Tripla siker az utánpótlás korúak országos bajnokságának második fordulójában az Árpád fürdőben

Az idei utolsó három nyitottmedencés bajnokiján van túl az országos bajnokságokban szerepelő utánpótláscsapatunk, amely házigazdaként a Dunakanyar Waterpolo, Szentendre együttesét fogadta vasárnap a békéscsabai Árpád fürdőben. Remek napot fogtak ki fiataljaink, ugyanis mindhárom találkozójukat megnyerték. Különösen kiemelkedett Vidovenyecz Zsombor, aki a serdülők találkozóján kilencszer, az ifjúsági csapat mérkőzésen négyszer volt eredményes, ezzel jelentősen hozzájárult a két egylet sikeréhez.

Swietelsky-Békéscsaba—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 9—7 (3—2, 4—1, 0—1, 2—3)

Országos vízilabda-bajnokság, ifjúságiak, A2 Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Berki András, László Gábor. Békéscsaba: Bucsi — Lukácsi M. 3 (2), Gellény, Vozár M., Vidovenyecz 4, Paksi B., Pónya T. 2 (1). Cs.: Szalók, Schindler I., Vozár B., Csatári, Mecskó. Edző: Ajtai Miklós, dr. Szilágyi Kristóf. Dunakanyar: Bajna — Török 1, Mezővári, Rácsay, Szabó G., Szántó O., Gálóczi. Cs.: Molnár (kapus), Vezényi, Herczeg 6 (1), Takács, Szántó B., Méri, Bihari. Edző: Tusa Márk, Németh Zsolt. Gól emberelőnyből: 9/2, ill. 7/3. Büntetők: 4/3, ill. 1/1. Kipontozódott: Mezővári.

Igencsak foghíjas volt az ifjúsági csapatunk, mindössze hárman voltak valóban ifisták, ami egyrészt a Garabonciás napok, valamint technikai hiányosság miatt alakult így. Ezért a csapatot serdülő korosztályúakkal kellett kiegészíteni. Becsületükre legyen mondva, a nap folyamán az ifjúságiak találkozóját harmadik összecsapásként rendezték, vagyis a serdülők már egy derbin túl voltak, mégis óriási energiával küzdöttek.

Ajtai Miklós: — Bár csak két gól különbséggel nyertünk, mégis könnyebb volt ez a meccs, mint amivel számoltam. Hamar tekintélyes előnyre tettünk szert, s bár érthetően jött a fáradtság, mégis remekül behúzta a gárda a meccset. Pedig nagyobb gólkülönbséggel is nyerhettünk volna, de a végén kicsit kiengedtek játékosaink.

További eredmények, ifjúságiak: Koelner-Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC 9—7. Váci VSE—Ceglédi VSE 0—17. Oázis SC, Budapest—Aqua Nyíregyháza 18—7.

Az állás a 2. forduló után: 1. Oázis SC, Budapest 6, 2. Koelner-Csongrádi VVSE 6, 3. Ceglédi VSE 3, 4. Aqua Nyíregyháza 3, 5. Swietelsky-Békéscsaba 3, 6. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 8. Váci VSE 0.

Swietelsky-Békéscsaba—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 12—11 (4—4, 2—2, 4—3, 2—2)

Országos vízilabda-bajnokság, serdülők, A2 Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Juhász Tibor, László Gábor. Békéscsaba: Bucsi — Lukácsi M. 1, Szalók, Gellény, Bozgán, Vidovenyecz 9 (1), Pónya T. 1. Cs.: Dobos, Vozár B., Csatári 1. Edző: dr. Szilágyi Kristóf, Ajtai Miklós. Dunakanyar: Molnár — Herczeg 5, Takács 1 (1), Rácsay 3 (1), Szabó G., Török 1, Gálóczi 1. Cs.: Vezényi, Szántó, Lang, Bihari. Edző: Tusa Márk, Németh Zsolt. Gól emberelőnyből: 14/6, ill. 5/3. Büntetők: 1/1, ill. 3/2. Kipontozódott: Rácsay.

A harmadik negyed közepéig jobbára a vendégek vezettek egy góllal, ám ezt követően Vidovenyecz Zsombor triplájával fordított csapatunk és innen már megállíthatatlanul haladt a győzelem felé. A vendégek még egyszer felzárkóztak, de a finis a mieinknek jobban sikerült. Nem beszélve arról, hogy Vidovenyecz Zsombor ellenállhatatlannak bizonyult.

Dr. Szilágyi Kristóf: — Nagyon fontos győzelmet szereztünk egy nagyon kiegyenlített mérkőzésen a jó erőkből álló Dunakanyar csapata ellen. A 11 kapott gól sok ezen a szinten, ebből többet is könnyen adtunk. A mérkőzés fordulópontjaiból mi jöttünk ki jobban, mert ma mi akartuk jobban a győzelmet, picit pontosabb helyzetkihasználással hamarabb eldönthettük volna a meccset. Egyértelműen a csapategység diadala volt a mai, de Vidovenyecz Zsombor 9/10-es extra lövő teljesítményével igazi vezér volt ma a vízben.

További eredmények, serdülők: Koelner-Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC 21—9. Váci VSE—Ceglédi VSE 18—17. Oázis SC, Budapest—Aqua Nyíregyháza 16—10.

Az állás a 2. forduló után: 1. Oázis SC, Budapest 6, 2. Koelner-Csongrádi VVSE 6, 3. Swietelsky-Békéscsaba 6, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3, 5. Váci VSE 3, 6. Ceglédi VSE 0, 7. Aqua Nyíregyháza 0, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Swietelsky-Békéscsaba—Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 18—12 (4—3, 4—6, 3—1, 7—2)

Országos vízilabda-bajnokság, gyermek korosztály, A2 Keleti csoport, Békéscsaba. V.: Berki András, Juhász Tibor. Békéscsaba: Lisztes — Gémesi 1, Kiss-Schusztek 2 (1), Bozgán 5 (1), Freiberger, Kvasz 4 (2), Komlódi 4 (1). Cs.: Szanyi, Kiss Z., Pálenkás, Horváth Sz., Bartyik 1, Fodor Zs. 1, Hajdu, Schindler G. Edző: Fodor Ádám, Mucsi Zsolt. Dunakanyar: Kocsis Á. — Arany, Gorda 3, Vass 5 (1), Komlós, Kacar 2, Harsányi 1. Cs.: Dlauchy, Sümeghy 1 (1), Lenkei, Csáni-Laczi. Edző: Tusa Márk, Németh Zsolt. Gól emberelőnyből: 6/4, ill. 7/5. Büntetők: 5/5, ill. 2/2. Kipontozódott: Gémesi, ill. Vass, Csáni-Laczi.

Az első félidő nyílt volt, felváltva vezettek a csapatok. A második játékrészben aztán nagy lendületbe kerültek a hazaiak, és már nem is fért kétség ahhoz, hogy melyik csapat mászik ki győztesen ezen a napon a medencéből.

Fodor Ádám: — Az előző heti játékunkhoz képest sokkal inkább azt láttam vissza, amit kértem fiataljainktól. Sokáig szoros volt a találkozó, de amint a védekezésünk helyre állt, attól kezdve a támadások is hatékonyabbak lettek. Ennek ellenére még mindkét téren akad javítani valónk. De a lényeg, hogy csapatként működtek a srácok, egymást segítve harcoltak a sikerért.

További eredmények, gyermek korcsoport: Koelner-Csongrádi VVSE—Hódmezővásárhelyi VSC 12—8. Váci VSE—Ceglédi VSE 9—20. Oázis SC, Budapest—Aqua Nyíregyháza 34—7.

Az állás a 2. forduló után: 1. Oázis SC, Budapest 6, 2. Ceglédi VSE 6, 3. Swietelsky-Békéscsaba 6, 4. Dunakanyar Waterpolo, Szentendre 3, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 3, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 0, 7. Váci VSE 0, 8. Aqua Nyíregyháza 0.

Címlapképünkön Vidovenyecz Zsombor (fehér sapkában), aki két mérkőzésen összesen tizenháromszor volt eredménye – fotó: Enyedi Beáta