A 2. világháború előtti, CSUE égisze alatt futott csapat vidékbajnoki címet szerzett az OB II-es bajnokságban

Az elmúlt héten jelent meg egy írásunk arról, hogy már 1936-ban létezett, működött a vízilabda sportág Békéscsabán, amit egy régi felvétel alapján állapíthattunk meg. Igaz, ennél többet nem sikerült megtudnunk életükről, mindennapjaikról, eredményeikről. Eddig.

Március 15-ei cikkünkben https://csabapolo.hu/site/bekescsaba-a-vizek-vizessportok-varosa-szaz-eve/ felhívtuk olvasónk figyelmét arra, hogy aki esetleg tud a család, a szomszédság, a rokonság nagy öregjei köréből bárkit is, akinek emlékei vannak, vagy elbeszélésekből hallott az 1936-os évek környéki Árpád fürdőbeli életről, különös tekintettel a vízilabdához kapcsolódó élményeiről, krónikákból, jelezze klubunknak. Nem kellett sokáig várnunk. Ráadásul „belső” körökből indult ki a felfedező „túra”.

Nevezetesen a múlt évszázad ’70-es, ’80-as éveinek egyik vízilabdázójától, Szedoglavits Istvántól. Bár neki sem lehettek közvetlen emlékei a nagyon régmúltról, mivel ő az ’50-es évek szülötte, ám valami derengett neki arról, hogy egy egykori általános iskolás osztálytársának édesapja a régmúltban vízilabdázott. Egy gyors telefon és egyeztetés után máris nekem továbbította a labdát. A „kulcs” Molnár Lajosné, Magdika.

Innen már roppant egyszerűvé vált minden, hiszen Molnár Lajos neve később fogalom lett a fürdővárosban. A remek úszóedző évtizedeken át dolgozott Békéscsabán, majd az utolsó évtizedeket Gyulán, megteremtve a város vizes hírnevét a sportágban. Olyan tanítványok kerültek ki a keze alól, mint a kétszeres olimpikon és hosszútávúszó olimpiai döntős Nagy Sándor, vagy a hazai és nemzetközi vizeken remeklő Faniszló József, a Kassai és Legeza testvérek, Vass Gyula, az újabb generációból Kovács László, a Jeszenszky testvérek, Fábri György és sorolhatnánk.

De vissza a 2010 tavaszán elhunyt Molnár Lajoshoz, illetve a mai is élő 92 esztendős feleségéhez, Magdi nénihez, akit Szedoglavits Pista jóvoltából hamar elértem, és aki nagyon szívesen mesélt a régmúltról. Tehette ezt nemcsak azért, mert ma is frissen emlékszik a régi időkre, hanem azért is, mert egy nagyon nagy archívumot örökölt férje után, amit azóta is gondoz mind a mai napig. Olyannyira, hogy 2012-ben egy könyv is megjelent Életem az úszás címmel Molnár Lajos életéről és munkásságáról, amelyben az egész sporttevékenysége dokumentálva lett. Ebből és Magdika elbeszéléséből sok mindent megtudtunk, már ami a 2. világháború előtti békéscsabai vízilabdát illeti. Olyannyira, hogy a visszaemlékezés mellett újabb archív fotók is előkerültek, és rendelkezésünkre bocsájtotta Magdika.

Mindenekelőtt: a békéscsabai Árpád fürdő 1922-es építésekor három medence állt a nagyérdemű és a sportolók rendelkezésére, amelyek közül hajdanán az egyik mélysége elérte a két métert (első kisképünkön), vagyis alkalmas volt a vízilabdázásra is. Sőt, műugró állvány állt az egyik végén, és műugró élet is zajlott a viharsarki megyeszékhelyen. Így aztán az 1936-os kép (ezt közöltük az előző írásunkban) mellé egy 1940-eset is kaptunk Magdikától. Értékét növeli, hogy ezen már valamennyi játékos név szerint szerepel. A ’36-os és ’40-es képet összehasonlítva is nagy az átfedés, többen akadnak, akik mindkét felvételen szerepelnek.

Az újabb, 1940-ben készült képen (ami nálunk a címlapkép), balról: Institóricz György szakosztály vezető, Sándor László, Varga Mihály, Molnár Lajos, Mórocz Mihály, Bogár Imre, Kiszely András és Róth János. Szerepelt még ebben a csapatban, de nincs a fotón, a szakosztály vezető fia, akinek a keresztneve nem ismert, valamint egy Lipták nevű ifjú pólós.

– Ez a csapat CSUE néven szerepelt, és 1940-ben az OB II-ben országos vidékbajnoki címet nyert – tudtuk meg Magdikától. – Nagyon összetartó társaság volt. A melegebb időszakot leszámítva nehezen találtak edzéslehetőséget, hiszen Békéscsabán nem volt fedett uszoda, és a víz hőmérséklete sem volt elfogadható a nyári hónapokat leszámítva. Ezért sokszor előfordult, hogy vonatra ült a csapat, és Orosházára, illetve Hódmezővásárhelyre jártak át edzeni. A játékosok közül például Róth János egyben a szertáros is volt. Mórocz Mihályról azt tudjuk, hogy „civilként” főkönyvelőként tevékenykedett. Kiszely András később Bécsbe kerül, ott is halt meg, illetve temették el.

– Kiszely András a nagybátyám volt – ezt már a 83 éves Tomka Attilától, a dél-alföldi régió egyik ismert zenekarának, a Sigma együttesnek egykori dobosától tudtuk meg. – Nagybátyám valóban Bécsben hunyt a háború vége felé, amikor behívták katonának. Debrecenben állomásoztak, amikor egy nagy tankcsata alakult ki a város környékén, ő pedig komoly fejsérülést szenvedett. A németek elszállították Bécsbe, hogy ott gyógykezeljék, ám nem élte túl sebesülést. Az egyik unokaöcsém, dr. Kemenesi Sándor fölkutatta sírhelyét és le is fotózta (második kisképünkön). Azóta egy haditemetőben nyugszik.

Nagyot léptünk előre ezekkel az újabb információkkal, amik bizonyítják, hogy lassan egy évszázada létezik kisebb megszakításokkal vízilabdaélet a Békés vármegyei székhelyen, s amely napjainkban egyre acélosabb, egyre több gyerek ismerkedik meg és gyakorolja a sportágat. S ami, reméljük, ugyanilyen hosszú életű marad.

Jávor Péter