Hétmeccses program március utolsó hét végéjére

Három fronton hét mérkőzésen lesz érdekelt öt csapatunk március utolsó hét végéjén. A legfiatalabbak, a babyk Szegedre tartanak, a gyermek III. korosztályosaink egy nappal később Szentesen lesznek érdekeltek, mindkét korcsoport két-két találkozó erejéig ugrik a vízbe a Tisza-parti, illetve a Kurca-parti uszodában. Csaknem három hónap szünet után folytatódik az országos utánpótlás-bajnokság, a három korcsoport hazai környezetben fogadja a nyíregyháziakat vasárnap.

A baby korosztályosaink szombaton immár a nyolcadik kör (15–16. forduló) eseményein bizonyíthatnak. Dobra Róbert legényei a csongrádiakkal és az újszilvásiakkal mérik össze tudásukat a Tiszavirág Sportuszodában.

A program. Március 27., szombat, 10.30 óra: Kecskeméti Sportiskola–Szegedi Vízipóló Suli. 11.20: Csongrádi VVSE–Szolnoki Dózsa. 12.10: Legrand Szentesi VK–Kecskeméti SI. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Csongrádi VVSE. 13.50: Szolnoki Dózsa–Hódmezővásárhelyi VSC. 14.40: Csabai Csirkefogók VK–Újszilvás SE. 15.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Legrand Szentesi VK. 16.20: Újszilvás SE–Szegedi Vízipóló Suli.

Az országos utánpótlás-bajnokság A2 Keleti csoportjában január végén rendezték az utolsó „őszi” fordulót, március utolsó hét végéjén a 14. körrel folytatódik a pontvadászat. Időközben a néhány elhalasztott mérkőzést bepótoltak, így némiképp átrendeződött mindhárom tabella. A vasárnapi folytatásban ifjúsági, serdülő és gyermek csapatunk a nyíregyháziakat látja vendégül a békéscsabai Árpád fürdőben. Legnehezebb dolguk a legidősebbeknek lesz, a szabolcsiak az erős középmezőnyhöz tartoznak. Serdülőink győzelem esetén felzárkózhatnak vasárnapi ellenfelükhöz, gyermek csapatunktól viszont elvárás a három pont begyűjtése.

A program. Ifjúságiak. Március 28., vasárnap, 12.15 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE, Nyíregyháza. 12.30: Váci VSE–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Ceglédi VSE. 15.00: Koelner-Csongrádi VVSE–Oázis SC, Budapest. Szabadnapos: Budafóka XXII. kerületi SE.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Koelner-Csongrádi VVSE 32, 2. Oázis SC, Budapest 24, 3. Budafóka XXII. kerületi SE 21, 4. Aqua SE, Nyíregyháza 21, 5. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 21, 6. Ceglédi VSE 19, 7. Swietelsky-Békéscsaba 9, 8. Váci VSE 6, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Serdülők. Március 28., vasárnap, 11.15 óra: Váci VSE–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE, Nyíregyháza. 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Ceglédi VSE. 16.15: Koelner-Csongrádi VVSE–Oázis SC, Budapest. Szabadnapos: Budafóka XXII. kerületi SE.

Az állás. Serdülők: 1. Budafóka XXII. kerületi SE 30, 2. Oázis SC, Budapest 27, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 27, 4. Ceglédi VSE 23, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 15, 6. Aqua SE, Nyíregyháza 12, 7. Koelner-Csongrádi VVSE 9, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Váci VSE 4.

A program. Gyermek korosztály. Március 28., vasárnap, 10.00 óra: Váci VSE–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–Aqua SE, Nyíregyháza. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Ceglédi VSE. 13.45: Koelner-Csongrádi VVSE–Oázis SC, Budapest. Szabadnapos: Budafóka XXII. kerületi SE.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 27, 2. Oázis SC, Budapest 27, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 24, 4. Koelner-Csongrádi VVSE 21, 5. Ceglédi VSE 20, 6. Aqua SE, Nyíregyháza 18, 7. Váci VSE 10, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 9. Budafóka XXII. kerületi SE 0.

Gyermek III. korcsoportosok is vasárnap „merülnek el a habokban”. A vidékbajnokság Délkeleti csoportja rájátszásnak harmadik fordulójában, a Piros csoportban (felsőház) a házigazdákkal, majd a szolnokiakkal küzdenek meg Szentesen Csabai Zoltán edző fiataljai.

A program. Március 28., vasárnap, 12.45 óra: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK. 13.45: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa. 15.15: Szegedi Vízipóló Suli–Legrand Szentesi VK. 16.15: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa.

Az állás a rájátszás második köre (négy forduló) után: 1. Szolnoki Dózsa 12., 2. Legrand Szentesi VK 6, 3. Szegedi Vízipóló Suli 6, 4. Csabai Csirkefogók VK 0.

Hét végi mérkőzések Kecskeméten, Szolnokon és Békéscsabán

Újra vízbe ugrik felnőtt csapatunk szombaton az OB II rájátszása során, miként gyermek IV. korcsoportos gárdáink is igyekeznek pontokat rabolni ellenfeleiktől vasárnap.

Az OB II-es felnőtt bajnokságban a rájátszás középszakaszának második fordulójára kerül sor, a házigazda ezúttal Kecskemét lesz. A középszakasz (1–16. helyért) negyedik csoportjában szereplő egyletünk a MAFC és a székesfehérvári alakulatokkal veszi fel a harcot. A fővárosiakkal eddig nem találkozott csapatunk, a fehérváriakkal viszont az első, békéscsabai körben ikszet ért el (9–9).

A program. Március 20., szombat, 10.30 óra: Swietelsky-Békéscsaba–MAFC-BME-INFINITYN. 11.30: Kecskeméti VE–Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 13.00: Swietelsky-Békéscsaba–Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 14.00: MAFC-BME-INFINITYN–Kecskeméti VE.

Az állás két forduló után: 1. MAFC-BME-INFINITYN 4, 2. Kecskeméti VE 4, 2. Swietelsky-Békéscsaba 1, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 1.

Gyermek IV. korosztályos csapataink, a békéscsabai és a gyulai legények egyaránt vasárnap „próbálkoznak” a 2020–2021. évi vidékbajnokság folytatásában. A rájátszás harmadik körének Piros csoportosai, köztük a csabaiak, Szolnokon ugranak vízbe, míg a Zöld csoportos fürdővárosiak Békéscsabán.

A program. Piros csoport. Március 21., vasárnap, 10.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK. 12.30: Szegedi Vízipóló Suli–Legrand Szentesi VK. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa.

A Piros csoport állása négy forduló után: 1. Legrand Szentesi VK 12, 2. Szegedi Vízipóló Suli 6, 3. Szolnoki Dózsa 3, 4. Csabai Csirkefogók VK 3.

Zöld csoport. Március 21., vasárnap, 10.00 óra: Gyulai VK–Yordo Szentesi Leányok. 11.00: Csongrádi VVSE–Mórahalmi VK. 12.30: Gyulai VK–Csongrádi VVSE. 13.30: Szentesi Leányok–Mórahalmi VK.

A Zöld csoport állása négy forduló után: 1. Csongrádi VVSE 10, 2. Yordo Szentesi Leányok 7. 3. Gyulai VK 4, 4. Mórahalmi VK 1.

Cegléden és Szegeden vitézkedik az utánpótlás a hét végén

Két fronton lesznek érdekeltek csapataink március első hét végéjén, mindkétszer az utánpótlás vidékbajnoki köreiben. Szombaton a gyermek I. korcsoportúak, majd vasárnap a gyermek III. korosztály hajt rá a pontokra.

Gyermek I. korcsoportosaink Ceglédre utaznak március 6-án, ahol a vidékbajnokság Délkeleti csoportjában a hatodik kört (11-12. forduló) rendezik meg. Fiataljaink a veretlen és élen álló Szegedi Vízipóló Suli együttesével, majd a megközelítőleg hasonló tudású Ceglédi Leányok csapataival mérik össze tudását.

A program. Március 6., szombat, 10.00 óra: Ceglédi Leányok–Szolnoki Dózsa. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli–Invictus SC, Mezőtúr. 12.00: Szolnoki Dózsa–Sugovica VSE, Baja. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 14.00: Invictus SC, Mezőtúr–Sugovica VSE, Baja. 15.00: Ceglédi Leányok–Csabai Csirkefogók VK.

Az állás tíz forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 30, 2. Szolnoki Dózsa 22, 3. Ceglédi Leányok 16, 4. Csabai Csirkefogók VK 12, 5. Invictus SC, Mezőtúr 9, 6. Sugovica VSE, Baja 0.

Gyermek III. korosztályos csapatunk egy nappal később, vasárnap csobban vízbe, mégpedig Szegeden. Itt is a vidékbajnokság Délkeleti csoportjában igyekeznek pontokat gyűjteni, esetükben már a rájátszás felsőházának (Piros csoport) második fordulójában. Először a házigazda Szegedi Vízipóló Suli együttese lesz az ellenfelük, majd a Legrand Szentes vár rájuk.

A program. Március 7., vasárnap, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Szolnoki Dózsa–Legrand Szentes. 12.30: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentes.

Az állás a rájátszás első köre (két forduló) után: 1. Szolnoki Dózsa 6., 2. Legrand Szentes 3, 3. Szegedi Vízipóló Suli 3, 4. Csabai Csirkefogók VK 0.

Gazdag program vár pólósainkra február utolsó hétvégéjén

Ismét gazdagabb hét végi program vár vízilabdázóinkra, akik három korcsoportban, nyolc mérkőzésen bizonyíthatnak. Összesen négy csapatunk ugrik vízbe szombaton és vasárnap, ebből kettő hazai környezetben, a békéscsabai Árpád fürdőben.

OB II-es felnőtt csapatunk a rájátszás középszakaszában a 9-16. helyért az első fordulóval folytatja a pontvadászatot szombaton. A békéscsabai Árpád fürdőbe kiírt eseményen négy találkozót követhetünk, amelyből kétszer a mieink is érdekeltek lesznek. Nevezetesen először a székesfehérváriakkal, majd a kecskemétiekkel mérik össze tudásukat.

A program. Február 27., szombat, 12.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 13.00: Kecskeméti VE–MAFC-BME-INFINITYN. 14.00: MAFC-BME-INFINITYN–Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 15.00: Swietelsky-Békéscsaba–Kecskeméti VE.

Baby korosztályosaink is szombaton meccselnek, a legfiatalabb korosztályúak Szolnokra utaznak, ahol a Délkeleti csoport a 7. körét (14-15. forduló) rendezik meg. Dobra Róbert tanítványai két erős gárdával találkoznak, először a Szegedi Vízipóló Suli, majd a Szolnoki Dózsa együttesével mérik össze tudásukat.

A program. Február 27., szombat, 10.00 óra: Legrand Szentes–Szolnoki Dózsa. 10.50: Hódmezővásárhelyi VSE–Újszilvás SE. 11.40: Legrand Szentes–Csongrádi VVSE. 12.30: Szegedi Vízipóló Suli–Hódmezővásárhelyi VSE. 13.20: Kecskeméti JSN–Újszilvás SE. 14.10: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 15.00: Kecskeméti JSN–Csongrádi VVSE. 15.50: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa.

A gyermek IV. korcsoportos vidékbajnokság Délkeleti rájátszásban két csapatunk is érdekelt lesz vasárnap. A középszakasz Zöld csoportjában (alsóház) a Béládi Csaba vezette gyulaiak a békéscsabai Árpád fürdőben lesznek házigazdák, míg a Csabai Zoltán által felkészített békéscsabai gárda a Piros csoport (felsőház) második körében (3-4. forduló) Szentesen igyekeznek minél több pontot begyűjteni.

A program. Február 28., vasárnap. Felsőház (Piros csoport), 11.30 óra: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK. 12.30: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 15.00: Szolnoki Dózsa–Legrand Szentesi VK. Alsóház (Zöld csoport), 10.00 óra: Gyulai VK–Csongrádi VVSE. 11.00: Mórahalmi VK–Yordo Szentesi Leányok. 12.30: Csongrádi VVSE–Yordo Szentesi Leányok. 13.30: Gyulai VK–Mórahalmi VK.

Két helyszínen folytatódik a vidékbajnoki sorozat

A hét végén két korosztályban folytatódik a vidékbajnoki sorozat, szombaton a gyermek I. korosztályosaink, vasárnap pedig a gyermek III. korcsoportosaink lesznek érdekeltek. Az előbbiek Szegeden, az utóbbiak hazai környezetben mutathatják meg tudásukat.

Gyermek I. korcsoportos fiataljainkra Szegeden már az ötödik kör (9-10. forduló) küzdelmei várnak. A Tisza-parti városban az ebéd utáni órákban először a sereghajtó bajaiakkal, majd késő délután a tabellán az éppen elöttük álló mezőtúriakkal harcolnak meg a pontokért ifjabb Kádár József bíráskodása mellett.

A program. Február 20., szombat, 12.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Sugovica VSE, Baja. 14.00: Ceglédi Leányok–Szegedi Vízipóló Suli. 15.00: Szolnoki Dózsa–Invictus SC, Mezőtúr. 16.00: Sugovica VSE, Baja–Ceglédi Leányok. 17.00: Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC, Mezőtúr.

Az állás nyolc forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 24, 2. Szolnoki Dózsa 19, 3. Ceglédi Leányok 13, 4. Invictus SC, Mezőtúr 9, 5. Csabai Csirkefogók VK 6, 6. Sugovica VSE, Baja 0.

Gyermek III. korcsoportososaink megkezdik a rájátszást, a Piros csoport (felsőház) első fordulójának eseményeire a békéscsabai Árpád fürdőben kerül sor. Valamennyi csapat „nulláról” indul, vagyis a korábbi eredményeik, illetve pontjaik nem számítanak bele a folytatásba.

A program. Február 21., vasárnap, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 11.00: Legrand Szentes– Szegedi Vízipóló Suli. 12.30: Legrand Szentes–Szolnoki Dózsa. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli.