Továbbra is százszázalékos felnőtt csapatunk a bajnokságban

zsilak-laszlo-01-foto-kdA 2016—2017. évi OB I B-s felnőtt bajnokság harmadik fordulóját rendezték meg a hét végén, amelyen az eddig százszázalékos csapatunk ismét idegenben játszott, mégpedig Hódmezővásárhelyre látogattak a Csirkefogók. A mintegy órányi csata után úgy másztak ki a medencéből, hogy továbbra is megőrizték eddigi maximális teljesítményüket.

Hódmezővásárhelyi VSC—Csabai Csirkefogók VK 6—15 (1—1, 1—6, 1—3, 3—5)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Hódmezővásárhely, 100 néző. V.: Szénászky Zsolt, Berki András. Hódmezővásárhely: Ujházi — Papp 1, Rébeli Szabó M. 1, Werner 2, Hajdú 1, Vigh, Könyves. Cs.: dr. Szabó J., Pölös, Nádasdi G., Nádasdi Z., Rébeli Szabó T. 1, Berkó. Edző: dr. Bertók Gyula. Békéscsaba: Gál — Szeles 3, Szabó Z. 3, Józsa, Ajtai 2, Makra 1 (1), Németh D. 2. Cs.: Szentesi (kapus), Tóháti, Bodor, Rácz, Mucsi 1, Zsilák 3. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 9/2, ill. 8/3. Büntetők: 0/0, ill. 2/1. Kipontozódott: Nádasdi Z. Az eredmény alakulása: 0—1, 1—1, 1—6, 3—8, 3—11, 5—14.

Nehezen indult be a gólgyártás a két dél-alföldi csapat rangadóján, az első hat percben rengeteg volt a kihagyott lövés, illetve a kapusok sok alkalommal remekeltek. Különösen Gál Lajos, aki az első félidőben 75 százalékos hatékonysággal hárította a vásárhelyiek próbálkozásait. Egyébként az első gól a fiatal Zsilák László nevéhez fűződik, aki akciógóllal nyitotta a találatok sorát hat perc hat másodperccel a kezdés után. A második játékrész aztán már gólesőt hozott, amiben szinte csak a békéscsabaiak jeleskedtek, zsinórban ötször voltak eredményesek. Tulajdonképpen ezzel már el is dőlt a találkozó sorsa, a folytatás már felszabadultságot és örömjátékot hozott, több szép és tetszetős gólt értek el a békéscsabai játékosok. Nem beszélve arról, hogy a védekezésük is nagyon hatékony volt, nem úgy a vásárhelyieké, akik nemcsak elfáradtak a találkozó hajrájára, hanem keveset tudtak tenni a vendégek támadójátéka ellen. Kádár József edző azt is megengedhette, hogy az utolsó negyedben a kulcsjátékosokat már nem vetette be, inkább a fiatalok kaptak több lehetőséget. Ilyenkor ráadásul furcsán tekinthetünk vissza a néhány héttel korábbi felkészülési mérkőzésre, amelyet akkor a Hódmezővásárhely nyert meg, igaz, csupán egy góllal. Most azonban kis híján tízet tett közé csapatunk…

Mestermérleg. Kádár József: — A vártnál könnyebb győzelmet értünk el a dél-alföldi rangadón, ami miatt azért nem búslakodunk.

További eredmények: Szolnoki VSC—Debreceni VSC 7—13. BVSC-Zugló—Ceglédi VSE 14—13. Ybl Waterpolo Club—Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger 13—4. Újpesti VSE—MAFC 110 10—8.

Az állás három forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 9, 2. Újpesti VSE 7, 3. Ybl Waterpolo Club 6 (37—21), 4. BVSC-Zugló 6 (32—30), 5. Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger 4, 6. Ceglédi VSE 3 (29—31), 7. Debreceni VSC 3 (27—34), 8. Szolnoki VSC 3 (24—32), 9. MAFC 1 (23—29), 10. Hódmezővásárhelyi VSC 1 (24—36).

Címlapképünkön a hódmezővásárhelyiek ellen három gól elérő Zsilák László – fotó: Kiss Dani

A hétgólos széria eldöntötte a találkozó és a pontok sorsát

makra-zsolt-vedekezes-foto-kiss-dani-cspAz elmúlt évi bajnoksághoz képest szinte semmit sem változott a Szolnok játékoskerete, de a Békéscsabáé sem sokat. Ám az utóbbi gárdánál úgy tűnik, Szabó Zoltán leigazolása jó erősítés, hiszen ma ötször, az előző héten egy alkalommal is betalált az ellenfelek kapujába, jelentősen hozzájárulva az újabb győzelemhez.

Szolnoki VSC—Csabai Csirkefogók VK 10—16 (4—4, 4—4, 1—4, 1—4)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Szolnok. V.: Bereczki Miklós, Balázs Gergely. Szolnok: Balangó — Stefanidesz 2, Bodoróczki, Monostor, Hangay 4, Soltész 1, Klinga 1. Cs.: Melkuhn, Sléder, Kotlár 2, Szeghalmi, Bukta. Edző: Kis Tamás. Békéscsaba: Gál — Szeles, Szabó Z. 5 (1), Józsa, Ajtai 2, Makra 1, Németh D. 4. Cs.: Szentesi (kapus), Tóháti 2, Bodor, Rácz 2, Mucsi, Péter, Tifrea. Edző: Kádár József.  

Gól emberelőnyből: 10/6, ill. 5/3. Büntetők: 0/0, ill. 1/1. A mérkőzés alakulása: 0—1, 3—2, 4—5, 5—7, 9—9, 9—16.

Két új szerzemény is bemutatkozott a Szolnok ellen, az ifjúsági korú, Szentesről érkezett Tóháti Ádám, aki rögtön két gólt is dobott a szolnokiak elleni mérkőzésen, valamint az ugyancsak fiatal kapus, a 22 esztendős Szentesi Máté. Előbbi jó teljesítményével jelentősen hozzájárult a Békéscsaba győzelméhez, míg az utóbbi egy félidőt kapott a bizonyításra, amivel élt is, határozott volt és a döntő pillanatokban jól védett.

Amúgy a találkozó az első játékrészben kiegyenlített játékot hozott, főleg azért, mert ekkor még nem állt össze a vendégek védekezése, míg a Tisza-partiak néhány megúszásból eredményesek voltak, ráadásul több szerencsés lövésük akadt, ami a másik fél szempontjából balszerencsés. A szünet után szorosabbá vált a Csirkefogók védekezése, a Szolnok kevesebbet lőtt kapura, ami csabai hatékony védekezés mellett annak is köszönhető, hogy ritkábban jutottak emberelőnyhöz. Ugyanakkor a pályaválasztó csapata mind jobban fáradni látszott. A viharsarkiak támadásai egyre hatékonyabbá váltak, amit bizonyít: a második játékrészben, 9—9 után zsinórban hétszer voltak eredményesek, amivel el is dőlt a találkozó sorsa. A csabaiak végül megérdemelten győztek, és az új bajnokságban ezzel eddig kiváló a mérlegük: két mérkőzés, két győzelem.

Mestermérleg. Kádár József: — Nehéz mérkőzésre számítottunk, az első játékrészben ez be is igazolódott. A második félidőben a két csapat tudása közti különbség kiütközött, így végül nagy gólkülönbségű győzelmet arattunk.

További eredmények: Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger—BVSC-Zugló 9—8. Debreceni VSE—Ybl Waterpolo Club 7—16. Újpesti VSE—Ceglédi VSE 11—7. MAFC 110—Hódmezővásárhelyi VSC 12—12.

Az állás két forduló után: 1. Csabai Csirkefogók VK 6, 2. Újpesti VSE 4 (19—15), 3. Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger 4 (17—16), 4. Ybl Waterpolo Club 3 (24—17), 5. BVSC-Zugló 3 (18—17), 6. Ceglédi VSE 3 (16—17), 7. Szolnoki VSC 3 (17—19), 8. Hódmezővásárhelyi VSC 1 (18—21), 9. MAFC 1 (15—19), 10. Debreceni VSC 0.

Címlapképünkön az eredményesen védekező Makra Zsolt (fehér sapkában), aki emellett még gólt is dobott – fotó: Kiss Dani

Sikeres OB I B-s bajnoki nyitány a Debrecen ellen

polob1-bodor-csanad01A mai napon megkezdődött a 2016—2017. évi OB I B-s felnőtt bajnokság, amelynek során csapatunk hazai környezetben kezdett. Első ellenfele a Debrecen volt, amely gárda ellen jobb második félidei teljesítménnyel győzött.

Csabai Csirkefogók VK—Debreceni VSE 11—7 (2—1, 3—4, 3—0, 3—2)

OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: Pásztor Antal, Tóth Sándor. Békéscsaba: Gál — Szeles, Szabó Z. 1, Józsa, Ajtai 3, Zsilák, Németh D. 3. Cs.: Vesa, Bodor 1, Rácz 2, Mucsi, Péter 1, Tifrea. Edző: Kádár József. Debrecen: Gergely — Patócs 5, Orosz, Szappanos 1, Kőrösi 1, Rózsa, Szarvas. Cs.: Somorjai (kapus), Módy, Nagypál, Katona, Kupás, dr. Vass. Edző: Fehér László.

Gól emberelőnyből: 10/4, ill. 13/2. Büntetők: 1/0, ill. 0/0. Kiállítás cserével: Zsilák, ill. Nagypál. Kipontozódott: Szeles, ill. Patócs.

A hazaiaknál Tinka Norbert csak a lelátóról szemlélhette az eseményeket, ugyanis hátizom-sérülést szenvedett. Ugyanakkor vízbe csobbant a debreceniek ellen az új szerzemény, a Szegedről igazolt, balkezes Szabó Zoltán, aki góllal mutatkozott be. Nagy elánnal estek egymásnak a csapatok, de a kezdetben mindkét oldalon sokat hibáztak a lövők, a védekezéssel azonban sehol sem volt baj. A házigazdákat nem kísérte szerencse, a mérkőzés folyamán négy olyan lövésüket regisztráltunk, amikor a kapufáról a gólvonalra pattant a labda, de nem jutott azon túl. A debreceniknek csupán két ilyen lövésük volt, de mindkettő befelé csurgott, így meg is adták a játékvezetők. A félidőben 5—5-öt mutatott az eredményjelző, a térfélcsere után aztán alaposan feljavult, illetve megjött a hatékonyabb lövő kedve a házigazdáknak, és zsinórban lőtt öt góljukkal el is döntötték a találkozó, illetve a pontok sorsát. Így aztán eredményes rajtot vettek a csoport eddig ismeretlen, de jó és fiatal erőkből álló gárdája, a hajdúságiak ellen.

Mestermérleg. Kádár József: — Ahogy idény elején szokott, kicsit nehezen lendültünk bele a mérkőzésbe, de a második félidőre kijött a két csapat közötti tudáskülönbség.

További eredmények: Szolnoki VSC—MAFC 7—3. Hódmezővásárhelyi VSC—Ceglédi VSE 6—9. BVSC Zugló—Ybl Waterpolo Club 10—8. Újpesti VSE—Eszteházy Károly Főiskola SC, Eger 8—8.

Címlapképünkön Bodor Csanád veszi tűz alá a kaput. A békéscsabaiak lövője egy góllal járult hozzá csapata győzelméhez a bajnoki nyitányon

Győzelemmel rekordbeállítás az ötödik hely

németh dániel fotó kiss dani cspA békéscsabaiak számára még volt tétje a találkozónak, hiszen győzelem, sőt egy döntetlen esetén is még egy hellyel előrébb rukkolhattak. Mégpedig azért, mert a konkurens Angyalföld már korábban lejátszotta az utolsó forduló mérkőzését, és 13 egységgel, azonos pontszámmal állt a Csirkefogókkal a tabellán, de az egymás elleni eredmény mérlegével megelőzte a viharsarkiakat. A Nagykanizsa viszont bármilyen eredmény is ért volna el, már se előre, se hátra nem mozdult volna a 4. helyről.

Csabai Csirkefogók VK—Kanizsa VSE 13—11 (5—1, 4—3, 3—4, 1—3)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés az 1—8. helyért, Békéscsaba, 100 néző. V.: Berki András, Pásztor Antal. Békéscsaba: Gál — Tinka 1, Szabó I. L. 3, Józsa 1, Ajtai 1, Zsilák 3, Németh D. 1. Cs.: Bodor 1, Szeles 1, Rácz 1, Péter, Sajtos, Tifrea 1. Edző: Kádár József. Nagykanizsa: Kiss Cs. — Virt, dr. Szécsi 2, Bakó 3, Cserdi 3, Kéri 1, Cseh 1. Cs.: Molnár 1. Edző: Simonka Ferenc.

Gól emberelőnyből: 4/3, ill. 5/3. Büntetők: 0/0, ill. 1/0. Az eredmény alakulása: 2—0, 7—2, 9—6, 10—8, 12—8, 12—11.

Két ismerőst, dr. Szécsi Dávidot és Cseh Attilát köszönthették a helyiek, hiszen az egykori OB I-es pólósok egy évvel korábban még Békéscsabán játszottak. Szabó I. Levente két jobbszélről leadott lövésével szerzett vezetést a hazai csapat, amely a folytatásban is irányította a játékot. A vendégek rövid kispaddal és egy kevésbé jó kapussal érkeztek, így eleinte szinte minden békéscsabai próbálkozás góllal párosult. A második negyed végére ötgólos előnyre tettek szert a házigazdák (9—4), ám ezt követően némileg feljavult a nagykanizsai együttes. Megkezdték a felzárkózást, amikor már megközelítették a csabaiakat, mindig akadt egy viharsarki, aki gólt, gólokat ért el, amivel lehűtötte a vendégek kedélyét. Bár a Zala megyeieknek volt kevés cserelehetőségük, mégis inkább a házigazdák fáradtak el a végére. A lefújás előtt egy gólra zsugorodott a békéscsabai előny, ám ekkor a fiatal Zsilák bevette az ellenfél kapuját, az utolsó három percben pedig jobbára mezőnyjáték folyt, több gól már nem esett, így a Csirkefogók három ponttal gazdagodtak, ami egyben azt jelenti, hogy egyet előreléptek a tabellán, és az ötödik helyen zárták a 2015—2016. évi bajnokságot. Ezzel megismételték a mintegy húsz esztendővel ezelőtt elért legjobb helyezésüket a hazai másodosztályban.

Mestermérleg. Kádár József: — Egy jó iramú mérkőzésen remek győzelemmel zártuk az amúgy is jól sikerült esztendőt.

További eredmények: BVSC-Zugló—Neptun VSC 9—24. Eszterházy Károly FSC, Eger—Angyalföldi Sportiskola DSE 16—16. UVSE Continental—Ybl Water Polo Club 10—7.

A felsőház végeredménye az 1-8. helyért: 1. UVSE Continental 36, 2. Neptun VSC 32, 3. Ybl Water Polo Club 30, 4. Kanizsa VSE 22, 5. Csabai Csirkefogók VK 16, 6. Angyalföldi Sportiskola DSE 13, 7. BVSC-Zugló 9, 8. Eszterházy Károly FSC, Eger 7.

Címlapképünkön a mérkőzésen remekül irányító Németh Dániel (13) keresi, kit hozzon helyzetbe – fotó: Kiss Dani

A vereség miatt helyet cserélt csapatunk a vendéglátókkal

éljen éljen fotó kiss dani cspAz utolsó előtti fordulóhoz érkezett a 2015—2016. évi OB I B-s bajnokság. Az 1—8. helyért folyó rájátszásban a Csabai Csirkefogók VK a fővárosba utazott, ahol az éppen mögöttük álló Angyalföld vendégeként ugrottak vízbe. A két azonos pontszámú együttes csatájából — miként a rájátszás első körében — a fővárosiak jöttek ki jobban, így helyet cseréltek a tabellán.

Angyalföldi Sportiskola DSE—Csabai Csirkefogók VK 16—11 (4—5, 5—2, 2—3, 5—1)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, Budapest, Tüzér utcai uszoda, 1200 néző. V.: Rubos Károly, Gérnyi Tamás. Angyalföld: Kátai — Török 1, Hartman, Kiss Á. 7 (2), Szilágyi 3, Salamon 3 (1), Cseh T. Cs.: Kóczé 2 (1), Békés, Kapronczay, Varga D., Takács. Edző: Kenéz György. Békéscsaba: Gál — Tinka, Szabó I. L. 2, Józsa 1, Ajtai, Makra 2, Németh D. 3 (2). Cs.: Bodor, Szeles, Rácz, Mucsi, Hajdu A. 1, Zsilák 2, Sajtos. Edző: Kádár József.

Gól emberelőnyből: 11/5, ill. 7/4. Büntetők: 5/4, ill. 3/2. Kipontozódott: Cseh T., ill. Tinka, Szabó I. L. Kiállítás cserével: Takács. Kiállítás 4 percre: Makra. Az eredmény alakulása: 1—0, 1—2, 3—5, 6—5, 6—7, 11—7, 11—10, 15—10.

Érdekes, és túlságosan is harcos mérkőzést hozott a fővárosi összecsapás. Az első negyed még „békében csordogált”, ám néhány játékvezetői hiba miatt az ellenőr a szünetben elbeszélgetett a bírókkal. Akik innen kezdve egymás után szórták ki a játékosokat, amitől mindkét csapat kissé „bevadult”, és fokozódott a hangulat a medencében és a vízparton egyaránt. A kipontozódásokon kívül jött a végleges cserés kiállítás, a négyperces kiállítás, és összesen nyolc büntetőt is ítéltek a játékvezetők. Úgy tűnt, a csabaiakat jobban megzavarta a sok „furcsaság”, elfelejtettek védekezni, amit alátámaszt: már a félidőig annyi gól esett, amennyi máskor egy egész találkozón. Végül a vendéglátók annyival jobbnak bizonyultak, hogy az adódó helyzeteiket jobban kihasználták az egyébként jó iramú összecsapáson, amelyen mindkét együttes sokat igyekezett cserélni, frissíteni a csapatot. A csabaiak támadásai azonban elmaradtak a várakozástól, így törvényszerű volt a vereség. Ráadásul nehezen tartották a nagy kedvvel játszó, 28 esztendős Kiss Ádámot, aki hét gólig meg sem állt.

Mestermérleg. Kádár József: — Hektikus mérkőzésen megérdemelten győzött az Angyalföld. Sajnos a védekezésünk nem volt valami acélos ezen a találkozón.

További eredmények: Eszterházy Károly FSC, Eger—Kanizsa VSE 8—9. Ybl Water Polo Club—BVSC-Zugló 23—5. UVSE Continental—Neptun VSE 12—11.

A felsőház állása az 1-8. helyért a 7. forduló után: 1. UVSE Continental 33, 2 Neptun VSE 29, 3. Ybl Water Polo Club 27, 4. Kanizsa VSE 22, 5. BVSC-Zugló 18, 6. Angyalföldi Sportiskola DSE 13, 7. Csabai Csirkefogók VK 10, 8. Eszterházy Károly FSC, Eger 4.

 

Címlapképünkön a Csabai Csirkefogók VK csapata a sípszó előtt – fotó: Kiss Dani