Felnőtt gárdánk döntően a tavalyi kerettel vág neki elsőként csapataink közül a 2021-2022. évi idénynek

Hosszú, mintegy háromhónapos szünet után ezen a hét végén megkezdődik a felnőtt OB II-es vízilabda-bajnokság. A 2021–2022. évi sorozatra 23 csapat adta le nevezését, amelyeket négy csoportba sorolt a hazai szövetség. A Swietelsky-Békéscsaba a területi elveket figyelembe véve a Déli csoportba nyert besorolást.

A Déli csoport klubjai: Csongrádi VVSE, Invictus UVSE, Kecskeméti VE, Swietelsky-Békéscsaba, Szolnok, Szegedi UVTE, Szegedi VTK. Ebből is látszik, hogy a mezőny hasonló a tavalyihoz, csupán egy eltérés van: a hódmezővásárhelyiek helyett a Kecskemét került a csoportba. Sőt, az is rögtön szembetűnő, hogy a Budapesti csoport mellett ez tűnik a legerősebbnek.

A szombati szezonkezdet előtt a csapat játékos-edzőjével, Ajtai Miklóssal beszélgettünk az elvárásokról: – Miként az elmúlt évben, idén is csak másodlagos a célkitűzés. Csapatunk zöme harminc-negyvenen túli „öregekből” áll, ezért a lényeg az, hogy élvezzük a lehetőséget, a játékot. Valamennyiünket a vízilabda iránti szeretet motivál, ezért járunk az edzésekre és a mérkőzésekre. Mondhatni, szabadidős hobbiként tekintünk sportágunkra. Már tavaly boldoggá tett bennünket, hogy a mezőny első felében, a 11. helyen végeztünk.

Idén is elégedettek lennétek hasonló helyezéssel a végelszámoláskor?

– Mindenképpen. Annak ellenére, hogy nem ismert előttünk, milyen változásokon ment keresztül a többi csapat. De annak mindig is tudatában voltunk, hogy ez az egyik legerősebb csoport, hiszen az adott városok legtöbbjében OB I-es hátterű gárdák működnek, ahol nagy számban „termelődnek” a jó pólósok. Akik vagy levezetnek ebben az osztályban, vagy éppen a feltörekvő fiatalokat itt próbálják ki.

Hogyan készült a nyáron a csapat?

– Hosszú időn át egyénileg készültek a csapattagok, kezdetben döntően úszással. Néhány hete azonban már a labdás edzések kerültek előtérbe, és egyre többet kétkapuztunk, döntően a serdülőkből és ifjúsági játékosokból álló saját csapatunk ellen. Helyhiány miatt erre azonban leginkább csak heti egyszer került sor, de a labdás edzések jól kiegészítették a többi napot.

Kik alkotják az idei felnőtt gárdát?

– Döntően a tavalyi csapat. Az ifjúságiak közül kiöregedett három játékosunkból ketten más város egyetemén továbbtanulnak, így egyedül a balkezes Paksi Benedek került végleg a felnőtt kerethez.

Mivel lennétek elégedettek a jövő nyári szezonzáráskor?

– Ha a tavalyi sikeres évet és helyezést megismételnénk, nem maradna hiányérzetünk. Ha pedig ennél is előrébb lépnénk, az már nagy ajándék lenne.

Az idei szezon csapata: Ajtai Miklós, Borsos Pál, Csendes Csaba, Dávid Levente, Gruda Miklós, Gyebnár György, Laczó Péter, Latorcai Balázs, Lukácsi Marcell, Lukácsi Sándor, Miklós Attila, Mucsi Zsolt, Paksi Benedek, Puha Zoltán, Román György, Sipaki Zoltán, dr. Szlávik Győző, Tóth Frank, Vozár Bálint, Vozár Miklós, Weinhardt Dániel, Weinhardt Márton. Továbbá szükség esetén az ifjúsági, illetve serdülő csapatból a legrátermettebbek.

Ami pedig az első kétmeccses fordulót illeti. A program. Szeptember 18., szombat, Csongrád, 10.00 óra: Csongrádi VVSE–Szegedi VTK. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–Invictus SC, Szolnok. 12.00: Csongrádi VVSE–Kecskeméti VE. 13.00: Swietelsky-Békéscsaba–Szegedi UVTE. 14.00: Szegedi VTK–Kecskeméti VE. 15.00: Szegedi UVTE–Invictus SC, Szolnok.

Címlapképünkön: amatőr felnőtt csapatunk jókedve egy pillanatig sem lohadt tavaly, úgy gondoljuk, ebben a bajnokságban is jellemző lesz a jó hangulat az egyleten belül vízben és vízparton egyaránt

Három nap, öt mérkőzés: a szentesi Takarék Kupa tanulságai

Huszonöt csapatos rangos utánpótlástornát rendeztek a hét végén három napon át Szentesen három korosztály, a gyermek III., a gyermek IV. és a baby korcsoport számára. Klubunk két alakulatot, a gyermek III. és a baby együttesét indította el a Kurca-parti eseményen, amely Takarék Kupa néven futott.

A gyermek III. korosztályosok között tíz csapat rajtolt el a tornagyőzelemért és a helyezésekért, ezért két csoportba osztották a klubokat. Mint később a végső helyezéseket tekintve kiderült, a mieink az erősebb csoportba kerültek. De aligha ez a lényeg, sokkal inkább annak van jelentősége, hogy a három nap során öt találkozón pallérozódhattak fiataljaink a közelgő bajnoki rajt előtt.

Az eseményről a csapat edzője, Csabai Zoltán számolt be: – Egy régi ellenféllel, a szegediekkel nyitottuk a tornát. Nehézkesen kezdtünk, a Tisza-partiak már két góllal vezettek, amikor belejöttünk és sikerült egálra hozni a találkozót. A folytatásban még esélyünk volt a vezetést is megszerezni, ám ellenfelünk beleerősített, és miután a cserék is egyre több lehetőséget kaptak, végül a szegediek nyertek 7–2-re. Még az első nap következett a Ferencváros. A fővárosiak más játékstílust képviseltek, tanulságos csatát vívtunk ellenük, de végül 13–9-re a fővárosiak nyertek annak ellenére, hogy voltak a meccsnek olyan szakaszai, amikor partiban voltunk ellenük.

A szombati napról így folytatta az edző: – A Szentesi lányok következtek, akikkel szemben úgy gondoltam, nyernünk kell, hiszen tavaly legyőztük őket. Ám valamiért fejben nem volt ott a társaság, még a húzóembereink sem. Ennyi hibát és kapufát soha nem láttam, mint amit a hazaiak ellen bemutatott a csapat. A szentesiek viszont „alig érzékelhető” apró gólokkal szép lassan elhúztak, és végül 7–2-re nyertek. A találkozót követően elbeszélgettem a fiatalokkal, aminek meg is lett az eredménye, mert a délutáni, Egri leányok elleni derbin újra azt mutatták, amit tudnak. Az eredmény egy 15–3 arányú győzelmet hozott, amivel a csoportunkban a negyedik helyet értük el.

A vasárnapi helyosztókról így számolt be Csabai Zoltán: – A másik csoport negyedik helyezettje a székesfehérvári alakulat lett, akik ellen a 7. helyért játszottunk. Ismét magabiztos produkciót láthattam, könnyedén húztunk el ellenfelünktől, és végül 14–7 arányban nyertünk. Összességében hasznos volt a torna, amin akár előrébb is végezhettünk volna, ám az is tény, mi az erősebb csoportba kerültünk, amit alátámaszt: innen kerültek ki zömében a végső helyezések párharcainak győztesei, mint a Ferencváros, a Szeged is. A lényeg viszont az, hogy sokat tanulhattunk az öt felkészülési mérkőzés során, amit hasznosíthatunk majd a bajnokságban.

A torna végeredménye: 1. Ferencváros, 2. Szegedi Vízipóló Suli, 3. AVUS Szombathely, 4. Szentesi VK fiúk, 5. Soproni VSE, 6. Szentesi VK leányok, 7. Csabai Csirkefogók VK, 8. Fehérvár VS, Székesfehérvár, 9. ZF Egri VK, leányok, 10. Mórahalom.

A békéscsabai csapatban a következők szerepeltek: Gyuricza István, Kabai Zalán (kapusok), Földi Maxim, Korcsok Nándor, Laurinyecz Gergő, Nánási Hunor, Orosz Botond, Orosz Regő, Plavecz Dávid, Puha Zalán, Rácz Domonkos, Such Bertold, Szakadáti Márk, Szlúka Ádám, Zimbran Milán.

Címlapképünkön Plavecz Dániel veszi tűz alá az ellenfél kapuját

Holnaptól: a három legfiatalabb korosztály a Takarék Kupáért

A közelgő bajnoki rajtot megelőzően Szentesen ismét nagyszabású felkészülési tornát rendeznek Takarék Kupa néven az utánpótlás számára. A péntektől vasárnapig (szeptember 10-12) zajló eseményen három korosztály (gyermek III., gyermek IV. és baby) méri össze tudását, ebből kettőn a Csabai Csirkefogók VK együttesei is érdekeltek.

A három legfiatalabb korcsoportnak rendezendő háromnapos eseményen nem kevesebb, mint 25 csapat csobban vízbe a Kurca-parti városban, nem véletlen, hogy két medencében, három pályán zajlanak majd az összecsapások, a 33 méteres nyitott mellett a fedett 50 méteres is a résztvevők rendelkezésére áll.

Klubunk – mint fentebb írtuk – két korcsoportban állít ki gárdát. A Csabai Zoltán vezette gyermek III. korosztályosok tizedmagukkal együtt küzdenek két csoportban, míg a baby korcsoportosoknál összesen hat egylet viaskodik.

Az előbbi korosztályban csapatok két ötös csoportban péntek-szombaton egyfordulós csoportmérkőzéseket játszanak. A kialakult sorrend alapján a csoportok 1-2. helyén végzett gárdák vasárnap délelőtt A1-B2, A2-B1 párosításban elődöntő mérkőzésekkel folytatják. A párharcok vesztesei a 3., a győztesek az első helyért meccselnek helyosztó mérkőzést vasárnap délután. A további helyezettek A3-B3, A4-B4, A5-B5 párosításban egy mérkőzésen döntik el a végső sorrendet. A csoportbeosztás. A csoport: Szentesi fiúk, Mórahalom, Székesfehérvár, Sopron, Szombathely. B csoport: Békéscsaba, Szentesi lányok, Ferencváros, Eger lányok, Szegedi Vízipóló Suli.

A baby korcsoportban a hat egylet körmérkőzést játszik, ez alapján alakul ki a végső sorrend. A résztvevők: Békéscsaba, Szentes, Szegedi Vízipóló Suli, Dunaújváros, Székesfehérvár, Mórahalom.

Pénteken reggel 8 órakor kerül sor az első meccsekre, szombaton még korábban, már 7 órakor viaskodnak a csapatok, majd vasárnap 9 órától folytatódnak a küzdelmek. Csapataink csoportmérkőzéseinek kezdési időpontjai honlapunk Naptár rovatában megtalálhatók.

Fiataljaink kettős győzelemmel zárták a Magyar Kupát

Hétfőtől szerdáig még Szarvason a második alkalommal kiírt Fodor Rajmund felkészülési tornán viaskodtak gyermek III. korcsoportosaink, pénteken pedig Békéscsabán a Nyári Magyar Kupa utánpótlástorna Délkeleti csoportjában a második fordulóban igyekeztek minél több ponthoz jutni. Nem semmi menetelés, amit maximális sikerrel zártak.

Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola 10–2 (5–1, 2–0, 1–0, 2–1)

Nyári Magyar Kupa, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Békéscsaba. V.: Berki András. Békéscsaba: Gyuricza – Földi, Korcsok N. 4 (1), Zimbran, Rácz 3, Orosz R. 1, Orosz B. 1. Cs.: Kabai (kapus), Laurinyecz 1, Nánási, Kováts H., Such, Szlúka, Plavecz. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 10/1, ill. 8/1. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Rácz, ill. Uzsorás.

Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli 13–7 (3–2, 3–1, 3–3, 4–1)

Nyári Magyar Kupa, Délkeleti csoport, gyermek III. korosztály, Békéscsaba. V.: Berki András. Békéscsaba: Gyuricza – Földi, Korcsok N. 6 (1), Zimbran, Rácz 6, Orosz R., Orosz B. 1. Cs.: Kabai (kapus), Laurinyecz, Nánási, Kováts H., Such, Szlúka, Plavecz. Edző: Fodor Ádám. Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 8/3. Büntetők: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Zimbran, Orosz R., ill. Szeberényi.

További eredmény: Szegedi Vízipóló Suli–Kecskeméti Sportiskola 8–4. A végeredmény: 1. Szegedi Vízipóló Suli 9 (47–27), 2. Csabai Csirkefogók VK 9 (43–29), 3. Kecskeméti Sportiskola 0. (A végső sorrendben az egymás elleni eredmények, illetve gólkülönbség döntött.)

Fodor Ádám edző így foglalta össze a békéscsabai forduló tapasztalatait: – Az első mérkőzésen, a kecskemétiek ellen nehezebben lőttük a gólokat, mint másfél héttel ezelőtt, aminek oka prózai: ellenfelünk e rövid idő alatt is sokat fejlődött, ami annak is köszönhető, hogy ők is sokat meccseltek. Részt vettek a nyári kupán és a háromnapos szarvasi eseményen is. Ráadásul ellenük a találkozó eleje döcögős volt, de aztán magára talált a csapat, és végül magabiztos győzelmet arattunk. A Tisza-partiak viszont rövid kispaddal érkeztek, néhány meghatározó játékosuk ezúttal hiányzott. Ettől függetlenül, tudták, mi kell ahhoz, hogy megtartsák vezető helyüket a tabellán: ne engedjék, hogy tíznél több góllal nyerjünk. Nem beszélve arról, hogy néhány elkerülhető gólt kaptunk az apróbb hibák miatt. Összességében, amiért beneveztünk a nyári Magyar Kupára, elértük célunkat. Sok mérkőzésen szerepelt a csapat, a rövid idő alatt lejátszott nyolc „tanulómeccs” meg is látszott a gárdán, sokat fejlődtek játékelemekben, ami az egylet most éppen hiányzó edzőjének, Csabai Zoltán egész évi munkájának is köszönhető.

Címlapképünkön Korcsok Nándor (jobbra) az első mérkőzésen négyszer, a szegediek ellen pedig hatszor volt eredményes – fotó: Such Tamás

Mindhárom utánpótláscsapatunk sokat tanult a szarvasi tornán

Hagyományteremtő szándékkal másodszor rendezték meg a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmundról elnevezett utánpótlástornát, amelyen három korosztály viaskodott három napon át. A Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő fedett 25 méteres medencéjében reggeltől estig zajlottak a mérkőzések, a gyermek I., gyermek III. és a gyermek IV. korosztályosok között.

Klubunkat mindhárom korosztály képviselte, és ezúttal Fodor Ádám (Fodor Rajmund testvére) vezette csapatainkat. Az idősebbeknél három, a gyermek III. korosztályban öt, míg a legkisebbeknél ugyancsak három egylet harcolt a trófeákért. Az első kategóriában mindenki háromszor mérkőzött meg ellenfelével, a gyermek „hármasoknál” körmérkőzéses volt a torna, a kisebbek pedig kétszer találkoztak ellenfeleikkel.

A békéscsabaiak eredményei. Gyermek I. korcsoport: Békéscsaba–Debrecen 15–9. Békéscsaba–OSC 8–14. Békéscsaba–OSC 6–7. Békéscsaba–Debrecen 12–17. Békéscsaba–OSC 10–9. Békéscsaba–Debrecen 12–19. A végeredmény: 1. Debrecen, 2. OSC, 3. Békéscsaba. A következők ugrottak vízbe Szarvason: Bazsó Máté, Beregszászi Kornél, Bujdosó Antal, Csendes Eszter, Csiaki Dominik, Csüllög Csongor, Hrabovszki Bence, Komlódi Marcell, Korcsok Nándor, Kovács Balázs, Pallag Nándor, Pojendán Áron, Pónya Olivér, Pribojszki Bálint, Rácz Domonkos, Szalai Áron, Szatmári Levente, Szathmáry Zsombor, Zimbrán Milán.

Gyermek III korcsoport: Békéscsaba–Cegléd 9–16. Békéscsaba–Kecskemét 14–4. Békéscsaba–OSC 5–12. Békéscsaba–Angyalföldi Sportiskola 8–22. Itt csapatunk az öt fős mezőnyben a negyedik helyet érte el. A csapat: Földi Márk Maxim, Gyuricza István, Kabai Zalán, Korcsok Nándor, Laurinyecz Gergő, Nánási Hunor, Orosz Botond, Orosz Regő, Plavecz Dániel, Puha Zalán, Rácz Domonkos, Such Bertold, Suhajda Zoltán, Szakadáti Márk, Zimbrán Milán.

Gyermek IV. korosztály: Békéscsaba–Kecskemét 19–9. Békéscsaba–Angyalföldi Sportiskola 6–12. Békéscsaba–Kecskemét 14–7. Békéscsaba–Angyalföldi Sportiskola 5–15. A végeredmény: 1. Angyalföldi Sportiskola, 2. Békéscsaba, 3. Kecskemét. A csapat: Bacsa Dávid, Bódi Bercel, Czupper Dániel, Demkó Boldizsár, Hajdú Áron, Kováts Hunor, Nánási Hunor, Petrovszki Marcell, Párzsa Leon, Restye Zsombor, Suhajda Soma, Szabó Barnabás, Szlúka Ádám, Tóth Szabolcs.

A három nap alatt lezajlott 14 békéscsabai találkozó mérlegét így foglalta össze Fodor Ádám: – Az országos bajnokság A2 csoportjára készülő gyermek I. korosztályosaink két A1 kategóriás csapattal találták magukat szemben. Már az is nagyon szép teljesítmény, hogy mindegyik ellen sikerült egy-egy találkozót megnyernünk. Amúgy ellenfeleink fizikálisan is erősebbek voltak, előttünk járnak sok tekintetben. Számunkra nem volt elvárás a kimagasló eredmény elérése, ezúttal, mint legtöbbször a felkészülési tornák során, a tanulás, a taktikai elemek csiszolása volt a legfontosabb. Úgy gondolom, a három nap során sikerült sok téren előre lépnünk, az új ismereteket egyre jobban tudták alkalmazni fiataljaink. Ám azért van még hová fejlődnünk, amire a bajnoki rajtig még igyekszem odafigyelni. A gyermek III. kategóriásaink esetében is a fő cél a taktikai elemek gyakorlása volt. Az angyalföldieken nem találtunk fogást, a Cegléd ellen a cseresorunk is sok játéklehetőséget kapott. A fővárosiak masszív ellenfélnek bizonyultak, a kecskemétiek ellen azonban könnyű győzelmet arattunk. Ebben a korosztályban van három-négy erős játékosunk, a többieket igyekszünk melléjük felzárkóztatni. Ami a legkisebbjeinket illeti: kinőve a baby korosztályból, egy teljesen más szituációba kerültek, mások a szabályok, más a találkozók felépítettsége, ritmusa. Nekik egyelőre ezeket kell megtanulni, szokni. Ráadásul eléggé tartalékos csapattal utaztunk el Szarvasra, de így is szépen helyt álltak. De az is tény, nagyon hosszú út áll még előttük, sokat kell még tanulniuk.

Címlapképünkön: harcban a labdáért Szarvason. Mindhárom csapatunk sokat fejlődött a három nap során – fotó: behir.hu/Such Tamás