Az adó egy százaléka

A Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub sportolói köszönetet mondanak mindazoknak, akik az elmúlt évben adójuk egy százalékát a békéscsabai vízilabda sport támogatására ajánlották fel.
A 2015. évben befolyt támogatást, utánpótlás korú sportolóink versenyeztetésére fordítottuk.
Támogatásukat ez évben is köszönettel fogadjuk. Adószámunk:19052081-1-04
Csabai Csirkefogók VK vezetősége

Jó fej vízilabdafejek szurkolnak a belgrádi Európa-bajnokságon

pololabdafejNépes békéscsabai szurkolósereg segíti a magyar vízilabda válogatottakat a helyszínen, a szerbiai, belgrádi Kombank Arenában, köztük jó néhány békéscsabai.

Nem az első eset, hogy csapatunk leglelkesebb felnőtt játékosai útra kelnek, ha eljön is idő, azaz valamilyen nagyszabású vízilabda esemény zajlik a kontinensen. Így történt most is. És már az is megszokott, hogy messziről felismerhetőek a viharsarki pólósok, akik öreg, kimustrált labdából sapkát készítenek, és így szurkolnak válogatottunknak.

Így van ez most is, amikor Lukácsi Sándor, György Gyebnár, Pál Borsos, Glembóczki Péter, Mucsi Zsolt lelkesen bíztatják a belgrádi Kombank Arenában Varga Dánielékat.

A magyar televízió kamerája is megtalálta a mieinket, többször is hosszan mutatta a „vízilabdafejeket”, sőt, meg is szólaltatta őket. Gyebnár Gyuri nemes egyszerűséggel azt taglalta, hogy ötven százalék, hogy győzünk és ötven, hogy nyerünk a horvátok ellen. Mit mondjak, tippje nagy megkönnyebülésünkre bejött. Így aztán drukkolhatnak tovább a csabai pólósok a negyeddöntőben a mieinknek a montenegróiak elleni csatában.

Címlapképünkön a csabai kis csapatunk, balról: Mucsi Zsolt, Lukácsi Sándor, Gyebnár György, Glembóczki Péter, és akinek nem jutott sapka, Borsos Pál

Eredményes ősz után egy még szebb tavaszban reménykedhetünk

kádár józsef cspÉppen egy esztendővel ezelőtt arról beszélgettünk Kádár József vezetőedzővel, hogy régen látott eredményes őszt tud maga mögött felnőtt OB I B-s csapatunk. Ha lehet, akkor a nyáron ismét jelentősen átformálódó együttes még egy lapáttal rátett, és még eredményesebb őszt zárt a december közepén zárult első felvonás során.

Mint ismert, most nem az első hat között, hanem a dobogón telel csapatunk. Amely erre a bajnokságra is néhány poszton új játékosokat vetett be, miután páran eligazoltak. Kádár József a nyáron még nem volt igazán derülátó, de abban már akkor megegyeztünk, hogy az újjá formálódó gárdát sem kell félteni, nem a kiesés elleni harc lesz a meghatározó a 2015—2016. évi bajnokságban.

Tény, hogy az előző pontvadászat végén már azt kellett figyelnünk, ki marad, és ki igazol el, ki az, aki más gondol további életéről — mondja a vezetőedző. — Hamar kitudódott, hogy házi gólkirályunk, Kiss Gyula jó ajánlatot kapott az éppen az OB I-be feljutó Tatabányától, érthető, hogy szerette volna kipróbálni magát a legjobbak között, így távozott. Miként két további meghatározó vízilabdázónk, a rutinos dr. Szécsi Dávid, valamint Cseh Attila. Ők tulajdonképpen a fővárosban maradtak, eddig is ott éltek, munkájuk oda kötötte őket, viszont jobb ajánlatot kaptak a Nagykanizsától, ezért ők is bejelentették távozásukat. Hármuk kiválása veszélyeztette további pólósok maradását, hiszen úgy is gondolhatták, nagyon meggyengül a Békéscsaba. Ám hála Istennek, maradtak.

Viszont érkeztek a távozók helyére újoncok.

Valóban, sikerült leigazolni néhány egykori, még ma is fiatal tanítványomat Szentesről. Sokat jelentett, hogy az ifjúságiak közül kiöregedő, de a Kurca-parti OB I-es felnőtt csapatban még helyet nem kapó két 19 éves játékos, Bodor Csanádot és a szarvasi származású Tinka Norbertet megnyertük magunknak. Tapasztalt, németországi légióskodással a háta mögött érkezett dr. Makra Zsolt, akinek rutinja sokat jelentett. Ugyancsak érték volt Szabó I. Levente ebben a fél évben, akit több poszton is bevethettem.

A távozók és érkezők egyenlege nagyjából egyenlő. Mégis, mitől jobb az idei együttes?

Alapvetően a csapategységben. A póló is hierarchikus játék. Ha ez kialakul egy csapaton belül, mindenki tudja, hogy a helye a gárdán belül, az nagy lehetőséget rejt magában. Márpedig az idei együttesben ez sokkal jobban felfedezhető. Ráadásul ezek a játékosok sokkal jobban tudnak küzdeni egymásért is, mint a korábban. Márpedig ezzel az állománnyal nagyot léptünk előre, és a várakozás fölött teljesítettünk, amit alátámaszt, hogy a bronzos helyről várjuk a tavaszi folytatást.

Mennyiben befolyásolta az eredményességet a többi csapatban lezajlott mozgás?

Sok csapat erősödött a csoportunkban, talán azokról tudtunk kevesebbet, amelyek az előző bajnokságban a másik csoportban küzdöttek. De hamar felmértük és megismertük őket, ez is sokat jelentett a sikerhez vezető úton.

Mit hozhat a február közepén kezdődő folytatás?

Az alapszakasz hátralévő részében nehéz lenne már buknunk, vagyis mindenképpen a négy közé várom magunkat. Ami ugye egyben azt is jelenti, hogy a rájátszásban a másik csoport első négy helyezettjével kell majd felvenni a küzdelmet. Folytatva a gondolatsort, a húsztagú OB I B-ben a nyolc között kezdhetjük a rájátszást. Tavaly a nyolcadik helyen kötöttünk ki a végelszámoláskor, szerintem most még ennél előrébb is végezhetünk.

Mi kell ehhez?

Megmaradjon meg a kiemelkedő csapategység, és továbbra se veszítse el a fejét vészhelyzetben egyetlen játékos sem. Az első körben többször is volt arra példa, hogy az utolsó pillanatban győzünk, máskor pedig fordítottunk nagy hátrányból is.

És taktikai téren?

Ellenünk az ellenfelek rendre zónáznak, hiszen kitűnő centereink vannak Józsa Tibor és Rácz Norbert személyében. Őket próbálják semlegesíteni. Ám ilyenkor az átlövők jól veszik át a főszerepet. Védekezésünkben meghatározó Németh Dániel, aki szerintem a mezőny legjobb álló bekkje. Mi ezért jobbára szoros emberfogásos játékot játszunk, ezért az ellenfél ritkán jut lövéshez. Ezeket az erényeket folytatva, továbbra is sikeres lehet a csapat.

Címlapképünkön Kádár József (sárga trikóban) taktikai utasítást ad játékosainak

Meglátogatta a Mikulás a vízilabdázó utánpótlásunkat

mikulásJó ötletnek tűnt és meg is valósult: pénteken az esti edzés előtt megjelent a Mikulás az Árpád fürdőben. Első ízben látogatta meg a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub utánpótlás korú fiataljait.

Két perccel hat óra előtt toppant be a piros ruhás Mikulás, mintegy negyven gyerek nagy örömére. A 2003-2006 között születettek, vagyis a 9-12 évesek voltak a „meghívottak”. Bár tudjuk, ebben a korban már mesének tűnik a Mikulás, a Télapó, de nem is az volt a cél, hogy elámítsák a gyerekeket. Sokkal inkább a közösségi jelleg, az együtt lét, az együtt ünneplés. Így aztán az sem véletlen, hogy a legtöbben felismerték, Mucsi Zsolt, a felnőtt csapat játékosa, a fiatalok egyik edzője öltözött be a piros ruhába.

„Volt a puttonyomban szaloncukor és csokoládé, természetesen mindenkinek jutott belőle, hiszen a vízilabdás fiatalok mindig is jó gyerekek voltak — összegzett a Mikulás. — De kértem is a lurkóktól egy dolgot, nevezetesen egy jövő évi fogadalmat, miszerint mindenki szorgalmasan járjon a jövőben is az edzésekre, sokat gyakoroljon, hogy jó sportoló legyen belőlük.”

Szinte a teljes edzői kar, Ajtai Miklós, Dobra Róbert, Kádár József, Lantosné Jámbor Nóra ott volt az eseményen a gyerekek között, a Mikulás-látogatást pedig egy vidám, játékos, jó hangulatú, könnyed edzés követett.

Négy csabai tizenéves a szentesi régiós felmérőn

ajtai m csapataSzentesre várták a hazai vízilabdaélet fiataljait, a 2003—2004-ben született gyerekeket a kelet-magyarországi régiós válogatott kétnapos edzésére, amelyen négy békéscsabai tizenéves is részt vett.

Az eseményen a békéscsabaiakon kívül ceglédi, csongrádi, egri, hódmezővásárhelyi, kecskeméti, szegedi, szentesi, szolnoki fiatalok vettek részt, mintegy harmincan. Szombaton és vasárnap két-két edzésen vettek részt, délelőtt és délután is árgus szemekkel figyelte őket Matajsz Márk és Lehmann István edző.

„Tőlünk a 2003-ban született Bencsik Bence és Lukácsi Marcel, valamint az egy évvel fiatalabb Pónya Tibor és Vidovenyecz zsombor vett részt” — tudtuk meg a gyerekek edzőjétől, Ajtai Miklóstól. „Nagyon elégedett voltam tanítványaim szereplésével, semmivel sem voltak gyengébbek, mint a nagy múltú és NB I-es hátérrel rendelkező csapatok fiataljai. Vagyis semmivel sincsenek lemaradva a hasonló korúakhoz képest.”

Az összetartás céljai között szerepel, hogy a szakemberek jobban megismerjék a tehetséggondozó keretében a tizenévesek adottságait. A jelenlegi harmincfős keretet „fordulóról-fordulóra” szűkítik majd. Legközelebb egy hónap múlva találkozik a népes tábor, ahol ismét szemügyre veszik őket, majd januárban, és azt követően márciusban is összejönnek, hogy felmérhető legyen fejlődésük. A tervek között szerepel, hogy jövő tavasz végén a két régió, a keleti és a nyugati összemérje tudását, de még az is elképzelhető, hogy ezeknek a fiatalok rendeznek egy nemzetközi tornát is.

Címlapképünkön Ajtai Miklós és fiatal tanítványai a szentesi régiós felmérőn