ímkézett bejegyzés

A mérleg: egy-egy győzelem és három-három vereség

gyulai vízilabdás gyerekek2Szombaton is nyolc, vasárnap is nyolc órán zajlottak a küzdelmek Szegeden, a gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság Kék csoportjában. Két csapatunk, a Csabai Csirkefogók II. és a Gyulai VK volt érdekelt, mindkét együttesünk négy-négy mérkőzést játszott a két nap alatt. Mérlegük egyforma: egy győzelem és három vereség.

Csabai Csirkefogók VK II.—Szegedi Leányok 6—5 (2—2, 0—1, 3—1, 1—1)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szeged. V.: Varga Árpád. Békéscsaba: Kis S. — Schindler, Pap, Borszéki, Kiss-Schusztek 1, Komlódi M. 5 (1), Szalkai. Cs.: Siófoki, Ping, Palenkás, Berkes, Szőke. Edző: Borsos Pál. Szeged: Farkas F. — Farkas D. 2, Katona, Kispál, Szili 3, Kiss A., Bakai. Cs.: Teleki, Klement, Erdei, Botka. Edző: Barna Tamás.

Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 3/1. Büntetők: 1/1, ill. 1/0. Kipontozódott:

Csabai Csirkefogók II.—Zempléni VC 0—28 (0—9, 0—6, 0—8, 0—5)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szeged. V.: Varga Árpád. Békéscsaba: Kis S. — Schindler, Siófoki, Ping, Szőke, Borszéki, Komlódi M. Cs.: Kiss-Schusztek, Palenkás, Berkes, Szalkai, Pap, Komlódi L. Edző: Borsos Pál. Zemplén: Vismeg — Oldal 5, Hédervári 12, Füssi-Nagy 2, Tamás, Méhész D. 1, Marczi 8. Cs.: Pásztori, Forrós, Füsti-Molnár, Répási-Hadúr, Ladomérszky. Edző: Méhész László.

Gól emberelőnyből: 0/0, ill. 0/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

Gyulai VK—H2O Team, Marosvásárhely (román) 3—9 (1—2, 2—2, 0—1, 0—4)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szeged. V.: Keller László. Gyula: Juhász — Lovász R., Marosvölgyi, Gellény, Csatári 2 (2), Dobos 1, Schriffert. Cs.: Szöllősi (kapus), Lovász B., Pikó, Ottlakán, Pálfi, Nyárfádi, Szelezsán. Edző: Béládi Csaba. Temesvár: Trif — Székely, Papp, Magyari B. 5, Vajnár 1, Sideras 2, Keresztesi. Cs.: Magyari Z., Filipasu, Czirjék, Contiu, Miclea, Botofei. Edző: Gagyi Csaba.

Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 1/0. Büntetők: 2/2, ill. 0/0. Kipontozódott:

Gyulai VK—Zempléni VC 3—15 (1—4, 2—2, 0—3, 0—6)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szeged. V.: Tóth Sándor. Gyula: Juhász — Lovász R., Marosvölgyi, Gellény 1 (1), Csatári 1 (1), Dobos 1 (1), Schriffert. Cs.: Szöllősi (kapus), Lovász B., Pikó, Ottlakán, Pálfi, Nyárfádi, Szelezsán. Edző: Béládi Csaba. Zemplén: Vismeg — Oldal 2, Hédervári 6, Füssi-Nagy 1, Tamás 1, Méhész D., Marczi 5. Cs.: Pásztori, Forrós, Füsti-Molnár, Répási-Hadúr, Ladomérszky. Edző: Méhész László.

Gól emberelőnyből: 2/0, ill. 2/2. Büntetők: 5/3, ill. 1/1. Kipontozódott:

Csabai Csirkefogók VK II.—Kistarcsa 0—24 (0—6, 0—5, 0—5, 0—8)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szeged. V.: Keller László. Békéscsaba: Kis S. — Schindler, Siófoki, Ping, Palenkás, Borszéki, Kiss-Schusztek. Cs.: Komlódi M. Berkes, Szalkai, Pap, Komlódi L., Szőke. Edző: Dobra Róbert. Kistarcsa: Tóth B. — Rajna Enikő 6, Ragacs 2, Lesták 1, Pesztericz 7, Hegyi 2, Hajdú. Cs.: Impollovia, Szalai 3 (1), Gyarmati, Rajna P. 3, Rajna J., Szabó Zs., Veres, Leibinger. Edző: Valkai Ferencné.

Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 2/1. Büntetők: 1/0, ill. 2/1. Kipontozódott: Ping.

Gyulai VK—Szegedi Leányok 28—1 (8—0, 8—0, 6—1, 6—0)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szeged. V.: Tóth Sándor. Gyula: Szöllősi — Lovász R., Marosvölgyi 4, Gellény 6, Csatári 4 (1), Dobos 6, Schriffert 3. Cs.: Juhász (kapus), Lovász B., Pikó, Nyárfádi, Szelezsán 5. Edző: Béládi Csaba. Szeged: Kovács K. — Bánfalvi 1, Teleki, Farkas D., Kispál, Klement, Erdei-Strohner. Cs.: Botka, Farkas F., Batki, Szili, Kiss A. Edző: Miklós Dóra.

Gól emberelőnyből: 1/1, ill. 3/0. Büntetők: 1/1, ill. 0/0.

Csabai Csirkefogók VK II.—H2O Team, Marosvásárhely 0—13 (0—3, 0—3, 0—5, 0—2)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szeged. V.: Keller László. Békéscsaba: Kis S. — Schindler, Siófoki, Ping, Palenkás, Borszéki, Kiss-Schusztek. Cs.: Komlódi M. Berkes, Szalkai, Pap, Komlódi L., Szőke., Edző: Dobra Róbert. Temesvár: Trif — Székely 1, Papp 3, Magyari B. 7, Vajnár, Sideras, Keresztesi. Cs.: Magyari Z. 1, Filipasu, Czirjék, Contiu, Miclea, Botofei 1. Edző: Gagyi Csaba.

Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 4/1. Büntetők: 2/0, ill. 0/0.

Gyulai VK—Szentesi VK II. 7—8 (1—3, 1—1, 3—1, 2—3)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Kék csoport, Szeged. V.: Tóth Sándor. Gyula: Szöllősi — Lovász R., Marosvölgyi, Gellény 3 (1), Csatári 2, Dobos, Schriffert 2. Cs.: Juhász (kapus), Lovász B., Pikó, Nyárfádi, Szelezsán. Edző: Béládi Csaba. Szentes: Fülöp — Bodó, Kocsmár, Komáromy 1, Fülöp-Nagy 3, Keresztes 4, Molnár. Cs.: Pásztor, Elbert-Rókus, Gerendi, Czirbus, Bakai, Pellei. Edző: Matajsz Márk.

Gól emberelőnyből: 8/3, ill. 4/2. Büntetők: 1/1, ill. 3/0.

További eredmények, Kék csoport: Szegedi Vízipóló Suli II.—Szentesi VK II. 9—4. Szentesi VK II.—Kistarcsa 2—11. H2O Team, Marosvásárhely (román)—Szegedi Vízipóló Suli II. 4—8. Kistarcsa—Szegedi Leányok 19—1. Zempléni VC—H2O Team, Marosvásárhely 13—2. Szegedi Vízipóló Suli II.— Szegedi Leányok 24—1. Szentesi VK II.—Zempléni VC 1—9. Kistarcsa—Szegedi Vízipóló Suli II. 7—3.

Az állás négy kör (16 forduló) után: 1. Kistarcsa 45, 2. Zempléni VC 42, 3. Szegedi Vízipóló Suli II. 36, 4. H2O Team, Marosvásárhely 21, 5. Szentesi VK II. 21, 5. 6. Gyulai VK 15, 7. Csabai Csirkefogók VK II. 2, 8. Szegedi Leányok 0.

Címlapképünkön a gyulai fiókcsapatunk és edzője, Béládi Csaba

Papírforma eredmények születtek az országos bajnokságban

2014 Diapolo Kupa Békéscsaba 034 mjSerdülőink két negyeden át egyenrangú partnerei voltak a listavezető, pontveszteség nélkül álló Szolnoknak a vasárnapi korosztályos országos bajnokságon, de végül az első és utolsó negyedben tetemes előnyre szert tett Tisza-partiak behúzták a számukra kötelező győzelmet. A gyermek korcsoportosok viszont szoros eredményt értek el az ugyancsak listavezető és veretlen szolnokiakkal szemben, a házigazdák egyedül az első negyedben tettek szert nagyobb fölényre.

Szolnoki Dózsa Közgép—Csabai Csirkefogók VK 18—9 (6—1, 4—4, 3—3, 5—1)

Országos serdülő bajnokság, 12. forduló, Szolnok. V.: Sándor Péter, Madarasi Gyula. Szolnok: Balangó — Klinga 1, Szekeres 3, Teleki 3, Somogyi 4, Lukács 3 (1), Kovács D. 3. Cs.: Sléder, Bagi, Bodoróczki, Monostori, Turcsányi 1. Edző: Mohi Zoltán. Békéscsaba: Paluska — Sajtos 2, Hajdú A. 1, Popovics B. 2, Zsilák 3 (1), Tóth F., Darabos. Cs.: Stamcu (kapus), Vesa, Tóth K., Mayer 1, Szabó S., Fazekas Zs. Edző: Csabai Zoltán.

Gól emberelőnyből: 10/4, ill. 11/1. Büntetők: 1/1, ill. 2/1. Kipontozódott: Turcsányi, ill. Darabos.

További eredmények. Ceglédi Vasutas SE—Hódmezővásárhelyi VSC 5—9. Szegedi Vízipóló Suli—MVLC-Miskolci VC 19—5. Kecskeméti Sportiskola—Csongrádi VVSE elhalasztva.

Az állás a 12. forduló után: 1. Szolnoki Dózsa Közgép 33, 2. Szegedi Vízipóló Suli 27, 3. MTK 1888 VÚSE 19, 4. Hírös Sport Kecskeméti Sportiskola 17, 5. Csabai Csirkefogók VK 13, 6. Csongrádi VVSE 11, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 8. Ceglédi Vasutas SE 9, 9. MVLC-Miskolci VC 3.

Szolnoki Dózsa Közgép—Csabai Csirkefogók VK 16—12 (5—2, 3—4, 4—3, 4—3)

Országos serdülő bajnokság, 12. forduló, Szolnok. V.: Sándor Péter. Szolnok: Sényei — Turcsányi 5 (1), Fodor 1, Járomi, Melkuhn, Bagi 3, Kotlár 2. Cs.: Szeghalmi 4, Bodoróczki 1, Juhász, Bukta, Kovács M., Mészáros. Edző: Soltész Zoltán. Békéscsaba: Tömő — Zahorán, Sajtos 2, Fazekas Zs. 2 (1), Szabó S. 7, Barta 1, Darabos. Cs.: Nyakó (kapus), Kékegyi, Krisán, ifj. Lukácsi S., Braun, Csuvarszki D. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 8/3. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Bagi, ill. Darabos.

További eredmények: MTK 1888 VÚSE—Váci VSE 17—16. Ceglédi Vasutas SE—Hódmezővásárhelyi VSC 6—9. Szegedi Vízipóló Suli—MVLC-Miskolci VC 23—4. Kecskeméti Sportiskola—Csongrádi VVSE elhalasztva.

A gyermek ob állása a 12. forduló után: 1. Szolnoki Dózsa Közgép 35, 2. Hírös Sport Kecskeméti Sportiskola 29, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 24, 4. Szokodi Academy Szegedi Vízipóló Suli 24, 5. MTK 1888 VÚSE 22, 6. Csabai Csirkefogók VK 18, 7. Ceglédi Vasutas SE 15, 8. Váci VSE 6, 9. Csongrádi VSE 3, 10. MVLC-Miskolci VC 1.

Az igazi rivális, a Nagyvárad ellen nyertek a fiatalok

2014 Diapolo Kupa Békéscsaba 007 mjAz igazi rivális a Nagyvárad csapata volt a gyermek IV. korcsoportosok nemzetközi vidékbajnoksága Zöld csoportjában a hét végén, amely együttes ellen győzött is csapatunk. Méghozzá egy remek finissel a kétnapos torna első játéknapjának második mérkőzésén. A 12 forduló után így azonos pontszámmal áll a két gárda a bajnokságban.

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 4—8 (1—2, 1—0, 2—2, 0—4)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Szentes. V.: Bíró Dániel. Békéscsaba: Szenográdi — Lukácsi M. 1, Bencsik, Vozár M., Vozár B., Pónya, Károlyi. Cs.: Szalók, Sipos, Szalai, Vidovenyecz 3, Belicza, Kőrözsi, Bucsi. Edző: Ajtai Miklós. Csongrád: Molnár — Batka, Erdélyi Hédi 1, Forgó Judit, Szabó Z. 3, Kovács R. 3 (1), Pálinkó 1 (1). Cs.: Kovács J., Kiss M., Urbaniczki, Ökrös, Kozma. Edző: Szremkó Krisztina.

Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 6/3. Büntetők: 0/0, ill. 2/2.

Csabai Csirkefogók VK—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad II. (román) 9—6 (2—4, 2—1, 2—0, 3—1)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Szentes. V.: Bíró Dániel. Békéscsaba: Szenográdi — Lukácsi M. 4 (1), Bencsik, Vozár M., Vidovenyecz 2, Vozár B., Pónya 3. Cs.: Szalók, Sipos, Szalai, Károlyi, Belicza, Kőrözsi, Bucsi. Edző: Ajtai Miklós. Nagyvárad: Matecas — Stoica, Caraman Luca 4, Takács, Draghici Luca 1, Insinna, Less. Cs.: Muresan 1, Oszaczky, Lukács, Orsós, Hadade, Ghete, Laboncz, Chimerel, Cseresznyés, Judea. Edző: Sándor Krisztián.

Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 7/2. Büntetők: 1/1, ill. 2/0. Kipontozódott: Károlyi.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi VK 1—8 (1—3, 0—0, 0—2, 0—3)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Szentes. V.: Berki András. Békéscsaba: Szenográdi — Lukácsi M., Bencsik, Vozár M., Vidovenyecz, Vozár B., Pónya 1. Cs.: Szalók, Sipos, Szalai, Károlyi, Belicza, Kőrözsi, Bucsi. Edző: Ajtai Miklós. Szentes: Pászti — Takács, Kürti, Rébeli 1, Sárréti 2, Pásztor 2 (1), Gila 2. Cs.: Vecseri 1, Orosz N., Szebeni, Orosz M. Edző: Torday Árpád.

Gól emberelőnyből: 5/0, ill. 9/2. Büntetők: 1/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Vozár M.

Csabai Csirkefogók VK—Egri VK 2—19 (0—7, 1—3, 0—4, 1—5)

Gyermek IV. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Szentes. V.: Berki András. Békéscsaba: Szenográdi — Szalók, Sipos, Szalai, Vidovenyecz, Belicza, Kőrözsi. Cs.: Lukácsi M. 2, Bencsik, Vozár B., Vozár M., Pónya, Károlyi, Bucsi. Edző: Ajtai Miklós. Eger: Bene — Hajdú 2, Keszthelyi, Lőrincz 3, Kovács L. 1, Gólya 6, Tóth Fruzsina 3. Cs.: Burkus, Rapi 4, Fejes, Laboda. Edző: Petrovai Márton.

Gól emberelőnyből: 9/0, ill. 3/3. Büntetők: 0/0, ill. 0/0. Kipontozódott: Lőrincz, Gólya.

További eredmények: Egri VK—Szentesi VK 8—5. Egri VK—Csongrádi VVSE 18—6. Szentesi VK— Clubul Sportiv Crisul Oradea II. 9—4. Clubul Sportiv Crisul Oradea II.—Egri VK 2—24. Csongrádi VVSE—Clubul Sportiv Crisul Oradea II. 8—4. Csongrádi VVSE—Szentesi VK (később).

A Zöld csoport állása három kör (12 forduló) után): 1. Egri VK 36, 2. Szentesi VK 21, 3. Csongrádi VVSE 18, 4. Clubul Sportiv Crisul Oradea II. 6, 5. Csabai Csirkefogók VK 6.

 

Kettős győzelemmel zárta a napot ifjúsági csapatunk

001 mjTúl a félidőn, a negyedik kört, azaz a 7—8. fordulót rendezték meg szombaton a nemzetközi ifjúsági bajnokságban, amelynek a békéscsabai Árpád fürdő adott otthont. Az öt mérkőzésből álló mai nap nyitánya rögtön egy rangadót hozott: az addig egyenlő pontszámmal álló csapatunk a nagyváradiakkal mérte össze tudását. Harcos, kiállításoktól és kipontozódásoktól sem mentes összecsapást végül a csirkefogók nyerték jobb második félidei teljesítményüknek köszönhetően, pedig sokáig as szomszédos ország csapata vezetett (1—3, 2—4, 6—8 is volt az állás). Kétórányi pihenő után egy papíron könnyebb ellenfél, a Vác következett, amely csapat nem okozott fejtörést Csabai Zoltán edző tanítványainak.

Csabai Csirkefogók VK—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román) 16—11 (5—4, 4—4, 2—1, 5—2)

Nemzetközi ifjúsági bajnokság, Békéscsaba. V.: László Gábor, Popovics Gergő. Békéscsaba: Jakovljevics — Szeles 1 (1), Hajdú A. 6, Vincze, Zsilák 2 (1), Kiss B. 4, Popovics B. Cs.: Vesa, Tóth K., Sajtos 1, Tóth F. 1, Mayer, Darabos 1, Szabó S. Edző: Csabai Zoltán. Nagyvárad: Bogdán — Jiganea 1, Pap 3, Buda 2, Alföldi 3, Pintis 2, Codila. Cs.: Comsa, Ardelean, Hardut, Danciu, Varga R. Edző: Goina Cosmin.

Gól emberelőnyből: 7/2, ill. 7/3. Büntetők: 2/2, ill. 1/0. Kipontozódott: Szeles, ill. Pap, Buda.

Csabai Csirkefogók VK—Váci VSE 15—9 (6—2, 2—4, 2—2, 5—1)

Nemzetközi ifjúsági bajnokság, Békéscsaba. V.: Popovics Gergő, László Gábor. Békéscsaba: Stamcu — Sajtos 2, Vincze 1, Zsilák 3 (1), Kiss B. 2, Popovics B. Szabó S. 4. Cs.: Paluska (kapus) Vesa, Tóth K., Tóth F. 2, Mayer 1, Darabos. Edző: Csabai Zoltán. Vác: Szabó T. — Mókus 2, Fehér 5, Haffnar, Katona 1, Soós, Sárvári D. Cs.: Kovács S., Kohlmann, Sárvári Márta 1, Gerber. Edző: Marnitz Miklós.

Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 4/0. Büntetők: 2/1, ill. 1/0. Kipontozódott:

További eredmények: Kalocsa ÚVE—Váci VSE 5—15. Szentesi VK—Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad 10—8. Szentesi VK—Kalocsa ÚVE 29—2.

Az állás a negyedik kör (nyolc forduló) után: 1. Szentesi Vízilabda Klub 24, 2. Csabai Csirkefogók 18, 3. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad 12, 4. Váci Vízilabda Sport Egyesület 6, 5. Kalocsa Úszó és Vízilabda Egyesület 0.

Nem sikerült visszavágni a fővárosiaknak az őszi vereségért

014 cseh attila mjAz OB I B-s bajnokság tavaszi második fordulójában a jó erőkből álló, bronzos helyen tanyázó Ybl Water Polo Club együttese érkezett Békéscsabára, amely ősszel csupán egyetlen góllal tudta legyőzni csapatunkat (10—9). Most is a fővárosiak lettek gazdagabbak három ponttal egy változatos mérkőzés után.

Csabai Csirkefogók VK—Ybl Water Polo Club 7—9 (1—2, 2—3, 2—3, 2—1)

OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, Békéscsaba. V.: Madarasi Gyula, Madarasi Attila. Békéscsaba: Ormai — Cseh 2, Józsa 1, ifj. Kádár J., Ajtai, Kiss Gy. 2 (1), Németh 1. Cs.: dr. Szécsi, Hajdú A., Rácz 1, Mucsi, Szabó Z. Edző: Kádár József. Ybl: Veres — Nagy S. 1, Kibédi 1, Koltai, Szilágyi 1, Cserdi 2, Gyarmathy 1. Cs.: Rákos, Halmos 1, Kiss K., Lévai 2, Hill, Bernula. Edző: Köllő Attila.

Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 7/2. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 1—0, 1—4, 3—4, 3—7, 6—8.

Sok fiatalból álló fővárosi együttes érkezett az Árpád fürdőbe szombaton, és ahogy minden mérkőzés előtt, most is bízott a győzelemben, az ősszel elszenvedett minimális vereség után a visszavágásban a csabai gárda. Bár gyorsan megszerezték a vezetést a hazaiak, ám ezt követően sok hiba csúszott játékukba, különösen a kapura lövésekkel álltak hadilábon. Nemcsak körbe lövöldözték a kaput, és nemcsak a lécet találták telibe többször is, hanem a vendégek portása, Veres Zoltán is remek napot fogott ki, sok lövést ártalmatlanított. Így aztán az Ybl gyorsan háromgólos előnyre tett szert, amelyet igyekezett ledolgozni a házigazda, de ahogy megközelítették ellenfelüket, jöttek újra a hibák és a pontatlanság, ami végül megbosszulta magát az egyébként iramos és változatos mérkőzésen, amelyen végül is hiába dolgozott ki sok helyzetet a hazai csapat. A vendégek másik nagy erénye az volt, hogy a csabaiak által ellövöldözött labdákat megszerezve gyors leúszásokból rendre betaláltak.

Mestermérleg. Kádár József: — Nagyon pontatlanul játszottunk, aminek csakis vereség lehetett a vége.

További eredmények: Hódmezővásárhelyi VSC—Tatabányai Vízmű SE 13—19. Angyalföldi Sportiskola DSK—Szegedi TE EHÖK Sport Egyesület 20—7. Szolnoki Dózsa Közgép II.—Egri Eszterházy Károly Főiskola SC 17—14. Tiszavirág Szegedi Vízipóló Suli—Neptun VSC 7—12.

Az állás a 11. forduló után: 1. Tatabányai Vízmű SE 27, 2. Neptun VSC 24, 3. Ybl Water Polo Club 22, 4. Angyalföldi Sportiskola DSK 19, 5. Szolnoki Dózsa Közgép II. 18, 6. Tiszavirág Szegedi Vízipóló Suli 17, 7. Csabai Csirkefogók VK 16, 8. Egri Eszterházy Károly Főiskola SC 12, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 4, 10. Szegedi TE EHÖK Sport Egyesület 1.

Címlapképünkön: Cseh Attila (fehér sapkában) kétszer is eredményes volt, mégsem sikerült visszavágnia a csapatnak az őszi vereségért