Három heti munka után a Diapolo Kupán tesztelnek

Címlapképünkön a Diapolo Kupa főszervezője, az egykori békéscsabai vezetőedző Kádár József és a tavalyi egyik legjobb békéscsabai fiatal, Korcsok Nándor

Alig három hete tart a felkészülés a 2023–2024. évi szezonra, az országos bajnokságokban szereplő csapatainkra máris megmérettetés vár. Nevezetesen az ifjúsági és a gyermek korcsoportos együtteseink a régi hagyományokkal rendelkező Diapolo Kupán vesznek részt a hétvégén.

Az első heti rávezető jellegű edzéseket követően már „mély vízbe” vezényelte tanítványait Fodor Ádám és Ajtai Miklós edző. Két hete kemény munkával, napi két edzéssel készülnek csapataink az új szezonra, miközben a Békéscsabán edzőtáborozó finn Turun Uimarit Turku együttesével is kétkapus mérkőzést játszottak a felkészülés jegyében.

Holnaptól azonban máris valamivel élesebb megmérettetés vár fiataljainkra, akik a nagy hagyományokkal rendelkező Diapolo Kupán viaskodnak három napon át. Az idei tornára a hazai egyletek mellett a már említett finn Turun Uimarit Turku, a dán SSK Slagelse, a litván Vilnius, a bolgár KPS Várna, a német Düsseldorf, a román Aquasport Marosvásárhely, az olasz Luca Locatelli Genova nevezte valamelyik korosztályos együttesét.

A Swietelsky-Békéscsaba – mint fentebb írtuk – ifjúsági és gyermek korcsoportos gárdáit indítja a tornán. Az ifiknél a nyolc nevezett csapatot két négyes csoportba sorolták, a mieink a B jelű négyesbe kerültek a Vilnius, Sopron, Zemplén társaságába (a másik ágon a Szentes, a Slagelse, a KÓPÉ Dunakanyar és a Genova került). A csabaiak az első napon a Zemplénnel (12 óra) és a Vilniussal (16) játszanak, majd pénteken a Sopron (11) lesz az ellenfél. A csoportmeccsek után következik a keresztjáték, majd vasárnapra maradnak a helyosztók és a döntő.

A gyermek korcsoportba tíz gárda adta le nevezését, akiket két ötös csoportba soroltak, ahol az első két napon a csoporton belül körmérkőzésre kerül sor. A mieink a KPS Várna, a Zempléni VK, Aquasport Marosvásárhely és a Csongrádi VVSE-vel kerültek egy kalap alá. A másik ötösbe a házigazda Szentesi VK, a Luca Locatelli Genova, a Soproni VSE, a Vilnius és a KÓPÉ Dunakanyar került. Ami pedig a meccsidőpontokat illeti: pénteken nyitányként a Várna lesz az ellenfél (11 óra), majd még ugyanaznap a Marosvásárhely következik (16). Szombaton a Zemplénnel (11) és a Csongráddal (16) folytatják. Itt is vasárnapra maradtak a helyosztók és a döntő.

Bár az eredményekről honlapunkon mi is beszámolunk, de aki szeretne előbb tudni az eredményekről, az alábbi linkekre kattintva követheti az eseményeket A torna alatt az eredményeket és a tabellákat online lehet követni a következő linkre kattintva:

https://docs.google.com/document/d/1QqesSEZduqN93x3KhCQ4H0SpdY3PsZeo/edit?usp=sharing&ouid=114289839466188181819&rtpof=true&sd=true