Az olimpiai bajnok pólós Békéscsabára igazol

Szenzációs hírről adhatunk számot, a hét végén ismét Békéscsabára látogatott Fodor Rajmund kétszeres olimpiai-, egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok vízilabdázó, aki leginkább a balszélső posztján játszott a Kemény Dénes szövetségi kapitány-féle csapatban. Látogatásának célja pedig az volt, hogy egyezségre tud-e jutni a Swietelsky-Békéscsaba vezetővel leigazolása kapcsán.

Mint emlékezetes, március elején járt már a békési megyeszékhelyen az olimpiai bajnok pólós, akkor a HISZEK Benned Sport Program keretében találkozott Petőfi Utcai Általános iskola és a Lencsési Lakótelepi Általános Iskola diákjaival, majd este közös edzésen vett részt a csabai klub fiataljaival. Már akkor felvetődött, mi lenne, ha egy pár évig még eljátszana az OB I B-s csabai csapatban?

Intenzív tárgyalásokat folytatott a klub vezetőivel, Borsos Pál elnökkel és Balázs Lajos ügyvezető elnökkel, ami napjainkra kiteljesedett. A hét végén vissza is tért Békéscsabára, ahol végleg megegyezett a Swietelsky-Békéscsaba vezetővel, és aláírta a fél plusz egyéves szerződést. Ennek értelmében az április második felében kezdődő OB I B-s rájátszásban már csapatunkat erősíti a kapásoldalon igen jól használható pólós legenda.

Címlapképünkön: Fodor Rajmund (szemben) a csabai uszodában a tárgyalás utolsó fázisában Borsos Pál elnökkel (jobbra) és Balázs Lajos ügyvezető elnökkel. Háttal a kamerának már a legfrissebb eseményről nyilatkozik dr. Szilágyi Kristóf, a klub vezetőedzője

UTÓIRAT: ÍRÁSUNK ÁPRILIS 1-JEI TRÉFAKÉNT ÍRÓDOTT

Címkék:  ,