Két korosztály száll síkra(vízbe) a pontokért hétvégén

Két korosztályos csapatunk lesz érdekelt a hétvégi vidékbajnoki fordulókban, nevezetesen a gyermek I. és a baby korcsoportosok. Az előbbiek hazai környezetben, a legkisebbek pedig Szegeden mutathatják meg tudásukat.

A gyermek I. korcsoportosok ezen a hétvégén már a rájátszásban vitézkedhetnek, mégpedig az erősebb, Piros csoportban játszanak két találkozót szombaton a békéscsabai Árpád fürdőben. Első ellenfelük a Csongrád lesz, majd a ceglédiek ellen szállnak vízre a vidékbajnokság Délkeleti csoportjában. Innen kezdve új lappal, azaz nulla ponttal indul mindenki.

A program. Február 11., szombat, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Csabai Csirkefogók VK. 11.00: Kecskeméti Sportiskola–Ceglédi VSE. 12.30: Csongrádi VVSE–Kecskeméti Sportiskola. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Ceglédi VSE.

A baby korosztályosok Szegedre utaznak, ugyancsak szombaton, ahol a vidékbajnokság Délkeleti csoportjának 6. fordulóját rendezik meg. Először a házigazdák B csapatával, majd a Szentessel veszik fel a harcot a Tiszavirág Sportuszodában.

A program. Február 11., szombat, 9.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli I. 9.50: Szegedi Vízipóló Suli II.–Csabai Csirkefogók VK. 10.40: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti Sportiskola. 11.30: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK. 12.20: Szolnoki Dózsa–Kecskeméti Sportiskola. 13.10: Legrand Szentesi VK–Mórahalom VK. 14.00: Csongrádi VVSE–Szegedi Vízipóló Suli II. 14.50: Mórahalom VK–Szolnoki Dózsa. 15.40: Szegedi Vízipóló Suli I.–Csongrádi VVSE.

Felnőtt csapatunk két hónap után újra bajnokit játszik

Mozgalmas hétvége vár csapatainkra, ráadásul az eddig vidékbajnoki utánpótlás-bajnoki sorozat mellett az országos bajnokságban szereplő felnőtt csapatunk is színre lép idén először. Rajtuk kívül a serdülő és a gyermek IV. korosztály érintett szombaton

OB II-es felnőtt együttesünk Szegedre látogat, ahol a Tiszavirág Sportuszodában rendezik meg a Délkeleti csoport alapszakaszának utolsó, ötödik körét. Ennek során csapatunk a listavezető Szegeddel és a sereghajtó Kecskeméttel mérkőzik meg.

A program. Február 4., szombat, 10.00 óra: Szeged–Szegedi UVTE. 11.00: Kecskeméti VE–Csongrádi VVSE. 12.00: Szeged–Swietelsky-Békéscsaba. 13.00: Szegedi VTK–Szegedi UVTE. 14.00: Kecskeméti VE–Swietelsky-Békéscsaba. 15.00: Szegedi VTK–Csongrádi VVSE.

Az alapszakasz állása nyolc forduló után): 1. Szeged 24, 2. Szegedi UVTE 12, 3. Csongrádi VVSE 13, 4. Szegedi VTK 13, 5. Swietelsky-Békéscsaba 3, 6. Kecskeméti VE 0.

Serdülő korosztályosaink a Délkeleti vidékbajnoki sorozat negyedik köréhez, a 7–8. fordulóhoz érkeztek. A szombati fordulónak klubunk ad otthont, a mérkőzéseket a békéscsabai Árpád fürdőben rendezik meg, amelynek során fiataljaink a mezőtúriakkal és a kecskemétiekkel meccselnek.

A program. Február 4., szombat, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC Mezőtúr. 11.00: Kecskeméti Sportiskola–Sugovica VSE Baja. 12.30: Invictus SC Mezőtúr–Sugovica VSE Baja. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola.

Az állás a harmadik kör, hat forduló után: 1. Kecskeméti Sportiskola 18, 2. Invictus SC Mezőtúr 7, 3. Csabai Csirkefogók VK 7, 4. Sugovica VSE Baja 2. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Gyulai fiókcsapatunk a vidékbajnokság Délkeleti csoportjában az 5. kör során a házigazda hódmezővásárhelyiekkel, valamint a mezőny egyetlen külföldi csapatával, a szerbiai Szabadka együttesével mérik össze tudásukat szombaton a Gyarmati Dezső Sportuszodában.

A program. Február 4., szombat, 13.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskemét. 14.00: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa. 15.00: Kecskeméti Sportiskola–Legrand Szentesi VK. 16.00: Spartak Patent Subotica, Szabadka (szerb)–Gyulai VK. 17.00: Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli. 18.00: Szolnoki Dózsa–Spartak Patent Subotica. 19.00: Gyulai VK–Hódmezővásárhelyi VSC.

Az állás a negyedik kör, nyolc forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 24, 2. Legrand Szentesi VK 18, 3. Szolnoki Dózsa 16, 4. Spartak Patent Subotica 10, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 6. Gyulai VK 6, 7. Kecskeméti Sportiskola 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol).

A gyermek „hármasok” idehaza, a babyk Szolnokon szállnak vízre

„Élénkül a piac”, a korábbi hetekhez képest szaporodnak az események. Január utolsó hétvégéjén már két korosztályos csapatunk lesz érdekelt a bajnoki folytatásban.

Gyermek III. korcsoportos fiataljaink szombaton hazai környezetben szállnak vízre a vidékbajnokság Délkeleti Piros csoportjának ötödik körében. Nem mellesleg ők idén már egy fordulót letudtak, éppen két héttel ezelőtt Szolnokon viaskodtak, akkor a házigazdákkal és a szentesiekkel szemben alulmaradtak. Ezen a hétvégén a Csongrád és a Szeged lesz az ellenfelük.

A program. Január 28., szombat, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Csabai Csirkefogók VK. 11.00: Szolnoki Dózsa–Legrand Szentesi VK. 12.00: Szegedi Vízipóló Suli–Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 13.00: Legrand Szentesi VK–Csongrádi VVSE. 14.00: Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román)–Szolnoki Dózsa. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli.

Az állás a negyedik kör (7-8. forduló) után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 18, 2. Szolnoki Dózsa 18, 3. Legrand Szentesi VK 18, 4. Csongrádi VVSE 12, 5. Csabai Csirkefogók VK 6, 6. Clubul Sportiv Crisul Oradea Nagyvárad 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

A két évvel fiatalabb baby korosztályos csapatok Szolnokon találkoznak a vidékbajnokság Délkeleti csoportja alapszakasza ötödik fordulójában. A szombati eseményen a kecskemétiekkel és a hódmezővásárhelyiekkel mérik össze tudásukat.

A program. Január 28., szombat, 9.00 óra: Csongrádi VVSE–Szolnoki Dózsa. 9.50: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola. 10.40: Csongrádi VVSE–Mórahalom VSE. 11.30: Szegedi Vízipóló Suli II.–Kecskeméti Sportiskola. 12.20: Hódmezővásárhelyi VSC–Csabai Csirkefogók VK. 13.10: Szegedi Vízipóló Suli I.–Mórahalom VSE. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Legrand Szentesi VK. 14.50: Vízipóló Suli I.–Szegedi Vízipóló Suli II. 15.40: Legrand Szentesi VK–Szolnoki Dózsa.

Gyulai fiataljaink szombaton Kecskemétre tartanak

Ezen a hétvégén is egy korosztályos csapatunk érdekelt a pontvadászatban, nevezetesen a gyermek „négyesek”, azon belül is fiókcsapatunk, a Gyulai VK. Fiataljaink a vidékbajnokság Délkeleti területi bajnokságban játszanak két mérkőzést.

A gyermek IV. korcsoportos fürdővárosi alakulat szombaton Kecskemétre látogat, ahol a házigazdákkal, azt megelőzően pedig a Szegedi Vízipóló Suli együttesével meccselnek a vidékbajnoki negyedik fordulóban.

A program. Január 21., szombat, 10.00 óra: Szolnoki Dózsa–Kecskeméti Sportiskola. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli–Spartak Patent Subotica, Szabadka (szerb). 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szolnoki Dózsa. 13.00: Spartak Patent Subotica, Szabadka–Legrand Szentesi VK. 14.00: Gyulai VK–Szegedi Vízipóló Suli. 15.00: Legrand Szentesi VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 16.00: Gyulai VK–Kecskeméti Sportiskola.

Az állás a harmadik kör, hat forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 18, 2. Legrand Szentesi VK 15, 3. Szolnoki Dózsa 10, 4. Spartak Patent Subotica 10, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 6. Gyulai VK 3, 7. Kecskeméti Sportiskola 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol).

Évzárás három napon át, meccsdömpinggel

Az év utolsó mozgalmas hétvégéje vár csapatainkra, ezúttal pénteken egy, szombaton két kategóriában a vidékbajnoki pontokért szállnak síkra csapataink, vasárnap pedig az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportjában az alapszakasz zárókörében lesznek érdekeltek fiataljaink.

A gyermek I. korosztályosainkra a vidékbajnoki negyedik forduló vár, ők Martfűn ugranak vízbe az alapszakasz idei zárásán. Ebben a körben mindenki már csak egyetlen mérkőzést játszik, a mieinken kívül minden más egylet már túl is van a soros mérkőzésén. A Csabai Csirkefogók VK azonban pénteken este 18 órakor vívja meg csatáját az Invictus ÚVSC Mezőtúr gárdájával.

Az eddig lezajlott negyedik forduló eredményei: Ceglédi Úszó- és Vízilabdasportért Alapítvány–Ceglédi VSE 3–16. Kecskeméti Sportiskola–Csongrádi VVSE 13–13. Mórahalom VSK–Sugovica VSE Baja 8–19.

Az állás a negyedik kör (hét forduló után) a békéscsabaiak meccse nélkül: 1. Csongrádi VVSE 16, 2. Kecskeméti Sportiskola 16, 3. Ceglédi VSE 15, 4. Csabai Csirkefogók VK 12, 5. Sugovica VSE Baja 12, 6. Invictus ÚVSC Mezőtúr 6, 7. Mórahalom VSK 3, 8. Ceglédi Úszó- és Vízilabdasportért Alapítvány 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol).

A vidékbajnokságban szereplő serdülő csapatunk a bajnoki szezon harmadik körére készül a Délkeleti csoportban. A forduló házigazdái a bajaiak lesznek. Fiataljaink rövid pihenővel a mezőtúriakkal, majd a Baja csapatával mérik össze tudásukat.

A program. December 3., szombat, 13.00 óra: Invictus SC Mezőtúr–Kecskeméti Sportiskola. 14.15: Sugovica VSE Baja–Kecskeméti Sportiskola. 15.30: Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC Mezőtúr. 17.00: Csabai Csirkefogók VK–Sugovica VSE Baja.

Az állás a második kör, négy forduló után: 1. Kecskeméti Sportiskola 12, 2. Invictus SC Mezőtúr 7, 3. Csabai Csirkefogók VK 3, 4. Sugovica VSE Baja 1.

A baby korosztály vidékbajnokságában a negyedik kört rendezik meg szombaton. A Délkeleti csoportban egy nap alatt kilenc meccset rendeznek Szentesen. A mieink a Mórahalom és a Csongrád csapataival mérik össze tudásukat.

A program. December 3., szombat, 9.00 óra: Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli I. 9.00: Mórahalmi VSK–Csabai Csirkefogók VK. 9.50: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli II. 10.40: Kecskeméti Sportiskola– Szegedi Vízipóló Suli I. 10.40: Mórahalmi VSK–Hódmezővásárhelyi VSC. 11.30: Szegedi Vízipóló Suli II.–Legrand Szentesi VK. 11.30: Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE. 12.20: Szolnoki Dózsa–Hódmezővásárhelyi VSC. 12.20: Kecskeméti Sportiskola–Csongrádi VVSE.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportja alapszakaszának záró fordulójára kerül sor vasárnap. Ezúttal egy könnyebbnek tűnő ellenféllel veszik föl a küzdelmet csapataink, nevezetesen a nyíregyháziakat fogadják hazai környezetben, az Árpád fürdőben. Mindhárom edzőnk abban bízik, hogy hármas győzelemmel zárják az évet a fiatalok. A találkozók játékvezetői: Juhász Tibor, Pölös Gábor, Tóth Sándor.

A program. Ifjúságiak. December 18., vasárnap, 11.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli II. 12.30: Budafóka XXII. ker. SE–Váci VSE. 13.00: Oázis SC Budapest–Angyalföldi SI DSE. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE Nyíregyháza. 13.30: PannErgy-MVLC-Miskolc–Polo Academy SC Budapest. 17.00: Aquaworm Waterpolo Sződleget–Ceglédi VSE. Szabadnapos: Ybl Water Polo Club Budapest.

Az állás a 12. forduló után. Ifjúságiak: 1. Ybl Water Polo Club Budapest 33, 2. PannErgy-MVLC-Miskolc 30, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 27, 4. Oázis SC Budapest 24, 5. Budafóka XXII. ker. SE 21, 6. Ceglédi VSE 18, 7. Angyalföldi SI DSE 18, 8. Szegedi Vízipóló Suli II. 15, 9. Swietelsky-Békéscsaba 9, 10. Aqua SE Nyíregyháza 6, 11. Polo Academy SC Budapest 5, 12. Aquaworm Waterpolo Sződleget 4, 13. Váci VSE 3. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol.)

Serdülők. December 18., vasárnap, 11.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE Nyíregyháza. 11.00: PannErgy-MVLC-Miskolc–Polo Academy SC Budapest. 11.15: Budafóka XXII. ker. SE–Váci VSE. 11.30: Oázis SC Budapest–Angyalföldi SI DSE. 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli II. 16.00: Aquaworm Waterpolo Sződleget–Ceglédi VSE. Szabadnapos: Ybl Water Polo Club Budapest.

 Az állás a 12. forduló után. Serdülők: 1. Ybl Water Polo Club Budapest 36, 2. Ceglédi VSE 27, 3. Angyalföldi SI DSE 26, 4. Oázis SC Budapest 24, 5. PannErgy-MVLC-Miskolc 22, 6. Swietelsky-Békéscsaba 21, 7. Aqua SE Nyíregyháza 15, 8. Váci VSE 15, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 10. Aquaworm Waterpolo Sződleget 9, 11. Szegedi Vízipóló Suli II. 6, 12. Polo Academy SC Budapest 3, 13. Budafóka XXII. ker. SE 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol).

Gyermek korcsoport. December 18., vasárnap, 10.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli II. 10.00: Budafóka XXII. ker. SE–Váci VSE. 10.00: Oázis SC Budapest–Angyalföldi SI DSE. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE Nyíregyháza. 12.15: PannErgy-MVLC-Miskolc–Polo Academy SC Budapest. 15.00: Aquaworm Waterpolo Sződleget–Ceglédi VSE. Szabadnapos: Ybl Water Polo Club Budapest.

Az állás a 12. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Ybl Water Polo Club Budapest 36, 2. Swietelsky-Békéscsaba 30, 3. Ceglédi VSE 27, 4. Oázis SC Budapest 24, 5. PannErgy-MVLC-Miskolc 21, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 15, 7. Váci VSE 14, 8. Angyalföldi SI DSE 13, 9. Szegedi Vízipóló Suli II. 12, 10. Aquaworm Waterpolo Sződleget 12, 11. Budafóka XXII. ker. SE 6, 12. Polo Academy SC Budapest 3, 13. Aqua SE Nyíregyháza 0. (Azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol).