ímkézett bejegyzés

 2020. 05. 07.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Ma másfél száznál is több fiatal és idősebb vízilabdázó tagja a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klubnak, amely ebben az esztendőben és hónapban ünnepli fennállásának 45. évfordulóját, illetve az első bajnoki mérkőzésüket az OB II-ben. A négy és fél évtized alatt, 1975 óta azonban közel háromszor ennyi pólós fordult meg a klubban és jogelődeiben.

Az alapító tagok között ott szerepelt Balázs Lajos is, aki ma már ugyan a meccseken nem merül nyakig a vízbe, ám a mindennapi életben meghatározó, hiszen lassan egy évtizede ügyvezető elnöke klubunknak. Vele elevenítjük fel a hőskort, a megalakulást, az utat, amelyet bejárt a társaság, mígnem eljutottunk napjainkig.

Hogyan kezdődött, minek köszönhető, hogy hosszú idő után újra feléledt a sportág Békéscsabán?
– Kisebb megszakításokkal már a múlt század első felében, majd a második világháború után is élt a póló a viharsarki megyeszékhelyen, ám a tárgyi és anyagi feltételek gyengesége miatt nem mindig tudott életben maradni. Az úszó sportág viszont folyamatosan működött, az onnan valamiért kikopott, kiöregedett vagy eltanácsolt fiatalok közül sokan megszerették a vizet, a strandot az 1970-es években. Egy idő után kialakult egy „visszajáró” mag, akik ráadásul a labdát is szerették. Így jött az ötlet, hogy hozzunk létre egy vízilabdaklubot.

Ezek szerint csak szervezés és pénz kérdése volt az egész.
– Az előbbi állítás igaz, a pénz nem. Olyan fiatalok aktivizálódtak, mint Szécsi Tamás, Ricza Lajos, dr. Lipták Pál, dr. Vincze Gábor és sorolhatnák, akik aztán több évtizeden át valamilyen formában életben tartották a klubot. Ami pedig a pénzt illeti, abból egy fillér sem volt. A felszerelést, a labdát, a kaput magunk vettük, illetve az utóbbit magunk gyártottuk, a lóvét pedig összedobtuk, ha mérkőzésre akartunk utazni.

Valamilyen egyesület is kellett ahhoz, hogy működjön a vízilabda.
– Akkoriban a Békéscsabai MÁV SE szakosztályaként kaptunk egy pecsétet Szécsi Józsi bácsitól, nulla forint költségvetéssel. A labdarúgóktól kapott kopott bőr labdákkal, és egy Tigár kosárlabdával kezdtünk vízilabdázni, amelyet Ricza Lajos hozott „Jugóból”. A bőr labdákat minden edzés előtt padlófényező pasztával kentük be, hogy minél később szívják be magukat vízzel. Ám így is röpke egy óra alatt telítődtek, hamar olyan nehezek lettek, mint egy medicinlabda. De a lényeg, élveztük, amit csináltunk.

Milyenek voltak az első mérkőzések?
– Akkoriban járt Szegeden az egyetemre Vincze Gábor, aki megszervezte az első teszt- avagy felkészülési meccset. A Tisza-parti város OB I-es csapatának ifjúsági együttesével mértük össze tudásunkat. Mit mondjak: kikaptunk 38–0-ra. Ez sem szegte kedvünket, nem sokkal később beneveztünk az OB II-es bajnokságba. 1975. május 8-án volt az első bajnoki mérkőzésünk Miskolctapolcán, ahová szombaton vonattal elindultunk, háromszori átszállás után hajnali három órára érkeztünk meg, majd kölcsön lasztival és sapkákkal játszottunk ellenük, és a végén egy méretes zakóval távoztunk, ugyanis 21–0 arányban kikaptunk a borsodiaktól. A csapatunk akkoriban így állt fel: Balázs Lajos, Pásztor Gyuró, Lipták Pali, Szécsi Tomi, Ricza Lajos, Szeles Imszi, Bandúr András, Gelegonya József, Török Sándor, Szilágyi József, Szedoglavits István, Gácsér József. Ez a vereség még inkább megacélozta elhatározásunkat, rögtön tudtuk, mit kell ahhoz tenni, hogy egyszer szebb napokat megéljen a póló Békéscsabán. Egyébként a mérkőzések mindig vasárnap voltak, hiszen akkor még minden szombaton dolgoztunk, illetve iskolába jártunk. A mérkőzésekre, még a 90-es években is, többnyire vonattal utaztunk. Mindent a saját pénzünkön vettünk, és a bírói díjat is a mérkőzés előtt úgy dobtuk össze.

Hogyan zajlottak az edzések?
– Az Árpád fürdő versenymedencéjében termálvízzel kevert csapvíz volt, amelyet minden csütörtökön délután leengedtek. A strand akkoriban 18 órakor zárt, de senkit nem zavartak ki estefelé sem. Mi csak ekkor tehettük be a kaput. A bajnokságok május elején kezdődtek és augusztus közepéig tartottak. Egy-két kivétellel nyitott medencékben játszottunk, sokszor csapvízben, mint például Tatabányán.

A mávos idők elmúltak, ki karolta fel a vízilabdázókat az elmúlt négy és fél évtizedben?
Három évig szerepeltünk a MÁV égisze alatt, majd 1978-ban átvett minket a Békéscsabai Előre Spartacus. A szakosztályvezető, edző és játékos Szécsi Tamás vette át édesapjától az irányítást. Ekkor nyílt lehetőség először utánpótláscsapatot nevezni a bajnokságokba, Ricza Lajos és Blahut Béla játékosaink társadalmi munkában végzett edzői tevékenységének köszönhetően. Tíz évvel később az Előre megszüntette a szakosztályait, csak a focit tartotta meg. Ezért a következő esztendőtől Minőség SE néven jegyezték be a vízilabdát, önálló sportegyesületként, amelynek elnöke Hidvégi István volt. A bírósági regisztrációt ekkor vezették be, ettől kezdve rögzítik a sportegyesületeket hivatalosan. Újabb egy év után, 1990-ben dr. Máté Mihály vette át a vezetést mint elnök, és 1993-tól Thermál Vízilabda Sportklub néven szerepeltünk a biroság.hu nyilvántartásában.

Aztán jöttek azok a szép napok, amikor osztályt váltott a felnőtt csapat…
– Valóban, hiszen 1998-ban feljutottunk az OB I B-be, ahol több mint húsz évig szerepeltünk. Időközben, 2005-ben dr. Becsei Zoltán vette át az elnöki posztot, majd 2008-ban az egyesület vezetését ismét Szécsi Tamás vette át, és egyben szponzorálta. Ekkor lettünk Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub. Mint ismert, 2012-től és napjainkban is Borsos Pál az elnök.

Érdekes és izgalmas időnkét megállni és nosztalgiázni a sportban is.
– Rengeteget lehetne még mesélni a különböző évekről, korszakokról, de most inkább az alapítóknak legyünk hálásak, hogy annak idején megvalósították álmukat, és lehetőséget biztosítottak számunkra, illetve a mai fiataloknak az egyik legtöbb edzést, energiát, fáradságot, intelligenciát igénylő sportág műveléséhez.

A kép nem sokkal az első mérkőzések után készült, amikor még a MÁV SE égisze alatt pólózott a csapat, a legtöbben az alapító tagok közé tartoznak. Állnak, balról: Török Sándor, Balázs Lajos, Rattai József, Szécsi Tamás, Takács István, Ricza Lajos, Szedoglavits István, Bandúr András. Guggolnak: Jancsika Árpád, Szilágyi József, Kakuszi György, Szpevár Attila, Blahut Béla, Várai János, Szeles Imre. Elől: Sallai Zoltán (kapus). A felvételről hiányzó alapítók: dr. Vincze Gábor, dr. Lipták Pál, Pásztor György, Gelegonya József, id. Ricza Lajos, Gácsér József, Benkő László

 2020. 04. 19.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Immár ötödik hete „helyzet van” a koronavírus-járvány miatt. Bezártak strandok, uszodák, leállt az úszó-, vízilabdaélet (persze ezzel párhuzamosan szinte minden sportág, és nemcsak hazánkban, hanem világszerte). Ez nemcsak a sportolókat akadályozza a versenyzésben, meccselésben, edzésekben, hanem a klubok gazdasági életére is egyre inkább kihatással van.

Már most is vannak ismert egyesületek, klubok, amelyek bedobták a törülközőt, határainkon belül lásd az érdi kézilabdaklubot, a szombathelyi röplabdaéletet. Mások, főleg a profi klubok, úgy igyekeznek menteni a menthetőt, hogy lefaragnak a fizetésekből. Gyanúm, hogy a lejtmenet legelején tartunk, nem tudni, hogy a nagy profi klubok mellett a kis amatőr egyesületeket mennyiben érintik a következő hetek, hónapok. Mert mindegyikre jellemző, hogy apadóban van a bevétel, a kiadások viszont nem futnak nullára. Még akkor sem, ha az állam igyekszik a sport hóna alá nyúlni.
Sok online- és printfelületen olvasható a regiment negatív változás, ami alól a mi klubunk sem kivétel. Erről beszélgettünk Balázs Lajossal, a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub ügyvezető elnökével.

– Március 16-ától bezárt a békéscsabai strand és uszoda, ezért új helyzet alakult ki – vágott a közepébe az ügyvezető elnök. – Az országban elsők között álltunk át az otthoni edzésre. Ezekről már honlapunkon több írás is megjelent. Ismert a szlogen: „Maradj otthon!” Ezt úgy látom, sportolóink többsége betartja, és igyekszik edzőink iránymutatása mellett otthon mozgásban maradni. Ez nagyon jó, ám más kérdés: a mi sportágunkban víz és csapat nélkül ez mennyire hatékony? Nem beszélve arról, hogy a labdás gyakorlatok nélkül milyen hatása van az edzéseknek? Ezzel párhuzamosan az is nagy kérdés, milyen sokáig fog tartani ez az állapot? Ugyanis, ha minél tovább húzódik a kijárási korlátozás, és minél később nyithatnak ki a strandok, annál jobban elölről kell kezdeni minden edzést, gyakorlatot. Egy parányi pozitívum: a szárazföldi munkát edzőink ezáltal tovább fejlesztették, ami a következő időszakban majd hasznos lehet. Egyben öröm látni a szülők, testvérek (háziállatok) tevékeny közreműködését annak érdekében, hogy átmentsék magukat a járvány utáni időszakra.

Van a klubnak egy érvényes költségvetése, ami alighanem most felborult.
– Sajnos a járványhelyzet nélkül is száz százalékban. Ugyanis a támogató vállalkozások decemberi adófeltöltési kötelezettségének eltörlése miatt a TAO bevételek „átütemeződnek”. Magyarán: a támogatások realizálása az első félév helyett a bajnokság utolsó hónapjára marad. Napjainkig sajnos a támogatások fele sem jött be, ezáltal utófinanszírozóvá vált a sokak által irigyelt TAO program. A koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz gazdasági helyzet még tovább fokozza a bizonytalanságot.

Nézzük, mik azok a kiadások, amik a válsághelyzetben is megmaradtak és finanszírozni kell!
– Van három autóbuszunk, amely, ha egy métert sem tesz meg, akkor is pénzbe kerül, hiszen vannak üzemben tartási költségek, biztosítás, adó, műszaki vizsga, aminek összege meghaladja az egy és negyedmillió forintot. Aztán ott vannak a bank- könyvelő-, könyvvizsgálóköltségek, a szolgálati lakás rezsije, ami együttesen további közel kétmillióra rúg. És akkor még nem beszéltünk az edzői bérekről… Igaz, most nincsenek a versenyzéssel, mérkőzésekkel kapcsolódó kiadások, viszont az állandó kiadásaink számlái mindig pontosan megérkeznek.

Ebben a vészhelyzetben milyen TAO bevételekre van kilátás?
– Sajnos, egyre-másra mondják vissza a támogatók a taós ígérvényeiket, illetve támogatási szándékukat. Egyrészük azért, mert ők sem látják, mi lesz ennek a vége, mások pedig azért, mert a megszűnés előtt állnak, vagy már be is csődöltek. Ez bizony a jövőre nézve óriási hiányt jelenthet számunkra is, de alighanem sok más klub életét is felborítja. De ismételten szeretnék egy pozitív példát is felhozni: március 17-én tagdíj fizetési moratóriumot hirdettünk még azzal, hogy aki teheti, szívesen vesszük az esetleges további befizetést az edzések nélküli időszakra. Örömmel jelzem, negyvennyolcan továbbra is fizették a tagdíjat, amiért nagy köszönet jár a támogató szülőknek.

Visszatérve az edzőkre, akik ebben a vészhelyzetben is igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni annak érdekében, hogy prosperáljon a klub, legyen élet. Megtartásuk állandó kiadást jelent…
– Eltökélt szándékunk, és különösen felelősségünk az edzők munkahelyének megmentése, aminek érdekében mindent elkövetünk. Annál is inkább, mert az elmúlt években felépítettünk egy teljes utánpótlás korosztályos rendszert, amihez nagy szükség volt a kilenc fő- és mellékfoglalkozású szakemberünkre, és ha egyszer túl leszünk ezen a koronavírusos helyzeten, akkor szeretnénk innen folytatni a fejlődést, fejlesztést. Ismert, hogy jó eséllyel indultunk a 2019-2020. évi országos utánpótlás-bajnokságban a felsőházért, és az eddig lezajlott fordulók alapján ez akár elérhetővé válhat. Jelenleg az első körös bejövő támogatást az edzői bérekre fordítjuk, ez a prioritás, és átmenetileg lemondunk, illetve elhalasztjuk a sporteszközök és sportfelszerelések beszerzését, mint labdák, köpenyek, úszónadrágok és sorolhatnám.

Kicsit előre tekintve: mit hozhat a következő időszak?
– Nem könnyű előre látni, mit hoz a jövő. Rövid távon, május 30-ig azt szeretnénk elérni, hogy a jóváhagyott taós keretünk második felét is realizáljuk, ami 39 millió forintot jelent. Ha ez sikerül, akkor akár az év végéig is kihúzhatjuk anyagilag. Ami rajtunk, az elnökségen múlik, mindent megteszünk azért, ha vége a járványnak, ne menjen kárba az edzők, szülők, gyerekek eddigi áldozatos munkája. De igazán annak örülnénk, ha már győzelemre állnánk a vírussal szemben, és újra vízbe ugorhatna minden sportolónk, a legkisebbektől a legnagyobbakig ismét a bajnoki pontokért szállna harcba minden korosztály.

Címlapképünkön az ügyvezető elnök, Balázs Lajos

 2020. 04. 05.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Ma, vasárnap kellett volna vízbe ugrania az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő ifjúsági, serdülő és gyermek csapatunknak a kiírás szerinti 14. fordulóban Hódmezővásárhelyen. Ám mint ismert, a koronavírus-járvány igencsak keresztülhúzta a világ sportjának (is) az életét. Immár három hete kényszerpihenőn vannak a sportklubok és a versenyzők is.

Nemrégiben írtunk arról, hogy az utánpótlás-válogatott kapusunk, Bucsi Ferenc hogyan igyekszik áthidalni a kényszer szünetet, most klubunk vezetőedzőjével, dr. Szilágyi Kristóffal beszélgettünk arról, milyen (mellék) hatásai vannak a koronavírus-járványnak, illetve hogyan próbálják menteni a menthetőt?

– Most jobban örülnék annak, ha a hódmezővásárhelyiek elleni derbi értékeléséről beszélgethetnék – így a vezetőedző. – Sajnos, helyette dr. Szabó Zoltán szegedi trénerkollégám szavait kell idéznem: „edzői és tanítványi szempontból e-sport menedzserjátékká változott a vízilabda is”.

Az úszás és a vízilabda, maga a közeg miatt is, még nehezebb helyzetbe került…
– Az összes létező sportág közül éppen ezt a kettőt érinti leginkább a koronavírus, hiszen a vizet, a vízben lévő munkát sokkal nehezebb helyettesíteni. Sőt, akkor sem tévedek, ha azt mondom, sehogy sem pótolható egy víziedzés. Mint testmozgás, a mi sportágunk szenvedi el a legnagyobb hátrányt.
Látjuk világszerte, hogy mi mindent megmozgatnak az egyéni és csapatsportágak edzői annak érdekében, hogy valamilyen szinten „mozgásban” tartsák sportolóikat, illetve a csapatszellem is megmaradjon.

Klubunk esetében ez hogyan működik?
– A „robbanás” előtt több mint másfélszáz fiatal járt az uszodákba edzésekre. Igyekszünk mindenkinek feladatokat adni, legyen az kezdő vagy felnőttjátékos. Ennek értelmében a tudásszint, illetve korosztály szerint öt csoportra osztottuk klubunk sportolóit. Az egyik bázis a gyulai fiókcsapatunk, ahol Béládi Csaba irányítja a munkát. Békéscsabán az előkészítősökkel és a baby korosztályosokkal Dobra Róbert és Papp Szilvi, a 2007-2008-ban született fiataljainkkal Csabai Zoltán, az országos utánpótlás-bajnokságban jegyzett gyerekekkel Fodor Ádám és Mucsi Zsolt, míg az ifjúsági és a serdülő korosztállyal jómagam és Ajtai Miklós foglalkozik.

Mindez hogyan működik?
– Igyekszünk minél sokoldalúbb feladatokat adni tanítványainknak a laptop mögül, hiszen a személyes találkozások egyelőre kizártak. Március 13-án volt az utolsó közös edzésünk, ami után az ország összes strandja, uszodája bezárt, így az Árpád fürdő is. A fiatalok hetente kapnak otthon végezhető szárazföldi fizikai munkát online módon. De nemcsak a testi edzésekre fókuszálunk, hanem igyekszünk elméleti, sporttörténeti feladatokkal is ellátni őket, amihez szinte mindenhol megkapjuk a szülői segítséget is. Ugyanis a gyerekeknek – miként az iskolai online órákon – visszajelzést is kell küldeniük fotókkal, videókkal illusztrálva. Szükség esetén pedig észrevételezzük, javítjuk a hibákat.

Az edzők honnan és hogyan „szerzik be” ezeket az új ismereteket?
– Egyrészt a netről, másrészt az ország összes trénere igyekszik egymástól is tanulni. Alighanem e miatt is megnőtt mindenkinek a telefonszámlája. Az alap az, hogy eddig az uszodában csapatot építettünk, most online közösséget építünk, ilyet még úgysem csináltunk. Úgy gondolom, e téren élen járunk, nemcsak a feladatok kezelésében, hanem a visszajelzések terén is. Örömmel állapítottam meg, hogy igencsak kreatívak a gyerekek, a visszaküldött feladat elvégzéseknél nemcsak a szülőket, de például egyes esetekben a háziállataikat is bevonták a munkába.

A tanítványok hogyan adaptálják a kijárási tilalmakat, az elzártságot, hiszen a barátságok is az iskolákban és sportpályákon, uszodákban születtek.
– Láthatóan mindenki érzékeli, hogy nincs a napoknak megszokott kerete. A hétközi menetrendszerű edzések, a hétvégi mérkőzések most másként szólnak. Ezeknek a hiánya az idő előrehaladtával kezd meglátszani. Ezt abból látom, hogy a gyerekek már inkább nagyon mennének az iskolába, vagy akár szívesen jönnének a fárasztó úszóedzésekre.

Meddig lehet életben tartani a sportág iránti érdeklődésüket?
– Az utolsó bajnoki mérkőzésünk nőnapkor volt, majd nem sokkal utána leálltak az edzések, az uszodák pedig március 18-án bezártak. Addig nagyon sok jó eredményünk született, határozottan látszott minden korosztályunkon a fejlődés, kézzel foghatóak voltak az eredmények. Nézzük csak Csabai Zozó csapatát, akik korosztályukban, a gyermek „négyesben” az élen állnak 16 forduló után. Vagy az országos bajnokságban a serdülő együttesünk, amelyik a vesztett pontokat is figyelembe véve ugyancsak elsők. Máshonnan nézve: az edzések látogatottsága is egyre jobb volt, a hajnali edzéseken egyre többen voltak Gyulán és Békéscsabán is. Ez most megváltozott. Mondhatni: megvolt a ló, a nyereg, de a karámból nem engedték ki a paripát a járvány miatt. Most jöhetett volna az aratás időszaka, ami viszont alaposan megtört. Nagy kérdés, mikor és honnan, milyen állapotról tudjuk folytatni, ha egyszer vége lesz a járványnak. Függ attól is, meddig tart ez a helyzet. Ha július-augusztusban újra kezdhetnénk az uszodai munkát, az is nagy kiesés lenne. Gondolj bele, mekkora hátrányt jelent, ha valaki egy komoly, hosszantartó sérülést szenved. Mennyi mindent kell behoznia. Lesznek, akik ebben az időszakban fognak sokat nyúlni, és amúgy is kicsit szétesne a mozgásuk, éppen ezért kis túlzással szinte mindenkit majd újra kell tanítanunk úszni, abban az esetben, ha mondjuk júniusban nem jutunk vissza az uszodába. Egyszóval ekkora kiesés után szinte az alapoktól kell kezdeni újra. De azon vagyunk, hogy lelkileg is segítsük őket, hogy az újrakezdésnél minél kisebb hátrányból induljanak.

A szövetség egyelőre május 11-éig mindent felfüggesztett. Lehetséges lesz akkor újra kezdeni?
– Bár úgy lenne, de ez ma aligha elérhető célkitűzés. Addig is, amíg kiderül, mikor folytathatjuk, igyekszünk célokat kitalálni és megvalósítani. Ilyen volt például, amikor az úszó- és vízilabdaklub edzői segítettek az Árpád fürdő versenymedencéje fölül elbontani a sátrat, ezzel is elősegítve, hogy az átállási munkák hatékonyabbak legyenek. Most tervezzük, hogy a felnőtt és utánpótlás öltözőket rendbe hozzuk, felújítjuk. No és ott van az adminisztráció: amivel elmaradtunk, most mind igyekszünk behozni. Tény, manapság egy olyan helyzettel állunk szemben, amelyben még egyikünk sem volt… és egyelőre csak kérdőjelek vannak…

Címlapképünkön: az előrehozott sátorbontásban az edzők is részt vettek

 2020. 01. 01.   Klub, Aktuális, Kitekintő

A legtöbb sportágban, különösen a csapatjátékok esetében szezonokban szokás gondolkodni és értékelni, aminek jelenleg éppen a harmadánál tartunk, ennek ellenére érdekes lehet az is, hogy egy naptári évben, nevezetesen a 2019.-ben mi minden történt a békéscsabai vízilabda klub háza táján a szürke hétköznapok során. Erről beszélgettünk dr. Szilágyi Kristóffal, a Swietelsky-Békéscsaba, illetve a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub vezetőedzőjével.

Először foglald össze tartalomjegyzék szerűen, mi történt a klub életében a tavalyi esztendőben?

Minden szempontból mozgalmas év van mögöttünk. A teljesség igénye nélkül: már 2019. január 2-án egy szlovákiai edzőtáborral nyitottuk az évet, rá egy hétre nemzetközi felnőtt tornát rendeztük hazai környezetben, az Árpád fürdőben. Január közepén folytatódtak az országos és a területi bajnoki küzdelmek minden szinten kiélezett rangadókkal. Február elején az ukrán 2004-es válogatott edzőtáborozott nálunk. Utánpótlás játékosainkkal BL-meccsekre jártunk. Bemutatóedzéseken járt nálunk dr. Steinmetz Barnabás és Zala György. Sok fiatal csirkefogó bekerült a mélyvízbe, még többen lejátszották első hivatalos vízilabda-mérkőzésüket, néhányan pedig az első felnőtt találkozójukon is bemutatkoztak, nem mellékesen jó teljesítményekkel. Januártól augusztus végéig a szakmai stáb tagja volt az egykori Európa-bajnok Hesz Máté, aki népszerű nyári felzárkóztató edzéseket tartott és a felnőtt csapatunkban is játszott. Robbant le buszunk, ültünk vasárnap este bajnoki forduló után Budapesten a sürgősségin. Szakadó esőben Anyák napján virággal köszöntöttük az édesanyákat. Fagyoskodtunk májusban a vízben és a parton egyaránt. Komoly csatározásokat folytattunk a víz hőmérsékletéért és annak minőségéért. A meleg vízben vártuk a villámok és a viharok elmúlását. Heteket böjtöltünk a sátorállításkor és bontáskor. Apróbb személyi változások történtek az edzői stábban és annak struktúrájában.

Időközben észrevehetően bővült az utánpótláskorúak száma…

Valóban, a „petőfis” gyerekeink számára nyári tábort tartottunk. A második tanévre a hozzánk járó előkészítős gyerekek száma a másfélszeresére nőtt. Velük és a régiekkel felkészülési tornákon vettünk részt Szentesen és Hódmezővásárhelyen.

Akadtak furcsa pillanatok is még az előző szezon lezártakor, illetve nem sokkal utána. Gondolok itt arra, hogy az immár két évtizede a hazai országos felnőttbajnokságban sok éven át remekül vitézkedő együttesünk, amely nem sokkal korábban még a bajnoki cím közelébe kis volt, most a kiesés ellen harcolt – sikerrel –, majd mégis az OB II-ben találta magát.

Tény, egy eléggé stresszes tavaszi időszakot követően osztályozón – szép számú közönség előtt – sikerült kiharcolnia felnőtt csapatunknak a bentmaradást, aztán sok és különböző ok miatt mégsem tudtuk vállalni az indulást az OB I B-ben. Hogy ne maradjon nyom nélkül felnőtt békéscsabai csapat, ősztől a korábbi sikerkovácsok, az utóbbi években már inkább öregfiúk, ismét csatasorba álltak és vállalták az indulást legalább az OB II-ben.

Az új szezonkezdet, a nyár, illetve a koraősz sem volt eseménytelen.

Itt volt nálunk a fővárosi Ybl Waterpolo Klub gyerek csapata edzőtáborban, miközben világbajnoki meccseket néztünk közösen a fiatalokkal. Maradva a rövid tényeknél: viharkárokat takarítottunk az Árpád fürdő területén. Minden eddiginél több játékosunk fordult meg a korosztályos válogatott és a régiós tehetséggondozó edzéseken, edzőtáborokban. Több játékosunk is részt vett az augusztus végi All Star Gálán, ahol az egyesület nevében búcsúztattuk dr. Kiss Gergelyt. Fiataljaink a sikereket követően egyre többet szerepelnek a helyi újságokban, tv-interjúkat adnak. A korosztályos hazai és az idegenbeli mérkőzéseinken a Csirkefogók szülői szurkolótáborának továbbra sincs méltó vetélytársa.

Bár egyelőre csak az új bajnokság harmada zajlott le, máris látható, hogy jóval „több kilométer” van a gyerekekben minden téren. Gondolok itt az úszásra, a meccseken való kemény tempózásra, valamint az autóbuszos utazásokra.

Valóban, minden korábbinál többet utaztunk és még több mérkőzést játszottunk, ahol úgy gondolom, hogy rengeteget fejlődtek fiataljaink, és pozitív élményekkel gazdagodtak a nálunk sportoló gyerekek. Ősszel sikeresen indítottuk újra a reggeli edzések intézményét Gyulán és Békéscsabán, ahol elsősorban az úszástudás javítása kapta a főszerepet, s amely az előrelépés kulcsa lehet. Ja, és ki ne felejtsem: a 11 éveseink, a 2008-ban születettek (gyermek IV. korcsoportosok) év végi Szülő–Gyerek mérkőzését, ahol a szakadék mélyéről, heroikus küzdelemben sikerült x-re mentenünk az összecsapást. Persze, ehhez az is kellett, hogy Mucsi Zsolt játékvezető megfújja azt a bizonyos hazai („apai”) pályát…

A felsoroltak közül mi az, amit szakmailag is érdemes kiemelni és tovább vinni a következő esztendőre?

Az elmondottakból adódóan rengeteg szakmai és emberi tapasztalattal is járt az idei év nekünk edzőknek, játékosoknak és szüleiknek egyaránt. Nehéz kiemelni egyet is, mert mindenkinek más volt nagyobb jelentőségű. Nekem viszont bevésődött pár csapatsiker, kiélezett mérkőzés, sok jó egyéni jó teljesítmény, szép megmozdulás, amit edzéseken rengeteget gyakoroltunk. De összességében jó volt látni és megélni a fejlődést, az előrelépést a játékosaink és a csapataink esetében. A megtapasztalt és elkövetett hibákból pedig tanulni kell mind a vízben, mind pedig a parton, mert az viheti előrébb az egyesületet.

Mivel nyitja a klub a 2020-as esztendőt?

Január 6-án, hétfőn kezdődik a felkészülés minden csapatunk számára. A vízilabda nem túl népszerű edzésmunkájával, az alapozással és az erőgyűjtéssel kezdjük az évet, amire nagy szükségünk lesz a rendkívül sűrű tavasz során. Ennek monotóniáját már az első hétvégéken próbáljuk felkészülési tornákkal és edzőmeccsekkel megtörni. A területi bajnokságok már januárban, az országos fordulók pedig februárban folytatódnak. A minden eddiginél sűrűbb versenynaptár miatt, szinte csak húsvétkor lesz néhány vízilabdamentes napunk a júniusi eleji szezonzárásig.

Mit lehet kívánni a következő évre?

Mindenekelőtt egészséget, hogy minél többet és tartalmasan tudjunk tréningezni. Mert, ha ez megvan, akkor kézzel fogható lesz a fejlődés, jönni fognak az eredmények és ezzel együtt az uszodai hangulat is alkotó lesz. Továbbá azt, hogy minden csapatunk erős hazai és külföldi csapatok ellen tudjon készülni edzőmérkőzéseken, felkészülési tornákon és edzőtáborokban. Ezen túlmenően rövid, „pesti hosszúságú” sátorbontási időszakot a csabai Árpád fürdő minden látogatójának. És végül, de nem utolsósorban, szerintem sok békéscsabai sportoló és talán lakos álma is az a bizonyos új uszodai alapkőletétel, amit már évtizedek óta ígérnek a megyeszékhely lakosainak.

Címlapképünkön vezetőedzőnk, dr. Szilágyi Kristóf (balra, sárga trikóban) „tanácsokkal” látja el fiatal csapatát egy nyári derbi során

 2019. 09. 17.   Klub, Aktuális, Kitekintő

Az elmúlt héten beszámoltunk arról, hogy 22 esztendei OB I B-s tagság után, az eredményes idei év ellenére klubunk vezetői a 2019—2020. évi bajnokságra csak az OB II-be nevezik be a felnőtt csapatot. Akkor tömör kommünikében tájékoztattuk a döntésről a sportág híveit és egyesületünk tagjait honlapunkon keresztül. Ezen hosszabb írásunkban viszont igyekszünk feltárni minden oldalról, miért is született ez a keserű döntés.

Persze ahhoz, hogy minden teljesen érthető legyen, nagyon vissza kell nyúlnunk időben és térben(!) És további háttér magyarázatra is szükség lesz.

Egy érdekességgel kezdjük: az egyik közösségi oldalon az egykori remek pólós, Gál Jenő egy érdekes képet tett föl az 50 évvel ezelőtti bajnokcsapatról, amelynek tagjai a jubileum alkalmából újból találkoztak. Íme a névsor: Molnár, dr. Bodnár, Kuncz, dr. Szívós, Prof. Dr. Székács, Németh, Bodnár II., dr. Halmos, Petik, dr. Faragó, dr. Konrád, Prof. Dr. Pavlik, dr. Csikós, dr. Szathmáry, dr. Együd, dr. Hámori, Prof. Dr. Koller, Katona, Gál, Talpag, Prof. Dr. Szabó, Oláh, Bánhidy, Prof. Dr. Makara MTA tag, dr. Báthori.

Vagy nézzük az 1976-os montreáli olimpiai játékok aranyérmes csapatát, amely így fest: dr. Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, dr. Faragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, dr. Konrád Ferenc, Molnár Endre, dr. Sárosi László, dr. Sudár Attila, dr. Szívós István. Alighanem minden olvasónknak szembetűnik a sok dr. és a professzorok jelentős száma. (Megjegyzendő: akinek nincs a neve előtt dr., azok is valamennyien egyetemet, főiskolát végeztek).

S hogy kerül a csizma az asztalra? Régóta tapasztalt tény, a vízilabda sportág valahogy mindig „kitermeli” a zseniket, akik így nemcsak a vízben alkotnak maradandót, hanem az aktív sportpályafutás után is nagyon eredményesen megállják a helyüket a civil életben. De onnan is megközelíthetjük, sok eszes, intelligens fiatal választja ezt a sportágat.

És akkor most kanyarodjunk a békéscsabai vízilabdához. A mai generáció, de a tíz-húsz-harminc… évvel ezelőttiek is mind „okos gyerekekből” áll/állt, érettségi után valamennyien továbbtanulnak/továbbtanultak. Az elmúlt évtizedben is számos 18 évesünk került a szegedi, debreceni, budapesti egyetemekre, ahol jelentős részük nem szakadt el a sportágtól, a helyi első-, másod- vagy harmadosztályban folytatta játékos pályafutását. Ám míg a húsz-harminc éve végzettek jelentős hányada felsőfokú tanulmányai után visszatért a megyeszékhelyre, a maiak közül még hírmondóban sem találunk ilyet.

A húsz esztendővel ezelőtt Békéscsabára visszatért orvosok, mérnökök, tanárok, jogászok remek közösséget alkottak azon kevesekkel együtt, akiknek mégsem adódott meg a továbbtanulás lehetősége. Olyannyira szuper kis csapat alakult ki, hogy hamar az OB I B-ben találták magukat, ahol tovább erősödve, szinte csak saját nevelésű játékosokra építve még az osztály élvonalába is feltornázták magukat.

Mint írtuk: most is továbbtanulnak pólósaink. Csakhogy lassan egy évtizede senki sem tér vissza Békéscsabára, mivel más városokban találja meg számításait. Ugyanis elhalványult a megyeszékhely megtartó és „visszaszívó” képessége. Így aztán az előző generációk kiöregedése után egyre kevesebb saját nevelésű vízilabdázónk maradt, akik mellé egyre több légióst volt kénytelen szerződtetni a klub. Akik tették dolgukat becsületesen és nagy szívvel, de mindezt munka, család, és tanulás mellett, rengeteg utazással töltött idővel. Eddig is csak köszönhettük, hogy ennyi áldozatot vállaltak értünk, hiszen nekik minden mérkőzés és edzés „idegenben” volt. Lassan ők is kiöregedtek, felhagytak a vízilabdával, és civil foglalkozást kerestek. Magyarul: nélkülük már évekkel ezelőtt erre a lépésre kényszerültünk volna, új igazolásokat viszont nem tudtunk realizálni, így idén nyárra végleg elfogyott a csapat.

— Ez így igaz — fűzte hozzá Borsos Pál, klubunk elnöke, játékosa. — Jelenleg is két csapatra való békéscsabai pólós szerepel az ország más városainak egyesületében. De Csabára visszatérő sajnos egy sem akad.

Fölmerült, hogy a vízilabdában egyedülálló fiókcsapat-szabály lehetőségének kérdése. Ezt szinte minden fővárosi, de több vidéki OB I-es csapattal rendelkező egyesület ki is használja, ezért van kilenc klubnak, a Honvédnak, a BVSC-nek, a Debrecennek, az FTC-nek, a Kaposvárnak, az OSC-nek, a Szolnoknak, a Tatabányának, a Vasasnak OB I B-s háttércsapata, továbbá ott a KSI, amely sok kedvezményben részesül. Ezek a klubok ráadásul komoly, a miénknél jóval nagyobb költségvetéssel dolgoznak, és érdekük, hogy az ifiből kiöregedett, de még az OB I-ben nem bevethető játékosai folyamatosan valamilyen felnőtt bajnokságban szerepeljenek, ahol megerősödhetnek annyira, hogy előbb, utóbb első osztályúak legyenek.

Akkor miért nem lehet a csabai is valamelyik nagyobb egyesület fiókcsapata?

— Roppant egyszerű a dolog — adta a magyarázatot Balázs Lajos ügyvezető elnökünk. — A versenyszabályzat értelmében a szerződő két klubnak hatvan kilométeren belül kell lennie egymáshoz. A hozzánk legközelebbi klub a szentesi is ezen a távolságon túl van, nem beszélve arról, hogy a hozzájuk alig húsz kilométerre lévő Csongráddal kötöttek fiókcsapat-szerződést.

A klub vezetősége elemezte azt is, hogy mivel járna kilépni az amatőr státuszból — hiszen a Swietelsky Békéscsaba, illetve a Csabai Csirkefogók VK teljesen amatőr. Nos, a profi játékosok leigazolása is járhatatlan útnak bizonyul több okból is.

— Az egyik a költségvetésünk határai — így Borsos Pál. — A másik: ha csak egyetlen profit is leigazolnánk, máris a kilencven százalékos TAO-s támogatottságunk ötvenre esne vissza. Ez az új TAO szabályból fakad, vagyis alaposan megnyírbálná az amúgy is évről évre apadó bevételünket. Amihez még egy adalék: korábban a cégek adója 19 százalék volt, aminek a nyolcvan százalékát kaphattuk meg. Ma az adó mértéke kilenc százalék, és ennek is csak a nyolcvan százalékát kapjuk meg. Ez jelentős visszaesés. Ráadásul a röplabdával kibővült a látványsportágak köre a városban, ez is elszívó hatással van a klubunkra. Összességében mintegy húsz százalékkal kisebb költségvetésből gazdálkodhatunk, mint a korábbi évben.

Többször is felmerült, hogy nagyobb szerepet kaphatna az utánpótlás a felnőtt bajnokságban, miként dr. Szilágyi Kristóf vezetőedzőnk idekerülése óta egyre inkább gyakorlattá vált. Igaz, fiataljaink inkább „kiegészítő” szerepet kaptak, de az is tény, felvérteződtek felnőttmeccs-tapasztalattal is. Sokakban felmerült, hogy az ifjúságiak és főleg a serdülők vegyék át a felnőttek szerepét, és a régi motoros, korábban már csak az OB II-ben játszók egészítsék ki a gárdát.

Erre is megvan Balázs Lajos logikus válasza: — Az OB I B mezőnye az elmúlt három évben óriásit erősödött, mondhatni többségüket ma már profi játékosok alkotják a mi amatőr csapatunkkal szemben. Az idei szezonban is látszott már, hogy nehéz velük a lépést tartani. Aztán a leállásokkal, sérülésekkel nyárra végképp elfogyott a csapatunk gerince. A fiatalok bevetése ráadásul óriási teherrel járna. Az „obés” utánpótlás-bajnokságokban heti rendszerességgel vasárnaponként két mérkőzést kellene játszaniuk. Szombaton pedig a 15-16 éveseinknek a felnőtt bajnokságban is helyt kellene állniuk. Ez éves szinten 75-80 bajnoki mérkőzést jelentene, és minden hétvégéjükön utazni, játszani kellene. Egy fővárosi csapat alapból általában 2000-2400 kilométert utazik évente, nekünk a két fronton való helytállás, és a nagy távolságok miatt 6500+5800-at. És akkor még nem beszéltem a fokozott sérülésveszélyről és arról, mit szólnának a szülők az ekkora leterheltséghez, meg ahhoz, hogy mikor tanulnának, mikor készülhetnének fel az iskolára fiataljaink.

Tehát felelőtlenség lett volna serdülő gyerekekkel benevezni az OB I B-be, maradt az a lehetőség, hogy a régi nagy öregek, akik zöme már negyvenen túli játékos, és az ifik, serdülők viszik tovább a felnőtt hagyományokat — ám OB II-es szinten. Esetükben sem lesz sétagalopp a bajnokság, bár annyi könnyebbség van, hogy nem hétről-hétre kell utazni és helyt állni, hanem kettő-négyhetente tornarendszerű fordulókat rendeznek ebben az osztályban. Ám népes létszámú gárdát kell kiállítani, ugyanis az új szabályok miatt várhatóan jóval több lesz a kiállítás, és az ebből fakadó kipontozódás, ráadásul harmincméteres pályán kell megrendezni a találkozókat, ami ugye negyvenen túl már nem éppen ideális.

— Mindezek ismeretében és ilyen előzmények után teljesítmény kényszer nélkül indítjuk a felnőtt csapatunkat az OB II-ben — hangsúlyozta ki Borsos Pál. — Még így is ott van az OB I-es Miskolc és a Pécs második csapata, amelyek mindenáron föl akarnak jutni az OB I B-be. Az elvárásunk, hogy jó erős középmezőnybeli együttessé váljunk, de reméljük, hogy saját nevelésű ígéretes utánpótlásunk segítségével, szaporodó rutinjával, korban felnőve a felnőttek közé, mielőbb visszajutunk az OB I B-be. Annál is inkább, mert napjainkban már 154 igazolt sportolónk, és további mintegy nyolcban előkészítősünk jár rendszeresen az edzésekre az Árpád fürdőbe, akik letéteményesei lehetnek egy új korszaknak néhány éven belül.

Jól jött a gyorssegítség

Mint emlékezetes, tavaly május 5-én az OB II-es csapatunk egy bajnoki fordulóra tartva a 44-es főúton súlyos balesetet szenvedett. A klub kisbusza totálkáros lett, aminek hiánya azonnal jelentős gondot okozott a további bajnokikra való utazás során. Ezért klubunk a városhoz fordult segítségért, amihez Bíró Csaba Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság vezetőjének hathatós segítségével nagyon gyorsan hozzájutottunk: „Korábban nem tapasztalt gyors és rugalmas ügyintézés után kaptuk meg az egymillió forintos soron kívüli támogatást, amely sokat jelentett egyesületünk életében, hiszen ezzel a segítséggel tudtunk egy új kisbuszt vásárolni, amivel utaztatni tudjuk sportolóinkat, illetve az előkészítősöket vihetjük az iskolától az uszodáig és vissza” — foglalta össze az ügy fontosságát Boros Pál.

Címlapképünk idén június közepén, az utolsó OB I B-s mérkőzés végén készült. A 22 évnyi másodosztályú tagság „szüneteltetése” remélhetőleg rövid életű lesz