Százszázalékos nyitány, 36 góllal a gyermek III. korosztályban

gelleny-zeteny-foto-enyedi-beataKét nap alatt 12 mérkőzéssel megkezdődött a gyermek III. korcsoportos fiatal vízilabdázók nemzetközi vidékbajnoksága a Zöld csoportban. Az első körnek, vagyis az első négy fordulónak a békéscsabai Árpád fürdő adott otthont. A mieink az első napon a csongrádiakkal és a Kárpátaljáról érkezett, első ízben benevező ungváriakkal mérték össze tudásukat. Vasárnap a kassaiak és a Szentesi Leányok vártak rájuk. Fiataljaink százszázalékos mérleggel zárták a két napot, amivel rögtön a tabella élére álltak. Ráadásul nem kevesebb, mint 36 góllal terhelték meg ellenfeleik kapuját.

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 7—2 (1—1, 3—0, 0—1, 3—0)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: Lehmann István. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki, Kiss Schusztek, Gellény 3 (2), Vidovenyecz Zs. 1 (1), Pónya 3, Szenográdi. Cs.: Siófoki, Gémesi, Szatmári, Komlódi, Pap, Schindler G., Bozgán. Edző: Mucsi Zsolt. Csongrád: Fássy — Pusztai, Tyukász Anna 1, Czombos, Horváth E. 1, Lévai Olívia, Batka. Cs.: Hegedüs Gerda, Bartók, Kókai Laura, Szűcs, Kovács A. Edző: Szremkó Krisztina.

Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 2/0. Büntetők: 3/3, ill. 0/0.

Az első csongrádi gólra néggyel válaszoltak fiataljaink, akik ezzel a félidőre már jelentős előnyre tettek szert. A második játékrész is vendéggóllal kezdődött, de erre hárommal válaszoltak a Csirkefogók, akik így megérdemelten nyertek a nyitó mérkőzésen.

Csabai Csirkefogók VK—Dinamo Ungvár (ukrán) 10—4 (4—0, 2—3, 4—0, 0—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: Major Levente. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki, Kiss Schusztek 1, Gellény 3, Vidovenyecz Zs. 1, Pónya 2 (1), Szenográdi 2. Cs.: Siófoki, Gémesi, Szatmári, Komlódi 1, Pap, Schindler G., Bozgán. Edző: Mucsi Zsolt. Ungvár: Bibikov — Turuanytiszia, Vanidzse, Dljuscs, Motyl 1, Szikula 1, Dankanyics. Cs.: Kostiv, Labik, Povkan, Novityki 1, Dzsambo 1. Edző: Szergej Kiszeljuk.

Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 3/1. Büntetők: 2/1, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Turuanytiszia, Novityki. Kipontozódott: Motyl.

Hamar jelentős, ötgólos előnyre tett szert csapatunk a tisztátalanul küzdő ungváriakkal szemben, akik 6—3-ra még felzárkóztak, de azt követően fiataljaink nem ellenállhatatlanoknak bizonyultak, fölényes győzelmet arattak.

Csabai Csirkefogók VK—SKP Kosice, Kassa (szlovák)

11—1 (4—0, 2—0, 3—1, 2—0)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: Majer Levente. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki, Kiss Schusztek, Gellény 3, Vidovenyecz Zs. 4, Pónya 3, Szenográdi. Cs.: Gémesi, Szatmári, Komlódi, Pap, Schindler G., Bozgán 1. Edző: Mucsi Zsolt. Kassa: Juhász — Iman, Schubert, Graban, Hrvdál, Koleszár, Bárfay. Cs.: Nagy Á., Nemergut 1, Kukoricás, Turcik, Leszkó, Rajdos. Edző: Miro Fábián.

Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 5/1. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Rajdos. Kipontozódott: Graban.

A korábbi mérkőzésekhez hasonlóan Mucsi Zsolt edző fiatal csapatának nem okozott gondot a szlovákiai együttes legyőzése.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Leányok 8—3 (4—0, 2—2, 0—0, 2—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Békéscsaba. V.: Molnár Péter. Békéscsaba: Bucsi — Kiss Schusztek, Gellény 3 (2), Vidovenyecz Zs., Pónya 3 (1), Komlódi 1, Szenográdi 1. Cs.: Borszéki, Siófoki, Szatmári, Pap, Schindler G., Bozgán. Edző: Mucsi Zsolt. Szentes: Remzső — Varga V., Mácsai K., Koncz 1, Mácsai E. 1 (1), Lantos, Molnár. Cs.: Héri N. (kapus), Bíró, Nagy S., Kovács P., Héri A. 1, Mácsai S. Edző: Győri Eszter.

Gól emberelőnyből: 6/2, ill. 8/1. Büntetők: 3/3, ill. 1/1.

Öt-nulláig lendületben volt a csapat, ezután némiképp feltámadtak a szentesi leányok, akik szépíteni tudtak.

További eredmények: SKP Kosice, Kassa—Szegedi Vízipóló Suli II. 12—12. Dinamo Ungvár—Szentesi Leányok 5—4. Csongrádi VVSE—SKP Kosice, Kassa 11—12. Szentesi Leányok—Szegedi Vízipóló Suli II. 9—6. Szegedi Vízipóló Suli II.—Dinamo Ungvár 6—9. Szentesi Leányok—Csongrádi VVSE 7—4. SKP Kosice, Kassa—Dinamo Ungvár 11—5. Csongrádi VVSE—Szegedi Vízipóló Suli II. 6—6.

Az állás az első négy forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 12, 2. SKP Kosice, Kassa 7, 3. Szentesi Leányok 6 (23—23), 4. Dinamo Ungvár 6 (23—31), 5. Szegedi Vízipóló Suli II. 2, 6. Csongrádi VVSE 1.

Címlapképünkön Gellény Zétény, aki a négy mérkőzés mindegyikén három-három alkalommal volt eredményes, összesen 12 gólt lőtt a két nap során – fotó: Enyedi Beáta

Kádár József: bízunk a felsőházi szereplésben

kadar-jozsefA felnőtt OB I B-s csapat öt mérőzésből szerzett 15 pontjának, a veretlenségnek, a százszázalékos mérlegnek köszönhetően nagyobb figyelem fordul napjainkban klubunk felé. Ismét megjelent egy írás a Csabai Csirkefogókról, ezúttal Kádár József vezetőedző elemzi a teljesítmény és feltárja a lehetőségeket a vizipolo.hu weboldalon. Íme a cikk:

Parádésan szerepel a Békéscsaba a férfi Ob I/b-ben. A hibátlan mérleg és az utánpótlás fejlődése azonban még nem jelenti azt, hogy az első osztály reális cél lenne az idei szezonban az együttes számára. Lépésről-lépésre haladnánk a Viharsarokban.

Kádár József neve elsősorban a szentesieknek lehet ismerős, de néhány éve már a Békéscsaba sikérért dolgozik, méghozzá nem is sikertelenül. Mint megírtuk az Ob I/b-ben szereplő klub hibátlan mérleggel, öt mérkőzésből öt győzelemmel áll a bajnokságban, ráadásul az utánpótlása is jól muzsikál. A vezetőedzőt az eddigi teljesítményről, a célkitűzésekről és a jövőről kérdeztük…

– 5/5 a Békéscsaba eddigi mérlege, ez több mint imponáló.

Kádár József: A tavalyi csapat szinte nem változott. A mai világban ez már egy nagy szó, hogy lényegében megtartottuk a teljes elmúlt szezonbeli csapatunkat. Egy játékos cserélődött, Szabó Levente Franciaországba távozott, helyére pedig egy balkezes játékos Szabó Zoltán érkezett, nagyon jól jött ez számunkra. Összeszokott csapat játszik, majdnem egykorúan, éppen 30 éves a legidősebb játékosom, egy-két fiatallal beépülve, hogy aztán át tudják venni a stafétabotot.

– Az öt győzelem mellett az UVSE és a BVSC nagy skalpnak számít?

K. J.: Különösen úgy, hogy a BVSC-t Pesten tudtuk legyőzni. Innen fél 6-kor el kellett indulni, hogy 10-kor tudjunk játszani, de elég rutinos társaságról van szó. Talán jobbak is lehetnénk, ha többet tudnánk edzeni. Teljesen amatőr csapatról van szó, mindenki a vízilabdázás mellett vagy dolgozik vagy iskolába jár. Kettő edzésről egy nap szó sem lehet. Sőt, a közös edzések is nehézkesek, hiszen a játékosok egy része Szegeden tanul, Szentesen és Kiskunhalason dolgozik. Elég összetett ez a dolog, de megpróbálok minél többször közös tréningeket tartani.

– Ráadásul a nehezebb csoportban is vannak.

K. J.: Ezt nem tudni, majd akkor derül ki, mikor felső és alsóházra bomlik a két mostani csoport.

– A vezetőség mit tűzött ki a szezon előtt a csapat elé célként?

K. J.: Minden évben a vezetőség célkitűzése az, hogy ne essünk ki és, hogy ne legyenek kiesési gondjaink valamint a rutinos játékosok mellé, minél több saját nevelésű játékost építsünk be. Azt hiszem, ennek a két kritériumnak most teljes mértékben eleget is teszünk, van két-három játékos, aki abszolút sokat és kezdőként kap szerepet a csapatban. Nagyon bízunk benne, hogy az első négyben leszünk a csoportban és akkor a felsőházban játszhatunk.

– Evés közben jön meg az étvágy, most hibátlan mérleggel állnak a bajnokságban. Ha azt mondom férfi Ob I…

K. J.: Ahhoz őrületesen sok pénz kellene, napi két edzés és az uszodakérdést is meg kellene oldani. Egyelőre egy 50X20 méteres medencénk van, amit hat órától használunk 8 óráig csak vízilabdapályát, majd egy órára megkapjuk az egész medencét. 130 igazolt játékosunk van. Ilyen körülmények között nemcsak az csoda, hogy van felnőtt csapatunk, hanem az is, hogy a nyár folyamán az ifi, serdülő, gyerek csapatunk összevetésbe első helyen végzett a Keleti csoportban majd osztályozót játszottunk és itt a második helyet szereztük meg, így épphogy lemaradtunk az A-csoportos szereplésről. Uszoda kell, ahhoz, hogy az utánpótlás tovább fejlődjön. Erre, ha jól tudom ígéret is van, ezek után lehetne gondolkozni az Ob I-es tagságról.

– Akkor biztató a jövő…

K. J.: Igen, azt hiszem igen. A legnagyobb gond még egyszer mondom az uszodahiány. Ha jól tudom, a kormányzat ígérete megvan, hogy ez mikor fog realizálódni nem tudom. Remélem, hogy az utódok profitálni fognak ebből, hiszen én június végén vélhetően búcsúzom Békéscsabától. Nyugdíjba megyek.

Az írás a következő weboldalon jelent meg:

http://www.vizipolo.hu/kadar-jozsef-bizunk-a-felsohazi-szereplesben/

Cikk a watepolo.hu weboldalon: Valami beindult Békéscsabán

zsilak-laszlo-01-foto-kdLegalábbis ami az eredményeket illeti: az ob I/B két hibátlan együttese közül az egyik a Csabai Csirkefogók.

Már az 5. fordulónál jár a másodosztályú férfibajnokság, ebben az évben is két csoportban zajlanak a küzdelmek. Az A csoportban öt kör után még 100 százalékos a Békéscsaba csapata, ezzel vezeti is a tabellát. Először a Debrecen második csapatát verték meg odahaza 11—7-re, majd Szolnokon nyertek 16—10-re.

Egy héttel később Hódmezővásárhelyen is biztosan győztek, 15—6 lett a vége, majd az UVSE második csapatának játékosai is lógó orral távoztak a Viharsarokból (11—7). A legutóbbi, hétvégi meccsen a BVSC otthonában győzött a Békéscsaba, ez nem kis bravúr, hiszen a zuglóiak második csapata hagyományosan jól szerepel az ob I/B-ben: 12—11 lett a vendégeknek a végeredmény, így hibátlan Kádár József csapata.

A másik csoportban a Honvéd második csapata hibátlan mindezidáig, igaz, ők csak négy meccsen vannak túl. Velük együtt a Neptun is 12 pontos. Mellesleg az 5. fordulóban a döntetlen volt a sláger a csoportban, három mérkőzésen is iksz lett a vége.

Az ob I/B következő fordulóját október 29-én rendezik.

Eredmények – ob I/B, 5. forduló:

A csoport:

BVSC-Zugló-Békéscsaba 11-12 (1-3, 5-3, 3-2, 2-4)

Gólszerzők: Mladoniczky 6, Gyenis 3, Mátyok, Sugár, illetve Szabó Z. 4, Makra 3, Ajtai 2, Rácz, Németh D., Zsilák

Hódmezővásárhely-Debrecen 14-12 (4-3, 5-3, 2-3, 3-3)

Gólszerzők: Hajdú 6, Papp 3, Werner Gy. 2, Benkő 2, Nádasdi, illetve Szappanos 3, Szarvas 3, Patócs 2, Katona 2, Rózsa, Módy

UVSE-Szolnok 16-3 (1-0, 3-1, 7-0, 5-2)

Gólszerzők: Knézy 4, Baksa 3, Dala 3, Bauer, Németh S., Dobay, Horváth B., Mezei, Kovács D., illetve Kotlár 2, Hangay R.

EKF-Eger-Cegléd 7-5 (3-0, 0-1, 3-1, 1-3)

Gólszerzők: Kovács Cs. T. 3, Halmos, Nagy R., Baróthy, Bánhidy, illetve Práczky 2, Hajek, Némethy, Simon II.

Ybl-MAFC 10-8 (3-4, 2-0, 0-2, 5-2)

Gólszerzők: Gyarmathy 4, Cserdi 3, Jávor, Rákos, Kibédi, illetve Haraszin 2, Békési 2, Schmiedt, Helembai, Mód, Irmes M.

A csoport állása:

1. Békéscsaba 15 pont

2. UVSE 10 pont

3. EKF-Eger 10 pont

4. Ybl 9 pont

5. BVSC 7 pont

B csoport:

Pécs-ASI 11-11 (2-3, 1-3, 2-2, 6-3)

Gólszerzők: Surányi 3, Klinovszky 3, Vörös 2, Szabó E. 2, illetve Szilágyi 4, Szilvasán 3, Róth 2, Cseh

Dunakanyar Waterpolo-OSC 6-6 (1-0, 0-2, 3-3, 2-1)

Gólszerzők: Hajdu 2, Páncsics, Tislér, Ercse, Tusa, illetve Tar 2, Daczó 2, Kincses, Sikter

Neptun-AVUS 6-9 (1-0, 1-2, 4-2, 0-5)

Gólszerzők: Ábel, Dobricza, Hajós, Molnár Á., Dorogi, Garádi, illetve Takács 2, Hajmási 2, Cvetics 2, Juhász M., Ekler, Kurucz

Kaposvár-Kanizsa 11-11 (1-2, 3-5, 5-2, 2-2)

Gólszerzők: Palotás 4, Dobos 3, Halász, Tóth K., Németh L., Csikós, illetve Bakó 4, Szécsi 3, Kéri 2, Szepesi, Cserdi

Alfa SC-ESMTK-RacioNet-Honvéd 8-15 (1-3, 1-4, 5-3, 1-5)

Gólszerzők: Bernula 4, Gábor, Czmarkó, Rompos, Zsebők, illetve Reibel 4, Korbán 4, Tóth K. 3, Dömötör, Lénárt, Vad L., Hajós

A csoport állása:

1. Neptun 12 pont

2. Honvéd 12 pont (4 mérkőzés)

3. ASI 9 pont

4. AVUS 9 pont

5. OSC 7 pont

-ds-

A waterpolo.hu írása itt érhető el: http://waterpolo.hu/hir/5942/valami-beindult-bekescsaban/hun

Rajt előtt az OB I B: meg lehet ismételni az előző szezon remek helyezését?

polob1-ajtai-cspHolnap kezdetét veszi a 2016-2017. évi felnőtt férfi OB I B-s pontvadászat. Csapatunk első ellenfele a Debrecen második gárdája lesz, a velük való találkozóra a még nyitott medencéjű békéscsabai Árpád fürdőben kerül sor, mégpedig szombaton 14 órától.

Megszokott körképünk során arra keressük a választ, milyen átalakuláson esett át csapatunk, és milyen elvárások fogalmazódtak meg a gárdával szemben az új évadra. Aki pedig erre választ ad, a régi mester, Kádár József.

A nyár folyamán változott a csapat összetétele?

Sokkal kevesebbet, mint a korábbi években. Igaz, akadtak most is távozók, de az érkezők oldal is hasonló nagyságú volt. Szabó I. Levente Franciaországban folytatja sportolói pályafutását, a fiatal, még serdülőkorú, de a felnőtt csapatban is már bemutatkozott Sajtos József Szegedre igazolt. Ugyanakkor a Tisza-parti városból érkezett a bal kezes, 29 esztendős Szabó Zoltán, valamint az OSC fiatal kapusa, a 22 éves Szentesi Máté. Folyamatban van még két ifjúsági korú szélső leigazolása, ők kettős játékengedéllyel szerepelhetnek csapatunkban. Mindketten szentesiek, egyikük Flajsman Dávid 17 éves, a másik pólós Tóháti Ádám 18 esztendős. Ők még az első fordulóban nem játszhatnak, „papírjaik rendezés alatt”.

Milyen lesz az idei mezőny az OB I B-ben?

Azt előre kijelenthetjük, sokkal nehezebb év vár ránk, mint tavaly, nehéz lesz megismételni a felsőházba jutást. A mezőny egy része jelentősen megváltozott, így erősebb és hosszabb kispaddal rendelkezik az Eger. Láttam az Újpestet a nyáron egy tornán, nagyon sokat fejlődtek. De a BVSC és az Ybl is igazolt néhány remek vízilabdázót. Kevesebbet tudok a Szolnokról és a Ceglédről, de ők mindig is jó játékerőt képviseltek. A MAFC, a Debrecen új csapat a csoportunkban, hagyományosan erősek. Végül a Hódmezővásárhely, amelytől egy góllal kikaptunk nemrégiben egy felkészülési tornán.

Ha már szóba került a felkészülés, hogyan zajlott?

Idestova egy hónapja találkozik rendszeresen a csapat. Szentesen négy felkészülési meccset vívtunk ez alatt, továbbá az említett hódmezővásárhelyi tornán tesztelhettük a felkészülést. Az utóbbira visszatérve, a szentesiek fiatal csapatát 20-16-ra vertük, a házigazdáktól 16-15-re kikaptunk. Igaz, ekkor még egyik csapat sem volt komplett.

Mi az elvárás a csapattól az idei szezonban?

Mint már említettem, nehéz lesz megismételni az előző év remek helyezését, nagy fegyverténynek tartanám, ha ismét az ötödik helyen kötnénk ki. De természetesen most is az a célunk, hogy a húsz csapat közül a felsőházba jussunk az évről évre kiegyensúlyozottabb mezőnyben.

Az utóbbi években egyre több fiatal épült be a csapatba. Várható a saját nevelésű ifisták további beépítése?

Az előző szezonban szépen beépült és sok játéklehetőséget kapott Szeles Ákos. Ő viszont egyetemista lesz a fővárosban, ott készül tovább, nagy kérdés, ez hogyan hat a további fejlődésére. Említettem, hogy sokadikként egy újabb fiatalt, Sajtos Józsefet elcsábították Szegedre, ami viszont azt mutatja, tovább izmosodik az utánpótlás Békéscsabán. Zsilák László is kapott már szerepet az előző bajnokságban. Sajnos, a kettős igazolással rendelkező, saját nevelésű, de már a Vasasban pólózó Hajdu Attila ebben az évben már nem vállalja csapatunkban a szereplést, nagy teher számár a fővárosiak ifjúsági és felnőtt együttesében helyt állni, ráadásul csabai színekben is játszani. Idén viszont a balkezes Péter Szabolcsnak szeretnék minél több lehetőséget adni, továbbá a balszélső Tifrea Ovidiut is beépíteni a csapatba.

Címlapképünkön az előtérben Ajtai Miklós, aki nemcsak utánpótlásedző klubunkban, hanem a felnőtt gárda egyik játékos erőssége is

Debrecenből érkezett Tóth Tamás, az új utánpótlás edzőnk

tóth tamás cspKorábbi írásunkban már utaltunk rá: új edző kezdte tevékenységét klubunkba meg augusztus elejével. Nevezetesen a 26 esztendős Tóth Tamás, aki az utánpótlásnál kapott feladatot, 2003-ban születettek csapatát bízta rá az elnökség.

Hol ismerkedtél meg a sportággal?

Szolnokon. Itt végig játszottam az utánpótlás minden szintjén, egészen az ifjúsági csapatig kilenc éven át. Majd Szegedre kerültem, ahol az OB II-es EHÖK csapatában játszottam.

Úgy tűnik, fiatalon felhagytál az aktív játékkal.

Valóban, ugyanis tanulmányaim miatt elkanyarodtam egy rövid időre a vízilabdától. De három év múlva visszatértem a sportághoz, miközben két fórumon is elvégeztem az edzőit. Előbb egy OKJ-s képzésen, majd a Magyar Vízilabda Szövetség szervezésében folyó edzőképzőn szereztem oklevelet.

Hol, és hogyan kezdted meg edzői pályafutásodat?

Még az OKJ-s vizsga alkalmával megismerkedtem Varga Tamással, tőle érdeklődtem, hol és hogyan kezdhetném el az edzősködést. Végül ő ajánlotta fel, hogy az általa irányított debreceni csapatnál elkezdhetem az edzői pályát.

Milyen feladatokat kaptál Debrecenben?

A Cívis városban a legkisebbekkel kezdtem. Amint jöttek az eredmények, egyre több feladatot kaptam. Két évvel ezelőtt rám bízták a 2002—2003-as korosztályt, amely a vidékbajnokságba kapott besorolást. A szezon második felében a serdülő csapat edzője eltávozott a klubtól, Varga Tamást bízták meg a fiatalok felkészítésével, ekkor mellette edzősködtem. Végül Kuncz Tamással együtt fejeztük be a bajnokságot a serdülőknél. A tavalyi évadban a 2004-2005-ben születettek csapatával foglalkoztam, akikkel a Budapest bajnokság felső házában rajtoltunk el, és a 27 csapat közül a nyolcadikon kötöttünk ki. Emellett a Varga Tamás Póló Suliban kaptam feladatot, továbbá a debreceni felnőtt csapatnál rám bízták a statisztika vezetését.

Augusztus elejétől pedig Békéscsabára kerültél. Hogyan?

A Debrecenben lezajlott változások engem is érintettek, magyarán nem ajánlottak új szerződést. Ugyanakkor Kádár Józsefen keresztül kapcsolatba kerültem a békéscsabai klubbal. Néhány beszélgetés, majd a klub vezetőségével való személyes találkozás után megegyeztem Borsos Pál elnökkel és Balázs Lajos ügyvezető elnökkel, tulajdonképpen így kerültem Békéscsabára, ugyanis pozitívan vették a bemutatkozásomat és az eddigi tevékenységemet.

Milyen feladatot kaptál a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klubnál?

Rám bízták a 2003-as gyermek korosztályt, de azt is jelezték, kapok más feladatot is, például a legkisebbek képzésében. Úgy látom, szépen fejlődik a sportág Békéscsabán, sok gyerek jár az edzésekre, ezért hosszabb távra tervezek a békési megyeszékhelyen.

Tóth Tamás új kis csapatával már be is mutatkozott a békéscsabai Diapolo Kupa nemzetközi felkészülési tornán, holnap, augusztus 21-én pedig útra kel egy 15 gyerekből álló csapattal a horvátországi Pag szigetére, ahol egyhetes edzőtáborozáson vesznek részt. Ahol ráadásul közösen gyakorolhatnak a szintén ott edzőtáborozó miskolci és nagyváradi hasonló korú együttesekkel. Érdekesség, hogy a tengerben kialakított pályán zajlanak majd az edzések és a kétkapus mérkőzések.

Címlapképünkön Tóth Tamás új csapatával a békéscsabai Diapolo Kupán – fotó: Kiss Dani