ímkézett bejegyzés

Mindkét magyar csapat vb-döntős – vélemények szűkebb pátriánkból

Címlapképünkön a magyar női válogatott kapusa, Neszmély Boglárka, aki teljesen megőrjítette a spanyolokat – fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A szingapúri OCBC Vizesközpontban javában tart a vízilabda világbajnokság. A magyar férfi és női válogatott szép utat bejárva eljutott az elődöntőig, ahol az utóbbiak a spanyolok legyőzésével bejutottak a fináléba, míg a férfiak ma a szerbek elleni diadallal ugyancsak az aranyéremért játszhatnak a folytatásban.

Itthon sokan a televízió előtt szurkoltak a két egyletünknek, köztük sok egykori és mai játékos, szakember. Az utóbbiak közül faggatunk kettőt: hogyan látják az eddig lezajlott események közül a végjáték felé haladó csapatainkat.

Azt elöljáróban leszögezhetjük: a spanyolok elleni női összecsapásról (15–9) különösen Neszmély Boglárka teljesítménye kiemelésre méltó. Magyarországon mindig akadtak csodaszámba menő kapusok, ezek közé tartozik az egyik, spanyolok elleni hős. Önmagáért beszél, hogy hány védést mutatott be. Ugyanakkor kellett hozzá azért egy olyan csapat, amelyben mindenki remekül igyekezett blokkolni az ellenfél lövéseit.

Fodor Ádám, a Békéscsabai Vízilabda Klub vezetőedzője hasonló állásponton volt, amikor így fogalmazott: – Percekig hatása alatt voltam a győzelemnek, ez a magyar vízilabda ünnepe volt. Élesek és határozottak voltak a lányok, a precíz védekezésüket látva a spanyolok hamar elbizonytalanodtak, ezért lett a végén olyan nagy a gólkülönbség. S hogy mit várok a folytatásban a görögök elleni aranyderbin? Az újabb ellenfél teljesen más pólót produkál, fizikailag nagyon erősek, ám statikus a játékuk, amolyan kicsit szerbes. Ezért itt már nem számítok ekkora fölényre, de mivel már egyszer megvertük őket a vébén, most is győzelmet várok. Hozzáteszem: kiélezett lesz a küzdelem, nem biztos, hogy olyan szép lesz a játék, mint a spanyolok ellen, de remélem, akár csúnya vízilabdával is, de nyerünk.

Ajtai Miklós, a békéscsabaiak játékosa is a szép játék hatása alatt volt hosszú ideig: – Elég ránézni az eredményre, végig domináltunk, a negyedik negyedet már egy kicsit el is engedhettük. Fantasztikusak voltak a magyar lányok blokkjai, én már a félidei eredmény alapján biztos voltam a sima győzelemben. Az eredményes védekezésünk és a hatékony támadásunk nagyon ült az olimpiai bajnokkal szemben.

S akkor nézzük a mai, férfiak elődöntőjét, a Magyarország—Szerbia találkozót (19–18)! A szerbek egy taktikai vonalra tettek föl mindent: erőből támadni, kiállításokat kiharcolni, s az emberelőnyös helyzeteket belőni. Ez bevált. Különösen a kapufa mellőli lövések, ami ellen nem találta az ellenszert a magyar gárda. Végül az ellenfél góljainak kilencven százaléka hasonló szituációból esett: emberelőnyből, büntetőből.

Fodor Ádám: – Remekül kezdtük a mérkőzést, éles volt a csapat. Ám a szerbek védekezése a második negyedre összeállt, nem beszélve arról, hogy az emberelőnyös helyzeteik kihasználása iskolapéldaszámba ment. Nekem úgy tűnt, az ellenfél nem is akar akció gólt lőni, az emberelőnyös helyzetek szaporítására törekedtek, amit aztán a kapufa melletti embereik ki is használtak. Igaziból mindkét csapat azt nyújtotta, amit valóban tud. A negyedik negyedben ötgólos előnyünknél már-már hátra dőltem, de hát végül is egy olimpiai bajnok gárda ellen kellett bizonyítani. Ami sikerült is egy szellemesebb magyar játékkal. Nagy öröm, hogy mindkét magyar válogatott az aranyéremért játszhat.

Ajtai Miklós: –Lehet, hogy ellentmondásosnak tűnik, de az év mérkőzése volt, ám a játék nekem annyira nem tetszett. A magyar csapat beleállt a szerbek agresszív játékába, ami a kiállítások számán is meglátszott. Az utolsó negyed pedig full káosz lett. Ma a két csapat két centere bizonyult a legjobbnak, a magyaroknál Kovács Péter, végül róluk pörgették ki a védőket, ami aztán hozta az emberelőnyös helyzeteket, a kipontozódásokat. Ha ez a meccs megy még tovább, lehet, elfogytak volna a csapatok. A végén a szerbek egy kicsit eltaktikázták a mérkőzést, a magyarok viszont a szívüknek köszönhetően nyerték ezt a nagyon fontos találkozót.

Jávor Péter

Fodor Ádám büszke arra, hogy 2020 óta sikerült kialakítani egy békéscsabai vízilabda iskolát

Fodor Ádámnak sokoldalúnak kell lennie, hiszen két csapatot irányít a jövőben, vezetőedző feladatokat is ellát, olykor pedig nyilatkoznia kell – fotó: Balázs Lajos

Az elmúlt három hétben több részen át korosztályonként értékeltük a 2024–2025. évi teljesítményeket, csapataink fejlődését, nehézségeit, örömeit. Zárásként Fodor Ádám vezetőedző az egész klub éves munkáját tekinti át.

Deklaráltan kijelentette klubunk, hogy ezekben az években arccal az utánpótlás felé…

– Valóban, fő csapásvonalunk évek óta az utánpótlás még hatékonyabb képzése. Ha erre építünk, előbb utóbb lehet ismét ütőképesebb felnőtt csapatunk. Természetesen akkor, ha az egyetemi tanulmányai befejezése után a jövőben minél több egykori saját nevelésű játékosunk hazatér.

Addig is hogyan működik az OB II-es felnőtt csapatunk?

– Célunk az, hogy manapság minél több utánpótláskorú játékost szerepeltessünk az OB II-ben, vagyis saját nevelésű vízilabdázókkal töltsük ki az állományt. Nem megsértve az idősebb, a klubért sokat tett pólósokat, de egyre inkább epizód szerepet kaptak idén is. Végül is zömében az edzői állományunk szállt vízre (Ajtai Miklós, Zsilák László, Katona Péter) a bajnoki mérkőzések során, nagyon sok ifjúsági és serdülő játékossal kiegészülve, s csak néhány régi motoros vállalt mérkőzést az év folyamán, mint például Laczó György, Mucsi Zsolt, Csendes Csaba, Gyebnár György.

Miért fontos, hogy az utánpótlás itt nagyobb szerepet kapjon?

– Ifjúsági és serdülő pólósaink bár nagyon sok saját korosztályos mérkőzést játszanak az év folyamán, ám úgy vélem, a felnőttek között plusz impulzust kapnak. Szerintem itt tudnak a legtöbbet fejlődni, tapasztalni, még ha csak OB II-es szinten is, de az igazi brusztolós mérkőzéseken tovább érik játékuk. Ennek az osztálynak az első nyolc helyezettje bitang erős, ám a következő 16 között bármilyen helyezést elérhetünk a fiatalokkal kiegészülve. Miként tettük ezt az idén is. S itt akkor hozzáteszem, a mi csapatunk bőven alatta van a húszéves átlagéletkornak.

Mint vezetőedző, hogyan látod az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő ifistáink helyzetét?

– Akadtak olyan évek, amikor hírmondóban voltak ifjúsági korú játékosaink, az utóbbi időszakban azonban már 18 éves korukig vállalják sokan a sportot nálunk is. A törést a következő év, a továbbtanulás hozza, ekkor nagyon sokan más városba kerülnek, és vagy megmaradnak vízilabdázónak, vagy felhagynak a sporttal. Idén már többen végigjátszották az idényt, de természetesen most is több serdülő korú kapott szerepet a mérkőzéseinken. Miközben ellenfeleinknél ez az ifiarány még nagyobb. Az év elején még egy kicsit döcögős volt a szekér, de aztán egyre jobb teljesítményt nyújtott a csapat. Hozzáteszem, a mostanra kiöregedő ifjúsági játékosokat még „gyermek hármasként” vettem át egykor, ezért jobban látom, hogy végigjárták a vízilabda iskolát is.

…no és a serdülők, akik sokszor dupla meccseket játszottak vasárnaponként?

– Ez a korosztály volt idén a legnépesebb. Közülük sokan még a felnőttek között is szóhoz jutottak. Akadt köztük néhány húzóember, akik viszont hosszan tartó sérülést szenvedtek, vagy sokáig betegek voltak, ám nélkülük is erőn felül teljesített a gárda. Ha nem sújtott volna bennünket ez a sok hátrány, akár még előrébb is végezhetett volna a csapat. És itt megint megemlítem: a dupla mérkőzések is sokat segítettek a fejlődésükben.

Nézzük a kezed alá tartozó gyermek korosztályúakat!

– Korábban is mondtam, szép fejlődési ívet jártak be. Nehezen indult az év, remek lett a véghajrá. Egyéni játékosokból csapattá érett a gárda. Az elsőévesek óriásit léptek előre taktikai téren is, így megvan az alap arra, hogy az új évben is hatékony egylet álljon ki hétről hétre a pontvadászat során.

A gyermek III. és IV. korosztályosok Katona Péter kezei alatt pallérozódtak. Milyen jövő előtt állnak?

– A gyermek III. korosztályosokat a hatékonyabb fejlődésük érdekében az erősebb, Piros csoportba neveztük. Igaz, hogy végül nulla ponttal zárták a szezont, ám olyan „vízilabda nagyhatalmak” csapataival játszottak, ahol sokat tanulhattak. Nem beszélve arról, hogy határainkon túli erős gárdákkal is összemérhették tudásukat. A fiatalabbakra, akik Gyulai VK néven szerepeltek a területi bajnokságban, ugyanezek érvényesek. A sok vereséget nekik is lelkileg túl kell élniük, olyan csapatok között edződhettek, akiktől tanulhattak. Úgy látom, fejben egy kicsit lassabban érnek, de ez egy hamar ledolgozható hátrány. Viszont jelentős fejlődésről tettek tanúbizonyságot.

Végül a legkisebbekről, a babykről is essen szó.

– Évről évre hatékony munkát végez Gyulán a Szilvásy Attila–Jeszenszky Ákos páros, miként Békéscsabán a Csabai Zoltán–Papp Szilvia kettős. Itt a fő cél, hogy a frissiben úszni tanult gyerekek megszeressék a vízilabdát, és megmaradjanak a klub számára. Ez az utóbbi években csak többé kevésbé sikerült, ezért idén nagyobb hangsúlyt fektetünk a toborzásba. Viszont edzőink keze alatt szépen formálódnak a gyerekek.

Sokszor elhangzik mostanában a békéscsabai iskola szó…

– Büszke vagyok rá, hogy edzőkollégáimmal együtt 2020 óta sikerült kiépíteni ezt az iskolát. Nagyon sok tehetséges gyerek került a felszínre, és ami örömteli: a csábítások ellenére egyre többen maradnak meg klubunkban. Ha nem igazolnak el idő előtt, az számunkra mindig erősítést jelent.

Végül három technikai kérdés: meddig tart a pihenő időszak?

– Az országos bajnokságban szereplő csapataink holnap, július 17-én találkoznak először egy kétnapos rávezető edzéssel, a fiatalabbak a következő hét hétfőjén.

Milyen felkészülési mérkőzések várnak a csapatokra?

– A szokásos augusztus eleji szentesi Diapolo Kupa két korosztálynak, az ugyancsak szentesi szeptember eleji Takarék Kupa, valamint augusztus végén Szarvason a Fodor Rajmund Kupa. De ezeken kívül még lehet, hogy lesz lehetőségünk más tornákon is felmérni csapatainkat, további edzőmérkőzésekre is sor kerülhet a nyár folyamán.

Kik irányítják a korosztályos csapatokat az új bajnokságtól?

– A babyknél változatlanul Gyulán a Szilvásy Attila–Jeszenszky Ákos páros, miként Békéscsabán a Csabai Zoltán–Papp Szilvia kettős. A gyermek III. és IV. korosztályosokat Ajtai Miklós veszi át. Az országos utánpótlás-bajnokságban szereplő gyermek gárdát Katona Péter irányítja, míg én az ifjúsági és serdülő csapatot. Ebből látszik, hogy a nyáron – remélhetőleg csak ideiglenesen – elköszönő Zsilák Lászlóra nem számíthatok, ám a felnőtt csapatban továbbra is játékra kész.

Jávor Péter

OB II: Ma még nem a helyezés számít, hanem a fiatalok beépülése

Ajtai Miklós játékosedző, ha nem éppen a medence partjáról dirigált az OB II-es meccseken, akkor éppen gólt lőtt a medencében – fotó: Balázs Lajos

Felnőtt csapatunk 24 éven át a hazai bajnokság második vonalában küzdött hétről hétre, majd miután már nem tudta vállalni a klub az OB I B költségeit, ezért visszalépett, és 2020 óta az OB II-ben szerepel. Az eltelt öt esztendőben váltakozó sikerrel, leginkább az alsóházban zárták a szezonokat, ám sokan állítják, ez nem reális, előrébb lenne a helye a fiatalokkal teletűzdelt gárdának.

A csapat játékosedzője, Ajtai Miklós is így látja, amit azzal erősít meg: – Először induljunk ki abból, hogy az elmúlt fél évszázadban az OB II-es bajnokság is nagyon megerősödött. Az osztályok csoportbeosztása ráadásul nem igazságos. Ezt más klubok is így látják. Az ország délkeleti régiójában van a legtöbb és legerősebb csapat, amelyeket a területi elosztás elve alapján egy kalap alá vettek. Így ebből a csoportból mindig a legnehezebb volt eljutni a felsőházig, ami nekünk mostanában nem sikerült, bár többször is közel jártunk hozzá. Hozzáteszem: nincs rossz csapatunk, de ez elég nagy hátrány például egy gyengébb dunántúli gárdával szemben. Tapasztaltam: azok ugyanis nagyon tartanak attól, ha velünk, vagy valamelyik régiós csapattal kell játszaniuk valamelyik bajnoki fordulóban.

Az idén 28 OB II-es csapatot felvonultató mezőnyben a 22. helyen zárt az alakulat. Elfogadható ez az eredmény?

– Az imént említett okok miatt igen. Ám az utóbbi időszakban felmerült egy igazságosabb „csoport leosztás”, ha az megvalósul, szerintem az első tíz közé is bekerülhetünk.

Úgy legyen, de egyelőre maradjunk a legutolsó szezonnál. Mi volt az elsődleges cél?

– Az év elején mindig átbeszéljük a vezetőséggel a prioritást. Ez pedig nem a helyezés számról szól, hanem a fiatalok minél több szerepeltetéséről. Az a legfontosabb, hogy az ifjúsági és serdülő korú játékosaink megismerjék, milyen a felnőttek között harcolni.

Az pedig más kávéház…

– Tény, a mi hatvan-hetven kilós srácaink olykor mázsánál is súlyosabb egyéniségekkel találkoznak a vízben, akik ráadásul nagyon fineszesek. Ezt kezelniük kell. Erre pedig jó lehetőség, hogy a felnőttek között is minél több szerepet kapnak.

Évről évre egyre kevesebb egykori nagy öreg kap helyet a csapatban, viszont egyre több fiatal.

– Ez a célunk. Hozzáteszem, fiataljaink kimondottan élvezik, sőt, imádják, hogy itt is játszhatnak. Olyannyira, hogy már a forduló előtt több nappal kérdezgetik tőlünk, kik utazhatnak a hétvégén a felnőtt mérkőzésekre?

Mennyire sikerül beépülniük a srácoknak az OB II-es egyletbe?

– Azt kell mondanom, a nagy többségnek simán sikerül. Persze, ehhez kellenek az olyan tapasztalt öreg rókák, mint mi vagyunk, akiknek ráadásul egy része edzőként is dolgozik a klubnál, és éppen ezekkel a fiatalokkal.

Hogyan viszonyulnak az öregek a fiatalokhoz, mondjuk a hétköznapokon vagy akár a meccseken?

– Mondok egy példát. Idén áprilisban húsz kilométer híján négyezer kilométert buszoztunk az idegenbeli találkozókra. Például háromszor keltünk útra Sopronba. Ez a sokórás összezártság is összehozta a társaságot, segített abban, hogy csapatot építsünk. Mindegy volt, hogy ki hány éves, pedig akadtak olyan játékosaink, akik akár az apjuk is lehetett volna fiataljainknak. Nos, ez is segített abban, hogy a vízben is „csapat legyünk”. A medencében mindegy volt, hogy ki lő gólt, vagy ki készíti elő azt. Öreg és fiatal egyaránt minden változatból kivette a részét.

Ezeket az ismérveket felfoghatjuk önbizalom növelő lehetőségeknek is?

– Maximálisan. Ezért van, hogy a nekünk még olykor gyerekeknek tűnő, de felnőttként is viselkedő srácok a mázsás pofonokra is jól tudnak reagálni. Például azzal, hogy egy nagy frász után zokszó nélkül lefordulnak ellenfelükről, és gólt lőnek. De azért hozzáteszem, mi öregek igyekszünk nagyon odafigyelni rájuk, hogy nagyobb bántódás ne érje őket.

Az idei bajnokság végeztével négy 18 esztendős ifista kiöregedett a korosztályából. Mi lesz a sorsuk?

– Közülük hárman, Szanyi Vencel, Hajdu Andor és a kapus Korcsok Péter trefortosok, ezért iskolájukban ötödévesek lesznek. Így mindhárman az ősztől már csak a felnőtt bajnokságban játszhatnak, legalábbis egy évet minimum, mert vélhetően ők is majd tovább akarnak tanulni, ami miatt más városba költözhetnek. Budai Tamás viszont már most szeptembertől Szegeden tanul tovább, neki igyekszünk segíteni, hogy a napfény városának valamelyik csapatában helyet kapjon.

Jávor Péter

Sokan nyolc hónap alatt csaknem száz mérkőzést játszottak

Sokéves rálátása van Ajtai Miklósnak (balra) a középiskolás vízilabdázóinkra, akik közül sokan az elmúlt években rá akartak hasonlítani – fotó: Such Tamás

Minden esztendőben az egyik legnagyobb fejtörést az ifjúsági csapat adja, aminek sok összetevője van. Az egyik maga a kor (17–18 évesek), a másik a továbbtanulásra való készülődés, a harmadik a motiváció. Ha az egyik botlik, máris oda van egy játékos.

Ezt igencsak meg tudja erősíteni Ajtai Miklós, aki az utóbbi években éppen az ifjúsági csapatot vitte tovább.

– Amikor tavaly a nyári szünet után újra találkozott a gárda, és belevágtunk a felkészülésbe, már csak hét ifi játékos jelentkezett az edzésekre. Aztán év közben további három „elhullott”, amivel együtt sok pontunk is elhullott.

Ezek szerint a korábbi évek gyakorlatához híven, ezúttal is regiment serdülő korú vízilabdázót kellett bevetni a bajnoki sorozatban.

– Olyannyira, hogy a kezdeti zömében ifistákból álló kezdő csapatunk egy idő után átalakult, és a cserékkel együtt hetven százalékban már serdülőkkel álltunk ki. De mondok még egy érdekességet. Akadtak olyan fiataljaink, akiknek a nyolc hónapból álló szezon folyamán csaknem száz mérkőzést kellett játszaniuk. A matek úgy jön ki, hogy hétvégente vasárnap játszottak az országos bajnokságban két meccset, de szerepet kaptak a szombatonként rendezett felnőtt OB II-es találkozókon, valamint a területi vidékbajnokságban is, ahol ugyancsak dupla derbi várt rájuk.

Nagy kihívás…

– Azt szoktam mondani, teher alatt nő a pálma. Három-négy éve van rálátásom erre a zömében középiskolás gárdára, tapasztalatom: a sok mérkőzés nagyobb fejlődési lehetőséget takar, mint sokszor egy-egy edzés.

De kanyarodjunk vissza a tavaly nyári felkészülési időszakot követő napokra! Mi volt a célkitűzés az ifjúságiak előtt?

– A rajt előtt úgy véltem, az alapszakasz végére a harmadik-negyedik helyre odaérhetünk. Hatodik lett belőle. Ennek több oka is volt. Az egyik a már említett három játékos leállása. A másik a hosszan tartó sátorállítás ősszel, és a még hosszabb sátorbontási időszak. Bizony, ezeket a kényszer kihagyásokat visszaesés követett, nemcsak fizikai értelemben, hanem mentálisan is.

Mi volt az egylet erénye ebben az évben?

– Az, hogy csapatként működött. Ez olyan mélységig igaz, hogy ezek a srácok nemcsak az edzéseken tartottak össze, hanem együtt jártak moziba, bulizni… Öröm számomra, hogy amit adtam nekik, azt vissza is kaptam.

Sportszakmai szempontból mi volt a gárda erőssége a 2024–2025. évi szezonban?

– A védekezés. Ez részben azért van, mert a szerbiai vízilabda híve vagyok, mivel Zentán nőttem fel, ott kezdtem el űzni a sportágat. Márpedig a szerb póló alapja a védekezés (hozzátesszük: a magyaré is). Azt mondom, először védekezzük ki az ellenfél minden próbálkozását, majd abból lefordulva támadjunk. Ez a legtöbbször jól működött, amit alátámaszt, a mezőnyben az egyik legkevesebb gólt kaptuk. De a támadásainkkal sem volt sok probléma Mindez annak is köszönhető, hogy a serdülőket felkészítő Zsilák Lacival hasonló volt az elképzelésünk a pólóról.

Az év folyamán miben lépett legtöbbet előre a csapat?

– Ne tűnjön szerénytelenségnek, de egy kicsit a várttól eltérő választ adok. Úgy láttam, a gyerekek egy kicsit rám akartak hasonlítani. Figyeltek engem a vízben is, és többször megpróbáltak utánozni. Bevallom, ez nekem is tetszett. Ugyanis nemcsak edzője vagyok a társaságnak, hanem a felnőtt mérkőzéseken csapattárs is. Az is jó visszajelzés volt e téren, hogy egyesek jelezték: majd egykor ők is edzők szeretnének lenni.

Milyen téren maradt hiányérzeted?

– Akadt olyan mérkőzés, amikor a koncentráció hiánya miatt vesztettünk. Ez különösen a sátorállítás, illetve -bontás idejére esett, ami mindent megmagyaráz. De előfordulhatott olyankor is, amikor egy hétvégén már a negyedik találkozóra kellett beugraniuk a srácoknak a vízbe.

Az országos mellett volt egy vidékbajnoki sorozat is. Ott mire jutottatok?

– Itt is az ifjúsági területi bajnokságban indultunk, de zömében serdülő korosztályúakkal. Mégpedig azokkal, akik az „obés” bajnokságban kevesebb szerepet kaptak. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a nagy klubokat felvonultató mezőnyben odaérjünk a harmadik helyre, ami csak az utolsó fordulóban hiúsult meg. Ebben a kategóriában való szereplésünk is nagyon hasznos volt.

Jávor Péter

A serdülők mindent megtettek a felsőházért

Zsilák László (jobbra hátul) elköszönt az évzárón a serdülő korosztályos csapattól, de nem akar végleg megválni a fiatal játékosoktól – fotó: Such Tamás

A 2024–2025. évi országos utánpótlás-bajnokság során a Zsilák László vezette serdülő csapatunk volt a klub zászlóshajója – ezt nem én állítom, hanem vezetőedzőnk, Fodor Ádám. S valóban így volt, hiszen nemcsak egy népes „hadseregről” van szó, hanem elég rátekinteni az eredménysorukra.

Az elmúlt szezonban nyújtott teljesítményükről, örömükről, bánataikról a most az edzőségről éppen leköszönő Zsilák László adott számot.

Az imént említettük: a legnépesebb korosztályról van szó. Hány serdülő játékost jegyezhettél tavaly nyáron, és mekkora volt a lemorzsolódás?

– A gyermek korosztályból felkerültek, illetve a másodéves serdülők távozása után összesen 28 gyerekkel vágtunk neki az alapozó időszaknak. Köztük volt négy olyan fiatal, aki az Invictus SC-ből jelentkezett be hozzánk, a nyarat becsületesen végigdolgozták, ám az ingázás egy idő után nehezükre vált, egyre ritkábban tudták megtenni a napi oda-vissza hatvan-hatvan kilométert. A helyiek közül az év végére hárman adták föl, zömében az iskolai elfoglaltságra hivatkozva.

Így is népes volt ez a korcsoport, bőven lehetett válogatni közülük. Milyen célokat tűztetek ki magatok elé a nyár folyamán?

– Számomra az egyik legfontosabb az volt, hogy a fiatalokkal megismertessem a vízilabda olyan szintjét, ami nem játék és mese, hanem kőkemény munka. Arra igyekeztem ösztönözni őket, hogy a hétköznapokon is teljes erőbedobással dolgozzanak. Jó alapokkal kerültek fel hozzám, ezért könnyű volt a szebb játékelemeket elsajátíttatni velük. Továbbá igyekeztem felkészíteni őket egy pörgősebb játékra, ami az év folyamán sikerült is.

És milyen célokkal vágtatok neki a bajnoki szezonnak?

– Konkrét helyezési célt nem határoztam meg. Tisztában voltam a csapat képességeivel, a lehetőségekkel, abban eleve biztos voltam, hogy a legjobbak között leszünk az alapszakasz végére.

Akkor nézzük is, mire jutott a csapat az őszi szezonban?

– Az erős szentesiek elleni találkozó kivételével hoztuk az alapszakaszt. Bár volt egy kakukktojás, a bajnoki rajt elejéről a téli szünet utánra áttett, váciak elleni derbi. Ekkor már sajnos kiderült, hogy függetlenül ettől az eredménytől és a második helyezésünktől, már nem kerülhettünk fel a felsőházba (mint ismert, a három korosztály együttes eredménye döntött abban, hol folytatják a klubok a rájátszást). A Vác ellen a csapat nem volt kész, egy kicsit ki is engedett, ami miatt törvényszerű volt a vereség. De a mérlegünk így is hízelgő, hiszen a 11 mérkőzésből kilencet megnyertünk, és csak kettőt vesztettünk el. Azt kell mondanom, ebből kihoztuk a maximumot.

Majd következett a rájátszás. Azzal a sorozattal is elégedett vagy?

– Ezzel már nem annyira. Bár a mérlegünk ezúttal sem volt annyira rossz, ugyanis a 14 meccsből hétszer győztünk, kétszer szétlövéssel nyertünk, és a nevünk mellett maradt öt vereség. Ekkor azt tapasztaltam, hogy a csapat már nem volt annyira motivált, aminek okát abban látom, hogy nem sikerült a felsőházba kerülnie a három utánpótlásgárdának. Egy kis törést jelentett a gyerekeknél mindez.

Miben fejlődött leginkább a társaság az elmúlt egy év során?

– A védekezésünket a szoros emberfogásra alapoztuk, ez végig jól működött, pedig néhány kulcsjátékosunk hosszabb kiesése kissé felborította az építkezésünket. De a többiek igyekeztek megfelelően pótolni a betegeskedőket, sérülteket, ami sikerült is. Az év folyamán az emberelőnyös helyzetek kihasználása is magas szintű volt, jó volt látni, hogy milyen szép figurákat játszottak ki fórban.

Kívülről is minden szinten csapatként láthattuk a serdülőket…

– Ezt is nagyon fontosnak tarottam, és nagyon örülök annak, hogy mély barátságok szövődtek a medencén kívül is.

Maradt azért hiányérzeted?

– Lehet, hogy furcsán fog hangzani: ismerve, hogy elbúcsúzom az edzősködéstől, minden nehézség ellenére nagyon fog hiányozni a csapat. Azzal köszöntem el az évzárón a gyerekektől, hogy keressenek bármikor, bármilyen kérdésükkel, gondjukkal. Nem akarok végleg elszakadni tőlük, és ettől a közegtől.

Jávor Péter