ímkézett bejegyzés

Hat napon át meccsel a felkészülés jegyében négy utánpótláscsapatunk Szarvason, Kecskeméten és Békéscsabán

A testvérek: balra az olimpiai bajnok Fodor Rajmund, mellette öccse, Fodor Ádám

Az idei esztendő 34. hete igencsak zsúfolt lesz utánpótlásunk számára, ugyanis holnap, hétfőtől péntekig több csapatunk is érdelelt lesz a különböző felkészülési tornák során. Az első három napon a gyermek I., gyermek III. és a gyermek IV. korcsoportosaink Szarvason küzdenek, csütörtökön és pénteken pedig a baby korosztály csobban vízbe Kecskeméten, illetve Békéscsabán a nyári Dél-alföldi Magyar Kupa keretében. És még ezzel sincs vége, ugyanis a gyermek III. korosztályosaink szombaton hazai környezetben ugyancsak a nyári Dél-alföldi Magyar Kupáért játszanak, mégpedig a második fordulóban.

Kezdjük az elsővel: a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund (vezetőedzőnk, Fodor Ádám bátyja) szervezésében idén második alkalommal rendezik meg a bajnokról elnevezett háromnapos korosztályos tornát. A szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő fedett 25 méteres medencéjében sorra kerülő eseményen három korosztály méri össze tudását hétfőtől szerdáig. Nem lesz sétagalopp a fiatalok, de Fodor Ádám számára sem, hiszen ezúttal mindhárom korosztály csapatait ő vezényli a Körös-parti városban. Abban viszont egyetért, hogy sokat elárul az eseményen nyújtott teljesítmény arról, miként is sikerült a nyári alapozó munka eddigi része.

A program. 2. Fodor Rajmund utánpótlástorna, Szarvas. Augusztus 23., hétfő, 10.00 óra: Békéscsaba–Cegléd (2009-ben születettek). 11.00: Kecskemét–Angyalföldi SI (2010). 12.00: Debrecen–Békéscsaba (2007-2008). 13.15: OSC–Kecskemét (2009). 14.15: Békéscsaba–Kecskemét (2010). 15.15: Békéscsaba–OSC (2007-2008). 16.30: Cegléd–Angyalföldi SI (2009). 17.30: Angyalföldi SI–Békéscsaba (2010). 18.30: OSC–Debrecen (2007-2008). 19.45: Angyalföldi SI–Kecskemét (2009). Augusztus 24., kedd, 9.00: Békéscsaba–Kecskemét (2009). 10.00: Kecskemét–Békéscsaba (2010). 11.00: OSC–Békéscsaba (2007-2008). 12.15: Cegléd–OSC (2009). 13.15: Angyalföldi SI–Kecskemét (2010). 14.15: Debrecen–OSC (2007-2008). 15.30: Kecskemét–Angyalföldi SI (2009). 16.30: Angyalföldi SI–Békéscsaba (2010). 17.30: Békéscsaba–Debrecen (2007-2008) 18.45: Angyalföldi SI–OSC (2009). Augusztus 25., szerda, 9.00: Békéscsaba–OSC (2009). 10.00: Kecskemét–Angyalföldi SI (2010). 11.00: OSC–Debrecen (2007-2008). 12.15: Angyalföldi SI–Békéscsaba (2009). 13.15: Békéscsaba–Kecskemét (2010). 14.15: Békéscsaba–OSC (2007-2008). 15.30: Cegléd–Kecskemét (2009). 16.30: Angyalföldi SI–Békéscsaba (2010). 17.30: Debrecen–Békéscsaba (2007-2008). 18.30: eredményhirdetés.

A legkisebbek, a baby korcsoportosok csütörtökön Kecskeméten, pénteken pedig a békéscsabai Árpád fürdőben meccselnek a Délkeleti korosztályos nyári Magyar Kupa-sorozatban. Öt csapat nevezett az idei felkészülési lehetőségre, így mindkét napon két-két találkozó erejéig ugranak vízbe.

A program. Augusztus 26., csütörtök, Kecskemét. 11.00 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Sportiskola. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.00: Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli. 14.00: Kecskeméti Sportiskola–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK. Augusztus 27., péntek, Békéscsaba. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 12.50: Legrand Szentesi VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.40: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola. 14.30: Szegedi Vízipóló Suli–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.20: Legrand Szentesi VK–Kecskeméti Sportiskola.

Gyermek III. korosztályosaink a szarvasi torna után mindössze két nap aktív pihenőt kapnak, és szombaton máris újra a medencébe ugranak. Ezúttal ők is a nyári Dél-alföldi Magyar Kupáért játszanak, mégpedig a második körben, azaz a 3–4. fordulóban a békéscsabai Árpád fürdőben.

A program. Augusztus 28., szombat, 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola. 12.30: Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Sportiskola. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. Innen folytatják, vagyis az állás két forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 6, 2. Csabai Csirkefogók VK 3, 3. Kecskeméti Sportiskola 0.

Gyulai fiókcsapatunknak idén már sikerélmény is jutott

Immár nyolc éve, hogy működik egy kihelyezett utánpótlásbázisunk a fürdővárosban Gyulai Vízilabda Klub néven, amely a legfiatalabbak vidékbajnoki sorozatában játszik évről évre. A közel egy évtized alatt Béládi Csaba kezében futott össze a szál, és minden esztendőben 10-15 fiatal sajátította el kezei alatt a sportág alapjait.

Korábban kevés sikerélményben volt részük a gyulai fiataloknak, rendre az utolsó helyen végeztek, ám idén a nyolc csapatos gyermek IV. korosztályos bajnokság Délkeleti csoportjában egy gárdát már megelőztek. Ám ebben a korosztályban nem is annyira a győzelmek, a helyezések a legfontosabbak, sokkal inkább az az értékmérő, mennyit fejlődnek a fiatalok egy év alatt, illetve kik ragadnak meg a sportágban, és kik kerülhetnek be a békéscsabai „központba”?

– Tizenhárom évvel ezelőtt kerültem a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klubhoz edzőnek, ebből nyolc évet a gyulai fiatalokkal foglalkoztam – mondta az idén a klubtól búcsúzó tréner, Béládi Csaba, akit az évzárón egy emlékplakettel jutalmazott az elnökség. – A majd egy évtizednyi fürdővárosi tevékenységem során csaknem száz gyerek fordult meg a kezem alatt, akiknek mintegy harmada ma már Békéscsabán játszik a különböző korosztályokban. Akadtak köztük bőven tehetségek is, sőt olyanok is, akik a különböző szintű utánpótlás-válogatottba is meghívót kaptak. Büszke vagyok olyan tanítványaimra – a teljesség igénye nélkül –, mint a később a labdarúgást választó tehetségekre, az Oláh ikrekre, a ma már az egyik OB I-es élgárda utánpótlásában vízilabdázó Gellény Zétényre, vagy a csabai együttesekben vitézkedő Csatári Szabolcsra, Dobos Ferencre, a maiak közül pedig Nánási Hunorra, Szabó Barnabásra, Kováts Hunorra. Csak a legutolsó másfél évben 22 gyerekeket adtam át az anyaegyesületnek Békéscsabára.

De nézzük az utolsó esztendőt. Tavaly nyáron tucatnál több, köztük sok újonccal vágott neki Béládi Csaba az új szezonnak. Ez volt a Gyulai VK gerince, akikhez időnként néhány békéscsabai fiatal párosult a meccseken. Miután ebben a korosztályban a békéscsabai-gyulai gárda együttesen nagyon népes, a megyeszékhelyi trénerrel, Csabai Zoltánnal együtt azon dolgoztak, hogy minél több játéklehetőséghez jussanak a gyerekek, minél több meccsrutint szerezzenek. S hogy hová fejlődtek a fürdővárosi fiatalok?

– Voltak gondjaink a koronavírus-pandémia miatt – folytatta a gyulaiak mestere. – A Várfürdőben nem tudtunk edzeni, ezért hét hónapon át Békéscsabára ingáztunk az anyaklub és a szülők segítségével. Hetente kétszer a Csirkefogók VK busza szállított át bennünket, akkor nyolcvan-kilencven százalékos volt az edzéslátogatottság, máskor a szülők hozták-vitték a gyerekeket, ilyenkor viszont ötven-hatvan százalékos. Ez sajnos jócskán behatárolta a fejlődési lehetőségeket. Akik hetente négyszer-ötször tudtak járni az edzésekre, azok úszástudásban, labdabiztosságban, taktikában is előre léptek, mások viszont lemaradtak. Így tapintható különbség alakult ki a gyerekek tudása között.

Mint fentebb említettük, ebben az esztendőben már akadtak sikerei is a gyulai gyermek „négyes” gárdának. Amire a legbüszkébbek: a Mórahalom együttesét megelőzték a bajnoki végelszámoláskor.

– Tény, a rájátszásbeli Csongrád és Szentes csapatai jóval előttünk jártak, pláne az alapszakasz együttesei – foglalta össze az idei tapasztalatokat Béládi Csaba. – Ellenük csak egy-egy negyedben voltunk méltó ellenfelek, a találkozók többségében szétúsztak bennünket, és technikai és taktikai téren is előttünk jártak. De arra büszke vagyok, hogy helyenként már volt tartása a csapatnak.

S hogy mit hozhat a jövő? A tervek szerint a jobbak idén is átkerülnek a békéscsabai utánpótlásbázisba. Marad öt-hat ifjú vízilabdás, akik köré új csapatot kell építenie a majdani új edzőnek.

Címlapképünkön a gyulai fiókcsapatunk 2021-ben

Mindkét csapatunk a harmadik helyen zárta a rájátszást

A gyermek IV. korosztályos csapataink a rájátszás hatodik körével, a 11–12. fordulóval lezárták a 2020–2021. évi bajnoki szezont. A békéscsabai egylet hazai környezetben tette próbára ellenfeleit, míg a gyulaiak Csongrádon igyekeztek pontokhoz jutni.

Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK 4–9 (1–4, 0–2, 1–2, 2–1)

Vidékbajnokság, Gyermek IV. korosztály, Délkeleti csoport, rájátszás, Piros csoport (felsőház), Békéscsaba. V.: László Gábor. Békéscsaba: Gyuricza – Korcsok N. 1, Laurinyecz, Nánási 1, Such, Rácz 2, Suhajda Z. Cs.: Kabai, Földi, Orosz R., Plavecz. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 10/2, ill. 7/0. Büntetők: 4/0, ill. 3/3. Kipontozódott: Laurinyecz, ill. Bihari, Molnár.

Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa 4–5 (1–0, 3–1, 0–2, 0–2)

Vidékbajnokság, Gyermek IV. korosztály, Délkeleti csoport, rájátszás, Piros csoport (felsőház), Békéscsaba. V.: Vörös Viktor. Békéscsaba: Gyuricza – Korcsok N. 3, Laurinyecz, Nánási, Such, Rácz 1, Suhajda Z. Cs.: Kabai, Földi, Orosz R., Plavecz. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 4/3. Büntetők: 4/2, ill. 2/1.

Csabai Zoltán edző összefoglalója a csabai csapat csabai fordulója után: – Az előjelek nem voltak valami kedvezőek, ugyanis egy meghatározó játékosunk, Zimbran Milán karanténba került. Arra hívtam föl a gyerekek figyelmét,  nagyon figyeljenek oda, hogy szoros meccseket játsszunk, mert akkor meglehet a bronzérem. Maradéktalanul megtették, még ha billegett is a mérleg rajtunk kívül álló okok miatt. Értem ez alatt, hogy a szegediek a Szolnok ellen vezettek, és akár pontot is szerezhettek volna. Ám végül a papírforma igazolódott, a Szentes és a Szolnok nyert, ezért végül a szegediekkel szemben az egymás elleni mérlegben is csak a gólkülönbség döntött a javunkra. De végül mi jöttünk ki jobban, ezért a miénk lett a bronzérem.  Összességében örömteli volt, hogy előre mutató volt a játékunk, és ebben az erősebb felsőházban is méltó ellenfelei voltunk minden együttesnek, hiszen szoros meccseket játszottunk minden gárda ellen.

További eredmények. Piros csoport: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa 5–6. Szegedi Vízipóló Suli–Legrand Szentesi VK 10–14. A Piros csoport végeredménye 12 forduló után: 1. Legrand Szentesi VK 30, 2. Szolnoki Dózsa 24, 3. Csabai Csirkefogók VK 9, 4. Szegedi Vízipóló Suli 9.

Gyulai VK–Csongrádi VVSE 1–16 (0–7, 1–2, 0–5, 0–2)

Vidékbajnokság, Gyermek IV. korosztály, Délkeleti csoport, rájátszás, Zöld csoport (alsóház), Csongrád. V.: Pásztor Antal. Gyula: Lipták-Bíró – Kováts H., Demkó B., Restye, Puha 1, Szabó B., Orosz B. Cs.: Szeidler, Józsa, Szlúka, Suhajda S., Ilyés. Edző: Béládi Csaba. Gól emberelőnyből: /, ill. /. Büntetők: /, ill. /. Kipontozódott:

Gyulai VK–Yordo Szentesi Leányok 6–19 (1–7, 2–3, 1–5, 2–4)

Vidékbajnokság, Gyermek IV. korosztály, Délkeleti csoport, rájátszás, Zöld csoport (alsóház), Csongrád. V.: Orosz László. Gyula: Lipták-Bíró – Kováts H., Demkó B., Restye, Puha, Szabó B. 3 (2), Orosz B. 2. Cs.: Szeidler, Józsa, Szlúka 1, Suhajda S., Ilyés. Béládi Csaba. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 4/4. Büntetők: 2/2, ill. 1/0. Kipontozódott: Puha, ill. Sztanó.

Béládi Csaba edző értékelője a csongrádi kör után: – Elöljáróban: dicséretes a csapattól a bronzérem. Tény, ebben a csoportban a szabály szerint idősebb játékosokból álló szentesi lányok és a csongrádiak előttünk járnak, ám játszottunk velük is szorosabb negyedeket, a második sorukkal pedig sokszor végképp fel tudtuk venni a versenyt. Az viszont öröm, hogy a korábbi évekkel ellentétben most nem lettünk utolsók, a mórahalmiakat megelőztük, ami a jó hozzáállásnak és fejlődő harci szellemnek köszönhető. Egy nagy fagyizással zártuk a mai, csongrádi záró fordulót, amit ugyancsak megérdemeltek a gyerekek.

További eredmények. Zöld csoport: Yordo Szentesi Leányok–Mórahalmi VK 16–2. Csongrádi VVSE–Mórahalmi VK 18–4. A Zöld csoport végeredménye 12 forduló után: 1. Yordo Szentesi Leányok 31, 2. Csongrádi VVSE 28, 3. Gyulai VK 7, 4. Mórahalmi VK 4.

Címlapképünkön Korcsok Nándor, aki a felsőházi zárófordulóban a szolnokiak ellen háromszor is eredményes volt, nem rajta múlott, hogy csapatunk legyőzze a Tisza-partiakat

A csabai gyermek „négyesek” Csabán, a gyulaiak Csongrádon vitézkednek a hét végén, vasárnap a záró fordulóban

Ezen a hét végén csupán a gyermek IV. korosztályosok hajtanak a pontokra, nevezetesen a Csabai Csirkefogók VK és a Gyula VK, amely csapataink egyaránt a vidékbajnokság Délkeleti csoportjának rájátszásában lesznek érdekeltek.

A két egylet között mindössze annyi a különbség, hogy az idei bajnokság véghajrájában a csabaiak a felső-, a gyulaiak az alsóházban zárják az esztendőt. Míg a Csabai Zoltán vezette megyeszékhelyiek hazai környezetben, az Árpád fürdőben játsszák a szokásos két bajnokijukat, addig a Béládi Csaba vezette fürdővárosi csapat Csongrádra látogat vasárnap.

A program. Piros csoport (felsőház). Május 9., vasárnap, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli–Szolnoki Dózsa. 12.30: Szegedi Vízipóló Suli–Legrand Szentesi VK. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa.

A Piros csoport állása 10 forduló után: 1. Legrand Szentesi VK 24, 2. Szolnoki Dózsa 18, 3. Csabai Csirkefogók VK 9, 4. Szegedi Vízipóló Suli 9.

Zöld csoport (alsóház). Május 9., vasárnap, 11.00 óra: Gyulai VK–Csongrádi VVSE. 12.00: Yordo Szentesi Leányok–Mórahalmi VK. 13.30: Csongrádi VVSE–Mórahalmi VK. 14.30: Gyulai VK–Yordo Szentesi Leányok.

A Zöld csoport állása 10 forduló után: 1. Yordo Szentesi Leányok 25, 2. Csongrádi VVSE 22, 3. Gyulai VK 7, 4. Mórahalmi VK 4.

Gyermek IV. korcsoport: pontatlan játék, pontatlan hét vége

A gyermek IV. korcsoportos vidékbajnokság rájátszása középszakaszának ötödik fordulóit rendezték meg hét végén. A békéscsabai alakulat Szegeden a felsőházban, a gyulaiak Hódmezővásárhelyen az alsóházban játszottak két-két mérkőzést a bajnoki pontokért vasárnap. Ám ezúttal nem járt sikerrel egyik alakulatunk sem, ugyanis négy vereséggel zárták a napot.

Csabai Csirkefogók VK–Legrand Szentesi VK 6–11 (3–4, 1–3, 0–3, 2–1)

Vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Délkeleti csoport, Piros csoport (felsőház), Szeged. V.: Benkő Martin. Békéscsaba: Kabai – Korcsok N. 3, Nánási, Such, Zimbran 1, Rácz 2, Suhajda Z. Cs.: Gyuricza (kapus), Földi, Laurinyecz, Orosz B., Szakadáti. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 11/2, ill. 4/2. Büntetők: 1/0, ill. 2/2. Kipontozódott: Fejes.

Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli 10–11 (4–1, 2–4, 3–2, 1–4)

Vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Délkeleti csoport, Piros csoport (felsőház), Szeged. V.: Szabó Nándor. Békéscsaba: Kabai – Korcsok N. 3 (2), Nánási 2, Such, Zimbran 1, Rácz 4 (1), Suhajda Z. Cs.: Földi, Laurinyecz, Orosz R., Szakadáti. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 11/4, ill. 8/3. Büntetők: 3/3, ill. 0/0. Kipontozódott: Rácz, ill. Varga D., Papp L.

Csabai Zoltán edző összefoglalója a szegedi forduló után: – Mindkét meccset jól kezdtük, de az is tény, a szentesiek nagyon erősek, volt egy 6–1-es szériájuk, amivel elhúztak. Innen kezdve már végig megmaradt az ötgólos előnyük, és mint listavezetők, be is húzták a három pontot. A szegediek ellen szinte pihenő nélkül álltunk ki, itt is jól kezdtünk, előnyre tettünk szert, ám egy idő után kiütközött a fáradtság, ami nemcsak a két találkozó gyors egymás utánban való játéka hozott elő, hanem az is, hogy a békéscsabai sátorállítás miatt mindössze egyetlen edzést tudtam tartani az elmúlt héten. Előjöttek a pontatlanságok, gyakoribbá váltak a hibák, az utolsó öt perc már nem a mi meccsünk volt. Igyekezett a csapat, hogy legalább a döntetlent összehozza, de sajnos ez már nem sikerült.

További eredmények. Piros csoport (felsőház). Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli 5–0. Szolnoki Dózsa–Legrand Szentesi VK 5–4. A Piros csoport állása tíz forduló után: 1. Legrand Szentesi VK 24, 2. Szolnoki Dózsa 18, 3. Csabai Csirkefogók VK 9, 4. Szegedi Vízipóló Suli 9.

Gyulai VK–Csongrádi VVSE 5–15 (0–5, 0–4, 0–6, 0–0)

Vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Délkeleti csoport, Zöld csoport (alsóház), Hódmezővásárhely. V.: Katona Imre. Gyula: Lipták-Bíró – Kováts H., Demkó B., Restye, Puha, Szabó B., Plavecz. Cs.: Szeidler, Józsa, Szlúka, Suhajda S., Machlik, Ilyés. Edző: Béládi Csaba. Gól emberelőnyből: 0/0, ill. 0/0. Büntetők: 0/0, ill. 2/2.

Gyulai VK–Mórahalmi VK 6–14 (0–4, 1–2, 3–4, 2–4)

Vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, Délkeleti csoport, Zöld csoport (alsóház), Hódmezővásárhely. V.: Monostori Péter. Gyula: Lipták-Bíró – Kováts H. 1, Demkó B., Restye, Puha 1, Szabó B. 1 (1), Plavecz. Cs.: Szeidler, Józsa, Szlúka 1, Suhajda S. 1, Machlik 1, Ilyés. Edző: Béládi Csaba. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 3/1. Büntetők: 2/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Hajdú Lara.

Béládi Csaba edző összefoglalója: – Kicsit mérges vagyok, mert nem láttam viszont azt, amit megbeszéltünk. Ez különösen a Mórahalom elleni találkozóra érvényes. Az első meccsen várható volt, hogy az erősebb játékerőt képviselő Csongrád ellen nem lesz sok keresnivalónk, de itt legalább időnként jól védekeztünk, különösen az első percekben. Ekkor az első két negyedben a kezdősort játszattam, hogy kicsit begyakorolják a következő találkozóra a taktikát. A mórahalmiak ellen már a második találkozónk volt ezen a napon, és megfigyeltem, két meccs még sok a gyerekeknek, elfáradtak most is. Így aztán nem volt elég mozgás a medencében, hiányoztak a beindulások, halvány volt a védekezésünk, a túloldalon pedig ziccereket hagytunk ki. A múltkor legyőztük őket, most visszakaptuk vereségként szinte ugyanazt az eredményt.

További eredmények. Zöld csoport (alsóház): Mórahalmi VK–Yordo Szentesi Leányok 5–20. Csongrádi VVSE–Yordo Szentesi Leányok 9–10.  1. A Zöld csoport állása tíz forduló után: 1. Yordo Szentesi Leányok 25, 2. Csongrádi VVSE 22, 3. Gyulai VK 7, 4. Mórahalmi VK 4.

Címlapképünkön: Puha Zalán „puhítja” ellenfelét