Kilenc mérkőzés vár utánpótlás csapatainkra a hét végén

Kő kemény hétvége vár klubunk utánpótlására, ugyanis szombaton és vasárnap szinte minden korosztály érintett lesz a pontvadászatban, így az országos bajnokságban szereplő triónk mellett a gyermek I., a gyermek III. és a baby korosztályosaink is az Alföld valamelyik városában vízbe ugranak a vidékbajnokság keretében. Összesen kilenc derbit játszanak csapataink.

A legkisebbek, a baby korcsoportosok lesznek a legfrissebbek, akik szombaton ebédidő előtti percekben kezdik a sort. Szegedre látogatnak, szombaton, ahol a szokásnak megfelelően két mérkőzést játszanak: a Kecskemét után a Hódmezővásárhely lesz az ellenfelük.

A program. Április 17., szombat, 10.30 óra: Szegedi Vízipóló Suli–Legrand Szentesi VK. 11.20: Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola. 12.10: Újszilvás SE–Legrand Szentesi VK. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC. 13.50: Csongrádi VVSE–Újszilvás SE. 14.40: Kecskeméti SI–Szolnoki Dózsa. 15.30: Csongrádi VVSE–Hódmezővásárhelyi VSC. 16.20: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli.

A gyermek I. korosztályosaink ezúttal Szolnokot veszik célba, ahol két találkozó erejéig vár rájuk ellenfél, nevezetesen a mezőtúriak és házigazdák lesznek a partnereik. Ezúttal a vidékbajnoki 13-14. fordulókat rendezik meg a Délkeleti csoportban.

A program. Április 17., szombat, 9.00 óra: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli. 10.00: Invictus SC, Mezőtúr–Ceglédi VSE Leányok. 11.00: Sugovica VSE, Baja–Szegedi Vízipóló Suli. 12.00: Csabai Csirkefogók VK–Invictus SC, Mezőtúr. 13.00: Ceglédi VSE Leányok–Sugovica VSE, Baja. 14.00: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa.

Az állás 12 forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 33, 2. Szolnoki Dózsa 28, 3. Csabai Csirkefogók VK 18, 4. Ceglédi VSE Leányok 16, 5. Invictus SC, Mezőtúr 12, 6. Sugovica VSE, Baja 0.

Gyermek III. korosztályosaink vasárnap utaznak Szegedre, ahol a Délkeleti vidékbajnokság rájátszásnak negyedik fordulóját rendezik a felsőháziaknak (Piros csoport). A középszakasz két derbijén először a szolnokiakkal, majd a szegediekkel mérkőznek meg Csabai Zoltán edző legényei.

A program. Április 18., vasárnap, 10.00 óra: Legrand Szentesi VK–Szegedi Vízipóló Suli. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 12.30: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 13.30: Legrand Szentesi VK–Szolnoki Dózsa.

Az állás a rájátszás harmadik köre (hat forduló) után: 1. Szolnoki Dózsa 18, 2. Legrand Szentesi VK 10, 3. Szegedi Vízipóló Suli 7, 4. Csabai Csirkefogók VK 0.

Az országos utánpótlás-bajnokságban ugyancsak 10 órakor kezdődik csapataink számára a sorozat, vasárnap hazai környezetben fogadják a Ceglédi VSE csapatait. Az A2 Keleti csoportjában immár a 16. fordulóra kerül sor. Ezúttal sem vár könnyű feladat a három korosztályra, ugyanis a két idősebb gárda, az ifjúsági és a serdülő esetében a tabellán előttünk állnak, de ez nem azt jelenti, hogy legyőzhetetlenek. Gyermek csapatunktól elvárás a múlt heti kisiklás után, hogy behúzzák a három pontot, különösen, ha továbbra is versenyben akarnak maradni az aranyéremért folyó csatában.

A program. Ifjúságiak. Április 18., vasárnap, 11.15 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Ceglédi VSE. 11.15: Váci VSE–Budafóka XXII. kerületi SE. 13.30: KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo–Aqua SE, Nyíregyháza. 16.30: Oázis SC, Budapest–Hódmezővásárhelyi VSC. Szabadnapos: Koelner-Csongrádi VVSE.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Koelner-Csongrádi VVSE 36, 2. Oázis SC, Budapest 32, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 24, 4. Budafóka XXII. kerületi SE 21, 5. Aqua SE, Nyíregyháza 21, 6. Ceglédi VSE 19, 7. Swietelsky-Békéscsaba 12, 8. Váci VSE 9, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 3.

Serdülők. Április 18., vasárnap, 10.00 óra: Váci VSE–Budafóka XXII. kerületi SE. 12.15: KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo–Aqua SE, Nyíregyháza. 12.30: Swietelsky-Békéscsaba–Ceglédi VSE. 14.00: Oázis SC, Budapest–Hódmezővásárhelyi VSC. Szabadnapos: Koelner-Csongrádi VVSE.

Az állás. Serdülők: 1. Oázis SC, Budapest 36, 2. Budafóka XXII. kerületi SE 30, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 30, 4. Ceglédi VSE 23, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 21, 6. Aqua SE, Nyíregyháza 15, 7. Koelner-Csongrádi VVSE 12, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Váci VSE 4.

Gyermek korcsoport. Április 18., vasárnap, 10.00 óra: Swietelsky-Békéscsaba–Ceglédi VSE. 11.00: KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo–Aqua SE, Nyíregyháza. 12.30: Váci VSE–Budafóka XXII. kerületi SE. 15.15: Oázis SC, Budapest–Hódmezővásárhelyi VSC. Szabadnapos: Koelner-Csongrádi VVSE.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 30, 2. Oázis SC, Budapest 30, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 27, 4. Koelner-Csongrádi VVSE 27, 5. Ceglédi VSE 23, 6. Aqua SE, Nyíregyháza 18, 7. Váci VSE 13, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 9. Budafóka XXII. kerületi SE 0.