Ismét egy dunakanyarbeli trió vár fiataljainkra

A múlt heti tripla siker után újabb erőpróba vár az országos bajnokságokban szereplő utánpótláscsapatainkra. Ezúttal idegenben kell bizonyítaniuk rátermettségüket, mégpedig az újonc Vác otthonában.

Mint emlékezetes, egy héttel ezelőtt a békéscsabai sátorállítást megelőzően a Dunakanyar Waterpolo, Szentendre triója ellen hármas sikert arattak fiataljaink hazai környezetben. Ezúttal a másik dunakanyarbeli alakulatokkal veszik fel a versenyt, ám most idegenben, Vácott. A vasárnapi vendéglátók az eddigiek során nem tűntek különösen acélosnak, hiszen a három alakulatuk a megszerezhető 18 pontból mindössze hármat gyűjtöttek be, mégpedig serdülő csapatuk, amely a második fordulóban a Cegléd ellen nyert (18–17). A többin viszont vereséggel hagyták el a medencét. Mint írtuk, a váciak a mezőny újoncai, így az elvárás alighanem az, hogy megismételjék a csabai fiatalok az elmúlt heti sikersorozatot. Ezt erősítette meg dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző is, amikor így fogalmazott:

— A békéscsabai sátorállítás mindig nagy kihívás elé állítja klubunkat, ez most is így van. Serdülő és ifjúsági csapatunk két alkalommal tudott víziedzést tartani, amikor a Gyulai Várfürdő befogadott minket. Gyermek csapatunk két alkalommal Hódmezővásárhelyen, egyszer pedig Csongrádon szállt vízbe, s akkor egyben edzőmeccset is játszottak a helyiekkel. A többi mozgáslehetőségünk szárazföldi edzésből állt, ami ugye nem igazán ideális a vízisportágban? Ráadásul ezen a héten zajlottak a Garabonciás napok, ami az edzéslátogatottságon alaposan meglátszott. Ilyen előzmények után, nem lebecsülve soros ellenfelünket, még így is esélyesebbek vagyunk, de ezek ismeretében azért mégsem mernék jóslásokba bocsátkozni az eredményeket illetően.

A program. Ifjúságiak. Október 6., vasárnap, 12.30 óra: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre–Oázis SC, Budapest. 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Ceglédi VSE. 15.30: Váci VSE–Swietelsky-Békéscsaba. Az Aqua Nyíregyháza–Koelner-Csongrádi VVSE találkozót jövő május 3-ára halasztották.

Az állás a 2. forduló után, ifjúságiak: 1. Oázis SC, Budapest 6, 2. Koelner-Csongrádi VVSE 6, 3. Ceglédi VSE 3, 4. Aqua Nyíregyháza 3, 5. Swietelsky-Békéscsaba 3, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 8. Váci VSE 0.

Serdülők. Október 6., vasárnap, 11.15: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre–Oázis SC, Budapest. 11.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Ceglédi VSE. 14.15: Váci VSE–Swietelsky-Békéscsaba. Az Aqua Nyíregyháza–Koelner-Csongrádi VVSE találkozót jövő május 3-ára halasztották.

Az állás a 2. forduló után, serdülők: 1. Oázis SC, Budapest 6, 2. Koelner-Csongrádi VVSE 6, 3. Swietelsky-Békéscsaba 6, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3, 5. Váci VSE 3, 6. Ceglédi VSE 0, 7. Aqua Nyíregyháza 0, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Gyermek korosztály. Október 6., vasárnap, 10.00: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre–Oázis SC, Budapest. 10.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Ceglédi VSE. 13.00: Váci VSE–Swietelsky-Békéscsaba. Az Aqua Nyíregyháza–Koelner-Csongrádi VVSE találkozót jövő május 3-ára halasztották.

Az állás a 2. forduló után, gyermek korosztály: 1. Oázis SC, Budapest 6, 2. Ceglédi VSE 6, 3. Swietelsky-Békéscsaba 6, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 3, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 7. Váci VSE 0, 8. Aqua Nyíregyháza 0.

Címlapképünkön: a nem éppen ideális szárazföldi edzéssel (is) készültek a csabai strandon utánpótláscsapataink a hét végi, váci bajnoki fordulóra