Erőn felüli teljesítménnyel ismét a felsőházban zárt csapatunk – évértékelő dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzővel

Négy-öt esztendővel ezelőtt még a kiesés elkerüléséért harcolt felnőtt csapatunk az OB I B-s bajnokságban, a 2015-16. éviben a Kádár József vezette alakulat az ötödik, egy évvel ezelőtt a negyedik helyre futott be. Tavaly nyáron vette át a vezetőedzői szerepkört dr. Szilágyi Kristóf, akivel a gárda ismét a felsőházba került, és végül a húszcsapatos második vonalban a nyolcadik helyen zárta a bajnoki évet. A 2017-18. évi eredményekről, gondokról, sikerekről és a megannyi változásról beszélgettünk az egy esztendeje regnáló, a fővárosból érkező vezetőedzővel.

Mennyiben változott a korábbi évhez viszonyítva a csapat? Kik voltak az érkezők, illetve a távozók a szezonkezdet előtt?
A játékoskeret összetétele jelentősen kicserélődött tavaly nyáron, nagy volt a jövés-menés, de a csapat szerkezetét tekintve a változás minimális volt. Lényegi változás csak kapusposzton volt valójában: az OSC visszarendelte Szentesi Mátét, de a vezetőség hathatós közreműködésével azonban sikerült meggyőznünk a rutinos Ormai Zoltánt, hogy vállalja be a szezont. Nélküle nem is tudom, hol végeztünk volna… Jelentős változások valójában a szezon kezdetét követően jelentkeztek. Gondolok itt az egészségügyi probléma miatt dr. Makra Zsolt kiválására, Flajsmann Dávid és Szabó Zsombor átmeneti, illetve végleges felfüggesztésére a szövetség adminisztrációs hibája okán. A szezon fele után pedig Tinka Norbert távozott, aki Svájcban vállalt munkát és ott folytatta sportolói pályafutását. Fel kellett dolgozni a hiányukat, illetve ennek megfelelően picit módosítani a szerkezeten is, ez pedig kevés közös edzéssel nem volt egyszerű feladat.

A bajnoki rajt előtt milyen elvárásokat fogalmazott meg az elnökség a gárda felé?
A vezetőség egyetlen elvárása az volt, hogy amennyiben lehetséges jussunk be a felsőházi rájátszásba. Ezt a célt március 17-én, három fordulóval az alapszakasz vége előtt az egyértelműen nehezebb csoportból sikerült teljesítenünk.

Milyen tényezők hátráltatták a csapat munkáját?
Ezekre akár egy külön írást is lehetne szentelni. A szezon során volt krónikus betegség, kisebb sérülés, munkahelyi elfoglaltság, szövetségi adminisztrációs hiba, ballagás, esküvő, és sorolhatnám. Ezek olyan körülmények, amelyekhez menet közben alkalmazkodtunk ugyan, de nagyon sok energiát és figyelmet emésztett föl. Személy szerint egy idő után már nem foglalkoztam a problémákkal, mindig csak a gyors megoldásukon törtem a fejem. De ha nagy általánosságban kell a hátráltató tényezőkről beszélnünk, akkor mindenképp meg kell említeni a rengeteg utazást, és itt nem csak az idegenbeli meccsekre gondolok. Ismert, hogy a csapatunk az idei szezonban gyakorlatilag négy városból verbuválódott, a csabaiakon kívül szentesek, szegediek és csongrádiak kaptak szerepet, ez pedig azt eredményezte, hogy nekünk már egy közös edzésre vagy edzőmeccsre is utaznunk kellett. Már az OB I B-ben sincs még egy olyan klub, amelyik ilyen hendikeppel menne neki a bajnokságnak.

Volt-e olyan terület, amiben előrelépett az együttes?
Korábban ellenfélként ismertem a békéscsabai alakulatot. Egy kellemetlen stílusú, erős, de ugyanakkor hullámzó teljesítményű csapatnak tartottam. Úgy gondolom, hogy az idei alapszakasz során megvolt a kellő stabilitás és kiszámítható, tervezhető volt a forma is. Ennek is köszönhető, hogy már három fordulóval az alapszakasz vége előtt sikerült biztosítani a helyünket a felsőházban. Jelentős eredménynek tartom továbbá, hogy nem szenvedtünk vereséget nálunk gyengébb együttestől, és emellé hoztunk pár extra pontot is. Továbbá úgy gondolom, hogy a taktikai repertoárunkat is sikerült bővítenünk, színesítenünk.

Kik voltak a húzóemberek idén, és miért dicsérhetők?
Nem szeretem azt a közhelyet, hogy „nem szeretnék kiemelni senkit”… A filozófiám az, hogy egy csapat olyan egyénekből áll, akik közös célokért küzdenek hétről-hétre a szezon során, de hol az egyiküknek, hol pedig a másiknak megy jobban, és ettől lesz kerek egész. Viszont minden csapatsportágban vannak olyanok, akik a hétköznapokon többet tesznek hozzá az egészhez, és hosszabb időszakok után igenis meg kell őket említeni külön is. Nem mellékesen pedig mindenki, aki kilátogat a meccsekre, az megtapasztalja, hogy ki, hogyan teljesít és megfogalmaz véleményt is a játékosokkal kapcsolatban. Az idei szezon után Ormai Zoltán kapusunkat, a csapatkapitányunkat, Németh Dánielt, valamint az OB I B gólkirályi címét elnyerő Szabó Zoltán hozzáállását és játékát mindenképp ki kell emelnünk. Mindegyikről elmondható, hogy mind a parton, mind pedig a vízben igazi vezérei voltak a csapatnak. Az ő játékuk és hatékonyságuk nagyban befolyásolta az aznapi formát és eredményességet. Több esetben is előfordult, hogy a csapat érdekét a személyes, a tanulmányi vagy az egyébként fontos munkahelyi elfoglaltságaik elé helyezték. Emellett pedig nem lehet elmenni szó nélkül.

Sikerült-e fiatalokat beépíteni, kiket, és mennyire vagy elégedett teljesítményükkel, fejlődésükkel?
Mivel keveset tudtunk, tudunk együtt készülni, ezért a fiatalok beépítésére és az idősebb játékosok általi megismerésükre minimális lehetőségünk volt. Talán ezen a területen van a legnagyobb hiányérzetem. A fiatalok közül egyedül Tifrea Ovidiu volt az, akire bármikor lehetett számítani, és érdemben hozzá is tudott tenni a csapat teljesítményéhez. De félreértés ne essék, a többiekkel sem vagyok elégedetlen, csak tudom azt, hogy ebben a korban nem könnyű egyik pillanatról a másikra bekerülni egy felnőtt közegbe sem fizikálisan, sem pedig mentálisan. Az esetlegesen felmerülő kommunikációs nehézségekről és gátakról nem is beszélve. Ehhez hozzájön még az is, hogy az OB I B mezőnye évről évre egyre erősebb és az első tíz-tizenkét csapat pedig már egy más kávéház, ahol jobban kiütközik a tudásbéli és fizikai különbség az ifjúsági és a felnőtt kor között.

Melyik mérkőzést tartod a legértékesebbnek, a legjobbnak, és melyik az, amelyet gyorsan el kell felejteni? (és miért?)
Játszottunk 26 mérkőzést és ezek közül sok találkozónak hasonló volt a forgatókönyve. Ha érzelmileg nézem, akkor az egriek elleni hazai fordítást (10—9), és a Debrecen elleni heroikus küzdelmet (14—13) tudnám kiemelni. Ezeken a mérkőzéseken nagyon együtt volt a csapat és több egyéni sport és emberi teljesítmény is volt, amelyek miatt megtisztelő volt a partról irányítani a csapatot. De ha edzői szemmel nézem, akkor az angyalföldiek, vagy a Dunakanyar Waterpolo Szentendre elleni meccsek legalább olyan értékesek, mert ezeken a találkozókon mi számítottunk esélyesnek és végig nagyon fegyelmezetten, a mérkőzést minden szegmensét kontrollálva nyertük meg ezeket a találkozókat, ami elől közönségszórakoztató gólokat is eredményezett. Mindenképp ki kell emelnem az utolsó rájátszás meccsünket, amely valójában már tét nélküli volt, viszont egy vereség (ÚVSE) után érkeztünk, 48 órán belül, de a játékosok áterezték a mérkőzés jelentőséget és a szép számú közönségünk előtt győzelemmel zártuk a szezont egy erős ellenféllel szemben. Úgy gondolom, hogy a „gyorsan felejtsük el” kategóriába kevés mérkőzést kell raknunk, inkább azt mondanám, hogy tanulságosak voltak. Ide tartozik az őszi Ybl Waterpolo Club elleni utolsó másfél negyed, a hazai Vasas meccs első félideje, a Nagykanizsa elleni hazai play-off meccs (bár ott rendkívül rövid volt a kispadunk) és az utolsó előtti fordulóbeli Újpest elleni derbi, ahol kvázi az egész meccsen nem találtuk a mérkőzés fonalát. De ezek a találkozók, illetve szakaszok is ugyanúgy hozzátartoznak egy csapat életéhez és teljesítményéhez, mint a nagy győzelmek.

Összességében mennyire vagy elégedett az évi teljesítménnyel és helyezéssel?
Ha az egész bajnokságot, az erőviszonyokat, a klubok lehetőségeit és a minket ért „csapásokat” nézem, akkor azt mondom, hogy ez a realitás, sőt összességében erőn felül teljesített a csapat. Minden mérkőzésből próbáltuk kihozni a legtöbbet. Ez nem jelenti azt, hogy néhány meccs kapcsán ne lenne hiányérzetem. Meggyőződésem, hogy a felsőházi rájátszás jó néhány mérkőzésén, a három egygólos vereség esetén mindenképp, magunkat vertük meg, még ha előzetesen esélyesebb is volt az ellenfél. A becsúszó technikai és taktikai hibák okaival mindenki tisztában van: kevesebb edzéslehetőség, a taktikai válaszreakciók beszűkült lehetősége, valamint a szűk merítési lehetőég. Ezek a vereségek azt mutatták meg, hogy a csapatot rutinos, jó képességű játékosok alkotják, illetve hogy csapatszinten igen közel vagyunk az élmezőnyhöz, és nem kéne sok, hogy előrébb tudjunk lépni.

Most is nagy változás előtt áll a csapat, sokan leállnak, távoznak. Kik, miért, hová?
Azt már az alapszakasz vége óta tudjuk, hogy ez a gárda ilyen összetételben nem fog többet együtt játszani. Jelen állás szerint Németh Dánial, Rácz Norbert, Józsa Tibor, Major Levente és Mucsi Zsolt családi és munkahelyi okok miatt felhagy a napi szintű vízilabdával. Tifrea Ovidiu pedig a tanulmányai végeztével hazatér Nagyváradra. Ez azt jelenti, hogy teljesen új csapatot kell építenünk, ami nehéz, de egyben izgalmas és szép feladat is. De bízunk benne, hogy a fenti névsorból nem mindenkinek végleges a döntése és sikerül meggyőzni őket, hogy játszanak még, mert nagy értékei a csabai vízilabdának.

Körvonaladózik már egy új gárda felépítése? Kik érkezhetnek, illetve van-e lehetőség további fiatalok beépítésére az OB I B-s csapatba?
A jövő évi keret kialakítása még jelenleg is tart, a háttérben napi szintű egyeztetések folynak a jelenlegi játékosokkal és más kiszemeltekkel. Nem titok, hogy a nagy tradíciókkal bíró Szeged OB I-ből való kiesése sem kedvez nekünk, mert azonos játékos-piacról kezdtek el dolgozni ők is. A vezetőségnek már a tavalyi szezon előtt is az volt az elvárása, hogy bátran adjunk több lehetőséget a fiataloknak. A következő szezonban ez nem csupán lehetőség, hanem cél is lesz, akár az eredményesség rovására is. Ennek megfelelően lehet, hogy a következő szezonban más célokat kell meghatároznunk, de fiatalok érdekében mindenképpen egy hosszú távú, és megtérülő befektetésnek gondoljuk. Ez alapján kezd körvonalazódni egy erősebb, rutinos kezdő csapat, akik mellé bátran becseréljük azon fiatal serdülő és ifjúsági korú játékosainkat, akik a hétköznapi munkájukkal kiérdemlik a lehetőséget a felnőtt csapatban. Terveim szerint a rutin és a fiatalos lendület egészséges keveréke fogja jellemezni a jövő évi csapatot.

A 2017-2018. évi OB I B-s bajnokság felső házának végeredménye: 1. KSI SE 33, 2. Kanizsa VSE, Nagykanizsa 31, 3. ÚVSE 26, 4. Ybl Waterpolo Club, Budapest 24, 5. BVSC-Zugló 16, 6. Debreceni VSE 13, 7. Vasas SC 10, 8. Swietelsky-Békéscsaba 9.

Címlapképünkön csapatunk a rájátszás lezárását követően, a kép bal szélén Csabai Zoltán edző, a jobbon dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző