Szoros meccsek a dobogósokkal szemben

A Csirkefogók kapusa, Krizsán Lőrinc mindkét mérkőzésen jó hatékonysággal hárította az ellenfél lövéseit, nem rajta múlott, hogy pont nélkül tért haza a csapat – fotó: Such Tamás

A második körrel (harmadik-negyedik forduló) folytatódott a bajnoki pontvadászat az idei felnőtt OB II-ben. A Délkeleti csoport hat csapata az alapszakaszban Szegeden kapott lehetőséget az újabb pontok begyűjtésére, így a csabaiak is, akik ezúttal a helyiekkel és a hódmezővásárhelyiekkel vették föl a harcot. Bár pontot nem szerzett a mindössze négy valós felnőttekből és döntően utánpótlás korúakból álló csapatunk, ám mindkét erősebb ellenfelével szemben tisztességesen helyt állt.

Szegedi Vízipóló Suli-Szegedi Tudomány Egyetem–Csabai Csirkefogók VK 13–10 (3–2, 0–2, 6–2, 4–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Szeged. V.: Orosz László. Szeged: Vadkerti – Juhász 1, Oszvald 1, Klinger 1, Füzesi 3, Bölcskei, Kozma 2. Cs.: Leinweber 3 (2), dr. Kovács D., Hódi 1, dr. Fazekas 1, Oláh, Simon. Békéscsaba: Krizsán – Such 1, Zimbran, Zsilák 3, Ajtai 1, Pallag 4, Pónya O. 1. Cs.: Budai, Csüllög, Suhajda Z., Nánási, Szathmáry Zs., Zatykó. Játékos edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 17/4, ill. 18/3. Büntetők: 3/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Hódi. Az eredmény alakulása: 1–2, 3–2, 3–4, 7–4, 12–6.

Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, a térfélcsere után nem sokkal még mindig ikszre állt a találkozó. A folytatásban nagyobb sebességre kapcsoltak a házigazdák, jelentős előnyre tettek szert, és hiába finiselt jól a csapat, a nagy hátrányt már nem tudta ledolgozni az erősen megfiatalított csabai gárda.

Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC 8–12 (2–1, 1–3, 3–5, 2–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Szeged. V.: László Gábor. Békéscsaba: Krizsán – Such 1, Szathmáry Zs. 1, Zsilák 1 (1), Ajtai 2, Pallag 2, Pónya O. 1. Cs.: Budai, Csüllög, Suhajda Z., Nánási, Zimbran, Zatykó. Játékos edző: Ajtai Miklós. Hódmezővásárhely: Ujházi – Bárándi 1, dr. Vigh, Mekkel 2, Palotás 4, Börcsök 1, Kormányos 2. Cs.: Rébeli-Szabó 1, Szabó A., Barna 1, Kudella, Szabó G., Boros, Molnár. Játékos edző: Barna Tamás. Gól emberelőnyből: 14/2, ill. 14/3. Büntetők: 2/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Pallag, Zatykó. Az eredmény alakulása: 2–1, 2–4, 4–8, 6–10.

Lendületesen kezdett a csabai gárda, ám ez megtört már a második negyedben. A listavezető, százszázalékos, tavaly még egy osztállyal feljebb szereplő hódvásárhelyiekkel szemben így is dicsérendő a nagyon fiatal csapatunk helytállása.

Ajtai Miklós: – Ezúttal kevesebb felnőtt és még több utánpótlás korú fiatal tartott az OB II-es csapattal Szegedre, sőt, Nánási Hunor személyében még serdülő korosztályú játékos is bemutatkozott a Tisza-parti városban. Ma éppen azzal a két együttessel hozott össze bennünket a sors, akik a majdani felsőház, illetve a bajnoki rájátszás várományosai. A szoros eredmény is bizonyítja, hogy méltó ellenfeleik voltunk, nem vallottunk szégyent, így emelt fővel térhettünk haza. Büszke vagyok a csapatra, nemcsak tudásban voltunk közel egyenrangúak, hanem kondícióban sem tapasztaltam elmaradást ellenfelünktől. Olyanok ellen álltunk helyt, ahol több egykori OB I-es játékos is rendre szerepet kap.

További eredmények: Neumann János Egyetem Kecskemét–Hódmezővásárhelyi VSC 7–14. Szentesi VK–Szegedi VTK Mórahalom 17–5. Szegedi Tudomány Egyetem–Szentesi VK 12–11. Szegedi VTK Mórahalom–Neumann János Egyetem Kecskemét 12–18.

Az állás négy forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 2. Szegedi Vízipóló Suli-Szegedi Tudomány Egyetem 9, 3. Szentesi VK 6 (49–38), 4. Neumann János Egyetem Kecskemét 6 (49–51), 5. Csabai Csirkefogók VK 3, 6. Szegedi VTK Mórahalom 0.

A nyitó fordulóban nem sok hiányzotta kettős győzelemhez

Az első forduló második meccsén újra a vízben láthattuk csapatunk régi motorosát, játékos edzőjét, Ajtai Miklóst, aki saját bevallása szerint újra élvezte a játékot, sőt, a kecskemétiek elleni találkozón kétszer is eredményes volt – fotó: Such Tamás

A hétvégén megkezdte a 2026–2027. évi bajnoki szezont az OB II-es csapatunk is. Az első körben Hódmezővásárhelyre utaztak, ahol a Gyarmati Dezső Sportuszodában két találkozó erejéig ugrottak a vízbe. Először a mórahalmi székhelyű Szegedi VTK, majd a kecskeméti egyetem együttesével találkoztak. Az első fordulóra 13 tagú kerettel utazott el csapatunk, amelyben öt valós felnőtt és nyolc utánpótláskorú fiatal kapott helyet. A mérleg ma ötvenszázalékos volt, s Ajtai Miklós szerint, ha erősebb csapattal álltunk volna ki, akár hat ponttal is zárhattuk volna a mai napot.

Csabai Csirkefogók VK–Szegedi VTK Mórahalom 13–9 (4–2, 2–3, 4–1, 3–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Hódmezővásárhely. V.: Mihály Máté. Békéscsaba: Krizsán – Budai, Such 2, Hajdu A., Zsilák 4 (2), Pónya O. 3, Suhajda Z. 2. Cs.: Borsos, Szathmáry Zs. 2, Zimbran, Csüllög. Játékos edző: Ajtai Miklós, Zsilák László. Szeged: Müller – Török A. 3 (1), dr. Szabó J. 1, Máté, Jancsó, dr. Nádasdi Z. 1, dr. Nádasdi G. Cs.: Benkő, dr. Török T., Éles 1, Zsarkó 3, Gyurákovics, Juhász. Edző: Árva Szilárd. Gól emberelőnyből: 12/1, ill. 11/1. Büntetők: 2/2, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 2–1, 5–2, 6–5, 10–5, 10–8.

Zsilák László és Pónya Olivér „bevezető” gólja teremtette meg az alaphangulatot, ettől kezdve egy pillanatra sem adta át a kezdeményezést és a vezetést csapatunk. Bár a félidő még szorosan alakult (6–5), a végére kinyílt az olló, és magabiztos győzelemmel zárta erősen megfiatalított csapatunk az új bajnoki szezont.

Csabai Csirkefogók VK–Neumann János Egyetem Kecskemét 9–12 (4–3, 1–3, 2–3, 2–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Délkeleti csoport, alapszakasz, Hódmezővásárhely. V.: Weszelovszky László. Békéscsaba: Krizsán – Such 3, Laczó P. 2, Hajdu A., Ajtai 2, Pónya O. 2, Suhajda Z. Cs.: Budai, dr. Darabos, Szathmáry Zs., Zimbran, Csüllög. Játékos edző: Ajtai Miklós, Zsilák László. Kecskemét: Tamási – Porvan 2, Antal, Grabinski 1, Steixner 3, Venczel, Jándi 6 (1). Cs.: Balog (kapus). Edző: Gyenes István. Gól emberelőnyből: 7/0, ill. 8/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Laczó P. Az eredmény alakulása: 3–1, 4–3, 4–6, 7–7, 7–9, 8–11.

Jól kezdett a csabai egylet, amelyben két újabb nagy öreg kapott helyet. A harmadik negyed közepéig nyílt volt a találkozó, ám 7–7-es állás után a mezőnyben csere nélkül játszó kecskemétiek ritmust váltottak, amit a mieink nem követtek, így a tavaly jó évet zárt egyetemistáké lett a három pont.

Ajtai Miklós: – Az első mérkőzésen rajt-cél győzelmet arattunk. Sűrűn tudtam cserélni, emiatt még kondival is jobban bírtuk, mint ellenfelünk. Fiataljaink rendre leúszták a szegedieket, s ami külön öröm, Krizsán Lőrinc remek hatékonysággal védett. A kecskemétiek ellen már egy kicsit fáradtan álltunk ki, itt viszont az egyetemisták bizonyultak állóképesebbeknek. Egy jól összeszokott egylettel találkoztunk, amelyet egyébként legyőzhetünk, ha komplettebb gárdával tudunk kiállni. Jó játékot hozott mindkét derbi, büszke vagyok a csapatra. Annak pedig külön örülök, hogy egy év szünet után én is újra játszhattam, jól is esett.

További eredmények: Szegedi Vízipóló Suli-Szegedi Tudomány Egyetem–Hódmezővásárhelyi VSC 6–9. Szentesi VK–Neumann János Egyetem Kecskemét 16–12. Hódmezővásárhelyi VSC–Szentesi VK 6–5. Szegedi VTK Mórahalom–Szegedi Vízipóló Suli-Szegedi Tudomány Egyetem 10–13.

Az állás az első két forduló után: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 2. Csabai Csirkefogók VK 3 (22–21), 3. Szentesi VK 3 (21–21), 4. Szegedi Vízipóló Suli-Szegedi Tudomány Egyetem 3 (19–19), 5. Neumann János Egyetem Kecskemét 3 (24–25), 6. Szegedi VTK Mórahalom 0.

Kettős győzelemmel zárta a bajnokságot az OB II-es csapat

Katona Péter (lövés közben) ezúttal játékos edzőként szállt vízre, és mindkét mérkőzése eredményesnek bizonyult a szezonzáró fordulóban – fotó: Balázs Lajos

A hazai OB II-es felnőtt vízilabda-bajnokság a véghajrához érkezett. A 27 tagú mezőny az alapszakasz, majd a középszakasz után öt csoportra oszlott – annak függvényében, hogy korábban milyen helyezést értek el csoportjukban. A legjobbak a bajnoki címért és a feljutásért folytatták, a többi pedig a helyezésekért. A Csabai Csirkefogók VK gárdája a korábbi eredményei után a 13–16. helyért küzdhetett tovább. Korábban négy fordulót rendeztek meg, mára pedig az egyletek elérkeztek a záró körhöz, amelynek rendezője klubunk volt. Így a békéscsabai Árpád fürdőben zajlott le a csoport utolsó négy mérkőzése szombaton, amelynek során a mieink a csepeliekkel és a tatabányaiakkal találkoztak. Míg a korábbi fordulókban nem volt sikerélménye a csabai egyletnek, most viszont a napot százszázalékosan zárták. Ám ezzel sem tudtak előrébb lépni, így a végelszámolásnál az összetett 16. helyén fejezték be az évet.

Csabai Csirkefogók VK–Csepeli Ifjúsági Központ 15–7 (4–0, 2–2, 4–3, 5–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13–16. helyért, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Berki András. Békéscsaba: Krizsán – Dávid 2, dr. Darabos, Zsilák 5, Katona 1, Pallag 2, Szatmári L. 1. Cs.: Lukácsi 1, Csendes Cs., Laczó P. 1, Gyebnár, Hajdu A. 2, Budai, Zatykó. Edző: Fodor Ádám, Katona Péter, Zsilák László. Csepel: Baranyai – Bodorovics 2, Buja 1, Náfrádi 1, Lakner 1, Dani 1, Iványi, Váczi 1. Cs.: Wikhardt, Takács, Kovács Á. Edző: Pásztor Balázs. Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 8/2. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 6–0, 10–3, 13–5.

A rájátszás első körében kétgólos vereséget szenvedett csapatunk a csepeliektől még május 10-én Tatabányán (9—11). Most alaposan visszavágtak, már a találkozó 9. percében 6–0-ra vezettek Zsilák Lászlóék. A mérkőzésnek ebben a szakaszában a fiatal Krizsán Lőrinc kapus remek védéseket mutatott be, de az egész csapat nagy fölényben játszott a listavezetővel szemben, és megérdemelten nyertek még ilyen arányban is.

Csabai Csirkefogók VK–Tatabányai VSE 12–9 (4–1, 4–3, 2–2, 2–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13–16. helyért, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Berki András. Békéscsaba: Budai – dr. Darabos 1, Mucsi 2, Zsilák 3 (1), Pallag 2, Szatmári L. 1, Katona 1. Cs.: Zatykó, Miklós, Laczó P., Gyebnár, Dávid, Szanyi 1, Csüllög 1. Edző: Fodor Ádám, Katona Péter, Zsilák László. Tatabánya: Horváth – Kovács P. 3, Domina, Galler 3, Németh A., Orbán 1, Vajda. Cs.: Koplányi (kapus), Balogh M., Tátrai, Csobán, Dubinák 2. Játékos edző: Galler Csaba. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 3/1. Büntetők: 2/1, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 4–0, 5–3, 8–3, 12–7.

A második mérkőzésen négy helyen megváltozott csapatunk, és érdekességként megemlítendő: a korábban mindig a mezőnyben játszó Budai Tamás állt ezúttal a kapuba. Ezen a találkozón is a mieink kaptak lábra hamarabb, és remek játékot nyújtva ismét győzelemmel hagyhatták el a medencét a lefújás után.

Mestermérleg. Katona Péter: – A hazai környezetben lezajlott fordulóra igencsak bő volt a jelentkezők névsora, amit igyekeztünk is kihasználni. A mai találkozók legfontosabb pozitívuma, hogy mindkét derbit komolyan vettük és meg is nyertük. Az első félidőkben különösen magabiztos volt a játékunk, ami jó védekezéssel párosult, és a támadásokra sem lehetett panasz. Jól koncentrált a gárda minden tagja, a bajnokság végére kimondottan jó játékkal rukkoltunk elő, a két győzelem önmagáért beszél. Érthető, hogy a hangulat is magasra hágott az évzáróra.

További eredmények: Sportliget Sportegyesület–Tatabányai VSE 7–10. Csepeli Ifjúsági Központ–Sportliget Sportegyesület 19–6. A rájátszás végeredménye három kör, hat forduló után: 1. Csepeli Ifjúsági Sportközpont 12, 2. Tatabányai VSE 9 (69–73), 3 Sportliget Sportegyesület 9 (65–77), 4. Csabai Csirkefogók VK 6.

Szoros csaták után maradt alul csapatunk

Katona Péter az első mérkőzésen kétszer, a Sportliget ellen háromszor volt eredményes, ám pont nélkül maradt a csapat a fővárosi fordulóban – fotó: Such Tamás

A megszokottól eltérően most egymás utáni héten rendeztek fordulót az OB II-es felnőtt bajnokság végső rájátszásában. A múlt heti, tatabányai kör után ezúttal a fővárosban, a Honvéd Tüzér utcai uszodájában találkozott egymással az a négy csapat, amely a végelszámolás 13–16. helyéért csatázik három fordulón át, hat mérkőzésen. A mai, szombati sorozatban a rendező Sportliget (akikkel a múlt héten is találkoztunk, akkor 13–11 lett a végeredmény a fővárosiak javára), de azt megelőzően a Tatabánya volt a mieink ellenfele. Az utóbbiakkal rendkívül kiélezett meccset játszott a gárda, a Sportliget pedig a korábbihoz hasonlóan nyert.

Csabai Csirkefogók VK–Tatabányai VSE 11–12 (3–4, 3–3, 2–2, 3–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13–16. helyért, Budapest. V.: Juhász Tibor, ifj. Kádár József. Békéscsaba: Korcsok P. – Zimbran 1, Szatmári L. 3, Budai, Mucsi 2, Katona 2, Pallag 2 (1). Cs.: Lukácsi S., Laczó P., Csendes Cs., Hajdu A. 1, Suhajda Z. Játékos edző: Borsos Pál. Tatabánya: Horváth M. – Tátrai, Domina 1, Dubinák, Galler 3 (2), Németh A. 3, Orbán. Cs.: Balogh M. 2, Huszti, Németh M. 3, Csobán. Játékos edző: Galler Csaba. Gól emberelőnyből: 10/6, ill. 10/1. Büntetők: 3/1, ill. 3/2. Az eredmény alakulása: 2–1, 4–5, 6–5, 8–9, 11–10.

Fordulatos mérkőzést hozott a csoport addig két nulla pontos utolsó helyezettjének összecsapása, amelyen felváltva vezettek a csapatok. A finisben egygólos békéscsabai előnyt követően alig több, mint két perccel a lefújás előtt akcióból előbb egyenlített Németh Miklós által a Tatabánya, majd ugyanő 24 másodperccel később megúszás után a győztes gólt is belőtte. Egy sajnálatos esemény is történt a mérkőzésen: Lukácsi Sándor szemsérülést szenvedett már rögtön a találkozó elején, ezért ezen a napon többet már nem is mehetett vízbe.

Csabai Csirkefogók VK–Sportliget Sportegyesület Budapest 11–14 (2–3, 3–3, 2–5, 4–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13–16. helyért, Budapest. V.: ifj. Kádár József, Weszelovszky László. Békéscsaba: Korcsok P. – Zimbran 2 (1), Szatmári L., Budai, Mucsi 3, Katona 3, Pallag 2. Cs.: Laczó P., Csendes Cs., Borsos, Hajdu A. 1, Suhajda Z. Játékos edző: Borsos Pál. Sportliget: Jónás – Simon 1, Nagy K., Taskovics, Czanik, Macskási 2, Major 5 (1). Cs.: Drágus, Nagy G., Tóth A., Imre 3, Bakó 3, Trencsényi, Necz. Edző: Boros László. Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 8/1. Büntetők: 1/1, ill. 2/1. Az eredmény alakulása: 0–3, 3–3, 3–5, 5–6, 6–11, 9–12.

Az elmúlt héthez képest most egy teljesen átalakult és megfiatalított békéscsabai gárda utazott a fővárosba, ahol újra találkozott egymással a két alakulat. Ezúttal is a fővárosiak sikerét hozta az összecsapás, amelyen az elején megszerzett háromgólos előnyt végig tartotta a csabaiak ellenfele.

Mestermérleg. Borsos Pál: – A tatabányaiak ellen az elején kissé elaludtunk, főleg hátul hibázott a csapat, ami miatt az ellenfél emberelőnyből vagy büntetőből volt eredményes. Elöl megfelelő számú gólt lőttünk, de ez is kevés volt a sikerhez. Higgadtabban kellett volna játszanunk, de a rutin hiánya is kiütközött, hiszen egy nagyon fiatal alakulattal érkeztünk a fővárosba. A második derbin kemény küzdelem folyt a vízben, igyekeztünk sokat cserélni, de egy idő után elfáradt a csapat. Ellenfelünk együttesében jó arányban voltak a rutinos öregek és a fiatal titánok. Ráadásul volt egy hullámvölgyünk, amikor öt góllal elhúzott ellenfelünk. Igaz, visszajöttünk szorosabbra, de az is hozzájárult a vereségünkhöz, hogy nehezen tudtuk tartani az öt találatig jutó és a remekül képzett Major Zoltánt. Végül is komoly edzésértéke volt a mai két találkozónak.

További eredmények: Sportliget Sportegyesület–Csepeli Ifjúsági Sportközpont 10–13. Csepeli Ifjúsági Sportközpont–Tatabányai VSE 10–16.

Az állás két kör, négy forduló után: Csepeli Ifjúsági Sportközpont (52–44) 9, 2. Sportliget Sportegyesület 9 (52–48), 3. Tatabányai VSE 6, 4. Csabai Csirkefogók VK 0.

A cserés kiállítás megpecsételte a csapat sorsát

A nagy öreg Mucsi Zsolt (fehér sapkában) az első mérkőzésen még csak egy alkalommal volt eredményes, a második, Sportliget elleni találkozón azonban már ötször betalált az ellenfél kapujába – fotó: Such Tamás

A hazai OB II-es felnőtt bajnokságban a véghajrához érkezett a 27 tagú mezőny. A középszakasz után kialakultak a csoportok, amelyek közül az első a bajnoki címért és a feljutásért folytatja, a többi pedig a helyezésekért. A Csabai Csirkefogók VK a korábbi eredményei után a 13–16. helyért játszik három kört (hat mérkőzést). Az első felvonásra ma került sor Tatabányán, ahol a mieink két fővárosi gárdával, a már a középszakaszból ismert Csepellel, valamint a Sportligettel találkozott. Innentől mindenki tiszta lappal indul, nincsenek hozott pontok.

Csabai Csirkefogók VK–Csepeli Ifjúsági Sportközpont 9–11 (4–3, 3–4, 1–3, 1–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13–16. helyért, Tatabánya. V.: Irmes Máté, Császár Attila. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai 1, Laczó P. 3, Szanyi 1, Mucsi 1, Zsilák, Katona 3. Cs.: Puha Z., Gyebnár, Dávid, Hajdu A., Csüllög. Edző: Fodor Ádám. Csepel: Baranyai – Bodorovics 3 (1), Bulya, Náfrádi 2 (1), Dani 2, Iványi, Váczi 3 (1). Cs.: Kari, Wikhardt, Turcsán 1, Kovács II. Á. Edző: Pásztor Balázs. Gól emberelőnyből: 12/1, ill. 10/2. Büntetők: 1/0, ill. 3/3. Kiállítás cserével: Zsilák. Kipontozódott: Náfrádi. Az eredmény alakulása: 1–0, 2–3, 6–3, 7–5, 7–9, 9–10.

Nem is kezdhetett volna jobban csapatunk, a második negyed harmadánál már háromgólos volt az előnyünk. A folytatásban megkezdte a felzárkózást a csepeli alakulat, 7–7-nél be is érték a mieinket, majd fordítottak, és kétgólos előnyre tettek szert, amit a végéig meg is tartottak. Számunkra nagy érvágásnak bizonyult, hogy az egyik erősségünk, Zsilák László már az első negyedben, amikor 2,25 perc volt hátra – a bírók ítélete alapján – agresszív játék miatt cserés kiállításban részesült.

Csabai Csirkefogók VK–Sportliget Sportegyesület Budapest 11–13 (4–5, 3–1, 1–5, 3–2)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 13–16. helyért, Tatabánya. V.: Császár Attila, Csizmadia Zsolt. Békéscsaba: Korcsok P. – Budai 2, Laczó P., Szanyi, Mucsi 5 (1), Csüllög 1, Katona 1. Cs.: Puha Z. 1, Gyebnár, Dávid, Hajdu A. 1 (1). Edző: Fodor Ádám. Sportliget: Papp – Boros 5, Simon, Imre, Czanik 1, Necz, Macskási 1. Cs.: Nagy K. 3, Tóth A., Trencsényi, Nagy G., Fehér 3. Játékos edző: Boros László. Gól emberelőnyből: 14/3, ill. 14/6. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Kipontozódott: Imre. Az eredmény alakulása: 2–0, 2–3, 8–6, 8–11, 9–13.

Az amúgy sem hosszú kispadunk az első meccsen kiállított, és most büntetését töltő Zsilák László okán még rövidebb lett. Így érthetően hamarabb kiütközött a fáradtság a csapaton, amit ki is használt a fővárosi együttes.

Mestermérleg. Fodor Ádám: – Már a középszakaszban is találkozott egymással a két gárda, akkor először 17–14-re nyertünk, majd a visszavágón 11–11 után a szétlövésben ellenfelünk bizonyult jobbnak. Ennek tudatában bizakodtunk, de sajnos, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy ma szerettük volna. Zsilák Laci korai kiválása miatt szűkült a cserelehetőségem, amire különösen a hamarabb elfáradó idősebbek miatt szükség lett volna. Pedig szépen kezdtük a csepeliek elleni találkozót, több alkalommal is nálunk volt az előny, szép megoldásokat mutatott be a csapat, ám ellenfelünk hosszabb kispadja döntőnek bizonyult. A második derbi is hasonlóan alakult: a kezdetek biztatóak voltak, 8–6-ra is vezettünk, de ismét kiütközött a fáradtság. Itt igazán a harmadik negyedben ment el a találkozó, hiába próbáltam sokat cserélgetni, már nem tudott megújulni a csapat. Pedig ez a meccs is inkább ikszes találkozónak tűnt.

További eredmények: Tatabányai VSE–Sportliget Sportegyesület 13–15. Tatabányai VSE–Csepeli Ifjúsági Sportközpont 9–18.

Az állás az első kör után: 1. Csepeli Ifjúsági Sportközpont (29–18) 6, 2. Sportliget Sportegyesület 6 (28–24), 3. Csabai Csirkefogók VK 0 (20–24), 4. Tatabányai VSE 0 (22–33).