Szoros győzelmek, szoros vereség, az ifik és gyermek csapatunk kitett magáért, serdülőink hozták a kötelezőt

Három jó erőből álló csapatot fogadott az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő ifjúsági, serdülő és gyermek korosztályú csapatunk hazai környezetben, az Árpád fürdőben. Ezen a napon kicsit borult a papírforma, azon belül is nagy bravúrnak számít, hogy ificsapatunk kétvállra fektette jóval jobb pozícióban lévő ellenfelét, a „kicsiknél” viszont peches vereséget szenvedett együttesünk.

Swietelsky-Békéscsaba—Ceglédi VSC 12–11 (3–1, 1–3, 2–1, 1–2, 5–4)

Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak, A2 Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Berki András, Vörös Viktor. Békéscsaba: Bucsi – Lukácsi M. 4 (1), Vidovenyecz 3 (1), Pónya T. 3 (1), Schindler I., Gellény, Paksi B. Cs.: Vozár M., Vozár B., Károlyi 1 (1), Csatári 1 (1), Mecskó. Edző: Ajtai Miklós, dr. Szilágyi Kristóf. Cegléd: Zöldi – Fekete, Tószegi 2 (1), Korb 1, Forgó 1 (1), Milus 3 (2), Ecser 3 (1). Cs.: Keresztes, Kiss M., Medveczki, Tarbály 1. Edző: Zám Attila, Kelemen István. Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 6/4. Büntetők: 5/5, ill. 6/5. Kiállítás 4 percre: Gellény.

Érdekes volt a találkozó, egy remek kezdés után (3–1), feljött a Cegléd (3–4). Aztán újra a mieink jöttek lendületbe (7–5), de a a négyperces miatt újból feljött a vendégcsapat (7–7). A büntetődobásoknál viszont mindenkinek helyén volt a szíve.

Ajtai Miklós: — Végre azt láttam a medencében, amire régóra vártam, illetve kértem a csapattól. Teljes szívvel harcoltak a srácok, és váratlan győzelmet arattak az egyébként az élbolyhoz tartozó Cegléddel szemben, amelyben zömmel valós ifjúsági korú játékosok játszanak, akik a felnőtt gárdában is gyakran szerepet kapnak. Volt egy négyperce kiállításunk, ami miatt majdnem elúszott a találkozó, ám másodszor is visszajöttünk a mérkőzésbe, és óriási bravúrt vitt véghez az alakulat. A korábban elvesztett pontokból most kicsit visszahoztunk, ráadásul nagy bravúr árán. Különösen Lukácsi Marcell és Bucsi Ferenc játéka volt meghatározó, de az egész csapat dicsérhető a mai napon.

További eredmények. Ifjúságiak: Váci VSE–Oázis SC, Budapest 4–18. Aqua SE Nyíregyháza–Hódmezővásárhelyi VSC 15–12. Korábbról: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre–Koelner-Csongrádi VVSE 11–19.

Az állás a 11. forduló után, ifjúságiak: 1. Oázis SC, Budapest 33, 2. Koelner-Csongrádi VVSE 30, 3. Ceglédi VSE 22, 4. Aqua SE Nyíregyháza 15, Aqua SE Nyíregyháza 15, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12, 7. Swietelsky-Békéscsaba 8, 8. Váci VSE 3.

Swietelsky-Békéscsaba—Ceglédi VSC 12–8 (2–0, 4–3, 3–4, 3–1)

Országos vízilabda-bajnokság, serdülők, A2 Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Vörös Viktor, Szabó Xénia. Békéscsaba: Bucsi – Lukácsi M. 2, Sipos, Gellény 4 (1), Vidovenyecz 4 (1), Vozár B., Pónya T. 1. Cs.: Dobos, Károlyi, Vozár M., Bozgán 1, Csatári, Szalók, Osgyán. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Ajtai Miklós. Cegléd: Tótin – Tarbály, Bencze, Fekete 3 (3), Medveczki 1, Kiss M. 2, Szabó R. 1. Cs.: Székely (kapus), Keresztes 1, Kecskeméti, Soós, Hajdu. Edző: Zám Attila, Sűrű Dezső. Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 8/2. Büntetők: 2/2, ill. 5/3. Kipontozódott: Soós.

Az első negyed közepén már háromgólos előnyre tett szert csapatunk és innen kezdve nem volt kérdéses, melyik együttes nyer ezen a napon.

Dr. Szilágyi Kristóf: — Az értünk szorító hölgyeknek, akiknek nagyon boldog nőnapot kívánunk, ma virág helyett három jó mérkőzéssel és pontokkal kedveskedtünk. Továbbá egyesületünk elnökét, Borsos Palit is köszöntöm 40. születésnapján. Az első másfél negyedben nagyon magas szintű volt a védekezésünk. Viszont elől vagy nem hoztunk jó döntéseket, vagy belehibáztunk. Ezt követően sem nagyon tetszett a játékunk: gyenge emberelőny megjátszások, kapkodó támadójáték, és dekoncentráltság, kényelem jellemezte ezt az időszakot. Éppen ezért nagy szükségünk volt a jó egyéni teljesítményekre, hogy visszataláljunk a helyes útra. Ma Gellény Zétény volt végig elemében, szemfüles góljai mellett centerben is markáns volt. Nagy iramú, hullámzó, de leginkább tanulságos mérkőzés volt, amelyet alapvetően azért végig kontroll alatt tartottunk.

További eredmények. Serdülők: Váci VSE–Oázis SC, Budapest 14–15. Aqua SE Nyíregyháza–Hódmezővásárhelyi VSC 20–7. Korábbról: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre–Koelner-Csongrádi VVSE 18–12.

Az állás a 11. forduló után, serdülők: 1. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 33 (12 mérkőzésből), 2. Swietelsky-Békéscsaba 30 (11 mérkőzésből), 3. Oázis SC, Budapest 21, 4. Koelner-Csongrádi VVSE 18, 5. Ceglédi VSE 12, 6. Aqua SE Nyíregyháza 12, 7. Váci VSE 9, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Swietelsky-Békéscsaba—Ceglédi VSC 10–11 (2–2, 3–2, 3–3, 2–4)

Országos vízilabda-bajnokság, gyermek korosztály, A2 Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Szabó Xénia, Berki András. Békéscsaba: Szatmári Zs. – Gémesi, Kiss-Schusztek 2, Bozgán 2 (1), Freiberger 4, Kvasz 2 (1), Komlódi. Cs.: Szanyi, Kiss Z., Hajdu. Edző: Fodor Ádám, Mucsi Zsolt. Cegléd: Veres – Szabó R. 2, Kecskeméti, Csáthy 4, Soós 2, Hajdú K. 2, Kakuk 1. Cs.: Csernus Flóra, Békési, Szikszay, Baranyi. Edző: Zám Attila. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 9/5. Büntetők: 3/2, ill. 0/0.

Fordulatos, változatos mérkőzést hozott a fiatalok meccse, amelyen végül a szerencsésebb csapat nyert Csáthy Dániel 37 másodperccel a vége előtt lőtt góljával.

Fodor Ádám: — Az első fordulóban, ősszel a Cegléd nyolc góllal vert bennünket, most eggyel, és szerencsés körülmények között. Pedig benne volt a meccsben, hogy miénk lesz a három pont, annál is inkább, mert remekül játszott a csapat, csak dicsérni tudok mindenkit a mai napon. Talán a végén egy kicsit fejben elfáradtunk, ennek köszönhető, hogy most nem mi mászhattunk ki győztesen a medencéből. Viszont ez az eredmény egy győzelemmel felérő vereség volt.

További eredmények: Váci VSE–Oázis SC, Budapest 18–21. Aqua SE Nyíregyháza–Hódmezővásárhelyi VSC 9–17. Korábbról: Dunakanyar Waterpolo, Szentendre–Koelner-Csongrádi VVSE 9–14.

Az állás a 11. forduló után, gyermek korcsoport: 1. Ceglédi VSE 30, 2. Oázis SC, Budapest 30, 3. Koelner-Csongrádi VVSE 24, 4. Swietelsky-Békéscsaba 18, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 15, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9, 7. Váci VSE 6, 8. Aqua SE Nyíregyháza 3.

Címlapképünkön Gellény Zétény (fehér sapkában), aki hátára vette a csapatot a serdülő korosztályúak mérkőzésén