ímkézett bejegyzés

A Gyulai Várfürdőben meccselnek a baby korosztályosaink

Április utolsó hétvégéjén, szombaton kettő, vasárnap három mérkőzést játszanak csapataink, valamennyit idegenben. Elsősorban a sorsolás, másodsorban a békéscsabai Árpád fürdő zárva tartása miatt (a sátorbontás miatt április 30-áig nincs nyitva a strand). Ezúttal a baby korosztályosok és az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő egyleteink az érintettek ezen a hétvégén.

A baby korosztályosok nem is annyira idegenben bizonyíthatnak, ugyanis a Délkeleti területi bajnokság harmadik szakaszának első fordulóját klubunk rendezi meg – a mérkőzésekre ezúttal a Gyulai Várfürdőben kerül sor. Annál is inkább, mert a csapat jelentős része fürdővárosi fiatal, akiket Szilvásy Attila készít fel, míg a gárda másik része csabai, és ők Csabai Zoltán edző kezei alatt pallérozódnak.

A program. Április 25., szombat, 10.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola. 10.50: Szegedi Vízipóló Suli II.–Invictus SC. 11.40: Szentesi VK–Kecskeméti Sportiskola. 12.30: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli II. 13.20: Invictus SC–Szentesi VK.

Az országos utánpótlás-bajnokságban vitézkedő három korosztályos gárdánk vasárnap Gödöllőre látogat, ahol a pár éve átadott impozáns fedett uszodában vár rájuk a Pest megyei alakulat. A két fiatalabb korosztályra nehéz feladat vár, ugyanis a házigazdák nagyon szépen menetelnek az A1 osztálya alsóházi rájátszása során. Az odavágón, még az alapszakaszban, tavaly december 7-én Békéscsabán is legyőzték a mieinket, a gyermek és a serdülő meccsek is egyaránt 10–14-re végződtek. Az előre jelzések szerint azonban az ifjúságiak esetében nekünk áll a zászló (Békéscsabán is nyertek fiataljaink az ősz folyamán, mégpedig 18–7 arányban).

A program. Gyermek korosztály. Április 26., vasárnap, 11.00 óra: Kecskemét Junior Sport–AVUS Szombathely. 12.00: PannErgy-MVLC-Miskolc–Kaposvári VK. 14.00: Ybl Waterpolo Club Budapest–Tatabányai VSE. 14.15: MATE Gödöllői EAC–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Rózsavölgyi Dániel, Kovács Cs. Tamás).

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 20, 2. MATE Gödöllői EAC 19, 3. AVUS Szombathely 19, 4. Ybl Waterpolo Club Budapest 19, 5. Kecskemét Junior Sport 10, 6. Tatabányai VSE 10, 7. Kaposvári VK 8, 8. Csabai Csirkefogók VK 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

A program. Serdülők. Április 26., vasárnap, 12.15 óra: Kecskemét Junior Sport–AVUS Szombathely. 13.30: PannErgy-MVLC-Miskolc–Kaposvári VK. 15.15: Ybl Waterpolo Club Budapest–Tatabányai VSE. 15.30: MATE Gödöllői EAC–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Rózsavölgyi Dániel, Kovács Cs. Tamás).

Az állás. Serdülők: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 27, 2. MATE Gödöllői EAC 18, 3. Ybl Waterpolo Club Budapest 15, 4. AVUS Szombathely 15, 5. Kecskemét Junior Sport 12, 6. Kaposvári VK 12, 7. Tatabányai VSE 3, 8. Csabai Csirkefogók VK 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

A program. Ifjúságiak. Április 26., vasárnap, 13.00 óra: MATE Gödöllői EAC–Csabai Csirkefogók VK (jv.: Rózsavölgyi Dániel, Kovács Cs. Tamás). 13.30: Kecskemét Junior Sport–AVUS Szombathely. 15.00: PannErgy-MVLC-Miskolc–Kaposvári VK. 16.30: Ybl Waterpolo Club Budapest–Tatabányai VSE.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Kecskemét Junior Sport 24, 2. PannErgy-MVLC-Miskolc 22, 3. AVUS Szombathely 22, 4. Tatabányai VSE 13, 5. Kaposvári VK 12, 6. Ybl Waterpolo Club Budapest 12, 7. Csabai Csirkefogók VK 6, 8. MATE Gödöllői EAC 0. (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Békéscsabán pótoltak a gyermek „kettesek”

Korcsok Krisztián kétszer is megzördítette a szabadkaiak hálóját, ám a vendégek megszerezték a pótolt forduló hat pontját, amivel újra az élre ugrottak – fotó: Balázs Lajos

Délkeleti nemzetközi területi vidékbajnokság gyermek II. korosztályú békéscsabai március 7-ei fordulójában a szerbiai Spartak Patent co. Subotica, Szabadka halasztást kért, ezért akkor két találkozójuk elmaradt. Mégpedig éppen a mieinkkel és a romániai aradiakkal szembeni, amit most bepótoltak a békéscsabai Árpád fürdőben.

Csabai Csirkefogók VK–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb) 7–17 (1–3, 3–4, 1–3, 2–7)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, korosztály, Békéscsaba. V.: Berki András. Békéscsaba: Lipták – Korcsok K. 2, Balogh Cs. 2, Balogh B., Csendes P., Orosz-Tóth 3, Szabó M. Cs.: Vandlik (kapus), Bereczky, Popa, Tóth-Benedek, Számfira Z. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 6/2, ill. 9/4. Büntetők: 1/0, ill. 1/1.

Katona Péter: – Már előre tudtuk, hogy nem nekünk áll ma a zászló, de titkon azért bíztam abban, hogy lehet némi keresnivalónk a szabadkaiakkal szemben. Ám a vendégek már az első perctől ránk erőltették játékukat, ráadásul jelentős fizikai fölényben is voltak. A kezdetekben még viszonylag elfogadhatóan működött a védekezésünk és a támadások is ültek, de a bekapott gólok miatt visszaesett a csapat teljesítménye. Nincs bennem csalódottság, mert a gyerekek igyekeztek. Még egy forduló van hátra az idei bajnokságból, úgy tűnik, számunkra kialakult a végeredmény. Hozzáteszem: a többség két nap alatt négy mérkőzést játszott, ami nem kevés.

További eredmény: Spartak Patent co. Subotica, Szabadka–AMEFA Arad (román) 15–4.

Az állás: 1. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka 30, 2. AMEFA Arad 30, 3. Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad 24, 4. Csabai Csirkefogók VK 18, 5. Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ 0.

Mindhárom találkozó után a vendégek örülhettek

Az ifjúságiak mérkőzésén Pónya Olivér (fehér sapkában) a békéscsabai gárda tíz góljából egymaga ötöt jegyzett, mégsem sikerült a pontszerzés a fővárosiak ellen – fotó: Such Tamás

Az országos utánpótlás-bajnokság A1 csoportjában az alsóházi rájátszás nyolcadik fordulóját rendezték meg a hétvégén. Ezúttal a békéscsabai Árpád fürdő sátorbontás előtti utolsó napján házigazdaként ugrottak vízbe fiataljaink, mégpedig az Ybl Waterpolo Club Budapest csapatai ellen, amely már a visszavágó jegyében zajlott. A március 8-ai odavágón a két fiatalabb korosztályú egyletünk kikapott, az ifjúságiak győztek. Most viszont mindhárom találkozó után a vendégek örülhettek. Ma ebben a sorrendben zajlottak a mérkőzések: ifjúságiak, gyermek korosztály, serdülők. 

Csabai Csirkefogók VK–Ybl Waterpolo Club Budapest 10–12 (4–2, 1–3, 2–3, 3–4)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport alsóház, 13–20. helyért, gyermek korcsoport, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József, Berki András. Békéscsaba: Kálmán – Bódi 1, Szeidler, Uhrin B. 3, Uhrin Zs. 1, Suhajda S. 1, Tóth Z. Cs.: Balogh Cs. 3, Balogh B., Csendes P., Orosz-Tóth 1. Edző: Katona Péter. YBL WPC: Lengyel – Szentandrási-Szabó 3 (1), Bodnár 3, Varga H. 4 (1), Kovács-Siklós, Buli, Csányi. Cs.: Győrfi-Tóth, Nagy B. 1, Bozzay 1, Csaba-Laász, Muzsai, Gálik, Szűcs. Edző: Kibédi Botond, Sziklai Tamás, Köllő Attila. Gól emberelőnyből: 9/2, ill. 13/4. Büntetők: 0/0, ill. 2/2. Kipontozódott: Suhajda S., Tóth Z.

Nehéz kezdés után hamar belelendültek fiataljaink, amit az első negyed végeredménye is alátámaszt. A folytatásban felváltva vezettek a csapatok, a mieink a harmadik negyed utolsó harmadában utoljára (7–6). A véghajrá a vendégeknek sikerült jobban, és övék lett a három pont.

Katona Péter: – Öröm, hogy a budapesti odavágó mérkőzésen elszenvedett nagy gólkülönbségű vereség után most sokkal tisztességesebben helyt álltunk. Sőt, mondhatom: ma háromesélyes volt a találkozó. Az is jó, hogy a korábbi hetek hullámvölgyéből sikerült a gárdának kimásznia, mentálisan is jól nézett ki a társaság. A meccs előtt megbeszélteket túlnyomó részt megvalósították a gyerekek, ezért végig partiban voltunk az Ybl-vel szemben. Voltak már szépen kidolgozott helyzeteink, más kérdés, hogy nem minden esetben jutottunk el a befejezésig. Összességében elégedett vagyok a látottakkal, ha ezt a szintet tartani tudjuk, akkor több keresnivalónk lehet a folytatásban.

További eredmények. Gyermek korcsoport: Kaposvári VK–AVUS Szombathely 4–19. MATE Gödöllői EAC–PannErgy-MVLC-Miskolc 16ؘ–11. A Tatabányai VSE–Kecskemét Junior Sport mérkőzést egy későbbi időpontra halasztották.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 20, 2. MATE Gödöllői EAC 19, 3. AVUS Szombathely 19, 4. Ybl Waterpolo Club Budapest 19, 5. Kecskemét Junior Sport 10, 6. Tatabányai VSE 10, 7. Kaposvári VK 8, 8. Csabai Csirkefogók VK 3. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Csabai Csirkefogók VK–Ybl Waterpolo Club Budapest 9–16 (1–2, 2–6, 5–5, 1–3)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport alsóház, 13–20. helyért, serdülők, Békéscsaba. V.: Berki András, Mihály Máté. Békéscsaba: Kabai – Such 2, Korcsok N. 2, Orosz, Zimbran, Nánási 2, Machlik 1. Cs.: Lantos (kapus), Bódi, Szlúka, Hajdu Á. 2 (1), Czupper, Suhajda S., Uhrin Zs. Edző: Fodor Ádám. YBL WPC: Fekete B. – Márai-Szigethy, Ádám 3, Heltovics 3, Jurnyik 2, Szigeti 2 (1), Duzmath. Cs.: Pintér (kapus), Nagy V., Bodnár, Uhlmann 2, Kovács Á. 1, Herczeg 1, Bognár 2. Edző: Sziklai Tamás, Kibédi Botond. Gól emberelőnyből: 4/1, ill. 7/3. Büntetők: 3/1, ill. 1/1.

Hamar lábra kaptak a fővárosiak, jelentős előnyük birtokában szerezték az újabb gólokat. Fiataljaink hősiesen küzdöttek, de egyre inkább nyílt az olló, és a tabellán jobb helyzetben álló Ybl gárdája itt is behúzta a három pontot.

Fodor Ádám: – Az első mérkőzésen, az ifjúságiak csatája során Suhajda Zoli piros lapot kapott, ezért ezen a derbin nem ugorhatott a medencébe. Ez sajnos, meg is látszott a csapat teljesítményén, hiszen ezzel az Ybl „kihúzta a méregfogat”. Játékosunk hiánya miatt papírformává változott a meccs, de hozzáteszem: ennek ellenére sok dolgot szépen megoldott a társaság. Ám az ellenfél olvasta a játékunkat, ráadásul akadtak hullámvölgyeink is. Azt is hozzáteszem: nincs ekkora különbség a két csapat között. Ám az őszhöz képest a játékunk magabiztosabb lett, látszik az előrelépés, ami biztató a jövőre nézve.

További eredmények. Serdülők: Kaposvári VK–AVUS Szombathely 7–18. MATE Gödöllői EAC–PannErgy-MVLC-Miskolc ؘ13ؘ–11. A Tatabányai VSE–Kecskemét Junior Sport mérkőzést egy későbbi időpontra halasztották.

Az állás. Serdülők: 1. PannErgy-MVLC-Miskolc 27, 2. MATE Gödöllői EAC 18, 3. Ybl Waterpolo Club Budapest 15, 4. AVUS Szombathely 15, 5. Kecskemét Junior Sport 12, 6. Kaposvári VK 12, 7. Tatabányai VSE 3, 8. Csabai Csirkefogók VK 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Csabai Csirkefogók VK–Ybl Waterpolo Club Budapest 10–16 (3–2, 4–4, 1–5, 2–5)

Országos vízilabda-bajnokság, rájátszás, A1 csoport alsóház, 13–20. helyért, ifjúságiak, Békéscsaba. V.: Mihály Máté, ifj. Kádár József. Békéscsaba: Krizsán – Such 2, Korcsok N., Szatmári L. 1, Pónya O. 5 (1), Pallag, Szalai. Cs.: Suhajda Z., Bazsó, Szathmáry Zs., Zimbran 2, Nagy Á., Csüllög. Edző: Fodor Ádám. YBL WPC: Maráz – Szloszjár, Nagy M. 1, Fekete Cs. 2, Vatay-Nemere, Sükösd 3 (1), Szaplonczay 7. Cs.: Fekete B. (kapus), Szigeti, Lakatos-Petroff, Lapis 1, Ádám 2. Edző: Köllő Attila, Sipőcz Balázs. Gól emberelőnyből: 8/2, ill. 10/5. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kiállítás cserével: Suhajda Z. Kipontozódott: Pónya O.

Alaposan és nagy lendülettel kezdte csapatunk (3–0), ám a második negyed közepére fordított a fővárosi alakulat (4–5). Egy újabb háromgólos szériával ismét nálunk volt az előny (7–5), ezt követően zsinórban kaptunk hat gólt, ami eldöntötte a pontok sorsát.

Fodor Ádám: – A mérkőzés eleje álomszerű volt. Pont arra hívtam föl a figyelmet a sípszó előtt: jussunk el oda, hogy nem nekünk kell az eredmény után futnunk, hanem tartsuk kézben a meccset. Az első negyed végén kaptunk két szerencsétlen, alapjában elkerülhető gólt, de még így is jól fordultunk a második etapra. Ám annak a felénél hátul megbomlott a csapat, jött néhány hiba. Még ekkor sem gondoltam rosszra, de a harmadik negyedre elcsúsztunk, amitől kissé bepánikolt a társaság. Görcsössé vált a játékunk, bár helyzetek továbbra is akadtak, de nem tudtuk befejezni azokat. A két ellentétes félidőből sajnos mi jöttünk ki rosszabbul.

További eredmények. Ifjúságiak: Kaposvári VK–AVUS Szombathely 11–12. MATE Gödöllői EAC–PannErgy-MVLC-Miskolc ؘ1–26. A Tatabányai VSE–Kecskemét Junior Sport mérkőzést egy későbbi időpontra halasztották.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Kecskemét Junior Sport 24, 2. PannErgy-MVLC-Miskolc 22, 3. AVUS Szombathely 22, 4. Tatabányai VSE 13, 5. Kaposvári VK 12, 6. Ybl Waterpolo Club Budapest 12, 7. Csabai Csirkefogók VK 6, 8. MATE Gödöllői EAC 0. (Azonos pontszám esetén egyelőre a gólkülönbség dönt.)

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy fiataljaink legyőzzék a listavezetőt

Orosz-Tóth Olivér (fehér sapkában) az aradiak gyűrűjében is feltalálta magát, ellenük egy alkalommal, a nagyváradiakkal szemben kétszer is betalált a kapuba – fotó: Balázs Lajos

A bajai 25 méteres fedett uszodában rendezték meg ma a gyermek II. korosztályos vízilabdázók Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokságának hetedik fordulóját. Fiataljaink két határon túli, romániai egylettel mérték össze tudásukat, nevezetesen a nagyváradiakkal és az aradiakkal. Az utóbbiak a listavezetők, mégis csak egy kicsi hiányzott ahhoz, hogy a Katona Péter helyére beugró Bencsik Bence edző vezérletével legyőzzék az élen álló aradiakat.

Csabai Csirkefogók VK–Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad (román) 9–14 (3–5, 3–0, 1–4, 2–5)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek II. korosztály, Baja. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Lipták – Korcsok K., Balogh Cs. 3, Balogh B. 3 (1), Bereczky, Orosz-Tóth 2, Szabó M. 1. Cs.: Vandlik (kapus), Csapó, Popa, Tóth-Benedek, Geszner, Számfira Z. Edző: Bencsik Bence. Gól emberelőnyből: 6/1, ill. 11/5. Büntetők: 3/1, ill. 3/2.

Csabai Csirkefogók VK–AMEF Arad (román) 9–10 (2–1, 2–4, 2–3, 3–2)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek II. korosztály, Baja. V.: Mihály Máté. Békéscsaba: Lipták – Korcsok K. 2, Balogh Cs. 1, Balogh B. 4, Bereczky, Orosz-Tóth 1, Szabó M. 1. Cs.: Csapó. Edző: Bencsik Bence. Gól emberelőnyből: 6/2, ill. 7/1. Büntetők: 1/0, ill. 3/2.

Bencsik Bence: – Az első mérkőzés előtt megbeszéltük a taktikát, amit többé-kevésbé be is tartottak a fiatalok. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, és felváltva vezetett valamelyik fél. A harmadik negyed után azonban kissé fejben elfáradtak a gyerekek, jött pár kisebb-nagyobb hiba, ez döntött ellenfelünk javára. Az aradiak ellen levontuk a tanulságokat, remekül kezdett a gárda, 4–2-re vezettünk is. Ám ezt követően jött egy rövidzárlat, és máris 4–8-at mutatott az eredményjelző. Időkérés és némi fejmosás után egy gólra felzárkóztunk, még a fordítás is benne volt a pakliban, ám egy újabb apró hiba miatt az aradiaké lett a három pont.

További eredmények: Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ–AMEFA Arad 4–14. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb)–Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad 8–14. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka–Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ 26–0.

Az állás: 1. AMEFA Arad 30, 2. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka 24, 3. Clubul Spotiv Municipal Oradea, Nagyvárad 24, 4. Csabai Csirkefogók VK 18, 5. Bajai SSC Robbanó Rozmárok ÚVSZ 0. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni mérleg dönt.)

Továbbra is veretlenül a tavaszi szezonban

Címlapképünkön Kolarovszki Dénes, csapatunk kapusa jó százalékon hárította az ellenfelek lövéseit, teljesítménye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csapatunk tovább őrzi veretlenségét a rájátszásban – fotó: Balázs Lajos

A gyermek IV. korosztályosok nemzetközi területi vidékbajnokságában a mezőny két magyar együttesével találkoztak ma Ajtai Miklós legényei az újszilvási uszodában. A Délkeleti csoport rájátszásának alsóházi (Zöld csoportjában) negyedik körében (7–8. forduló) az Invictus és a Kecskemét együttese várt listavezető fiataljainkra.

Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC 12–5 (1–1, 4–2, 2–1, 5–1)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, rájátszás, alsóház, Újszilvás. V.: Szabó Nándor. Békéscsaba: Kolarovszki – Kiszely 1, Mórocz 2, Restye B. 7 (1), Számfira K. 1, Szirbuly, Kálmán 1. Cs.: Molnár, Számfia B., Kis V. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 5/0. Büntetők: 2/1, ill. 2/1.

Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola 14–6 (3–2, 5–1, 2–2, 4–1)

Délkeleti területi nemzetközi vidékbajnokság, gyermek IV. korosztály, rájátszás, alsóház, Újszilvás. V.: Szabó Nándor. Békéscsaba: Kolarovszki – Mórocz 2, Restye B. 10 (1), Számfira K., Szirbuly, Kis V., Kálmán. Cs.: Pécsi (kapus), Kiszely 1, Szekera, Molnár, Kassai, Számfia B. 1 (1), Matei O. Edző: Ajtai Miklós. Gól emberelőnyből: 14/4, ill. 13/1. Büntetők: 3/2, ill. 1/1. Kipontozódott: Putnoki-Nagy.

Ajtai Miklós: – Restye Botond alaposan megszórta az ellenfeleket, de ehhez kellett egy Mórocz Dávid is, aki rengeteg gólpasszt adott, hátul pedig remekül védekezett. Kapusunk, Kolarovszki Dénes nagyon jó százalékon védett ma is. Pedig nehezen kezdődött az első találkozónk, de aztán alaposan belelendültek a gyerekek. Ezúttal is több baby korosztályost hoztam Újszilvásra, akik meghálálták a bizalmat, még gólra is telt erejükből. Most, hogy veretlenül haladunk előre, figyelnem kell arra, hogy nehogy elszaladjon a szekér fiataljainkkal, de azért azt is igyekszem tudatosítani bennük, hogy hozzuk le ezt a szezont veretlenül.

További eredmények: AMEFA Arad (román)–Spartak Patent co. Subotica, Szabadka (szerb) 6–12. Invictus SC–AMEFA Arad 14–3. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka–Kecskeméti Sportiskola 7–3.

Az állás négy kör (nyolc forduló) után: 1. Csabai Csirkefogók VK 24, 2. Invictus SC 15, 3. Spartak Patent co. Subotica, Szabadka 12, 4. Kecskeméti Sportiskola 9, 5. AMEFA Arad 0.