Debrecenből érkezett Tóth Tamás, az új utánpótlás edzőnk

tóth tamás cspKorábbi írásunkban már utaltunk rá: új edző kezdte tevékenységét klubunkba meg augusztus elejével. Nevezetesen a 26 esztendős Tóth Tamás, aki az utánpótlásnál kapott feladatot, 2003-ban születettek csapatát bízta rá az elnökség.

Hol ismerkedtél meg a sportággal?

Szolnokon. Itt végig játszottam az utánpótlás minden szintjén, egészen az ifjúsági csapatig kilenc éven át. Majd Szegedre kerültem, ahol az OB II-es EHÖK csapatában játszottam.

Úgy tűnik, fiatalon felhagytál az aktív játékkal.

Valóban, ugyanis tanulmányaim miatt elkanyarodtam egy rövid időre a vízilabdától. De három év múlva visszatértem a sportághoz, miközben két fórumon is elvégeztem az edzőit. Előbb egy OKJ-s képzésen, majd a Magyar Vízilabda Szövetség szervezésében folyó edzőképzőn szereztem oklevelet.

Hol, és hogyan kezdted meg edzői pályafutásodat?

Még az OKJ-s vizsga alkalmával megismerkedtem Varga Tamással, tőle érdeklődtem, hol és hogyan kezdhetném el az edzősködést. Végül ő ajánlotta fel, hogy az általa irányított debreceni csapatnál elkezdhetem az edzői pályát.

Milyen feladatokat kaptál Debrecenben?

A Cívis városban a legkisebbekkel kezdtem. Amint jöttek az eredmények, egyre több feladatot kaptam. Két évvel ezelőtt rám bízták a 2002—2003-as korosztályt, amely a vidékbajnokságba kapott besorolást. A szezon második felében a serdülő csapat edzője eltávozott a klubtól, Varga Tamást bízták meg a fiatalok felkészítésével, ekkor mellette edzősködtem. Végül Kuncz Tamással együtt fejeztük be a bajnokságot a serdülőknél. A tavalyi évadban a 2004-2005-ben születettek csapatával foglalkoztam, akikkel a Budapest bajnokság felső házában rajtoltunk el, és a 27 csapat közül a nyolcadikon kötöttünk ki. Emellett a Varga Tamás Póló Suliban kaptam feladatot, továbbá a debreceni felnőtt csapatnál rám bízták a statisztika vezetését.

Augusztus elejétől pedig Békéscsabára kerültél. Hogyan?

A Debrecenben lezajlott változások engem is érintettek, magyarán nem ajánlottak új szerződést. Ugyanakkor Kádár Józsefen keresztül kapcsolatba kerültem a békéscsabai klubbal. Néhány beszélgetés, majd a klub vezetőségével való személyes találkozás után megegyeztem Borsos Pál elnökkel és Balázs Lajos ügyvezető elnökkel, tulajdonképpen így kerültem Békéscsabára, ugyanis pozitívan vették a bemutatkozásomat és az eddigi tevékenységemet.

Milyen feladatot kaptál a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klubnál?

Rám bízták a 2003-as gyermek korosztályt, de azt is jelezték, kapok más feladatot is, például a legkisebbek képzésében. Úgy látom, szépen fejlődik a sportág Békéscsabán, sok gyerek jár az edzésekre, ezért hosszabb távra tervezek a békési megyeszékhelyen.

Tóth Tamás új kis csapatával már be is mutatkozott a békéscsabai Diapolo Kupa nemzetközi felkészülési tornán, holnap, augusztus 21-én pedig útra kel egy 15 gyerekből álló csapattal a horvátországi Pag szigetére, ahol egyhetes edzőtáborozáson vesznek részt. Ahol ráadásul közösen gyakorolhatnak a szintén ott edzőtáborozó miskolci és nagyváradi hasonló korú együttesekkel. Érdekesség, hogy a tengerben kialakított pályán zajlanak majd az edzések és a kétkapus mérkőzések.

Címlapképünkön Tóth Tamás új csapatával a békéscsabai Diapolo Kupán – fotó: Kiss Dani

Kiürül a csabai uszoda, hétfőtől edzőtáboroznak fiataljaink

polotábor cspNéhány nappal ezelőtt beszámoltunk arról, hogy az utánpótlás csapataink közül több is egyhetes edzőtáborba vonul, és egyik-másik felkészülési tornákon is rajthoz áll, de minimum kétkapus edzésekkel gyarapítja tudását. Most további fiatalok utazásáról is beszámolhatunk.

Korábban arról írtunk, hogy az országos serdülő és gyermek bajnokságra készülő csapataink a békéscsabai Diapolo Kupa után jövő héten, kedden útra kelnek Bulgáriába, ahol egy egyhetes edzőtáborban vesznek részt. Ehhez kapcsolódik egy nemzetközi torna is, továbbá a szintén ott edzőtáborozó orosz csapatokkal is több kétkapus edzést terveznek Csabai Zoltán és Ajtai Miklós edzők által készülő fiatalok.

A 2004-ben születettek Mucsi Zsolt edző vezetésével Kolozsváron készülnek az idei szezonra hétfőtől, ahol több román együttessel is kétkapuznak a sok edzés mellett.

A 2003-ban születettek új edzőnk, Tóth Tamás vezetésével augusztus 22—30-a között a horvátországi Pag szigetére utaznak. Itt közös edzőtáborozáson vesznek részt a nagyváradiakkal és a miskolciakkal, akikkel több tesztmeccsen is összemérik erejüket. Érdekesség, hogy a tengerben kialakított pályán zajlanak majd a mérkőzések.

A legkisebbek, a 2005-ben és később születettek, Dobra Róbert csapata augusztus 26—28-a között Szentesen egy tornán szerepelnek. A 2002—2003-ban születettek először Mezőtúron mutathatják meg, mire is jutottak nyáron, ugyanis a Rose Kupa ad számukra programot. Mezőtúrról azonnal továbbutaznak a szlovákiai Kassára, ahol a háromnapos Memorial Kupa nemzetközi tornán tesztelhetik fejlődésüket augusztus utolsó napjáig.

Címlapképünkön: két nappal ezelőtt még reggeltől estig zajlottak a mérkőzések Békéscsabán a Diapolo Kupa keretében, holnaptól elcsendesül az Árpád fürdő, csapataink jelentős része külföldi edzőtáborba, illetve rangos tornákra utazik

Egyre népesebb és töretlenül fejlődik az utánpótlásunk

gellény zétény 2016Az eddigiek során foglalkoztunk a felnőtt, valamint az országos bajnokságokban szereplő utánpótlás együtteseink éves teljesítményeivel. Mindez öt csapatunkat érintett, ám a nemzetközi vidékbajnokságban további hét egységünk harcolt hétről hétre a pontokért.

Ez utóbbi sorozatban folyamatosan küzdött az ifjúsági, a serdülő gárdánk is, akikről az országos bajnokságok értékelőjében már szó esett. Tehettük ezt azért, mert ugyanabban az összeállításban szerepeltek az ob-kon, mint a vidékbajnokságban. Ezért jelen írásunkban már csak a gyermek korosztályokkal foglalkozunk, egészen az V. korcsoportig.

A gyermek II. korosztály edzője Kádár József volt, a III.-é Ajtai Miklós, a IV. mesterei Béládi Csaba (gyulai fiókcsapat) és Mucsi Zsolt (békéscsabai egység), végül az V. korosztályé Dobra Róbert.

A gyermek II. korcsoportos (2002-ben születettek és fiatalabbak) nemzetközi vidékbajnoksága Kék csoportjában fiatal csapatunk veretlenül, százszázalékos teljesítménnyel az élen végzett. A Kádár József edzette csapat egyrészt megegyezik azzal a gárdával, amelyik az országos bajnokság Keleti csoportjában a középmezőnyben, a hatodik helyen végzett. Pontosabban innen is feljátszottak az idősebbek közé a tehetségesebb vízilabdázóink. Igaz, tény az is, hogy a vidékbajnokságban valamivel gyengébb a mezőny, mint az országos bajnokságban, de semmit sem vesz el érdemben attól, hogy aranyérmes lett a csapat. Annál is inkább, mert a 2001-ben születettek itt már nem szerepelhettek.

Korábban már elmondta Kádár József, hogy alaposan átalakult a gárda a korábbi esztendőhöz viszonyítva, de ez érthető, hiszen jellemző, hogy a korosztály fele egy korcsoporttal följebb lép mindig. Ettől függetlenül kimondottan jó szellemű és hozzáállású, fejlődőképes gárdát sikerült összerakni erre a szezonra is, amit az eredmények is mutatnak.

A gyermek II. korcsoport nemzetközi vidékbajnoksága Kék csoportjának végeredménye 10. forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 30, 2. Viitorul Cluj CSS Kolozsvár (román) 24, 3. Aqua SE Nyíregyháza 18, 4. Dinamo Prosper Oradea CS Nagyvárad (román) 12, 5. Kiskunfélegyházi VSE 6, 6. Octopus Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 0.

A gyermek III. korcsoportosok (2003-ban születettek és fiatalabbak) felnőtt csapatunk egyik erőssége, Ajtai Miklós kezei alatt pallérozódtak. A fiatal szakember külön büszke arra, hogy a 26 gyerek lelkesen járt az edzésekre, szinte sohasem hiányoztak. Így nem véletlen, hogy minden fiatal bizonyítási lehetőséget kapott a bajnoki szezon alatt.

„A csapat tagjainak kilencven százaléka nagyot fejlődött az elmúlt évben, főleg úszásban, tűrőképességben a kemény edzéseknek köszönhetően. De taktikai téren és koncentrációban is. Minden gyerek adaptálta a szerb típusú edzéseket, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a bronzérmes helyen zárt a gárda.”

Ajtai Miklós kiemelte, hogy a csapat egyik erőssége volt a gyulai (és a Béládi Csaba vezette fürdővárosi gárda meghatározó egyénisége volt), 2004-ben született Gellény Zétény volt. A fiatal center attól függően, hol volt éppen szükség játéktudására, ott edzett és meccselt. De hasonlóan elismeréssel szólt a Vozár ikrekről, Bálintról és Miklósról, akik a klub színeiben tanultak meg úszni és váltak vízilabdázóvá. A 2003-s születésű irányító-jelölt Bencsik Bence fizikailag erős és okos pólóssá vált.

„Az új bajnoki évadban is én viszem tovább a csapat munkáját, és egyre biztosabbá válik, hogy a gyermek II. korosztály országos bajnokságába is benevezzük tanítványaimat” — összegzett Ajtai Miklós.

A gyermek III. korcsoport nemzetközi vidékbajnoksága Zöld csoportjának végeredménye 25. forduló után: 1. Dinamo Prosper Oradea CS, Nagyvárad (román) 60, 2. Csongrádi VVSE 56, 3. Csabai Csirkefogók VK 50, 4. SKP Kosice, Kassa (szlovák) 36, 5. Szentesi VK II. 21, 6. Viitorul Cluj CSS, Kolozsvár (román) 0.

A gyermek IV. korcsoportos csabaiak (2004-ben születettek és fiatalabbak) az ugyancsak a felnőtt csapatunk játékosának, Mucsi Zsoltnak irányításával készületek az elmúlt bajnokságban. Összesen 21 fiatal alkotja ezt a korosztályt, de mivel a 2004-esek kevesen vannak, ezért nem volt ritka, hogy még 2007-ben született fiatal is szóhoz jutott a 20 forduló során.

„Döntően 15 gyerek játszotta a bajnoki fordulókat, de végül mind a 21 fiatal játéklehetőséget kapott a 2015—2016. évi bajnokságban — így Mucsi Zsolt. — Nagyon messziről kellett indulnunk, különösen az úszástudásban kellett sokat fejlődnie a gyerekeknek. De emellett előreléptünk játéktudásban, azon belül a helyezkedésben, a védekezésben is. Jellemző, hogy kevés gólt kaptunk, még a nálunk jóval erősebb csapatokkal szemben is. A fejlődést jól mutatja a bronzérmes hely megszerzése. A fő rivális Nagyváraddal nem tudtunk igazán mit kezdeni, de a szegediekkel szemben már nyerni is tudtunk. Összességében az év elejétől számítva nagyot ugrott előre a csapat.”

Mucsi Zsolt elmondta azt is: nem igazán szeret kiemelni senkit, hiszen csapatról van szó, de azért hozzátette: a gárda vezéregyénisége Pónya Tibi volt, de remek évet zárt a kapus Bucsi Ferenc és kora ellenére a 2007-ben született Komlódi Marcell is.

„A terv az, hogy a következő szezont is ugyanezzel a csapattal kezdem meg július 11-től. Nagy segítség számunkra, hogy a gyulai fiókcsapatban szereplő játékosok nálunk is szerepelhetnek, amit igyekszünk a jövőben is kihasználni” — zárta gondolatait a fiatal játékos edző.

A gyermek IV. korcsoport nemzetközi vidékbajnoksága Zöld csoportjának végeredménye 20 forduló után: 1. Clubul Sportiv Crisul Oradea, Nagyvárad (román) 47, 2. Szegedi Vízipóló Suli 41, 3. Csabai Csirkefogók VK 40, 4. Szolnoki VSC 16, 5. Aqua SE, Nyíregyháza 2.

A gyermek IV. korcsoportos gyulaiak (2004-ben születettek és fiatalabbak) Béládi Csaba és a nemrég hozzá kapcsolódó Tóth Szilárd vezetésével készülnek immár három esztendeje.

„Van néhány gyerek, akit jómagam tanítottam egykor úszni, ma meg már remek utánpótlás vízilabdázók — állítja Béládi Csaba. — A három év alatt mindenben sokat fejlődtek a gyerekek, így erőnlétileg, taktikában, játékfelfogásban, kellő agresszivitásban.”

Gyulán is a már említett Gellény Zétény köré épült a csapat, aki rendkívül gólerősnek bizonyult. Nem véletlen, hogy meghívták a korosztályos válogatottba, sőt, ott bekerült a legjobb 14 közé. Edzője szerint meg van áldva minden, a vízilabdához szükséges jóval, így gömbérzékkel, jól lát a pályán, és erős felépítésű is. De hozzátette azt is, az egész kezdő csapatot dicséret illeti, amit az ezüstérmes is alátámaszt. Az első két fordulóban még élen állt a csapat a bajnokságban, ám aztán a Csongrád jó néhány lánnyal erősített és átvette a vezetést, de a nagy hagyományokkal rendelkező szentesieket megelőzték.

S hogy mit hoz a jövő? Erről így beszélt az edző: „Nagyon fontos, hogy ideális körülmények között edzhetünk, napi másfél óra áll rendelkezésünkre a Várfürdőben, amelynek vezetősége teljes mellszélességgel támogat bennünket. Az a tervünk, hogy az új szezonban már két fiókcsapat induljon a bajnokságban, az általam vezetett 2004-ben születetteké, és kollégám, Tóth Szilárd vezette 2005-ösöké. Sokat jelent, hogy a Csabai Csirkefogók VK vezetőinek segítségével tarthatunk egy egyhetes edzőtábort a nagy rivális otthonában, Csongrádon, és a bajnokságot megelőzően elindulunk a Diapolo Kupán is Békéscsabán.”

A gyermek IV. korcsoport nemzetközi vidékbajnoksága Kék csoportjának végeredménye 25 forduló után: 1. Csongrádi VVSE 70, 2. Gyulai VK 58, 3. Szentesi VK II. 48, 4. OCTOPUS Búvár- és Vízilabda Egyesület, Veresegyház 33, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 9. 6. Kiskunfélegyházi VSE 6.

A gyermek V. korcsoportos nemzetközi vidékbajnokság Zöld csoportjába kapott besorolást a 2005-ben született és fiatalabbakból álló békéscsabai együttes. Róluk aztán igazán elmondható, hogy teljesen kezdők, egyelőre kevés alapokkal. Nem véletlen, hogy többen is foglalkoztak velük, Lantosné Jámbor Nóra az úszástudást igyekezett fejleszteni, de tartott neki edzést Dobra Róbert, Mucsi Zsolt és Ajtai Miklós is.

„Ebben a csoportban minden évjárat megtalálható, egészen a 2004-ben születettektől a 2008-asokig — tudtuk meg Dobra Róberttől. — Számukra az úszásfejlesztés volt a legalapvetőbb cél, emellett én például a sportág alapjait, a labdafogásokat, labdás gyakorlatokat igyekeztem megmutatni edzőtársaimmal együtt. Így mindenki adott egy kis pluszt a fejlődésükhöz. Nagyon szerény próbálgatások után dobtuk mélyvízbe őket a gyermek V. korcsoportos bajnokságban. Létszámban sem bővelkedtünk, hiszen mindössze 15 ifjú tartozott ebbe a csoportba, így tervezzük, hogy toborzással bővítjük körüket. És igyekszünk rávenni őket és szüleiket, hogy a heti öt edzés mindegyikére jelentkezzenek, mert e téren is voltak hiányosságok.”

A gyermek V. korcsoport nemzetközi vidékbajnoksága Zöld csoportjának végeredménye 12 forduló után: 1. Progress Oradea, Nagyvárad 36, 2. Szolnoki VSC 27, 3. Debreceni VSC 21, 4. ZF Eger 18, 5. Vitorul Cluj-Napoca, Kolozsvár 15, 6. MVLC Miskolci VC 5, 7. Csabai Csirkefogók VK 2.

Az eredmények elérésében nagy szerepe volt a fő támogatóinknak, amelyek a következők: Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt., AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt., Csaba Metál Öntödei Zrt., Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Zrt, Délvill Kft., Felina Hungária Kft.
 

Címlapképünkön Gellény Zétény, aki 2016-ban a gyulaiak és a békéscsabaiak erőssége volt egyaránt

Utánpótlás: kacsingatás az A osztály felé

polo serdülő csapat cspAlighanem újabb mérföldkő a klub életében, hogy az elmúlt országos utánpótlás-bajnokságok során első ízben tudott nevezni egyszerre ifjúsági, serdülő és gyermek korcsoportos együttest. Legalábbis Kádár József vezetőedző szerint ez egy különleges dolog, mint elmondta, hatéves békéscsabai tevékenysége során ez először történt meg, és mindez a töretlen fejlődés egyik mutatója.

Annak ellenére óriási előrelépés, hogy több meghatározó utánpótlás korú pólósunk tavaly nyáron elhagyta az egyesületet — fűzte hozzá Kádár mester. — Az ifi korba lépett Csökmei Richárd és Kiss Bence, a serdülő csapatból Hajdu Attila, a fiatalabbak közül pedig Krisán György és Szabó Simeon igazolt el. Számunkra fájó, hogy sokévi munka után itt hagynak a fiatalok, ugyanakkor az eredményes nevelőmunkát bizonyítja, hogy első osztályú háttérrel rendelkező klubok szívesen viszik pólósainkat.

Az ifjúsági és serdülő csapatot Csabai Zoltán viszi, a fiatalabbakat Kádár József. Persze van átfedés, hiszen nem ritka, hogy a gyermek korosztályból feljátszik a serdülők közé egy-egy fiatalabb, miként a serdülők közül az ifiben is bizonyíthat 15—16 éves tehetség.

Kezdjük is az idősebbekkel, akiket Csabai Zoltán készít fel hétről hétre. Hogyan látja a fiatal szakember, fejlődött-e keze alatt az elmúlt egy esztendőben a két korosztály?

Elöljáróban leszögezhetjük: az utánpótlás esetében nincs eredménykényszer, hiszen mindent a fejlődésnek vetünk alá. Így aztán helyezésbeli célt sem fogalmazott meg az elnökség fiatal csapataink előtt. Persze nincs olyan edző, aki azért némiképp ne lenne büszke arra, ha jó helyezést ért el csapata. Így vagyunk mi is ezzel. Pedig nem voltunk könnyű helyzetben, legalábbis az ifjúságiak esetében, hiszen korábban nem indult csapatunk ebben a korosztályban az országos bajnokságban. Így aztán nem ismertük a mezőnyt, a körülményeket. Ennek tükrében ragyogó eredmény a bronzérem a Keleti csoportban. Ami ráadásul az utolsó fordulóban dőlt el, ami aláhúzza azt is, milyen kiélezett volt mindvégig a küzdelem.

És a serdülők esetében?

Ugye ismert, hogy nyáron minden együttes átalakul, hiszen nagyjából csapatonként a fele korosztályt vált. Hozzám is felkerültek azok, akik a gyermek korcsoportból kiöregedtek. Persze volt némi rálátásom, hiszen korábban „feljátszottak” néhányan hozzám. No meg a nyári felkészülési-, illetve kupamérkőzéseken már lehetett arra következtetni, hogy meghatározóak lehetünk a csoportban, és akár felkerülhetünk a dobogóra is. Még akkor is, ha centereink a nyáron eligazoltak. Bár érkezett hozzánk Nagyváradról Mateas Rares, de csak ősszel számolhattam vele, nem tudta megoldani az átutazásokat, így tavasszal már nem játszott színeinkben.

Említettétek: fontosabb a játék minden elemének elsajátítása, a tanulás, mint az eredményesség.

Ez természetes. Így aztán sokat gyakoroltuk az emberelőnyös és -hátrányos helyzeteket, a szoros emberfogást és a zónázást. Arra külön büszke vagyok, hogy 60-70 százalékos volt az emberfóros helyzeteink kihasználása.

A serdülőknél külön érdem a dobogós helyezés, hiszen a kétezres korosztályból kevesen vannak.

Éppen ezért a legügyesebb gyermek korcsoportosok is lehetőséget kaptak a nagyobbak közötti bizonyításra. Azt kell mondanom: éltek a bizalommal. Ha összegezhetem: mindkét korcsoport a várakozáson felül teljesített, egyszóval nagyszerűen helyt álltak, amit alátámaszt a dobogós helyezés is.

Lesz folytatás is?

A klub elnökségének elvárása, hogy hasonlóképpen folytassuk, vagyis mindhárom korosztályban ki tudjunk állítani olyan csapatot, amelyet az országos bajnokságba nevezhetünk jövőre is.

Alapfeltétel a három korosztályos együttes kiállítása ahhoz, hogy a második vonalból az elsőbe kerülhessen, illetve indulhasson egy klub hátországa — veszi át a szót Kádár József. — Mi most oda eljutottunk, hogy a három korcsoport a helyezési pontszáma alapján első lett a Keleti csoportban. Márpedig ez feljogosít bennünket arra, hogy augusztusban osztályozót játszhassunk az A csoportba kerülésért.

Eddig kevés szó esett a gyermek korosztály teljesítményéről. Hallhatnánk erről is néhány szót?

Nálunk is az eligazolások miatt tavaly nyáron kissé borúsan láttuk a jövőt, hiszen kulcsjátékosokat veszítettünk. Így aztán a kezdetben a sötétben tapogatóztunk. Bár továbbra is valljuk, hogy nincs eredménykényszer, de azért titkon és szívünk mélyén abban bíztunk, a legfiatalabbak is odaérnek a középmezőnybe. Vélhetően dacot szült játékosban és edzőben egyaránt a kezdeti nehézség, viszont bíztunk az elvégzett munkában, az edzőtáborok hasznosságában, és a nyári nagy tornákban, ahol egészen jól alakult az újjá formálódó gyermekcsapat. A tavalyi, várnai torna eredményessége is ezt sugallta. Ilyen előzmények után kimondottan jónak mondható a hatodik helyezés. Ráadásul éppen a középmezőny volt nagyon sűrű.

Összegzésképen ezek szerint elmondható, jó úton jár a klub utánpótlása.

Mindenképen. Még akkor is, ha van egy nagy lépéshátrányunk a legtöbb klubbal szemben. Nevezetes az, hogy a gyulai fiókcsapatunkkal együtt 12, a különböző bajnokságokban szereplő közel másfélszáz fiatal és felnőtt edzését naponta három óra alatt kell megoldanunk egypályányi területen. A további előrelépéshez ekkora vízfelület és időintervallum kevés lesz. Ebből is látszik, hogy „nehezített” körülmények között tudott az egyesület előrelépni, mondhatni, az elmúlt esztendők mindegyikében.

Az ifjúsági korcsoport Keleti csoportjának végeredménye: 1. MVLC Miskolci VC 63, 2. MTK, Budapest 42, 3. Csabai Csirkefogók VK 36, 4. Ceglédi VSE 35, 5. Csongrádi VVSE 33, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 31, 7. Oázis SC, Budapest 11, 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 1.

A serdülő korosztály Keleti csoportjának végeredménye 21 forduló után: 1. MTK Budapest 56, 2. Csabai Csirkefogók VK 48, 3. Hódmezővásárhelyi VSC 40, 4. Ceglédi VSE 37, 5. MVLC Miskolci VC 32, 6. Oázis SC, Budapest 27, 7. Csongrádi VVSE 7, 8. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 5.

A gyermek korcsoport Keleti csoportjának végeredménye: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 51, 2. Váci VSE 38, 3. Aqua SE Nyíregyháza 33, 4. Oázis SC, Budapest 33, 5. Ceglédi VSE 31, 6. Csabai Csirkefogók VK 30, 7. Hírös Sport Iskola, Kecskemét 25, 8. Csongrádi VVSE 18, 9. MVLC Miskolci VC 6, 10. MTK Budapest 5. (Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredményt döntött.)

Az eredmények elérésében nagy szerepe volt a fő támogatóinknak, amelyek a következők: Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt., AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt., Csaba Metál Öntödei Zrt., Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Zrt, Délvill Kft., Felina Hungária Kft.

Címlapképünkön a Csabai Csirkefogók VK ezüstérmes serdülőcsapata és Csabai Zoltán edző (pólóban)

Felnőtt csapat: egy sikeres esztendő margójára

vízilabda ob1b ötödik helyzett csapat 2016Öt napja fejeződött be a 2015—2016. évi OB I B-s bajnokság, s mint ismert, ötödik helyen kötött ki csapatunk a húszfős mezőnyben. Milyen jó ízlelgetni: ötödik! Idestova két évtizede nem tudott ilyen magasságokba emelkedni a békéscsabai vízilabda.

A sikeres esztendő hátteréről beszélgettünk Kádár József vezetőedzővel, aki tavaly nyáron már azzal állt elő: jobb lesz ez a csapat, mint a korábbi esztendőben, amely ugyancsak szép helyezést ért el, amikor nyolcadikként zárt.

Miben volt jobb az idei csapat? — kérdeztük a vezetőedzőt.

Nehéz megmondani, hiszen a korábbiban is voltak meghatározó, rutinos, az OB I-et megjárt játékosok, mint dr. Szécsi Dávid és Cseh Attila. Akik viszont tavaly nyáron távoztak a klubból. Az elmúlt év közepén érkezett viszont Németh Dániel, aki aztán az új bajnokságban igazán meghatározó játékosunk lett. Általa sokkal stabilabb lett a védekezésünk és volt karmesterünk is. Az is fontos volt, hogy a 26 mérkőzésből huszonöt alkalommal vízbe is ugrott. Védekezésünket ugyancsak erősítette Szabó Levente érkezése, valamit ott volt a kapuban Gál Lajos. A három játékos által a védelem nyugodtabb játékot produkált, mint a korábbi években. Fontos volt, hogy a két fiatal, Tinka Norbert és Bodor Csanád is hamar beilleszkedett, és ők is meghatározóvá váltak. Így aztán a tavaly távozók hiányát igazán nem éreztük meg, még akkor sem, ha ők is meghatározók voltak, fazont adtak a csapatnak. Sőt, erre mondtam korábban, hogy jobb csapatunk lesz.

Nem attól léptek előre a Csirkefogók, hogy gyengült az OB I B mezőnye?

Nemhogy gyengült volna, hanem sokkal inkább erősödött. Az Újpest, a BVSC, a sok öreg rutinos rókát felvonultató Neptun VSC, és az Ybl Water Polo Club egyaránt jól igazolt, miként a Nagykanizsa is. Az utóbbi például a hetedik helyről a negyedikre rukkolt előre. Nem mellesleg éppen hozzájuk igazolt dr. Szécsi Dávid és Cseh Attila is. A mezőny erejét mutatja, hogy a harmadik helyezett Ybl elindult a Magyar Kupában és csak minimális gólkülönbségű vereséget szenvedett az OB I-esektől. Egyszóval nagyon erős bajnokság volt az idei. Ennek tudatában még nagyobb fegyvertény az ötödik hely kiharcolása.

Ebben az esztendőben egyre nagyobb szerepet kaptak a fiatalok.

Így van. És nagyon jól teljesítettek, egyre többet lehet rájuk rakni. Valamennyien megállták a helyüket. A 18 esztendős Szeles Ákos, a valamivel fiatalabb Zsilák László szinte minden mérkőzésen szerepet kapott, és egyre több időt töltött a vízben, amit gólokkal háláltak meg. A tavaly nyáron az első osztályú Vasashoz igazolt, de a szabályok értelmében az OB I B-be visszajátszó Hajdu Attila is meghatározó volt, amikor rendelkezésünkre állt. Ő 11 alkalommal erősített bennünket, a Vasastól ennyiszer engedték el, hiszen új egyesületében is egyre többet számoltak vele. Mi több, a Vasas felnőtt csapatában is bemutatkozhatott már. Hasonlóképpen mind több játékalkalmat kapott a még fiatalabb Sajtós József, Péter Szabolcs, Tifrea Ovidius, valamint az OB I B–ben bemutatkozott Mayer Andrej is.

Elmondható, hogy jól ötvöződik a fiatalok és idősek aránya?

Nyilvánvaló, hogy kellenek a rutinos, tapasztalt vízilabdázók, hiszen csupa fiatalokból álló gárdával nem juthattunk volna el az ötödik helyig. Nem beszélve arról, hogy az egykori első osztályú pólósok, mint Németh Dániel és Józsa Tibor, nemcsak meghatározóak, hanem óriási segítséget adnak a fiataloknak azzal, hogy sokat és türelmesen magyaráznak nekik, tanítják őket, bepillantást adnak a sportág mélyebb rejtelmeibe.

Korai beszélni arról, hogy együtt marad-e a csapat?

Az utolsó bajnokit követően már elkezdtünk beszélgetni a jövőről. Minden remény megvan rá, hogy ezzel az együttessel vághatunk neki ősszel az új bajnokságnak. Szóban legalábbis mindenki igent mondott. Csupán két kérdőjel akad. Szabó Leventéről elképzelhető, hogy Franciaországba költözik, de ez is még a jövő zenéje. Szeles Ákos pedig felvételizett a Közgazdasági Egyetemre a fővárosba, így jövőbeni játéka még kérdéses ehet.

Július 11-éig az összes, a felnőtt és utánpótlás csapatok pihenőt kaptak, majd megkezdik a felkészülést a 2016—2017. évi szezonra. Leghamarabb a fiatalok mutatkoznak be, a háromnapos, júliusi szentesi, majd augusztusi békéscsabai Diapolo Kupán.

Címlapképünkön az OB I B-ben ötödik helyet kiharcoló felnőtt csapatunk Kádár József vezetőedzővel (a felvétel bal oldalán, elől). A képről hiányzik Mucsi Zsolt, Hajdu Attila és Mayer Andrej