Gyermek IV. korcsoportos békéscsabai és gyulai csapataink megkezdik a rájátszás középszakaszát Szentesen

Akadnak korosztályok, ahol az alapszakaszt követően már a középszakasz mérkőzéseire kerül sor február második hét végéjén. Így vannak ezzel fiataljaink közül a gyermek IV. korcsoportosok, akik vasárnap belehasítanak a rájátszásba. Ráadásul rögtön két csapatunk, a békéscsabai és a gyulai is érdekelt lesz a Szentesen megrendezendő első körben, ahol tiszta lappal kezdenek együtteseink, vagyis minden ide jutott gárda nulla pontosan indul.

Miután a békéscsabai gárdánk az alapszakaszban a felső házban zárt (negyedikek lettek), ezért itt a jobbik, Piros csapatban folytatják a Szegedi Vízipóló Suli, a Szentesi VK és a Szolnoki Dózsa társaságában. A gyulai fiókcsapatunk az alsó házban (hetedik hely) fejezte be az első etapot, ezért a Zöld csoportba nyertek besorolást, ahol a Yordo-Szentesi Leányok, a Csongrádi VVSE és a Mórahalmi VK csapataival folytatják. A hat fordulós első kört Szentesen rendezik meg e hét végén, vasárnap, délelőtt a Zöld, délután a Piros csoport csapatai ugranak vízbe a Kurca-parti városban.

A program. Piros csoport. Február 14., vasárnap, 13.30 óra: Legrand Szentes–Szolnoki Dózsa. 14.30: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 16.00: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 17.00: Legrand Szentes–Szegedi Vízipóló Suli. Zöld csoport. 9.00: Yordo-Szentesi Leányok–Koelner-Csongrádi VVSE. 10.00: Gyulai VK–Mórahalmi VK. 11.30: Mórahalmi VK–Koelner-Csongrádi VVSE. 12.30: Gyulai VK–Yordo-Szentesi Leányok.