Még egy hete sem ért véget a 2016—2017. évi OB I B-s férfi vízilabda-bajnokság, ahol csapatunk minden idők legjobb helyezését érte el: alig lemaradva a dobogóról a negyedik helyen zárt az együttes. Mint emlékezetes, az utolsó forduló előtti forgatókönyv szerint akár bajnokok is lehettek volna a Csirkefogók, miként az eredmények alakulásának következtében negyedik is. Ez utóbbi jött be.
Csalódott? — szegeztük a kérdést Kádár József vezetőedzőnek (képünkön), akiről jó ideje tudott, hogy ez volt az utolsó év, amit bevállalt, ugyanis elérve a 65. életévét, úgy döntött, az edzői pályától nyugdíjba vonul.
Egyáltalán nem. Évek óta tapasztalható, hogy nagyon megerősödött és kiegyensúlyozott lett az OB I B mezőnye. Már az alapszakaszban is megtapasztalhattuk, hogy bárki bárkit legyőzhet, miként elég gyakran elő is fordult. Mindez a rájátszásba bejutott nyolc csapat esetébe még hatványozódott is. De onnan is megközelíthetem: már az minden várakozást felülmúlt, hogy bajnoki döntőt játszhattunk idén, és végül minden idők legjobb helyezését érte el a Csirkefogók csapata a hazai második vonalban.
Egyáltalán volt könnyű mérkőzés ebben a bajnokságban?
Az elején kettő, a Szolnok és a Hódmezővásárhely ellen, ám a visszavágókra ez a két csapat is felerősödött, így aztán további húsz nagyon nyílt mérkőzést játszottunk, mire a végére értünk. Az alapszakaszra és a rájátszásra is érvényes, hogy történtek körbeverések. Ebben is érintettek voltunk, azok közül pedig van, aminek örülhettünk, akadt, amely nem a kedvünkre valóan alakult. Ám az jellemző, hogy a legtöbb találkozó nagyon szoros eredménnyel ért véget, sokszor csak egyetlen góllal nyertünk, vagy éppen kikaptunk.
Az előző bajnoksághoz képest nem sokat változott a játékosállomány, ami akár előny is lehetett.
Így van, volt egy mag, amely már jól összeszokott. Hozzájuk mindössze két új szerzemény érkezett, tavaly nyáron Szabó Zoltán, majd a télen Major Levente. Mindkét esetében egy-egy távozó helyére kerestünk játékost, és mindkettőjükre érvényes, hogy hamart beilleszkedtek és fontos pontjai voltak a csapatnak.
Sokfelől érkeztek és sok saját nevelésű is helyet kapott a gárdában. Mi jellemezte ezt a kívülről heterogén társaságot?
Tény, hogy a Dél-Alföldről sok játékost igazoltunk, de valamennyi vízilabdát jól ismertem korábban. nem egy akadt közülük, akinek korábban edzője voltam már. Egy biztos, csupa jó szellemű pólós alkotta a csapatot, komolyan vettek minden összecsapást. Pedig nálunk mindenki amatőr, vagy munka, vagy tanulás mellett vízilabdáznak, és mégis szinte mindenki és mindig a rendelkezésemre állt. Ha mégis akadt hiányzó munkahelyi vagy családi elkötelezettség miatt, hát elég hosszú volt a kispad, volt mindig, aki pótolni tudta az éppen kiesőt.
Öröm, hogy szép számmal akadnak olyan fiatal, saját nevelésű játékosok, akik hamar bemutatkozhattak a felnőttek között is.
Erre jómagam és a klub vezetői is odafigyeltünk. Szeles Ákos itt lett remek felnőtt játékos, bár ő az utolsó fordulókban egyetemi tanulmányai miatt már nehezen tudta összeegyeztetni a tanulást és a sportot. De érvényes ez a 18 éves Zsilák Lászlóra is, aki a legtöbb felnőtt mérkőzésen szóhoz jutott, mi több meghatározó játékossá nőtte ki magát. Az ifjúságiak közül bemutatkozhatott a felnőttek között Péter Szabolcs és Tifrea Ovidiu is, egyikük sem okozott csalódást. A kettős igazolású fiatalok is, ha szükség volt rájuk, a rendelkezésemre álltak, és nemcsak számíthattam rájuk, hanem jó évet zártak ők is. Az idősebb, rutinos játékosok közül büszke lehet Németh Dániel és Józsa Tibor, akik a hátukon vitték a csapatot, és lendületet adtak a többieknek. De inkább úgy kell fogalmaznom: mindenki mindent megtett annak érdekében, hogy minél jobb helyen zárjon az együttes a bajnokságban.
Mindezt hallva, úgy tűnik, nem maradt hiányérzete, még ha egy kis szerencsével, akár bajnok is lehetett volna a csapat.
Nem maradt hiányérzetem, ugyanis azt is figyelembe kell venni, hogy amatőrségünkből fakadóan nem tudtunk úgy készülni, mint például a bajnok Szombathely, ahol heti hat-nyolc edzésen tudnak részt venni a játékosok. Ha mégis megnyertük volna idén a bajnokságot, azt én a világ csodájának nevezném.
Kilenc esztendőt töltött Békéscsabán, ami idő alatt sokat fejlődött a klub. Mire a legbüszkébb a csaknem egy évtizednyi viharsarki munka végén?
Amikor ide kerültem, volt egy felnőtt és két utánpótlásgárda a klubban. Az utóbbi összetétele is nagyon vegyes volt, idős és fiatal együtt játszott. Idén tizenegy bajnokságba neveztünk csapatokat, és idővel az edzői létszám is úgy bővült, ahogy a fiatalok létszáma növekedett. Több mint kétszáz fiatal jár rendszeresen edzésre, és még ott vannak az előkészítősök. Bár a vízfelület kicsi, és még csak nem is növekedett az elmúlt kilenc év alatt, de sikerült minden gyereknek növelni az edzésidőt és számot, no meg az intenzitást is. Összességben büszke vagyok arra, hogy felépítettünk egy rendszert, és ugyancsak büszke vagyok arra, hogy ez jó szellemiséggel párosult. Fölépítettünk egy remek felnőtt csapatot, amely évről éve eredményesebb lett, és minden esztendőben előrébb lépett a tabellán.
