A bajnokik előtti kényszer hozta „ingázás” romantikus és szép feladat, de semmiképpen sem nevezhető ideálisnak

A húsvéti bajnoki szünet után minden szinten folytatódik a pontvadászat a hazai vízilabda-bajnokságokban. Annak ellenére tíz mérkőzés vár csapatainkra, hogy jószerivel két hétig alig tudtak normálisan edzeni a békéscsabai Árpád strand nyári üzemre való átállása miatt (tavaszi sátorbontás).

OB I B-s felnőtt csapatunkra így különösen nehéz feladat vár április utolsó hét végéjén, ugyanis nincs „kec-mec”, le kell játszaniuk az alsóházi rájátszás negyedik körét, amelynek során ismét idegenben látogatnak, ezúttal Szolnokon igyekeznek bizonyítani. Március végén az „odavágón”, Békéscsabán a Tisza-partiak nyerték a találkozót, mégpedig 10—8 arányban, vagyis lenne miért visszavágniuk három fordulóval a végső zárás előtt.

Vezetőedzőnk, dr. Szilágyi Kristóf is kissé borúsan fogalmaz az uszoda hiány miatt: — Nem tudok most csak és kizárólag a szombati Szolnok meccsről beszélni, mert annál sokkal összetettebb a probléma, amivel minden csapatunk és edzőnk küzd immáron két hete. Ez pedig a sátorbontás okozta uszodahiány. Szegedre, Hódmezővásárhelyre és Gyulára kellett napi szinten edzésre járnunk, már amikor tudtak minket fogadni, és volt elegendő busz kapacitásunk. Ami romantikus és szép feladat, de semmiképpen sem nevezhető ideálisnak. Hiába a szárazföldi edzés és a jó kondíció, ezt a játékot a vízben játsszák…, éppen ezért játékéhségre, de ezzel párhuzamosan sok technikai hibára is számítok minden csapatunk esetében a hétvége folyamán. Csak remélni tudom, hogy ezek nem sorsdöntő helyzetekben, szoros eredménynél fognak megtalálni minket. Egy esélyünk van, hogy ezt nagyfokú fegyelmezettséggel és koncentrációval megpróbáljuk ellensúlyozni. De összességében nem tudom, mire számítsak? Felnőtt csapatunkból ráadásul ezúttal hiányozni fog Páll Bence, Sóvári Gergely és Mucsi Zsolt is. Ami által a fiatalok előtt újabb lehetőség nyílik a téthelyzetben való bizonyításra.

Az OB I B-s felnőtt bajnokság alsóházi rájátszása 4. fordulójának programja. Április 27., szombat, 10.00 óra: MAFC 113—Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Szolnoki Dózsa II.—Swietelsky-Békéscsaba. 20.00: Fehérvár VSE, Székesfehérvár—Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger.

A 15-20. helyért folyó rájátszás állása a 3. forduló után: 1. (15.) Hódmezővásárhely VSC 16, 2. (16.) Swietelsky-Békéscsaba 13, 3. (17.) Fehérvár VSE, Székesfehérvár 13, 4. (18.) Eszterházy Károly Egyetem és Szabadidős SC, Eger 10, 5. (19.) Szolnoki Dózsa II. 9, 6. (20.) MAFC 113 0.

OB-s utánpótlás csapataink is két hét után ugranak ismét vízbe a pontok reményében. A zárva tartó Árpád fürdő miatt számukra is idegenben folytatódik a bajnokság, ezúttal Leányfalura utaznak vasárnap. A papírforma vegyes képet mutat. Az ifjúságiak összecsapása egyszerűnek tűnhetne, hiszen a mieink a pontosak, míg a vendéglátók az eddig lezajlott 21 forduló után mindössze egyetlen győzelemmel állnak a tabella utolsó helyén, ám nálunk éppen ez a korosztály jelenleg a legsebezhetőbb, hiszen menet közben egyre több játékosunk leállt. A serdülőknél fordított a helyzet: a Dunakanyar pólósai értek el eddig jobb eredményeket az idei pontvadászatban, amivel előkelőbb, hatodik helyen állnak 29 ponttal, szemben a mieinkkel, akik 17 pontosak, és jelenleg a 11. helyen tanyáznak. Gyermek csapatunkra is nehéz feladat vár, hiszen közel azonos a két csapat eddigi mérlege, ezért alig van pontkülönbség közöttük (a mienk a második helyről várják a vasárnapi folytatást 53 ponttal, míg a vendéglátók negyedikek 48 ponttal).

Az OB I B-s országos utánpótlás-bajnokság programja. Ifjúságiak. Április 28., vasárnap, 11.00: Kaposvári VK—Ceglédi VSE. 12.30: Hírös Sport, Kecskemét—Tatabányai VSE. 13.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Ybl Water Polo Club, Budapest. 16.15: Koelner-Csongrádi VVSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 17.00: Oázis SC, Budapest—A HÍD OSC-Újbuda. 17.30: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba. Az Újpesti VSE Hunguest II.— Hódmezővásárhelyi VSC mérkőzést korábban lejátszották, az eredmény: 6—9.

Az állás 21. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 60, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 60, 3. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 48, 4. Tatabányai VSE 47, 5. A HÍD OSC-Újbuda 40, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 36, 7. Oázis SC, Budapest 30, 8. Koelner-Csongrádi VVSE 30, 9. Ceglédi VSE 27, 10. Ybl Water Polo Club, Budapest 25, 11. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 15, 12. Swietelsky-Békéscsaba 11, 13. Hírös Sport, Kecskemét 9, 14. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3.

Serdülők. Április 28., vasárnap, 10.00: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Ybl Water Polo Club, Budapest. 11.15: Hírös Sport, Kecskemét—Tatabányai VSE. 12.15: Kaposvári VK—Ceglédi VSE. 13.45: Újpesti VSE Hunguest II.— Hódmezővásárhelyi VSC. 13.45: Koelner-Csongrádi VVSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 15.45: Oázis SC, Budapest—A HÍD OSC-Újbuda. 16.15: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba.

Az állás 21. forduló után. Serdülők: 1. A HÍD OSC-Újbuda 63, 2. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 452, 3. Kaposvári VK 51, 4. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 51, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 47, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 29, 7. Ybl Water Polo Club, Budapest 27, 8. Újpesti VSE Hunguest II. 25, 9. Hírös Sport, Kecskemét 25, 10. Ceglédi VSE 20, 11. Swietelsky-Békéscsaba 17, 12. Tatabányai VSE 16, 13. Oázis SC, Budapest 15, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek korcsoport. Április 28., vasárnap, 10.00: Hírös Sport, Kecskemét—Tatabányai VSE. 11.30: Vidám Vízilovak VCSE, Budapest—Ybl Water Polo Club, Budapest. 13.30: Kaposvári VK—Ceglédi VSE. 14.30: Oázis SC, Budapest—A HÍD OSC-Újbuda. 15.00: Újpesti VSE Hunguest II.— Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Fehérvár VSE, Székesfehérvár. 15.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre—Swietelsky-Békéscsaba.

Az állás 21. forduló után. Gyermek korosztály: 1. A HÍD OSC-Újbuda 60, 2. Swietelsky-Békéscsaba 53, 3. Hírös Sport, Kecskemét 52, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 48, 5. Tatabányai VSE 45, 6. Újpesti VSE Hunguest II. 39, 7. Oázis SC, Budapest 37, 8. Ybl Water Polo Club, Budapest 26, 9. Ceglédi VSE 26, 10. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 15, 11. Kaposvári VK 13, 12. Fehérvár VSE, Székesfehérvár 12, 13. Vidám Vízilovak VCSE, Budapest 9, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Ifjúsági csapatunkra egy nappal az „obés” találkozó előtt további két derbi vár a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti csoportjában. A kecskeméti hatodik körben (11-12. forduló) először a házigazdákkal, majd a bajaikkal veszik fel a versenyt.

A program. Április 27., szombat, 10.00: Kecskeméti JSN—Újszilvás. 11.15: Aqua SE, Nyíregyháza—Sugovica VS, Baja. 12.30: Újszilvás—Szolnoki Dózsa. 13.45: Csabai Csirkefogók—Kecskeméti JSN. 15.00: Szolnoki Dózsa—Zempléni VK-MVLC, Sárospatak. 16.15: Legrand Szentesi VK—Aqua SE, Nyíregyháza. 17.30: Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VS, Baja. 18.45: Zempléni VK-MVLC, Sárospatak—Legrand Szentesi VK.

Az állás tíz forduló után: 1. Szolnoki Dózsa 27, 2. Zempléni VK-MVLC, Sárospatak 19, 3. Kecskeméti JSN 17, 4. Aqua SE, Nyíregyháza 16, 5. Sugovica VS, Baja 11, 5. 6. Legrand Szentesi VK 13, 7. Csabai Csirkefogók VK 7, 8. Újszilvás 0.

Baby korosztályos csapataink, a Csabai Csirkefogók VK és a Gyulai VK egyaránt érdekeltek lesznek, mindkét együttesünk szombaton két találkozó erejéig ugranak vízbe a nemzetközi vidékbajnokság dél-keleti csoportjának keretében. A csabaiak Csongrádon, a gyulaiak Nyíregyházán mutathatják meg, hogy az elmúlt hetekben milyen fejlődésen mentek keresztül.

A baby korosztály programja. Április 27., szombat. Piros csoport. 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK. 10.50: Szegedi Vízipóló Suli I.—Hódmezővásárhelyi VSC. 11.40: Szegedi Vízipóló Suli II.—Vojvodina KV Novi Sad, Újvidék (szerb). 12.30: Szentesi VK—Koelner-Csongrádi VVSE. 13.20: Hódmezővásárhelyi VSC—Szegedi Vízipóló Suli II. 14.10: Csabai Csirkefogók VK—Vojvodina KV Novi Sad, Újvidék. 15.00: Csongrádi VVSE—Szegedi Vízipóló Suli I.

Zöld csoport. 10.00: Aqua SE, Nyíregyháza—ZF Eger. 10.50: Gyulai VK—Crisul Oradea, Nagyvárad (román). 11.40: Szentesi VK Lányok—Aqua SE, Nyíregyháza. 12.30: Gyulai VK—Szolnoki Dózsa. 13.20: Crisul Oradea, Nagyvárad—ZF Eger. 14.10: Szolnoki Dózsa—Szentesi VK Lányok.