OB I B-s évzáró: értékelő Kádár Józseffel

Póló Kádár József cspMég egy hete sem ért véget a 2016—2017. évi OB I B-s férfi vízilabda-bajnokság, ahol csapatunk minden idők legjobb helyezését érte el: alig lemaradva a dobogóról a negyedik helyen zárt az együttes. Mint emlékezetes, az utolsó forduló előtti forgatókönyv szerint akár bajnokok is lehettek volna a Csirkefogók, miként az eredmények alakulásának következtében negyedik is. Ez utóbbi jött be.

Csalódott? — szegeztük a kérdést Kádár József vezetőedzőnek (képünkön), akiről jó ideje tudott, hogy ez volt az utolsó év, amit bevállalt, ugyanis elérve a 65. életévét, úgy döntött, az edzői pályától nyugdíjba vonul.

Egyáltalán nem. Évek óta tapasztalható, hogy nagyon megerősödött és kiegyensúlyozott lett az OB I B mezőnye. Már az alapszakaszban is megtapasztalhattuk, hogy bárki bárkit legyőzhet, miként elég gyakran elő is fordult. Mindez a rájátszásba bejutott nyolc csapat esetébe még hatványozódott is. De onnan is megközelíthetem: már az minden várakozást felülmúlt, hogy bajnoki döntőt játszhattunk idén, és végül minden idők legjobb helyezését érte el a Csirkefogók csapata a hazai második vonalban.

Egyáltalán volt könnyű mérkőzés ebben a bajnokságban?

Az elején kettő, a Szolnok és a Hódmezővásárhely ellen, ám a visszavágókra ez a két csapat is felerősödött, így aztán további húsz nagyon nyílt mérkőzést játszottunk, mire a végére értünk. Az alapszakaszra és a rájátszásra is érvényes, hogy történtek körbeverések. Ebben is érintettek voltunk, azok közül pedig van, aminek örülhettünk, akadt, amely nem a kedvünkre valóan alakult. Ám az jellemző, hogy a legtöbb találkozó nagyon szoros eredménnyel ért véget, sokszor csak egyetlen góllal nyertünk, vagy éppen kikaptunk.

Az előző bajnoksághoz képest nem sokat változott a játékosállomány, ami akár előny is lehetett.

Így van, volt egy mag, amely már jól összeszokott. Hozzájuk mindössze két új szerzemény érkezett, tavaly nyáron Szabó Zoltán, majd a télen Major Levente. Mindkét esetében egy-egy távozó helyére kerestünk játékost, és mindkettőjükre érvényes, hogy hamart beilleszkedtek és fontos pontjai voltak a csapatnak.

Sokfelől érkeztek és sok saját nevelésű is helyet kapott a gárdában. Mi jellemezte ezt a kívülről heterogén társaságot?

Tény, hogy a Dél-Alföldről sok játékost igazoltunk, de valamennyi vízilabdát jól ismertem korábban. nem egy akadt közülük, akinek korábban edzője voltam már. Egy biztos, csupa jó szellemű pólós alkotta a csapatot, komolyan vettek minden összecsapást. Pedig nálunk mindenki amatőr, vagy munka, vagy tanulás mellett vízilabdáznak, és mégis szinte mindenki és mindig a rendelkezésemre állt. Ha mégis akadt hiányzó munkahelyi vagy családi elkötelezettség miatt, hát elég hosszú volt a kispad, volt mindig, aki pótolni tudta az éppen kiesőt.

Öröm, hogy szép számmal akadnak olyan fiatal, saját nevelésű játékosok, akik hamar bemutatkozhattak a felnőttek között is.

Erre jómagam és a klub vezetői is odafigyeltünk. Szeles Ákos itt lett remek felnőtt játékos, bár ő az utolsó fordulókban egyetemi tanulmányai miatt már nehezen tudta összeegyeztetni a tanulást és a sportot. De érvényes ez a 18 éves Zsilák Lászlóra is, aki a legtöbb felnőtt mérkőzésen szóhoz jutott, mi több meghatározó játékossá nőtte ki magát. Az ifjúságiak közül bemutatkozhatott a felnőttek között Péter Szabolcs és Tifrea Ovidiu is, egyikük sem okozott csalódást. A kettős igazolású fiatalok is, ha szükség volt rájuk, a rendelkezésemre álltak, és nemcsak számíthattam rájuk, hanem jó évet zártak ők is. Az idősebb, rutinos játékosok közül büszke lehet Németh Dániel és Józsa Tibor, akik a hátukon vitték a csapatot, és lendületet adtak a többieknek. De inkább úgy kell fogalmaznom: mindenki mindent megtett annak érdekében, hogy minél jobb helyen zárjon az együttes a bajnokságban.

Mindezt hallva, úgy tűnik, nem maradt hiányérzete, még ha egy kis szerencsével, akár bajnok is lehetett volna a csapat.

Nem maradt hiányérzetem, ugyanis azt is figyelembe kell venni, hogy amatőrségünkből fakadóan nem tudtunk úgy készülni, mint például a bajnok Szombathely, ahol heti hat-nyolc edzésen tudnak részt venni a játékosok. Ha mégis megnyertük volna idén a bajnokságot, azt én a világ csodájának nevezném.

Kilenc esztendőt töltött Békéscsabán, ami idő alatt sokat fejlődött a klub. Mire a legbüszkébb a csaknem egy évtizednyi viharsarki munka végén?

Amikor ide kerültem, volt egy felnőtt és két utánpótlásgárda a klubban. Az utóbbi összetétele is nagyon vegyes volt, idős és fiatal együtt játszott. Idén tizenegy bajnokságba neveztünk csapatokat, és idővel az edzői létszám is úgy bővült, ahogy a fiatalok létszáma növekedett. Több mint kétszáz fiatal jár rendszeresen edzésre, és még ott vannak az előkészítősök. Bár a vízfelület kicsi, és még csak nem is növekedett az elmúlt kilenc év alatt, de sikerült minden gyereknek növelni az edzésidőt és számot, no meg az intenzitást is. Összességben büszke vagyok arra, hogy felépítettünk egy rendszert, és ugyancsak büszke vagyok arra, hogy ez jó szellemiséggel párosult. Fölépítettünk egy remek felnőtt csapatot, amely évről éve eredményesebb lett, és minden esztendőben előrébb lépett a tabellán.

Évzáró, elismerések, köszöntők, búcsúztatók, foci, pörköltös dínom-dánom több négyzetméter sütivel

póló kádár szarvas cspAhogy minden esztendőben: az utolsó bajnoki mérkőzések után megtartotta klubunk a szezonzárót. Vasárnap még serdülő csapatunk a fővárosban vitézkedett, hétfőn már ők is, valamint a tőlük nagyobbak és fiatalabbak, gyulaiak és csabaiak az Árpád fürdőben búcsúztatták a 2016—2017. évi, rengeteg mérkőzéssel teli szezont.

A jól bevált helyet, a város felöli büfé és környékét ellepték vízilabdázónk és szüleik, több mint kétszázan gyűltek össze, hogy meghallgassák az évértékelőt, amely Borsos Pál elnök tartott meg. Persze e közben már javában rotyogott a bográcsban a pörkölt utánpótláskorú játékosunk, Darabos György szülei jóvoltából, idősebb Darabos György és felesége szakszerűen forgatta a kondért, készülve a sok éhes száj „betömésére”. Borsos Pál pedig a felnőtt csapat teljesítményétől a legkisebb pólósaink teljesítményét boncolgatva, kiemelve, hogy évről évre előrébb lép klubunk minden tekintetben, legyen az létszám, a bajnoki helyezések, az egyéni fejlődések. Mindezt még további adatokkal, érdekességekkel egészítette ki vezetőedzőnk, Kádár József.

Rendhagyó jutalmazással folytatódott az évzáró: az olimpiai bajnok Kiss Gábor aláírásával ellátott vízilabdát kapott az összes utánpótlás csapatból a legjobbnak tartott sportolónk, szám szerint kilencen. Egész éves kiemelkedő teljesítményükért a következők vehették át a labdát (zárójelben a korosztály és évjárat): Korcsok Nándor (gyermek 2006-ban születettek). Szatmári Zsombor (gyermek korcsoport, 2005 – Békéscsaba). Lisztes Zsombor (gyermek kcs., 2005 – Gyula). Bucsi Ferenc (gyermek kcs., 2004 – Békéscsaba). Gellény Zétény (gyermek kcs., 2004 – Gyula). Csatári Szabolcs (gyermek kcs., 2003). Schindler Imre (gyermek kcs., 2002). Nyakó Levente (serdülő kcs.). Tifrea Ovidiu (ifjúsági kcs.).

Lassan elmondható, hogy Zsilák László klubunk emblematikus alakjává nőtte ki magát az elmúlt évtizedben, hiszen apró gyermek korától itt nőtt föl közöttünk, a gyermek korcsoporttól a felnőttig minden korosztályban játszott, és az adott csapat egyik meghatározó játékosa volt. Ám — sajnos — az is megszokott, hogy nevelő klubként meg kell válnunk tőle, amikor elérkezik az érettségi ideje, mint annyi más, jó játékosunk esetében is megtörtént ez az évek folyamán. A vízilabdázók „okos gyerekek”, szinte mindenki továbbtanul, miként Zsilák László is tervezi, aki napokban érettségizik, majd Debrecenbe költözik, hogy tanulmányai felsőfokon folytassa (útépítő mérnöknek készül). Ezért őt is elbúcsúztatta klubunk, hiszen a tanulás mellett az OB I-es jelennel rendelkező Debreceni VSE tagjaként folytatja majd a sportpályafutását.

Ugyancsak a búcsú pillanatait élhette át az immár kilenc esztendeje klubunkban tevékenykedő szentesi mester, Kádár József, aki végleg nyugdíjba vonul. Józsi bácsi idestova ötven esztendővel ezelőtt kötelezte el magát a pólóval, játékosként a szentesi OB II-es, majd OB I-es csapat tagja volt, 238 mérkőzésen csobban vízbe a legmagasabb osztályban, majd sportolói pályafutása után nyolc éven át volt a szentesi első osztályú klub edzője, újabb 203 meccs következett immár a kispadon. De dolgozott a Kurca-parti város utánpótlásáért is, olyan játékosok kerültek ki a keze alól, akik ifjúsági-, junior-, világ- és Európa-bajnokok lettek. Kiemelkedő közülük Tóth László, aki több mint háromszázszoros felnőtt válogatott volt, 1988-ban szentesi játékosként részt vett a szöuli olimpián. Kádár József 2004—2012 között a Régió Liga elnöke, MVLSZ elnökségi tagja volt.

Az évzáró ünnepségünket megtisztelte Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere is, aki nemcsak búcsúztatta mesterünket, hanem kiemelte: irányításával egy jól működő utánpótlás-nevelő egyesület bontakozott ki Békéscsabán, az utánpótlás korú játékosok száma ez idő alatt megháromszorozódott. Mára már négy országos és nyolc területi bajnokságban szereplő csapat munkáját felügyelte és irányította. Igazi Csabai Csirkefogós játékstílust alakított ki, amely egyre jobb eredményeket hozott a városnak. Ellenfeleink országszerte tisztelik szakértelmét és tudását. Kádár József ezekkel a figyelemre méltó eredményekkel Békéscsabát végleg elhelyezte a világszínvonalú magyar vízilabdázás országos térképén.

Mire az utolsó értékelők és köszöntők elhangzottak, elkészült a pöri, nekilátott a több mint kétszázas népesség, amit végül a szülök által elkészített több négyzetméternyi sütemény ízesített tovább. A jókedv, a foci kitartott este nyolc óráig, csak ezt követően vonultak nyári pihenőre a gyerekek és edzőink is.

Címlapképünkön: Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere (jobbra) megköszöni Kádár Józsefnek a csaknem egy évtizeden át nyújtott kimagasló munkáját – fotó: Kiss Dani (további képek facebook oldalunkon)

Imponáló fölénnyel, a záró körben veretlenül nyerte a vidékbajnokságot gyermek III. korosztályos csapatunk

póló kiss schusztek dávid fehér 6Nem kevesebb, mint 25 fordulón át viaskodtak a gyermek III. korosztályos ifjú pólósok a nemzetközi vidékbajnokságban tavaly ősz óta. E hét végén, Csongrádon zárták az évet, ahol Mucsi Zsolt edző fiataljai a két nap alatt négy győzelemmel búcsúztatták az évet, és végül imponáló fölénnyel megnyerték a pontvadászatot. Az év folyamán 23 alkalommal nyertek, egy döntetlen és egy vereség párosul ehhez a szép éves mérleghez.

Csabai Csirkefogók VK—Csongrádi VVSE 8—5 (4—1, 1—2, 2—0, 1—2)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Csongrád. V.: László Gábor. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki, Kiss Schusztek D., Gellény 5, Vidovenyecz 2, Pónya T. 1, Szenográdi. Cs.: Szőke, Gémesi, Komlósi, Szatmári. Mb. edző: Tóth Tamás. Csongrád: Fássy — Hegedüs Gerda, Czombos 1, Bartók 1, Horváth E. 3, Kovács A., Batka. Cs.: Lévai Olívia, Péteri, Bódi. Edző: Szremkó Krisztina. Gól emberelőnyből: 4/0, ill. 10/2. Büntetők: 3/3, ill. 1/1.

Már az első játékrész végére jelentős előnyhöz jutottak a Csirkefogók, amit a mérkőzés végéig meg is tartottak, így szép győzelmet arattak a szombati nyitó találkozón.

Csabai Csirkefogók VK—SKP Kosice, Kassa (szlovák) 15—5 (4—0, 5—1, 4—3, 2—1)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Csongrád. V.: László Gábor. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki, Kiss Schusztek D. 1, Gellény 4 (1), Vidovenyecz 3 (1), Pónya T. 1, Szenográdi 3. Cs.: Szőke, Siófoki 1, Bozgán, Gémesi, Komlódi 2, Pap, Markos, Szatmári. Mb edző: Tóth Tamás. Kassa: Juhász — Graban, Nemergut, Hrvdál 2 (1), Adamec 2 (2), Bárfay 1, Balogh F. Cs.: Zbojovsky, Rajdos, Kukoricás, Nagy Á. Edző: Miro Fabian. Gól emberelőnyből: 3/2, ill. 8/1. Büntetők: 2/2, ill. 3/3. Kiállítás cserével: Pónya T.

Már négy gólt értek el a Csirkefogók, amikor jött az első válasz. Ezt követően pedig hétszer voltak eredményesek a mieink, így kétség sem fért ahhoz, ki nyeri ezt a találkozót.

Csabai Csirkefogók VK—Szentesi Leányok 11—8 (3—0, 2—1, 3—0, 3—7)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Csongrád. V.: Major Levente. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki, Kiss Schusztek D., Gellény 6 (1), Vidovenyecz 2, Pónya T. 1, Szenográdi. Cs.: Szőke, Siófoki, Bozgán, Gémesi, Komlódi 2, Pap, Markos, Szatmári. Edző: Mucsi Zsolt. Szentes: Remzső — Varga V. 1, Mácsai K. 1, Héri A., Mácsai E. 2, Lantos 4, Molnár. Cs.: Héri N. (kapus), Bíró, Varga N., Héri K., Koncz, Kovács P. Edző: Oltyán Gyula. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 4/1. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Kipontozódott: Molnár.

A harmadik negyed végére 8—1-et mutatott az eredményjelző, hiába dobtak zsinórban hatot a szentesi lányok, már csak a szépítéshez volt elegendő mindez számukra.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli II. 15—7 (6—1, 4—1, 4—0, 1—5)

Gyermek III. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság, Zöld csoport, Csongrád. V.: Pásztor Antal. Békéscsaba: Bucsi — Borszéki, Kiss Schusztek D., Gellény 5 (1), Vidovenyecz 2, Komlódi, Szenográdi 1. Cs.: Szőke 1, Siófoki, Bozgán 1, Gémesi, Pónya T. 5 (1), Pap, Markos, Szatmári. Edző: Mucsi Zsolt. Szeged: Dunai — Barna, Ladóczki, Kozma, Sebők, Tömböly 2 (1), Turi 1. Cs.: Magdits, Papp, Molnár L. 3, Palásthy, Molnár B. 1. Edző: Szabó Zoltán. Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 6/1. Büntetők: 2/2, ill. 3/1.

Zsinórban dobott hat góllal repülőrajtot vett csapatunk, a Tisza-partiak ezt követően sem tudtak különösebb ellenállást kifejteni. Már 14—2-öt is mutatott az eredményjelző javunkra, így nem volt kérdéses, melyik csapaté lesz a három pont a bajnoki záráskor.

További eredmények: Dinamo Ungvár (ukrán)—Szentesi Leányok 20—8. SKP Kosice, Kassa—Szegedi Vízipóló Suli II. 4—10. Szegedi Vízipóló Suli II.—Dinamo Ungvár 6—21. Szentesi Leányok—Csongrádi VVSE 8—9. SKP Kosice, Kassa—Dinamo Ungvár 4—17. Csongrádi VVSE—Szegedi Vízipóló Suli II. 10—5. Dinamo Ungvár—Csongrádi VVSE 13—7. Szentesi Leányok—SKP Kosice, Kassa 11—5.

A Zöld csoport végeredménye 25 forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 70, 2. Dinamo Ungvár 55, 3. Szegedi Vízipóló Suli II. 32, 4. Szentesi Leányok 28, 5. Csongrádi VVSE 23, 6. SKP Kosice, Kassa 13.

Címlapképünkön a fehér sapkás Kiss Schusztek Dávid szerzett egy labdát és partnert keres

Az év legnagyobb feladata vár felnőtt csapatunkra

póló szombathely cspOB I B-s felnőtt csapatunk a bajnoki címért folyó rájátszás negyedik fordulójában — miután egy nagyszabású úszóversenyre kerül sor a békéscsabai Árpád fürdőben, a pályaválasztói jog felcserélése folytán — a listavezető Szombathelyhez látogat.

A vasi Aligátorok éppen az elmúlt hét végén, az addig listavezető egriek legyőzésével (7—4) vették át az első helyet a tabellán. Vendéglátóink nem zárták rossz mérleggel az alapszakaszt a Nyugati csoportban, hiszen 14 győzelmet jegyeztek a négy vereség mellett, amivel ott az élen végeztek. A rájátszás első fordulójában a BVSC-Zuglóval 12—12-öt játszottak, majd a folytatásban 8—5-re legyőzték a Ceglédet, míg a harmadik körben a már említett egrieket. Érdekes módon, eddig, és a negyedik fordulóban is, mindig hazai pályán mutathatták meg tudásukat. E közben a békéscsabaiak az első körben 14—8-ra legyőzték a Racinet Honvéd gárdáját, majd idegenben, 11—11-et játszottak az angyalföldiekkel, végül 13—12-re verték a Neptun VSC-t. Ilyen előzmények után kerül sor szombaton délután az egyik legfontosabb derbire a Vas megyei székhely uszodájában.

„Immár több mint egy évtizede szisztematikus és eredményes munka folyik Szombathelyen — fogalmazott Kádár József, a viharsarkiak vezetőedzője. — A legkisebbekkel kezdték a klub felépítését, mára már beértek a korábbi gyermek korosztályosok, így a felnőtt csapatukban többségben vannak a saját nevelésű pólósok, csak kevés, és nem is annyira meghatározó légiós található együttesükben.”

A békéscsabai csapatnak egyébként nem kell hajnalban kelnie, ugyanis a nagyon várt összecsapásra késő délután, 16.30 órakor kerül sor. Így a tervek szerint elég kilenc óra körül útra kelni. Kádár József azt is elmondta, komplett gárdával indulnak a hosszú útra, nem lesz hiányzó. Bár a hét elején Tinka Norbert még kisebb megfázással küszködött, de minden jel arra utal, ott lesz Szombathelyen a medencében. Miként a korábban ujjsérüléssel bajlódó dr. Makra Zsolt is, aki már a múlt héten is a csapat rendelkezésére állt.

„Nehéz mérkőzésre számítok, de nem elérhetetlen a győzelem számunkra sem Szombathelyen — folytatta Kádár József. — Sőt, kijelenthetjük, nincs félni valónk, győzni megyünk a vasi fővárosba. Az idei bajnokságban egyetlen alkalommal vesztettünk idegenben, azon az ominózus Eger elleni bajnokin, amikor az úton odafelé karamboloztunk, ami akkoriban megviselte a csapatot.”

Mint ismert, az OB I B-ből csak az első helyezett jut föl a magasabb osztályba élesben. A második helyezett osztályozót játszik az OB I utolsó előtti helyezettjével. Így aztán nagyon nagy jelentősége van csapatunk szempontjából a szombati derbinek, hiszen a győztes nagy lépést tehet az aranyérem megszerzése érdekében.

A Szombathelyre utazó csapat: Gál Lajos, Szentesi Máté (kapusok), Tinka Norbert, Major Levente, Szabó Zoltán, Rácz Norbert, Józsa Tibor, Mucsi Zsolt, Flajsman Dávid, Tóháti Ádám, Ajtai Miklós, dr. Makra Zsolt, Zsilák László, Németh Dávid.

Érdekesség, hogy a két együttes történetében ez lesz az első bajnoki összecsapás. A találkozó kijelölt játékvezető párosa: Petik András és Nóvé Gyula.

Ajtai Miklós: a dobogós helyezés a minimális célkitűzés

polo ajtai csp2Mint ismert, soha nem tapasztalt bajnoki évadot tudhat maga mögött felnőtt OB I B-s csapatunk. Az alapszakaszt a Keleti csoportban utcahosszal megnyerték, és szombattól már a rájátszásban szeretnék igazolni, hogy nem alaptalanul. A csapat egyik gólerős támadójával, Ajtai Miklóssal beszélgettünk arról, mi várhat a gárdára a nyolcmérkőzéses folytatásban.

Minek köszönhető, hogy ötpontos előnnyel az élen végzett csoportjában a Csirkefogók csapata?

Lassan négy éve együtt van a gárda, legalábbis a kilencven százaléka. Így aztán alaposan megismertük egymást, volt idő összeszokni. Továbbá nagyon jó az összhang a csapaton belül, és sokat jelent (Kádár) Józsi bácsi hozzáértése, és edzői habitusa.

A rájátszásban újabb négy csapattal kell megküzdeni a minél jobb helyezésért. Mennyire ismeritek a Nyugati csoportból érkezett ellenfeleket?

A Neptun VSC és a Szombathely az ismerősebb, de valamennyire az Angyalföld is, habár ez utóbbi azért félig-meddig kicserélődött az elmúlt év során. A sötét ló a Racionet Honvéd, a nagy Honvéd háttér csapata. Azt mondják, a mi csoportunk volt az erősebb, vagyis, a Nyugati csoportból érkezők talán gyengébbek. De ennek igazsága akár már az első körben kiderülhet.

Mi kell a további sikerhez, illetve milyen végső helyezéssel lennél elégedett?

A minimális célkitűzésünk az első három hely, vagyis a dobogó. De igazán az, hogy szeretnénk megnyerni a másodosztályú bajnokságot, amelyre egyébként a szombathelyiek is nagyon ráhajtanak. Ütős csapat vagyunk, szerintem a minimális célt mindenképpen meg kell tudnunk csinálni. S hogy mi kell ehhez? Továbbra is maximális csapategység. Ha valaki kiesik, hiányzik, kipontozódik, a beugrónak ugyanolyan nagy szívvel kell harcolni, mint a többieknek. S akkor egy nagy álmot valósíthatnánk meg.

Címlapképünkön Ajtai Miklós (10) veszi tűz alá a kaput