vidékbajnokságban. Ami végül is nem rossz, hiszen a sok éles mérkőzés hozza ki belőlük igazán a tudást, és ez adja a legjobb fejlődést.

Nézzük az alacsonyabb korcsoportokat.

A gyermek I. korcsoportosok esetében hasonló a kép, mint a serdülőknél: két fronton is eredményesen helyt álltak az idei szezonban. A III. és IV. korcsoport fiataljai igazán dicsérhetők. Az előbbiek, a 2002-ben születettek a nemzetközi vidékbajnokságban a harmadik helyen zártak. Amire pedig külön is büszkék lehetünk: a IV. korcsoportban három együttest is neveztünk. Közülük a legeredményesebb Ajtai Miklós gárdája volt, amely a Zöld, azaz erősebb csoportban több szoros meccs után a negyedik helyen zárt. A fiókcsapatunk, a Gyulai VK a Kék csoportban csipegetett el pontokat, a Csabai Csirkefogók VK II. pedig azért érdemel dicséretet, mert itt már inkább a 2004-2005-ben születettek játszottak. Mégpedig azzal a céllal, hogy minél előbb megismerjék a mérkőzések légkörét, még ha egy-két évvel idősebbek között is játszanak. Így aztán ez a legnépesebb csoportunk, hiszen itt több mint negyven gyerek kapott rendszeres játéklehetőséget.

Mit hozhat a jövő?

Most kezdjük visszafelé! A legfiatalabbak koruknál fogva maradnak ugyanebben a korcsoportban. Néhány gyulaival kiegészülve már egyéves tapasztalatuk lesz az új szezonban, ezért mindenképpen további előrelépést várok tőlük. A gyermek IV. korcsoportosokon kívül a további gyerek korosztály is átrendeződik, hasonló évet várok tőlük az ősszel kezdődő új vidékbajnokságban. Ami az országos bajnokságokat illeti, miután néhányan eligazoltak, kisebb az esély az előrelépésre, ám akadnak még jócskán tehetségek, akik több játéklehetőséget kapnak, ami jól szolgálhatja az egyéni fejlődésüket is. Jövőre viszont szeretnénk az országos ifjúsági bajnokságba is csapatot nevezni.

Az imént arról esett szó, hogy nincs megfelelő mennyiségű és tudású játékos.

Tény, tőlünk inkább „elcsennek” ifjú pólósokat, ám nekünk is van merítési lehetőségünk. Tavaly már öt nagyváradi fiatalt leigazoltunk, akik azóta „öregedtek”, és további romániai magyar anyanyelvű játékosok érkezhetnek hozzánk a nyár folyamán. Akik értelemszerűen nemcsak itt sportolnának, hanem Magyarországon folytatnák tanulmányaikat is.

Sokszor szóba kerülnek a tárgyi feltételek, amelyek nem változtak Békéscsabán több mint negyven éve. Legalábbis a vízfelületet tekintve.

Az imént már érintettük ezt a hátrányt. Nagyon jó lenne, ha épülne még egy medence az Árpád fürdőben, amely kiszolgálná a sportot. Szükségünk lenne arra, hogy időben és területben egyaránt szétválasszuk a korosztályokat az edzéseken, mert úgy nagyon nehéz felkészíteni a több mint tíz csapatunkat, hogy együtt edz a felnőtt játékos a tízéves gyerekkel.

A Békéscsabáról indult „Kispaszi” immár osztrák bajnok

kispaszi2Az idén 33 esztendős Pásztor Szabolcs büszkén állítja magáról: „Mondhatni, a csabai strandon születtem. Kétévesen édesapám egy nyári napon bevágott az uszodába, a mélyvízbe, hát itt kezdődött az én vízilabdás karrierem.”

Szabolcs édesapját sokan ismerték, hiszen a néhai Pásztor György egykori úszó, vízilabdázó, teniszező, síelő, futó, egyszóval sokoldalú sportember volt, no meg a Csabai Csirkefogók VK jogelődjének egyik alapító tagja. Általa került „Kispaszi” is sportok világába. Ha ez kevés lenne az apa bemutatására, lehet, még többen felismerik arról, hogy a téli, békéscsabai Szilveszteri futógálán rendszeresen egy úszónadrágban és mezítláb futotta végig a több kilométeres távot jégen, hóban, fagyban. Mi több, unokatestvére, Pásztor Attila is a vízilabda világában nőtt föl, tagja volt a csabai OB I B-s csapatnak, ma edző egy Budapest környéki településen.

Hogyan kezdődött a vizes karriered?

Sok sportot kipróbáltam kisseb nagyobb sikerekkel, így a foci, a kosárlabda, a tenisz, az úszás voltak a főbb állomások, ez utóbbi által kötöttem ki a vízipólónál. Hatévesen kezdtem el rendszeresen edzésekre járni, az akkori utánpótlás edzőhöz, Behun Lajoshoz. Akkoriban már elég sokan voltunk az edzéseken, heti öt alkalommal edzettünk. Egy elég jó kis csapatot sikerült összehozni, Lajosnak köszönhetjük az alapokat. El is indultunk az országos gyermekbajnokságban, és beutaztuk hazánkat a kis alföldi egyletünkkel. Az akkori csapattársaim között volt ifjabb Ricza Lajos, Laczó Péter, Darida László, és még sokan mások. Voltak nagy zakók, de győzelmeket is bezsebeltünk. A mi korosztályunknak nem volt lehetőségük ilyen nagyfokú támogatásban részesülni, de talán nem is ezért szerettünk a strandra járni, hanem a társaság, a jó környezet, a „tyepla” (melegvíz) és a sport szeretet miatt.

Már tizenévesen a felnőtt csapat háza táján találtad magad.

Tény, 14-15 évesen fölkerültünk egy páran a felnőtt csapatba, és elvittek minket is a meccsekre. Sokat tanulhattunk az idősebbektől mind technikában, mind csibészségben. Itt már Szlávik doktor volt az edzőm, akkoriban mindenki jó kondiban volt az ő sajátos edzésmódszere miatt. A sok futás a Veszely csárdáig és vissza, a pólóban úszás, és sorolhatnám, mi minden miatt. Soha sem voltunk betegek, pedig Csabán hóban-fagyban, vagy negyven fokban edzettünk a hideg vízben. És ami ugyancsak fontos: az én korosztályomból minden csapattársamból igazán rendes ember lett.

Milyen volt a felnőtt csapattal együtt élni?

Ebben az időben került fel a Békéscsaba az OB I B-be, tehát már három csapatunk volt az OB II-esekkel és az utánpótlással együtt. Minket kezdetben inkább az OB II-es csapatban játszattak, mert a nagy csapatnak elég jó volt az akkori, csak helyiekből álló játékosállománya, mint például a már említett játékos edző, dr. Szlávik Győző, Lukácsi Sanyi, Dávid Lecsó, Máté Attila, Czirok Sanyi, Latorcai Balázs, sőt még az unokabátyám, Pásztor Attila is itt kapott helyet. A mi csapatunkban, a „második együttesben” az akkori nagy öregek, Szilvási Attila, Gyebnár Gyuri, Csabai Zoli, Jámbor Ákos, Szilágyi Józsi, és sorolhatnám, ki mindenki kapott helyet, köztük edződtünk.

Mígnem egy jókora kerülővel eljutottál Ausztriába. Mindez hogyan történt?

A Keriben voltam diák, felszolgáló szakmunkásnak készültem Darida Laci csapattársammal és barátommal együtt. Mint szakmunkás az akkor működő Magyar Királyban voltam három évig tanuló, az iskola végeztével, egy bringával és kétezer forinttal a zsebembe, felültem egy vonatra, irány a Balaton. Itt kezdtem valóban a szakmában dolgozni, összesen hét szezont húztam le, napi 12-14 óra munkával. Majd Csabán is dolgoztam pár évet, a legutolsó munkahelyem 2002-ben volt a Színész Klubban volt. Mígnem egy volt balatoni kollegám felhívott, hogy lenne egy munkalehetőség Ausztriában, helyette, mert ő eltörte a lábát síelés közben. Mivel már régen kacérkodtam a gondolattal, hogy a „szomszédban” folytassam, kaptam az alkalmon, és igent mondtam. Sajnos, már akkor látszódott, hogy az én szakmámmal menni kell Magyarországról, ha előrébb szeretnék lépni. Hát így kerültem a „sógorokhoz”, és kezdtem el dolgozni Vorarlbergben, egy hotelben, ami egy kitűnő síelő bázis.

Könnyen beilleszkedtél?

Az első két hét elég nehéz volt idegen környezetben. Egy keveset tanultam németül a suliban, meg ami a Balcsin ragadt rám, de ott ez nem soknak számított. Egyedül voltam magyar, így hát nem maradt más, meg kellett tanulni a nyelvet. Sok horvát és szerb kollegám volt, de emellett egy pár német és osztrák is. Az egyik német sráccal jó barátságba kerültem, tőle nagyon sokat tanulhattam. Sokat síeltünk, jöttünk-mentünk szabadidőnkben. A hotelben két évet dolgoztam, aztán Dél-Tirolba, Olaszország felé vettem az irányt. Itt is egy évet dolgoztam, majd jött egy lehetőség, Felső-Ausztriába kerestek pincért, én meg rábólintottam. Itt dolgoztam három évet, ez már nem szezonális munka volt, így megkaptam a szabad munkavállalási engedélyt, vagyis ettől kezdve már szabadon vállalhattam munkát egész Ausztriában. Így kerültem a mostani lakhelyemre, Mühlbach am Hochkönigbe, a salzburgi tartományba. Egy pizzériában dolgoztam négy évet és eközben ismertem meg a barátnőmet, aki ma már az élettársam, s aki egyébként a faluból származik. Négy éve vagyunk együtt, és mivel engem a faluban mindenki ismer a munkám révén, sokszor mondja: „Te több embert ismersz, mint én!”

Ezek szerint „elosztrákosodtál”?

Mivel osztrák családba kerültem, eleinte nehéz volt elfogadtatni magam, mert külföldi vagyok, de a párom foggal-körömmel kitartott mellettem, és most már harmonikus életünk van a szülői házban, ahol van egy kis lakrészünk. A párom Salzburg mellett dolgozik fodrászként, de már német területen, hét kilométerre a határtól, Freilassingban. Ezért én is Salzburgba váltottam, és találtam egy új munkahelyet, ahol azóta dolgozom. Ez egy hatalmas sörház, saját márkájú sörrel és sörkerttel. Sikerült elérnem, hogy műszakvezető főpincér legyek, ami elég nagy felelősség, de szeretem csinálni. Ahol a párom dolgozik, van egy kis albérletünk. Amikor szabadok vagyunk, irány a szülői falu.

A vízilabda azért megmaradt, és nemcsak szerelemnek.

Sajnos nem a legnépszerűbb sportág Ausztriában, kevés hír jut el ide a póló világából, hiszen itt első a foci és a sí. De azért mindig, mindent figyelemmel kísérek a vízilabdáról, az otthoniról különösen. Meg hát az unokabátyám, Pásztor Attila, aki saját erőből hozott létre egy csapatot Veresegyházon, nála játszhattam párszor, amikor látogatóban jártunk náluk. De mint tudjuk, ezt a sportot rendszeres edzés nélkül űzni elég nehéz. Szerintem Attilát is édesapám „fertőzte” meg a sport szeretetével, tőle tanulhatott meg síelni a maga sajátos módján, meg hát a vízipóló és a víz szeretetét is neki köszönhetjük. Az évek teltek külhonban, de a barátok, a régi csapattársak még mindig megmaradtak. Ezért sokat járunk Gyebnár Gyurival, Lukácsi Sanyival nagy vízilabda eseményekre Európa- és világbajnokságokra, immár nézőként. Vagy, ha a klasszikus évadzáró van Békéscsabán, amit egy dánfoki buli követ, minden évben mindig kapok üzenetet, hogy visszavárnak.

A gyakorlatban is megmaradtál a pólónál, nemcsak nézőként követed az eseményeket Ausztriában.

Egyszer bejött egy pár srác a munkahelyemre sörözni, az egyik magyar volt. Szóba került a vízilabda, meg az, hogy itt Salzburgban is van csapat. Nagyon megörültem neki, annál is inkább, mert csábítottak: ha van kedvem, menjek le edzésre, szívesen látnak. Így is lett. Bár ekkor már régóta nem játszottam, nem edzettem, mégis az alapok megvoltak, amit belém sulykoltak mestereim. Így hát elkezdtem újra művelni a gyakorlatban is a sportágat. Eleinte persze meghaltam a vízben a kondíció hiánya miatt. Az osztrák bajnokságban két osztály létezik: a Bundesliga és a Regionalliga. Értelemszerűen az első az erősebb. Több városnak van csapata, így Linznek, Innsbrucknak, Salzburgnak, Graznak, Bécsnek, Tirolnak. A Salzburg a második helyen volt, amikor elkezdtem náluk az edzéseket. De a cél a bajnoki cím volt a nagy riválisokkal, a Tirollal és a Grazcal szemben.

Milyenen a lehetőségek, a körülmények?

A csapatnak osztrák edzője van Stickler Christian személyében, ő ugyanúgy, mint nálunk Szlávik Győző, játékos edző is volt sokáig, és 2003-ban bajnok lett a Salzburggal. Jelenleg csak a partról irányít, bár az edzéseken velünk úszik és edz. Mint minden csapatnak, nekünk is sok légiósunk van. Nálunk például velem együtt négy magyar játékos található: Gyurovát, a Honvédból, Jaksa Szentesről, Makray a BVSC-ből érkezett. Mindegyik huszonéves remek játékos, a többi játékos osztrák, vagy már itt született, de „jugoszláv” származású. Én a magam 33 évével öregnek számítok. Heti három alkalommal edzünk, télen egy, csak sportolóknak épített központban, nyáron pedig egy nagy szabad strandon. Nagy a szigor, edzőnk megköveteli a fegyelmet, ügyel arra, hogy a csapatszellem és összetartás maximális legyen. Egy pár játékos pénzbeli támogatásban is részesül, de nem sokban, 5-7 száz eurót kapnak havonta. Emellett tanulniuk kell a nyelvet és dolgozniuk is. Munkakeresésben is segít a klub. Amúgy szponzori pénzekből és egy kevés városi támogatásból tartja fenn magát a vízilabda városunkban.

Milyen a csapat?

A legkiemelkedőbb játékosunk Gyurovát Tamás, egyedüli balkezes játékos az egész osztrák bajnokságban. De szerepet kap öt játékosunk az osztrák válogatottban is. Júniusban volt a bajnokság döntője, a Graz csapatával kerültünk össze, és nagy csatában döntetlen lett az eredmény, majd, ötméteresekkel nyertünk. Kemény meccs volt. Így a Salzburg nyolc év után újra bajnok lett. Én inkább a jobb szélen, vagy az irányító posztján játszom, de itt Ausztriában bekkelni is szoktam.

Mik a jövőbeli terveitek?

Természetesen a bajnoki cím megvédése és a Bajnokok Ligájában való indulás. Minden évben csinálunk egy négynapos edzőtábort, az elmúlt évben Szentesen voltunk, idén Martfűre megyünk. Az edzőnk is úgy gondolja, hogy nálunk van a vízilabda fellegvára, és itt vannak a legjobb feltételek, uszodák az edzésekre. A magánéletben a legfontosabbnak tartom a családot és a vízilabdát továbbra is. Édesanyám is elköltözött Békéscsabáról, Fertőszentmiklóson van egy házunk. De bármi történik, a csabai uszodába mindig jó haza jönni, még a párom is azt mondja, hogy ez a legjobb strand, amit eddig látott.

A képen „Kispaszi” a szeretett póló labdával