Őrült meccsdömping várható hét végén

Egy híján húsz mérkőzésen lesznek érdekeltek együtteseink a húsvét előtti hét végén. Érdekesség, hogy ezek közül mindössze öt találkozót rendeznek az Árpád fürdőben, csapataink többsége idegenben csobban vízbe.

Az OB I B-s felnőtt bajnokság alapszakaszának 17., utolsó előtti fordulójában újabb rangadóra kerül sor, szombaton a fővárosban, a Komjádi uszodában, ahol a 41 pontos és ezüstérmes helyen álló Ybl Waterpolo Club, Budapest gárdájához látogatnak a mieink. Az már eldőlt két fordulóval a vége előtt, hogy mindkét együttes a felsőházban folytatja majd a rájátszást, ám mégis van tétje a találkozónak, ugyanis az még nyitott, hogy az egymás elleni derbikből hány pontot visz magukkal a két csapat. Mint emlékezetes, az első, őszi összecsapáson az Árpád fürdőben a fővárosi együttes nyert (9—14), vagyis a mieinkkel szemben van már három pont előnyük. Jó lenne most ezt egalizálni, de az már előre látható: nem vár könnyű mérkőzés a két csapatra. Vendéglátóinknak remek a mérlege, hiszen az eddigi 16 forduló után 13 győzelemmel, két döntetlennel, és mindössze egyetlen vereséggel rendelkeznek, ami az ezüstérmes helyezést eredményezi, pontelőnyük a viharsarkiakkal szemben hét egység. A bronzos helyen álló csapatunk mérlege: 11 győzelem, egy döntetlen és négy vereség.

„Az őszi, hazai mérkőzésen magunkhoz képest gyenge támadójátékot produkáltunk — vág mondandójába dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző. — A harmadik negyedre, 2—5-ről 7—7-re feljött csapatunk, de a jelentős hátrány ledolgozása nagy energiát emésztett föl, és a gyenge játékunk miatt a vége vereség lett. Bár mindkét csapat bejutott már a felsőházi rájátszásba, mégis van tétje a találkozónak. Amelynek egyébként nem mi vagyunk az esélyese, amit alátámaszt vendéglátóink eddigi teljesítménye. Az Ybl az egyetlen csapat a mezőnyben, amely a listavezető KSI-től pontot tudott rabolni. A héten egyébként betegség és munkahelyi elfoglaltság hátráltatta a felkészülést, de biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz a csapat, hogy eredményesen zárja a szombati fordulót. Az elnökség által elvárt alapvető célt már teljesítettük, ezért felszabadultan játszhatunk, és ha maximálisan odateszi mindenki magát, akár extra pontokat is szerezhetünk.”

A szombati összecsapás kijelöl játékvezető párosa: Kovács Soma, Tóth Imre.

Az OB I B-s bajnokság alapszakaszában a 17. forduló párosítása. Március 24., szombat, 10.00 óra: KSI SE—Szolnoki Dózsa VSC. 11.00: Racionet-Honvéd—Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger. 11.30: Angyalföldi SI DSE—Debreceni VSE. 13.00: Ybl Waterpolo Club, Budapest—Swietelsky-Békéscsaba. 19.30: Alfa SC-Erzsébeti SMTK—Dunakanyar Waterpolo Szentendre.

Az állás a 16. forduló után: 1. KSI SE 43, 2. Ybl Waterpolo Club, Budapest 41, 3. Swietelsky-Békéscsaba 34, 4. Debreceni VSE 30, 5. Angyalföldi SI DSE 27, 6. Eszterházy Károly Főiskola SC, Eger 25, 7. Racionet-Honvéd 13, 8. Alfa SC-Erzsébeti SMTK 8, 9. Dunakanyar Waterpolo Szentendre 7, 10. Szolnoki Dózsa VSC 4.

OB II-es csapatunk a K4 csoport rájátszása középszakaszának, annak második körében a házigazda szerepkörét vállalta fel szombaton, amikor három csapatot fogad az Árpád fürdőben, kettővel meg is vív a bajnoki pontokért.

A program. Március 24., szombat, 12.00: Egri Vízmű Sport Club—Kanizsa VSE, Nagykanizsa. 13.00: Vidám Vízilovak VCE, Budapest—Csabai Csirkefogók VK. 14.30: Kanizsa VSE, Nagykanizsa—Csabai Csirkefogók VK. 15.30: Vidám Vízilovak VCE, Budapest—Egri Vízmű Sport Club.

Az állás a rájátszás középszakaszának első fordulója után: 1. Kanizsa VSE, Nagykanizsa 6, 2. Egri Vízmű Sport Club 6, 3. Vidám Vízilovak VCE, Budapest 0, 4. Csabai Csirkefogók VK 0.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokságokban dupla fordulóra kerül sor a hét végén, a péntek és a vasárnap lesz a játéknap. Először a 20. fordulóban vendéglátóként várjuk a székesfehérvári triót, majd vasárnap a 21-dikben Kecskemétre utazik az ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályú csapatunk. Pénteken a papírforma a gyermek csapatunk esetében kedvező, a két idősebb korosztály viszont nagy kihívás előtt áll, hiszen a tabella tanúsága szerint vendégeink vannak kedvezőbb helyzetben. Vasárnap viszont már a gyermek korosztályra vár igazi rangadó, hiszen az arany- és bronzérmes helyen álló csapatok mérik össze tudásukat. Az ifjúságiakra könnyebb, a serdülőkre nehezebb összecsapás vár, de mindkét esetben a mieink vannak kedvezőbb pozícióban a tabellán, ami mellettük szólhat.

Az OB I B-s utánpótlás-bajnokság programjai, A2 csoport. Ifjúságiak. Március 23., péntek, 13.30: Honvéd Kölyök Póló Suli—Ceglédi VSE. 15.45: Pécsi SN SI—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 17.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Kaposvári VK. 19.00: Swietelsky-Békéscsaba—Fehérvári VSE, Székesfehérvár. 19.30: Százhalombattai VSE—PannErgy Miskolci VSC. 19.45: Oázis SC, Budapest—Hírös SN, Kecskeméti SI. A Koelner-Csongrádi VVSE—Ybl Waterpolo Club, Budapest mérkőzést május 13-án játsszák.

Március 25., vasárnap, 10.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Pécsi SN SI. 12.15: PannErgy Miskolci VSC—Oázis SC, Budapest. 12.30: Hírös SN, Kecskeméti SI—Swietelsky-Békéscsaba. 13.30: Koelner-Csongrádi VVSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 14.00: Ceglédi VSE—Ybl Waterpolo Club, Budapest. 14.30: Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Honvéd Kölyök Póló Suli. 15.30: Százhalombattai VSE—Kaposvári VK.

Az állás a 19. forduló után. Ifjúságiak: 1. Kaposvári VK 48, 2. Hódmezővásárhelyi VSC 42, 3. PannErgy Miskolci VSC 36, 4. Oázis SC, Budapest 36, 5. Pécsi SN SI 35, 6. Ceglédi VSE 30, 7. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 27, 8. Ybl Waterpolo Club, Budapest 27, 9. Honvéd Kölyök Póló Suli 27, 10. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 24, 11. Swietelsky-Békéscsaba 20, 12. Százhalombattai VSE 9, 13. Koelner-Csongrádi VVSE 8, 14. Hírös SN, Kecskeméti SI 0.

Serdülők. Március 23., péntek, 12.15: Honvéd Kölyök Póló Suli—Ceglédi VSE. 14.30: Pécsi SN SI—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 18.00: Swietelsky-Békéscsaba—Fehérvári VSE, Székesfehérvár. 18.15: Százhalombattai VSE—PannErgy Miskolci VSC. 18.30: Oázis SC, Budapest—Hírös SN, Kecskeméti SI. 20.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Kaposvári VK. A Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Ybl Waterpolo Club, Budapest mérkőzést május 13-án játsszák.

Március 25., vasárnap, 11.00: Aeroprodukt-Csongrádi VVSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 11.15: Hírös SN, Kecskeméti SI—Swietelsky-Békéscsaba. 12.00: Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Honvéd Kölyök Póló Suli. 13.30: PannErgy Miskolci VSC—Oázis SC, Budapest. 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Pécsi SN SI. 14.15: Százhalombattai VSE—Kaposvári VK. 16.30: Ceglédi VSE—Ybl Waterpolo Club, Budapest.

Az állás a 19. forduló után. Serdülők: 1. Ybl Waterpolo Club, Budapest 42, 2. Hódmezővásárhely 40, 3. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 39, 4. PannErgy Miskolci VSC 39, 5. Aeroprodukt-Csongrádi VVSE 39, 6. Pécsi SN SI 36, 7. Ceglédi VSE 32, 8. Kaposvári VK 31, 9. Oázis SC, Budapest 21, 10. Swietelsky-Békéscsaba 16, 11. Hírös SN, Kecskeméti SI 13, 12. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 11, 13. Honvéd Kölyök Póló Suli 9, 14. Százhalombattai VSE 4.

Gyermek korcsoport. Március 23., péntek, 11.00: Honvéd Kölyök Póló Suli—Ceglédi VSE. 17.00: Százhalombattai VSE—PannErgy Miskolci VSC. 17.00: Swietelsky-Békéscsaba—Fehérvári VSE, Székesfehérvár. 17.00: Pécsi SN SI—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 17.15: Oázis SC, Budapest—Hírös SN, Kecskeméti SI. 18.30: Hódmezővásárhelyi VSC—Kaposvári VK. A Vestfrost-Csongrádi VVSE—Ybl Waterpolo Club, Budapest mérkőzést május 13-án játsszák.

Március 25., vasárnap, 10.00: Hírös SN, Kecskeméti SI—Swietelsky-Békéscsaba. 11.00: PannErgy Miskolci VSC—Oázis SC, Budapest. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Pécsi SN SI. 12.15: Vestfrost-Csongrádi VVSE—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre. 13.00: Százhalombattai VSE—Kaposvári VK. 13.15: Fehérvári VSE, Székesfehérvár—Honvéd Kölyök Póló Suli. 15.15: Ceglédi VSE—Ybl Waterpolo Club, Budapest.

Az állás a 19. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 49, 2. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 46, 3. Hírös SN, Kecskeméti SI 40, 4. Pécsi SN SI 40, 5. PannErgy Miskolci VSC 39, 6. Oázis SC, Budapest 38, 7. Fehérvári VSE, Székesfehérvár 32, 8. Kaposvári VK 20, 9. Vestfrost-Csongrádi VVSE 19, 10. Ceglédi VSE 16, 11. Honvéd Kölyök Póló Suli 13, 12. Százhalombattai VSE 11, 13. Ybl Waterpolo Club, Budapest 7, 14. Hódmezővásárhelyi VSC 5.

Gyermek I. korosztályosaink a nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjában a 4. körhöz (7-8. forduló) érkeztek, és szombaton Bajára látogatnak, ahol a Kolozsvár csapatával, majd a házigazdákkal mérkőznek meg.

A program. Március 24., szombat, 12.00: DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—CSS Viitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár (román). 13.00: Invictus SC, Mezőtúr—Sugovica VSE, Baja. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—CSS Viitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár. 15.00: DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Invictus SC, Mezőtúr. 16.00: Csabai Csirkefogók VK—Sugovica VSE, Baja.

A Zöld csoport állása három kör, hat forduló után: 1. Invictus SC, Mezőtúr 16, 2. CSS Viitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár 12, 3. Csabai Csirkefogók VK 10, 4. Sugovica VSE, Baja 6, 5. DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE 0.

A gyermek III. korosztályos békéscsabai és gyulai csapatra is kétnapos feladat és négy mérkőzés vár a hét végén. Az Zöld csoportos előbbiek Szegedre, a Kék csoportos fürdővárosiak Monorra látogatnak.

A gyermek III. korosztály Zöld csoportjának programja. Március 24., szombat, 11.00: Szegedi Vízipóló Suli II.—Koelner-Csongrádi VVSE. 12.00: Csabai Csirkefogók VK—SK Hornets Kosice, Kassa (szlovák). 13.00: Spartak Subotica, Szabadka (szerb)—Hódmezővásárhelyi VSC. 14.00: Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC—SK Hornets Kosice, Kassa. 16.00: Koelner-Csongrádi VVSE—Spartak Subotica, Szabadka. Március 25., vasárnap, 13.00: Szegedi Vízipóló Suli II.—SK Hornets Kosice, Kassa. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC—Koelner-Csongrádi VVSE. 15.00: Csabai Csirkefogók VK—Spartak Subotica, Szabadka. 16.00: SK Hornets Kosice, Kassa—Koelner-Csongrádi VVSE. 17.00: Csabai Csirkefogók VK—Hódmezővásárhelyi VSC. 18.00: Szegedi Vízipóló Suli II.—Spartak Subotica, Szabadka.

A Zöld csoport állása a harmadik kör (9-12. forduló) után: 1. Koelner-Csongrádi VVSE 28, 2. SK Hornets Kosice, Kassa 27, 3. Spartak Subotica, Szabadka 19, 4. Hódmezővásárhelyi VSC 15, 5. Csabai Csirkefogók VK 10, 6. Szegedi Vízipóló Suli II. 7.

A gyermek III. korosztály Kék csoportjának programja. Március 24., szombat, 13.00: Bujka ÚVSE—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 14.00: Gyulai VK—Szentesi Leányok. 15.00: Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—Szegedi Női Vízilabda Klub. 16.00: Gyulai VK—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 17.00: Szegedi Női Vízilabda Klub—Bujka ÚVSE. 18.00: Szentesi Leányok—Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr. Március 25., vasárnap, 9.00: Szegedi Női Vízilabda Klub—Szentesi Leányok. 10.00: Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr—DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE. 11.00: Gyulai VK—Bujka ÚVSE. 12.00: DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE—Szegedi Női Vízilabda Klub. 13.00: Bujka ÚVSE—Szentesi Leányok. 14.00: Gyulai VK—Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr.

A Kék csoport állása a harmadik kör (10-13. forduló után): 1. Szentesi Leányok 37, 2. Bujka ÚVSE 25, 3. Szegedi Női Vízilabda Klub 21, 4. DMTK Kiskunfélegyházi VSE-Aquasport SE 16, 5. Túri Fullánkok-Invictus SC, Mezőtúr 15, 6. Gyulai VK 0.