A vártnál könnyebb győzelem, gólok zöme akcióból esett

ajtai cspA két győzelmet követő két vereség után az ötödik fordulóban az egriek főiskolás együttesét fogadta hazai környezetben csapatunk az OB I B-s pontvadászatban. Sikerrel vették az akadályt, ugyanis gólokban gazdag mérkőzésen legyűrték ellenfelüket.

Csabai Csirkefogók VK—Eszterházy Károly FSC, Eger 19—12 (3—2, 4—1, 7—4, 5—5)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Békéscsaba. V.: Berki András, Szénászky Zsolt. Békéscsaba: Gál — Tinka 2, Szeles, Józsa 1, Ajtai 2, Makra 3, Németh D. 3. Cs.: Bodor, Szabó I. L. 1, Rácz 3, Mucsi 1, Sajtos 2, Zsilák 1, Popovics B. Edző: Kádár József. Eger: Veres — Molnár 1, Benkő 4, Szívós 1, Schmiderer 2, Sipos 2, Baróthy 2. Cs.: Melegh, Benedek. Edző: Tóth Péter.

Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 7/5. Büntetők: 1/0, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 0—1, 3—1, 3—2, 10—3, 10—5, 17—9.

A békéscsabai együttes szakvezetője, Kádár József a mérkőzés előtt még úgy vélte, közel azonos képességű két gárda feszül majd egymásnak. Ám hamar kiderült, hogy még sincs annyira egy súlycsoportban a viharsarki alakulat és az Eger. Már a félidőre négygólos előnyt harcolt ki a házigazda, a folytatásban pedig sűrűn potyogtak a gólok. Ez egyrészt köszönhető volt a rövid cserepaddal rendelkező Heves megyeiek kifáradásának, de még inkább annak, hogy az egriek zónáztak, amit viszont a Békéscsaba rendre átlőtt. Az eredményességhez az is hozzájárult, hogy egy idő után a vendégek kapusa a sok bekapott gól után demoralizálódott. Külön dicséri a pályaválasztót, hogy a 19 lőtt góljuk közül 17 akcióból esett, ami a játékosságot és a nagy kedvvel való küzdést támasztja alá. No meg az is pozitívum, hogy szinte mindenki feliratkozott a góllövők közé, ami a csapat mivoltát húzza alá.

Mestermérleg. Kádár József: — A vártnál könnyebb győzelmet arattunk. Különösen örülök a fiatal játékosaink jó teljesítményének, és góljainak.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli—Szegedi TE EHÖK SE 5—9. MAFC 111—Hódmezővásárhelyi VSC 6—10. Ybl Water Polo Club—Szolnoki VSC 11—7. Neptun VSC—Kaposvári VK 9—7.

Az állás az 5. forduló után: 1. Ybl Water Polo Club 12 (67—41), 2. Neptun VSC 9 (42—28), 3. Csabai Csirkefogók VK 9 (63—53), 4. Hódmezővásárhelyi VSC 9 (51—48), 5 MAFC 110 6 (42—45), 6. Kaposvári VK 6 (49—55), 7. Szegedi TE EHÖK SE 6 (40—49), 8 Szegedi Vízipóló Suli 3 (26—32), 9. Szolnoki VSC 3 (43—53), 10. Eszterházy Károly FSC, Eger 3 (34—53).

Címlapképünkön Ajtai Miklós (10) veszi tűz alá a kaput. A csabaiak lövője kétszer volt eredményes az egriek ellen

Az OB I-esek besegítettek a Kaposvárnak

pob1bIsmét idegenben, ezúttal Kaposvárott ugrott vízbe OB I B-s csapatunk a bajnokság során, a negyedik fordulóban. A házigazdák eddigi mérlege egy győzelem és két vereség volt, a Csirkefogók éppen a fordítottjával várták a sípszót: két győzelem és egy vereség szerepelt a nevük mellett.

Kaposvári VK—Csabai Csirkefogók VK 8—7 (2—0, 3—1, 2—3, 1—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Kaposvár. V.: Kiss Attila, Győri Attila. Kaposvár: Nemes — Ács, Berta 2, Andok 1, Klinovszky 1, Palotás 3, Halász. Cs.: Németh B. 1, Prikidánovics, Molnár, Gosztonyi, Ihász, Rozs. Játékos edző: Prikidánovics Nándor. Békéscsaba: Gál — Tinka 1, Szeles, Józsa 2, Ajtai, Makra, Németh D. 2 (1). Cs.: Bodor, Szabó I. L., Rácz 2, Hajdu A., Zsilák, Sajtos, Trifea. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 13/2, ill. 10/1. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Berta. Az eredmény alakulása: 2—0, 2—1, 5—1, 7—5, 8—5.

Nem a legideálisabb körülmények várták a két csapatot: az 50 méteres medence környékét felújítják, így körülötte mindössze egy egyméteres „járda” volt járható, ahol a játékvezetőknek, edzőknek, a cseresornak kellett (volna) osztoznia. A rossz időjárás, illetve hideg miatt a cserék a kapu mögött, a vízben vártak a bevetésre, s bizony igencsak elgémberedtek, mire beúszhattak a pályára. Ráadásul kissé megkésve ékezett a csabai gárda Kaposvárra, a házigazdák ráadásul néhány OB I-es játékosukat (Nemes kapus, Palotás, Klinovszky, Prikidánovics) is bevetettek ezen a találkozón.

Amúgy gyors és iramos találkozót hozott az összecsapás, a pályaválasztó hamar elhúzott, és a négygólos előnyt már nem tudta behozni a rossz helyzetfelismeréssel küszködő és támadásban sok hibával játszó Békéscsaba. De az is tény, mindkét csapat esetében halvány volt a támadójáték, sok ziccert, a csabaiak ráadásul büntetőket is hibáztak. A vendégeknek a sikerhez többet kellett volna mozogni.

Mestermérleg. Kádár József: — Sok hibával támadtunk, ezért győzelmi esélyt engedtünk ki a kezünkből. Normál körülmények között meg kellett volna nyerni a találkozót.

További eredmények: Eszterházy Károly FSC, Eger—Szegedi Vízipóló Suli – elmaradt. Szegedi TE EHÖK SE—MAFC 110 10—9. Ybl Water Polo Club—Neptun VSC 7—8. Hódmezővásárhelyi VSC—Szolnoki VSC 17—9.

Pedig jól kezdődött a fővárosi mérkőzés

polo2200 cspSzombaton este a fővárosban az első két forduló után a listavezető két veretlen együttes csapatott össze a hazai második vonal idei bajnokságában.

Ybl Water Polo Club—Csabai Csirkefogók VK 17—12 (5—5, 5—2, 3—3, 4—2)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés Budapest. V.: Petik András, Rubos Károly. Ybl: Veres — Sóvári, dr. Nagy S. 1, Kibédi 2 (1), Cséplő 3, Szilágyi 3 (1), Cserdi 1. Cs.: Csillagh (kapus) Halmos 2, Szabó G. 1, Koltai 1, Kovács B. 1, Lévai 1, dr. Kórós 1. Edző: Köllő Attila. Békéscsaba: Gál — Tinka 2, Szeles, Józsa, Ajtai 3, Makra, Németh D. 3 (1). Cs.: Bodor 2 (1), Szabó I. L. 1, Rácz, Mucsi, Zsilák, Tifrea 1. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 13/5, ill. 11/3. Büntetők: 2/2, ill. 2/2. Kipontozódott: Kovács B., ill. Szabó I. L., Józsa. Az eredmény alakulása: 0—1, 1—3, 4—5, 7—5, 7—7, 11—7, 13—10, 16—11.

A házigazdák sorait erősítette az egykori békéscsabai, saját nevelésű dr. Nagy Sándor, aki az Andrássy Gyula Gimnázium elvégzése után a fővárosban tanult jogot, így néhány éve az Ybl csapatát erősíti.

Jól kezdtek a Csirkefogók, hiszen hamar jelentős előnyre tettek szert. Igaz, már ekkor kitűnt, hogy egyik csapat sem a védekezéséről fog „elhíresülni”. Mindkét gárda nyílt sisakkal a győzelemre tört. A csabai vezetés birtokában a játékvezetők egyre jobban „eldurvultak”, szórták a kiállításokat, a büntetőket, és az előbbieket a házigazdák használták ki jobban. Végül öt lett közötte, de a békéscsabaiak egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet, a gólkülönbség a találkozó alapján túlzottnak mondható. A finisben pedig egyre több szerepet kaptak a saját nevelésű fiatalok, akik derekasan megállták helyüket.

Mestermérleg. Kádár József: — Méltó ellenfelei voltunk a köztudottan a bajnoki címre és feljutásra törő fővárosi csapatnak.

További eredmények: MAFC 110—Szegedi Vízipóló Suli 14—10. Szolnoki VSC—Szegedi TE EHÖK SE 10—5. Kaposvári VK—Eszterházy Károly FSC, Eger 17—10. Neptun VSC—Hódmezővásárhelyi VSC 13—7.

Az állás a 3. forduló után: 1. Ybl Water Polo Club 9, 2. Neptun VSC 6 (25—14), 3. Csabai Csirkefogók VK 6 (37—33), 4. MAFC 110 6 (27—25), 5. Szolnoki VSC 3 (27—25), 6. Szegedi Vízipóló Suli 3 (21—23), 7. Kaposvári VK 3 (34—39), 8. Hódmezővásárhelyi VSC 3 (24—33), 9. Eszterházy Károly FSC, Eger 3 (22—34), 10. Szegedi TE EHÖK SE 0.

A vártnál jóval könnyebb győzelem Hódmezővásárhelyen

A második fordulóra került sor szombaton a vízilabda OB I B-ben, csaptunk ezúttal idegenben játszott. Mégpedig azzal a Hódmezővásárhellyel szemben, amely a bajnoki rajtot megelőző békéscsabai felkészülési tornán, ha egy góllal is, de legyőzte a Csirkefogókat. Most viszont alaposan visszavágott együttesünk.

„Nem tartott igazán mérvadónak a felkészülési mérkőzésen elszenvedett vereséget, ugyanis akkor tartalékosan álltunk ki, hiányzott a sérült Józsa Tibor, ifj. Kádár József, a kettős igazolású, de békéscsabai nevelésű Hajdu Attila, valamint a nemrégiben igazolt Szabó Levente. Most viszont komplett csapattal álltunk ki” — mondta elöljáróban Kádár József vezetőedző.

Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK 7—12 (1—2, 2—3, 3—4, 1—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Hódmezővásárhely, 100 néző. V.: Pásztor Antal, Berki András.

Hódmezővásárhely: Újházi — Papp 3, Csuka 1, Farkas 1, Hajdú J. 1, Werner 1, Vígh. Cs.: dr. Szabó J., Pölös, Dombovári, Csendes, Soós, Könyves. Edző: dr. Bertók Gyula.

Békéscsaba: Gál — Tinka 1, Szeles, Józsa, Ajtai 1, Makra 3, Németh D. 4 (2). Cs.: Bodor 2, Sajtos, Rácz, Mucsi, Zsilák 1, Vesa. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 8/4, ill. 7/2. Büntetők: 0/0, ill. 2/2. Az eredmény alakulása: 0—1, 2—2, 2—5, 5—7, 6—10.

Ezúttal is akadt hiányzó a békéscsabai együttesből: Szabó Levente igazolás még mindig a nemzetközi szövetség kezében van, és Hajdú Attila sem állt a csapat rendelkezésére, miként a kéztörés után a rehabilitációs edzéseken részt vevő ifj. Kádár József.

Már a találkozó elején hamar kitűnt, hogy a vendégek jobb játékosállománnyal rendelkeznek, gyorsabbak, acélosabbak. Ráadásul a csabaiaknál több jó egyéni teljesítményt is jegyezhettünk, így kitűnően védett Gál Lajos, a mezőnyben pedig Józsa Tibor, Németh Dániel és Makra Zsolt jeleskedett. A viharsarkiak végig vezetve nyertek a mind jobban elfáradó házigazdákkal szemben, akik igyekeztek zónavédekezéssel semlegesíteni a csabai lövőket — kevés sikerrel, ugyanis a távoli bombák is rendre utat találtak a hódmezővásárhelyi kapuba. A Csirkefogók szoros emberfogással operáltak, amiből nem is tudott „kibújni” a pályaválasztó. A meccs érdekessége, hogy Gál Lajos kapus is a kiállítás sorsára jutott, túl vehemensen korholta saját játékosait, amit a játékvezetők nem toleráltak.

Mestermérleg. Kádár József: — Nagyon örülök a magabiztos győzelemnek, ez jó jel az elkövetkezendő mérkőzésekre.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli—Szolnoki VSC 11—9. Eszterházy Károly FSC, Eger—MAFC 110 7—4. Szegedi TE EHÖK SE—Neptun VSC 7—12. Ybl Water Polo Club—Kaposvári VK 19—9.

Az állás a 2. forduló után: 1. Ybl Water Polo Club 6 (32—14), 2. Csabai Csirkefogók VK 6 (25—16), 3. Neptun VSC 3 (12—7), 4. Szegedi Vízipóló Suli 3 (11—9), 5. MAFC 110 3 (13—15), 6.  Hódmezővásárhelyi VSC 3 (17—20), 7. Eszterházy Károly FSC, Eger 3 (12—17), 8. Szolnoki VSC 0 (17—20), 9. Szegedi TE EHÖK SE 0 (16—25), 10. Kaposvári VK 0 (17—29).

Címlapképünkön: a nyáron igazolt békéscsabai Makra Zsolt egy nagy lövése

Jól rajtolt az újjá alakult felnőtt csapatunk

Mint korábban is írtuk, az idei bajnokságra is jelentősen átalakult felnőtt OB I B-s csapatunk, amely ennek ellenére eredményes rajtot vett a hét végén a 2015—2016. évi bajnokságban.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi TE EHÖK SE 13—9 (2—1, 2—1, 4—4, 5—3)

OB I B-s mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Matajsz Márk, Szénászki Zsolt. Békéscsaba: Gál — Tinka 2, Szeles 1, Józsa 1, Ajtai 2, Makra 2, Németh D. 3. Cs.: Bodor, Sajtos, Rácz 1, Mucsi, Hajdú A. 1. Edző: Kádár József. Szeged: Balogh — Kormányos, Szabó G. 1, Nádasdi, Major 4, Tóth D. 1, Tóth Á. Cs.: Páll 1, Godó 1, Erdei 1. Edző: Szabó Zoltán.

Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 12/4. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Nádasdi, Páll. Az eredmény alakulása: 2—0, 4—3, 6—5, 8—6, 12—6, 12—8.

„Lustán” kezdett mindkét csapat, a szegediek esetében vélhetően azért is így történt, mert mindössze tíz játékossal érkeztek Békéscsabára, „spóroltak” erejükkel. Meg amúgy is, kissé idény eleji formában nyitottak a csapatok. A csabaiak esetében akadt még hiányzó: Szabó Levente igazolása még nem realizálódott, a nemzetközi szövetségtől még nem érkezett meg a játékengedélye. Zsilák László sem játszhatott. Józsa Tibor kisebb sérüléssel is vállalta a játékot, hasznos volt tevékenysége. Mindkét együttesre igaz volt, sok nagy helyzetet kihagytak. Az elején csak araszolgatott a házigazda, de mindig náluk volt az előny, a harmadik negyed végén, 6—5-ös állás után viszont megugrottak a viharsarkiak, 12—6-ra is elhúztak. Így végül magabiztos győzelmet arattak a Csongrád megyeiek ellen a bajnoki nyitányon.

Mestermérleg. Kádár József: — Biztató játékkal győztünk a szegediek ellen. Különösen örülök a fiatal játékosok, Hajdú Attila, Szeles Ákos, Sajtos József, Bodor Csanád és Tinka József jó játékának, illetve bemutatkozásának.

További eredmények: Ybl Water Polo Club—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 13—5, Kaposvári VK—Hódmezővásárhelyi VSC 8—10, MAFC 110—Szolnoki VSC 9—8, a Neptun VSC—Szegedi Vízipóló Suli mérkőzést későbbre halasztották.