ímkézett bejegyzés

A Piros csoportban is szépen szerepeltek gyermek „hármas és négyes” fiataljaink, az év végére nagyot léptek előre

A két fiatal korosztályú csapatunk sokszor a szülők, nagyszülők figyelő tekintete előtt játszotta bajnoki mérkőzéseit, miként itt is, amikor Suhajda Soma beveszi az ellenfél kapuját

Gyermek III. és IV. korosztályosainkkal három edzőnk is foglalkozott. Békéscsabán mindkettővel Csabai Zoltán, a gyulai fiatalokkal Szilvásy Attila és Jeszenszky Ákos. Mindkét gárda a területi vidékbajnokság Délkeleti Piros csoportjában vitézkedett a 2022–2023. évi pontvadászatban.

A gyermek III. korosztályúak tíz hétvégén húsz fordulón át bizonyíthattak, a fiatalabbaknál kilenc kör, azaz 18 forduló után hirdettek végeredményt. Bár három edzőnk foglalkozott a gyerekekkel, a bajnokikon elsősorban Csabai Zoltán vitte a prímet, ezért vele értékeltük az elmúlt esztendőt.

Két korosztály, két évjárat, kétfelé bajnokság, ezért bontsuk ketté a visszatekintésünket is. Kezdjük a gyermek III. korosztállyal.

– A korábbi bajnokságban a gyengébb, Zöld csoportban az élen végeztünk, ezért az új szezonra az erősebb Piros csoportba soroltak át bennünket. Ami jó, de azért tartottam tőle, hiszen ott azért jóval erősebb gárdákkal kerültünk egy csoportba. Ez a szezon elején be is igazolódott, kevés sikerélményben volt része csapatunknak, gyakoriak voltak a nagy gólkülönbségű vereségeink. Ráadásul ez a két korosztály, a 2010-es és a 2011-es nálunk meglehetősen foghíjas, hiszen éppen a pandémiai időszak alatt kellett volna beiskolázni sok fiatalt, amikor az uszodák sem működtek igazán, leállt az élet, toborozni sem nagyon lehetett gyerekeket. Ezért mindössze nyolc saját korosztályos gyerekkel számolhattam, akiket igyekeztem feltölteni eggyel fiatalabbakkal.

Az eredményeket tekintve hónapról hónapra szorosabb meccseket játszott a csapat ellenfeleivel.

– Így igaz. Az ide sorolt romániai Nagyvárad együttesét valamennyi alkalommal legyőztük, a többiekkel szemben egyre élesebb találkozókat vívtunk. A kezdeti súlyos vereséget felváltották a mindössze három-négygólos fiaskók, ami a csapat fejlődéséről ad tanúbizonyságot. Alapvetően az volt a célunk, hogy az erősebb együttesek ellen egy-két negyedet mindenképpen szorosan hozzunk le, a bajnokság végére már minden negyedben méltó ellenfelei voltunk minden alakulatnak.

Hasonló cipőben jártak a gyermek „négyesek” is, akik fiókcsapatunk, a Gyulai VK színeiben indultak.

– Mint említettem, itt is mindössze nyolc valós korosztályú fiatallal számolhattunk. Esetükben az is gondot jelentett, hogy a baby korcsoportból kellett feltölteni a létszámot. Ám a még fiatalabbak teljesen más szabályrendszer szerint játszanak, ezért e kettősség miatt még nehezebb volt helyt állni az erősebb csoportban. Ráadásul ez a korosztály az év folyamán nagyon sok meccset játszott, hiszen az idősebbek között is helyt kellett állniuk. Ettől függetlenül állítom, nagyon ígéretes ez a két korcsoport. Míg a gyermek „hármasoknál” a fő cél az volt, hogy fölzárkózzanak a Piros csoport elitjéhez, a fiatalabbak esetében már az is a szemünk előtt lebegett, hogy minél több pontot raboljunk a csoporttársaktól.

Ez úgy tűnik sikerrel is járt.

– Félig-meddig. A kecskemétiek ellen nagyon jó a mérlegünk. A többiek ellen már nem annyira. A Szeged, a Szolnok és a Szentes kimagaslik ebből a mezőnyből, ezért különösen büszkék vagyunk arra, hogy az utóbbiakat a záró fordulóban legyőztük. A bajnokság vége felé úgy gondoltam, hogy a hódmezővásárhelyieket és az egyetlen határon túliakat, a szabadkaiakat is megverhetjük, ám ekkor több sérülés és némi betegséghullám ebben meggátolt bennünket. Ezt nagyon sajnálom, mert láttam, a finisben már nekünk állt volna a zászló. Nagyon minimális hiányzott ahhoz, hogy a tabellán előkelőbb helyre lépjünk a pontvadászat végére. Mivel ez a korosztály is nagyon ígéretes, remélem, hogy a következő évben már előrébb tudnak ugrani. Összességében elmondhatom, hogy kicsit szerencsétlenül jött ki az év folyamán a pontszerzés, de a csapat játéka nagyon jó volt, dinamikusan fejlődött a társaság, közel kerültünk az élvonalhoz. Az sem elhanyagolandó, hogy mindenki nagyon sok játéklehetőséget kapott, amit a következő években kamatoztathat.

A bajnoki finisre a szentesiek ellen megtört a jég

Címlapképünkön Suhajda Soma, aki ma sem kegyelmezett az ellenfeleknek

Kecskeméten zárták a 2022–2023. évi vidékbajnoki sorozatot a gyermek IV. korosztályú ifjú vízilabdázók. Gyulai fiókcsapatunk a záró körben a dobogón végző szentesiekkel, majd az ugyancsak érmes helyezést elérő szolnokiakkal vették fel a küzdelmet. Az előbbiek ellen első ízben sikerült nyernie csapatunknak.

Gyulai VK–Legrand Szentesi VK 7–4 (1–1, 1–1, 2–1, 3–1)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek IV. korosztály, Kecskemét. V.: Bereczki Miklós. Gyula: Veszeli – Suhajda S. 3 (1), Bódi 3, Szeidler, Uhrin Zs. 1, Balogh Cs., Uhrin B. Cs.: Balogh B., Tóth Z. Edző: Csabai Zoltán, Szilvásy Attila. Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 7/2. Büntetők: 2/1, ill. 2/2.

Gyulai VK–Szolnoki Dózsa 4–11 (1–3, 1–4, 2–1, 0–3)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek IV. korosztály, Kecskemét. V.: László Gábor. Gyula: Veszeli – Suhajda S. 1, Tóth Z., Bódi 1, Szeidler, Uhrin Zs. 1 (1), Balogh Cs. Cs.: Balogh B. 1, Csendes, Selypes, Juhász, Uhrin B. Edző: Csabai Zoltán, Szilvásy Attila. Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 8/3. Büntetők: 1/1, ill. 4/2. Kipontozódott: Szeidler.

Csabai Zoltán napi összefoglalója: – Nagy fegyverténynek számít, hogy ezúttal a szentesieket legyőztük, akik ellen eddig nem volt sikerélményünk. Ez még akkor is remek teljesítmény, ha ezúttal ők voltak kissé tartalékosak, miként legutóbb nálunk nem számíthattam mindenkire betegség miatt. Az első két negyed még meglehetősen kiegyensúlyozott csatát hozott, a folytatásban sikerült ellépnünk ellenfelünktől. A védekezésre helyeztük a fő hangsúly, ami jól sikerült, hiszen mindössze négyszer volt eredményes a Kurca-parti egylet, amihez azért kellett nálunk egy jó kapusteljesítmény is. Elöl pedig főleg a második félidőben jeleskedett a csapat. A második találkozóra egy kissé elfáradt a gárda, amit tetézett, hogy az Árpád fürdő nyári szezonra való átállása miatt nem úgy zajlottak az edzések, ahogy egyébként megszokott. De az is hozzátartozik az összecsapáshoz, hogy a Tisza-parti együttes azért jóval erősebb, mint a mezőny többi résztvevője. Ám itt is voltak szép periódusaink és szép góljaink, de fejet kellett hajtanunk ellenfelünk előtt.

További eredmények: Spartak Patent Subotica Szabadka (szerb)–Kecskeméti Sportiskola 4–7. Legrand Szentesi VK–Szolnoki Dózsa 1–8. Szegedi Vízipóló Suli–Hódmezővásárhelyi VSC 6–3. Hódmezővásárhelyi VSC–Spartak Patent Subotica Szabadka 4–7. Kecskeméti Sportiskola–Szegedi Vízipóló Suli 3–11.

A végeredmény a kilencedik kör, 18 forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 48, 2. Szolnoki Dózsa 40, 3. Legrand Szentesi VK 36, 4. Spartak Patent Subotica Szabadka 26, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 22, 6. Gyulai VK 12, 7. Kecskeméti Sportiskola 3.

Gyulai fiókcsapatunk a bajnokság záró fordulójához érkezett

Csendesnek ígérkezik április utolsó hétvégéje, egyedül a gyermek IV. korosztályosok érdekeltek a nemzetközi vidékbajnokságban. Ráadásul számukra ez lesz a kilencedik, utolsó forduló.

Gyermek IV. korcsoportos gyulai fiókcsapatunk Kecskemétre látogat szombaton, ahol a hétfős mezőny két nagyon erős csapatával találkozik. Nevezetesen a szentesiekkel, majd a szolnokiakkal. A tabellára nézve ebből is látszik, hogy az edzőtriónak, a Csabai Zoltán, Szilvásy Attila és Jeszenszky Ákos által gardírozott fiataloknak alaposan fel kell kötniük azt a bizonyosat.

A program. Április 29., szombat, 10.00 óra: Spartak Patent Subotica Szabadka (szerb)–Kecskeméti Sportiskola. 11.00: Legrand Szentesi VK–Szolnoki Dózsa. 12.00: Szegedi Vízipóló Suli–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Gyulai VK–Legrand Szentesi VK. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Spartak Patent Subotica Szabadka. 15.00: Kecskeméti Sportiskola–Szegedi Vízipóló Suli. 16.00: Szolnoki Dózsa–Gyulai VK.

Az állás a nyolcadik kör, 16 forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 42, 2. Legrand Szentesi VK 36, 3. Szolnoki Dózsa 34, 4. Spartak Patent Subotica Szabadka 23, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 22, 6. Gyulai VK 9, 7. Kecskeméti Sportiskola 0.

Tartalékosan sem játszottak alárendelt szerepet

Bódi Bercell (balra) mindkét találkozón gólerősnek bizonyult, de ez is kevés volt ma az üdvösséghez

Szolnokig utazott szombat reggel a gyulai fiókcsapatunk, hogy a nemzetközi vidékbajnokság Délkeleti csoportjában újabb két találkozót vívjon csoportbeli ellenfeleikkel. Nevezetesen április közepén a szerbiai szabadkaiakkal, majd a Hódmezővásárhellyel találkoztak.

Gyulai VK–Spartak Patent Subotica Szabadka (szerb) 7–11 (2–3, 1–3, 2–3, 2–2)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek IV. korosztály, Szolnok. V.: Mihály Máté. Gyula: Veszeli – Balogh B., Tóth Z., Bódi 4 (1), Szeidler 1, Suhajda S. 1 (1), Uhrin B. 1. Cs.: Kálmán (kapus), Juhász, Csendes, Selypes. Edző: Csabai Zoltán, Szilvásy Attila. Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 7/3. Büntetők: 2/2, ill. 2/2. Kipontozódott: Tóth Z., Szeidler.

Gyulai VK–Hódmezővásárhelyi VSC 8–10 (0–4, 3–0, 2–4, 3–2)

Vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek IV. korosztály, Szolnok. V.: Mihály Máté. Gyula: Kálmán – Balogh B., Tóth Z. 1, Bódi 3, Szeidler 1, Suhajda S. 3, Uhrin B. Cs.: Veszeli (kapus), Juhász, Csendes, Selypes. Edző: Csabai Zoltán, Szilvásy Attila. Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 4/2. Büntetők: 2/0, ill. 2/2. Kipontozódott: Nagy B.

Csabai Zoltán edző így értékelte a fiatalok mai teljesítményét: – Rossz előjelnek bizonyult, hogy három kezdő játékosunk is betegséggel, sérüléssel küzd, ezért mindössze tizenegy fiatallal keltünk útra Szolnokra. Pedig bíztunk abban, hogy ezúttal a két leginkább hozzánk közelebb álló ellenféllel szemben nyerhetünk, vagy döntetlent érhetünk el, ám az említett okok közbeszóltak. A kezdők helyére beugró, korábban inkább kispados fiataljaink ugyan néha hibáztak, de ettől függetlenül derekasan helyt álltak, miként az egész csapat. Mondhatni, egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet a nyolcadik fordulóban.

További eredmények: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli 7–2. Szegedi Vízipóló Suli–Legrand Szentesi VK 5–6. Legrand Szentesi VK–Kecskeméti Sportiskola 8–3. Spartak Patent Subotica Szabadka–Szolnoki Dózsa –. Kecskeméti Sportiskola–Hódmezővásárhelyi VSC 3–16.

Az állás a nyolcadik kör, 16 forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 42, 2. Legrand Szentesi VK 36, 3. Szolnoki Dózsa 34, 4. Spartak Patent Subotica Szabadka 23, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 22, 6. Gyulai VK 9, 7. Kecskeméti Sportiskola 0.

Öt korosztály kilencmeccses hétvégéje következik

A húsvéti hétvégén nem rendeztek bajnoki fordulókat, egy héttel később, április közepén azonban bővelkedhetünk mérkőzésekben. Az OB II-es csapatunktól a gyulai fiókgárdán át kilenc derbit követhetünk szombaton és vasárnap.

OB II-es csapatunk a rájátszás középszakaszának zárására készül, az 5-6. fordulót rendezik meg szombaton. Ezúttal Martfűre látogat az együttes, ahol a sereghajtó Dunaújvárossal, majd a tabellán mögöttük álló Erzsébeti SMTK-val találkoznak dr. Donauer Márk, Fábián Gergely és Kendeházi Máté játékvezetése mellett.

A program. Április 15., szombat, 10.30 óra: Erzsébeti SMTK Budapest–Invictus ÚVSC Szolnok. 11.45: Dunaújvárosi Főiskola SE Duna-Via–Swietelsky-Békéscsaba. 13.00: Erzsébeti SMTK Budapest–Swietelsky-Békéscsaba. 14.15: Dunaújvárosi Főiskola SE Duna-Via–Invictus ÚVSC Szolnok.

Az OB II állása a rájátszás középszakasza második fordulója után az 5. csoportban: 1. Invictus ÚVSC Szolnok 10, 2. Swietelsky-Békéscsaba 7, 3. Erzsébeti SMTK Budapest 3, 4. Dunaújvárosi Főiskola SE Duna-Via 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.)

A gyermek I. korosztályúak a Délkeleti vidékbajnokság rájátszásának Piros (erősebb) csoportjában Csongrádon csatáznak szombaton. Ellenfelük a hasonszőrű Cegléd, majd a sereghajtó, pont nélküli házigazda lesz.

A program. Április 15., szombat, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Kecskeméti Sportiskola. 11.15: Csabai Csirkefogók VK–Ceglédi VSE. 12.45: Kecskeméti Sportiskola–Ceglédi VSE. 14.00: Csongrádi VVSE–Csabai Csirkefogók VK.

A rájátszás harmadik körének (5-6. forduló) állása a Piros csoportban: 1. Kecskeméti Sportiskola 13, 2. Ceglédi VSE 12, 3. Csabai Csirkefogók VK 10, 4. Csongrádi VVSE 0.

A gyermek IV. korosztályú gyulai fiókcsapatunk Szolnokra látogat szombaton. A Délkeleti vidékbajnokság utolsó előtti, nyolcadik körében a szerbiai Szabadka együttesével, majd a Hódmezővásárhellyel csapnak össze.

A program. Április 15., szombat, 10.00 óra: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Gyulai VK–Spartak Patent Subotica Szabadka (szerb). 12.00: Szegedi Vízipóló Suli–Legrand Szentesi VK. 13.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Gyulai VK. 14.00: Legrand Szentesi VK–Kecskeméti Sportiskola. 15.00: Spartak Patent Subotica Szabadka–Szolnoki Dózsa. 16.00: Kecskeméti Sportiskola–Hódmezővásárhelyi VSC.

Az állás a hetedik kör, 14 forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 42, 2. Legrand Szentesi VK 27, 3. Szolnoki Dózsa 28, 4. Spartak Patent Subotica Szabadka 20, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 16, 6. Gyulai VK 9, 7. Kecskeméti Sportiskola 0.

Az országos utánpótlás-bajnokság során hosszú idő után ismét idegenben bizonyíthatnak csapataink. Ezúttal vasárnap Szentendrére utaznak fiataljaink. Nem várnak könnyű derbik együtteseinkre, elég, ha az odavágó eredményeire pillantunk, amikor az ifjúságiak a 14–14-es rendes játékidő után büntetőkkel alulmaradtak. A serdülők háromgólos vereséget szenvedtek hazai környezetben, a gyermek korosztályú egylet 16–6-os győzelmével hozott némi gyógyírt a március közepi fordulóban. A szentendrei forduló játékvezetői: Ádám Frank, Balogh Zoltán, Jancsez György.

A program. Ifjúságiak. Április 16., vasárnap, 12.30 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Soproni VSE. 13.30: KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu–Swietelsky-Békéscsaba. Május 21., vasárnap, 13.00: Angyalföldi DSI–Genesys OSC Újbuda.

Az állás hét forduló után. Ifjúságiak: 1. Genesys OSC Újbuda 18, 2. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 14, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 12, 4. Soproni VSE 8, 5. Swietelsky-Békéscsaba 7, 6. Angyalföldi DSI 4.

Serdülők. Április 16., vasárnap, 11.00 óra: KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu–Swietelsky-Békéscsaba. 14.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Soproni VSE. Május 21., vasárnap, 11.30: Angyalföldi DSI–Genesys OSC Újbuda.

Az állás hét forduló után. Serdülők: 1. Genesys OSC Újbuda 21, 2. Angyalföldi DSI 13, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 12, 5. Swietelsky-Békéscsaba 9, 4. Soproni VSE 6, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 2.

Gyermek korcsoport. Április 16., vasárnap, 12.15 óra: KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu–Swietelsky-Békéscsaba. 15.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Soproni VSE. Május 21., vasárnap, 10.00: Angyalföldi DSI–Genesys OSC Újbuda.

Az állás hét forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Soproni VSE 20, 2. Swietelsky-Békéscsaba 19, 3. Genesys OSC Újbuda 9, 4. Angyalföldi DSI 9, 5. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo Leányfalu 3. 6. Hódmezővásárhelyi VSC 3.