Hajdu Attila Békéscsabán három korosztályban, valamint az utánpótlás-válogatottban is szerepet kap

hajdu attila gb2Az év elején beszámoltunk arról, hogy a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub egyik tehetséges fiatalja, az idén 16 esztendős Hajdu Attila meghívást kapott a magyar ifjúsági válogatottba. Először testközelből a januári, martfűi edzőtáborban tesztelhette Horkai György szövetségi kapitány a viharsarki ifjú pólóst.

Júniusban az azerbajdzsáni Bakiban rendezik meg az idei ifjúsági vízilabda Európa-bajnokságot, amelyre egy 18 tagú keret készül, köztük Hajdu Attila is. Ez különösen érdekes, hiszen a keret tagjainak zöme 17 éves, ő pedig egy évvel fiatalabb a legtöbb válogatottbeli társánál. Igaziból ő még serdülőkorú játékos. Amúgy napokon belül szűkíti a kapitány a keretet, hamarosan kiderül, ki lesz az utazó tizenhárom.

De ki is Hajdu Attila? Honnan jött, hogyan bukkant a felszínre a tehetséges utánpótláskorú játékos, aki a Csabai Csirkefogók OB I B-s felnőtt csapatában is bemutatkozott már, sőt, több alkalommal szóhoz is jutott. De erről beszéljen önmaga:

Gyulai vagyok, egy alkalommal, még 2004-ben levittek a szüleim a Várfürdőbe, hogy tanuljak meg úszni. Ráfi Tündéhez kerültem, általa sajátítottam el a sportág alapjait. Sőt, négy évig tagja voltam az úszóklubnak. Aztán egy szép napon elmentem focizni. Egy év után arra jöttünk rá a szüleimmel, hogy ez nem köti le az energiámat. Kézenfekvő volt, ha már jól úszom, ki kellene próbálni a vízilabdát. Ez bejött, legalább annyira elfáradok tőle, mint az úszástól.

Ezek szerint Gyuláról „ingázol át” minden nap.

Az első perctől kezdve, hiszen városunkban csak két éve létezik a vízilabda, ahol egyelőre csak tízen aluli gyerekek pólóznak. Amikor 2009-ben jelentkeztem Kádár Józsi bácsinál, rögtön felvett, látta, hogy jól úszom, ez nagy előny volt. A kezdetben Mucsi Zsolt csoportjába kerültem, majd három éven át Józsi bácsi volt a mesterem. Most, hogy a serdülő csapatban játszom elsősorban, Csabai Zoltán foglalkozik velem, de tagja vagyok a felnőtt gárdának is.

Iskola, utazás, sport. Össze tudod egyeztetni?

Nem tart sokáig az út Gyula és Békéscsaba között. A sulival pedig nincs gondom, jó tanuló vagyok. Legutóbb is 4,2-re végeztem. Most egyébként kilencedikes vagyok az Erkel Ferenc Gimnáziumban.

Hosszabb távon milyen elképzelésed van a pólóval?

Mint minden fiatal vágya, szeretnék OB I-es játékos lenni, majd egyszer pedig kipróbálni magam a nemzetközi mezőnyben is.

Maradjunk a mánál. Tagja vagy az utánpótlás-válogatottnak, és közeleg az Európa-bajnokság. Van esélyed kijutni az azerbajdzsáni eseményre?

Tisztában vagyok vele, hogy mint a válogatott egyik legfiatalabb tagjának, egyelőre kevés az esélyem. A szövetségi kapitány, Horkai György is elmondta egy négyszemközti beszélgetés során, hogy mindenképpen számít rám, de inkább jövőre lesz esélyem az utazó csapatba kerülni, amikor én is abba a korosztályba kerülök.

Kádár József, a csabai klub vezetőedzője is csak jókat tud mondani Attiláról: „Öt éve tagja a Csabai Csirkefogók VK-nak, és ez idő alatt dinamikusan fejlődött. Kevés ilyen serdülőkorú tehetség volt eddig a klubban. Jól úszik (már 58 másodpercen belül ússza a 100 méter gyorsot – a Szerk.), bátor, merész vízilabdázó, minden jó értelemben vett csínyben benne van. Jó alany, az edzésekről nem hiányzik, amikor pedig munka van, az egyik legkitartóbb, legszorgalmasabb. Mindent komolyan vesz, nagyon akar a medencében. Ezért juthatott el idáig.”

Nem véletlen, hogy több OB I-es háttérrel rendelkező hazai klub felfigyelt tehetségére, köztük a Vasas is.

„Attilának és szüleinek kell eldönteni, hogy megy, vagy marad. Tény, nálunk több korosztályban sok mérkőzésen csiszolódhatna tovább, de az OB I B, az pedig a második vonal. A fővárosban minden bizonnyal kevesebb játéklehetőséghez jut, de magasabb színvonalon játszhat. Ha mégis eligazolna, akkor is szeretnénk, ha a kettős játékengedéllyel visszajátszhatna a felnőtt csapatunkba” — tette hozzá Kádár József.

Címlapképünkön a magyar ifjúsági válogatott, a guggoló sorban balról a második Hajdu Attila

Ma negyven éve játszották az első meccset elődeink

1976 javBár a két világháború között, és az azt követő néhány esztendőben élt a vízilabda Békéscsabán, ám az ’50-es éveket követően hosszú időre a feledés homályába merült a sportág a Viharsarokban. Mígnem egyszer a ’70-es években ismét jegyezték a sportágat.

Szécsi Tamás, Ricza Lajos, Lipták Pál és Pásztor György egy szép napon gondoltak egyet, és 1974 októberében úgy döntöttek, keresnek még maguk mellé néhány egykori úszót, vagy egész egyszerűen néhány úszni tudó fiatalt, és életre keltik újra a pólót a békési megyeszékhelyen. Igaz, jócskán akadt buktató, az egyik például a pénz volt (vagy inkább annak hiánya), de kellett egy befogadó klub is. Megkezdték az edzéseket az Árpád fürdőben és még a télen beadták a nevezést is a hazai bajnokság legalacsonyabb osztályába, az OB II-be. Hogy aztán egy szép tavaszi napon az első erőpróbára is elutazzanak. Mégpedig éppen ma negyven esztendeje, 1975. május 8-án.

Igaz, se labdájuk, se vízilabda sapkájuk nem volt, de nagyon szerették a hazánkban oly népszerű sportágat, így belevágtak a bajnokságba is. Miskolcon volt az első „fellépésük”, kölcsön lasztival és sapkával, na és egy méretes zakóval. Ám nem szégyen egy frissiben alakult csapattól, hogy 21—0 arányban kikaptak a borsodiaktól. Volt miből tanulni, és a méretes vereség ellenére sem ment el a kedvük, eszük ágában nem volt feladni. Sőt, ez a vereség még inkább megacélozta lelküket, és rögtön tudták, mit kell ahhoz tenni, hogy egyszer szebb napokat megéljen a póló Békéscsabán.

Nos, a negyven évvel ezelőtti csapat volt a maiak úgynevezett jogelődje. Kitűnő sportemberekből állt, akik között számtalan később vezető értelmiségi, orvos, jogász és kitűnő szakember lett, sőt, maradva a csabai pólónál, egyesek hosszú időn át edzősködtek, mások a klub elnökségében tisztségeket vállaltak. Mindannyian a mai napig imádják a pólót, még ha nem is űzik már. De hogyan is űzhetnék, hiszen többségük közel van már a hatvanhoz. Sőt, akad olyan, aki már hatvanon is túl lenne, vagy van, illetve sajnos elhunyt, mint Lipták Pál, Rattai József és Pásztor György, akikre mindig szívesen visszaemlékeznek a régiek és maiak egyaránt.

A Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub mai vezetősége is tisztelettel adózik az egykori alapítók előtt. Tervbe is vették, hogy a negyven esztendős évfordulót megünneplik. Mégpedig június 13-án, szombaton, amikor vége lesz a bajnoki idénynek. Az már biztos, hogy az Árpád fürdőben az OB II-es csapat zárja az évet a rájátszás utolsó körével, amit egybekötnek egy nagyszabású dzsemborival a medence partján. S amelyre várják a mai és egykori vízilabdázókat, a hét-nyolc évesektől a hatvanon túliakig. A klub mai vezetősége már javában szervezi a programot, ami hamarosan felkerül honlapunkra is.

De már mától várják a jelentkezéseket, mégpedig a szintén egykori OB I B-s és OB II-es csapat egyik kitűnősége, a klub mai ügyvezető elnöke Balázs Lajos, és az elnök Borsos Pál.

Jelentkezni máris lehet. Balázs Lajos elérhetősége, telefon: +36 30 6588-950; e-mail: b-l(at)freemail.hu, ill. balazs.lajos(at)bekes.kozut.hu. Borsos Pál, telefon: +36 20 9284-418; e-mail: borsos(at)bekes.kozut.hu.

Címlapképünkön egy korabeli békéscsabai csapat, nem sokkal a megalakulás után. Állnak, balról: Török Sándor, Balázs Lajos, Rattai József (Muzi), Szécsi Tamás, Takács István, Ricza Lajos, Szedoglavits István, Bandur András. Guggol: Jancsika Árpád, Szilágyi József, Kakuszi Tamás, Szpevár Attila, Blahut Béla, Várai János, Szeles Imre. Elől: Sallai Zoltán. A képről hiányzik: Lipták Pál, Pásztor György, dr. Vincze Gábor és Gelegonya József

Kupasorozattal folytatja az évet a serdülő és a gyermek korcsoport

serd polo3Az idei esztendőben meglehetősen korán befejezték a bajnoki pontvadászatot az ifjúságiak, a serdülő és gyermek korosztályúak az országos bajnokságokban. Azért, hogy ne maradjanak játék nélkül a fiatalok májusban és júniusban, kiírtak egy-egy kupasorozatot a három korosztálynak.

Az ifjúságiaknál Lemhényi Dezső Kupa, a serdülőknek Vízvári György Kupa, a fiatalabb korcsoportnak Halassy Olivér Kupa néven rendeznek egy több héten át tartó sorozatot. Az idősebbeknél 22, a serdülőknél 30, a gyermek korosztálynál 29 csapat nevezett az eseményre. A mieink csak az utóbbi kettőbe nevezetek.

Nyitányként csoportmérkőzésekre kerül sor, a serdülőknél hat négyes és három hármas csoportot alakítottak ki. A gyermekeknél öt négyes és három hármas csoportban kezdik meg a küzdelmet május 10-én. A további csoportmérkőzésbeli játéknapok: május 17-e és május 24-e.

A Csabai Csirkefogók VK mindkét együttese az E csoportba nyert besorolást a Szentessel, a Szegeddel és a Hódmezővásárhellyel (igyekeztek a költségek megkímélése végett területileg besorolni a klubokat). Az első körben a Kurca-partiakkal játszanak Szentesen, majd a Szegeddel Békéscsabán, végül a Hódmezővásárhellyel idegenben mérkőznek meg fiataljaink.

A folytatásra, pontosabban a helyosztókra júniusban kerül sor, a serdülőkére 7-én, a gyermek korcsoportosokéra június 14-én. A csoportok első helyezettjei az 1-8. helyért harcolhatnak tovább, a második helyezettek a 9-16., a harmadikok a 17-24. végül a negyedikek egészen a 29., illetve 30. helyért csatáznak később kijelölt helyszíneken, ahol már egyenes kieséses rendszerben zajlik tovább a kupasorozat. 

2015.04.13. közgyűlés 2015/001 sz. határozata:

Az alapszabály módosítás elfogadásra került

(Bírósági jogerős végzés után jelenik meg a honlapon)

2015.04.13. közgyűlés 2015/002 sz. határozata:

Az alapszabály tagdíjakról szóló I. sz melléklete elfogadásra került

  1. számú melléklet

1. Az egyéni gyermek/ifjúsági – 15 000 orint – éves tagdíj 2015. évtől eltörlésre kerül (a 2015-ben befizetett éves tagdíj, háromhavi tagdíjként jóváírásra kerül)

2. Az egyesület tagjainak tagdíja lehet:

a) egyéni felnőtt tagdíj, 30000 forint/év

b) egyéni gyermek/ifjúsági tagdíj, 5000 forint/hó

d) családi tagdíj, egy fő tagdíja, a testvérek számától függetlenül

e) csoportos tagdíj, Gyula, 4000 forint/hó

Lencsési úti tanuszoda 2500 forint/hó

f) egyéni pártolói tagdíj, 30000 forint/év

g) jogi személy rendes tagdíj, 30000 forint/év

h) jogi személy pártolói tagdíj, 30000 forint/év

3. A családi és a csoportos tagdíj az egyéni tagdíjhoz képest kedvezményes tagdíjnak minősül. A kedvezmény a szavazati jogra nincs kihatással.

4. Egyéni tagdíjkedvezmény, vagy mentesség megítélése – indokolt esetben – az elnökség hatáskörébe tartozik.

5. A 18. életévét betöltő, de önálló jövedelemmel még nem rendelkező egyesületi tag, keresőképességét követő 40. napig mentesül az egyéni felnőtt tagdíj megfizetése alól.

6. Az éves tagdíjak befizetési határideje, az éves közgyűlés napja.

7. A havi tagdíjak befizetési határideje, minden hónap 15. napja.

8. Hat hónapot meghaladó fizetési késedelem esetén, az egyesületi tagság törléssel szűnik meg.

Éves rendes közgyűlés április 13-án, hétfőn

A Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub 2015. április 13-án, hétfőn 18.00 órakor tartja éves közgyűlését Békéscsabán, a Dózsa György út 35. szám alatti Nyugdíjas Egyesület nagytermében.

Napirend:
–    Vezetőségi beszámoló a 2014. évről.
–    Gazdasági beszámoló ismertetése, szavazása.
–    Alapszabály változások ismertetése, szavazása
–    Egyéb bejelentések.

Kérjük egyesületünk tagjait, és a 14 évnél fiatalabb sportolóink szüleit, hogy a határozatképesség érdekében feltétlenül jelenjenek meg.

Határozatképtelenség esetén, a közgyűlés megismételt időpontja: 2015. április 13., hétfő, 18.15 óra.