ímkézett bejegyzés

Ötcsapatos nemzetközi serdülő korosztályos tornán tesztelt csapatunk Szarvason, a Fodor Rajmund Kupán

A kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund (vezetőedzőnk, Fodor Ádám bátyja) szervezésében egy remek három napos nemzetközi serdülő korosztályos tornát rendeztek a szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő fedett 25 méteres medencéjében. A hétfőtől szerdáig tartó eseményt stílszerűen I. Fodor Rajmund Kupának keresztelték el.

Az első alkalommal kiírt tornán öt csapat mérte össze tudását, köztük a Swietelsky-Békéscsaba. A mieink eredménysora: Békéscsaba–Oázis SC, Budapest 3–23. Békéscsaba–Kecskeméti SN 6–16. Békéscsaba– Luca Locatelli (olasz) 13–9. Békéscsaba–Oázis SC, Budapest 9–28. A harmadik helyért: Békéscsaba– Luca Locatelli (olasz) 11–12.

A csapat edzője, Ajtai Miklós így foglalta össze a három nap tapasztalatait: – Bucsi Ferenc kapusunk távozása után új portások után kell néznünk, ugyanis ebben a korosztályban ő volt az egyedüli. Most két szentesi fiatalt, Fási Gergőt és Tóth Leventét teszteltük, akik jó teljesítményt nyújtottak, remélem, lesz rá lehetőség, hogy ők legyenek hálóőreink. Összességében hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat, de meccsről meccsre javult, amit a dobott gólok is alátámasztanak. A koncentrációról ugyanez elmondható. Alapembereink végig stabil teljesítményt nyújtottak, de akadtak olyanok, akik csalódást keltettek. Több fiatalt is kipróbáltam, ők is vegyes képet mutattak. A 25 méteres medence miatt ugyan zsúfoltabbnak tűnt a víz, ám pörgősebb volt a játék. Mindenképpen hasznosnak mondható a torna, hiszen ilyenkor látható, hogy hol kell még javítani a játékunkon. Kimondottan jó teljesítményt nyújtottak a két kapuson kívül Osgyán András és Kiss-Schusztek Dávid. Ám az is tény, még sok munka vár ránk a tervezett szeptember végi bajnoki rajtig.

A nemzetközi torna három napján a következők kaptak lehetőséget: Fási Gergő, Tóth Levente (kapusok), Born Attila, Bozgán Bence, Csiaki Bence, Dimák Csanád, Fodor Zsombor, Kiss-Schusztek Dávid, Komlódi Marcell, Kósa Bence, Kvasz János, Osgyán András, Paksi Gergő, Pálenkás Zoltán, Schindler Gergő, Szanyi Vencel.

Mától, ugyancsak három napon át, ugyancsak Szarvason a gyermek I. és a gyermek III. korosztálynak rendeznek hasonló tornát.

Címlapképünkön: mérkőzés előtt edzőjével, Ajtai Miklóssal a békéscsabai csapat

Gyermek IV. korosztályos csapataink zárták a Nyári Kupa-sorozat

Utolsóként a gyermek IV. korcsoportosok fejezték be a Nyári Kupa-sorozatot, a békéscsabai és a gyulai fiatalok ezúttal Szegeden zárták a kört. Hétfőn és kedden két nap alatt négy mérkőzéssel búcsúztatták a nyarat.

Hétfőn nyitányként egymás ellen kezdett a békéscsabai és a gyulai alakulat. Csabai Zoltán edzőnk helyett ezúttal Dobra Róbert kísérte el a megyeszékhelyi gárdát, akinek nem volt ismeretlen a tizenéves társulat, ugyanis nemrégiben még ő foglalkozott velük. Elöljáróban el is mondta: – Nagy öröm volt újra látni a gyerekeket, és fel is tűnt, az elmúlt időszak alatt milyen sokat fejlődtek. Bár ma már nem én vagyok edzőjük, de továbbra is igyekszem figyelni pályafutásukat.

Az első találkozón a csabaiak elsősorban a szoros védekezésből való lefordulásokkal operáltak, amelyet edzőjük szerint több, kevesebb sikerrel meg is valósítottak. Úszástudásban, labdakezelésben jobbnak bizonyultak a csabaiak, győztek is, de remekül küzdöttek a fürdővárosiak is. A hétfő második mérkőzésen egy erős, stabil Szentes ellen vették fel a küzdelmet és hamar kitűnt, hogy lehet itt keresnivalójuk. Végül ugyan 10–7-re kikaptak, ám egy kis szerencsével másként is alakulhatott volna az eredmény.

Ma délelőtt a mezőny legerősebb csapata ellen, a Szolnokkal szemben nyitották a napot. Remekül tartották magukat a Csirkefogók, ám 8–8 után kiütközött némi fáradtság, ráadásul a Tisza-partiak felgyorsultak, gondolkodásban is feljavultak, így 14–10-re nyertek. A mai nap záró mérkőzésén, a harmadik helyért a Szeged következett. Az öltözőben maradt a csapat, ugyanis egy 0–6-tal nyitottak. Igaz, ezt követően fölzárkóztak (5–7), de a végjáték jobban sikerült ellenfelüknek, így alakult ki a 11–5-ös végeredmény a szegediek javára.

Dobra Róbert így foglalta össze a két nap tapasztalatait: – Rövidebb volt a kispadunk a többieknél, ezért a végére kissé elfáradt a csapat. Ám nagyon szépen helyt álltak a négy mérkőzésen, volt tartása a gárdának. Három fiatalunk különösen kitett magáért: Zimbran Milán védekezése magabiztos volt, ha kellett mások hibáját is ő korrigálta. Rácz Domonkos nagyon aktív és gólerős volt centerben, a háromhetes, betegség miatti kihagyás után remekül tért vissza a csapatba Korcsok Nándi, akit mezőnyjátéka miatt dicsérhetek.

A következő békéscsabai csapat szerepelt a szegedi Nyári Kupa második fordulójában: Such Bertold (kapus), Földi Maxim, Gyuricza István, Kabai Zalán, Korcsok Nándor, Laurinyecz Gergő, Puha Zalán, Rácz Domonkos, Restye Zsombor, Suhajda Zoltán, Szlúka Ádám, Zimbran Milán.

A Béládi Csaba edző által dirigált gyulai alakulat is négy meccsen van túl. Mesterük így értékelt a négy találkozó után: – Bár nem sikerült nyernünk a szegedi eseményen, ám ezúttal is jelentős fejlődésről adtak tanúbizonyságot fiataljaink. A házigazdák ellen például 13 gólt dobtunk, mégsem sikerült nyernünk, ám önmagában a találatok száma már szép teljesítmény. A szentesiek ellen pedig sokáig partiban voltunk. Úgy látom, egyre inkább kezd a kombinatív játékhoz hasonlítani a gyerekek teljesítménye és taktikailag is sokat fejlődtek, ami a cseresorra is érvényes. Ahogy haladtunk mérkőzésről mérkőzésre, egyre jobb teljesítményt nyújtott a csapat. Mindenképpen pozitív kicsengése van a Nyári Kupán nyújtott teljesítményünknek, még akkor is, ha a munka elején járunk. Ezúttal is elsősorban a kapus Lipták-Bíró Ábelt, a mezőnyben Csukás Rékát, Nánási Hunort és Szakadáti Márkot dicsérhetem.

A gyulai csapatot a következő fiatalok alkották: Lipták-Bíró Ábel (kapus), Balogh Csanád, Cserkuti Boldizsár, Csukás Réka, Demkó Boldizsár, Ilyés Bálint, Józsa Zalán, Kováts Hunor, Nánási Hunor, Szakadáti Márk, Szakadáti Szofi, Szeidler Márton.

Címlapképünkön a fehér sapkás Restye Zsombor keresi a társat, akit helyzetbe hozhat

Meccsről meccsre lépegetett előre gyermek III. csapatunk

Békéscsaba adott otthont a gyermek III. korcsoportos fiatalok Nyári Kupája második fordulójának. A kétnapos, tornarendszerű eseményen ezúttal is négy csapat, a szegedi, szolnoki, szentesi és békéscsabai csobbant vízbe az Árpád fürdőben.

Csabai Zoltán edzőnk helyett ezúttal a fiatalok csapatát beugróként Ajtai Miklós irányította, aki így foglalta össze a két nap tapasztalatait: – Ugyan beugró edzőként ültem a kispadon, de a csapat felét már régóta jól ismerem, hiszen sokakat én tanítottam meg úszni és a sportág alapjaira, amikor még abszolút kezdők voltak. Igaz, a másik fele ismeretlen volt számomra, ám velük is nap nap találkozom az uszodában. Ezért aztán meglehetősen nehezen lendültünk bele. Különösen az első találkozón, a Szolnok ellen látszott, hogy nem vagyunk egymáshoz szokva. Hamar kitűnt, hogy az OB I-es háttérrel rendelkező Tisza-partiak taktikailag érettebbek, technikai tudásuk jobb, és fizikálisan is erősebbek. Ám meccsről meccsre egyre jobb teljesítményt nyújtottak fiataljaink, minden téren javultak, egyre jobban koncentráltak. Egy biztos, sok ügyes srác van csapatunkban, akik, ha szorgalmasan járnak edzésekre, még sok örömünk lehet bennük. Különösen tetszett Pallag Nándor, Pónya Olivér, Szatmári Levente, Zimbran Milán játéka és a két kapusunkat, Krizsán Lőrincet és Such Bertoldot is csak dicsérhetem.

A Nyári Kupa végeredménye a gyermek III. korcsoportban két forduló (nyolc mérkőzés) után: 1. Szegedi Vízipóló Suli, 2. Szolnoki Dózsa, 3. Szentesi VK, 4. Csabai Csirkefogók VK.

A második körben a következő fiatalok kaptak lehetőséget az Árpád fürdőben: Krizsán Lőrinc, Such Bertold (kapusok), Bazsó Máté, Csüllög Csongor, Földi Maxim, Gyuricza István, Korcsok Nándor, Laurinyecz Gergő, Nagy Ákos, Pallag Nándor, Pónya Olivér, Rácz Domonkos, Szathmáry Zsombor, Szatmári Levente, Zimbran Milán.

Címlapképünkön Szatmári Levente célozza meg az ellenfél kapuját

Nagy fejlődésen ment keresztül legfiatalabb csapatunk

Három héttel ezelőtt Békéscsabán rendezték meg a baby korcsoportosok Nyári Kupa fordulóját, e hét végén Szolnok adott otthont a második körnek. Miként az elsőben, ezúttal is két nap alatt négy meccset játszottak a legfiatalabbak, ellenfeleik a Szeged és a Szolnok együttesei voltak, akikkel a két nap alatt kétszer is összemérték tudásukat.

Ha már a vidékbajnoki eseménysort a hazai szövetség a koronavírus miatt rövidre zárta, a szigorítások feloldása után legalább a Nyári Kupa adott lehetőséget az edzőknek felmérni, hol is tartanak a tíz évesek és fiatalabbak a fejlődésben. Erre a két forduló négy napja alatt lejátszott nyolc mérkőzés igazán jó alkalom volt. Esetünkben Dobra Róbert edző értékelte a szolnoki kirándulást: – Az előző, békéscsabai tornához képest nagyon nagy javulást tapasztaltam fiataljaink esetében. Több volt a mozgás, a jó passzolás, egyre jobban ráéreznek a játékra. Főleg a védekezést és a labdatartást igyekeztem velük gyakoroltatni, amiben határozottan előre léptek. A támadásépítés még a jövő zenéje, miként a gólok is hiányoznak még. A ma reggeli, Szolnok elleni teljesítménnyel pedig határozottan elégedett vagyok. Az egykori első osztályú játékos, mérkőzés- és játékvezetőellenőr, Wolf Péter ki is emelte, hogy sokat fejlődött kis csapatunk, ám arra is felhívta játékosaink figyelmét, hogy nagyon sokat kell edzésre járni ahhoz, hogy még ennél is magasabb szinten űzhessék a játékot. Összességében pozitívan értékelem a hét végi teljesítményt, különösen kapusunk, Lipták-Bíró Ábel, a gólerős és a csapatnak tartást adó Nánási Hunor nyújtott átlagon felülit. No és élete első góljait szerző Hajdu Áron emelhető ki.

A mérkőzés végén minden csapat érmet kapott a Nyári Kupán nyújtott teljesítményéért, amelyeket a Tisza-partiak remek, válogatott kapusa, Nagy Viktor adott át a gyerekeknek.

A Csabai Csirkefogók VK együttesét hét békéscsabai és hat gyulai fiatal alkotta a szolnoki tornán. Békéscsabaiak: Bacsa Dávid, Hajdu Áron, Machlik Máté, Restye Zsombor, Suhajda Soma, Uhrin Barna, Uhrin Zsombor. Gyulaiak: Balogh Csanád, Józsa Zalán, Lipták-Bíró Ábel (kapus), Nagy Kamilla (kapus), Nánási Hunor, Szakadáti Zsófi.

Címlapképünkön a fehér sapkás Hajdu Áron meglőtte élete első góljait

Szegeden a tanulásé volt a főszerep fiataljaink számára

A hét végén a gyermek IV. korcsoportosoknak is megrendezték a Nyári Kupa felkészülési tornát, két napon át Szegeden igyekeztek bizonyítani 11 éveseink és a fiatalabbak. A szombat, vasárnapi esemény az első forduló volt, ahol a békéscsabai és gyulai csapataink is négy-négy mérkőzést játszottak. A folytatásra ugyancsak Szegeden kerül sor augusztus 17–18-án, hétfőn és kedden.

Csabai Zoltán edzőnk másirányú elfoglaltsága miatt ezúttal klubunk vezetőedzője, Fodor Ádám kísérte el a csapatot Szegedre. Tizenéves gárdánk mérlege: egy győzelem és három vereség volt: a gyulaiak elleni „házi rangadón” 29–6-ra nyertek a megyeszékhelyiek, majd a mezőny két legerősebb alakulata következett (Szolnok–Békéscsaba 21–8, Szentes–Békéscsaba 20–8). A negyedik meccsre újra belelendültek a viharsarkiak és mindössze kétgólos vereséget szenvedtek a házigazda szegediektől (16–18).

A békéscsabai csapatot a következő játékosok alkották: Such Bertold (kapus), Földi Maxim, Gyuricza István, Kabai Zalán, Laurinyecz Gergő, Orosz Botond, Plavecz Dániel, Puha Zalán, Rácz Domonkos, Suhajda Zoltán, Szlúka Ádám, Zimbran Milán.

Fodor Ádám így látta a kétnapos eseménysort: – Nyitányként egy könnyű találkozón nyertek a csabai fiatalok a Gyula ellen. Ezt követően két olyan alakulattal szemben léptek föl a gyerekek, amelyek legalább harminc-negyven meccsel előttünk járnak: gyorsabbak a vízben, gyorsabbak gondolkodásban, de nem behozhatatlan a hátrányunk. A Szolnok és a Szentes ellen is voltak jó periódusaink, különösen azután, hogy időkéréskor elmagyaráztam nekik, hogy semmivel sem butábbak, csak nem kellene megijedni a nagyobb névtől. De az is tény, amíg nálunk három-négy igazi húzóember volt, a két ellenfélnél nyolc-tíz. Az utolsó találkozóra végképp felvette csapatunk a játék ritmusát, és akár fordított eredmény is születhetett volna a szegediek ellen. Talán, ha a beteg Korcsok Nándi is velünk tarthatott volna… Remélem, sokszor találkozunk ilyen erősségű csapatokkal, ugyanis ezektől lehet igazán tanulni.

A Béládi Csaba edző által pallérozott Gyulai VK 11 legénnyel állt ki a Tisza-parti városban, ahol valamennyi mérkőzésüket ugyan elvesztették, ám az általában kapott 20-22 gólra ezúttal már rendre hattal-nyolccal válaszoltak. Az eseményen a következő fürdővárosi fiatalok ugrottak vízbe: Lipták-Bíró Ábel (kapus), Balogh Csanád, Cserháti Boldizsár, Demkó Boldizsár, Ilyés Bálint, Józsa Zalán, Kováts Hunor, Nánási Hunor, Szakadáti Márk, Szakadáti Szofi, Szeidler Márton.

Béládi Csaba edző így foglalta össze a tapasztaltakat: – A munka elején járunk még, ráadásul akadtak olyanok a csapatban, akik életük első mérkőzésén ugrottak a medencébe. Tény, egyelőre sok tanulni valónk van, látjuk, ellenfeleink miben és milyen sokkal előrébb járnak, mint a mi fiataljaink. Fizikálisan, úszástudásban, taktikai elemekben és technikailag is lépéshátrányban vagyunk a többi dél-alföldi gárdával szemben, ráadásul motiváltságban is mihamarabb fel kell venni velük szemben a versenyt. A mieinknek az is furcsa volt, hogy először játszottak nagy méretű labdával, ezért kevésbé voltak labdabiztosak. Ám hasznos volt a két nap, a négy mérkőzés, amelyen kapusunk, Lipták-Bíró Ábel, Nánási Hunor és Szakadáti Márk már olyan teljesítményre volt képes, mint az OB I-es háttérrel szereplő ellenfeleink játékosai. A többieknek hozzájuk kell fejlődni ahhoz, hogy legközelebb több sikerélményben részesüljön a csapat.

Címlapképünkön a békéscsabai fiatalok hét végén a szegedi sportuszodában