Fél tucatnál több találkozón bizonyíhatnak utánpótláscsapataink

Ismét több fronton lesznek érdekeltek utánpótláskorú csapataink a hét végén, ugyanis az országos bajnokságban három korosztály játssza meccseit, miközben a vidékbajnoki sorozatban a gyermek I. és a gyermek IV. korcsoportosok ugranak vízbe a győzelem reményében. A baby korosztályosok Békéscsabára kiírt második fordulóját azonban elhalasztották. Viszont hazai környezetben megtartható az országos bajnoki forduló, amely azonban zárt kapus lesz, vagyis szülők, kísérők nem léphetnek be az uszoda területére. Azok a csapatok, amelyek éppen nincsenek vízben, sportolóinak, edzőinek kötelező a szájmaszk szabályos használata.

Az országos utánpótlás-bajnokságban a hatodik fordulót rendezik meg, amelynek során fiataljaink hazai környezetben a Koelner-Csongrádi VVSE hasonszőrű együtteseit fogadják vasárnap. Az ősz egyik legnehezebb találkozóira van kilátás, ami egyébként leolvasható a két egylet tabellán elfoglalt helyezéseiből is. Az ifjúságiak esetében vendégeink a listavezetők 12 ponttal, miközben a csabaiak három egységgel a hetedik helyről várják a hét végét. A serdülők esetében is kedvezőbb pozícióból várják a vasárnapot a csongrádiak. A gyermek gárdák esetében viszont igazi ki-ki mérkőzésre van kilátás, ugyanis mindkét alakulat 12 pontos, igaz, a mieink egy találkozóval kevesebbet játszottak eddig és veretlenek, miközben egy alkalommal a vendégek már vereséget szenvedtek.

A program. Ifjúságiak. November 8., vasárnap, 11.15 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Koelner-Csongrádi VVSE. 13.00: KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo–Budafóka XXII. kerületi SE. 13.45: Váci VSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 16.30: Oázis SC, Budapest–Ceglédi VSE. Szabadnapos: Aqua SE, Nyíregyháza.

Az állás az 5. forduló után. Ifjúságiak: 1. Koelner-Csongrádi VVSE 12, 2. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 12, 3. Aqua SE, Nyíregyháza 9, 4. Oázis SC, Budapest 9, 5. Ceglédi VSE 9, 6. Budafóka XXII. kerületi SE 6, 7. Swietelsky-Békéscsaba 3, 8. Váci VSE 0, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

Serdülők. November 8., vasárnap, 11.45: KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo–Budafóka XXII. kerületi SE. 12.30: Swietelsky-Békéscsaba–Koelner-Csongrádi VVSE. 12.30: Váci VSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 14.00: Oázis SC, Budapest–Ceglédi VSE. Szabadnapos: Aqua SE, Nyíregyháza.

Az állás az 5. forduló után. Serdülők: 1. Budafóka XXII. kerületi SE 12, 2. Ceglédi VSE 12, 3. Oázis SC, Budapest 9, 4. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 9, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 6, 6. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 8. Swietelsky-Békéscsaba 3, 9. Váci VSE 0.

Gyermek korosztály. November 8., vasárnap, 10.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Koelner-Csongrádi VVSE. 10.30: KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo–Budafóka XXII. kerületi SE. 11.00: Váci VSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 15.15: Oázis SC, Budapest–Ceglédi VSE. Szabadnapos: Aqua SE, Nyíregyháza.

Az állás az 5. forduló után. Gyermek korcsoport: 1. Ceglédi VSE 15, 2. Swietelsky-Békéscsaba 12, 3. Koelner-Csongrádi VVSE 12, 4. Oázis SC, Budapest 9, 5. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 6, 6. Aqua SE, Nyíregyháza 3, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 8. Váci VSE 0, 9. Budafóka XXII. kerületi SE 0.

A gyermek I. korosztály Délkeleti vidékbajnokságának második fordulóját rendezik meg Baján szombaton. Az ötvenszázalékos mérleggel rendelkező csapatunk (eddig egy győzelem, egy vereség áll a nevük mellett) ezúttal a két Szolnok központú gárdával, az Invictus SC-vel és a Szolnoki Dózsával méri össze tudását.

A program. November 7., szombat, 12.30 óra: Ceglédi Leányok–Sugovica VSE, Baja. 13.30: Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC, Szolnok. 14.30: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli. 15.30: Invictus SC, Szolnok–Ceglédi Leányok. 16.30: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 17.30: Sugovica VSE, Baja–Szegedi Vízipóló Suli.

Innen folytatják, állás az első kör, két forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 6, 2. Szolnoki Dózsa 4, 3. Invictus SC, Szolnok 3, 4. Csabai Csirkefogók VK 3, 5. Ceglédi Leányok 1, 6. Sugovica VSE, Baja 0.

A gyermek IV. korcsoportosok vasárnap randevúznak. A Délkeleti csoport első fordulójában minden egylet egyetlen meccset játszott, most azonban két-két találkozó erejéig ugranak vízbe Mórahalmon. Békés megyét a Csabai Csirkefogók VK és fiókcsapata, a Gyulai VK képviseli a Csongrád megyei fürdővárosban.

A program. November 8., vasárnap, 10.00 óra: Mórahalmi VSK–Yordo Szentesi Leányok. 11.00: Szegedi Vízipóló Suli–Legrand Szentes. 12.00: Gyulai VK–Szolnoki Dózsa. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Koelner Csongrádi VVSE. 14.00: Yordo Szentesi Leányok—Szegedi Vízipóló Suli. 15.00: Szolnoki Dózsa–Legrand Szentes. 16.00: Gyulai VK–Koelner Csongrádi VVSE. 17.00: Csabai Csirkefogók VK–Mórahalmi VSK.

Innen folytatják, állás az első kör, egy forduló után: 1. Legrand Szentes 3, 2. Szolnoki Dózsa 3, 3. Szegedi Vízipóló Suli 3, 4. Csabai Csirkefogók VK 3, 5. Koelner Csongrádi VVSE 0, 6. Yordo Szentesi Leányok 0, 7. Gyulai VK 0, 8. Mórahalmi VSK 0.

A baby korcsoportban a Délkeleti vidékbajnokság második, szombati, békéscsabai fordulóját – miként fentebb jeleztük – elhalasztják. Az Árpád fürdő üzemeltetője az országos járványhelyzet miatt nem engedélyezi a tömeges rendezvényt, amit azzal indokol, hogy nyolc különböző városból érkeznek gyerekek és edzők, amely közel másfél százas részvételt jelent. A sátor alatti medence körül szűkös a hely, lelátó nincs, így a távolságtartás lehetetlen. Egyelőre döntés nem született arról, mikor kerülhet sor a forduló pótlására, és egyáltalán lesz-e lehetőség a békéscsabai rendezésre, vagy más városba teszik át a programot.

Címlapképünkön: nehéz feladat vár a hét végén minden utánpótláscsapatunkra