ímkézett bejegyzés

Erős rivális három utánpótláscsapata érkezik Békéscsabára

Két kategória küzdelmeivel, összesen hat mérkőzéssel folytatódik ezen a hét végén a pontvadászat, amelyben klubunk fiataljai közül az országos bajnokságban szerepelő trió hazai környezetben, a gyermek IV. korcsoportosok pedig Szolnokon csobbannak a vízbe.

A gyermek IV. korcsoportos békéscsabai és gyulai gárdáink szombaton kelnek útra a Tisza-parti városba, hogy a vidékbajnokság Délkeleti csoportjának negyedik körében, a 6-7. fordulóban igyekezzenek minél több pontot begyűjteni. A két egységünk egymás elleni találkozóján kívül a csabaiak a házigazda Szolnoki Dózsa, a gyulaiak pedig a Szentesi Leányok együttesével találkoznak.

A program. Január 23., szombat, 9.00 óra: Csabai Csirkefogók VK–Szolnoki Dózsa. 10.00: Gyulai VK–Yordo Szentesi Leányok. 11.00: Koelner Csongrádi VVSE–Legrand Szentes. 12.00: Mórahalmi VSK–Szegedi Vízipóló Suli. 13.00: Csabai Csirkefogók VK–Gyulai VK. 14.00: Yordo Szentesi Leányok–Koelner Csongrádi VVSE. 15.00: Legrand Szentes–Mórahalmi VSK. 16.00: Szolnoki Dózsa–Szegedi Vízipóló Suli.

Az állás öt forduló után: 1. Legrand Szentes 15, 2. Szolnoki Dózsa 12, 3. Szegedi Vízipóló Suli 12, 4. Koelner Csongrádi VVSE 7, 5. Csabai Csirkefogók VK 7, 6. Yordo Szentesi Leányok 3, 7. Gyulai VK 3, 8. Mórahalmi VSK 0.

Az országos bajnokágban szereplő utánpótlásgárdáink egy nappal később, vasárnap hazai környezetben, az Árpád fürdőben fogadják a KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo trióját. Az A2 Keleti csoportjának 12. fordulójában az egyik legerősebb klub fiataljaival veszik föl a küzdelmet, amit alátámaszt: vendégeink két fiatalabb csapata az eddig lejátszott mérkőzések után a dobogóról várja a folytatást, míg ifjúsági egyletük az ötödik helyen áll kilenc ponttal megelőzve a mieinket. Különösen a gyermek csapatok mérkőzése hozhat izgalmakat, hiszen itt áll legszorosabban egymáshoz a két alakulat, mindössze három pont a különbség közöttük. Reméljük, az őszi fordulóhoz hasonló eredmény születik ebben a korosztályban, ugyanis tavaly október 11-én Szentendrén 13–11 arányban nyert fiatal csapatunk. A szokásnak megfelelően online közvetítés keretében követhetik a fordulót az érdeklődők, szülők, nagyszülők, barátok.

A program. Ifjúságiak. Január 24., vasárnap, 12.30: Ceglédi VVSE–Koelner-Csongrádi VVSE. 13.30: Swietelsky-Békéscsaba–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo. 15.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Aqua SE, Nyíregyháza. Az Oázis SC, Budapest–Budafóka XXII. kerületi SE mérkőzést március 7-én játsszák. Szabadnapos: Váci VSE.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Koelner-Csongrádi VVSE 24, 2. Oázis SC, Budapest 21, 3. Aqua SE, Nyíregyháza 18, 4. Budafóka XXII. kerületi SE 15, 5. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 15, 6. Ceglédi VSE 15, 7. Swietelsky-Békéscsaba 6, 8. Váci VSE 6, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Serdülők. Január 24., vasárnap, 11.15: Ceglédi VVSE–Koelner-Csongrádi VVSE. 12.15: Swietelsky-Békéscsaba–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo. 13.30: Hódmezővásárhelyi VSC–Aqua SE, Nyíregyháza. Az Oázis SC, Budapest–Budafóka XXII. kerületi SE mérkőzést március 7-én játsszák. Szabadnapos: Váci VSE.

Az állás. Serdülők: 1. Oázis SC, Budapest 21, 2. Budafóka XXII. kerületi SE 21, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 21, 4. Ceglédi VSE 18, 5. Aqua SE, Nyíregyháza 12, 6. Hódmezővásárhelyi VSC 9, 7. Koelner-Csongrádi VVSE 9, 8. Swietelsky-Békéscsaba 6, 9. Váci VSE 3.

A program. Gyermek korcsoport. Január 24., vasárnap, 10.00: Ceglédi VVSE–Koelner-Csongrádi VVSE. 11.00: Swietelsky-Békéscsaba–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo. 12.00: Hódmezővásárhelyi VSC–Aqua SE, Nyíregyháza. Az Oázis SC, Budapest–Budafóka XXII. kerületi SE mérkőzést március 7-én játsszák. Szabadnapos: Váci VSE.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 21, 2. Oázis SC, Budapest 21, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 18, 4. Ceglédi VSE 15, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 15, 6. Aqua SE, Nyíregyháza 15, 7. Váci VSE 6, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 9. Budafóka XXII. kerületi SE 0.

Megszerezték idei első győzelmüket a gyulaiak

A szombati gyermek I. korosztályos forduló után ismét benépesedett a békéscsabai Árpád fürdő, vasárnap ugyanis a három korosztállyal fiatalabbak, a gyermek IV. korcsoportosok mérkőztek meg a vidékbajnokság Délkeleti csoportjában a bajnoki pontokért. A gyulai együttes nagy örömben részesült: megszerezték első győzelmüket idén.

Gyulai VK–Mórahalmi VSK 14–6 (5–1, 5–0, 2–3, 2–2)

Nemzetközi vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek IV. korosztály, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József. Gyula: Lipták-Bíró – Demkó B. 6, Nánási 3, Szakadáti 2, Szabó B. 1, Machlik, Restye. Cs.: Kovács H. 2, Szeidler, Józsa, Illyés, Hajdu Á., Bartha. Edző: Béládi Csaba. Gól emberelőnyből: 0/0, ill. 2/0. Büntetők: 0/0, ill. 0/0.

Csabai Csirkefogók VK—Szegedi Vízipóló Suli 2–7 (1–1, 1–2, 0–2, 0–2)

Nemzetközi vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek IV. korosztály, Békéscsaba. V.: Berki András. Békéscsaba: Gyuricza – Korcsok N. 2 (1), Laurinyecz, Zimbran, Orosz B., Orosz R., Such. Cs.: Földi, Szlúka, Puha, Kabai. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 1/0, ill. 6/2. Büntetők: 2/1, ill. 3/2. Kipontozódott: Such.

Gyulai VK–Szegedi Vízipóló Suli 1–16 (0–9, 0–3, 1–4, 0–0)

Nemzetközi vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek IV. korosztály, Békéscsaba. V.: Berki András. Gyula: Lipták-Bíró – Demkó B., Nánási, Szakadáti, Szabó B., Machlik, Restye. Cs.: Kovács H., Józsa 1. Edző: Béládi Csaba Zoltán. Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 2/0. Büntetők: 2/0, ill. 1/1.

Csabai Csirkefogók VK—Legrand Szentes 2–11 (0–3, 0–2, 1–4, 1–2)

Nemzetközi vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek IV. korosztály, Békéscsaba. V.: ifj. Kádár József. Békéscsaba: Gyuricza – Korcsok N., Laurinyecz, Zimbran, Szlúka 1, Balogh, Puha. Cs.: Földi, Orosz B., Orosz R., Such 1, Kabai. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 6/0, ill. 5/2. Büntetők: 1/0, ill. 1/1. Kipontozódott: Puha.

Csabai Zoltán, a békéscsabaiak edzője így foglalta össze a napot: – Két nehéz mérkőzésnek ígérkezett a mai, úgy is lett. Erősen tartalékosan álltunk ki, négy hiányzónk akadt, különösen Rácz Domonkosra lett volna szükség a még szorosabb eredmények eléréséhez. Nagyon kevés gólt lőttünk, igaz, pozitívumként könyvelhetjük el, hogy ellenfeleinket kevés gólon tartottuk. Ha helyzeteinket belőjük, még szorosabb lehetett volna a két végeredmény. A sok hibánk ellenére tisztesen helyt álltak fiataljaink. Örömteli, hogy a hosszú betegsége után visszatért Korcsok Nándi, de csak a héten kapcsolódott be a munkába, ezért még nem volt kimagasló állapotban.

Béládi Csaba, a gyulaiak edzője így látta fiataljai teljesítményét: – Az első mérkőzésen egy hozzánk hasonló kaliberű csapattal találkoztunk, ám fiataljaink ezúttal nagyon összeszedetten, ügyesen játszottak és megérdemelten győzték le ellenfelüket. Úszástudásban, taktikai elemekben is föléjük nőttünk, de elsősorban a kezdőcsapatot dicsérhetem, a cseréinknek még sok tanulnivalójuk van. A szegediek ellen azonban az is kiderült, hogy az úszástudás velük szemben viszont már gyengébb volt, ráadásul a helyzeteinket sem tudtuk kihasználni, ezért kaptunk ki nagy gólkülönbséggel.

További eredmények: Koelner Csongrádi VVSE–Mórahalmi VSK 16–1. Koelner Legrand Szentes–Szentesi Leányok 15–3. Csongrádi VVSE–Szolnoki Dózsa 1–9. Szolnoki Dózsa–Legrand Szentes 9–5.

Az állás öt forduló után: 1. Legrand Szentes 15, 2. Szolnoki Dózsa 12, 3. Szegedi Vízipóló Suli 12, 4. Koelner Csongrádi VVSE 7, 5. Csabai Csirkefogók VK 7, 6. Yordo Szentesi Leányok 3, 7. Gyulai VK 3, 8. Mórahalmi VSK 0, 8.

A vidékbajnoki csapataink az Árpád fürdőben meccselnek, ob-s gárdáink a fővárosban vitézkednek a hét végén

A koronavírus-járvány következtében kicsit átrajzolódott a bajnoki program több szinten is. Ennek értelmében december első hét végéjén vízre szállnak a gyermek I. és a gyermek IV. korcsoportosaink a vidékbajnoki sorozatban. Mindkét korosztályharmadik fordulóinak a békéscsabai Árpád fürdő ad otthont szombaton, illetve vasárnap. Az országos bajnokságban szerepelő három utánpótláscsapatunk viszont idegenben bizonyíthat, a fővárosba látogatnak a Fodor Ádám-Ajtai Miklós vezette gárdák.

Gyermek I. korosztályosaink szombaton a harmadik körrel, a 4-5. fordulóval folytatják a pontvadászatot a békéscsabai Árpád fürdőben a Délkeleti csoportban. A bajaiak után a Szegedi Vízipóló Suli együttesével mérik össze tudásukat.

A program. December 5., szombat, 10.00 óra: Invictus SC, Szolnok–Szolnoki Dózsa. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Sugovica VSE, Baja. 12.00: Szegedi Vízipóló Suli–Ceglédi Leányok. 13.00: Sugovica VSE, Baja–Invictus SC, Szolnok. 14.00: Szolnoki Dózsa–Ceglédi Leányok. 15.00: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli.

Az állás három forduló után: 1. Szegedi Vízipóló Suli 12, 2. Szolnoki Dózsa 7, 3. Ceglédi Leányok 7, 4. Invictus SC, Szolnok 6, 5. Csabai Csirkefogók VK 3, 6. Sugovica VSE, Baja 0.

A gyermek IV. korosztályos békéscsabai és gyulai együtteseink ugyancsak az Árpád fürdőben viaskodnak a harmadik körben keretében a Délkeleti csoportban, azonban ők vasárnap szállnak vízre.

A program. December 6., vasárnap, 10.00 óra: Gyulai VK–Mórahalmi VSK. 11.00: Csabai Csirkefogók VK–Szegedi Vízipóló Suli. 12.00: Koelner Csongrádi VVSE–Mórahalmi VSK. 13.00: Gyulai VK–Szegedi Vízipóló Suli. 14.00: Legrand Szentes–Yordo Szentesi Leányok. 15.00: Koelner Csongrádi VVSE–Szolnoki Dózsa. 16.00: Csirkefogók VK–Legrand Szentes. 17.00: Szolnoki Dózsa–Legrand Szentes.

Az állás három forduló után: 1. Legrand Szentes 9, 2. Csabai Csirkefogók VK 7, 3. Szolnoki Dózsa 6, 4. Szegedi Vízipóló Suli 6, 5. Koelner Csongrádi VVSE 4, 6. Yordo Szentesi Leányok 3, 7. Mórahalmi VSK 0, 8. Gyulai VK 0.

Az országos utánpótlás-bajnokság rövid szünet után folytatódik. Mint ismert, a múlt héten pihenőnap volt a pontvadászatban, az azt megelőző fordulóra kiírt, hódmezővásárhelyiek elleni derbit viszont a Csongrád megyeiek kérésére elhalasztották. Most viszont három fiatal csapatunk az Oázis SC vendégeként ugrik a margitszigeti Széchy Tamás Nemzeti Sportuszoda medencéjébe az A2 Keleti csoportban vasárnap. Ami az esélyeket illeti: a két idősebb együttesünk a tisztes helytállásban reménykedhet, gyermek korosztályosaink viszont ki-ki meccset játszanak a fővárosiakkal, hiszen ott van egymás nyakán a két gárda. Lassan kijelenthetjük: a szokásnak megfelelően közösségi oldalunkon videón keresztül élőben közvetítjük az év egyik legfontosabb találkozóját.

A program. Ifjúságiak. December 6., vasárnap, 12.00: Ceglédi VSE–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo. 14.30: Aqua SE, Nyíregyháza–Váci VSE. 16.30: Oázis SC, Budapest–Swietelsky-Békéscsaba. A Budafóka XXII. kerületi SE–Koelner-Csongrádi VVSE mérkőzést elhalasztották.

Az állás. Ifjúságiak: 1. Koelner-Csongrádi VVSE 18, 2. Oázis SC, Budapest 18, 3. Budafóka XXII. kerületi SE 12, 4. Aqua SE, Nyíregyháza 12, 5. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 12, 6. Ceglédi VSE 12, 7. Swietelsky-Békéscsaba 3, 8. Váci VSE 3, 9. Hódmezővásárhelyi VSC 0.

A program. Serdülők. December 6., vasárnap, 11.15: Ceglédi VSE–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo. 12.00: Aqua SE, Nyíregyháza–Váci VSE. 14.00: Oázis SC, Budapest–Swietelsky-Békéscsaba. A Budafóka XXII. kerületi SE–Koelner-Csongrádi VVSE mérkőzést elhalasztották.

Az állás. Serdülők: 1. Oázis SC, Budapest 18, 2. Budafóka XXII. kerületi SE 18, 3. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 15, 4. Ceglédi VSE 15, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 9, 6. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 7. Hódmezővásárhelyi VSC 6, 8. Swietelsky-Békéscsaba 3, 9. Váci VSE 0.

A program. Gyermek korcsoport. December 6., vasárnap, 10.00: Ceglédi VSE–KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo. 13.15: Aqua SE, Nyíregyháza–Váci VSE. 15.15: Oázis SC, Budapest–Swietelsky-Békéscsaba. A Budafóka XXII. kerületi SE–Koelner-Csongrádi VVSE mérkőzést elhalasztották.

Az állás. Gyermek korcsoport: 1. Swietelsky-Békéscsaba 18, 2. Oázis SC, Budapest 18, 3. Ceglédi VSE 15, 4. KÓPÉ Dunakanyar Waterpolo 12, 5. Koelner-Csongrádi VVSE 12, 6. Aqua SE, Nyíregyháza 6, 7. Váci VSE 3, 8. Hódmezővásárhelyi VSC 3, 9. Budafóka XXII. kerületi SE 0.

A csabai csapatunk négy szerzett ponttal feljött a második helyre

Gyermek IV. korosztályos csapataink vasárnap estig küzdöttek a pontokért Szegeden a Dél-keleti vidékbajnokság második körében. Ezúttal is a csabaiaknak termett több babér, akik négy ponttal gazdagodtak, míg a gyulai fiókcsapat nyeretlenül tért haza a Tisza-parti városból.

Gyulai VK—Szolnoki Dózsa 1–16 (0–10, 1–5, 0–1, 0–0)

Nemzetközi vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek IV. korosztály, Szeged. V.: Juhász Tibor. Gyula: Lipták-Bíró – Kováts H., Demkó B., Nánási 1 (1), Szabó B., Suhajda S., Illyés. Cs.: Szeidler. Edző: Béládi Csaba. Gól emberelőnyből: 3/0, ill. 0/0. Büntetők: 1/1, ill. 0/0.

Csabai Csirkefogók VK—Koelner-Csongrádi VVSE 7–7 (1–1, 1–1, 3–2, 2–3)

Nemzetközi vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek IV. korosztály, Szeged. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Gyuricza – Földi, Korcsok N. 2, Orosz R., Zimbran, Rácz 1, Such 2. Cs.: Laurinyecz 2, Suhajda Z., Orosz B., Puha, Plavecz, Kabai. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 5/2, ill. 7/3. Büntetők: 1/0, ill. 0/0.

Gyulai VK—Koelner Csongrádi VVSE 2–17 (0–7, 1–4, 1–4, 0–2)

Nemzetközi vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek IV. korosztály, Szeged. V.: Juhász Tibor. Gyula: Lipták-Bíró – Kováts H., Demkó B. 2, Nánási, Szabó B., Suhajda S., Illyés. Cs.: Szeidler. Edző: Béládi Csaba. Gól emberelőnyből: 0/0, ill. 0/0. Büntetők: 1/0, ill. 1/1.

Csabai Csirkefogók VK—Mórahalmi VSK 16–1 (6–0, 2–0, 6–1, 2–0)

Nemzetközi vidékbajnokság, Délkeleti csoport, gyermek IV. korosztály, Szeged. V.: Tóth Sándor. Békéscsaba: Gyuricza – Korcsok N. 6, Laurinyecz, Zimbran 2 (1), Rácz 1, Orosz B. 1, Plavecz 1. Cs.: Földi 2, Orosz R. 1, Suhajda Z. 1, Puha, Such, Kabai 1. Edző: Csabai Zoltán. Gól emberelőnyből: 2/1, ill. 2/0. Büntetők: 2/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Domán.

Csabai Zoltán, a csabai fiatalok edzője így foglalta össze a vasárnap látottakat: – Első ellenfelünk a hozzánk hasonló játékerőt képviselő Csongrád volt, akikkel mindig ki-ki meccset játszunk, miként most is. Egy kicsit keserű maradt a szám, mert akár nyerhettünk volna. A védekezésünk rendben volt, ám a támadások során sokat hibáztunk, gyakran baj volt a befejezésekkel. A második találkozón, a Mórahalom ellen nem volt kérdéses, hogy melyik csapat nyer. Ennek a derbinek elsősorban az volt a haszna, hogy mindenki sok játéklehetőséget kapott, és a legtöbben gólt is szereztek.

Béládi Csabai, a gyulaiak edzője pedig így láttatta a forduló során fiataljai teljesítményét: – A gyulai strand versenymedencéje felújítás alatt van immár egy hónapja, ezért Békéscsabára jártunk át hetente négyszer edzeni, hol a klub kisbuszával, hol a szülők segítségével. Ilyen előzmények után utaztunk volna el tíz fiatallal Szegedre, ám egy nappal az indulás előtt kiderült, hogy négyen betegek lettek, illetve más irányú családi elfoglaltság miatt nem tarthattak velünk. Klubon belül két békéscsabai fiatalt kaptunk, Illyés Bálintot és Suhajda Somát, így tudtunk kiállni vasárnap a meccsekre, de mindössze egyetlen cserejátékossal. Ezúttal is kitűnt, hogy ellenfeleink előttünk járnak, gyorsabbak, ügyesebbek, a mieink úszástudásban igencsak el vannak maradva. Próbáltunk felnőni a feladathoz, ami több, kevesebb sikerrel párosult, de inkább az utóbbi.

További eredmények: Mórahalmi VSK–Yordo Szentesi Leányok 3–16. Szegedi Vízipóló Suli–Legrand Szentes 6–11. Yordo Szentesi Leányok—Szegedi Vízipóló Suli 6–14. Szolnoki Dózsa–Legrand Szentes 5–7.

Az állás három forduló után: 1. Legrand Szentes 9, 2. Csabai Csirkefogók VK 7, 3. Szolnoki Dózsa 6, 4. Szegedi Vízipóló Suli 6, 5. Koelner Csongrádi VVSE 4, 6. Yordo Szentesi Leányok 3, 7. Mórahalmi VSK 0, 8. Gyulai VK 0.

Címlapképünkön: az alma nem esik messze fájától, fehér sapkában Puha Zalán, aki felnőtt csapatunk játékosának, Puha Zoltánnak fia

A legkisebbek háromnapos erőfelmérője Szentesen

A két legkisebb korosztálynak, a gyermek IV. korcsoportosoknak és a babyknek egy remek háromnapos felkészülési tornát rendeztek Szentesen, amely Takaréktár Kupa néven futott. Ezen mindkét korosztályban ott voltak csapataink.

A gyermek IV. korcsoportban nyolc csapat viaskodott, ahol először körmérkőzést játszottak két csoportban, majd következett a keresztjáték, végül vasárnap a helyosztókra került sor. Csabai Zoltán edző gárdája pénteken két első osztályú ellenfelet, a szentesieket és a pécsieket kapta a csoportmérkőzések során. Az elsőn 11–2, majd a Pécs ellen 11–5 arányban alulmaradtak. Az utóbbin mutattak jobb játékot a fiatalok, az elsőn kissé indiszponáltak voltak, büntetőt hibáztak és sokszor a kapufát találták telibe. A folytatásban, szombaton délelőtt a Dunaújváros fiú csapata következett, itt viszont 20–2-re nyertek a mieink, ezzel harmadikok lett a csoportban. Ugyanez nap délutánján következett a keresztjáték, amikor a dunaújvárosi lányokkal mérték össze tudásukat, és 13–2-re nyertek. A szombati két győzelem után vasárnap az 5. helyért játszhattak, ellenfelük a szentesi lányok voltak, akiktől 11–2-re kikaptak, így a hatodik helyen kötöttek ki a nyolctagú mezőnyben.

– Az első napon két nagyon nehéz ellenféllel kezdtünk, meglátszott az osztálykülönbség – foglalta össze tapasztalatait Csabai Zoltán edző. – Nálunk sok volt a rutintalan játékos, akik nem tudták felvenni a küzdelmet az első osztályúakkal szemben. Szombaton viszont mi kerültünk fölénybe a két dunaújvárosi egylettel szemben, ahol már a cserepadon ülők is sok játéklehetőséget kaptak. Még így is simán nyertünk. Az ötödik helyért játszandó meccsen tartalékosak voltunk, az egyébként is fülproblémákkal küzdő Korcsok Nándor családi okok miatt nem tarthatott velünk vasárnap, így csak két meghatározó játékost, Rácz Domonkost és Zimbran Milánt vethettem be. Mindez meg is látszott a teljesítményünkön. Összefoglalva: ezzel az összetételű csapattal első ízben álltunk ki egy tornán, fel kellett mérnem, mire lehetünk képesek. Az öt éles mérkőzés hasznos volt, feltérképeztem, miben vagyunk lemaradva, min kell javítani a később kezdődő vidékbajnokságig. Voltak pozitívumok, de sok hiányosságot is felfedezhettem. Ezek egyike az úszástudás gyengesége, de a játékban is le vagyunk maradva a szentesiekhez és a pécsiekhez képest. Vagyis van min javítani, lehet még bőven előre lépni.

A tornán a következő játékosok kaptak lehetőséget: Such Bertold (kapus), Földi Maxim, Gyuricza István, Illés Bálint, Kabai Zalán, Korcsok Nándor, Laurinyecz Gergő, Orosz Botond, Orosz Regő, Plavecz Dániel, Puha Zalán, Rácz Domonkos, Suhajda Zoltán, Szlúka Ádám, Zimbran Milán.

A baby korcsoportba négy csapat nevezett, a legkisebbek kétszer játszottak minden ellenfelükkel szemben, azaz a három nap alatt hat találkozón csobbantak vízbe. Dobra Róbert edző így láttatta a hét végi teljesítményt: – A koronavírus-járványra tekintettel megfelelő intézkedések mellett rendezték meg a tornát. Már az első napon kitűnt, hogy elsősorban úszástudásban vagyunk lemaradva a két pécsi és a szentesi csapat mögött. Heti öt edzést tartok, ám a látogatottság kevés, alig jön ki a két-három tréning gyerekenként. Ugyanakkor jól szolgálta a felkészülést a háromnapos torna, amelyen minden csapatnak újdonságnak számított ebben a korosztályban, hogy a legkisebb faultért kiállítás járt. Ez, valamint az úszástudás hiánya megpecsételte sorsunkat a meccseken. No meg az a tény is, hogy amíg az első sorunk viszonylag felvette a versenyt ellenfeleikkel, a cseresor tudása nem érte el a pécsiek és a szentesiek szintjét. Az viszont mindenképpen pozitívum, hogy hat találkozón tehettük próbára magunkat, amelyek szünetében pedig csapatépítő munka zajlott. Három újoncot is avattunk, élete első meccsein csobbant vízbe Bódi Bercel, Lantos Balázs és Párzsa Leon, akik ehhez képest jó teljesítményt nyújtottak. Kiemelkedett csapatunkból a gyulai Nánási Hunor, aki a torna egyik különdíjasa lett, jutalma egy minőségi vízilabda volt.

A tornán a következő baby korosztályos csapatunk vett részt: Lipták-Bíró Ábel, Szeidler Márton, (kapusok). Bacsa Dávid, Balogh Csanád, Bódi Bercel, Hajdu Áron, Józsa Zalán, Juhász Péter, Korcsok Krisztián, Lantos Balázs, Machlik Máté, Nánási Hunor, Párzsa Leon, Restye Zsombor, Suhajda Soma, Uhrin Zsombor.

Címlapképünkön a baby korosztály különdíjasa, Nánási Hunor kapura lő (fehér 4-es)