Garabonciás Napok: vízilabdázó diákpolgármester

garabonciás napokLezajlott — 24. alkalommal — a Garabonciás Napok többnapos rendezvénysorozat Békéscsabán, amely idén is gazdag programot kínált a középiskolás diákoknak. Az eseménysorozat egyik fénypontja volt a diákpolgármester választás, amely Belvárosi Gimnázium és Általános Iskola 11. éves tanulója, Csuvarszki Csanád sikerét hozta.

És hogyan kerül klubunk honlapjára ez a beszámoló? Nos, Csuvarszki Csanád egyesületünk játékosa — immár négy esztendeje. Őt faggattuk a történésekről, a pólóhoz való viszonyáról és jövőbeni elképzeléseiről.

Nagy versenyben dőlt el, ki lesz idén a diákpolgármester?

Mindenképpen, és nagyon szoros volt a végeredmény: 323 elektor szavazhatott idén, én lettem a befutó 56 vokssal, megelőzve a „keris”, 54 pontos Csepregi Andrást és a harmadik helyen befutó, 39 szavazatot elérő „gészis” R. Nagy Valentint.

Egyáltalán hogyan zajlik egy ilyen verseny?

Minden suli különböző, és sokszínű programot szervez, amelyen nagyon sokan részt vesznek. Idén nyolc iskola nevezett, de elektort olyan középiskolák is adhattak, akik csak részben voltak jelent. Így lehetett, hogy háromszázhuszonhárman szavazhattak a diákpolgármesterre.

Mit jelent számodra ez a megtiszteltető cím?

Fantasztikus érzés, és kötelez is. Szeretnénk a városban stabilabb és gazdagabb diákéletet kialakítani. Tervünk, hogy sok-sok programot szervezzünk.

Most egy kicsit kanyarodjunk a sporthoz. Hogyan lettél vízilabdázó?

Még tíz éves sem voltam, amikor bekerültem az úszóklubba, ahol öt évet eltöltöttem Szarvas János edző keze alatt. Ám számomra egy idő után monotonná vált a faltól-falig tempózás. Kerestük, hogy mivel lehetne kiváltani az úszást. Apu hozta föl, ha már jól úszom, ki kellene próbálni a pólót. Így kerültem négy évvel ezelőtt Józsi bácsi (Kádár József – a Szerk.) keze alá az akkor gyermek korosztályú csapatba. Aztán serdülőként Csabai Zoltán lett a mesterem, és most az ifik között is ő a trénerem.

Mit jelent neked a vízilabda?

Szeretem az új sportágamat. Hobbi, jó kikapcsolódás, megvan vele a gyakori testmozgás. Ám most 11. éves vagyok a „belvárosiba”, egyre inkább az érettségire való felkészülés és a felvételi kerül előtérbe. Energetikai mérnöknek készülök, ha felvételt nyerek az egyetemre, Budapestre költözök. De remélem, megmarad hobbinak, testmozgásnak a vízilabda.

A Csuvarszki név a sport világában jól cseng

A sportot szeretők és szurkolók körében még ma is jól cseng Csuvarszki János neve. A kétméteres óriás két-három évtizeddel ezelőtt az akkoriban NB I-es békéscsabai férfi kézilabdacsapatának oszlopos tagja, remek átlövője volt. Évtizedes első osztályú pályafutását követően Franciaországban is közel fél évtizeden át légióskodott. Mindkét gyermeke, a diákpolgármester Csanád, és a nála három évvel fiatalabb Donát is elkötelezte magát a vízilabdával. Utóbbi a gyermek korcsoportos együttes tagja.

Címlapképünkön Békéscsaba két polgármestere, Szarvas Péter (balra) és Csuvarszki Csanád – fotó: facebook.com/garabonciasnapok.hu

Hazai környezetben nyitja az új szezont OB II-es csapatunk

póló ob2 cspSzeptember utolsó hét végéjén OB II-es csapatunk is megkezdi az új bajnokságban a pontvadászatot. Az első fordulónak a békéscsabai Árpád fürdő ad otthont, amikor hét csapat száll vízre a még nyitott uszodában.

A Dél-keleti csoportban tavaly hat, idén immár hét csapat nyert besorolást. Mégpedig rendhagyó módon román Clubul Sportiv Crisul Oradea Masters, Nagyvárad öregfiúk csapata is benevezett az új szezonra. Amikor rájuk kerül a rendezés joga, mérkőzéseiket ugyancsak Békéscsabára tervezik, hiszen az OB II-ben nem lehetséges határainkon túl rendezni fordulót.

„Öregfiúk” csapatunkban minimális változás történt. Tavaly még az OB I-es csapatot erősítette Ormai Zoltán kapus, a felsőbb osztályt már nem vállalja, de a harmadik vonalban továbbra is szeretne védeni, így Laczó György társat talált erre az évre.

„Idén is alapvető célunk, hogy régi játékosaink továbbra is évezhessék a pólót, rendszeresen edzhessenek és bajnoki mérkőzéseket játszhassanak” — tudtuk meg a csapat játékos edzőjétől, Borsos Páltól, aki nem mellesleg klubunk elnöke is. „Átlagban heti két-három edzésen vesznek részt, de akad, aki négy alkalommal is lejut az uszodába, természetesen, amennyire a munkahelyi elfoglaltsága engedi. Itt már a fő cél a barátság, a közösség és egészség megőrzése, a sportág további népszerűsítése. És természetesen maradunk igazi amatőrök, a játék szépsége miatt folytatják a zömmel harmincon túli pólósok.”

Tavaly a csapat az alapszakaszban, a hatfős csoportban az utolsó helyen végzett, a rájátszásban kiverte a rezet, veretlenül zárt a 25—29. helyért folyó csatában, vagyis a 25. helyen végzett.

„Idén e téren szeretnénk előrelépni” — folytatta Borsos Pál. „Bár a két szegedi együttes kilóg a sorból, ám bízunk abban, hogy most a hétfős mezőnyben akár a negyedik-ötödik helyig is eljuthatunk, és akkor az összesen harminc csapatot számláló OB II-es mezőnyben, a rájátszásban már 20—24. helyért folytathatjuk tavasszal.

Végül álljon itt azok neve (zárójelben a születési évszámukkal), akik a 2015—2016. évi bajnokságban is szerepet kaphatnak: Laczó György (1979), Ormai Zoltán (1970) — kapusok; Borsos Pál (1980), Csendes Csaba (1975), Dávid Levente (1974), Glembóczki Péter (1972), Gyebnár György (1970), Laczó Péter (1982), Latorcai Balázs (1979), id. Lukácsi Sándor 1974), Puha Zoltán 1975), Román György (1965), Sipaki Zoltán (1970), Sipos Richárd (1991), dr. Szeberényi Zsolt (1962), dr. Szlávik Győző (1967), Weinhardt Dániel (1997) Weinhardt Márton (1994) — mezőnyjátékosok.

Címlapképünkön a nagy öregek, akik idén is ott lesznek a bajnoki mérkőzéseken, a kapuban Laczó György, előtte d. Lukácsi Sándor (fehér 2) és dr. Szlávik Győző (fehér 4)

Nagy változáson ment át a nyáron OB I B-s csapatunk

póló rajt előtti iráshoz felkészülési cspHárom hónap szünet után újra a pontokért játszik OB I B-s felnőtt csapatunk. Az új 2015—2016. évi bajnokság szeptember 19-én kezdődik és jövő év júniusáig tart az előző szezonban a húsz együttest felvonultató második vonalban nyolcadik helyet elérő együttesünk számára.

A kiírásban változás igazán nem történt, a húsztagú mezőnyt — miként az elmúlt évben is — két csoportra osztották, a mieinket az Egri Eszterházy Károly FSC, a Hódmezővásárhelyi VSC, az első osztálytól búcsúzó Kaposvári VK, a MAFC 110, a Neptun VSC, a Szegedi TE EHÖK SE, a Szegedi Vízipóló Suli, a Szolnoki VSC II., az Ybl Water Polo Club csapataival sorolták egy csoportba. Ebből is kitűnik, a többség nem ismeretlen a csabaiak számára.

A másik csoportba az Angyalföldi Sportiskola DSE, a BVSC-Zugló, a Ceglédi VSE, a Debreceni VSE, a Kanizsa VSE, az MTK 1888 VÚS, az OSC, a Racionet Honvéd, a Pécsi VSK-PSN, az Újpesti VSE-Margitsziget került.

Az alapszakaszt követően a legjobbak a bajnoki címért és a feljutásért játszanak, az alsó ház a kiesés elkerüléséért, a középmezőny a minél jobb helyezésért küzd majd — vagyis ebben sincs eltérés a korábbiakhoz képest.

Abban viszont jelentős változás van, hogy a tavalyi bajnokságban kitűnő helyezést elérő csapatunk teljesen újjá alakult.

Meghatározó vízilabdázók igazoltak el, mint az OB I B-s gólkirály Kiss Gyula (Tatabányára ment), az ugyancsak gólerős Cseh Attila, valamint dr. Szécsi Dávid (a Nagykanizsa játékosa lett). Ugyanakkor a „nagy öreg”, Ormai Zoltán kapus már nem vállalja a másodosztályban-való szereplést, de 45 évesen még az OB II-es csapatunk rendelkezésére áll — tudtuk meg Kádár József vezetőedzőtől, az OB I B-s együttes mesterétől.

Kik érkeztek a távozók helyére?

Jobbára fiatalok. Így Szentesről a 19 esztendős védő, Bodor Csanád. Ugyancsak Szentesről teszi át székhelyét az egyébként szarvasi származású Tinka Norbert, aki szintén 19 esztendős, és átlövőként segítheti csapatunkat. Makra Zsolt viszont a tapasztaltabb játékosok közé tartozik a maga 29 évével, ő Hódmezővásárhelyről érkezik és több poszton is bevethető, így a szélső, az átlövő és az irányító helyén is megállja helyét. A Honvédból indult, legutóbb a németországi Leimenben légióskodott a 26 éves Szabó Levente, aki védő, de a center poszton is otthonosan mozog. Brassóból tette át székhelyét Békéscsabára az érettségi előtt álló, 18 esztendős Szabolcs Péter.

A Vasasba igazolt tehetség, Hajdú Attila viszont kettős játékengedéllyel rendelkezik…

Valóban, így a Vasas utánpótlás csapatát erősíti a bajnokságban, míg nálunk a felnőtt OB I B-s gárda rendelkezésére áll. Ez nagy nyereség számunkra.

Akkor tegyük össze az „új” csapatot!

A kapuban Gál Lajos az első számú, és itt megjegyezném: szeretnénk igazolni még egy portást, hiszen mellette csak nagyon fiatal pólós lenne bevethető. A mezőnyben Ajtai Miklós, Bodor Csanád, Dobra Róbert, Hajdú Attila, Józsa Tibor, ifj. Kádár József, Makra Zsolt, Mucsi Zsolt, Németh Dániel, Péter Szabolcs, Rácz Norbert, Szabó Levente, Szeles Ákos, Tinka Norbert, Vincze Dávid kaphat szerepet.

Milyen célt tűztek ki a felnőtt csapat elé?

Nehéz idény elé nézünk, hiszen a csapat harmada kicserélődött, tapasztalt, rutinos játékosok távoztak tőlünk, akik helyére zömmel fiatalok érkeztek. Tény, ezzel nem erősödött együttesünk, sőt, talán egy kicsit gyengébb a játékosállomány, mint tavaly. És ráadásul ismét össze kell kovácsolódnia formálódó együttesünknek. Ezért az elvárás, hogy a rájátszásban a középmezőnybe kerüljünk, és nagyon távol kerüljünk az alsó háztól, amely a kiesés ellen küzd a tavaszi folytatásban.

 

Gyermek csapatunk tornagyőzelemmel zárta az edzőtábort

pólókMint korábban beszámoltunk róla, az országos bajnokságban szereplő serdülő és gyermek csapataink Csabai Zoltán és Kádár József edzőkkel útra keltek a bulgáriai Várnába, ahol csaknem egyhetes edzőtáborban vettek részt. Összesen 27 fiatal ült buszra, majd a hosszú utazás után az öt nap alatt 12-12 mérkőzést játszottak.

A bolgár tengerparti városban minden napra jutott két edzőmérkőzés, sőt, az utolsó napon gyermek csapatunk egy nemzetközi tornán is bemutatkozhatott, míg a serdülők folytatták a napi két tesztmeccs sorozatot. Egyetlen hiányérzete maradt a két edzőnek: az uszodák túlzsúfoltsága miatt úszóedzésekre nem kerülhetett sor. Várnában egyébként kilenc(!) vízilabdacsapat működik, legalábbis ennyit számoltak meg a csabaiak.

Jobbára a helyi csapatok voltak az ellenfelek, ám egy nap átutaztak egy másik tengerparti nyaralóhelyre, Kranyovóba, ahol az oroszok megvásároltak egy edzőtábort saját csapataik számára. Itt természetesen a helyieknél jóval erősebb játékerőt képviselő orosz együttesek ellen vették föl a harcot a Csirkefogók. A gyermek korosztály a Szentpétervárral szemben 5—5-ös eredményt ért el, a serdülők viszont nyertek 13—6-ra.

A záró napon Várnában a gyermek korosztály a négycsapatos tornát veretlenül nyerte. A Csornoje Mora, Várna együttesét 15—0-ra, a Várnai Komodort 9—5-re győzték le. A döntőben a házigazdákkal szemben 9—6-ra nyertek, így lettek tornagyőztesek fiataljaink.

Serdülőink búcsúzóul ugyancsak a hazigazdákkal játszottak és 12—8-ra nyertek.

Címlapképünkön a torna győztesének járó serleg

Két ob-s utánpótlás csapatunk Várnában folytatja a felkészülést

serdülő pólósokMég meg sem száradtak fiatal pólósaink, máris újabb nagy feladat előtt állnak: az országos bajnokságban szereplő serdülő és gyermek korosztályos csapataink Csabai Zoltán és Kádár József edzők irányításával vasárnap reggel útra keltek a bulgáriai Várnába, ahol csaknem egyhetes edzőtáborban fejlesztik tovább tudásukat.

„Nehéz és hosszú út lesz, de nem először teszem meg a fiatal vízilabdázókkal” — jelentette ki Nagy Sándor, aki évek óta szállítja vízilabdacsapatainkat a különböző versenyekre, tornákra és edzőtáborokba. „Mindig jó hangulat van a buszon, a srácok élvezik a nagy kikapcsolódást.”

Persze nem pihenni mennek csapataink a Fekete-tengeri üdülőhelyre, még ha lesz is alkalmuk egy kis kikapcsolódásra, fürdőzése, városnézésre is. Ha kell, napi három edzést is vezénylenek edzőink a fiataloknak. És természetesen rengeteg meccset is igyekeznek játszani.

„Csak Várnában hét vízilabdaklub működik — így Csabai Zoltán. — Ezért aztán minden napra jut minimum egy edzőpartner, akikkel felkészülési mérkőzéseket vívhatunk. Mindig varázsa van annak, ha ismeretlen csapatokkal vehetjük fel a küzdelmet.”

Mindehhez Kádár József hozzáfűzte: „Ráadásul nem csak a helyiekkel játszhatunk edzőmeccset, hanem egy orosz csapattal, a Krasznojarszkkal, amely gárda ugyancsak a Fekete-tenger partján edzőtáborozik. Vendéglátóink azzal is igyekeznek kedveskedni, hogy a tábor végére egy négycsapatos nemzetközi tornát rendeznek, amelyre meghívtak minket is.”

Címlapképünkön a békéscsabai Diapolo Kupa aranyérmes serdülő csapata, amely Várnában folytatja a felkészülést az ősszel kezdődő országos bajnokságra