A hét végi mérleg: egy győzelem és két vereség

Az elmúlt heti sikeres, a nyíregyháziak elleni hármas győzelemmel zárulói utánpótlás-bajnoki nyitányt követően a 2021–2022. évi szezon során első ízben ugrottak hazai környezetben, az immár újra sátortetővel ellátott Árpád fürdő vizébe utánpótláskorú pólósaink, hogy az országos bajnokság A2 Keleti csoportjában megmérkőzzenek a tavaly remek évet záró Oázis SC Budapest fiataljaival. A csabai mérleg: egy győzelem és két vereség.

Swietelsky-Békéscsaba–Oázis SC Budapest 7–17 (1–5, 4–2, 1–3, 1–7)

Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak, A2 Keleti csoport, alapszakasz, 2. forduló, Békéscsaba. V.: Vörös Viktor, Juhász Tibor. Békéscsaba: Vozár M. – Lukácsi M. 1, Dobos 1, Gémesi, Vozár B. 2, Kvasz 1, Csatári. Cs.: Sipos, Dimák, Fodor Zs., Kis S., Osgyán, Károlyi 2. Edző: Ajtai Miklós. Oázis SC: Pápai – Kikindai, Kanász, Jakab L. 5 (1), Frey 2, Árvai 4, Szaló 6 (1). Cs.: Koncz (kapus), Pisano, Bellák, Csomortány, Czeglédy, Szalay, Pats. Edző: Szabó Habó Gábor, Ádám Zsolt. Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 12/8. Büntetők: 1/0, ill. 3/2.

Már az első negyedben tetemes előnyre tettek szert a vendégek az enerváltan játszó ifjúsági csapatunkkal szemben, a második negyedben némileg egalizáltuk az állást (5–6), ám a folytatásban ismét tudása alatt játszott a csapat, gyengén védekeztek, ezért nem lehetett sikerélménye a gárdának a találkozó lefújásakor.

Ajtai Miklós: – Elöljáróban a két gárdáról együtt: hullámvasúton ülünk már két forduló után. A múlt héten remekeltek csapataink, most még az előző fordulóban nyújtott teljesítmény húsz százalékát sem produkálták. Persze az is tény, az Oázis SC egy remek együttes, sok jó játékossal. A kvalifikáció ugyan nem sikerült nekik, de az a sorozat azt is jelentette számukra, hogy tovább edződtek, erősödtek, rutint szereztek, amit most ki is használtak velünk szemben. Nálunk viszont nem láttam a tüzet, az akarást, ráadásul nem tudtunk mit kezdeni gólvágójukkal, Szaló Tamással. Pedig előre felhívtam a csapat figyelmét, hogy igyekezzenek semlegesíteni. Nálunk ezen a találkozón senkit sem tudok kiemelni.

További eredmények: Váci VSE–Hódmezővásárhelyi VSC 9–16. Aqua SE Nyíregyháza–Budafóka SE Budapest 7–28. Sportliget SE Budapest–Ceglédi VSE 7–9. PannErgy Miskolc–Szegedi Vízipóló SE II. 26–8. Az állás két forduló után: 1. PannErgy Miskolc 6, 2. Budafóka SE Budapest 6, 3. Oázis SC Budapest 6, 4. Swietelsky-Békéscsaba 3, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 6. Ceglédi VSE 3, 7. Váci VSE 2, 8. Szegedi Vízipóló SE II. 1, 9. Sportliget SE Budapest 0, 10. Aqua SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Swietelsky-Békéscsaba–Oázis SC Budapest 7–22 (1–7, 2–2, 0–7, 4–6)

Országos vízilabda-bajnokság, serdülők, A2 Keleti csoport, alapszakasz, 2. forduló, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, Szabó Xénia. Békéscsaba: Lisztes – Kiss Z. 1, Hajdu A. 3 (1), Gémesi, Freiberger, Kvasz, Fodor Zs. 1. Cs.: Korcsok P. (kapus), Tasnádi, Szanyi, Budai, Pálenkás, Horváth Sz., Komlódi 2. Edző: Ajtai Miklós. Oázis SC: Koncz – Czeglédy 5, Kanász, Jakab L. 4, Frey 2, Sámuel 3, Pisano. Cs.: Szotta Nyárai (kapus), Kikindai 3, Stribik, Bellák, Csomortány 2, Tuma, Szalay 3. Edző: Ádám Zsolt. Gól emberelőnyből: 9/3, ill. 10/7. Büntetők: 2/1, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Kvasz. Kipontozódott: Kiss Z., ill. Jakab.

Betegség miatt nem tarthatott a csapattal Bozgán Bence, és idő előtt a végleges kiállítás sorsára jutott Kvasz János. Ám nem ezen múlott, hogy a vártnál nagyobb gólkülönbségű vereséget szenvedett csapatunk. Ezúttal nem nyújtottak olyan teljesítményt fiataljaink, mint az első fordulóban. Bár ehhez némileg hozzájárulhatott az is, hogy a téli átállás, sátorállítás miatt az elmúlt két hétben nem tudtak edzőink teljes értékű tréningeket tartani.

Ajtai Miklós: – Ezen a mérkőzésen taktikailag is elmaradtunk ellenfelünktől, így törvényszerű volt a vereségünk. De igazán nem ők voltak olyan jók, hanem mi voltunk nagyon halványak. Remélem, a jövő hétre kilábalunk ebből a rossz szériából, és mindkét idősebb csapatunk kiköszörüli a csorbát. Ezen a találkozón egyébként csak Hajdu Andorban láttam tüzet és akarást, de egy fecske nem csinál nyarat. Rajta kívül Komlódi Marcell dicsérhető még.

További eredmények: Váci VSE–Hódmezővásárhelyi VSC 3–11. PannErgy Miskolc–Szegedi Vízipóló SE II. 21–6. Aqua SE Nyíregyháza–Budafóka SE Budapest 4–16. Sportliget SE Budapest–Ceglédi VSE 5–11. Az állás két forduló után: 1. PannErgy Miskolc 6, 2. Oázis SC Budapest 6, 3. 3. Ceglédi VSE 6, 4. Budafóka SE Budapest 3, 5. Swietelsky-Békéscsaba 3, 6. Szegedi Vízipóló SE II. 3, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 8. Váci VSE 0, 9. Sportliget SE Budapest 0, 10. Aqua SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Swietelsky-Békéscsaba–Oázis SC Budapest 13–12 (3–2, 2–1, 4–3, 4–6)

Országos vízilabda-bajnokság, gyermek korosztály, A2 Keleti csoport, alapszakasz, 2. forduló, Békéscsaba. V.: Szabó Xénia, Vörös Viktor. Békéscsaba: Beregszászi – Szatmári L. 2, Pallag 1, Pónya O., Komlódi 9, Szalai 1, Bujdosó. Cs.: Krizsán (kapus), Zimbran, Korcsok N., Kovács B., Bazsó, Szathmáry Zs., Pojendán, Rácz. Edző: Fodor Ádám. Oázis SC: Hegyesi – Tuma 2, Stribik 2, Drong 3, Kollár 1, Török, Hoffer 1. Cs.: Babka, Jakab B. 2, Káldy 1, Hetzmann. Edző: Irmes Máté, Ádám Zsolt, Szabó Habó Gábor. Gól emberelőnyből: 9/5, ill. 7/3. Büntetők: 3/3, ill. 5/3. Kiállítás cserével: Pallag, ill. Kollár, Hetzmann. Kipontozódott: Török.

Az első két gól a vendégek nevéhez fűződik, ám ezt követően a saját kezébe vette a találkozó irányítását csapatunk. Tetszetősen játszva magabiztos előnyhöz jutottak fiataljaink, amibe egy-két kisebb hiba is belefért, ugyanis nem úgy tűnt, hogy vesztesen hagyják el a medencét ezen a napon. Végül csak azért lett szorosabb a végeredmény, mert a finisben sok lehetőséget kaptak kispadosaink, akiknek még van hová fejlődniük.

Fodor Ádám: – A kezdés előtt háromesélyesnek gondoltam a találkozót. Azt szerettem volna, ha a meccs elejét alaposan megnyomva előnyre tegyünk szert, ám nem így történt. Ám a folytatásban szép játékkal és fegyelmezett védekezéssel fordítottunk. Volt egy szakasz, amikor végleg lezárhattuk volna a rangadónak beillő derbit, ám jött néhány butaság, és gólokat ajándékoztunk ellenfelünknek. Ám előnyünk birtokában még így is látszott, hogy miénk lehet a három pont, ezért a cseresorunk is több játéklehetőséget kapott, annál is inkább, mert hosszú távon szeretnék rájuk is egyre többet számítani, még ha most sokat kellett kapaszkodniuk. Végül ezért lett szorosabb a találkozó, de egy pillanatig sem gondoltam menet közben, látva a teljesítményeket, hogy veszíthetünk.

További eredmények: Váci VSE–Hódmezővásárhelyi VSC 18–13. Aqua SE Nyíregyháza–Budafóka SE Budapest 18–8. Sportliget SE Budapest–Ceglédi VSE 4–21. PannErgy Miskolc–Szegedi Vízipóló SE II. 20–2. Az állás két forduló után: 1. PannErgy Miskolc 6, 2. Ceglédi VSE 6, 3. Váci VSE 6, 4. Swietelsky-Békéscsaba 6, 5. Oázis SC Budapest 3, 6. Aqua SE Nyíregyháza 3, 7. Budafóka SE Budapest 0, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 9. Szegedi Vízipóló SE II. 0, 10. Sportliget SE Budapest 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Címlapképünkön Beregszászi Kornél kapus, aki a gyermek korosztályúak mérkőzésén 62 százalékos hatékonysággal hárította a fővárosiak lövéseit