Ajtai Miklós játékosedző, ha nem éppen a medence partjáról dirigált az OB II-es meccseken, akkor éppen gólt lőtt a medencében – fotó: Balázs Lajos
Felnőtt csapatunk 24 éven át a hazai bajnokság második vonalában küzdött hétről hétre, majd miután már nem tudta vállalni a klub az OB I B költségeit, ezért visszalépett, és 2020 óta az OB II-ben szerepel. Az eltelt öt esztendőben váltakozó sikerrel, leginkább az alsóházban zárták a szezonokat, ám sokan állítják, ez nem reális, előrébb lenne a helye a fiatalokkal teletűzdelt gárdának.
A csapat játékosedzője, Ajtai Miklós is így látja, amit azzal erősít meg: – Először induljunk ki abból, hogy az elmúlt fél évszázadban az OB II-es bajnokság is nagyon megerősödött. Az osztályok csoportbeosztása ráadásul nem igazságos. Ezt más klubok is így látják. Az ország délkeleti régiójában van a legtöbb és legerősebb csapat, amelyeket a területi elosztás elve alapján egy kalap alá vettek. Így ebből a csoportból mindig a legnehezebb volt eljutni a felsőházig, ami nekünk mostanában nem sikerült, bár többször is közel jártunk hozzá. Hozzáteszem: nincs rossz csapatunk, de ez elég nagy hátrány például egy gyengébb dunántúli gárdával szemben. Tapasztaltam: azok ugyanis nagyon tartanak attól, ha velünk, vagy valamelyik régiós csapattal kell játszaniuk valamelyik bajnoki fordulóban.
Az idén 28 OB II-es csapatot felvonultató mezőnyben a 22. helyen zárt az alakulat. Elfogadható ez az eredmény?
– Az imént említett okok miatt igen. Ám az utóbbi időszakban felmerült egy igazságosabb „csoport leosztás”, ha az megvalósul, szerintem az első tíz közé is bekerülhetünk.
Úgy legyen, de egyelőre maradjunk a legutolsó szezonnál. Mi volt az elsődleges cél?
– Az év elején mindig átbeszéljük a vezetőséggel a prioritást. Ez pedig nem a helyezés számról szól, hanem a fiatalok minél több szerepeltetéséről. Az a legfontosabb, hogy az ifjúsági és serdülő korú játékosaink megismerjék, milyen a felnőttek között harcolni.
Az pedig más kávéház…
– Tény, a mi hatvan-hetven kilós srácaink olykor mázsánál is súlyosabb egyéniségekkel találkoznak a vízben, akik ráadásul nagyon fineszesek. Ezt kezelniük kell. Erre pedig jó lehetőség, hogy a felnőttek között is minél több szerepet kapnak.
Évről évre egyre kevesebb egykori nagy öreg kap helyet a csapatban, viszont egyre több fiatal.
– Ez a célunk. Hozzáteszem, fiataljaink kimondottan élvezik, sőt, imádják, hogy itt is játszhatnak. Olyannyira, hogy már a forduló előtt több nappal kérdezgetik tőlünk, kik utazhatnak a hétvégén a felnőtt mérkőzésekre?
Mennyire sikerül beépülniük a srácoknak az OB II-es egyletbe?
– Azt kell mondanom, a nagy többségnek simán sikerül. Persze, ehhez kellenek az olyan tapasztalt öreg rókák, mint mi vagyunk, akiknek ráadásul egy része edzőként is dolgozik a klubnál, és éppen ezekkel a fiatalokkal.
Hogyan viszonyulnak az öregek a fiatalokhoz, mondjuk a hétköznapokon vagy akár a meccseken?
– Mondok egy példát. Idén áprilisban húsz kilométer híján négyezer kilométert buszoztunk az idegenbeli találkozókra. Például háromszor keltünk útra Sopronba. Ez a sokórás összezártság is összehozta a társaságot, segített abban, hogy csapatot építsünk. Mindegy volt, hogy ki hány éves, pedig akadtak olyan játékosaink, akik akár az apjuk is lehetett volna fiataljainknak. Nos, ez is segített abban, hogy a vízben is „csapat legyünk”. A medencében mindegy volt, hogy ki lő gólt, vagy ki készíti elő azt. Öreg és fiatal egyaránt minden változatból kivette a részét.
Ezeket az ismérveket felfoghatjuk önbizalom növelő lehetőségeknek is?
– Maximálisan. Ezért van, hogy a nekünk még olykor gyerekeknek tűnő, de felnőttként is viselkedő srácok a mázsás pofonokra is jól tudnak reagálni. Például azzal, hogy egy nagy frász után zokszó nélkül lefordulnak ellenfelükről, és gólt lőnek. De azért hozzáteszem, mi öregek igyekszünk nagyon odafigyelni rájuk, hogy nagyobb bántódás ne érje őket.
Az idei bajnokság végeztével négy 18 esztendős ifista kiöregedett a korosztályából. Mi lesz a sorsuk?
– Közülük hárman, Szanyi Vencel, Hajdu Áron és a kapus Korcsok Péter trefortosok, ezért iskolájukban ötödévesek lesznek. Így mindhárman az ősztől már csak a felnőtt bajnokságban játszhatnak, legalábbis egy évet minimum, mert vélhetően ők is majd tovább akarnak tanulni, ami miatt más városba költözhetnek. Budai Tamás viszont már most szeptembertől Szegeden tanul tovább, neki igyekszünk segíteni, hogy a napfény városának valamelyik csapatában helyet kapjon.
Jávor Péter
