Aradra tart a gyermek III. korcsoportos csapatunk

Rendhagyó nemzetközi felkészülési utánpótlástornára kapott meghívót gyermek III. korosztályos (2010-ben születettek) csapatunk, nevezetesen a romániai Aradon négy együttes (három román és a Csabai Zoltán vezette Csabai Csirkefogók VK) három napon át viaskodik egymással.

S mi benne a rendhagyó? Több dolog is. Egyrészt 2×10 perces meccseket játszanak egymással az egyletek, futó órával zajlik minden derbi, gólnál és szabálytalanságoknál sem áll meg a stopper. Ez így kevésnek tűnhet, ám ha azt is hozzátesszük, hogy a körmérkőzéseket ötször ismétlik meg a három nap folyamán, akkor az már jó kis napi terhelésnek tűnik.

Pénteken délelőtt, majd az esti órákban zajlik az első két forduló, szombaton hasonló menetrend szerint a harmadik-negyedik, végül vasárnap délelőtt az ötödikre kerül sor, amelynek rendezője a Clubul Sportiv AMEFA Arad. A másik két romániai résztvevő a Crisul Oradea, Nagyvárad, Viitorul Cluj Napoca CSS, Kolozsvár.

Mégpedig az alábbiak szerint zajlik a napi menetrend: 8.30 óra: Arad–Kolozsvár. 9.00: Békéscsaba–Nagyvárad. 9.30: Nagyvárad–Arad. 10.00: Békéscsaba-Kolozsvár. 10.30: Kolozsvár-Nagyvárad. 11.00: Békéscsaba-Arad. 19.00: Békéscsaba-Nagyvárad. 19.30: Arad–Kolozsvár. 20.00: Arad–Békéscsaba. 20.30: Kolozsvár–Nagyvárad. 21.00: Békéscsaba–Kolozsvár. 21.30: Arad–Nagyvárad.