ímkézett bejegyzés

A hét végén már a felnőttek is bekapcsolódnak, hat felé „futnak” klubunk edzői és játékosai

Több fronton, összesen hat városban lesznek érdekeltek klubunk csapatai és edzői a hét végén, valamennyi egységünk szombaton ugrik vízbe két találkozó erejéig a bajnoki a sorozatban. Ugyanakkor tehetséggondozókra és utánpótlás-válogatott összetartásokra is sor kerül szombaton és vasárnap. E hét végén már a felnőttek is bekapcsolódnak a pontvadászatba, utánpótláscsapataink pedig a nemzetközi vidékbajnokság keretében próbálkoznak a pontok reményében.

– Szeged, Mórahalom, Cegléd, Szentes, Kecskemét és Budapest lesz az úti cél – tudtuk mg klubunk vezetőedzőjétől, dr. Szilágyi Kristóftól. – Komoly logisztikai feladat volt úgy megszervezni a hét végét, hogy mindenhová eljussunk, minden csapatunk mellett edző is álljon a bajnokság során. Érdekesség, hogy a lekisebbekre, a baby korosztályra ugyanúgy komoly feladat vár, mint az idén először vízbe ugró felnőtt csapatunkra az OB II-ben. Kezdjük az utóbbival: mivel rám a fővárosban vár feladat az utánpótlás-válogatott edzőjeként, ezért egy régi motorosunk, dr. Szlávik Győző ül le a kispadra Mórahalmon. Mivel az ifiknek vidékbajnoki kör is van, ezért kimondottan a régi rutinos pólósokra vár kiemelt feladat a Csongrád megyei fürdővárosban. Ráadásul gyengül csapatunk, ugyanis Ajtai Miklós az ifjúságiak mestereként viszi a gárdát Ceglédre. Baby korosztályosaink Fodor Ádám irányításával Szegeden mérkőznek meg két ellenfelükkel. Ugyanakkor örömteli, hogy egyre több fiatalunk kap meghívást a különböző tehetségkutatókra, utánpótlás-válogatottak összetartására. A 2005-ben születettek esetében Bozgán Bence tarthatott volna az utánpótlás-válogatott edzésére, de ő beteg lett, ezért csak én képviselem klubunkat, mint a korosztályos fiatalok edzője. Viszont a 2007-esek kétnapos szentesi összetartásán ott lesz Komlódi Marci és két korosztályos portásunk, Beregszászi Kornél és Pribojszki Bálint, az utóbbiak a kiemelt kapusképzés miatt. Kecskeméten a 2008-ban születettek érdekeltek, ide öt játékosunk kapott meghívót, név szerint Bazsó Máté, Korcsok Nándor, Pónya Olivér, Szathmáry Zsombor és Szatmári Levente, akiket Csabai Zoltán edzőnk kísér el. Egyszóval mozgalmas és remélhetőleg tartalmas hét vége vár fiataljainkra, idősebbekre és edzőinkre.

OB II-es felnőtt együttesünk csaknem háromhónapos szünet után küzd meg ellenfeleivel Mórahalmon a Dél-keleti csoportban, először a Szegedi VTK lesz az ellenfele, majd a csongrádiakkal csapnak össze.

Az OB II Dél-keleti csoportja hatodik körének programja. Február 22., szombat, 10.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi VTK. 11.00: Szegedi ÚVTE–Hódmezővásárhelyi VSC. 12.00: Swietelsky-Békéscsaba–Csongrádi VVSE. 13.00: Kecskeméti VE–Szegedi VTK. 14.00: Csongrádi VVSE–Szegedi UVTE.

Az állás az ötödik dupla kör után: 1. Szegedi ÚVTE 24, 2. Csongrádi VVSE 21, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 13, 4. Kecskeméti VE 10, 5. Szegedi VTK 6, 6. Békéscsaba 0.

Ifjúsági csapatunk a vidékbajnoki negyedik körben Ceglédre látogat, ahol a két éllovassal, a szentesiekkel és a szolnokiakkal találkoznak.

A program. Ifjúsági vidékbajnokság, Dél-keleti csoport. Február 22., szombat, 11.00 óra: Sugovica VSE, Baja–Újszilvás KSE. 12.00: Szentes Üdülőközpont–Csabai Csirkefogók VK. 13.00: Sugovica VSE, Baja–Szolnoki Dózsa. 14.00: Újszilvás KSE–Szentesi Üdülőközpont. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa.

Az állás hat forduló után: 1. Szentes Üdülőközpont 15, 2. Szolnoki Dózsa 15, 3. Csabai Csirkefogók VK 12, 4. Sugovica VSE, Baja 3, 5. Újszilvás KSE 0.

A legkisebbek, a baby korosztályosok Szegeden adnak randevút egymásnak, ugyancsak szombaton. Tizenéveseink a szentesiekkel, majd a szolnokiakkal tesztelik, miben is fejlődtek az elmúlt egy hónap során.

A program. Dél-keleti baby korcsoport, negyedik forduló. Február 22., szombat, 11.00 óra: Hódmezővásárhelyi VSC–Szegedi Vízipóló Suli. 11.50: ZF Eger–Szentesi VK Kék. 12.40: Csongrádi VVSE–Szentesi VK Piros. 13.30: Szegedi Vízipóló Suli–ZF Eger. 14.20: Hódmezővásárhelyi VSC–Szolnoki Dózsa. 15.10: Csabai Csirkefogók–Szentesi VK Piros. 16.00: Szentesi VK Kék–Csongrádi VVSE. 16.50: Csabai Csirkefogók–Szolnoki Dózsa.

Az első félidő egészen jól festett…

A megszokottól eltérően ezúttal mindössze egyetlen meccs erejéig ugrott vízbe felnőtt OB II-es csapatunk. A bajnokság ötödik körében szombaton, Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a listavezető, veretlen Szegedi ÚVE gárdájával vették fel a harcot.

Békéscsaba—Szegedi ÚVTE 7–21 (4–4, 2–5, 0–6, 1–6)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Dél-keleti csoport, Hódmezővásárhely. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Bucsi – Lukácsi S. 1, Pónya T. 1, Dávid 2, Gellény, Ajtai 2, Csendes. Cs.: Laczó P. 1, Gyebnár, Sipaki, Miklós, Puha, dr. Szlávik, Weinhardt D. Edző: dr. Szilágyi Kristóf. Szeged: Barna 3 – Varga P. 4, dr. Donauer T. 3, Szaniszló, Major 4, Németh Z. 4, Király 2. Cs.: Szegi, Avar, dr. Donauer M., Boros 1. Edző: Varga Árpád, Rigó Szilveszter. Gól emberelőnyből: 5/1, ill. 5/3. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 3–1, 3–3, 4–3, 4–6, 6–9, 6–19.

Meglepően jól kezdett csapatunk a listavezető, veretlen szegedi alakulat ellen. Olyannyira, hogy az első negyedet követően nagyobb reményekkel vágtak bele a folytatásba. Ám ezt követően érezhető volt, hogy ritmust váltott a Tisza-parti egylet, amit a mieink nem tudtak lekövetni, nem beszélve arról, hogy a mieinknek egyre kevésbé ízlett a szoros emberfogás, ami mind több hibára késztette csapatunkat. Ráadásul sok lefordulásos gólt kaptunk a nem mellesleg óriási rutinnal rendelkező ellenfelünktől. Ám ennek ellenére a számszerű különbség kissé túlzó. Az is kritikája lehet csapatunk második félidei teljesítményének, hogy a szükség kapussal, Barna Tamással felálló Csongrád megyeiek portása – az új szabályoknak megfelelően – többször is felúszott a mi kapunk előterébe, és háromszor gólt is szerzett.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — A mérkőzés híven tükrözte az egész őszi szezonunkat. Jól kezdtük a találkozót, a hozzáállással és az akarással nem volt gond, de azzal nem tudtunk mit kezdeni, amikor a Szeged a térfélcsere után harcmodort váltott. Furcsán hangozhat, de támadásban veszítettük el ezt a meccset ilyen arányban, sok eladott labdánkból a Tisza-partiak könnyű gólokat szereztek.

További eredmények: Kecskeméti VE–Csongrádi VVSE 8–14. Szegedi VTK–Hódmezővásárhelyi VSC 6–7. Hódmezővásárhelyi VSC–Kecskeméti VE 10–11. Csongrádi VVSE–Szegedi VTK 12–8.

Az állás az ötödik kör, kilenc forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 24, 2. Csongrádi VVSE 21, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 13, 4. Kecskeméti VE 10, 5. Szegedi VTK 6, 6. Békéscsaba 0.

Címlapképünkön: Puha Zoltán társat keres, akit helyzetbe hozhatna – fotó: Enyedi Beáta

Erőltetett menet után kettős vereség az OB II-ben

Helyszíncsere (Szeged helyett Békéscsabán került sor a fordulóra) után is két mérkőzésen volt érdekelt felnőtt OB II-es csapatunk a szombati körben. Először a kecskemétiek, majd a hódmezővásárhelyiek ellen kellett felvenniük a küzdelmet. Nehezítette a csabaiak dolgát, hogy a sorsolás szeszélye folytán mindössze néhány perc szünet volt a két fontos találkozójuk között, az egyiket 12, a másikat 13 órakor játszották. Talán ennek is betudható, hogy ismét sikerélmény nélkül hagyták el a medencét a két meccs után.

Békéscsaba—Kecskeméti VE 11–12 (2–3, 4–1, 2–4, 3–4)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Dél-keleti csoport, Békéscsaba, Árpád fürdő. V.: Pagács Sándor. Békéscsaba: Bucsi – Lukácsi S., Vidovenyecz 2, Dávid 1, Latorcai 1, Ajtai 5 (2), Puha Z. Cs.: Gellény 2, Román, Vozár B., Miklós, Lukácsi M., Csendes, Weinhardt M. Edző: dr. Szlávik Győző, Csabai Zoltán. Kecskemét: Harkai – Nagy R. 3 (1), Sárkány 3, Barabás, Dongó 1 (1), Rozgonyi Á. 2, Morva 2. Cs.: Liszi, Bogdán 1, Czirok. Edző: Nagy Róbert, Rozgonyi Gábor. Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 7/2. Büntetők: 2/2, ill. 2/2. Kiállítás cserével: Román. Kipontozódott: Nagy R. Az eredmény alakulása: 2–3, 8–4, 8–10, 10–11.

Békéscsaba—Hódmezővásárhelyi VSC VE 10–14 (3–4, 4–2, 1–3, 2–5)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Dél-keleti csoport, Békéscsaba, Árpád fürdő. V.: Tordai Gábor. Békéscsaba: Bucsi – Lukácsi S., Vidovenyecz 1, Gyebnár, Dávid 2, Latorcai 2, Ajtai 3. Cs.: Gellény, Sipaki, Miklós, Vozár M., Lukácsi M. 2, Csendes, Román. Edző: dr. Szlávik Győző, Csabai Zoltán. Hódmezővásárhely: Szabó K. – Szabó N. 2 (2), Szabó A. 2, Hajdú 4 (3), Rókus 2, Gallyas, dr. Szabó J. 2. Cs.: Molnár (kapus), Csapó 1, Katona 1, Mérai, Vigh. Edző: Keresztes László, Rókus Áron, Vigh Szabolcs. Gól emberelőnyből: 9/3, ill. 6/2. Büntetők: 0/0, ill. 5/5. Kiállítás cserével: Gallyas. Kipontozódott: Latorcai, ill. dr. Szabó J. Az eredmény alakulása: 1–2, 3–2, 3–6, 7–6, 9–10, 9–14.

Mestermérleg. dr. Szlávik Győző: — Az első mérkőzésen a vereség ellenére jól helyt állt a csapat, de az is tény, ezt a találkozót mi buktuk el. A négy negyed során nyolc-tíz olyan ziccert hagytunk ki, amelynek, ha csak a fele bemegy, most mi örülhetnénk. Pedig szépen kidolgozott lehetőségek voltak, és nem is ellenfelünk kapusán múlt, egész egyszerűen fölé, mellé lőttük a lehetőségeket, vagy a kapufán csattant a labda. A fiatalok viszont ismét csak dicsérhetők, gyakran leúszták a kecskemétieket, és jól vették ki részület a támadásvezetésben, a helyzetek kidolgozásában. A Hódmezővásárhely ellen változatos ki-ki meccset játszottunk, ám különösen a negyedik negyed végére kijött a csapaton a fáradtság, ami érthető, hiszen a két találkozó során, pihenő nélkül szinte egyben játszottuk le a nyolc negyedet. Itt már nem a lövések pontosságával volt gondunk, hanem azzal, hogy elfogyott az energia, pedig sokáig fej fej mellett haladt a két együttes, sőt, még a vezetés is nálunk volt két alkalommal is.

További eredmények: Csongrádi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC 11–10. Szegedi ÚVTE–Szegedi VTK 12–7. Kecskeméti VE–Szegedi ÚVTE 6–25.

Az állás a negyedik kör, hét forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 21, 2. Csongrádi VVSE 15, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 10, 4. Kecskeméti VE 7, 5. Szegedi VTK 6, 6. Békéscsaba 0.

Címlapképünkön szemben Dávid Levente, aki mindkét mérkőzésen eredményes volt, ám a csapatnak ezen a hét végén sem sikerült nyernie

Ezen a hét végén csak felnőtt csapatunkra vár feladat

Csendes napok előtt áll klubunk, ugyanis az utánpótláskorúakra egyáltalán nem vár bajnoki forduló, csupán a felnőtt csapatunk lesz érdekelt november második hét végéjén. Eredetileg úgy volt, hogy az OB II-es gárdánk szombaton reggel becuccol, és a két héttel ezelőtti szegedi harmadik kör után a negyedikre is a Tisza-partig utaznak, ám a Napfény városában igencsak zsúfolt program állt össze szombatra, így kérésükre felcserélték a fordulót, és Békéscsabán kerül sor a találkozókra.

Bár az idei szezont megelőzően a nagyváradiak beneveztek a magyar OB II-be, végül mégis távol maradtak, így hatcsapatosra szűkült a Dél-keleti csoport mezőnye. Három csonka körön, illetve összesen öt fordulón van túl a mezőny, és bizony szerény mérleget tudhat maga mögött a békéscsabai alakulat, hiszen eddig egyetlen bajnokit sem sikerült behúzni, igaz, egyik-másik találkozó nagyon szorosan alakult, akár fordított eredmény is születhetett volna. Mint írtuk, a második kört kezdi meg a mezőny, a hazai rendezésű fordulóban a mieinkre ismét dupla mérkőzés vár, amelynek nehézségét tetézi, hogy a két derbit szünet nélkül kell lejátszaniuk.

– Nem növeli az esélyünket, hogy pihenő nélkül kell lejátszanunk a két derbit – taglalta az esélyeket dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnk. – Két nagyon nehéz összecsapás előtt állunk, ráadásul jól kell gazdálkodni az erővel e két óra alatt, ahol továbbra is vegyes korösszetételű csapattal állunk ki. Nagy szükség lesz a fegyelmezett játékra, ha jó eredményt szeretnénk elérni. Mivel egyik-másik utánpótlás-válogatottnak közös edzései lesznek, amiben én is érdekelt vagyok, ezért nem leszek itthon szombaton. Így két „nagy öreg”, dr. Szlávik Győző és Csabai Zoltán edzők ülnek le a kispadra az Árpád fürdőben rendezett fordulókban.

Az OB II-es bajnokság Dél-keleti csoportjának negyedik körének (6-7. forduló) párosítása. November 9., szombat, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 11.00: Szegedi ÚVTE–Szegedi VTK. 12.00: Békéscsaba–Kecskeméti VE. 13.00: Békéscsaba–Hódmezővásárhelyi VSC. 14.00: Kecskeméti VE–Szegedi ÚVTE. A forduló játékvezetői: Pagács Sándor és Tordai Gábor.

Az állás a harmadik kör, öt forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 15, 2. Csongrádi VVSE 12, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 7, 4. Szegedi VTK 6, 5. Kecskeméti VE 4, 6. Békéscsaba 0.

Az első meccset mi vesztettük el, nem a Szeged nyerte, a másodikon egy pihentebb és erős Csongrádtól kaptunk ki

Az újszegedi uszodában rendezték meg az OB II-es felnőtt bajnokság harmadik körét, az 5–6. fordulót, amelynek során csapatunk ismét két mérkőzés erejéig volt érdekelt. A Szegedi VTK után a Csongrád alakulatával vette föl a küzdelmet együttesünk, amely ezúttal sem járt sikerrel, bár az első, egygólos vereséggel zárult találkozón akár fordított eredmény is születhetett volna.

Békéscsaba—Szegedi VTK 8–9 (1–5, 3–1, 2–2, 2–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Dél-keleti csoport, Szeged. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Bucsi – Lukácsi S. 1, Pónya T. 2, Csendes, Latorcai 1, Ajtai 2, Puha 1. Cs.: Laczó P. 1, Gyebnár, Román, Miklós, Vidovenyecz, Weinhardt M. Edző: dr. Szilágyi Kristóf. Szeged: Papp 1 – Gáti, Balla 2, dr. Csernus-Lukács Z. 1, Berkó 1, Bereczki, Török 3 (1). Cs.: Árva, Hajnáczky, Zsarkó 1, Klippel. Játékos edző: Klippel Zsolt. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 7/3. Büntetők: 1/0, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 1–1, 1–5, 4–5, 6–8, 7–8.

Békéscsaba—Csongrádi VVSE 6–22 (3–5, 0–4, 0–6, 2–7)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, Dél-keleti csoport, Szeged. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Bucsi – Lukácsi S. 1, Pónya T., Latorcai 2, Ajtai 3, Puha, Weinhardt D. Cs.: Laczó P., Gyebnár, Csendes, Román, Vidovenyecz, Weinhardt M. Edző: dr. Szilágyi Kristóf. Csongrád: Szarvas – Hegedűs 2, Szabó T., Bodor, Szabó Zs. 6 (1), Busa 5 (1), Gulyás 1. Cs.: Veres, Kátai-Benedek Á. 5, Kátai-Benedek M. 3, Kozák. Játékos edző: Kozák László. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 4/2. Büntetők: 0/0, ill. 2/2. Kipontozódott: Weinhardt D. Az eredmény alakulása: 2–1, 3–3, 3–11, 5–19.

Mestermérleg. Dr. Szilágyi Kristóf: — Az első mérkőzést mi veszítettük el, nem pedig a Szeged nyerte, miután az első negyedben volt egy 1–5-ös rövidzárlatunk. Ami jó, az első játékrészt leszámítva mindössze négy gólt kaptunk. Úgy gondolom, hogy mi tettünk többet a győzelemért, fegyelmezetten és nagy akarással hajtottak a srácok. Ötletes és szép gólokat szereztünk, viszont az eredmény utáni folyamatos rohanás nagyon sok energiát elvitt. Többször is megvolt az esélyünk az egyenlítésre akár előnyből, akár büntetőből, de ezekkel nem tudtunk élni. Éppen ezért mindenkinek komoly hiányérzete maradt. A Csongrád egy sokkal erősebb csapattal érkezett, mint azt előzetesen várni lehetett, köztük több volt egykori békéscsabai játékossal. Ráadásul nekik ez az első meccsük volt. Erőben és sebességben is fölénk nőttek sajnos, és indokolatlanul szétcsúszott számunkra a vége.

További eredmények: Szegedi ÚVTE—Hódmezővásárhelyi VSC 10–3. Kecskeméti VE—Szegedi VTK 5–7. Csongrádi VVSE—Szegedi ÚVTE 14–19.

Az állás a harmadik kör, hat forduló után: 1. Szegedi ÚVTE 15, 2. Csongrádi VVSE 12, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 7, 4. Szegedi VTK 6, 5. Kecskeméti VE 4, 6. Békéscsaba 0.

Címlapképünkön a régi motoros Lukácsi Sándor (kezén a labda) mindkét mérkőzésen eredményes volt, ám ma ez is kevés volt az üdvösséghez